Szárnyak és gyökerek I.

“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

Most elsősorban fiúk neveléséről fogok írni. (Ha lányaid vannak, akkor is olvass tovább, mert nem tudhatod, hogy mikor születik egy fiad is... :D)

Szárnyak és gyökerek. Mik is ezek? Azok az értékek, amiket ha gyermekünknek sikerül magáévá tenni, akkor képes lesz boldogulni az élet viharai ellenére is, sőt, ha kell, akár szárnyalni is. Nemtől függetlenül igaz ez, de egy lány talán még képes boldogulni az életben gyökerek és szárnyak nélkül- de egy fiú- a szerepénél fogva- aligha... (Ezzel nem akarok többet mondani, mint azt, hogy a szárnyaknak és a gyökereknek elemi jelentőségük van abban, hogy jellemes férfit neveljünk a fiunkból.) Először a gyökerekről lesz szó.

Gyökér az, amitől megalapozva érzi magát a a fiad, amitől érzi, hogy valahova tartozik. Olyan ez neki, mint a fa gyökere- ha meg is rendül körülötte minden, ez a tudás biztosan tartja őt az életben- elhajlik, de nem törik el, megcibálhatja a lombkoronáját az élet vihara, de ki nem fordíthatja önmagából...

A valahova tartozás egyben értékközvetítés is, tehát nem akárhova tartozik, hanem valahova: ő a mi családunk egyik tagja, egy keresztény család tagja. Ő egy egyedi és megismételhetetlen teremtés, Isten által előre beletett értékekkel, képességekkel. Ő értékes, fontos nekünk és értékes mások számára is. Ezek a gyökerek, amiket valami módon bele kell ültetnünk a gyermekbe. Ezt nem elég mondani, a vele való szeretetteljes bánásmóddal ki is kell fejezni. Nagyon fontos, amikor gyökerekről van szó, hogy a fiad a családban érezze jól magát, érezze a valahová tartozás érzését. A másik lényeges, hogy megértse és a magáévá tegye azt az igazságot, hogy habár ő egy család része, mégis teljesen egyedi: van, akire hasonlít, de senki sem ugyanolyan, mint ő.

A gyökérnek tehát, amit adnunk kell a gyermekünknek két fő ága van: a valahová tartozás és az egyediség ismerete, tudása.

Hogyan lehet elérni azt, hogy a fiad tudatosítsa ezt a kettőt?

A valahová tartozás érzését családi eseményekkel és szokásokkal lehet erősíteni.

Családi esemény többek között:

- a közös kirándulás,
- az együtt eltöltött ünnepek,
- az olyan gyülekezeti események, ahol a család, mint egész van üdvözölve,
- a családi társasjáték-partik,
- a közös otthoni kreatívkodás vagy ház körüli munkálkodás (akkor, hogy ha apa is jelen van beszélgetőpartnerként, de még jobb, ha tevékeny részt vevő is, főleg a ház körüli teendőkben- ez a kisfiúknak nagyon fontos, és ennek a jelentőségére időről időre fel kell hívni az apák figyelmét- szeretettel és szelíden persze...),
- a család közös részvétele egy rendezvényen, pl. az egyik családtag meccsén vagy szereplésén. A fiad férfiként alapvetően teljesítmény-orientált. Számít neki, hogy részt veszünk a számára nagy eseményeken! Számít, hogy tanúi vagyunk a sikerének vagy a kudarcának. Az apai jelenlét ezen a ponton is nagyon lényeges.

Az apa, mint tanú egy-egy ilyen rendezvényen valójában a férfivilágot képviseli- szeretetteljes és lágy formában bár, de így van. Ha nem a fiunk 'bizonyít' éppen, akkor is hasznos az apa részvétele, hogy a gyermek megtanulja: mások is ugyanolyan fontosak, mint ő. Az empátia egy a nők által igen nagyra értékelt férfitulajdonság, és a fiunkat kicsi korától kezdve empatikussá nevelhetjük. (Ami természetesen nem egyenlő az érzelgőssé neveléssel...)

Nem családi esemény viszont a közös tv-nézés, még akkor sem, ha családi filmet nézünk egymás mellett ülve a kanapén. Ez csak a közösség illúzióját adja. Azért sem, mert az ember nem őriz emlékképeket a közös tv-nézésekről, nem tud visszaemlékezni rá, mint szép emlékre, a gyerekek nem tudják megjeleníteni, elmondani vagy lerajzolni- akkor sem, ha jó filmet néztünk... Maga a film ugyan visszaidézhető, de mindenki maga éli azt meg, egyedül.

Családi eseménnyé lehet viszont tenni egy mozizást - ha elé és utána szervezünk még valamit (pl. közös evést), vagy ha csak beszélgetünk a filmről miután megnéztük, és mindenki elmondhatja a véleményét és az érzéseit (bár egy nagyobb család számára mindez olyan sokba kerül, hogy nem is nagyon éri meg az árát).

Családi szokás lehet szinte minden esemény, amire egy rendszert dolgoztunk ki, vagy amit egy meghatározott forgatókönyv szerint végez a család:

- vasárnap délutáni séta,
- esti lefektetés körüli teendők (ha nem veszekedéssel és engedetlenségben telnek, hanem pl. közös imádkozással, meséléssel, egyéb jófajta tevékenységekkel, amit a családtagok örömmel tesznek)
- ünnepek lefolyása,
- evés előtti imádság,
- napi családi áhítat.

Ha tisztában vagyunk a családi szokások jelentőségével, akkor bármikor képesek vagyunk kitalálni és bevezetni új szokásokat is a családunk életébe- olyat, ami hasznos, és a leginkább illeszkedik a családunkhoz.

A gyökereket nem elég megélni, hanem le is kell kommunikálni. Anyaként újra és újra meg kell erősíteni annak a jelentőségét, amit így hívunk: "a mi családunk". A világ teljesen mást kommunikál, sokszor a mi értékeinknek pont az ellenkezőjét, és ha mi nem beszélünk, akkor a világ hatásai beférkőzhetnek a gyermeki szívbe.

Beszélnünk kell arról, hogy:

- milyen jó családban élni,
- milyen jó, hogy vannak tesói,
- milyen jó, hogy keresztények vagyunk és van Istenünk,
- milyen jó, hogy van gyülekezet, ahova járhatunk,
- milyen jó, hogy pont ebbe a családba tette őt az Úr,
- milyen jó, hogy ő olyan, amilyen.

Az sem baj, ha nem mindig lát gondterheltnek bennünket a gyermek, hanem életvidámságunk, elégedettségünk és büszkeségünk fiunk anyjaként 'lerí' rólunk. Időnként tudatosan legyünk örömteliek anyaként, és ne mindig csak azt lássa a gyerek rajtunk, hogy ez az egész anyaságos téma egy nagy nyűg- a fiunk titkon figyel bennünket és leveszi a hozzáállásunkból, hogy jó vagy rossz dolog-e feleségnek, anyának, nőnek lenni, s mivel az anyaságunk az ő gondozásáról is szól, ezért őt is tehernek kommunikáljuk, amikor így teszünk. És ha úgy érzi, hogy nem jó nőnek lenni, akkor vagy lesajnál majd, vagy menekül majd a környezetünkből, amikor képes lesz erre.

Folyt. köv.:)