Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. december 31., csütörtök

Te is tékozló fiú vagy?



Itt az ideje visszatekinteni 2009-re. Vajon ebben az évben hogyan gazdálkodtam az erőforrásaimmal? Megtettem mindent, amire Isten indította a szívemet? Mindig imádkoztam azokért, akiket Isten elém hozott? Szolgáltam a családomat fáradhatatlanul, mindenkit magam elé helyezve önzetlenül? A gyerekeim mennyit láttak belőlem, az én emberi megnyilvánulásaimból, és mennyit a rajtam keresztül hatalmasan munkálkodó Úrból?

Támasza és lelkes tisztelője voltam-e a férjemnek, vagy inkább olyan valaki, aki megnehezíti az életét? Igazi otthont teremtettem-e a családomnak, vagy inkább én voltam, aki megakadályozta, hogy szeretve, elfogadva és helyesen nevelve érezzék magukat a gyerekek? Odaadtam-e teljesen a szívem Jézus Krisztusnak, és megtettem-e mindent amit mondott: akkor, amikor mondta, és úgy, ahogy mondta, vagy visszatartottam ettől magam, és halogattam? Vajon az egészségem, az anyagi javaink, az időm, a szeretetem, a szavaim, az imáim jól ki lettek használva? Áldás voltam, vagy inkább én tartottam távol az áldást?

Annyi, de annyi mindennel ajándékozott meg idén is az Úr! Voltak próbák és érzelmi patthelyzetek. Volt, amit nem érettem, hogy miért történt, és volt, ami váratlan áldásként megdöbbentett.


Év elején indítottam útjára a blogokat, és ez egy olyan terület volt, amivel eddig nem számoltam, nem is gondoltam. Értékes blogger-barátságokat hozott nekem ez az év, kaptam sok szeretetet, és áldást másokon keresztül, és talán valamennyit adni is tudtam másoknak. Köszönök mindent, elsősorban, és leginkább JÉZUS KRISZTUSNAK, Aki által élek és Aki megváltotta az életemet! És köszönöm mindegyikőtöknek, hogy elolvastátok, amiket írtam, hogy hozzászólásaitokkal gazdagabbá tettétek ezt a virtuális lelki helyet.:)

Az otthonoktatásunk is idén indult el, és nagy hála van bennem ezzel kapcsolatban, mert látom, hogy jó, és hogy Isten megáldja.


Olyan sok mindent kaptam Istentől, amit nem tudok befogadni: tartotta az életemet, megőrzött sok bajtól, gondot viselt, és a próbákon átvezetett. Élünk, otthonoktatunk, nem nyomorgunk, hanem virágzunk- és hányszor nem adtam dicsőséget ezekért Istennek, pedig Ő méltó volt rá! Én nem voltam olyan gyermeke, amilyennek látni akart volna idén. Nem voltam hűséges, hanem lázadó, nem szerettem annyira, amennyire erőt adott, hogy tegyem. Nem mentem el a végsőkig, és nem az Ő szolgálatáról szólt az életem: a szívem nem állt készen, bár vágytam rá, hogy küldjön, vigyen, indítson. De most már nem akarok többet tékozolni, hanem komolyabban akarom venni az identitásomat: hogy keresztény vagyok...

Sok mindent tanított nekem az Úr magamról, és Őróla. Hálás vagyok a leckékért, és nagyon várom 2010-et, AZ ÚJ ÉVET, amiben hiszem, hogy új szellemi dolgokra fog elvezetni Isten, és sokkal többet fog megmutatni magából. Érzem, hogy így lesz, és tudom, hogy 2010 egy nagyszerű év lesz, hiszen a dolgokhoz való hozzáállásomat meg tudom változtatni. Az Úrhoz ma is mehetek a bűneimmel, mint tékozló fiú, és Ő örömmel fog fogadni.

Ha neked is vannak olyan dolgaid, amiket le kell tenned Istennél, amiket eddig cipeltél, és nem akartad az Úr elé vinni, akkor most itt a lehetőség , hogy megtedd: Ő vár Rád a megbocsátásával. Az atyai ház ajtaja nyitva áll, és te bemehetsz azon újra és újra...


S hogy mit kívánok neked?

Kérem az Urat, hogy 3+1 dolog ne fogyjon ki 2010-ben:

konyhádból A FINOM ÉTEL,
házadból A NEVETÉS,
szívedből AZ IMÁDSÁG,
szádból A HÁLAADÁS!

Az Úr vezesse lábadat áldást hozó ösvényeken, és tegyen Téged áldássá a szeretteid, és az ellenségeid számára! 2010 legyen Neked az újra-odaszánás éve. SZÍVEMBŐL KÍVÁNOM!

Áldjon meg Téged az Úr és őrizzen meg 2010-ben is!

Szeretettel:

Eszti:)


Áldott Új Évet kívánok mindegyikőtöknek ezzel a videóval!




Nézd, közeleg az éj,
és nem tudod hol talál,
a terveket már rég feladtad,
mikkel kérkedőn, büszkén elindultál.
Mész, hív a messzeség,
célod régen nincsen már,
emlékek élnek szívedben,
látod magad előtt az Atyai ház falát.

Az éj csendesen leszáll, s te úgy kiáltanál,
de jól tudod, úgy sincs kinek,
hisz régen elhagyott már minden jó barát.
Csak mész, hív a messzeség,
célod régen nincsen már.
Csak várod, hogy feltűnjön a fény,
amit hajdan láttál az Atyai ház falán.

A Mennybe fenn számítanak rád,
az Atya a kapuban várja tékozló fiát.
Kapsz új ruhát és gyűrűt az ujjadra,
Isten vár, Ő soha fel nem adja!

Azt mondod ez nem érdekel,
nem a te világod, hívő nem leszel!
Nem kell, hogy neked papoljanak,
mindent megoldasz egymagad,
s közben nem látod, hogy elestél
és nincs erőd, hogy fölkeljél.
A szívedben nincs békesség,
mióta otthonról eljöttél.
Mert Várnak rád!!!

2009. december 28., hétfő

Otthonteremtés



Hogyan kell valódi otthont teremteni? Én nem azt értem otthonteremtés alatt, hogy mindennap meleg kaja van az asztalon, és az anyuka maradéktalanul elvégzi a feladatait. Számomra az otthon az, ahol a szeretteim szeretetben vannak: ahol a szeretet köt össze, és ezért jó együtt lenni. Ha nincs szeretet, az nem otthon. Bár külsőleg annak tűnhet, de a családtagokat menekülésre készteti.

Akkor hogy van ez? Látszólag lehetetlen vállalkozás a feladatokat elvégezni, úgy, hogy mellette a családtagok is megfelelő figyelmet kapjanak. És akkor még nem beszéltem arról, hogy keresztényként is vannak feladataim, Isten elvár tőlem dolgokat, és jó esetben Ő vezeti az életemet.

Vajon melyik előbbrevaló: az otthonom rendben tartása, az anyaság, a keresztény életem, a szolgálat mások felé, vagy az, hogy kiteljesedjek? Ezek mind-mind összekapcsolódnak! Hívő anyaként szükséges hitre tanítani, jóra nevelni, biztatni, adni, szeretni, úgy élni, hogy az maradandó erőforrás lehessen a gyerekeimnek és a férjemnek. Fontos, hogy felismerjem azokat, akiket Isten küld az utamba, hogy szolgáljak feléjük valami módon. Ezek viszont mind kudarcra vannak ítélve, ha nem Isten tölti be a szívemet. És akkor is, ha csapdába esve érzem magam otthon, bezárva a négy fal közé, ahonnan az egyetlen tartós kitörési lehetőséget abban látom, hogy minél előbb visszamegyek dolgozni 'értelmes emberek közé'.


Tehát, ha a szívem nincs rendben, ha nincs békességem, és nem vagyok elégedett az anyai, és a háziasszonyi hivatásommal, akkor olyan gond van, amire nem az a megoldás, hogy utat engedek a vágyaimnak, hanem az, hogy komolyan megvizsgálom az indítékaimat, azután meg az Igét, hogy mit mond rólam, mint asszonyról, és a feladataimról, s mit mond Isten hűségéről.

Nem Isten állított rossz helyre engem, hiszen éppen otthon vagyok a legjobb helyen! Hanem elhittem a háziasszonyi létről, és az anyaságról szóló hazugságokat, amiket a közgondolkozás erősített meg bennem. Az ördög bogarat tett a fülembe, ami azt mondja, hogy nem jó az asszonynak otthon, s csak akkor lesz mások által értékelve, és akkor teljesedik ki az élete, ha újra munkába áll. A valóság az, hogy ha otthon nincs bennem békesség, akkor munkába járva sem lesz. Mert nem a munka teljesít ki, hanem az Úr. Ahol Ő akar látni, ott lesz nekem jó, és ha az otthon van, akkor nem érdemes más után vágyakozni, mert nem ott lesznek betöltve a szükségeim.

Vajon hogyan tekintenék a jelenlegi életem minden kis kötelességére, ha nem pár év távlatában, ovikezdésig látnám a dolgokat, hanem tovább, egészen tovább
otthon?


Tudom, hogy most sokan felhördülnek, hogy ma egy keresetből nem lehet megélni. De most elvekről beszélünk, arról, hogy mit gondolunk az anyaságról, a háziasszonyságról, az otthonmaradásról. Nem a megvalósításról beszélek- abban már hihetetlen kreativitással tud beleindulni az, aki meggyőződött arról, hogy Isten akaratával megegyező dolog, ha valaki asszonyként nem házon kívül, hanem házon belül 'dolgozik'.

Az otthonteremtésre visszatérve: a belső hozzáállás tehát fontos, ahogyan az is fontos, hogy a külső dolgok rendben legyenek. Ha muszáj választani, akkor inkább legyen béke bennem, és legyen kevesebb házimunka elvégezve, mint hogy minden állandóan ragyogjon, de közben a családom egy kifacsart citromot kapjon, aki sem mosolyogni, sem bátorítani nem tud, csak morgolódni és veszekedni. Másképpen szólva: attól, hogy rend van, az még nem otthon. De ha rendetlenség van és szeretet, az sem az igazi. Valahogy a kettő között kellene megtalálni az egyensúlyt...

Gyakran nem vagyok a helyzet magaslatán ebben. De egyre jobban látom a jelentőségét az ilyenfajta igazi otthonteremtésnek.


Sok anyán látom, főleg a kisgyerekeseken, hogy az otthonuk körüli dolgokban a maximális hatékonyságot akarják elérni. Szinte verseny van anya és anya, háziasszony és háziasszony között, kimondatlanul, de azért érezhetően. Én is benne voltam ebben a versenyben. Bizonyítani akartam, hogy vagyok olyan jó háziasszony, meg anya, mint mások. Néha még elkap ez a ragály, de azért általánosságban elmondható, hogy már nem próbálkozom. Értem, és igyekszem alkalmazni azt a nagy igazságot, hogy én nem vagyok ők, ők pedig nem én. Nem az én gyerekeim az övék, és nem az én otthonom. De a verseny létezik, és szedi áldozatait.

Az, hogy másokat magunkhoz hasonlítgatjuk, senkiben sem kelt jó érzéseket: ha mi bizonyulunk gyengébbnek az adott területen, akkor az nekünk esik rosszul, ha pedig valami nekünk megy jobban, mint másnak, az gőgöt vagy kárörömöt szül bennünk. Sajnos mindegyikben voltam már vétkes. A helyes hozzáállás az, hogy tisztelem a másikban a tőlem különböző embert, Isten teremtésének sokszínűségét, és ezzel együtt elfogadom, hogy mások nem jobbak vagy rosszabbak, egyszerűen MÁSOK mint én. Nem lehet összehasonlítani, mert nincsen közös nevező. Hacsak nem az, hogy nekem is, nekik is vannak gyengeségeik.

Az ember szereti szépíteni a maga helyzetét, és igyekszik jobb színben feltüntetni magát, mint amilyen valójában. Senki sem akar rossz anya és rossz háziasszony lenni mások előtt. De Isten ismeri a szívünk legmélyebb szándékait, Ő nagyon jól tudja, hogy mennyire igaz vagy hazugság az, amit másoknak magunkról mutatunk és mondunk. Ennek ellenére úgy tervezte, hogy ne legyen a homlokunkra írva, ami bennünk van. Tehát te is, én is mondhatunk akármit, játszhatunk szerepeket, és elhitethetjük másokkal, hogy olyanok vagyunk, amilyenek nem.


Pedig sok jó származna abból, ha a bűnt bűnnek nevezném magamban és nem mentegetném, és nem kendőzném el. De ez kiszolgáltatottá, szóbeszéd tárgyává tehet, amit nagyon sokan nem mernek megkockáztatni. Rajtad múlik, hogy mersz-e gyenge, bűnös, esendő lenni mások előtt is. Hogy mersz-e minden áron őszinte lenni, valódi igazságban járni. Vagy inkább azt választod, amit oly sokan: elrejted magadat a többi ember elől, és köszi-jól-vagyok, velem-minden-rendben-van, én-jó-vagyok álarcok mögé rejted a valódi bűneidet, bukdácsolásaidat.

És ez hogy jön az otthonteremtéshez? Anyák és háziasszonyok vagyunk. Az, ahogyan őszintén és tiszta szívből éljük az életünket mások előtt, az nyomot hagy a gyerekeinkben. Az, ha játszmákat játszunk, és a vétkeinket kozmetikázzuk mások előtt, az is ugyanúgy. A szeretet nem vezeti félre a másikat. A szeretet nem fél a másik ember reakciójától, ezért mer gyenge lenni. A szeretet erős. A játszmák elerőtlenítenek: kiszívják az ember életerejét, elveszik a jókedvét, eltompítják a szellemi ítélőképességét.

Meg vagyok győződve arról, hogy sokkal szorosabb emberi kapcsolataink lennének, és nehézségben levő embereket erősíthetnénk meg igazán a bizonyságtételünkkel, ha akkor is nyíltak lennénk, amikor nem mennek olyan jól a dolgaink. Akkor is, amikor picit sem vagyunk erősek. Ha képesek lennénk gyengék lenni egymás előtt, ha saját vállunk veregetése nélkül el tudnánk mondani, hogy milyen állapotban vagyunk, az számunkra is hasznos lenne. Hiszen Isten akkor jön közel hozzánk, amikor elismerjük Előtte, hogy Tőle távol van a szívünk, hogy aggódunk, vagy épp bűnökben élünk.

Ha az Úr Jézus egyszer, s mindenkorra szabaddá tett bennünket a bűn alól, akkor miért nem ebben a szabadságban éljük minden percünket?


2009. december 18., péntek

'Mi van a tűben?' - Tanulmányféleség az abortumokról




Utánajártam néhány dolognak az oltással kapcsolatban. Ez az, amit találtam. A kérdéseket a válaszokkal együtt közlöm. Bár igyekeztem tárgyilagos lenni, előrebocsátom, hogy felkavaró lesz...


Vannak konkrét bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy abortált magzati szöveteket használnak az oltóanyag előállításához sejttenyészetként?

Igen, vannak. Az oltóanyagot gyártó cégek a legtöbb esetben feltüntetik, ezt az információt az adott oltással kapcsolatos tájékoztató oldalon. Nem lenne rossz minden esedékes védőoltás előtt végignézni, mert az oltás terjedelmes mellékhatáslistáját is tartalmazza. És nem a bőrpírt, meg a belázasodást, hanem a ritkábbakat és súlyosabbakat is. Másik bizonyíték, hogy voltak emberek, akik erre vonatkozó konkrét keresztkérdéseket szegeztek egy gyógyszergyártónak levél formájában. A válaszlevélben a gyógyszergyártó nem tagadott semmit, sőt, röviden informálta a kérdezőt azzal a konkrét abortummal kapcsolatban. Harmadik bizonyíték, hogy léteznek olyan tudományos értekezések, amelyek a sejttenyésztéshez való alkalmasság szempontjából egyik vagy másik abortumból származó szövetet elemzik és értékelik.


Vajon meg lehet ezeket a bizonyítékokat találni?

Meg lehet találni. Sajnos magyar oldalt csak elvétve találtam, angolul viszont elég sok minden dokumentálva van a fentiekkel kapcsolatban. A részletes linklistát a megfelelő kérdésekhez rendeztem.

Elsőként itt van a levél, amiben a Merck gyógyszergyártó cég reagál egy amerikai abortusz-ellenes szervezet abortumokkal kapcsolatban felvetett kérdéseire.


Hogyan kezdődött az abortumok használata?

Egy kis történelem. 1954- az adenovírus elleni vakcina kifejlesztéséről gondolkoznak a kutatók. Eredetileg tumoros szöveteket használtak az oltóanyag előállításához. (El tudod ezt képzelni???) Azonban volt egy probléma, amivel nem tudnak mit kezdeni a szakemberek. Ez pedig a szennyezőanyagok kérdése. Az oltóanyagba az eljárás során belekerülnek (vagy benne maradnak?) annak a szövetnek a részei, amelyen tenyésztették a baktériumokat vagy a vírusokat. Senki sem tudta, hogy ez milyen hatásokat indíthat el az emberi szervezetben. Nem tartották kizártnak, hogy az oltóanyagból a vérbe kerülő rákos sejtek bizonyos embereket esetleg rákra vagy más megbetegedésekre hajlamosíthatnak. Először az Amerikai Hadsereg Járványügyi Hivatala állt elő azzal az ötlettel, hogy lehetne normál sejteket használni tumoros sejtek helyett... A javaslat alkalmazásba került, és precedens értékű lett. Hát így indult.

(Angolul itt olvashatsz róla az oldal közepén 'Background' címmel.)


Milyen magzatokból szedik a szövetet, és jogilag ez hogy néz ki?

Ezzel kapcsolatban más derült ki, mint amire számítottam. Ugyanis nem arról van szó, hogy kórházi abortumokat egyszerűen csak elvisznek és a szöveteiket kedvük szerint fölhasználják. Nem. Mindössze pár halott magzat szövetéből dolgozik mindenki, de a lista időnként újabbakkal bővül. Ezek a magzatok sok évvel ezelőtt lettek megfosztva az életüktől, és valamely szervükből kiszedett szövetből kémiai eljárásokkal szaporításra alkalmas sejttenyészetet hoztak létre (tudsz követni?:D). Amint írtam, mindössze néhány van belőlük- olyan kevés, hogy mindegyik külön kódot kapott, amely még ma is érvényes, így visszakereshető a magzat származása és a kora, valamint az abortusz oka. A szakemberek dilemmáztak is rajta, hogy vajon meg lehetne-e találni a néhai magzatok még létező felmenőit vagy rokonait...

A halott magzatok kódjait és jellemzőit is meg lehetett találni, úgyhogy ezeket is leírom szépen sorban. (Vannak más abortumok is, de ahogy én láttam, ezek a legelterjedtebbek.)

WI-38 : az ezzel a kóddal ellátott szövetet 1962 júliusában nyerték egy abortumból. Ő egy 12 hetes europid típusú lánymagzat volt, s a tüdőszövetéből használtak fel.

MRC-5 : 1966 szeptemberében nyertek szövetet egy másik abortumból. Ő egy 14 hetes europid típusú fiúmagzat volt. Szintén a tüdőszövetéből használtak.

PER C-6 : 1985 októberében újabb abortumot használtak fel. Ő az egyetlen, akiről többet lehet tudni. Az anyukája kérésére végzett abortusz volt, aki azért döntött a baba elpusztítása mellett, mert a gyerek apja ismeretlen volt. 18 hetes magzat volt, és a retinájából vett szövetet használták.


Régen a WI-38 szövete volt a leginkább elterjedt. Az MRC-5 váltotta föl, mivel több szempontból is jobb hatásfokkal lehetett vele dolgozni. Jelenleg is az utóbbit használják a gyógyszergyártók. A Per C-6 ha jól értelmezem, párhuzamosan fut az MRC-5-tel, de nálunk kevésbé elterjedt. Amint már írtam, ezeket azért fontos tudni, mert a tájékoztatón feltüntetik, hogy melyik magzatból vett szövettel dolgoztak, így az már nem egy értelmezhetetlen kód lesz a számunkra, hanem nagyon is sokatmondó információ.

Még valami, ami ide tartozik:
Némely oltásnál a tájékoztatóban szerepel, hogy humán diploid sejttenyészeten hozták létre (itt még meg szokták nevezni a magzat kódját is) . Mi is az a humán diploid sejt? Gondolom a humánról mindenki levágja, hogy emberből származó vagy emberi dolgora utal. Diploid sejtnek pedig az ember testi sejtjeit hívják 'biológusul'. Most mondhatnánk, hogy oké, de akkor miért kell a diploid szó, amikor úgyis minden testi sejtet így hívnak. Ez nem így van, mivel a testnek vannak haploid sejtjei is, amik az ivarsejtek...

Idelinkelem a MRC-5 más abortumokkal való összehasonlítását.


Mit jelent az a gyakorlatban, hogy egy magzat sejtjeit használják, és hogy néz ki az eljárás?

Magáról az eljárásról csupán annyit tudok, hogy a halott magzat valamely szervét eltávolították, és abból nyertek ki szövetet. Ezután kémiai anyagokkal, sóoldattal meg egyébbel kezelték. Azt, hogy ezt pontosan hogyan tették, nem találtam meg, bár direktben erre nem is kerestem.

A jogi háttérről nem sokat tudok, de szerintem csak pár embernek lehet joga emberi szövetet tenyészteni, nem juthat hozzá akárki korlátlanul ezekhez a dolgokhoz. Remélem legalábbis. Valaki árulja, az biztos, mert az MRC-5 szövet angol leírásánál (ez a már előbb belinkelt dokumentum) ott van egy ár, ami számomra azt jelenti, hogy valószínűleg meg lehet vásárolni.


Orvosilag milyen problémát vet fel az oltóanyag előállításának módja?

Gyakori jelenség, hogy egy csirkeembrión tenyésztett oltóanyagban tojásfehérjék vannak, az emberi szöveten tenyésztett oltóanyagban meg emberi szövetek. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen szöveten tenyésztik az oltóanyagot: ha csirkeembrión, akkor annak szövetrészei nagyon valószínű, hogy megtalálhatóak az oltóanyagban, márpedig az allergiás reakciót válthat ki arra érzékenyeknél. A magzati szövetrészek vérbe kerülése meg eléggé... hát, gáz, hogy úgy mondjam. Emberileg. Allergiás reakcióról nem tudom, hogy lehet-e beszélni ebben az esetben, de nyilván az immunrendszerünk nem arra van kitalálva, hogy ilyesféle idegen anyagokkal terhelődjön.

Ebben a magyarra fordított interjúban egy szakértő bővebben kifejti, hogy mi a jelentősége az oltóanyagok szennyezettségének.


Milyen etikai kérdéseket vet fel ez az egész?

A magzati élet védelmének a kérdését. Vannak, akik úgy vélik, hogy nem etikus dolog használni az abortumok szöveteit, ha ellenezzük az abortuszt magát. Akkor sem, ha a cél az oltóanyagok előállítása. Mert visszásnak hat, hogy ellenezzük a magzat megölését, de mégis hasznot húzunk belőle, ami az oltásokat illeti. Ez egy érdekes kérdés. Egyébként a Vatikán kiadott egy nyilatkozatot (angol), hogy mit gondol erről az egész abortumon tenyésztett oltóanyag témáról.


Bennem az pendíti meg a húrt, hogy ha csak így lehet előállítani azt az oltóanyagot, halott magzati szövetet vagy csirkét használva, aminek a szövetmaradványai bekerülnek a gyerek véráramába, szóval ha kizárólag ilyen úton lehet ezt előállítani, akkor lehet, hogy nem is kellene előállítani. Legalábbis nem tömegesen, csak azoknak, akik igazán veszélyeztetve vannak. Vagy választható alapon. Hiszen az abortusz emberölés, az emberölés pedig bűn. A bűnt pedig nem igazolni kell, hanem megvallani és elhagyni. Ilyen egyszerű. Szellemi és erkölcsi szempontból egyáltalán nem számít, hogy sok évvel ezelőtti magzatokról van szó.

Én idegenkedem attól, hogy a gyerekem vérében egy halott magzat szövetmaradványai keringjenek. Fontos az immunitás megszerzése. De vajon milyen áron? Nincsen egy másik út, ahogyan el lehet ezt érni? Van, aki azt állítja, hogy oltás nélkül is lehet immunizálódni. Ez a kérdés megérne egy újabb kutatást.


Lehet tudni, hogy a gyerekkori oltások közül konkrétan melyek oltóanyagait tenyésztik abortumokon és melyeket csirkeembrión?

Igen. A neten fenn van a részletes tájékoztató minden oltásról, bárki számára elérhetően! Sajnos a gyerekdokik erre nem szokták felhívni a szülők figyelmét oltatás előtt, a rendelőben meg már sem idő, sem türelem nincs olvasgatni, meg kérdéseket feltenni az oltóanyagról. Most, hogy már ezt is tudjuk, a legközelebbi oltatás előtt azért nézzük meg, hogy pontosan milyen összetevőjű oltást kap a gyerekünk, és milyen mellékhatásokkal lehet számolni. Ne a kampányoldalakról, hanem a gyártótól.


Magyar információ itt található erről: (Ez alapvetően pont egy kampányoldal, úgyhogy az oltások hatásaival kapcsolatos információ elég félrevezető, de az oltásnaptár meg az oltóanyagok összetétele tekintetében hiteles forrásnak tartom.)


Oltási naptár az idei évre (itt tudod megnézni az aktuális oltás nevét)

Mo.-on engedélyezett vírusvakcinák

Mo.-on engedélyezett bakteriális vakcinák

Utóbbi kettőn látszólag csak egy orvos tud kiigazodni, de azért ez nem így van. Mindenesetre néhány oltás magyar nyelvű teljes tájékoztatóját idelinkelem.

BCG


Di-Per-Te

INFANTRIX-IPV

MMR

Prevenar (59 oldalas tájékoztató- ezt találtam csak róla...)

H1N1


Egy abszolút laikus képes kutatni, utánajárni és megnyugtató válaszokat kapni a kérdéseire, vagy ez nem lehetséges, csak akkor, ha orvosi végzettséggel áll neki ennek?

Arra, hogy képes-e, a válasz határozott IGEN. Azzal az alázattal kiegészítve, hogy valószínűleg sohasem lesz képes igazán mélyen belemászni a biológia meg az orvostudomány rejtelmeibe. Viszont amire szüksége van, abból nagyon sok mindenre képes megtalálni a választ offline orvosi tanácsadás nélkül is. És ez nagyon biztató, ugyanakkor persze veszélyeket is rejt magában.

Nem vagyok orvos, nem is leszek sosem. Talán ez a különbség orvos és laikus között: utóbbit nem a tudomány iránti szenvedély, hanem 'csupán' a kíváncsiság, a gyanakvás vagy az információhiány ragadtatja ilyen kutakodásra. DE lehet, hogy másként van.:)

Témába vágó idézettel fejezem be:



("A krízisterhesség megoldása az, hogy a problémát,
és nem az, hogy a magzatot szüntetjük meg."

Jeannie W. French)



2009. december 6., vasárnap

Oltás, élet, gondolatok




Pár napja olvasgattam orvosi blogokat, és kicsit értetlenül állok az egymásnak teljesen ellentmondó orvosi oltás-információkkal kapcsolatban. Hogy lehet az, hogy az evidenciákon alapuló orvoslás korában ugyanazon evidenciák alapján egy orvos szakmai véleményként azt mondja, hogy rosszul döntesz, ha nem oltatsz, a másik meg azt, hogy minimum nagyon fontold meg, de ha lehet, inkább ne oltasd be magad? Ez bennem felveti azt a gondolatot, hogy az úgynevezett evidenciák már nem evidenciák többé. Ha ami egyiknek evidencia, a másiknak nem az, akkor az orvosi bizonyítás is valami módon szubjektív lett... Vagy mindig is az volt, csak a net előtti korszakban ezzel nem szembesültünk. Hiszen akkor kizárólag az volt az igaz, amit a helyi doki mondott: a betegek nem kérdőjeleztek meg semmit és nem voltak elérhetőek más orvosok szakmai ellenvéleményei sem. Most, hogy alapvető fontosságú lenne felelős döntést hozni, a laikus azzal szembesül, hogy ez valami módon lehetetlenné vált. Hiszen felelős döntést csak információk ismeretében lehet hozni. De melyek a jóféle információk, az IGAZ információk? Hogyan tudom a hamisat az igaztól elkülöníteni?

Az is megnehezíti a dolgot, hogy vannak orvosok, akik szemében a laikus képtelen arra, hogy az orvosi tényeket megértse. Képtelen azok értelmezésére és ezért képtelen jól, felelősen dönteni a saját vagy a családtagjai oltatásáról. Ezért egyszerűsítenek, általánosítanak, fölöslegesnek gondolt tényeket elhallgatnak és azt gondolják, hogy néhány tudományos írással és elnagyolt statisztikai hivatkozással meg lehet nyugtatni és a helyes döntésre el lehet vezetni az embereket.


Más laikusok pedig valami módon lenézik azt, aki esetleg józan ésszel, de orvosi diploma nélkül mondja ki tényekről, hogy talán azok nem állnak meg más tényekkel szemben. Mert szerintük ezt mi, nem-orvosok nem tudhatjuk. És bizonyos értelemben igaz is ez: hogy nem tudunk sok mindent, hiszen nem az orvoslás a szakterületünk. Én sem gondolom, hogy olyanba kellene kontár módon okoskodnom, amihez semmi közöm. Viszont amióta rám, mint laikusra bízzák az oltatás kérdését, igenis közöm van hozzá. Kompetens lettem: muszáj utánajárnom és muszáj megtennem mindent azért, hogy a jófajta információk birtokába jussak, mert rólam, rólunk, a szeretteimről van szó. Nem tehetem meg, hogy elhamarkodottan döntök, mert utána hogy nézek tükörbe, ha történik valami? És igaz, hogy nem vagyok orvos, de attól még van agyam, és tudok vele gondolkozni, és reménykedem, hogy e kettő, meg az emberi megérzéseim segítségével el fogok tudni navigálni a tények és tévképek útvesztőjében.

Tisztelem a jó orvosokat, és tudom, hogy sokkal-sokkal többet tudnak betegségről, gyógyulásról, ha úgy tetszik életről és halálról, mint mi mezei emberek. De ők sem mindentudóak, és sok mindent nem tudnak orvosilag megmagyarázni, nem értik, hogy a várthoz képest miért van úgy, ahogy. Számítanak valamire: kémiailag, matematikailag kikalkulálják a várható végeredményt, statisztikát néznek, prognózist készítenek, felkészülnek rendesen, aztán valami miatt teljesen más lesz a végkifejlet. És nem tudják, hogy mely ismeretlen tényezőkkel nem számoltak, hogy mi változtatta meg a dolgokat. És nem tudják megmagyarázni, értelmezni sem a végkifejletet. Épp úgy, mintha nem értenének hozzá...

Gyakran érzem úgy, hogy hiába van akkora tudás a dokik birtokában, amekkora, mégis ugyanannyi ismeretük van a világról, mint volt néhány száz évvel ezelőtt. És adódik a kérdés, hogy adott korokban az orvoslási mód miatt vagy éppen annak ellenére éltek-e túl azok, akik felépültek? Hogy akkor most előre haladunk, vagy visszafelé? Ezeket valahogy nem nagyon vizsgálják, talán mert tartanak attól, hogy kiderülne, hogy annyi ismeretük sincs a betegségek természetéről, amennyiről eddig úgy hitték, hogy van...


A régieknek voltak hasznos gyógynövényeik, meg hiedelmeken alapuló sokszor kétes praktikáik. Voltak működő eljárások, de voltak károsak is, amiken a teljesen nyilvánvaló tapasztalatok (pl. magas halálozási szám) ellenére sem változtattak. Mert a hiedelemviláguk része volt. És ma mi a helyzet? Az orvosoknak vannak hasznos gyógyszereik és működő eljárásaik és vannak károsak is. Ezek egy része ugyanúgy hiedelmeken alapul, nem a tényeken (pl. szülés körüli rutin-beavatkozások), és annak ellenére sem változtatnak, hogy a negatív tapasztalatok teljesen nyilvánvalóak.

A régiek az életet tisztelték, és alázattal belátták, hogy a tudományból sok minden feltérképezetlen még- gyakran azzal mentettek életet, hogy nem avatkoztak be Isten teremtett természetének a munkájába. Voltak, akiket ezzel a hozzáállással megmentettek. Nem mindenki maradt életben, de sokan. Aki életben maradt, az nem a felelősöket kereste, hanem csendben meggyászolta azt, aki nem élte túl. A maiak a tudományt tisztelik, és talán beismerik, talán nem, de az életet magát nem értik: azzal mentenek életet, hogy amikor tehetik, beavatkoznak a természetes folyamatokba, sokszor talán maguk sem értik, hogy miért. Vannak, akiket ezzel a hozzáállással megmentenek. Nem mindenki marad életben, de sokan. Az életben maradottak viszont sokszor a gyász és a történtek érzelmi feldolgozása helyett szélmalomharcot folytatnak a felelősök keresésével.(Valószínűleg én is keresném.) De hiába is találják meg, azzal sem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat, s a feldolgozás sem válik tőle könnyebbé.

Azt hisszük, hogy a tudománnyal meg lehet hosszabbítani az életet, aztán kiderül, hogy a sok pirula meg a sok tudás újfajta halálos kórok és körmönfont pszichés megbetegedések okozói lettek, amik ugyanúgy a vesztünkre törnek, mint régen a pestisjárvány, meg a kézmosás hiánya. Nem vagyunk okosabbak, csak másfajta okosságunk van, mint több száz évvel ezelőtt. Akkor a természet dolgaihoz értettek jobban az emberek és sokkal egészségesebbek voltak, mint mi, pedig nem is mostak fogat, nem fürödtek antibakteriális szappannal naponta, nem váltogatták olyan sűrűn a ruháikat, mint mi. Most a világ dolgaihoz jobban értünk, de mintha az életmódunkat, és ezzel együtt az egészségünket áldoztuk volna föl ennek a tudásnak az oltárán.


És már megint ott vagyunk a lényegnél. A tudás Istentől jön. Ő az, Aki képes az embert megtisztítani bűneitől, és a saját egójának társadalom-romboló hatásától. Egyedül ő képes megváltoztatni és új emberré tenni az embert. Csak Ő tud erőforrásaival jól sáfárkodó igazi bölcsesség birtokába juttatni minket, hogy ne tévedjünk el, és ne forduljunk saját magunk ellen.

Hogy ne vesszünk el örökre, ahhoz meg kell alázkodnunk a Mindenség Fejedelme előtt, és beismerni, hogy még mindig ugyanazok a mozgatórugóink, mint az Éden kertjében: mindent tudni és olyanok lenni, mint Ő. Be kell ismerni pironkodva, hogy: én ember vagyok, te vagy az Isten. Ha engednénk Őt uralkodni az életünk fölött, a tudományunk fölött, az egészségünk fölött, akkor nem pusztulnánk, hanem virágoznánk...

Az oltatás is erről szól: élet és halál- ki a felelős, ki dönt, és mi lesz a következmény. Azt hiszem az a baj, hogy nem tudunk felelősséget vállalni, megbocsátani és elengedni.


Élet és halál. Régen természetes volt, hogy a kisgyerekek is jelen voltak a születendő és a haldokló családtag körül. Látták, hogy milyenné válik, hogy mit csinál, érezték a szagokat, a látványt megszokták. És látták a családi mintát, az öröm befogadására és a gyász feldolgozására. És ezért életképesebb stratégiájuk volt az élet végigélésére. Tudtak tartósan vidámak és tevékenyek lenni: az élet gondjai mintha feleannyira sem nyomták volna le a kedvüket, mint a miénket, pedig lehet, hogy több volt nekik. Összetört a szívük, de nem lettek depressziósok és érzelmi sérültek, ha meghalt egy gyerek, vagy ha meghalt a szülő. Megtanultak szembenézni, meggyászolni és túllépni. És megtanultak ott lenni egymásnak, jelen lenni a másik életében és osztozni az örömben és a bánatban. Ma erre nem vagyunk képesek. A másik örömével való örömünk pillanatnyi, gyászunk is türelmetlen és felszínes. Túlzottan ragaszkodunk az életünkhöz, a halált nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni, mint bukott világunk részét. Ezért elrejtjük a halált a szemünk elől, megszépítjük, elkendőzzük, nem akarunk tudni róla: ameddig lehet, húzzuk a szembesülést. Éppen ezért, amikor megtalál, akkor mindig készületlenül ér.

Nem vagyok reménytelenül nosztalgikus: ez a kor sem nem rosszabb, sem nem jobb az előzőeknél, csak más. Más problémáink vannak, más tudományos és etikai kihívásokkal szembesülünk, de egyáltalán nem tapasztalható fejlődés, inkább csak hanyatlás, ami az életünket, emberi kapcsolatainkat illeti. Még mindig vagy a bűn uralkodik az emberen, vagy Isten Szentlelke. Most is mindenkinek Jézusra van szüksége, ahhoz, hogy Istennel és emberrel békességben élhessen, csakúgy, mint régen. Bár megértenénk ezt...

"Mindenkit megmenteni, mindenkit életben tartani, még egy esélyt, még egy esélyt mindenkinek." És ezzel a mindenki megmentésével sokakat feláldoz a társadalom. Oltások: mindenkit oltassunk, nehogy valaki meghaljon. Nehogy valaki belehaljon a betegség szövődményeibe. Ha valaki az oltás mellékhatásai miatt hal meg, azt benyeljük, mert hát ezt az áldozatot vállalni kell. Biztosan így van? Az újságok kb. 5 azaz öt, kórházban ápolt kismama miatt beszélnek a kismamákat fenyegető hihetetlen nagy vírusveszélyről. És ha kiderülne, hogy az oltatás következményeként is legalább ennyi kismama került veszélybe? És ha kiderülne, hogy a tavalyi szezonális influenza, ami akkor nem kapott ekkora hírverést, mint ez a mostani, szóval ha kiderülne, hogy az is hihetetlenül veszélyes- mint ahogyan terhesen a legtöbb betegség veszélyes? Ez tény, mégsem javasolja senki, hogy a kismamák és családtagjaik a kismamákra való tekintettel oltassák be magukat szezonális influenza, bárányhimlő, rubeola, hepatitis és mindenféle betegség ellen, hátha nincs megfelelő védettségük, és ezzel bizony veszélybe sodorják a kismamát és a babát, ami ugye mekkora felelőtlenség...


Kérlek, hogy ne értsél félre. A mentalitással van bajom. Az élet fontos. Az egyik legnagyobb ajándék, amit kaptunk. Nem tudom elképzelni, hogy mit éreznék, ha valamelyik gyerekem vagy a férjem a karjaimban halna meg- az leírhatatlan bánat. De túl kell élni, és menni tovább, még ha azt is hiszi az ember, hogy soha többet nem lesz képes élni, akkor is. Nem lehet mindenkit megmenteni, és nem helyes azt a látszatot kelteni, mintha egy oltással vagy bármi mással ezt meg lehetne valósítani. A megbetegedések következtében vannak, akik meghalnak. Ez nagyon-nagyon sajnálatos, de tény.

Mégis, nem jó azt a hamis illúziót elültetni másokba, hogy bármilyen eljárással zéróra csökkenthető a halálesetek száma. Lehet, hogy egy halálesetet el lehet kerülni az új oltással. Persze sosem fog kiderülni, hogy annak a személynek az immunrendszere hogyan reagált volna a kórral való találkozásra beavatkozások nélkül 'magától'. Akárki akármit mond, ezt az orvosok közül senki sem tudhatja, csak feltételezgetni lehet. Elképzelhető az is, hogy egy oltás-mellékhatás miatt bekövetkező károsodást vagy halálesetet el lehet kerülni nem-oltatással. De senki sem tudhatja, hogy mi lett volna, ha megkapja az oltóanyagot. Szerintem nem helyes kimondani vagy akár csak sugallni is, hogy az új oltóanyag mindenki életét megmentheti, és ha az az 5 kismama megkapta volna, akkor biztos, hogy nem kerül kórházba- ,mert ez egyáltalán nem biztos. Ha járvány van, akkor vannak áldozatok- erre fel kell készülni. A kérdés, hogy mivel lehet a legkevesebb veszteséggel megúszni a kialakult helyzetet: oltással vagy anélkül. És ugye ott van a természetes immunizálódás lehetősége, ami szóba sem kerül, pedig Angliában például a lakosság egy jelentős részének megvan a védettsége oltás nélkül is. Lehet, hogy nálunk is ez a helyzet? Ezt nem vizsgálták, és erre nézve nincsenek bizonyítékok és adatok... Miért nem?


Visszakanyarodva az informálódáshoz: nem értek egyet, hogy nem vagyunk képesek statisztikákat és tudományos cikkeket értelmezni és józanul mérlegelni a helyzetünket. Szerintem igenis tudhatjuk. Nem vagyok orvos, de úgy hiszem, a net lehetővé teszi, hogy informálódjunk olyan módon, ahogy előtte nem volt lehetőség erre- akár minden egyes ismeretlen szó bepötyögésével. Azt nem mondom, hogy ezzel aztán életbölcsességre is szert tehetünk (más forrásból jön az, Istentől), de ha hozunk egy döntést, és azt mindenestül felvállaljuk, s nem feltétlen akarunk másokat leszólva általános igazságot megfogalmazni oltás-ügyben, az már egy jó kiindulási pont.

Ne az legyen a legfőbb érvünk, hogy a másik tábor képviselői jobban hullanak. Mert mi lesz, ha a statisztika nálunk nem bizonyul igaznak? Csak ha valódi meggyőződésből oltatunk, vagy nem oltatunk, akkor fogjuk tudni felvállalni a felelősséget a döntésünk esetleges következményeiért. Mert az is benne van a pakliban, hogy szembesülnünk kell ilyesmivel. Nem akkor kell felelősöket keresni, amikor gáz van, helyette inkább most kell felvállalni, hogy mi vagyunk a felelősek- a mi életünk, a mi döntésünk. És persze a döntésünkkel és a felelősségünkkel együtt mindannyian szeretnénk hinni, hogy jól döntöttünk és hogy nem lesz semmi baj- és ez így van rendjén.





2009. december 2., szerda

Komolyan kérdezem...




Az előző poszthoz hozzászólt Marywolf, aki leírta bioetikai tapasztalatait az élő szövetről, amit oltóanyag előállításánál használnak. Arról van tehát szó, hogy valódi abortumok (megölt vagy spontán abortálódott magzatok) szövetein tenyésztenek bizonyos oltóanyagokat. Tudom, hogy van, amihez csirkeembriót használnak, de van, amihez meg nem azt- és én erről eddig csak a neten olvastam, és olyan legendafélének tűnt... Így most ez azért kicsit sokkoló. Úgy értem, gondoljunk bele: elmegy a babánk, mi megsiratjuk, a kórház meg átadja a kis testet az illetékeseknek további felhasználásra- s a halott picin nevelt oltóanyag kerül más gyerekébe... ez azért igen durva. Etikai kérdéseket kellene, hogy fölvessen... Erre a témára rá kellene ugrania az emberjogi aktivistáknak... De ehelyett a nagy csönd van. Vajon hány anya tudja, hogy a betegségektől védeni hivatott oltások halottakkal vannak igen szoros kapcsolatban?

Jó lenne valami hivatalosat tudni arról, hogy arányaiban a védőoltások hány százalékához használnak fel emberi szöveten tenyészett oltóanyagot.

Komolyan gondolkozom, de ezt valaki másnak kellene megválaszolnia.

Miután egy magzatot abortálnak vagy amikor valaki elvetél, akkor a holttest már jogilag a kórház tulajdona? És ha igen, akkor az intézmény azt tesz vele, amit akar? Akár továbbíthatja is 'szövet'-nek címkézve oltóanyag-előállító helyekre? Nem kell szülői beleegyezés? Vagy a hivatalos papírhegyekkel együtt ezt is aláírjuk, amikor a kórházba megyünk, csak erről is elfelejtenek tájékoztatni? Azért ez elég sok kérdést vet fel bennem. Vajon vannak válaszok ezekre a kérdésekre? Néha lehet, hogy jobb lenne semmit sem tudni.... de mégis, muszáj kideríteni, hogy mit nyomnak a gyerekeinkbe. Szerintem.