tag:blogger.com,1999:blog-42719556039063907512024-03-05T01:05:31.473+01:00Fiúk a hajóbanHit, sokgyerek, otthontanítás... meg egyéb furcsaságokEsztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.comBlogger188125tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-71551290417513293092024-03-04T17:45:00.021+01:002024-03-05T01:04:59.257+01:00Mit jelent, hogy nagyon úgy tűnik, hogy VAN visszaút?<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhvCbWuJ5KP0KS33jxEm_LvuansEYADVwnFVqwr9MRImuubRIYhm81NLMkokqN8eRDMm6XRIqNGBj_FiNgZgjBCqqWL4adgS30Lk0k2GBeoqAh2apCuKU_Mmjtu957PbmgRLSCaYv7crKk7O1eM7o5nD5vxq8XjFsNnY_E1NNJWcTALvLfHofadVkIF077q/s4480/jim-wilson-5QvsD0AaXPk-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2520" data-original-width="4480" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhvCbWuJ5KP0KS33jxEm_LvuansEYADVwnFVqwr9MRImuubRIYhm81NLMkokqN8eRDMm6XRIqNGBj_FiNgZgjBCqqWL4adgS30Lk0k2GBeoqAh2apCuKU_Mmjtu957PbmgRLSCaYv7crKk7O1eM7o5nD5vxq8XjFsNnY_E1NNJWcTALvLfHofadVkIF077q/s320/jim-wilson-5QvsD0AaXPk-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><br />Egyik érintett olvasóm hozzászólást írt egy korábbi <a href="http://fiukahajoban.blogspot.com/2021/03/ha-megint-tudnatok-otthontanulni-ha.html" target="_blank">posztomhoz</a>. Ebben az iránt érdeklődik, hogy szerintem van-e alapjuk bármilyen reménykedésre a Köznevelési törvény módosítása után kényszerből iskolába íratott volt otthontanulók családjainak, illetve, hogy erre nézve rendelkezünk-e pozitív tapasztalatokkal. A kérdés jogos és nagyon izgalmas, és talán ez másokat is érdekel, akik hasonló cipőben járnak, ezért úgy döntöttem, posztot írok erről ide a blogra.<br /><br />A 2019-es törvénymódosítás után pár évvel az Alkotmánybíróság (AB) egy beadvány alapján alkotmányossági okból vizsgálta a már életbe lépett Köznevelési törvény módosításait. A vizsgálat végén megállapítottak több, alkotmányossági szempontból kifogásolható törvénycikkelyt. Egy részüket az AB saját hatáskörében megsemmisítette, míg más törvényrészekkel kapcsolatban pontosításra kötelezték az állami törvényhozást (=a kormányt). Erről hivatalos, kényszerítő erejű AB-határozat született.<br /><br />Az egyéni munkarend kérelem elbírálását is érintette az AB felülvizsgálata. Határozatában az AB kimondott néhány olyan, számunkra igen kedvező dolgot, mely az otthontanulók számára <a href="https://matrozkepzo.blogspot.com/2021/03/mit-jelent-nekunk-amit-az.html" target="_blank">újra szélesebbre tárhatja</a> a törvény által kínált legális kaput (a blogposzt, amihez fentebb említett olvasóm hozzászólt, pont abban az izgalmas időszakban született, amikor az AB határozata napvilágot látott).<br /><br />Van tehát ma más lehetőség, mint iskolába kényszerülni. Lehet otthontanulni, ennek ma is adottak a törvényi feltételei. Sőt, ma még inkább, mint '19-ben, hiszen az AB-határozat nemcsak törvényi háttértámaszt, hanem reményteljes jogorvoslati lehetőséget is biztosít számunkra.<br /><br /><b>Van azért a helyzetnek némi nehézsége, ez pedig két dologban áll:</b><br /><br /><b>1.</b> Az AB által előírt módosítások kieszközölésére nincs az állami törvényhozás (=kormány) felett olyan kontrollszerv, mely hivatalból ellenőrizné, hogy az AB határozatát az Oktatási Hivatal saját elbírálási gyakorlatában valóban alkalmazza-e, illetve, mely jogi eszközökkel ténylegesen kikényszeríthetné, hogy a már meghozott határozatot maximálisan figyelembe vegyék (ha figyelembe veszik, akkor alapjaiban változik meg az egyéni munkarend kérelem elbírálási menete).<br /><br />Jelenleg csak egyesével, közigazgatási per útján lehet érvényt szerezni az AB-határozatban foglaltaknak, amennyiben attól eltérő hivatali gyakorlat miatt valakinek az egyéni munkarend kérelmét elutasítják. <i>(Így viszont legalább lehet.)</i><br /><br /><b>2.</b> Mivel a 2019-es Köznevelési törvény módosításakor rengeteg otthontanuló (meg tanulócsoportos) család iskolába vitte a gyerekeit, és mivel maga az AB -határozat az előbb említett módosításhoz képest évekkel később, 2021-ben született meg, kevés ember maradt a rendszerben, aki tesztelni tudta volna, hogy az Oktatási Hivatal tényleg megváltoztatta-e általános, egyéni munkarend kérelmeket elbíráló procedúráját, hogy az maximálisan illeszkedjen az AB-határozat által megnevezett változtatási igényekhez, vagy ezt esetleg még nem tette meg.<br /><br />Mivel ezt lehetetlenség kideríteni, az általános joggyakorlatra és az Okt. Hivatalra nézve kényszerítő erejű határozatot ma leginkább jogorvoslatra lehet a gyakorlatban használni (ld. előző pont). Ezzel kapcsolatban a közelmúltból szerzett közvetett pozitív tapasztalatokkal már rendelkezünk. (Valakinek az óvodai felmentési kérelmét elutasította a Hivatal, de pert kezdett a fenti AB-határozatra hivatkozva, ugyanis az AB az ovis felmentés kapcsán is számunkra kedvező dolgokat állapított meg a határozatában - és pert nyertek, ezt <a href="https://ataszjelenti.444.hu/2021/04/14/az-allamnak-kell-bizonyitani-ha-nem-engedelyezi-az-ovodakezdes-halasztasat" target="_blank">a sajtó is lehozta</a>).<br /><br /><br /><b>Összegzés:</b><br /><br />A helyzet tehát a 2019-es törvénymódosítás óta jogilag jelentősen felpuhult. Hogy ennek a változásnak a mindennapi gyakorlatban van-e foganatja, és, hogy mindez a változás hány család életére tudott már megelevenítő hatással lenni, azt a minták csekély száma miatt ma nem lehet megmondani.<br /><br />Azonban az egyéni munkarend kérelem beadásához mostmár egy szilárd jogi háttérbázissal rendelkezünk, hiszen van mire hivatkozni (az AB határozatára), ha első körben elutasító választ kapnánk is: amennyiben ez a helyzet állna fenn, közigazgatási per után kedvezőbb elbírálásra számíthatunk. Persze, még az is megeshet, hogy bizonyos régiókban már alkalmazzák is az Oktatási Hivatalok az AB-határozatban kimondott utasításokat, így elsőre pozitív választ kap a kérelmező.<br /><br /><i>(Apropó elbírálás. Ha neked van ezzel a témával vagyis egyéni munkarend kérelem engedélyezésével kapcsolatos friss, vagyis a 2021-es AB-határozat kiadása utáni, jó vagy akár rossz tapasztalatod, kérlek, ne fogd vissza magad, írj emailt! Kommentbe beteszem az emailcímemet, és, ha kellő mennyiségű személyes tapasztalat érkezik, akkor újra írok egy általánosabb posztot arról, hogy az AB-határozat megléte hogyan találkozik a munkarendet kérelmező családok hétköznapi valóságával. Szerintem hasznos lenne, ha mások is okulhatnának a ti élethelyzetetek tanulságaiból. Nagyon köszönöm, ha erre a kérésre minél többen reagáltok! Tárgymezőbe légyszi írd be, hogy "Matrózképző felhívás", hogy tudjam, az írásodat anonim módon, általánosítva, kivonatolva, úgymond statisztikázva felhasználhatom egy következő posztban, ahogy az előbb említettem.)</i><br /><br /><b>Akkor most merjen-e reménykedni bárki, aki érintve van ebben az ügyben, vagy nem eszik olyan forrón a kását?</b><br /><br />Én mindenképp reménykednék, de azért nem bíznám el magam teljesen. Hiszen minden kérelem kétféleképpen zárulhat: vagy helyt adnak neki, vagy elutasítják, és ezen a fenti jogi változások sem változtathatnak.<br /><br />Mindigis kétesélyes lesz, hogy valakinek egyik vagy másik módon bírálják-e el a kérelmét. A különbség abban áll, hogy általánosságban nézve van-e egyáltalán esély egy pozitív elbírálásra, és, ha igen, mennyi. 2019 után a pozitív elbírálások esélye rendkívül leszűkült azok számára, akik korábban azért tanultak otthon gyerekeikkel, mert így látták jónak (és nem azért, mert, mondjuk élsportoló, vagy közösségbe nem integrálható gyermekük volt). De ez mára megváltozott.<br /><br />Jelen esetben, én úgy hiszem (de ezt nem tényleges tapasztalatokra, hanem a határozat szövegét ismerve mondom), hogy újra lehet otthontanulni. Azok, akik nem egy korábbi, megkerülhetetlen külső ok miatt, hanem pusztán mély, személyes meggyőződésüket követve maradtak 2019 előtt otthon gyerekeikkel, <a href="https://matrozkepzo.blogspot.com/2021/03/mit-jelent-nekunk-amit-az.html" target="_blank">csodával határos módon</a> kaptak egy második esélyt, hogy ott legyenek és azt tegyék, amit szeretnének tenni.<br /><br />Hogy azok legyenek újra, vagy, hogy azok maradjanak továbbra is, akik lenni szeretnének: egyszerű, otthontanító szülők, akik személyes döntésük alapján maguk kívánnak otthon a gyermekükkel foglalkozni, elsődlegesen ők akarják nevelni őt, és hétköznap is jelentős időt szeretnének szánni a vele való kapcsolatépítésre, vagyis nem kívánják intézményesíteni a rájuk bízott gyermekeket.<br /><br />Számomra mindez azt jelenti, hogy nyugi van, lett egyfajta biztonságérzetem. Nekem mosolyt csal az arcomra a felismerés, hogy az AB tulajdonképpen egy kicsit a jogi képviseletünk és szövetségesünk lett az egyéni munkarend engedélyezési eljárásban. Nagyon jó érzés azt tudni, hogy akár már az egyéni munkarend kérelem beadása kapcsán, akár a közigazgatási per kapcsán, van egy erős érvünk (nem is csak egy), amely a pozitív elbírálás lehetőségével kétségtelenül a mi malmunkra hajtja a vizet.<br /><br />Én maximálisan bizakodó vagyok, de tudom, hogy ez nem jelenti, hogy eztán mindenki automatikusan meg fogja kapni az engedélyt. Most viszont van rá lehetőség, hogy azok is megkapják, akik a korábbi törvényi szigor miatt egyértelműen zárt kapukat döngettek (vagy inkább nem is próbálták döngetni, hanem elengedték szeretett életmódjukat), pedig az otthontanulás (volt) az életük.<br /><br />Nem tudjuk, mit hoz a jövő. Azt sem, hogy a jelenben meghozott döntése kinek fog utóbb is jó döntésnek bizonyulni. Adjátok vajon be a kérvényt, mert muszáj megragadnotok a kínálkozó lehetőséget, ha ezzel akár egy fikarcnyi esély is kínálkozik otthontanuló életetek visszaszerzésére? Vagy ne adjátok be, mert túl nagy a tétje, a gyerekeket és magatokat sem akarjátok érzelmileg újra meggyötörni, és úgy látjátok, hogy nem érdemes kockáztatni?<br /><br />Ez a döntés családi döntés és van súlya, mert van kockázata is. Én mégis azt mondom (mi mást tehetnék?), hogy itt van ez a lehetőség, érdemes vele élni. Annak, aki tud, akinek a szíve erős és az otthontanulás iránti szeretete nagyobb, mint a <i>"demileszaztán"</i> iránti félelme. Annak, aki ránéz a gyerekeire és biztosan tudja, hogy otthon jobb lesz nekik.<br /><br />Június 15-ig még ebben az évben is neki lehet rugaszkodni, be lehet adni az egyéni munkarend kérelmeket. Inkább előbb, mint később, hogy még egy esetleges közigazgatási eljárás is beleférjen az iskolakezdés előtti felkészülés idejébe, ha arra lenne szükség. Ne féljetek! Annál többet nem nagyon veszíthettek a kérelem beadásával, mint amit korábban elvesztettetek azzal, hogy fel kellett adni az otthontanulást.<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbW9-P3MRplLt8jvbkOJf79KSgJ-CgUqVp93UMgLMQ8EJZpljfhfSZXJJekEns9rbg4TGyZqE23YQSYOnT-3TaSVdw0BbU8DQOQgPX75Pq8xEDW_e5cL_YCh1ms8e1iTOz6Zoo9_AbVQuBduwp6oUt-fvcoVVEWKFqIIqoON27pmhV1CXs2IQMUZNAp8Rw/s4480/jim-wilson-5QvsD0AaXPk-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="2520" data-original-width="4480" height="180" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgbW9-P3MRplLt8jvbkOJf79KSgJ-CgUqVp93UMgLMQ8EJZpljfhfSZXJJekEns9rbg4TGyZqE23YQSYOnT-3TaSVdw0BbU8DQOQgPX75Pq8xEDW_e5cL_YCh1ms8e1iTOz6Zoo9_AbVQuBduwp6oUt-fvcoVVEWKFqIIqoON27pmhV1CXs2IQMUZNAp8Rw/s320/jim-wilson-5QvsD0AaXPk-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><br /><div style="text-align: center;"><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-56839343984458877452021-04-25T23:05:00.002+02:002021-04-25T23:21:14.878+02:00Milyen az igazi megtérés? (Marathoni poszt)<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s2048/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s320/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><br /></div>Ez alkalommal nem a saját írásomat közlöm. Két blogposztot összevonva, hivatkozással veszek át, mivel a téma nagyon jó, nagyon fontos és a posztokban elég pontosan meg van fogalmazva a lényeg. Bár a könyv, amit a posztokban idéznek, több száz évvel ezelőtt íródott, a néhol régiesebb nyelvezetet leszámítva, tökéletesen mainak hat, így nem is fűznék hozzá semmit. Milyen hát az igazi megtérés?<br /><br /><b>"</b>A puritánok Isten kegyelméből valóságosan meglátták, megértették, tanították és gyakorolták a kegyességet, azaz az Isten félelmében való életet. Sokat tanulhatunk tőlük a mi kis kényelmes, altató, bűnre (illetve bűnben) ringató korunkban! Álljon itt egy idézet Joseph Alleine-től, a magyar nyelven is megjelent Üdvösségre Vezérlő Kalauzból:<br /><br />A megtérésnek számtalan hamis módja származik az ördögtől – kit ezzel, kit azzal szed rá. Ha lehetne, még a kiválasztottakat is megtévesztené, olyan ügyesen és ravaszul mesterkedik. Hogy kigyógyítsam veszedelmes tévedésükből azokat, akik igaztalanul hiszik, hogy megtértek, és megszüntessem azoknak a félelmeit és aggodalmait, akik helytelenül hiszik, hogy még nem tértek meg, megmutatom most a megtérés természetét, azt, hogy miben áll és miben nem. Az utóbbival fogom kezdeni.<br /><br /><b>A megtérés nem abban áll, hogy magunkra vesszük a keresztyén hitvallást.<br />A megtérés nem abban áll, hogy magunkra vesszük Krisztus jelét a keresztségben.<br />A megtérés nem az erkölcsi igazságban áll.<br />A megtérés nem a kegyesség törvényeihez való színleges igazodásban áll.<br />A megtérés nem a romlottságnak neveléssel, ember alkotta törvényekkel vagy a csapások kényszere által való féken tartásában áll.<br />A megtérés nem a megvilágosodásban, a megintetésben, a felszínes változásban vagy a részleges megújhodásban áll." </b><span style="font-size: x-small;"><a href="http://keszthelyihcs.blogspot.com/2010/07/megteres-1-puritan.html?m=1" target="_blank">Forrás1</a>. </span><div><br /><b>"</b>Ígéretemhez híven, itt a folytatás arról, hogy mi is a megtérés. Szintén Alleine előző hozzászólásomban említett könyvéből, a megtérést jellemző pontokból kettő:<br />/kedves olvasó, ha van bátorságod elolvasni, kérlek kommentet is írjál! - kérte a posztíró - de senki nem írt neki. /<br /><br /><b>6. A megtérésben a bűnöktől, a Sátántól, a világtól és saját magunk igazságától fordulunk el.</b></div><div><br /><b>(1) Elfordulunk a bűntől</b></div><div><br />A megtért örökös háborúskodásba kezd a bűnnel, bizony, minden bűnnel, de elsősorban a sajátjával, s azon belül is elsőként a szívbéli bűneivel. Ez lesz haragja céltáblája, ettől szaporodnak meg keservei; ez döfködi és sebzi, mint a tüske a húsban, mint a szálka a szemben. Nyög és küzd a megtért; és így kiált, nem szokásból, hanem érzésből: <i>„Ó, nyomorult ember!"</i></div><div><br /></div><div>Egy terhét se tűri olyan nehezen, mint a bűnt. Ha Isten teljesítené a kívánságát, inkább választana bármilyen szenvedést, mintsem hogy bűnben éljen, mert olyan az, mint a kavics a cipőben: megkeseríti és fájdalmassá teszi az ember minden lépését. Megtérése előtt még könnyelműen gondolkodott a bűnről. Keblén melengette, mint Uriás a báránykáját; felnevelte, míg naggyá nem nőtt – és legelt a bűn, de nem füvet, hanem az ember saját húsát; a poharából ivott, a keblén feküdt, mint édeslánya.</div><div><br /></div><div>De mikor fölnyíltak a hitetlen szemei, irtózva elhajította, mint a varangyot, amelyet a sötétben a mellére szorított, és amiről úgy hitte, hogy csak egy kedves, ártatlan madárka. Mert a megtért nemcsak a bűn veszélyeit, hanem a tisztátalanságát is látja – és milyen buzgóvá lesz, hogy megtisztuljon! Undorodik magától bűnei miatt. Krisztushoz tér és beleveti magát a forrásba, amely neki és a tisztátalanoknak tört fel. És ha elbukik, milyen igyekezettel keresi újra a tisztaságot! Az Igéhez fut és nem nyugszik, míg le nem dörzsöli, le nem mossa magáról a testi és a lelki szennyet az örök forrás vizében.</div><div><br />Az igaz megtért szívből gyűlöli a bűnt. Birkózik vele, harcot indít ellene s noha gyakran alulmarad, nem adja fel, nem teszi le a fegyvert, amíg még lelke a testében van. Nem békél meg és nem kegyelmez; más ellenség kiérdemelheti imáit, bocsánatát, sajnálatát, de a bűnnel szemben engesztelhetetlen, ki akarja irtani.</div><div><br /></div><div>Úgy vadássza, mintha élete függne tőle, szeme nem ismer szánalmat és keze nem ismer kíméletet, még ha az a jobb kéz és a jobb szem is. Mert bár lehet hasznot hajtó a bűn, lehet kellemes, és növelheti a világi barátok szemében a megbecsülést – a megtért mégis inkább belehajítja a csatornába az ilyen hasznot, inkább hagyja, hogy csökkenjen a hitele, és hogy az örömök virága elfonnyadjon a kezében, mintsem hogy a bűn útjára lépjen. Nem ismer megbocsájtást és nem ismer türelmet. Bárhol is kerüljön össze a bűnnel, homlokát ráncolva zordan így köszönti: <i>„Rád találtam hát, ellenségem?"</i></div><div><br />Olvasóm, vajon munkált-e benned a lelkiismeret, míg tekinteted e sorokra vetetted? Eltűnődtél-e szívedben a mondandómon? Bevetted-e magadba a könyvem, hogy meglásd, így élsz-e te is vagy sem? Mert ha nem, olvasd el újra, és szólaltasd meg a lelkiismeretedet, hogy ő döntsön felőled!</div><div><br />Keresztre feszítetted-e a testedet és annak gyöngeségeit, kéjeit? Elhagytad-e bűneidet, mindent, mit önszántadból és akarattal elkövettél; elfordultál-e izzó vágyaidtól, vagy pedig megelégedtél megvallásukkal? Mert ha nem, még hitetlen vagy! Felhorgad-e a lelkiismereted, mondván, hogy hazugsággal próbálod jobb színben feltüntetni magad; hogy az elhívásod puszta öncsalás; hogy titokban feslettségben élsz? Hagyj fel hát a hazugsággal! <i>„Keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel."</i></div><div><br />Előszámlálom bűneidet: nem teszel féket a nyelvedre, elnéző vagy vágyaiddal szemben, elhanyagolod az imát, az olvasmányokat és az istentiszteletet... Mondd, nem tanúskodnak-e ellened mindezek, mondván, hogy <i>„a te műveid vagyunk és követünk téged"</i>? Vagy, ha nem találtam elevenedbe, mondd, nem hallod-e az intő hangot magadban, mely így szól: <i>„tudod, hogy ebben és ebben gonosz úton jársz, mégis valamely hívságos okból megtűröd magadban a bűnt"</i>? Mert ha így van, még nem születtél újjá, és vagy megváltozol, vagy elkárhozol.</div><div><br /></div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s2048/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s320/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div><br /><b>(2) Elfordulunk a Sátántól</b></div><div><br />A megtérés megkötözi az erőst, összerontja vértjét, tönkreteszi javait; az embert a Sátántól Istenhez fordítja. Eladdig, alighogy magához intette az ördög a bűnöst, hogy társa legyen mocskos játékaiban és undok örömeiben, az egyből szaladt is, <i>„mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba; (...) miképpen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van."</i></div><div><br /></div><div> Alighogy hazudnia parancsolta neki a Sátán, a hitetlennek máris a nyelvén volt a hamisság. Alighogy kívánságainak hívságos tárgyat mutatott a gonosz, neki máris felhorgadt a vágya. Ha a Sátán így szólt: <i>„ne törődj a családi kötelezettségeiddel"</i>, akkor bizony teljesítésükre ritkán került sor abban az otthonban. Ha azt mondta: <i>„hagyd a szigort, a pontosságot"</i>, akkor ő egyből megfeledkezett róluk. Ha így szólt: <i>„hagyd a szent szolgálatokat"</i>, akkor ő teljességgel elhanyagolta azokat.</div><div><br /></div><div>De megtérése után már más úr szolgája, más úton halad, s Krisztus parancsait teljesíti. Lehet, hogy lába néhányszor beleakad a Sátán hurkába, de soha se lesz akarattal a rabja. Ügyel a Sátán csapdáira és csalétkeire, megpróbálja kitanulni kelepcéit. Óvatos és gyanakvó, máskülönben az ördög terveinek célpontja lesz. Hatalmasságokkal és fejedelemségekkel küzd; úgy fogadja a Sátán hírnökét, mint más a halálét. Az ellenségen tartja a szemét, és teljesíti kötelességeit, nehogy a Gonosz szerezzen előnyt.</div><div><br /></div><div><br /><b>(3) Elfordulunk a világtól</b></div><div><br />Amíg igaz hitre nem jut, az ember a világ rabja: térdet hajt a mammonnak; saját megbecsültségét hajszolja; jobban szereti az élvezeteket, mint az Istent. Ebben gyökerezik a bűnbeesés nyomorúsága – hogy az ember nem a Teremtő, hanem a teremtmény felé fordul, és azt szereti és tiszteli, abban bízik, nem pedig az Istenben.</div><div><br />Nyomorult ember, hát miféle torz szörnyeteggé formált a bűn? Az Isten kevéssel tett téged kisebbé az angyaloknál, de alig tett az ördögöknél nagyobbá a bűn, olyan rém lettél, kinek a lába helyén a szíve és a feje, a patái pedig a menny felé rugdosnak, és minden tagja össze van keveredve. Valaha a szolgálatodra készíttetett a világ, most pedig ő kormányoz téged, megbabonázott a boszorkányságával, mint egy szemfényvesztő szajha, és rávett, hogy leborulj előtte és imádd.</div><div><br /></div><div>De a megtérés kegyelmében aztán helyreáll a rend; Isten felkerül a trónjára, a világ pedig le a zsámolyához; Krisztus bekerül a szívbe, a világ pedig a lábához. <i>„...nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak."</i> A változás előtt így kiáltott a bűnös: <i>„Kicsoda láttat velünk (világi) jót?"</i> De most így imádkozik: <i>„Hozd fel reánk arcodnak világosságát, oh Uram!"</i> – a búzát meg a bort pedig vigye, akinek kell!</div><div><br /></div><div>Régen a világ örvendeztette és elégítette meg a szívét, ezért így dalolt: <i>„Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél"</i>. De most visszavonja ezt, és semmi se veheti rá, hogy újra kívánja, hanem Izrael csodálatos zsoltárosával így dalol: <i>„Az Úr az én osztályos részem; az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem"</i>.</div><div><br /></div><div>Más nem tudja megelégíteni. <i>„Hiúság és bosszúság"</i> – ezt írja a világi örömök fölé, az emberi kiválóságok fölé pedig azt: <i>„kár és szemét"</i>! Most már az életre és a halhatatlanságra törekszik, kegyelem és dicsőség után liheg és a romlatlanság koronáját vágyja.</div><div><br /></div><div>Szíve az Úr keresésére indul; az Isten országát kutatja, az Ő igazságát, és már nem közönyös a vallás iránt, hanem az a legfőbb gondja. Régebben a világ uralta, akkor többször sarkallták cselekvésre a javak, mint a jóság, akkor még inkább a teste vagy a testvére gyönyörködtetésére ügyelt és nem az Istenére, az ő Teremtőjére – Őt félresöpörte, míg a világnak szolgált. De most meggyűlöli apját, anyját és az életét, mindent, csak az egy Krisztust nem.</div><div><br />Állj meg hát, és tekints magadba. Nem érint-e erősen téged mindez? Úgy teszel, mintha Krisztusért élnél, de mondd, nem állsz-e mégis a világ uralma alatt? Nem származik-e több örömed a világtól, mint Őtőle? Kényelmesebben érzed-e magad, mikor a világon jár az eszed és hívságos örömök vesznek körül, mint mikor visszavonulsz szobádba imáidhoz és elmélkedéseidhez, Isten Igéjével és imádatával törődve?</div><div><br /></div><div>A hitetlen arról ismerszik meg a leginkább, hogy a világ dolgai szerepelnek az első helyen terveiben, vonzalmaiban és értékeléseiben. A valódi megtért szemében mindig Krisztus az első. Milyen kedves is számára az Ő neve! Micsoda kincs az Ő kegye! A megtért Jézus nevét szívébe vési. Mert amikor megjelenik az üdvözítő Krisztus, kiderül, hogy puszta lég a dicsőség és csupán őrültség a nevetés, a mammon pedig Dágonként leesik arccal a földre, kezét-fejét széttörve a küszöbön. Ím a megtért értékes gyöngye, ím a kincse, ím a reménye, ím a dicsősége. <i>„Az én szerelmesem enyém, és én az övé."</i> Ó, mennyivel nagyobb gyönyörűségére lenne így szólnia: <i>„Krisztus az enyém"</i>, mint ha azt mondhatná: <i>„enyém a királyság, enyémek az Indiák"</i>!</div><div><br /></div><div><br /><b>(4) Elfordulunk saját igazunktól</b></div><div><br />Mielőtt megtérne, az ember saját fügefa leveleivel takargatja magát, és csak saját ügyeit tartja szem előtt. Kizárólag magában bízik és a maga igazságában, garasait aranynak véli, és nem rendeli alá magát Isten igazának. De a megtérés megváltoztatja vélekedését, és onnantól a maga igazságát csak szennyes rongyoknak tartja s elhajítja, mint egy piszkos koldus férges, cafatos öltözetét.</div><div><br /></div><div>Mert immár lelki szegénnyé lett, és nem győz panaszkodni és sajnálkozni magán, hogy milyen <i>„nyomorult és nyavalyás és szegény és vak és mezítelen"</i>. Látja jámbor tetteinek romlottságát, és a valaha olyannyira bálványozott igazságát most csak kárnak és szemétnek nevezi, melybe a világ minden kincséért sem ereszkedne vissza.</div><div><br /></div><div>Nagyra értékeli Krisztus igazságát. Úgy érzi, mindenben Krisztusra van szüksége: hogy megigazuljon, és hogy megszentelődjenek a tettei – mert nem tud Krisztus nélkül élni, sem imádkozni nélküle. Nélküle nem tud Isten színe elé járulni; Krisztusra támaszkodik, és úgy hajol meg az Isten házában. Krisztus nélkül csak egy elveszett, tönkrement ember, mert élete Jézusban rejtezik, mint ahogy a fa gyökerei is a föld színe alatt szertekúszva táplálják és tartják a törzset.</div><div><br /></div><div>Régen Krisztus evangéliuma ízetlen és állott eledelnek tűnt számára, ám most mi lehet számára ennél édesebb? Ágoston sem tudta kedvvel ízlelgetni egykoron szeretett Ciceróját, mert Krisztus nevét nem találta írásaiban. Milyen érzéssel kiáltja Krisztusról egyetlen lélegzettel: <i>„Ó, legédesebb, legszeretőbb, legkedvesebb, legdrágább, legértékesebb, legkívánatosabb, legszeretettebb, legszebb!"</i> Egyszóval, a megtért a mártír hangján szól: <i>„Csakis Krisztus!"</i></div><div><br /></div><div><br /><b>7. A megtérésben Istenhez fordulunk, aki Atya, Fiú és Szentlélek</b></div><div><br />Ő a mindenható és örök áldás a megtérten. Nem szenteltethetünk meg, míg szívünket át nem adtuk Istennek, teljesen és mindenek előtt Őneki, legfőbb javunknak és sorsunknak. Mert a megtért szíve ekképp dobog: <i>„ez az én részem"</i>, <i>„dicsekedik lelkem az Úrban"</i>, <i>„tőle van reménységem, csak ő az én kősziklám és szabadulásom, az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van"</i>.</div><div><br />Bizonyosak vagytok-e megtérésetekben? Figyeljetek hát szívetekkel és teljes lényegetekkel szavaimra. Istenben van-e a ti boldogságotok? Miről parancsolta, hogy szívleljétek? Mi elégít meg benneteket a legjobban? Gyertek és tekintsetek Ábrahámmal keletre, és tekintsetek nyugatra, tekintsetek északra és délre, nézzetek körbe magatok körül: mi az a mennyekben, mi az a földön, ami boldoggá tehet titeket?</div><div><br /></div><div>Ha Isten teljesítené a kívánságotokat, mint valaha Salamonét, vagy ha úgy szólna hozzátok, mint Ahasvérus Eszterhez, mondván: <i>„Mi a te kívánságod? Megadatik néked! És mi a te kérésed?"</i> – mondjátok, mit kérnétek akkor? Menjetek be az örömök kertjébe, és szedjétek össze mind az illatozó virágokat – megelégíttetnétek-e akkor? Menjetek be a mammon kamráiba, képzeljétek el, hogy annyit vihettek el a kincseiből, amennyit csak kívántok. Menjetek a tornyokhoz, képzeljetek magatoknak dicsőséges győzelmi díszeket. Szeretnétek-e elismerést, ragyogó hírnevet, olyat, amilyen csak a legnagyobbaknak jut ki? Megelégednétek-e e javak valamelyikével vagy éppen az összessel?</div><div><br /></div><div>Boldognak tartanátok-e így magatokat? Ha igen, akkor bizony a hívságoknak éltek és hitetlenek vagytok. Ha nem, lépjetek tovább, merüljetek el a szentséges kiválóságokban, az Úr mindenre elégséges voltának feneketlen mélységeiben, lépjetek be az Isten irgalmának tárházába, hatalmának rejtekébe. Nem ez van-e leginkább javatokra, nem ez szolgál-e legnagyobb örömetekre?</div><div><br /></div><div>Így szóltok-e: <i>„Jó itt. Itt ütök tábort, itt élek és itt halok"</i>? Odaadnátok-e ezért a világot? Ha igen, akkor bizony minden rendben van köztetek és az Isten között, boldogok vagytok – boldog vagy, ó, ember, boldog, hogy valaha megszülettél. Mert ha boldoggá tud tenni titeket az Isten, legyetek is boldogok, hiszen az Úr a ti Istenetek. Mondjátok-e Krisztusnak, amit Ő minékünk: <i>„A te Atyád az én Atyám és a te Istened az én Istenem"</i>? Mert ez a fordulópont. A hamis megtért sosem nyugszik el Krisztusban – a megtérés kegyelme viszont megvigasztalja a bűnbeesés végső keservét, s a szívet bálványaitól az élő Istenhez fordítja. Immár így beszél a lélek: <i>„Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad"</i>.</div><div><br /></div><div>Őhozzá megy tehát, nála telepszik meg. Itt nyílik meg számára a mennyország kapuja, mert Isten fele fordul az érdeklődése. Amikor ezt meglátja, így szól: <i>„Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled."</i> S még Simeonnal is együtt dalol: <i>„Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben"</i> és Jákob szavait ismétli, mikor annak öreg szíve föléledt a jó híreket hallván: <i>„Elég nekem."</i> És mikor látja a Lélek, hogy van Istene, kivel szövetséget köthet, ez lészen az ő üdvössége és legfőbb kívánsága. Így éltek-e vajon? Tapasztaltátok-e ezt? Ha igen, <i>„megáldott titeket az Úr"</i>. Munkálkodott bennetek az Isten, megfogta a szíveteket a megtérés kegyelmének erejével, mert mindez csakis az Ő műve, magatok sose lettetek volna képesek rá.</div><div><br /></div><div><br /><b>Részletesebben:</b></div><div><br /><b>(1) A megtérésben Krisztushoz fordulunk</b>, az egyedüli közbenjáróhoz Isten és az emberek között. Ő vezérel minket Istenhez, ő az Atyához vezető út, az egyedüli palló, amin megmenekedhetünk, az egyetlen ajtó, amin beléphetünk. A megtérés Krisztushoz viszi a lelket, Ő lesz életének kizárólagos eszköze, az egyetlen út, az egyetlen név az ég alatt. Csak Őbenne keresi üdvét, csak Őrá bízza magát.</div><div><br /><i>„Most</i> – szól a meggyőzött bűnös –<i>, most kockáztatni fogok, és ha elpusztulok, hát elpusztulok, ha meghalok, hát itt halok meg – Uram, ne hagyj elveszni a te kegyelmed színe előtt, kérj, hogy ne hagyjalak el, hogy a te nyomodban járjak. Ide vetem magam az ajtód elé, s ha megölsz, akkor se mozdulok innen."</i> A nyomorult lélek így teszi fel mindenét Krisztusra és erősen ragaszkodik hozzá. Megtérése előtt semminek és senkinek tekintette, inkább a birtokára, barátaira, kereskedésére ügyelt, mint rá, most pedig Jézus az ő egyetlen eledele, mindennapi kenyere, szíve élete, élete támasza. Arra vágyik, hogy Krisztus magasztaltassék benne.</div><div><br /></div><div>Valaha úgy szólt a szíve, mint amit a menyasszonynak is mondtak: <i>„Micsoda a te szerelmesed egyéb szerelmesek felett?"</i> Több gyönyört talált a vidám társaságban, a romlott szórakozásban, a földi örömökben, mint Krisztusban. Puszta képzelménynek tartotta a vallást és az örömeiről való beszédet tehetetlen álomnak. De most Krisztusban az élete. Mindent, mit eladdig értékesnek tartott, most tűzre vet Krisztus ismeretének kiválóságáért. A valódi megtért Krisztus egészét elfogadja, nemcsak a munkabért, hanem a munkát is, nemcsak a javakat, hanem a jármot is. Nemcsak a gabonát nyomtatja, de az igát is húzza. Magára veszi Krisztus parancsolatait – igen, az Ő keresztjét.</div><div><br /></div><div>A hamis megtért csak félig vállalja Krisztust: az üdvözülést igen, de a megszentelődést már nem, az előnyöket igen, de Jézus személyét nem. Különválasztja Krisztus tisztségeit és jótéteményeit. Ez alapvető hiba. Aki szereti az életét, ügyeljen erősen erre. Olyan végzetes tévedés ez, melytől gyakran intenek, s mégis gyakran elkövetik. Gyönyörűséges Jézus neve – de az emberek mégsem szeretik Őt őszintén, mert nem annak veszik, amivé az Isten Őt jobbjával emelte: fejedelemnek és helytartónak.</div><div><br /></div><div>Szétválasztják, amit az Isten összekapcsolt: a királyt és a főpapot. Nem úgy fogadják Krisztus szabadítását, ahogy Ő akarja, hanem megosztják. Inkább választja mindenki a szenvedéstől való megváltást, de a bűneitől már senki sem akar megváltatni. Üdvözülni is akarnak, de kéjelegni is. Szívesen megszabadulnának némely bűnüktől, de már Delila ölét nem kívánják elhagyni, sem szeretett Heródiásuktól elválni. Nem tudnak irgalmatlannak lenni sem a jobb szemükhöz, sem a jobb kezükhöz.</div><div><br /></div><div>Ó, legyetek hát végtelenül óvatosak ebben – a lelketek üdve a tét! Az igaz megtért az egész Krisztust szem előtt tartja, Ő lesz minden szándéka és célja, kivétel, korlátozás és fenntartás nélkül. Bármi áron akarja Őt, s éppúgy vállalja, hogy uralkodjék fölötte, mint hogy szabadítója legyen. És Pállal együtt mondja: <i>„Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?"</i> Bármit, Uram! A megtért üres váltót ad Krisztusnak, hogy Ő határozza meg a feltételeket.</div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s2048/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s320/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div><br /><b>(2) A megtérésben Krisztus útjaira térünk</b>, az Ő törvényeihez és rendeléseihez. Valaha még kapálózott ezek ellen a szív, nem tűrte magán e szoros kötéseket, nem bírta e nehéz utakat, de most megszereti, s örök törvényül és vezérlőül választja őket.</div><div><br />Ami Krisztus törvényeit és útjait illeti, megfigyeléseim szerint Isten négyféle módon munkál minden igaz megtértben – s ha hűek vagytok lelketekhez, ezek alapján tisztába jöhettek saját állapototokkal. Ám le ne vegyétek szemeteket szívetekről!</div><div><br />(a) Az<b> elme ítélete</b> azért hozatik, hogy e törvények igazoltassanak általa. Az elme alárendeli magát nekik, hisz a legigazabbnak és legértelmesebbnek tartja őket, megszereti Isten útjait és megszabadul azoktól a romlott balítéletektől, melyeket valaha ellenük táplált s már nem látja sem értelmetlennek, sem tűrhetetlennek őket. A megértés számára e parancsolatok szentek, igazak és jók. Milyen nagyívű, milyen emelkedett is Dávid dicsérete, mikor az Isten törvényeinek tulajdonságairól és csodálatos munkáiról szól!</div><div><br />A megértés ítélete kettős: átfogó és részleges. Az átfogó ítélet az, amikor valaki úgy gondolja, hogy egy út általánosságban a legjobb, de nem a maga számára vagy a maga körülményei között. Az istenfélő ember, nemcsak átfogóan, hanem részlegesen is ítélkezik Isten útjairól, ugyanis nemcsak általában, hanem a saját részére is a legjobbnak találja őket. Nem csupán eltűrhetőnek, hanem egyenest kívánatosnak látja a vallás parancsolatait, bizony, kívánatosabbnak az aranynál, a színaranynál, bizony, mérhetetlenül sok színaranynál is kívánatosabbnak!</div><div><br />Az ilyen ember ítélete határozott: a szentséget tartja legtöbbre és a szigort; úgy hiszi, hogy ez önmagában a legbölcsebb út, és számára is a legokosabb, legmegfelelőbb választás. Halljátok az istenes ember ítéletét: <i>„Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat. Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm." </i></div><div><br /></div><div>Figyeljétek, miként igazolja Isten kívánalmait és miként tagadja meg mindazt, amit az Úr megtilt: <i>„Igaz vagy, Uram, és a te ítéleted igazságos. A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben. A te igédnek summája igazság és a te igazságod ítélete mind örökkévaló."</i> Látjátok, milyen készségesen és teljesen alárendeli magát, beleegyezését és hozzájárulását adva mindenhez, ami az Igében benne foglaltatik?</div><div><br />(b) A <b>szív kívánsága</b>, hogy felfogja Krisztus értelmét. Saját magában egyetlen kötelességét, egyetlen bűne feltárását sem mulasztaná el. Mert a megszentelt szív ezt dobogja: <i>„Uram, ha bármi gonoszság lakozik bennem, jelentesd azt meg. Amit nem tudok, tanítsd meg azt nekem – s ha bűnt követtem el, nem teszem többé."</i> A hamis megtért pedig akarattal tudatlanságban tartja magát, s nem akar kijönni a fényre. Inkább ragaszkodik valamely bűnéhez, mert utálatosabb neki elismerni annak bűn-voltát. Nem engedi be ablakán a Napot. A kegyes szív viszont meg akarja ismerni Teremtője törvényének egész terét, szélességét és hosszúságát. Teljes elfogadással fordul az Igéhez, mely megvilágítja minden eladdig ismeretlen kötelességét és titkos bűnét.</div><div><br />(c) Az <b>akarat szabad és eltökélt választása</b> mindig Krisztus útjaira irányul, megelőzve a bűnös örömöket és a világi javakat. Ez nem egy hirtelen, sebtében meghozott döntés, melyet a szenvedés csikar ki, hanem önkéntes és szabad választás. Igaz, a test fellázad ellene – ám az uralkodó akarat Krisztus törvényei és kormányzása mellé áll, s azokat nem küszködve és terhesen, hanem áldásként veszi magára. Míg a megszenteletlen ember úgy hordozza ezeket, mint a béklyót, addig az igaz megtért szívből teszi, mert Krisztus törvénye az ő szabadsága.</div><div><br /></div><div>Arról ismerszik meg, hogy a jámborságban gyönyörködik. Inkább él erkölcsösen és szentségben, mint hogy javakban bővelkedő és virágzó világi életet éljen. <i>„Azután Saul is elment haza Gibeába és vele ment a sokaság, kiknek szívét Isten megindította."</i> Amikor az Úr megindítja a választottak szívét, azok, noha elhívattatnak, szabadon követik Krisztust és saját akaratukból adják magukat az Isten szolgálatára, teljes szívükből keresik Őt. Ugyan a félelem hasznos dolog, de mégsem az a megszentelt szív megindulásának fő oka. Krisztus nem erőszakkal tartja kezében a lelkeket – Ő a hajlandósággal bírók Királya, azoké, kik Őt az Ő kegyelméből szabadon szolgálják.</div><div><br /></div><div>Mert ez a választásuk: nem olyanok mint a szolgák, hanem mint a fiú vagy mint a menyasszony – hű az elméjük és bennük buzog a szeretet forrása. Egyszóval, Krisztus parancsolatában rejlik az igaz megtértek szerelme, töretlen öröme és örökös leckéje.</div><div><br />(d) A megtért <b>kanyargó útja Isten rendeléseit követi</b>. A hívő naponta gondot fordít arra, hogy Istennel járjon. A nagyságot keresi, nemes terveket dajkál, még ha el is bukik. A tökéletességnél alább nem adja, azt kívánja, azt kutatja, és nem nyugszik el a kegyelemben, míg meg nem szabadul a bűneitől és meg nem tökéletesedik a szentségben.</div><div><br />Itt leplezhetitek le a képmutatók romlottságát, mert ők a jámborságot – ahogy valaki egyszer helyesen mondta – csak mint mennyországba vezető hidat keresik. Csakis ennyi az ő gondjuk, és éppen azt kutatják, ami a legkevésbé szolgálja megtérésüket. De az igaz megtért a jámborságot önmagáért akarja és nem a mennyországért. Nem elégszik meg annyival, hogy a pokoltól megmenekedjék, hanem a legmagasabb csúcsokra akar eljutni. Ám a puszta akarat itt kevés. Mi a ti utatok? Új irányt vett-e az életetek? Követitek-e a jámborságot, gyakoroljátok-e a vallást? Ha nem, hamisnak találtattok.</div><div><br /></div><div>Az-e hát a megtérés, aminek itt leírtuk – üdvözülésünk legszükségesebb feltétele? Ha igen, tudjátok meg, hogy szoros a kapu és keskeny az út, mely az életre visz – hogy kevesen vannak, akik megtalálják – hogy igenis szükség van a szentséges hatalomra ahhoz, hogy a bűnös lélek saját üdvére a kegyelemben megtérjen Jézus Krisztushoz.</div><div><br />Megint csak arra buzdítalak benneteket, hogy vizsgáljátok meg magatokat. Mit mond a lelkiismeretetek? Vádol-e? Nem furdal-e jártatokban? Amellett ítéltetek, azt választottátok, azon az úton jártok, amelyet fentebb leírtunk? Ha úgy van, jól van. De nem kárhoztat-e a szívetek, nem emleget-e föl valami rejtett bűnt, amelyben lelkiismeretek szava ellenére éltek? Nem mondja-e, hogy titokban valamilyen gonosz játékot űztök, vagy hogy valami kötelességet figyelmen kívül hagytok?<br /><br /></div><div>Nem ragad-e el a lelkiismeretetek a hálószobáitokba, hogy szemetekbe vágja, milyen ritkán foglalatoskodtok ott az imával és a szent olvasmányokkal? Nem rángat-e el a családjaitokhoz, hogy lássátok, mennyire elhanyagoljátok az Isten ügyét és a gyermekeitek lelkét? Nem visz-e magával a boltjaitokba, a kereskedéseitekbe, hogy az ottani gonoszságaitokat föltárja? Nem taszigál-e el a kocsmába, hogy megvádoljon a léha társaság, az elpazarolt drága idő, az eltékozolt tálentomok miatt? S a szívetek legbelső, legtitkosabb kamrájában nem szembesít-e egész kárhozatos valótokkal?</div><div><br />Végezd hát a dolgod, ó, lelkiismeret! Az élő Isten nevére parancsolom neked: teljesítsd feladatod. Ragadd meg a bűnöst, zuhanj rá, szorítsd meg, józanítsd ki. Csak nem fogod egész életében dicsérni és nyugtatgatni? Ébredj, lelkiismeret! Mit képzelsz, alvó? Nincs-e okod feddeni? Hát pusztuljon el határtalan tudatlanságában e gyarló lélek, soha meg nem ismerve az Urat és az örökkévalóságot – csak azért, hogy te megőrizhesd békédet? Vétkezzen-e továbbra is nyugalomban?</div><div><br /></div><div>Kelj föl és munkálkodj! Szóljon belőled a prédikátor szava. Kiálts fennhangon és ne ismerj kíméletet, szóljon a hangod, mint a trombita. Isten ne a te kezedből kívánja meg e lélek vérét.<b>" </b><span style="font-size: x-small;"><a href="http://keszthelyihcs.blogspot.com/2010/07/megteres-2-puritan.html?m=1" target="_blank">Forrás2</a>.</span></div><div><br /></div><div><a href="https://www.gracegems.org/28/alarm_to_the_unconverted3.htm" target="_blank">Az Üdvösségre vezérlő kalauz c. könyv, melyből a fenti idézetek származnak, angolul itt elolvasható</a>.</div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/s2048/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSSgkTbVv532O1Z3ooNszE9MKJytW34Di__EZifJJKxFCAsYXHIAViTdyjPMIzc0XcyfjWYTEtAdcHIeTcLnTU4FYHciSkBuz51-cUUQQEcjTETrOYilTr4LfyMLtgqwIW8mIZbLBi63SB/w200-h133/marissa-eric-TcWE0IQatTw-unsplash.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-70341548567701901922021-03-30T17:43:00.001+02:002021-03-30T17:43:14.468+02:00Ha megint tudnátok otthontanulni -ha lehetne- választanád ezt magatoknak újra?<div><br /></div><div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEia1i8_z1iyrop48_Q_bpk3d2poakAghyphenhyphennQcQcNbs2q_IbIC5Bw_Pa6H_ZzfHxsHkMKRhfn4hjZUnt8KGMAQzNQuzz9RZIEt_F6Y5Wg6uo17Oy45sncEh7VHkIogAl6mUjuoR94vn94F_3g/s2048/henrikke-due-6LkrypxBYnM-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEia1i8_z1iyrop48_Q_bpk3d2poakAghyphenhyphennQcQcNbs2q_IbIC5Bw_Pa6H_ZzfHxsHkMKRhfn4hjZUnt8KGMAQzNQuzz9RZIEt_F6Y5Wg6uo17Oy45sncEh7VHkIogAl6mUjuoR94vn94F_3g/s320/henrikke-due-6LkrypxBYnM-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><br /><div style="text-align: center;"><br /></div><b>Nagyon. Úgy. Tűnik. Hogy. Van. visszaút.<br /></b><br />De te nem jönnél vissza. Nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.<br /><br />Elmentél egy másik életbe, másfajta mindennapokba. És a gyász, mellyel eltemetted a régi otthontanulós létedet, és az a sok szervezés, meg erőfeszítés, hogy az az élet élhető és a maga módján újra otthonos legyen... hogy önazonos élet legyen... ezeket a melókat reverzben átélni és megint berendezkedni egy másikba, még ha az megint a régi is. Na nem. Ilyenbe téged senki bele nem rángathat.<br /><br />A múltba nézés amúgy sem visz előre. Pedig előre kell nézni, mert arra mész. Te előre nézel és megnyugodtál abban, hogy ha így alakult, hát így alakult. Ebbe a helyzetbe kerültél,<br />egyébként nyilvánvalóan kényszerből, és ha már egyszer citromot dobott neked az élet, legalább limonádét készítettél belőle. És már túlvagy a citromon, hiszen megcsináltad a limót.<br /><br />Minek erről beszélni: jól vagy most, a családból mindenki jól van. Már jól vagytok ebben. Végre elmondhatod, hogy több-kevesebb küzdelem után megszoktad ez. Mindenki megszokta, így már nincs visszaút. Nem lenne fair az új életükből kirángatni a gyerekeket. Nem lenne fair magadat is visszakényszeríteni a régi dolgokba, hogy újra a káosz ura legyél otthon.<br /><br />Ezért nem jönnél vissza. Ezért nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.<br /><br />Újra otthontanítani? Köszönöd, de azt már nem. Az iskola miatti több rohangálás ellenére is most az idegeid, hosszú évek óta először, tartósan kisimult állapotban vannak. Ez az élet már így a tiétek. Így, hogy benne van a suli, az ovi, a munka, a hajtás, a lecke, az időhiány. Mert emellett azért vannak ott jó programok is, a srácok pedig szereztek iskolai barátokat, beilleszkedtek egy osztályközösségbe és te fellélegeztél, mert látod, milyen ügyesen csinálják: ez egyszer ráadásul nem a te nyakadban van minden. És már nem is lógtok ki a sorból, nem kapjátok az ívet az ismerősöktől úgy, mint régen - megszűnt az ellenszél.<br /><br />Amúgy meg, mondod, ez az intézményes oktatás-dolog elég durván be van feketítve az otthonoktatók között, holott egyáltalán nem olyan rémes, mint amennyire gondoltad, hogy lesz. Vannak szuper tanítók, tanárok, akik tényleg törődnek a gyerekekkel és a rendszer leveszi azt a hatalmas terhet a válladról, melynek a létezését eddig nem nagyon merted beismerni magadnak - mely miatt mégis annyiszor voltál kétségbeesett meg ideges, amikor még otthontanítottál.<br /><br />Végre most mindenki önállóbban megy a dolga után és a maga módján motiváltabb is a tanulásban. Szóval, mondod, nem annyira gáz, simán kibírható a dolog - sokkal könnyebben, mint a gyerekekkel összezárt, digitálisotthonoktatós, egyhónapos országos karantén. A családodban mára mindenki magára talált ebben az új helyzetben. És, te is. Ezért nem jönnél vissza. Nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.<br /><br /><b>Akkor sem, ha meg lehetne oldani. Akkor sem, ha a törvény jövőre tényleg lehetővé tenné számotokra.</b><br /><br />De én meg arra kérlek, hogy gondold át újra és gyere vissza! A hajón, amin utazunk, még szinte üres a dekk, van helyetek. És nem csak azért mondom ezt, mert hiányzik körülem az a láthatatlan, mégis érezhető régi szövedék, amit a közeli-távoli otthonoktató ismeretségekből az évek alatt együtt létrehoztunk. Hanem, mert... tudod te is. A lelki rész miatt.<br /><br />Te már csak múlt időben szeretnél erre az egészre gondolni, de kérlek, emlékezz most! Volt idő, amikor nem csak koordináltad a gyerekeid életét, nem csak magad után loholtál. Otthon a rengeteg együtt töltött, becses időben az életük nyitott könyv volt előtted és minden nehézség ellenére is tudtad szeretetben nevelni őket. Mivel volt rá idő - és mivel az Úr az engedelmességet megáldva minden problémát, akadályt, nehézséget is áldássá tett számotokra bőséges kegyelme által.<br /><br />Időnként érezted is azt, hogy a gyerekeddel való foglalkozás tényleg megéri a napi vesződséget, mivel a belé tett masszív idő miatt nem "maradtál le" róla: láttad, ahogyan a szemed előtt fejlődik a jelleme, nyílik az értelme - és néha, nagy ritkán mások is észrevették láthatatlan munkád eredményét. A gyerekeddel meglévő és folyamatosan épülő szoros kapcsolat következtében pedig ő korától függetlenül mindig őszintén kíváncsi volt rád és akart veled lenni. "Akkoriban" még elsősorban te, az apukája, meg a tesói voltatok a mindennapos közege - nem a tanárok, osztálytársak.<br /><br /><i><b>Micsoda rendkívüli, szép és nehéz idők voltak azok!</b></i><br /><br />A kapcsolat persze azóta sem szűnt meg, de talán érzed te is, ahogyan hétről hétre, hónapról hónapra egyre jobban átalakul. A szülő-gyerek kapcsolat és a testvérek közötti kapcsolat változik, lazul - az osztálytársakkal viszont erősödik. Pedig az a közeg, amit a gyereked most megszokott, nem jobb neki, mint a család. Nem jobb neki, mint te. Az összes kiforratlanságoddal és gyengeségeddel együtt is jobb vagy számára, mint a kortárs közösség. Lelkileg az a kortárs közeg nem ártatlan és nem elég jó.<br /><br />Persze elismerem, hogy talán nem könnyű a visszatérés. Biztosan nem az. De miért kellene egy muszájból meghozott döntés mellett egész életen át kitartani? Miért kellene ragaszkodni az oviba, suliba járáshoz, amikor létezik lelkileg gazdagabb másik lehetőség?<br /><br />Gyere vissza: válaszd újra családodnak az otthontanulás útját. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de nem is a könnyűt érdemes választani. Hanem a jót kell választani. Ha lehetséges.<br /><br />Miért mondanál le a szoros napi kapcsolatról önként, és veszítenéd el gyermeked szelíd, jóra való befolyásolásának a lehetőségét? Miért engednéd, hogy a család helyett most már a kortársaihoz ragaszkodjon, ezzel tudatlanul is formálásra adva másoknak az érdeklődését, jellemét, szívét?<br /><br />Miért tennéd ki gyermekedet világias normák és laza erkölcsű kortársak befolyásának, akadályokat állítva ezzel nyiladozó hitének útjába? Miért fosztanád meg őt a családban nevelkedéstől, melyben a veled való mély és szoros kapcsolat által pozitív irányba formálódhat jelleme, személyisége?<br /><br /><div><b>Nagyon. Úgy. Tűnik. Hogy. Van. visszaút. Élned kéne vele.</b></div><div><br /></div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEia1i8_z1iyrop48_Q_bpk3d2poakAghyphenhyphennQcQcNbs2q_IbIC5Bw_Pa6H_ZzfHxsHkMKRhfn4hjZUnt8KGMAQzNQuzz9RZIEt_F6Y5Wg6uo17Oy45sncEh7VHkIogAl6mUjuoR94vn94F_3g/s2048/henrikke-due-6LkrypxBYnM-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEia1i8_z1iyrop48_Q_bpk3d2poakAghyphenhyphennQcQcNbs2q_IbIC5Bw_Pa6H_ZzfHxsHkMKRhfn4hjZUnt8KGMAQzNQuzz9RZIEt_F6Y5Wg6uo17Oy45sncEh7VHkIogAl6mUjuoR94vn94F_3g/w200-h133/henrikke-due-6LkrypxBYnM-unsplash.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-54804138984314922022021-03-22T19:34:00.000+01:002021-03-22T19:34:22.067+01:00NEGYVEN...<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXn1ZHHWgFOcY4HubwifXJ2uvxXaD0uIy8cvxNbiwA6ygBvovvX-4hs9XhyKSzM4CaJN7V7qpNEG2nkidMKFIEzzCUuF518MkhuESfbEj0ew_VpbBok-yyiLtfrkmdLfdsaCpFlytGV2yY/s2048/evelyn-paris-j5LSbCqB1wA-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXn1ZHHWgFOcY4HubwifXJ2uvxXaD0uIy8cvxNbiwA6ygBvovvX-4hs9XhyKSzM4CaJN7V7qpNEG2nkidMKFIEzzCUuF518MkhuESfbEj0ew_VpbBok-yyiLtfrkmdLfdsaCpFlytGV2yY/s320/evelyn-paris-j5LSbCqB1wA-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: left;">Visszanézek felnőttkorom húsz évére, megemlékezem az életem ezen szakaszáról. Eszembe jutnak emberek, akik így vagy úgy keresztezték az utamat.</div><br />Hálával gondolok az önfeledt, boldog pillanatokra azokkal, akik akkor és ott igazán szerettek és akik értékelték, ami értékelhetőt találtak bennem. Jóleső volt számolatlanul kapni a lelkesítést, a méltánylást, a pozitív inspirációt és életpéldát. És tapasztalni a kölcsönös bizalomnak és tiszteletnek a lelket melengető hatását, önmagunk érzelmeket megmozgató oda-vissza megosztásának az erejét. Az egyik ember lelkének az érintését, amit a másik ember a lelkében érez.<br /><br />Eszembe jutnak persze a rossz pillanatok is, de már tudok rájuk hálával gondolni (na jó, a legfrissebbre még nem, de ez egy folyamat, így tudom, hogy idővel talán az is eljön majd). Tehát a rossz pillanatok. Őszinte barátságnak látszó kapcsolatok megszakadása. Emberek, akiknek megnyíltam, akiket közel engedtem magamhoz, pedig nem azok voltak, akiknek mutatták magukat. Vagy akik önazonosak voltak, de én nem láttam a szavak mögé és azt hittem el, amit látni véltem, de aminek talán semmi alapja nem volt. Tudom, hogy én voltam a hibás. Ha jól láttam volna a szívemmel, nem sétálok többször is engem titkon elítélő, mély kapcsolatot nem kívánó emberek csapdájába. De belesétáltam.<br /><br />Nem hibáztatom magam, mert a tanulási folyamat része volt minden egyes csalódás. Ami nagyon fájt, az is. Sőt, ahogy utóbb megállapítottam, minél jobban fájt, annál inkább átformált. Annál többet tanultam belőle. Mert nem hagyott nyugodni a dolog, járt rajta az agyam és a szívem is. És mire kikódoltam a sztorit a motivációkkal együtt, annál jobban láttam a saját felelősségemet. Tulajdonképpen én engedtem, hogy átgázoljanak rajtam, mert én nem láttam, ami apróbb jelekből korábban is nyilvánvalóvá kellett volna váljon: hogy ez a dolog nem kölcsönös úgy, ahogy nekem jó lenne.<br /><br />Szeretném azt mondani, hogy megtanultam a leckét, többet nem sétálok ilyen kelepcébe, de nem tudom. Nem tudom ezt mondani. Egyrészt azért nem tudom, mert minden emberi kapcsolatban benne van az a rizikó, hogy a másik nem olyannak mutatja magát, amilyen. Ha bizalmat adsz, akkor sebezhetővé válsz. A bizalommal vissza lehet élni - ezt egyszer mindenki el tudja játszani. És ha nem akarok örökre a magányos kőtornyomba visszahúzódni, ha meg akarom adni az esélyt egy későbbi mély barátságra, akkor vállalom kell a rizikót.<div><br /></div><div>Kockáztatnom kell, hogy megint megsebeznek - úgyhogy kockáztatni fogok. Nyilván a korábbiak tanulságán sokkal óvatosabban, de muszáj nyitottan állnom az emberekhez, mert nekem eleve ilyen a személyiségem és ezen nem szeretnék változtatni, mert én így vagyok boldog.<br /><br />Másrészt azért sem tudom azt mondani, hogy megtanultam a leckét és nem sétálok bele több kelepcébe, mivel szerintem a lecke nem arról szólt, hogy eztán soha nem szabad hibáznom. Hanem arról, hogy egy kicsit jobban megismerjem, milyen is vagyok, az által, hogy megértem, miért tudtak olyan könnyen átrázni. Meg ha már, akkor miért úgy, hogy a másik világában ő maradt a jó fej és én a gázul viselkedő. Nem gondolom, hogy azért ne értettem volna ezt, mert az én világomban mindig az én cselekedetem a konzekvens, a másiké meg nem, hanem mert az alapján, ahogyan beszélt és viselkedett, az ő adott cselekedete az ő világában sem tűnt konzekvensnek.<br /><br />Ezt továbbgondolva azért utólag mindig nyilvánvalóvá vált számomra, hogy mennyi önmaguknak bedumált hazugság van mások szavai és cselekedetei mögött, melyek miatt egészen meg vannak győződve saját jó szívük és jó szándékuk felől. Olyannyira, hogy nem is veszik észre, hogy az a jó szív és jó szándék, amit magukban felfedezni vélnek, a Biblia mércéjétől, így az egyenességtől és az igazi szeretettől mennyire távol áll.<br /><br />Az embereknek, különösen a keresztényeknek, az ilyenféle kognitív disszonanciára való erős hajlama nálam azt okozta, hogy ijedten keresgélni kezdtem, hogy a magam életében vajon nem találom-e meg ugyanezeket a riasztó tendenciákat. Sajnos megtaláltam. Keresgélés közben megláttam magamban is pár nem kívánatos dolgot, és ezzel kapcsolatban leginkább az erősödött meg bennem, hogy a másokkal való kommunikálást bölcsebben kell csinálnom és nem szabad emberek háta mögött róluk beszélni, sem ilyen beszédeket meghallgatni - még akkor sem, ha egyébként ugyanazokat a dolgokat az illetőnek a szemébe is megmondanám. Tudom, ez amúgy tök alap dolog lenne, de én ezt "átKognitívDisszonanciáltam" magamban és nem tekintettem annak, ami valójában.<br /><br />Meg az is megerősödött bennem, hogy abba kell hagynom a kellemes beszédek hangoztatását. Jó dolog kedvesnek, de sokkal fontosabb őszintének lennem, és ha a kettő közül adott pillanatban muszáj választanom, mindig az utóbbi a jobb. El kell kezdenem világosabban és egyértelműbben, azaz sokkal nagyobb nyíltsággal képviselni a saját véleményemet mások előtt, ha szükséges, akár a másik embernek a tisztelet megadása mellett is ellentmondva.<br /><br />Ezt a két fenti leckét megértettem, a gyakorlati alkalmazás pedig (ha kapok annyit) a következő negyven évem egyik fő projektje lesz. És, hogy ez milyen irányba fogja befolyásolni a későbbi emberi kapcsolataimat, az majd úgyis kiderül. No, de vissza a szülinaphoz.<br /><br />Ma van a szülinapom és örülök, hogy negyven lettem! És, bár deres hajú idősnek lenni is vagány dolog, tudom, hogy ez még messze nem az öregkor - nem is érzem magam vén csontnak. Olvasni, tanulni, fejlődni szeretnék, rengeteg tervem, elhatározásom van az elkövetkező évekre és testileg sincs okom a panaszra (bár, jelenleg épp egy babavárás visel meg, de idővel remélem jobban leszek majd). Azért pedig különösen hálás vagyok, hogy a húszas-harmincas éveim érzelmi bizonytalanságát, drámáit magam mögött hagyhattam. Persze jöttek helyette újfajta "felelősségteljes aggódások", de ezek messze nem olyan erőteljesek, mint az előbbiek, és már a 20 év alatt kialakult egyfajta működő parakezelési "rutinom" is segíti a megbirkózást.<br /><br />Nem említettem, de az összes hála igazából elsősorban Istennek tributálódik. Ugyanis egyértelműen Ő hozta utamba azokat az arcokat és Ő mérte bele azokat a jóságokat, meg azokat a csalódásokat az életembe, amik benne voltak. A formáló kéz, amely a csodákért és a sebek bekötözéséért is felelős volt eddig, és mely által a munka tökéletesen el lett végezve - Istené. Én a felnőtt életemben sosem mentem emberek, lehetőségek után, mindig egyszerűen csak "jöttek" a barátok, az ismeretségek, a jó változások - és nekem ez igen jó érzés.<br /><br />Még akkor is, ha a barátok mostanra teljesen lemorzsolódtak: közben ugyanis felnőtt a gyerekeink egy része, és így a család egy különleges dinamikával, saját belső poénokkal és rengeteg közös emléket hordozó múlttal rendelkező erős közösséggé vált, amely jelenleg képes betölteni a társas igényeinket. Persze nem fogunk itt megállni, de egyelőre barátok híján sem vagyunk közösségi élet nélkül. Ez is egy olyan dolog, amiért nagyon hálás vagyok.<br /><br />Szóval most úgy érzem, hogy már a visszatekintéstől is boldog lett a szülinapom és szerintem legalább annyira jó lesz a következő 40 év, de inkább jobb, mint az elmúlt 40 volt. És ha nem kapnék további negyven évet az Úrtól, csak kevesebbet, akkor is azt kell mondjam: eddig túláradóan megáldott és tudom, hogy kegyelméből a továbbiakban sem lesz másként.</div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXn1ZHHWgFOcY4HubwifXJ2uvxXaD0uIy8cvxNbiwA6ygBvovvX-4hs9XhyKSzM4CaJN7V7qpNEG2nkidMKFIEzzCUuF518MkhuESfbEj0ew_VpbBok-yyiLtfrkmdLfdsaCpFlytGV2yY/s2048/evelyn-paris-j5LSbCqB1wA-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1365" data-original-width="2048" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiXn1ZHHWgFOcY4HubwifXJ2uvxXaD0uIy8cvxNbiwA6ygBvovvX-4hs9XhyKSzM4CaJN7V7qpNEG2nkidMKFIEzzCUuF518MkhuESfbEj0ew_VpbBok-yyiLtfrkmdLfdsaCpFlytGV2yY/w200-h133/evelyn-paris-j5LSbCqB1wA-unsplash.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-81791762470300830602021-01-23T20:25:00.002+01:002021-01-23T21:06:02.532+01:00Gyerekek száma - ez vajon olyan kérdés, amelyben lelkiismereti szabadságod van dönteni? (Marathoni poszt)<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSwTVTRNCl06G5gAbbO5VOMOKkB0DhRLsx1mQB1rVBfOvQm-5DN8VJ8gCjuFQRhkB7-yGW681x2H4pLA-TMVEppXkFtrTm9X16ejImjbmr-AxQht1b25qLcIKUM1OvGERMsoVph02mdMSg/s2048/david-wirzba-PtGBoe-xfHE-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em; text-align: center;"><img border="0" data-original-height="1489" data-original-width="2048" height="233" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSwTVTRNCl06G5gAbbO5VOMOKkB0DhRLsx1mQB1rVBfOvQm-5DN8VJ8gCjuFQRhkB7-yGW681x2H4pLA-TMVEppXkFtrTm9X16ejImjbmr-AxQht1b25qLcIKUM1OvGERMsoVph02mdMSg/w320-h233/david-wirzba-PtGBoe-xfHE-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><p></p><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Hat gyerekünk van. Amikor meghallják ezt mások, legtöbben szinte felujjongnak, hogy "de jó, hogy ennyi!", szóval általában nagyon pozitívan fogadják. Nem mindenki persze. Egy orvos egyszer egy vizsgálat után azt kérdezte, valamilyen szektatagok vagyunk-e a férjemmel és azért "lett-e ennyi gyerekünk". A felvetés már csak azért is érdekes, mert bár a mi esetünkben a doki feltételezése mellément (nem vagyunk szektatagok és nem ránk kényszerített dogmák miatt születtek szép sorban a gyerekeink), azért sajnos azt kell mondjam, hogy van alapja ennek a gondolatnak.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Miért lesz valakinek sok gyereke?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Először nézzük meg, mennyi is a "sok" gyerek. Nos, a dolog igencsak relatív. Egy egygyerekes anyának a kettő már sok. A kétgyerekes nem tudja elképzelni, mit kezdene hárommal. A háromgyerekes számára a négy már-már lehetetlen feladat. És így tovább. Tehát úgy tűnik, mindenkinek annyi a sok, amennyit már nem tud elképzelni. A sok tehát annyit jelent, hogy a saját jól berendezett, kényelmes életemhez viszonyítva túl sok.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A túl sok, persze, szintén relatív. Amikor az egygyerekes anyának megszületik a második, a kétgyerekesnek a harmadik, az addig háromgyerekesnek a negyedik, ötödik, hatodik gyereke... szóval amikor az ember önszántából vagy csak Isten által tervezetten, de bemerészkedik az addig idegen dimenzióba, mert bővül a családja, akkor már idővel nem így fogja látni. Ami tehát egyik évben lehetetlennek tűnik (=túl sok), az a másikban a megélt valóság, a maga természetességében, és semmi furcsa sincs benne.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><div dir="auto">Miért lesz tehát valakinek sok gyereke?</div></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Nincs erről egy fia nemzeti statisztikám sem, de szerintem a legtöbb nagycsaládos nem előre elrendelten nagycsaládos. Nagyon kevesen döntik el gyerekkorukban, hogy sok gyerekük lesz, és még ha el is döntik, ritka, hogy valaki a régi gyerekkori ideáljait megtartja felnőttkori mércéjének. Közbejöhet az élet a maga kiszámíthatatlanságával, az ember pedig változik.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Szerintem a nagycsaládosok túlnyomó része időközben formálódik nagycsaládossá. Nyilván, hiszen egymás után születnek a gyerekei, de nem erre gondolok. Ahogy születnek a gyerekei, úgy különféle helyzetekbe kerül és ahogyan azokat a helyzeteket menedzseli, az átformálja a gondolkodását. Egyre lazább és idővel talán egyre szeretetteljesebb lesz, ettől meg egyre derűsebben fogja látni a világot.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Mivel napi szinten meg kell küzdenie a nagycsaládos élet kihívásaival, a megbírkózásban rutint szerez, ami növeli az önbizalmát. A derűje pedig ragadós lesz, amely a család légkörét is derűssé, harmonikussá, élhetővé teszi. A nagycsaládosok elég időt töltenek otthon a gyerekeikkel ahhoz, hogy ez a folyamat végbe tudjon menni. Ha pár otthon töltött év után elmennének dolgozni, megváltozna a családi dinamika és bennük másféle folyamat menne végbe, amely viszont nem hozna a családba olyanfajta konszolidált nyugalmat, mint amit az hoz, ha az anya otthon van.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Azt hiszem, aki nagycsaládos lesz, az pontosan ezért lesz az. Mert érzi, jobb emberré formálódik a gyerekei mellett és mert az összes problémájával és nyűgjével együtt szereti azt az állandóan változó, különleges sokféleséget, amit a gyerekei hoznak a családba a maguk egyéni nyüzsgésével. Azt lehet mondani, hogy egy nagycsaládos anya talán kevésbé ódzkodik a "megszokott" dolgok felborulásától, amelyet egy újabb gyermek érkezése és növekedése a családban okoz. Ez a higgadtabb megközelítés "út közben" alakul ki.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Mi köze a gyerekvállalásnak a szektássághoz?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A fenti, anyai hozzáállást átformáló folyamat évekig tart és a legtöbb anyának önszántából esze ágában sincs belevágni. A második-harmadik gyerek után rendszerint elfogy a kraft az emberekben. Mentálisan csapdában kezdi érezni magát otthon, meg aztán kell a pénz is: nem hátrány a család anyagi helyzete szempontjából, ha az anya is dolgozni megy, plusz a karriert is építeni kell a néhány év babázás után. Aki viszont itt abbahagyja, az egy másik sínpárra teszi a lábát, így az igazi nagycsaládos élet áldásaiból kimarad.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Itt kell megjegyeznem, hogy ma Magyarországon a szülők + három gyerek már nagycsaládnak számít, de nekem az még messze nem nagycsalád. Amikor kicsik voltak, a magunk hatját sem éreztem nagycsaládnak. Most viszont, hogy több kamasz gyerekünk lett, már "kicsi" nagycsaládnak érzem magunkat. Valójában én a 8-10-12 gyerekes családokat gondolom igazi nagycsaládnak - elképzelhető persze, hogy azért, mert a mi családunkban nincs ennyi gyerek. :) </div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A legtöbb ember tehát önszántából nem vállalna sok gyereket, bármennyire is csodás a nagycsaládos élet. Kell az a löket, amit Istentől kapunk, mert az érzések nem egyértelműen a nagycsalád felé visznek. Ha nem ismernénk a Bibliából Isten gondolatait a gyermekáldásról, akkor abból kellene kiindulnunk, hogy csak a saját okosságunk biztosít támpontot ebben a kérdésben, de nem így van.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Az Igéből tudjuk, hogy az Úr szemében kedves, ha gyerekeink születnek, és ezt a kijelentést sehol sem korlátozta az első két-három gyerekre. A kérdés szembe kell, hogy jöjjön velünk a fogamzásgátláson és a tesószületés időzítésén való gondolkodások kapcsán. Ez abszolút egy hitbeli kérdés, amelyen megrostálódnak a meggyőződéseink és a döntéseink is.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A megrostálódás azonban nem tud megtörténni, ha egyházunk hitdogmája szerint tilos védekezni. Ez esetben vakon engedelmeskednünk kell, ha a későbbiekben is oda akarunk tartozni. Ha nincs rostálás, akkor csak mások meglátását adaptálod, amely meglátás, ha nem örök érvényű igazságra, csak személyes meggyőződésre épül, akár bajba is sodorhat, mivel máshová visz, mint ahova téged Isten vinni akart volna.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Annak lesz sok gyereke, aki szektás?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Engem elszomorít a tény, de sajnos van ebben igazság. Nem tipikus, inkább szokatlan és ritka, amikor egy kereszténynek sok gyereke van. Szinte kilóg a közösségéből. Általában ugyanis nem annak lesz sok gyereke, aki keresztény közösségbe jár, hanem akinek egy káros lelki közösséggel, szektával van kapcsolata (és akkor ott jellemzően mindenkinek nagyon sok gyereke van). Ennek az az oka, hogy kizárólag ezek a szekták merik felvetni a gyermekvállalással kapcsolatos kényes témákat alkalmaikon. És ha már felvetik, meg is mondják, hogyan kell viszonyulni hozzájuk.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Az átlag gyülekezetben az átlag gyerekszám korrelál az ország nem hívő részének gyerekszámaival. Mintha a keresztényeket pont ugyanannyi gyerek vállalására vezetné rá Isten, mint amennyit a világiak saját kútfőből kitalálnak. Nyilván nem erről van szó, hanem arról, hogy az átlag gyülekezetben nem sok szó esik a gyerekvállalás bibliai szemléletű alapjairól. Nem beszélünk védekezésről, fogamzásgátlásról, nem gondolkozunk közösen arról, hogy Isten ezekről a dolgokról mit gondol.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Mivel nincs erről nyilvános diskurzus, a családok a saját fejük után mennek és sokaknak egyáltalán nem jut eszébe fogamzásgátlás vagy gyerekszám tervezés előtt vagy közben ezekről Istent megkérdezni. Mivel a gyülekezetben nem beszélnek erről, nyilván logikus következtetés, hogy Istennek sincs mit mondania.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A káros lelki közösségeknek, szektáknak azonban határozott véleménye van a gyerekvállalásról. Tény, hogy akinek dogmák, hitelvek segítik az életben való elnavigálását, az könnyebben adja be a derekát a nagycsalád gondolatának, különösen, ha egyházában alaptanítások vannak erről. És ez akkor is igaz, ha azokat a hitelveket a közösség Istentől akaratától idegen módon a családra kényszerítette.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Miért baj a kényszerítés, ha Isten akaratával megegyező dologról van szó?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Mert Isten akaratával szembemegy a kényszer. Isten nem kényszerít rád semmit: amikor újjászületsz, nem veszi el az akaratodat, hanem rávezet dolgokra. Ellenállhatsz. A Szentlélek sosem uralja le teljesen az embert, hanem mindig együtt munkálkodik az ember akaratával. Isten úgy tervezte, hogy a Vele való kapcsolatban megmaradjon a személyiséged, hogy ne veszítsd azt el. Így munkatársává válsz Istennek, együtt munkálkodva Ővele, és ez tartást ad neked, amellett, hogy a Vele való kapcsolat bensőségesebbé válását is okozza.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Vallásos kényszerítés hatására ezek a dolgok nem történnek meg. A vallásos kényszer azt jelenti, hogy elmondják neked, Isten nem akarja, hogy védekezzél, és mivel minden gyermek áldás az Úrtól, minél több gyermeked születik, annál áldottabb vagy. A gyermekszületés olyan szinten fel van magasztalva, annyira központi helyen áll a közösség tanításaiban, olyan mélyen összekapcsolódik a minél többgyerekesség az áldással, hogy a fiatal anyák elé semmilyen más perspektíva nem kerül. Így azok, akiknek valamilyen okból kevesebb gyermekük születik vagy nem is lehet gyermekük, teljesen perifériára kerülnek az egyházban és úgy érezhetik, Isten nem szereti őket.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A vallásos kényszerítés azt is jelenti, hogy a tanítást megkérdőjelezés nélküli kell elfogadni és engedelmeskedned kell, csak akkor leszel áldás az életeden. És mivel te áldott szeretnél lenni, Isten akarata fontosabbá válik, mint hogy te mit akarsz. Az, hogy mit akarsz, ezeken a helyeken nem számít, hiszen nem lázadozhatsz: a közösség által kinyilatkoztatott "igazságot" akkor is el kell fogadnod, ha belül ellenérzéseid vannak. Amikor a dogmák átlépnek az akaratodon, te az akaratodat figyelmen kívül hagyva a dogmákat fogod elfogadni, így viszont fennáll, hogy idővel elveszítheted az akaratodat - akár az egész személyiséged "feloldódhat" a vallásos igyekezetben.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">"Mire vágysz az életben?" "- Arra, amit Isten akar." Ez a fajta személytelen vallásosság jellemzője a szektáknak, de ezzel a mentalitással a közösség kollektíven eltagadja, hogy létezik lelkiismereti szabadság.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Mi az a lelkiismereti szabadság?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Az Igéből nyilvánvaló, hogy vannak olyan, az egyes ember életét, életmódját meghatározó fontos kérdések, melyekben nincs egyértelmű kijelentés arról, hogy mit kell tennie a hívő embernek. Helyette két dolog közül lehet választani. Ezekben a lelki kérdésekben Isten nem a közösségnek, hanem kizárólag az egyes hívő embernek adta a döntési lehetőséget az életének meghatározásával kapcsolatban. A káros lelki közösségek, szekták nem mondják el tagjaiknak, de a legtöbb különleges kérdés, amelyben a közösség Isten akaratát "kinyilatkoztatja", éppenséggel olyan dolog, melyben a közösségnek nincs Istentől való felhatalmazása dogmákat, kizárólagos hitigazságokat kijelenteni.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Azokban a kérdésekben az egyes hívő embernek kizárólag Istenre kell hallgatnia, és magának kell rájönnie, hogy az Úr az ő életében mit akar. Azokban a kérdésekben lelkiismereti szabadsága van a hívő embernek Isten előtt feketét vagy fehéret mondani. Még úgy is, ha, amit dönt, az eltér attól, amit a közösségben más dönt. Az Ige szerint amiatt, amit döntött, egyik sem ítélheti meg a másikat és nem tarthatja szellemileg felsőbbrendűnek magát. Lelkiismereti kérdésekben ugyanis az Ige választást enged, és egyik lehetőség sem "bűn", mindkettő Isten előtt kedves.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">De ezekről a dolgokról honnan is tudna egy keresztény, ha a hívők egymás között sosem említik?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">A gyülekezetben nyíltan kellene beszélni arról, hogy vannak ilyen lelkiismereti kérdések, és hogy ezekben a kérdésekben nincsenek univerzális, mindenkire egységesen igaz válaszok, hanem több, Istennek kedves válasz közül kell mindenkinek egyet választani, de lehetséges Isten akaratát keresni és megtalálni ezekben a kérdésekben. Csak nem mindenkit fog ugyanarra vezetni, és ez így teljesen rendben van, ameddig az ember a bibliai alternatívák közül választ. Ha nem beszélnek erről, az olyan, mintha a lelkiismereti kérdések nem lelki kérdések lennének. Pedig nagyonis azok.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Ugyanakkor, nyilván nem minden kérdés lelkiismereti kérdés. Vannak kizárólagos hitigazságok Jézus istenségéről, bűnről, megváltásról, mennyről, kárhozatról, melyekben nem lehet többfélét gondolni, mert az már hittorzulásba, eretnekségbe hajlik. A hittorzulás veszélyes, mivel érintheti az üdvösséggel kapcsolatos igazságot is, és akkor a tévútra terelődés az örök élet kockáztatásával jár. Az embert pedig nem figyelmezteti egy mennyei csengő, hogy " hé, túl messzire mentél, itt már veszélyben az üdvösséged!"</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Kis hittorzulásokból egyre nagyobbak lesznek, míg az ember már a bűnről is kijelenti, hogy az olyan "hiba", amin Isten csak mosolyog, a kárhozatról pedig, hogy az nem létezik, hiszen "egy szerető Isten senkit sem küldhet olyan helyre". Ha nincs bűn és nincs kárhozat, akkor Jézus kereszthalála értelmetlen volt.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Veszélyes dolog a hittorzulás, de ugyanilyen veszélyes dolog lelkiismereti kérdésekből kizárólagos hitigazságot, dogmát gyártani, márpedig a káros lelki közösségek, szekták többek között pont ezt teszik. Épp azokban a kérdésekben erőltetnek kész válaszokat tagjaikra, amelyek lelkiismereti kérdések. Ha az ember elfogadja ezeket a kész válaszokat, akkor szembekerülhet önmagával és Isten jó akaratával is. Ha közösségi nyomásra kényszeríti magát, elveszítheti személyiségét és emiatt túlzottan kiszolgáltatottá válhat. Isten ezt nem akarja (de a szekta igen és vissza is él a helyzettel).</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Hogy jön ez a gyermekvállaláshoz?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Az, hogy egy családban hány gyermek születik csak részben szülői döntés. Lehet, hogy több gyereket terveztek, de traumatikus szülésélmény, meddőség, tartós betegség vagy a házastárs sajnálatos elvesztése megakadályozza a megvalósulást. Most mégis a tervekből és a vágyakból kiformálódó döntésre szeretném irányítani a figyelmet. A család döntése arról, hogy hány gyereket szeretne vagy hogy hányat vállal, lelkiismereti kérdés.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Ez azt jelenti, hogy kizárólag a család, nem pedig a közösség és nem is egy dogma határozza meg, hogy a tervek szerint "mennyi lesz az annyi". Ebbe a döntésbe egyetlen közösség sem avatkozhatna bele semmilyen kinyilatkozással!</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">De miért baj, ha egy közösség a Biblia alapján kinyilatkoztat dolgokat, pl. azt, hogy nem helyes Isten előtt, ha elkerüljük a gyermekáldást, hanem az Úr azt akarja, hogy lehetőség szerint minden megfogant gyermek megszülessen?</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;">Pusztán az a tény is negatív érzéseket, frusztráltságot, depressziót kelthet egy anyában, ha sokkal több gyereke születik, mint amit jó szívvel bevállalt volna. Ideális esetben ilyenkor az ember lánya szembenéz az érzéseivel és megkeresi magában, hogy miért éli meg annyira negatívan a dolgot. Valamilyen félelem, a házasságtárs eltávolodása, a környezet helytelenítése az ok? A társadalom ellenszenve, anyagi nehézség vagy korábbi életvitelének elvesztése felett érzett szomorúság áll a háttérben? Esetleg nem bír a gyerekeivel és kellemetlen neki, hogy a fejére nőttek? Ha megvan az oka a rossz érzéseknek, akkor már csak lelkileg dolgozni kell az embernek saját magán, hogy ezeken felülkerekedjen.</div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Ha viszont az egyház elveit adaptálja valaki, akkor ezek a lelki körök nem tudnak rendesen lefutni. Ahhoz ugyanis a változás lehetősége a kezemben kell legyen. Tudnom kell, hogy az én életemben a végszót, így vagy úgy, de én mondhatom ki. Mert én választhatok, mi legyen. Dönthetek. Miben dönthetek, ha már sok gyerekem született? Abban, hogyan tovább. Változtathatok a hozzáállásomon, a gyerekekhez való viszonyulásomon, az esetek jelentős részében a házastársi kapcsolatomon, de még a meggyőződésemen is.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Ha meggyőződésem volt, hogy nem szabad védekezni, akkor ezt felül tudom írni a saját negatív tapasztalataim fényében és nem kell, hogy további gyerekeim szülessenek, ha nem akarom. Persze, nem muszáj megváltoztatni egy szilárd meggyőződést, de az ember mentális épsége miatt rendkívül fontos, hogy legyen meg a lehetősége a változtatásra, hogy legyen a kezében a döntés, amit aztán letehet Isten kezébe.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Ha viszont semmi sincs a kezedben, akkor egy kiszolgáltatott báb vagy csupán, aki nem teheti le az életét Isten kezébe, mert nincs önálló élete. Ha az egyházad diktálja a gyerekszámot, akkor teljesen elveszted a kontrollt az életednek e rendkívül fontos területe felett. És az egyház a gyerekszámmal kapcsolatban nagyon határozott, dogmatikus véleményében nem lesz megengedő, csak mert neked mondjuk mentálisan vagy egészségileg vagy a házastársi kapcsolatod fennmaradása szempontjából kockázatosak a további gyerekszülések.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Szabad egyáltalán kockázatot vállalni?</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Igen, még akár komoly egészségügyi kockázat mellett is lehet egy új életet, új várandósságot bevállalni. Ebbe azonban sohasem szabadna, hogy a házaspáron kívül bárki más beleszóljon, főleg nem valaki egy hatalmi, visszautasíthatatlan pozícióból. Egyedül, kizárólag és csakis a szülőké a döntés, mert egyedül, kizárólag és csakis a szülők kockáztatnak. Sem egy egyházi dogma, sem egy egyházvezető nem tud osztozni a felelősségen.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Sok ilyen pozitív történet van, amikor a kezdeti nehézségek ellenére a sokgyerekes család csodálatos dinamikát alakít ki és működőképes modelljük példaértékűvé, másokat inspirálóvá válik. Van, amikor az anya az élete kockáztatásával vállalja, hogy kihordja a babát és megmenekülnek mind a ketten. De nem mindig vannak ilyen szép végkifejletek. A végkifejlet sem mindig a vége, hiszen az élet egy nagycsaládban bármikor hozhat váratlan fordulatot.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Van, amikor a pénzügyileg kiegyensúlyozott tizenegy gyerekes édesanya anyagi biztonság nélkül egyedül marad és arra kényszerül, hogy gyerekeivel elhagyja szép családi otthonukat, mert a férjét, gyerekei apukáját nagy értékű pénzügyi csalás vádjával letartóztatják és otthonukat ugyanezért lefoglalják. Van, amikor a 19 gyerekes családban a túl szigorú vallásos udvarlási szabályok miatt az egyik fiútestvér molesztálni kezdi húgait. Van, amikor sokadik gyermekként nagy figyelmet igénylő, beteg gyermek születik.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Ilyesmikre senki sem számít, de megtörténhetnek. És bár a rossz dolgokért nincs, aki azt a tényt okolja, hogy sok gyerekük született, azért érdekes lehet a kérdés, hogy vajon az érintett családok gyermekvállalással kapcsolatos nézeteit mennyiben befolyásolták egyházi (káros lelki közösségi, szektás) tanítások, "kinyilatkoztatások", amikor gyermekvállalással kapcsolatos döntést hoztak. Ettől még jó dolog a nagycsalád és a megszületett gyermekek lehetnek aranyosak, de ne engedd, hogy a te életedet olyan tanítások befolyásolják, amik kiragadott igéken, nem a teljes Szentíráson alapulnak.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Aki lelki alapon határozza el a gyerekvállalást, tudnia kell, mibe sétál bele. Aki meglép ilyesmit, Istent kell tudja maga mögött, nem egy dogmát. Vagyis bizonyosan tudnia kell, hogy őket most ebben a dologban Isten vezeti. Akkor is történhetnek rossz dolgok, de legalább élete egy fontos területét az Úrra tudta bízni és meg lett harcolva - nem emberi okoskodásra alapozták vállalásukat.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif">Van tehát lelkiismereti szabadság a gyermekvállalás kérdésében, illetve, csak lelkiismereti szabadság van. Ebben te döntesz Isten előtt, nem az egyházad, akármit is jelent az ki.</span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif; text-align: center;"><span face="sans-serif"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSwTVTRNCl06G5gAbbO5VOMOKkB0DhRLsx1mQB1rVBfOvQm-5DN8VJ8gCjuFQRhkB7-yGW681x2H4pLA-TMVEppXkFtrTm9X16ejImjbmr-AxQht1b25qLcIKUM1OvGERMsoVph02mdMSg/s2048/david-wirzba-PtGBoe-xfHE-unsplash.jpg" style="font-family: "Times New Roman"; margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1489" data-original-width="2048" height="146" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSwTVTRNCl06G5gAbbO5VOMOKkB0DhRLsx1mQB1rVBfOvQm-5DN8VJ8gCjuFQRhkB7-yGW681x2H4pLA-TMVEppXkFtrTm9X16ejImjbmr-AxQht1b25qLcIKUM1OvGERMsoVph02mdMSg/w200-h146/david-wirzba-PtGBoe-xfHE-unsplash.jpg" width="200" /></a></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><span face="sans-serif"><br /></span></div><div dir="auto" style="font-family: sans-serif;"><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-74550719857542467532020-12-05T20:29:00.001+01:002020-12-05T20:29:17.008+01:00Advent? - Köszi, de nem.<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheydq5-2JCkXimq3i-HrWn4JeMu2uULUxBHmjZ5E5w4d74L1ioAE_wT1aQjsGlQ4kiz7_lvS0TvwaE8pPtXOBPNi52cc3PFitiVUcHVjs-2WTyE8cpNxCM2gCG1pRXl6efxOAXHunEdhBt/s2048/max-beck-c72eCrOstC4-unsplash+%25281%2529.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1359" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheydq5-2JCkXimq3i-HrWn4JeMu2uULUxBHmjZ5E5w4d74L1ioAE_wT1aQjsGlQ4kiz7_lvS0TvwaE8pPtXOBPNi52cc3PFitiVUcHVjs-2WTyE8cpNxCM2gCG1pRXl6efxOAXHunEdhBt/s320/max-beck-c72eCrOstC4-unsplash+%25281%2529.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><br /></div>Sokszor írtam már az évvégi "ünnep" témájáról, mondhatni lerágott csont - de nem az. Évről évre friss aktualitást ad neki, hogy ilyentájt továbbra is elsősorban "keresztény" címkéjű emberek érdeklődésének a középpontjában áll a karácsony előtti lelki várakozást kihangsúlyozandó. Írok most arról, ami nekem adventről a szívemen van.<br /><br /><br /><b>Advent, a várakozás</b><br /><br />Maga a szó is ezt jelenti: az <i>"adventus Domini"</i>, vagyis úrjövet arra utal, hogy az év utolsó részében, bizonyos idő múlva eljön a karácsony, benne, sok ember szerint, Jézus szülinapjával. Advent a visszaszámlálás addig.<br /><br /><br /><b>Miért pont karácsony várása?</b><br /><br />A korai egyház tévesen karácsony napját határozta meg Jézus születése napjának. (Pontosabban: a Mithrász-kultusz pogány ünnepét formálták át, az új vallásos éra polgárai számára befogadhatóbb, keresztényiesített karácsonnyá, melyben jól mutatott, hogy a "legyőzhetetlen Nap" születése helyett Jézus születésére emlékezhetnek.) Tény, hogy senki sem tudja, pontosan mikor született Ő, de bizonyos bibliai utalások szerint ez a nap leghatározottabban késő őszre tehető. Egész biztosan nem december végén volt tehát.<div><br /></div><div>Fentiek alapján is nyilvánvaló, hogy a karácsonnyal komoly gondok vannak. Így a "hozzá vezető" belső ünnepsorozat a négy vasárnapon, is problémássá válik ennek a fényében. És igen, tisztában vagyok azzal, hogy ezen a ponton cefetül ünneprontó vagyok, de vállalom. Amennyire te nem akarsz erről hallani, én annyira el akarom mondani. Ha nem is érzed úgy, hogy ezt most mindenképpen hallanod kell, akkor is imádkozom, hogy legyen füled hozzá.<br /><br /><br /><b>Minden születésnapkor az újszülöttet ünnepeljük?</b><br /><br />Ez egy teljesen jogos kérdés adventtel és karácsonnyal kapcsolatban. Ha emberekre gondolunk, akkor az, akinek szülinapja van, mindig olyan módon van ünnepelve, amilyen korban éppen van. A születésnapi ünneplés tulajdonképpen az egy évvel öregebbé válás ünneplése. Bár a születés is szóba kerülhet, hiszen annak is örülünk, hogy velünk lehet, aki egyszer megszületett, viszont, ha felnőtt az ünnepelt, akkor ez egyáltalán nem jellemző. Az ünnep középpontjában csak akkor van újszülött, ha ő még mindig újszülött - akkor viszont nem születésnapozás a neves alkalom, hanem a megszületés ünneplése. Miért van ez másként Jézusnál? Hiszen pontosan tudjuk, hogy megérte a felnőttkort és harmincévesnél idősebb korában halt meg a kereszten.<div><br /></div><div>Ráadásul egy olyan személyről van szó, akiről az egyház vallja, hogy azóta is él (ez igaz). A kisbaba Jézus középpontba helyezése és ünneplése nem illeszkedik sem abba, ahogyan születésnapot szoktunk tartani, sem abba, ahogyan az Ige fényében Rá tekintenünk kell (felnőtt férfiként, Isten Fiaként).<br /><br /><br /><b>Miért ragadunk le a történet legelején?</b><br /><br />Az Ige testté lett. Jézus Krisztus születése, az inkarnáció, tagadhatatlan jelentőségű dolog - de, csak a kezdete annak a hihetetlen váltságműnek, amely elhozta az emberiség számára a megmenekedést. Személyes kapcsolatot, kapcsolódási lehetőséget Istennel, teljes amnesztiát az ember minden bűnének következményétől és a mennybe kerülés lehetőségét. Miért éppen a kezdet akkor a <i>"nagy flash"</i>? Talán, mert egy önkéntelen csecsemőre gondolva nem kell szembesülnünk azzal a választással, amelyet meg kell hoznunk, amióta az Úr eljött ebbe a világba. Vagy, mert az édes kis apróság fölött bátrabban élünk a magunk-alkotta istentiszteleti formával, karácsonyfa és egymásnak vásárolt ajándékok armadája közösségében hódolva... kinek is?<br /><br />Pedig már a születés előtti-körüli körülményekből is kiderül, hogy aki Vele találkozik, annak választania kell. Józsefnek, Máriának, Heródesnek, a bölcseknek, a pásztoroknak egy ponton választaniuk kellett, hogy mit gondolnak Jézus születésének a tényéről. És, hogy mit tesznek annak a fényében, amit gondolnak. Senki sem csecsemőként gondolt rá. Mindenki azt a személyt látta benne, Akinek hatalma van. Ma miért nem így közelítünk hozzá? Miért van minden decemberben infantilizálva és magatehetetlen gyermek képében megjelenítve, hatalmától megfosztva?<br /><br /><br /><b>Meglennél mindkettő nélkül...</b><br /><br />Karácsony is erről a hatalomfosztásról szól, de már adventben is arra várakozunk, hogy karácsony legyen és emlékezhessünk a születésére. Nem kell minden évben a születésén merengeni, amikor Ő ma is él. Kétezer éve nem baba már, hanem az a személy, Aki megszabadít a bűnből. Erős Isten, Megváltó Ő!<br /><br />Ennek a fényében jó azt is tudni, hogy sem advent, sem a Jézus születésére való év végi emlékezés (karácsony) nem illeszkedik semmilyen bibliai tanításhoz: nincs igei alapjuk. Adventet is csupán a 4.-5. századtól tartják, vagyis korábban teljesen jól megvoltak a keresztények karácsonyvárás nélkül is (és nem azért, mert akkor még emlékeztek Jézusra). Az Úr visszajövetelének várása lehetne jófajta értelme az adventnek, de nem ez van kihangsúlyozva. Adventben a karácsonyra várunk, nem Jézus visszajövetelére.<br /><br /><br /><b>Miért nem Jézus visszajövetelére várakozunk?<br /></b><br />Nem jellemző a kettő-az-egyben ünnep. Persze, ki lehet találni ilyet, lehet ugrálni időben, hogy kompakt, többrétegű legyen az alkalom, bár ilyenkor rendszerint háttérbe szorul az egyik. Hogy beleférjen a "kisded Jézus" is, meg az "Úr király" is, már szuszakolni kell - de miért tennéd ezt? Mi a célod a többrétegűséggel? Kilóg a lóláb, hiszen nehéz Őt őszintén várni a mennyből, ha még ott fekszik előtted, jászolban. Ha tényleg visszavárod, miért a születése, miért nem jelenlegi szolgálata lelkesít? Lehetséges, hogy most még nem tudod ezekre a kérdésekre a választ - akkor kérlek, kérlek a dolgoknak járj utána! Ne maradj tudatlanságban, hanem menj ki a fényre, ameddig teheted.<br /><br />Értem, persze, ha nem akarsz ezzel foglalkozni. Ezek a gondolatok belezavarnak az ünnepi készülődésedbe - de ennek a posztnak éppen ez a célja. Hogy kimozdítson. Hogy felhúzzon annyira, hogy rendesen utánajárj ennek a témának. Hogy olvasni, agyalni tudj rajta és eljuss legalább addig a pontig, hogy már feltűnik a furcsa érvelés: amikor keresztény emberek bizonygatják, miért nincs semmi baj azzal, ha minden évben pár hétre otthonaikban felállítják a karácsonyfát egy olyan ünnep dekorációjaként, amelynek jelenlegi gyökerei a pogányságba nyúlnak vissza...<br /><br />Keresztény észérveket, Biblia-alapú logikát nehéz erre találni. Az Úr előtt a dolog kevésbé védhető azzal, hogy "...elsősorban a gyerekek miatt tartunk adventet és miattuk díszítünk fenyőfát is: ők örülnek neki és amúgy is annyira kellemes ez az egész időszak a léleknek, szépek a fények, meg hát, mi a karácsonyfa csodálása és az ajándékbontogatás közben csakis Jézusra gondolunk..." Hát persze.<br /><br /><br /><b>Ez lehet az oka, hogy nem lépsz</b><br /><br />Kétségtelen, hogy az a legkényelmesebb, ha az ember teljesen együttmozdulhat a gyülekezeti közösséggel és az egész magyar társadalommal, amely így boldogan átadhatja magát az ünnep "varázsának". Arról van szó, hogy senki sem szeret olyan döntéseket meghozni, amivel szembekerül mindenki mással a környezetéből. Ha elfogadod a nem túl szép valóságot a karácsonyról, akkor többé már nem fogsz tudni úgy tekinteni rá, mint előtte, és attól sok minden megváltozna - ezt belül talán te is pontosan tudod. Ezért inkább a homokba dugod a fejed és úgy teszel, mintha nem birizgálna ez az egész belülről.<br /><br />Még, ha nem is birizgálna, azért érdekes, hogy a világ és a kereszténység, amely amúgy alapjáraton is más irányba tart, szinte teljesen ugyanúgy ünnepli a karácsonyt. Ez nem azért van, mert a világ a keresztényeket majmolja - éppen fordítva.<br /><br />Karácsony nem keresztény ünnep, advent viszont a karácsonyi várakozást erősíti föl. Ezen a hétvégén, amikor az adventi koszorún meggyújtanád a gyertyát, kérdezd meg magadtól, hogy mi végre teszed azt. És inkább ne tedd! Merj szembesülni az ünnep sötét oldalával is és ne félj a következményektől.</div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><i>Vajon most mit fogsz kezdeni ezzel az egésszel? Semmit?</i></div></div><div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheydq5-2JCkXimq3i-HrWn4JeMu2uULUxBHmjZ5E5w4d74L1ioAE_wT1aQjsGlQ4kiz7_lvS0TvwaE8pPtXOBPNi52cc3PFitiVUcHVjs-2WTyE8cpNxCM2gCG1pRXl6efxOAXHunEdhBt/s2048/max-beck-c72eCrOstC4-unsplash+%25281%2529.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1359" data-original-width="2048" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEheydq5-2JCkXimq3i-HrWn4JeMu2uULUxBHmjZ5E5w4d74L1ioAE_wT1aQjsGlQ4kiz7_lvS0TvwaE8pPtXOBPNi52cc3PFitiVUcHVjs-2WTyE8cpNxCM2gCG1pRXl6efxOAXHunEdhBt/w200-h133/max-beck-c72eCrOstC4-unsplash+%25281%2529.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com5tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-12845790787138644092020-11-25T22:07:00.002+01:002020-11-25T22:10:55.455+01:00VALLÁS vagy HIT? Melyikkel jutunk közelebb Istenhez?<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFibaew8DVgU6tVyuNcwRXgXCDeSGpjQ1wdR4GC0qTVli0LBEHqymtGYJ_SLZBTbwzZZWy_6xIHwU6lbOrWPY9x1lGnNIhItDsPONIRJFO-Tj3g8QX0H0PhgOJOQify2VGDtJ5z3JxJJ9A/s2048/frank-busch-9UUdERAEghM-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1363" data-original-width="2048" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFibaew8DVgU6tVyuNcwRXgXCDeSGpjQ1wdR4GC0qTVli0LBEHqymtGYJ_SLZBTbwzZZWy_6xIHwU6lbOrWPY9x1lGnNIhItDsPONIRJFO-Tj3g8QX0H0PhgOJOQify2VGDtJ5z3JxJJ9A/s320/frank-busch-9UUdERAEghM-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div style="text-align: center;"><br /></div>Pontosan tíz és fél éve tettem ki egy hasonló témájú posztot ide a blogra. Erre persze csak halványan emlékeztem akkor, amikor a mostani bejegyzést írtam. Több mint<a href="http://fiukahajoban.blogspot.com/2010/04/hited-van-vagy-vallasod.html" target="_blank"> tíz év telt el</a>, de most megint foglalkoztat a téma, mivel ma is van sajnos aktualitása az Istenhez közeledésnek. <i>Akkor hát, nosza.</i><div><br /></div><div>Hit és vallás. Az ember egymás szinonimájának gondolja a két fogalmat - de vajon tényleg így van? Ha a vallás egy emberi tákolmány, amelyben az ember bizonyos előírt emberi normarendszer elfogadásával próbálja Isten kedvét keresni, akkor a hit természetfeletti ajándék Istentől, ami a lelki bizonyosság alapja. A hitben Isten kezdeményez, az ember pedig beleáll az elkészített jó dologba. Előzetes feltétel ez, hiszen hit nélkül senki sem lehet kedves Isten előtt, mert aki Őt keresi, annak hinnie kell, hogy Ő van. De a hitet Isten gyújtja az ember szívében, vagyis nélküle nincs semmi.<br />A vallás viszont olyan előfeltevést tartalmaz, mely szerint, ha bizonyos cselekedeteket megteszel (vagy épp ellenkezőleg, ha bizonyos cselekedetektől tartózkodsz), akkor Isten tetszését elnyered. Ezeket a cselekedeteket meghosszabbítva esély kínálkozik a mennybe kerülni, melyet illetően a vallásos ember nem tud biztosat.<br /><br /><br /><b><i>De mi a helyzet a cselekedetekkel? Hogy viszonyul egymáshoz a vallás, a hit és a cselekedetek?</i></b><br /><br />Ha a tettek felől közelítünk, akkor még inkább elválik egymástól a hit és a vallás. A hívő ember cselekedetei ugyanis a hitéből következnek. Előbb jön a hit és a hitet követi a cselekedet. Van hite, vagyis újjászületett és ebből az állapotából következnek a cselekedetei. AMIATT teszi azt, amit tesz, MIVEL új ember lett, amit Isten végzett el benne. A másfajta természete, amit Istentől kapott, az készteti másfajta cselekedetekre. Nem önkéntelenül cselekszik, de nem is kizárólag a saját okossága viszi előre azon az úton, amelyen jár.<br /><br />A Szentlélek az ember lelkével együtt teszi a dolgokat és Előbbinek a munkája ebben a történetben olyan jelentős, hogy az ember nem önmagának, hanem a benne élő Szentléleknek tulajdonítja a teljesítményt. Érzi, hogy mindent, amit tesz, azt Isten tervezi és viszi véghez benne, ő csak enged Istennek. Az ember kegyelemből él, következésképpen Istent illeti minden dicséret, azért, amit az ember életében, az ő cselekedetin keresztül véghezvisz.<br /><br />A vallásos embernél viszont a cselekedet van előbb, azt követi a vallásos reménység. Ugyanis A CÉLBÓL cselekszik, HOGY cselekedete által elnyerje a mennyet. A vallásos ember a cselekedeteiből akarja megmutatni, hogy mi felé törekszik. Az élteti, hogy Istent a cselekedeteivel tisztelheti, így igyekszik úgy cselekedni, ahogy helyesnek érzi. Azt akarja, hogy Isten elfogadja és üdvözítse őt, de tudja, hogy ez a meccs még nincs lejátszva, még nincs biztosítva a helye a mennyben, és ehhez itt a Földön meg kell dolgoznia.<br /><br />A sok erőfeszítés, az önmegtartóztató, önsanyargató életmód viszont a vallásos embert büszkévé teszi. Mégiscsak ő munkálkodik Istenért és saját, valódi kívánságait folyamatosan háttérbe szorítja a vallás ügyéért, magát megalázva. Az emberi természet nem arra van kitalálva, hogy vég nélkül önmagát gyötörje. Normális, hogy ebből a gyötrésből ki akar törni és ki is fog. Ennek elkerülésére vallása ügyét hatalmasnak, bűneit súlyosnak, önmagát kicsinek, gyarlónak és a közösségtől függőnek kell éreznie. Ha a vezetői lekötik őt programokkal, teljesítendő célokat tűznek ki elé, akkor nem meri majd megkérdőjelezni, ami nem jó neki.<br /><br /><br /><i><b>Mi motiválja azt az embert, akinek hite van és mi azt, akinek vallása? Milyen reménysége van kettejüknek?</b></i><br /><br />A hívő embernek a mennyei reménysége adja a kitartást: az, hogy tudja, honnan jött és hová tart. Tudja, hogy meg van váltva a bűneiből és örök élete van, amely halála után a mennyben folytatódik. Ez a tudat bizalmat ébreszt benne a jelenlegi életét illetően is. Bizalmat az iránt, hogy Istennek gondja van a lelkére és minden dolgára, így ebben megnyugodva él és cselekszik. Lelki élete, Istennel való személyes közössége az, ami biztosítja a motivációt és a lelki erőt naponta jót cselekedni, a mindennapokban hűségesnek lenni.<br /><br />A vallásos embernek nincs mennyei reménysége, vagyis nem rendelkezik azzal a bizonyossággal, hogy a halála után mindenképpen a mennybe kerül. Itt a földi életben nem tudhatja, hogy hova kerül majd. És, mivel nem akar büntetést vagy jó dolgoktól való megfosztatást kapni (vagy a pokolban kikötni), a "mi lesz, ha nem kerülök a mennybe?" aggodalma tartja motiváltan. Emellett az a reménység élteti, hogy Isten figyelembe fogja venni, mennyi jót tett az életében és mennyire fontossá tette az életében a vallásos normákat.<br /><br /><br /><b><i>Mi van akkor, ha hibáznak?</i><br /></b><br />A hívő ember összetörik, mert tudja, hogy Isten szemében bűnt követett el, de aztán odamegy Hozzá és megnyugszik Benne. Elfogadja a megbocsátást és újra fellángol a szeretete Isten iránt. Nincs miért erőlködni, mert Isten elfogadja és szereti őt akkor is, amikor elbukik.<br /><br />A vallásos ember, ha elbukik, az letaglózza, de utána arra készteti, hogy még keményebben küzdjön és még erősebben erőlködjön. Rossz embernek érzi magát és szégyenérzet tölti el. A bűntudatát, amely az miatt van, hogy az elvárt mércét nem tudta megugrani (már megint nem), nagyobb buzgalommal és személyes fogadkozásokkal kompenzálja.<br /><br /><br /><b><i>Van nekik bizonyosságuk?</i></b><br /><br />A vallásos embernek feltételes a bizonyossága. Az egyházában van az üdve: ameddig oda van csatlakozva, ameddig mindent erőn felül megtesz, ameddig nem kérdez túl sokat és nem kérdőjelezi meg a dogmákat, addig halála után remélhetőleg nem lesz rossz sorsa a lelkének. Ez azt is jelenti, hogy nem tudja biztosan, hogy hova fog kerülni a halála után. A hívő ember viszont tudja, hogy a mennybe.<br /><br /><br /><b><i>Mi van a kérdésekkel, útkereséssel?</i></b><br /><br />A vallásos ember identitását legmélyebben az egyháztagsága határozza meg. Amit másokról, önmagáról, a nehéz helyzetekről gondol, az az egyházi tanításokon alapul, így neki leginkább kész válaszai vannak. Kevés lelkiismereti kérdés, sok "mi így csináljuk, te is így tedd" dogma. Kijelentették a vezetők, hogy ezt kell tenni, akkor azt tesszük, megkérdőjelezni nem ajánlott.<br /><br />A hívő ember személyes kapcsolatban van Istennel és az Ő vezetése szerint jár. Nem kap kész válaszokat a kérdésekre, meg kell küzdenie azért, hogy megértse, mit akar Tőle az Úr éppen most.<br /><br /><br /><b><i>Lehet a vallásos ember hívő? Lehet a hívő ember vallásos?</i></b><br /><br />Vallásosnak lenni annyit tesz, hogy az ember a saját igaz cselekedeteiben bízik. Azzal számol, hogy ha megteszi, ami szerinte tetszik Istennek, akkor Ő majd ezért megjutalmazza és üdvözíti. Nem kell sokat gondolkodni, sem őszintén elszámolni magunkkal a dolgok mélyére nézve - csak minél szorosabban kell a vezetők szavát követni. Hívőnek lenni viszont azt jelenti, hogy az ember hisz Istennek. A hívő ember Isten szavahihetőségében és hűségében bízik, elhiszi, hogy amit az Úr ígért (Biblia), azt megtartja. Mivel ígérte, hogy üdvözíti a hívőt, így ebben a bizonyosságban él.<br /><br />A vallásos ember azért bízik a maga cselekedeteiben, mint igaz cselekedetekben, melyeket az Atya majd figyelembe vesz, mivel nincsen üdvbizonyossága. Ha tudná, hogy biztosan a mennybe kerül, többé nem lehetne ilyen-olyan ügyekben buzgó "cselekvőt" csinálni belőle, mivel bizonyossága lenne arról, hogy nem befolyásolja semmi a halála utáni örökkévaló sorsát. Ki próbálna még Istennél jó pontokat gyűjteni, ha biztosan tudná, hogy nem ezeken áll vagy bukik az üdvössége? És sosem ezen állt.<br /><br />Csak, ha a Biblia igazságát kiegészíti valaki emberi szabályokkal, akkor jut olyasmire, hogy kellenek a jó cselekedetek. Nem csak, hogy nem ezen múlik az üdvösség, hanem káros úgy tekinteni a cselekedetekre, mint amikkel Isten tetszése kivívható, ami az üdvösségre vezethet. Istennek a tetszése nem emberi cselekedetektől függ, mivel Ő a szívet vizsgálja. Ha van hited Őbenne, akkor Jézusra tekintettel elnyerted az Atya tetszését. Hogyha nincs üdvözítő hited, akkor nem tudod "elkápráztatni" a tetteiddel, mert a szíved bűnös Előtte.</div><div><br /><div style="text-align: center;"><span style="color: #45818e; font-size: large;"><i><b>Hogy pedig a törvény által</b></i></span></div><div style="text-align: center;"><span style="color: #45818e; font-size: large;"><i><b>senki sem igazul meg Isten előtt,</b></i></span></div><div style="text-align: center;"><span style="color: #45818e; font-size: large;"><i><b>nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.</b></i></span></div><div style="text-align: center;"><span style="color: #45818e; font-size: large;"><i><b>A törvény pedig nincs hitből, hanem</b></i></span></div><div style="text-align: center;"><span style="color: #45818e; font-size: large;"><i><b>aki cselekszi azokat, élni fog azok által.</b></i></span></div><div style="text-align: center;"><i><span style="color: #45818e; font-size: large;">(Galata 3:10-12)</span></i></div><br />Csakhogy senki sem tudja minden egyes ponton, maradéktalanul cselekedni azt...! Így a vallásos ember lelkének vesztét épp a törvény iránti buzgalma okozza. Ez a buzgalom elviszi őt több olyan következményhez is, amit magának sosem akart, de mégis belesodródik. Emberek tanácsaira hallgatva jó tettekkel akarta Isten tetszését elnyerni, ezzel azonban elvetette az Ige tekintélyét, mely kijelenti, hogy helyes cselekedetek által nem lehet megigazulni és üdvözülni sem. Isten kegyelme helyett saját jó cselekedeteiben bízott, így elfordult a kegyelemtől is, nem tartván az utóbbit méltónak arra, hogy magát rábízza. Krisztus áldozatát semmibe vette, hiszen a maga erejéből akar bejutni a mennybe.</div><div><br /></div><div>Amint látható nem vagyok jó véleménnyel a vallásról, mert az megnyomorítja az emberek életét. Sajnos olykor hívő emberek is vallásos ember módjára, cselekedet-központúan (törvénykezően) viselkedhetnek, és ezt abba kell hagyni. Nem jó mindent előírni a közösség tagjainak, nem hagyva helyet a lelkiismereti szabadságnak. Nem jó kinyilatkoztatni mások mindennapi életének dolgaiban Isten kizárólagos akaratát (ha lelki ember, hány gyereke szülessen, bekösse-e a fejét, milyen kocsival járjon, kire szavazzon, mennyit adjon az Úrnak).<br /><br />Amikor rendeléseket kötelezővé tesznek, akkor tulajdonképpen cselekedetek miatt igát vetnek a többiek nyakába. Az iga a vallásoskodás fémjelzője és legtöbbször szenvednek alatta az emberek. A hívő embernek viszont lelki szabadsága van - nem azt tenni, amit akar, hanem az Urára hallgatni és egyedül az Ő vezetése szerint járni. Egy jó közösség nem akar igát vetni, hanem bátorítja a tagokat, hogy éljenek lelkiismereti szabadságukkal azokban a kérdésekben, amelyekben az Ige lehetőséget enged erre és kompromisszumok nélkül kövessék Jézust bármerre viszi is őket. Ha keresztény vagy, szabad vagy. Ne légy hát vallásos.<div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFibaew8DVgU6tVyuNcwRXgXCDeSGpjQ1wdR4GC0qTVli0LBEHqymtGYJ_SLZBTbwzZZWy_6xIHwU6lbOrWPY9x1lGnNIhItDsPONIRJFO-Tj3g8QX0H0PhgOJOQify2VGDtJ5z3JxJJ9A/s2048/frank-busch-9UUdERAEghM-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1363" data-original-width="2048" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFibaew8DVgU6tVyuNcwRXgXCDeSGpjQ1wdR4GC0qTVli0LBEHqymtGYJ_SLZBTbwzZZWy_6xIHwU6lbOrWPY9x1lGnNIhItDsPONIRJFO-Tj3g8QX0H0PhgOJOQify2VGDtJ5z3JxJJ9A/w200-h133/frank-busch-9UUdERAEghM-unsplash.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-16732090518310519352020-11-09T22:22:00.002+01:002020-11-13T11:57:47.911+01:00Kecskék, bárányok, félelmek<div><br /></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzfZFtMMGW03zEaV6iTKLRduZXxLVVKUen7q5c5_oGFPFoNICgaBaWcg278TFEfh8JbA1o6olb27dg8foQ-chSE_oGTLLojwoaw8D0AG09k3oWxayOAnGvoWYPxDVhFuYr5tjgfsWVsD_R/s2048/kiwihug-fd2gFSSS31Y-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1286" data-original-width="2048" height="201" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzfZFtMMGW03zEaV6iTKLRduZXxLVVKUen7q5c5_oGFPFoNICgaBaWcg278TFEfh8JbA1o6olb27dg8foQ-chSE_oGTLLojwoaw8D0AG09k3oWxayOAnGvoWYPxDVhFuYr5tjgfsWVsD_R/w320-h201/kiwihug-fd2gFSSS31Y-unsplash.jpg" width="320" /></a></div><div class="separator" style="clear: both; text-align: center;"><br /></div> Érdekes emberi tapasztalat, hogy ha valaki nagyon sokáig él javarészt saját maga társaságaként, anélkül, hogy mások visszajelzéseit meg tudná hallgatni, akkor elkezdi magát a közösséggel kevésbé kompatibilisnek érezni. Mi anno azért jöttünk ki a helyi lelki közösségből, amelyhez addig tartoztunk, mert úgy éreztük, Isten megengedi, hogy eltávolodjunk attól a miliőtől, mely minket lelkileg minimálisan épített, de annál inkább megterhelt, és amit úgy éreztünk, hogy szándékaink ellenére mi sem tudunk építeni, mert az életünk inkább botránykő volt mások szemében.<br /><br />Évekkel ezelőtt voltunk utoljára gyülekezetben és a Biblia alapján ma is úgy látom, hogy, bár jó dolog az igazi lelki közösség, Isten mégsem akar minket mindenáron bármilyen csoporthoz csatlakozva látni. Az Úr minden hívőt felkent Szentlélekkel, Aki tanítja és vezeti őt, így egyikünknek sincs szüksége arra, hogy egy gyülekezet pátyolgassa. Persze, ha valaki megteheti és a környezetében van olyan gyülekezet, ahol a tiszta Ige szól és valóban Jézus Krisztus neve magasztaltatik fel a testvérek életvitelében, akkor menjen el, az egy jó hely. De nem kell mindenáron gyülekezeti közösség után menni.<br /><br />Nem minden közösség alkalmas arra, hogy abban egy hívő ember növekedni tudjon. Egyes helyek fojtogató lelki közege vagy felszínes közönye helyett jobb inkább a magány - ami persze csak ritkán jelent lelki emberek társaságától való tényleges és tartós megfosztottságot. De, még ha azt is jelenti: jobb az, mint olyan csoportba próbálni beilleszkedni, ahova az ember nem való. Nem mindegy ugyanis, hogy adott közösség kinek/minek a közössége.<br /><br />Egy bárány egy kecskenyájban nem érezheti otthonosan magát - nem az övéi vannak ott. Egy kecske is feszeng egy birkanyájban, mert ott nem az ő természetéhez illeszkedően viselkednek. Sem a bárány, sem a kecske nem akar a természetével ellentétes viselkedésre bátorítva lenni, és az az igazság, hogy a bárányból nem lehet kecske, kecskéből sem lehet bárány - hacsak újjá nem születik.<br /><br />Ma sok gyülekezetben akarnak kecskéből bárányt nevelni azzal, hogy viselkedési kódexet oktatnak nekik: "a hívő ember szeret és megbocsát!", "csak mondd el ezt az imát és üdvözöllek Isten országában!" Befogadják őket a bárányok közé, az ő természetükhöz formálják a közösség alkalmait. Bátorítják őket, hogy higgyék el magukról, hogy ők már bárányok, pedig nem azok. Reménytelen küzdelemre vannak így kárhoztatva szegény kecskék azzal, hogy megfosztják őket az igazságtól: hogy kecskéből sosem lesz bárány, akármennyi erőfeszítést tesz is bele. <i>Ahhoz újjá kell születni.</i><br /><br />Ma mindenfelé látni e káros hozzáállás nem kívánatos következményeit. A kecskék egyre többen, a bárányok egyre kevesebben vannak jelen az alkalmakon. A kecskéket botránkoztatja a bárányok "más" természete, a bárányokat meg elidegenítik, elüldözik a felszínes kecskelétről szóló "csakérezdjólmagad" közösségi programok. Ebben a helyzetben általános jelenség az identitászavaros, önmagát folyamatosan megvető kecske és bárány, aki azt hiszi, vele van a baj, mert nem érzi magát annak, aminek hiszi magát: a kecske báránynak, a bárány kecskének. És, akármennyire is próbálnak megfelelni annak az elvárásnak, amit magukról elhittek, úgy tűnik, valahogy sosem áll össze a kép a fejükben, nem értik, miről is kellene szóljon az életüknek a nyájjal, a Pásztorral.<br /><br />Nem értik, mivel félreértik saját természetüket: lelki közegük fényében ítélik meg magukat, ahelyett, hogy az Ige "természetrajzát" hívnák segítségül annak a meghatározásához, hogy ők kicsodák. Ha tudnák, kicsodák, megértenék miért éreznek úgy, ahogy. Hogyan is tudná magát egy bárány jól érezni azon a helyen, ahol elvárják tőle, hogy asszimilálódjon a kecskékkel és kecskedolgokat csináljon? Ha ez ellen felszólal, mindig ő lesz az ünneprontó, aki megöli a hangulatot, akinek semmi sem jó. Meg kell, hogy értse a kecskéket. Hogyan is tudna egy kecske úgy viselkedni és azt fontosnak érezni, mint, amit egy bárány fontosnak érez, ha természet szerint kecske?! Ez nem elvárható tőle. Neki az evangéliumot kell hallania, azt, hogy le kell tennie a kezéből a fegyvert és kapitulálni Isten előtt - feladni kecske mivoltát és engedni magát báránnyá változtatni.<br /><br />Az az igazság, hogy nem szeretnénk olyan közösségbe járni, ahol bárány viselkedési kódexet oktatnak kecskéknek. Ezt persze sosem nyíltan teszik, de látszik a hozzáállás a gyülekezet mindennapjaiban. Én nem szeretném, hogy a világot próbálják átformálni a hívő ember képére (leszállítva Isten mércéjét olyan szintre, hogy emberi erőfeszítéssel teljesíthető legyen) ahelyett, hogy a bűnökből való igazi szabadulást és a kegyelemből való valódi üdvösséget (kecskéből való báránnyá válás egyetlen lehetséges útját) prédikálnák és élnék. Nem elég, ha csak prédikálják, élniük is kell.<br /><br />Gondolom létezik olyan közösség, amire jellemző, amiket szeretnék látni egy ilyen csoportban. Azonban, ott az egyes számú félelmem: mi van, ha a mi családunk alapjáraton nem kompatibilis egy gyülekezettel? Az elmúlt évek során egyre jobban tanulunk másokat tisztelve kiállni saját magunkért és nem félni kimondani, amit helyesnek érzünk, még ha pontosan tudjuk is, hogy lesznek akiknek nem fog tetszeni. Jó néhány mélyebb családi barátságunk megszakadt jó szándékú hívő emberekkel, mivel vannak dolgok, hozzáállások, amelyek hiánya nekünk már nem fér bele egy barátságba (őszinteség, őszinte érdeklődés, bizalom, jó szándék, egymás jóra bátorítása).<br /><br />Valahogy ugyanezekkel a tulajdonságokkal szeretnék találkozni egy lelki közösségben is és a félelmem alapja, hogy lehet, ott sem fogom megtalálni. Mondjuk, akkor mi van? Semmi. De nem fogjuk megtudni, hogy tényleg úgy van-e, ha ki nem próbáljuk. Azt hiszem, ki kell próbálni. Majd. Ha újra otthon leszünk. Bátorság, Eszti, hehe. :)<div><br /></div><div style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzfZFtMMGW03zEaV6iTKLRduZXxLVVKUen7q5c5_oGFPFoNICgaBaWcg278TFEfh8JbA1o6olb27dg8foQ-chSE_oGTLLojwoaw8D0AG09k3oWxayOAnGvoWYPxDVhFuYr5tjgfsWVsD_R/s2048/kiwihug-fd2gFSSS31Y-unsplash.jpg" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1286" data-original-width="2048" height="126" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgzfZFtMMGW03zEaV6iTKLRduZXxLVVKUen7q5c5_oGFPFoNICgaBaWcg278TFEfh8JbA1o6olb27dg8foQ-chSE_oGTLLojwoaw8D0AG09k3oWxayOAnGvoWYPxDVhFuYr5tjgfsWVsD_R/w200-h126/kiwihug-fd2gFSSS31Y-unsplash.jpg" width="200" /></a></div><div><br /></div><div><br /></div>Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com8tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-61976578087652882552019-04-22T12:20:00.003+02:002019-04-22T12:22:50.463+02:00Csendes kis húsvétunk<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSIE1W_W_uSjrTFq2f2RCzLTHZu03Ph5CWyMVd5uVOhWfH9VYHVokIoN07ZRJh6dlf1meOrI3purAzbpNEH11VT8dXAoQZnLv3AOMEw8-ow6SgAXD0KZ9b58CV24fzphkM_l8OTxkKLGKS/s1600/erik-nielsen-1091368-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1280" data-original-width="1600" height="256" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSIE1W_W_uSjrTFq2f2RCzLTHZu03Ph5CWyMVd5uVOhWfH9VYHVokIoN07ZRJh6dlf1meOrI3purAzbpNEH11VT8dXAoQZnLv3AOMEw8-ow6SgAXD0KZ9b58CV24fzphkM_l8OTxkKLGKS/s320/erik-nielsen-1091368-unsplash.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Semmi zajongás. Semmi szertartásos forma. Semmi pogányság, de semmi teátrális krisztusozás. Semmi sem volt idén. Semmi sincs idén. Csak mi, mint család, meg a hitünk. Így pőrén...<br /><br />Tojások, nyulak, húsvétmintás dekoráció, locsolkodás és ajándékok nélkül telt az ünnepünk. Nem is ünnep volt, inkább csak egy nagyon szerény, de annál belsőségesebb megemlékezés Arról, Akitől az életünket kaptuk. Aki a mi váltságunk és a hitünk hőse.<br /><br />Ő megérdemli, hogy mindenféle kenetesség nélkül, mindenféle zajos külsőség nélkül jöjjünk Hozzá ma. Megérdemli, hogy a szívünk egyszerűségében és a legszűkebb körben emlékezzünk Róla. Meg arról, amit értünk szeretetből tett.<br /><br />Persze, lehet külsőségekkel is őszintén ünnepelni, csak én úgy látom, az mindig valamivel nehezebb. Mert a bejáratott utak akkor is viszik az embert, ha a szíve nem ott van.<br /><br />Nekünk nagyon jó volt így emlékezni Őrá. Méltónak éreztem az áldozatához és kellően önazonosnak, hogy mindannyian jól érezzük benne magunkat. Nem volt formába öntve és ezért nem a forma volt ott, ahol nekünk kellett volna lennünk, hanem mi voltunk ott az egyszerű hálánkkal. Hisszük, hogy ez az egyszerűség kedves volt Neki, ennyi pedig nekünk pont elég is. A legjobb húsvétunk volt eddig.<br /><br /><div style="text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSIE1W_W_uSjrTFq2f2RCzLTHZu03Ph5CWyMVd5uVOhWfH9VYHVokIoN07ZRJh6dlf1meOrI3purAzbpNEH11VT8dXAoQZnLv3AOMEw8-ow6SgAXD0KZ9b58CV24fzphkM_l8OTxkKLGKS/s1600/erik-nielsen-1091368-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1280" data-original-width="1600" height="160" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgSIE1W_W_uSjrTFq2f2RCzLTHZu03Ph5CWyMVd5uVOhWfH9VYHVokIoN07ZRJh6dlf1meOrI3purAzbpNEH11VT8dXAoQZnLv3AOMEw8-ow6SgAXD0KZ9b58CV24fzphkM_l8OTxkKLGKS/s200/erik-nielsen-1091368-unsplash.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-12811425647924265042019-03-20T14:30:00.000+01:002019-03-20T14:38:22.706+01:00BOLOND akarsz-e lenni?<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZpp2hA9SM9boPp51DysGLbybLQVjW7o473X5OVVNRP4fFjSAXQkQMKVttrDO7DLeNv2p3GsRIkPp55CfzCr8Zq7H91zObUVMUVCG0NtEhYKluiuCfD7U48MOkNDAi1RQpcQB9Z1feEAOg/s1600/isaac-davis-530199-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1067" data-original-width="1600" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZpp2hA9SM9boPp51DysGLbybLQVjW7o473X5OVVNRP4fFjSAXQkQMKVttrDO7DLeNv2p3GsRIkPp55CfzCr8Zq7H91zObUVMUVCG0NtEhYKluiuCfD7U48MOkNDAi1RQpcQB9Z1feEAOg/s320/isaac-davis-530199-unsplash.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Azt hiszem felhagyok mostmár azzal, hogy reményteljesen rendszeres írásokat ígérjek neked ide a blogra. Látom már, hogy én nem így működöm, és nem akarom mindig azt hangoztatni, hogy igyekszem. Nem akarok már igyekezni, de ha lesz mit és lesz hogyan mondani, akkor jövök. Ma tudok írni és van is miről, szóval bele is vágok.<br />
<br />
Hogy állsz Istennel? Mi a helyzet veled és Vele? Van, amin mostanában sokat agyalsz, ami nagyon foglalkoztat? Nekem éppen az élet és a halál. Meg az emberek. Hogy mennyire nem is tudjuk sokszor, mit akarunk. Nem merünk őszintének lenni. De nem akarok általánosítani. Nem merEK őszinte lenni. Önmagamhoz. Illetve merek, de felvállalni már nehezebb. Önmagam előtt.<br />
<br />
Mások előtt meg pláne. Mert annyira tudok disztingválni és jó lenne mindig kedves lenni másokkal. Meg, akarok segíteni, még ha a másik maga sem tudja, hogy egyáltalán igényli-e a segítséget. Utólag már tudja (hogy nem), de addigra már késő: a segítési törekvésbe belevonódtam érzelmileg, és akkor már a rossz érzésekkel is számolnom kell, amiket a helyzet okoz.<br />
<br />
Néha azt érzem, minden olyan egyszerű: békén kell hagyni egymást, és nem kell azt gondolni, hogy bárkire is képesek vagyunk hatást gyakorolni. Ez egy igazán nyugodt meder, amikor mindenki azzal foglalkozik, ami neki fontos és egymás életét nem is akarjuk észrevenni... de ez egy halott meder. Biztonságos, de nincs benne élet. Mert aztán kezdeni kell valamit azokkal a történetekkel (életből és Bibliából vett történetekkel), amikor egyetlen emberen múlik minden.<br />
<br />
Egy emberen megfordulhat egy csata, egy nép, egy család sorsa. Vagy az emberiségé. Mekkora is akkor egy ember jelentősége? Mekkora az én jelentőségem? Mire, kire van befolyásom és mekkora az a befolyás? Meg tudom változtatni emberek sorsát, életét pusztán azzal, hogy vagyok? Vajon meg kell? És hogyan kell jól csinálni?<br />
<br />
Nehéz ez. Hiszen túlvagyok már a világmegváltó terveken, amikben saját magam, mint fő stratéga és jóra befolyásoló keresztény vagyok megjelenítve, aki az igazságnak mindenkor érvényt szerezni hivatott, és dicsőn megy előre, hogy elnyerje mennyei koronáját...<br />
<div>
<br /></div>
<div>
Nem gondolkozom ilyesmiken, és már nem hiszem, hogy az igazságnak érvényt szerezni hívattam. Talán csak élni hívattam és tenni azt, amit Isten a szívembe tett, hogy tegyek. És elhatárolódni attól, amit nem kell tennem. Ez nem olyan bonyolult, de mi van mások befolyásolásával? Hogyan közelítek ahhoz, ami másnál nem túl jól működik és én észreveszem, látom és tudom, mit kellene tenni? <br />
<br />
Mostanában ilyen helyzetekben nagyon sokszor hallhatok. Javarészt inkább már csak hallgatok. Nem érzem, hogy mondanom kell. Nem érzem, hogy a másikat fel kellene homályosítani. Nem érzem, hogy Isten azt akarja, hogy megmondóembert játsszak.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ezen a ponton, ha most sokan olvasnátok a blogomat, tudom, biztos többetekből előtörne a megkönnyebbült mosoly, hogy "na végre, megértette!" "Végre eljutott ide, hogy nem fogja megmondani!" De ki fogsz ábrándulni, ha továbbolvasol, mert bizony mondani fogom, amikor indítva leszek. Akármikor, akárkinek.<br />
<br />
Bár, most nyakbehúzott, csendesen kuporgó madárkának érzem a lelkem. Olyannak, amilyennek az izraeliták érezhették a magukét Egyiptomban, amikor ostor csattogott a fülük mellett, ezért kétszer is meggondolták minden lépésüket. De az izraelitáknak is eljött az ideje, amikor bátorsággal léptek be a kettéválasztott tenger medrébe, és egy egész egyiptomi sereg sem tudta megállítani őket. Mert velük volt Isten. Még nekem is el fog jönni az időm, amikor belépek a mederbe hittel, hisz velem is velem van az Úr.<br />
<br />
A zsidóságra visszatérve: számomra ebben a történetben most az a mondanivaló, hogy Isten nem csak a nagy szabadulásban volt velük. Ő hallotta fájdalomkiáltásukat az elnyomásban. És a csendben mondott fohászaikat, amit magányukban sóhajtottak el. Isten az Istenük volt akkor is, amikor nem szellemi magaslatokon szárnyaltak, hanem lelkileg a földön, a sárban vánszorogtak. Istent nem korlátozza semmi. Ma megadhatja azt a szabadulást, amire rég vársz. De lehet, hogy még sokáig kuporgó, lelkedben megtört ember leszel, aki nem látja a saját jelentőségét, csak egyfajta szende tompaságban él a napokkal, amiket kapott.<br />
<br />
A megmondásban nem tudom, változtam-e, de szerintem nem. Eddig sem voltam nagy megmondó. Nem akartam senkit sem fröcsögő szájjal megalázni. Sosem. De magamban elveken és emberek viselkedésén komolyan moralizáló/teologizáló vagyis lelkileg mérő és gondolkodó ember viszont, igen, voltam. Ez még ma is vagyok, vállalom, de az nem ugyanaz. A blogom is: sosem a megmondásról szólt. Annak ellenére sem, hogy volt, aki úgy érezte. Én nem vitatom el az érzést, de azt gondolom, hogy aki így gondolta, annak nem volt igaza.<br />
<br />
Nincs igaza, mert véleménye mindenről mindenkinek van. Csak valakinek nincs blogja, hogy kiírja. Vagy van, de nem meri kiírni, mert azt hiszi, nem kedves dolog ilyet tenni. Meg toleránsabbnak gondolja magát annál, hogy nyíltan állást foglaljon. Tudom, sokan rendkívül toleránsnak gondolják magukat, de ezt csak addig tehetik őszintén, ameddig össze nem sodorja őket az élet valakivel, aki határozottan képviseli az elveit... Utána már pontosan látszik, hogy mennyire nem toleránsak. Bizony, bizony.:)<br />
<br />
Én nem akarok toleráns lenni és mindig haragszom magamra, amikor nem sikerül őszintén önmagamat és a véleményemet képviselni. Mert akkor hazudok a másiknak. Állítólag szeretetből, de valójában önféltés és képmutatás áll a háttérben.<br />
<br />
Amikor játszom a toleránsat (mert ez sohasem őszinte és ilyenkor saját magam előtt mindig kilóg a lóláb), szóval amikor játszom a toleránsat, akkor nem akarom, hogy a másik tudja, hogy mit gondolok róla, meg a dolgairól valójában, mert ahhoz lehet, hogy szembe kell helyezkedni az ő nézeteivel és ezt nem akarom megtenni. Pedig azt diktálná az őszinteség és nem is kerülne sokba. Egy másfajta véleményt sokféleképpen meg lehet fogalmazni, kedvesen is lehet egyet nem érteni. De rendszerint nem akarunk.<br />
<br />
Ez persze veled is így van. Ha elmondanád, amit valójában gondolsz, azzal úgy hiszed, megbánhatnád a másikat (akár engem), mivel a másik magára vehetné, amit elmondasz. Ezért inkább megtartod a véleményedet magadnak, és mosolyogva úgy csinálsz, mintha mindenkinek a véleményét megértenéd, mintha nagy toleranciával te aztán elfogadnál mindenkit.<br />
<br />
És amikor kiderül, hogy nem is úgy van (mert egyszer úgyis kiderül, hogy te, aki mega-toleránsnak gondolod magad, mennyire képes vagy elítélni a másikat az elvei, a hozzáállása vagy a viselkedése miatt), akkor jönnek a nagy-nagy csalódások. Ami azért szomorú, mert nem is történt színe-változása senkinek, csak egyszűen nem voltunk őszinték egymáshoz. Ez az a bizonyos "keresztény szeretet", aham: mind ismerjük és mind irtózunk tőle mert feldühít, kétségbeejt, megsebez. Jó lenne, ha sosem tapasztalnám és sosem adnám én sem ilyen formában!<br />
<br />
Az őszinteség szerintem arról szól, hogy részrehajlás nélkül mered önmagad vállalni Isten, önmagad és mások előtt. Ez viszont messze nem azt jelenti, hogy ami a szíveden, az a szádon, dehogy. Néhányan kérkednek vele, hogy ők lelkiismeret-furdalás nélkül képesek beletaposni mások lelkivilágába, de ez egyáltalán nem erény, hanem a szeretet hiánya: bűn. Az őszinteség azt jelenti, hogy nem mondasz olyat, amit nem gondolsz úgy, még ha a másik azt is szeretné hallani. Vagyis nem félsz egyet nem érteni. Miért félnél? Hiszen, ha azt gondolod, amit gondolsz, akkor azt gondolod - jogod van hozzá. Miért hazudnál róla a másik embernek?<br />
<br />
A blogomon eddig mindig azt mondtam el, ami a szívemen volt: mindazt, amit helyesnek érzek. És amikor megtettem, nem volt bennem olyasféle megbánás, hogy már megint csak finomkodtam, elmismásoltam a lényeget és nem voltam egészen őszinte. És ez nagyon jó érzés! Őszintének lenni és megtapasztalni, hogy az emberek reagálnak az őszinteségre... valódi emberi reakciókat kapni, valódi véleményeket olvasni, és érdemben kommunikálni bárkivel, aki tisztel annyira, hogy normális stílusban, beszólás és hízelkedés nélkül írjon véleményt - nagyszerű érzés!<br />
<br />
Ezért érdemes blogolni: az érdembeli eszmecserékért. És persze, ki így reagál, ki úgy, de legalább reagál. A toleráns, szívélyes, "nem mondok ki semmit" hozzáállásra nem tudsz mit reagálni, mert érződik belőle, hogy nem vár el tőled megnyílást. És erre nem lehet mit reagálni, csak azt, hogy felveszed ugyanazt a hamis mázat, amit a másik is felvett, hogy aztán ketten próbáljátok igazolni a viselkedéseteket önmagatok előtt. Miért kell ez?<br />
<br />
Amit gondolok és ami a blogon van, azt ma bárkinek elmondom a szemébe is, aki kíváncsi rá. A különbség annyi, hogy régen úgy gondoltam: van, aki kíváncsi rá, őszintén. Most egyáltalán nem tudom, hogy így van-e, de nem baj. Végül úgyis az a fontos, hogy én érzem-e, hogy mondanom kell. Ha mondanom kell, akkor tudom őszintén képviselni. És nem baj, ha te nem úgy gondolod. Nem akarok és nem is fogok bocsánatot kérni a gondolataimért, amiket itt megírok, hiszen Isten előtt nyílt lelkiismerettel tudom őket vállalni (ha nem, akkor fel sem kerül, vagy azonnal leszedem).<br />
<br />
De, ha így van, miért írtam, hogy kuporgó madár a lelkem? Mert annyi sok tévelygést látok, teljesen elerőtlenít. És már csak állok, egyfajta bénult katasztófa-turista lelkülettel az ismerőseim életét szemlélve: látom, hogy hány helyen nem jó az irány, baj lesz, mert el vannak tolódva a hangsúlyok - de ők beletörődnek, hozzászoktak már. Én meg nem teszek semmit. Nem érzem, hogy kellene. Ugyanis, bármit is mondtam az előbb, sajnos én is igen jól tudok disztingválni...<br />
<br />
Hiába látom, hogy amik nekem fontosak és ahogyan nekem fontosak, nem úgy és nem azok fontosak másoknak, még, ha mondják is - nem avatkozom közbe. Úgy érzem, széllel szemben minek pisiljek? Nem akarom megjárni, hogy rosszul választok csatát, pedig ha kitárulkozom és őszintén élek, akkor esélyes, hogy ez is meg fog történni. És nem akarom, pedig annyira, annyira kellene...! Azt, aki félőrülten futkos az emberek körül, remegve értük és cibálva őket abba az irányba, ahova azok nem akarnak menni, úgy hívják: Lelkes bolond. Én nem látok magam körül ilyen Lelkes bolondokat, pedig nagyon kellenének. Fura figurákat látok, de a kettő nem azonos.</div>
<div>
<br />
Mostanában sok emberben lelki dolgok miatt megbotránkozom. És ezt ellensúlyozandó, nincsenek erőteljes jó példák, nincsenek, akiket látnék, hogy előttünk mennének. Akiknek a hite feltüzesítheti az én hitemet, mert a tetteik sokezer wattos fények az éjszakában! Biztos vannak ilyenek, Lelkes bolondok, de hol? Olyan helyen nem akarom őket keresni, ahol pár, lelkileg felüdítő életű hívő emberre jut hatvan nemolyan. Ezért nem megyünk gyülekezetbe, még nem. Mert mindig könnyebb együttmozdulni a nemolyanokkal és mi nem vágyunk most ilyen kísértésre.<br />
<br />
Aztán meg, lehet, hogy csak meg kell magam rázni és visszatérni oda, ahonnan kiestem: valamikor ugyanis, emlékszem még, valamikor én is Lelkes bolond voltam. Lehet, hogy örülne neki Isten, ha most is engedném magam sebezhetőnek és bolondnak lenni. Mert milyen jó is bolondnak lenni, Lelkes bolondnak, még ha azon az úton igen kevesen járunk is.<br />
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZpp2hA9SM9boPp51DysGLbybLQVjW7o473X5OVVNRP4fFjSAXQkQMKVttrDO7DLeNv2p3GsRIkPp55CfzCr8Zq7H91zObUVMUVCG0NtEhYKluiuCfD7U48MOkNDAi1RQpcQB9Z1feEAOg/s1600/isaac-davis-530199-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1067" data-original-width="1600" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZpp2hA9SM9boPp51DysGLbybLQVjW7o473X5OVVNRP4fFjSAXQkQMKVttrDO7DLeNv2p3GsRIkPp55CfzCr8Zq7H91zObUVMUVCG0NtEhYKluiuCfD7U48MOkNDAi1RQpcQB9Z1feEAOg/s200/isaac-davis-530199-unsplash.jpg" width="200" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-29883291062528658602018-11-10T15:05:00.000+01:002018-11-10T15:28:12.651+01:00Csend... és mégsem<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEisnpR4zF5wlLLk5uJ97Ya7aBITdAfUcIanZ-D5Fm2spAZf9Cz26brqsJMe6Rp7I72UhQdsSPme0Q7bqH1wul5v6HKxraO2ZSif4tEHntRFIS8nP4qn0wL92MX_E3G9hBdBnfBGfJs0NXQB/s1600/zulmaury-saavedra-654180-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1067" data-original-width="1600" height="212" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEisnpR4zF5wlLLk5uJ97Ya7aBITdAfUcIanZ-D5Fm2spAZf9Cz26brqsJMe6Rp7I72UhQdsSPme0Q7bqH1wul5v6HKxraO2ZSif4tEHntRFIS8nP4qn0wL92MX_E3G9hBdBnfBGfJs0NXQB/s320/zulmaury-saavedra-654180-unsplash.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Mit is írjak? Eredetileg azt akartam csak elmondani, hogy csend van bennem. De ahogy jobban belegondolok, ez nem is így van. Csend úgy van, hogy a magvas, megosztható, terjedelmesen összetett eszmefuttatások most elkerülnek egy ideje. De ezek nélkül is vannak gondolataim.<br />
<br />
Hogy milyenek?<br />
<br />
Kósza foszlányok, amelyeken percekre elmerengek. És tervek, amiket eltervezek. A holnapi napról, a jövő hétről, a következő évről. Izgalmas és néha meg frusztráló családi és személyes tervek. Azok frusztrálnak, amik muszájos elvégzendő dolgok. Nincs bajom ezekkel sem, nem utálnivaló tennivalók, hanem olyanok, amiket eléggé tudok élvezni, ha végre belemerülök. Csakhogy van egy ösztönös belső tiltakozásom, erős halogatási kényszerem ezekkel kapcsolatosan, ami arra ösztökél, hogy ne már most ugorjak neki...<br />
<br />
És én nem ugrom - halogatok. De ez nem igazi halogatás, nem korholom magam érte. Tudom, hogy ideje van a muszáj dolgoknak is, és tudom azt is, hogy most még nincs itt az ideje. De lehet, hogy mások szerint már esedékes lenne. Nem tudom, miért van ez bennem, hogy miért nem megy akkor megcsinálni, amit esedékes lenne, amikor esedékes, de igyekszem türelmes lenni magamhoz.<br />
<br />
Tudom, ha majd megérik a muszáj, akkor nem lesz megállj. Akkor lesz hozzá kedv és az egész cselekvés úgy mindenestül JÓ lesz. És igen-igen hatékony. Erre várok. Hogy legyen kedv. Majd lesz, tudom. Mindig eljön. De persze, amíg várok, addig néha frusztrál, hogy ott a dolog és el kellene végezni... nem "kellene", persze, mert ez az én életem. De néha mégis rám telepszik a sóhajtozás, hogy mennyi mindent lenne már "esedékes" megtenni.<br />
<br />
Vannak persze izgalmas tervek is előttem. Mert vannak dolgok, amik meg ilyenek. Komoly izgatottság, aggályoskodás jár velük, a kislány bennem miattuk mégis feszült testtel, vigyorogva várakozik és hívja őket integetve a kezével: "gyere, gyere, jövő, én bizony már készen állok!"<br />
<div>
<br /></div>
<div>
Pedig, dehogy állok készen. Nem véletlen, hogy nem most vannak azok a dolgok. Még kell idő, még el kell készülni, még rá kell állni. Még neki kell futni a szélnek és igazán odatenni magam. És ezt így kell tennem, érzem. Bár nemrég a neten mégis azt olvastam: most kell elkezdeni a dolgot, ami előtted van, nem várni az alkalmas időt, mert sosem leszel igazán felkészülve.<br />
<br />
Igaz. Vannak dolgok, amikbe bele kell csapni, mint a lecsóba - ilyen pl. egy nagy utazás eldöntése, megszervezése, vagy egy sokáig szembenézetlenül hagyott helyzetben a lábletétel. De más dolgok meg nem ilyenek. Azokat meg kell érlelni. El kell készíteni a belsőmet hozzájuk. És ezt a végigmeccsezést nem érdemes elmismásolni vagy keresztülhúzni elhirtelenkedéssel, mert megbánás lehet a vége.<br />
<br />
Eddig szinte csak a csendről beszéltem. A csend pedig valaminek a hiánya, ezért olybá tűnik magam előtt most, hogy a semmiről beszéltem. De mégis ez van most bennem, és ez azért nem semmi, hanem egy egész világ, egy egész élet: az enyém. Majd, ha kijövök a csendből és beleállok a zúgó szélbe a lelkemmel: amikor kész leszek tenni az esedékest és menni a jövő felé, akkor...? Akkor majd megint írok.<br />
<br />
De még most is kicsit, mert Istent nem szeretném ebből a posztból kihagyni. Mi van most Vele meg velem? Részéről szeretés van, ezt érzem is. És érdekes, nem nagyon vannak lelki drámák az életemben, nagyok legalábbis. De mindennaposak, harcosak, morcogók, terveimen, saját magamon, a keresztény életen, meg az Élet értékén merengők meg igen. És ilyenkor úgy vagyok, hogy ezt mondom Neki:<br />
<br />
<i><b>"Uram, tudod, hogy szeretlek, még ha botlok is néha. És még ha botlok is néha, tudom, mélyen a szívemben tudom, hogy erősen szeretsz és nem ejtesz el engem. És minden jó, ahogy van, mert amikor nagyon nem jó, akkor is itt vagy velem, közel hozzám, és én nem is akarom, hogy máshogy legyen."</b></i><br />
<br />
De annyi minden megy a világban, annyi behatás ér napról napra, élet és halál, öröm és szomorúság, tervek, álmok, élet, élet, élet... hogy mostanában sokszor megyek vissza ahhoz a mondathoz, amit az előbb leírtam. Sokszor mondom szívemből az Úrnak. Ő meg erre nem mond nekem semmit, de mindig szorosabbra húzza rajtam kegyelme kopottasnak tűnő gúnyáját, ami viszont jobban melegít, mint egy termohálózsák. Ettől árad a szívemben a hála, amit annyi, de annyi dologért érezhetek...!<br />
<br />
És érzem is, mert Ő a szememet nyitva tartja arra a számtalan nyomorúságra, szenvedésre, borzasztó kemény helyzetre, amiktől sokszor rendesen összeszorul a torkom és nedves lesz a szemem - helyzetekre, amikben mások vannak. Mennyi fájdalom, gonoszság, hazugság, bántalmazás... mennyi bűn és mennyi halál van ezen a szép világon, amit az én Atyám teremtett - és hát, nem azért teremtette, hogy ez legyen, ami van. De, tudjuk, ahol a bűn növekszik, a kegyelem annál inkább!<br />
<br />
Arra is rájöttem mostanában, hogy én a halállal nem is tudok mit kezdeni. Nem tudom felfogni, mekkora fájdalom, ha valaki, aki fontos, aki része az életemnek egyszer csak nincs. Kitépik a szívemből... Nem fogja a fejem a "nincs" metafizikai koncepcióját. De, most, hogy belegondolok, olyan nincs is, hogy valaki nincs. Aki nincs, az is van - csak nem itt.<br />
<br />
És ez meg a másik nagy-súlyos gondolat, hogy van mennyország, de létezik a felfoghatatlan kínok helye is. És tény, hogy az emberek (akár a szeretteim is) odakerülhetnek, az utóbbi helyre. Lesznek is sokan a világból, akiknek az lesz a végállomás. Talán olyanok is, akiket jól ismerek...</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Meg olyanok is sokan (és ez nem elírás), akik ma hiszik és vallják, hogy Jézus az ő személyes Megváltójuk. Akik úgy érzik, hogy ők hívő emberként igazán buzgók az Úrban, Aki valóban használja is őket. Rajtuk keresztül tömegek térnek meg és a 'szolgálatukra' természetfeletti dolgok: csodák, gyógyulások, szabadulások történnek. Keresztény körökben ismert/elismert emberek, akiket életükben és hitükben sikeresnek látnak mások. Olyan emberek, akiket mindenki ismert, csak Jézus nem... mert egyedül Vele nem ápoltak valódi közösséget. Micsoda elpazarlása egy életnek!<br />
<br />
Lehetne erről sokat teologizálni, de nem szeretnék. Most a szív értelmén át nézek erre a dologra, halálra, kárhozatra, és ettől most egyáltalán nem lelkesülök vitára, lelki eszmecserére. Hanem fázni kezdek. Belül a szívemben. Mert ez valóság, ami valakiknek bizonyosan osztályrészük lesz. Én nem akarom, hogy bárki odakerüljön és tudom, hogy Ő sem akarja. Uram, ezért húzd még szorosabbra rajtam kegyelmed gúnyáját és irgalmazz ennek a világnak, mert Nélküled elveszünk...<br />
<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOdYI47BpyfrJxvNZJam_eZ4VdExsZuEZwWsBVE6ISUtE9cUYtJOAKkq9q__-eFHN6o1G_FFeiPBCrBQ-YFdS2drioQEd8kKchiefUMDH_tssYvqP6tgWCNbwtJ4W01EmPvzqjd0ANoymn/s1600/zulmaury-saavedra-654180-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1067" data-original-width="1600" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiOdYI47BpyfrJxvNZJam_eZ4VdExsZuEZwWsBVE6ISUtE9cUYtJOAKkq9q__-eFHN6o1G_FFeiPBCrBQ-YFdS2drioQEd8kKchiefUMDH_tssYvqP6tgWCNbwtJ4W01EmPvzqjd0ANoymn/s200/zulmaury-saavedra-654180-unsplash.jpg" width="200" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-21516902585454086172018-08-30T21:55:00.000+02:002018-08-30T22:02:22.636+02:00Te kinek hirdetnéd az Igét? (marathoni poszt)<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIWjURNfyMMNH4B2AjHBWiVCV52h6RMnlMfy-K_Y8C-krq9AnkHXezXW98af8Fz6XJazWtExjrtthVwSVD4uWEOVguWlfjyGC5fq12mGLQY6poOfqa6dnc2tQ188DSxTvceSG2s0GUZaik/s1600/584e8048d3633.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="900" data-original-width="1500" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIWjURNfyMMNH4B2AjHBWiVCV52h6RMnlMfy-K_Y8C-krq9AnkHXezXW98af8Fz6XJazWtExjrtthVwSVD4uWEOVguWlfjyGC5fq12mGLQY6poOfqa6dnc2tQ188DSxTvceSG2s0GUZaik/s400/584e8048d3633.jpg" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Látok egy tendenciát és ettől egy kicsit szomorú vagyok. Azok a gyülekezetek, akik rendezett hátterű, viszonylag jól szituált tagokat számlálnak a soraikban, javarészt hasonló-forma személyek felé nyitottak. Őket várják, őket látják szívesen a gyülekezetben. Az ő befogadásukra hangolódnak rá. Vagyis a legkevésbé problémás, legkönnyebben billeszkedni képes társadalmi réteget célozzák. Akiknek szinte nincs is megoldásra váró problémája, akik eddig is jól megoldották a saját életüket: akiknek nem kell a múltjuktól, elviselhetetlen terhektől, erős megkötözöttségekből szabadulniuk.<br />
<br />
Ezekkel az emberekkel szinte nincs is teendője a gyülekezetnek: ők a könnyű tagok, akiknek sem rengeteg lelkigondozásra, sem az életük ingoványból való kiemelésére, körülményes, a gyülit is igénybe vevő lelki-fizikális segítségnyújtásra nincs szükségük. De pontosan ők a legnagyobb csapda: hisz hogyan nyersz meg valakit Krisztusnak, aki semmiben nem szenved hiányt? És mivel fogod ezt az embert a közösségben bent tartani, a megszentelődésre motiválni, vagy csak úgy, tevékenykedésre aktivizálni? Amikor lelkileg sem nem szomjazik, sem nem éhezik valaki, és ha a saját kezével meg tudja szerezni azt, amire neki szüksége van, mi többet várhat még Istentől?<br />
<div>
<br /></div>
<div>
Mit adhatna egy ilyen embernek az Úr Jézus? Nem adhat neki semmit, hiszen az az ember nem érzi, hogy szükségben lenne. Pontosan emiatt őt a 'legnehezebb' megszólítani a tiszta evangéliummal. És valójában nem is nagyon lehet: neki ugyanis hiányoznak a mély szükségletek az életéből. Ő jól érzi magát a lelki nyomorában, mert nem éli meg nyomornak azt. Azért nem, mert az élete amúgy anyagilag is és életvezetésileg is teljesen vállalható.<br />
<br />
Mivel úgy gondolja, hogy neki még van reménysége az életben, ezért még vannak elvárásai is a jövőt illetően: vagyis ő igazából jól van, ezért nem lehet meggyógyítani. Még Jézus sem tudja. Mert aki nem hiszi, hogy beteg (pedig az, hiszen a lelke halott!), aki nem tudja, hogy ő a nyomorult és a szegény és az árva (hiszen nincs megváltva, Isten nem az Atyja és nem ismeri Jézus Krisztust!), aki nem szomjazik erősen, mert úgy érzi, hogy ez a földi lét még sok jót tartogat neki - azzal nem lehet mit kezdeni. Őtőlük, Jézus is csodák nélkül távozott, amikor itt a Földön járt.<br />
<br />
A gyülekezetek mindezek ellenére makacsul ragaszkodnak hozzájuk. Egyáltalán nem hallják, ahogyan belül ezek az emberek kérlelik a gyülit, hogy hagyják őket lógva és menjenek máshova. A gyülekezet lelkileg csüng ezeken az embereken és csak őket akarja, mivel ezek a tagok már tudnak közösségben 'viselkedni'. Velük nincs annyi meló, mint amennyi mondjuk a korinthusiakkal volt. De Jézusnak meg nincs dolga ezekkel az emberekkel (addig legalábbis, ameddig fel nem ismerik, hogy szükségük van Őrá, mert Nélküle ténylegesen lelki nyomorultak) - a gyülekezet viszont őket akarja tagoknak.<br />
<br />
Ha nem hiszed, hogy így van, csak gondold végig: neked milyen gyülekezet van a szemed előtt, ha egy ideális lelki helyre gondolsz? Kik vannak benne tagokként, ki a többség? Szakadtak, csonkabonkák, lelki nyomorékok, testi függőségekben küszködők? Szerintem nem. És sajnos eddig nekem sem. De most azon vagyok, hogy átkonvertáljam a fejemben élő hamis képet, és hozzáigazítsam a látásomat ahhoz a képhez, amit Isten a gyülekezetről gondol. És, hogy mit gondol? Ezt gondolja:<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Halljátok meg szerelmes atyámfiai,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">avagy nem választotta-é az Isten</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">e világnak szegényeit, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">lennének gazdagokká </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">a hitben </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">és</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">örökösivé az országnak, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">amellyet</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">ígért azoknak, akik őt szeretik?</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">(Jakab 2:5)</span></b></div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Mert látjátok a ti hivataltokat,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">atyámfiai; </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy ti nem sokan </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">vagytok</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">bölcsek test szerint, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">nem sokan</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hatalmasok, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">nem sokan nemesek.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Hanem akik </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">bolondok e világon,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">azokat választotta Isten, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">a bölcseket megszégyenítse:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">és akik e világon erőtelenek, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">azokat</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">választotta Isten, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy az erőseket</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">megszégyenítse. </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">És akik nemtelenek</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">e világon </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">és </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">semminek állítatnak, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">azokat</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">választotta Isten, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">és azokat, amellyek</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">nincsenek, </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy amelyek vagynak,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">azokat </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">eltörölje. </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Hogy </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">ne</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">dicsekedjék </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">őelőtte </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">egy test is.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">(1 Korinthus 1:26-29)</span></b></div>
</div>
<div>
<br />
Nyomorultak és szükségben lévők természetfeletti lelki közösségét képzelte el Isten, amikor a gyülekezetre gondolt. Nem elitista klubdélutánt, ahol a jól öltözöttség, a jól szituáltság, az entellektüel lét üdvözlése a sikk. Nem olyan helyet, ahol egy odatévedt, de rosszul öltözött, lelkileg szomjas ember nagyon rosszul érzi magát, mivel őt ott megvetik. Megvetik, mert mindenki a láthatókra néz: intellektusra, öltözetre, végzettségre... még bőrszínre is.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Mert nem-kívánatos az, aki szomjas, hogyha nem ismeri a kánaáni nyelvezetet, a hívő szubkultúrát és nem tud úgy viselkedni, hogy lehetőleg észre se vegyük. Ha nem tudja maga megoldani a maga életét, ha a szomjassága miatt megzavarja az alkalom békésen kiszámítható folyását... mert a szomjúság önmagában nem elég ahhoz, hogy felé forduljunk. Ehhez itt van még egy ige és pár kérdés: el tudsz egyáltalán képzelni egy olyan gyülekezetet, amely úgy a szentek közössége, hogy benne "némelyek" erősen terhelt múlttal rendelkeznek? Te tudnál rájuk úgy tekinteni, mint igazi lelki testvéreidre: sem nem csodálva a rosszfiús, kemény életüket, sem nem megbotránkozva bennük és lenézve őket, amiatt, ahogyan régebben éltek? Tudnál rájuk úgy tekinteni, hogy arra nézel, akik ők ma az Úrban, és nem arra, amilyen cégéres bűnösök a megtérésük előtt voltak?</div>
<div>
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Avagy nem tudjátok-é,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">hogy a hamisak az Isten országának</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">örökségét nem bírják? Ne tévelyegjetek:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem paráználkodók, sem bálványimádók,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem a házasságrontók, sem az éktelen puhák,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem akik férfiakkal tisztátalankodnak:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem a lopók, sem a fösvények,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem a részegesek, sem a szidalmazók,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">sem a ragadozók az Isten országának</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">örökségét nem bírják. Ilyenek voltatok</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">pedig </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">némellyek; de megmosattatok,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">megszenteltettetek, megigazítattatok</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">az </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Úr Jézus </span></b><b><span style="color: #45818e; font-size: large;">nevében és a mi</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Istenünknek Lelke által.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">(1 Korinthus 6:9-11)</span></b></div>
<br />
Annak, hogy nem úgy tekintünk a gyülekezetre, ahogy Isten tekint, mindig ára van. A hamis kép ugyanis eltolja a hangsúlyokat a közösség életében, és ez meg félreviszi az egész felépítményt. Ha ugyanis a gyülekezet egy kegyelmet nyert bűnösök méltatlan és esendő (de törekvő!) csoportja, akkor a bátorítás, az intés, a feddés, a tanítás azonnal mind nélkülözhetetlen dolgok lesznek! És mindezt a közösség tagjai vonakodás nélkül, örömmel és készséggel tudják elfogadni. Az embereknek szükségük lesz minderre és ezért nem kultúrprogram, intellektuális klubdélután, szentek vállveregetős alkalma lesz az istentisztelet, hanem valóban Isten igaz tisztelete. Mert mi az igaz istentisztelet?<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">A tiszta és Isten előtt és az</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">Atya előtt szeplő nélkül való</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">isteni szolgálat ebben áll,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">meglátogatni az árvákat és özvegyeket</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">az ő nyomorúságokban, és szeplő nélkül</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: large;">megtartani magát e világtól.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">(Jakab 1:27)</span></b></div>
<br />
Egy ilyen közösségben, ahol az emberek vállalják az életüket, a botlásaikat (hisz mindenki botlik és mindenki fejlődés folyamatában van), ott valóban erővel van jelen a kegyelem, és az ember még inkább bele tudja magát tenni a közösségbe őszintén, tettetés és máz nélkül. Mindenki ilyen helyen szeretne keresztény lenni, de mennyien nem vesszük észre, hogy pontosan a saját elvárásaink, a saját kényelmünk az oka annak, hogy nem ilyenek a közösségeink!<br />
<br />
Közösségeink a testies keresztények gyűjtőhelye. Skandallum ma ilyet mondani, de hát az igazság néha skandallum. És az az igazság, hogy ezek az emberek nem csak úgy egyszerre bent lettek a gyülekezetben: mi keressük, mi hívjuk el, és mi hozzuk őket be a közösségbe! És amikor már ott vannak, mi vagyunk, akik panaszkodunk, hogy nem olyan a közösség, amit az Igében látunk. De ezt meg mi okozzuk, nem Isten. Mi 'termeljük' tömegesen a testies keresztényeket, vagyis a mi Igétől eltávolodott evangélizálási gyakorlatunk.<br />
<br />
Nem azokat keressük ugyanis, akiket az Úr Jézus keresne. Nem azokat, akik ugyan jól reagálnának az evangéliumra, de akikkel viszont egyáltalán nem kényelmes a gyülekezetesdi: ugyanis folyton csak a gond van velük és mivel nekünk nemcsak elhordozni, hanem szolgálni is kell feléjük, a türelmünk és a szeretünk radikálisan próbára van téve, ami viszont minket is állandóan visszavisz a kereszthez...<br />
<br />
Ez lenne egyébként Isten tökéletes terve a közösséggel, amely a Krisztus Teste akar lenni ebben az érában. De ez nem az a kiszámítható, kényelmes hívő élet, amihez a legtöbben hozzá vagyunk szokva. Ez nem a hamis atyafiakkal való nyugis együttélés, amely, bár alapjáraton harmonikus és zűröktől mentes, de annyira távol esik Isten akaratától, hogy a közösség így nem is tudja betölteni földi funkcióját.<br />
<br />
Nem szabadna testies keresztényekkel vagy hamis atyafiakkal feltölteni a gyülekezeteinket! Még akkor sem, ha ők szívesen jönnek. Pont azért jönnek szívesen, mert őket célozzuk meg. És azért célozzuk meg őket, mert velük érezzük jól magunkat. Hisz jó olyanokkal lenni, akiknek nincsenek problémái, akik nem küszködnek bűnökkel, nem erőtelenek, nem örlődnek az életük folyása felet. Amikor velük vagyunk, akkor 'jó társaságban' vagyunk és elhisszük, hogy velünk sincs semmi gond. Minden oké, tesók, csak dicsérjük az Urat, meg adakozzunk, meg menjenek a programok, de légyszi, ne kelljen megvallanom, hogy tegnap délután megint elbuktam egy bűnben. Arról ne kelljen beszélnem, mert az nem hangzik jól rólam.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Mert mindenki tudja, hogy itt mindenki szent és szép és jó, és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy ez mekkora hazugság már. Hazugság saját magaddal szemben - és hát, így lesznek az emberek képmutatók. Van egy elvárás, hogy legyél mindig jól, ne terheld a közösséget a gondjaiddal. És az ember megtanul viselkedni. Aztán mindig rendesen ledöbbenünk, amikor valakiről kiderül valami komoly nagy bűn. És csóváljuk a fejünket: hogy tehette? Hiszen ő is mindig "jól" volt... vagy mégsem. Ahogyan te sem biztos, hogy annyira jól vagy, mint ahogy hinni szeretnéd, hiába lógsz a jólvagyunk társasággal. Te sem biztos, hogy lelkileg igazán jól vagy, ha nem érzed, hogy mennyire gáz mindig jól lenni...</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ha te mindig jól vagy, akkor mikor van szükséged Jézusra? Szükséged van Rá egyáltalán? Ha nincs Rá szükséged, akkor hogyan lehetsz élő? És ha azt hiszed, hogy élsz, akkor hogyan lehet, hogy jól érzed magad a jólvagyok-ok között, képet mutatva? Hétről hétre játszod a gyülekezetesdit és kicsit sem gyötrődsz a testies keresztények között? Nem önmagadat áltatod vajon? Ha abban érzed jól magad, amiben egy testies keresztény jól érzi magát, akkor ez mivé tesz vajon téged?</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Testies keresztények azokból lesznek, akik nem gondolják, hogy szükségük van megtérésre, de aztán mégis hoznak egy formális döntést Jézus Krisztus követése mellett. Csak éppen újjá nem születnek. Sosem érett meg igazi bűnbánat bennük, és a bűntől való radikális elszakadás nem történt meg sem a szívükben, sem az életükben. Számukra ugyanis a bűnösség gondolata nem méltó: bezavarna a saját magukról alkotott képbe, ők ennél jobbakat gondolnak magukról, ezért nem akarják.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ilyen emberek sosem maradnának meg egy olyan közösségben, amelyben a megtért bűnösök szeretettel vannak intve, feddve, bátorítva, tanítva. Ők nem akarják magukat kegyelmet nyert bűnösnek érezni. Nem érzik magukat Isten erőteljes formálására szorulónak. Ők kikérik maguknak, ha valaki feddeni, helyreigazítani vagy tanítani akarja őket, főleg, ha olyan valaki az illető, aki kevésbé szent, kevésbé rendezett életű, mint amilyennek ők magukat gondolják.<br />
<br />
Úgy hiszik, hogy jól vannak, és önmagában is elég jó az életük. Hagyja őket mindenki békén, örüljenek annak, hogy itt vannak és a jelenlétükkel (valamint anyagi hozzájárulásukkal) emelik az alkalmak fényét. Odateszik magukat, mert eljönnek, és ez legyen mindenkinek elég, ne szóljanak mások abba bele, hogy hogyan élik az életüket. És az a kemény, hogy ezek az emberek nem ilyenekké váltak, hanem mindig is ilyenek voltak. A közösségbe kerülve nem változtak meg, helyette átformálták a közösséget, hogy az kiszolgálja az ő lelkileg halott igényeiket. Hogyan történhetett ez meg?<br />
<br />
Nem hivatkozhatunk a körülmények szerencsétlen összjátékára: mi magunk vagyunk, akik teljes mellszélességgel asszisztálunk ehhez! Először is azzal, hogy nincs átlátszóság és egészséges feddés, intés, bátorítás, tanítás közösségeinkben. Az érdeklődésre és az intellektusra hatnak az igehirdetések, programjainkkal, gyülekezeti rendünkkel a művelt hallgatóságot inkább célozzuk, mint a lelkileg szomjazókat. Az alkalmakon és azon túl egymás felé képet mutatunk, és büszkeségből és indulatból törvénykezünk. Kényelmi pozícióból reagálunk egymásra, nem az Úr szerint. És nem szomjazzuk Isten akaratát, szavát megismerni és cselekedni.<br />
<br />
Másodszor azzal segítjük a helyzetet, hogy nem a tiszta evangéliummal evangélizálunk. Az Ige szerint az istentisztelet bolondsága üdvözítheti a híveket, de mi biztosra akarunk menni, ezért édes mázba csomagoljuk az evangéliumot. Az édes mázra a valódi lelki szükségben lévők igen rosszul reagálnak - ők átlátnak a szitán, hogy nem őszinték a szándékaink. De mi nem is őket, hanem a jól szituált embereket célozzuk, és ők meg az igehirdetés bolondságára nem reagálnának jól. Az ugyanis kevés nekik, hisz ők nem érzik sem bűnösnek, sem megmentésre szorulónak magukat. De hát, mégis kellenek nekünk.<br />
<br />
Ezért ágyazzuk intellektuálisan szórakoztató és jó kedélyt hozó programba a megtérésre hívást, ezért kell a zenei aláfestés, ami gyülekezeti beállítódástól függően komoly vagy éppen könnyűzene. Muszáj, hogy meglegyen a jóittlenni-érzés, mert ha nem kerülnek hangulatba, nem is fognak reagálni az üzenetre. Ebből persze az is következik, hogy amikor viszont reagálnak, sokszor az sem őszinte bűnbánatból fakad, hanem a hangulat hozza. Ebből van a hamis megtérések sokasága.<br />
<br />
És amikor ezek az emberek bekerülnek a gyülekezetbe, akkor a testies keresztények táborát fogják erősíteni. Akik viszont minden az Úrtól jövő, igazi lelki-szellemi kezdeményezést meg fognak torpedózni. És mivel sokan vannak, teljesen olyanra tudják a gyülekezeteinket formálni, ami a saját kényelmüket maximálisan kiszolgálja. És ebben a miliőben a nem-hamis megtérők fogják kényelmetlenül érezni magukat. Számukra többé nem lesz otthonos az Isten Háza.<br />
<br />
A kérdés a címben az volt, hogy te kinek hirdetnéd az Igét. És látod, valóban nagyrészt ezen múlik, hogy kik fognak bekerülni a közösségbe. Akiknek hirdeted, azok tudnak eljönni. Akiknek nem hirdeted, azok nem fognak eljönni. Azoknak majd hirdeti más. Vagy szívből: mivel megértette, hogy Isten azt várja tőle, hogy a világ szegényeit, nyomorultjait és bolondjait hívja - mert az Atya is őket hívja. Vagy színből: mert felismerte, mekkora vagyonszerzési potenciál van a szegények és szükségben lévők kizsákmányolásában.<br />
<br />
Ez utóbbi egy nagyon zavaró gondolat számomra, mert látom, hogy így van. Az afrikai kontinens hemzseg a megagyülekezetektől, ahol a hamis tanítók 'missziós szolgálatai', mondvacsinált csodái, feltámadások, gyógyulások győzik meg a hálás, megvezetett híveket, hogy fizessék a tizedet, és guruként tekintsenek a lelki vezetőikre, akik hamis ösvényekre és romlásba vezetik őket. És ehhez a nyugat a maga csodálatával asszisztál.<br />
<br />
De nem kell annyira messzire menni: tévtanító atyafiak mindenhol, Magyarországon is vannak, és hamis gyógyulásokon, szabadulásokon, szuperszellemi élményeken keresztül fanatizálják a lelkileg összezavarodott szegény embereket, akik egészséges tanítást nélkülözve, igei féligazságokon tengetik az életüket, lelki-szellemi nyomorban, Isten terveitől eltávolodva. MIATTUNK IS, mert mi meg nem szennyezzük be a kezeinket azzal, hogy közéjük megyünk és őket hívjuk a közösségeinkbe. Pedig ez Isten tökéletes akarata.<br />
<br />
Én még nem tudom, nem látom, hogyan tud jól működni ez. Sok a lelki tévelygés és ezek engem óvatosságra késztetnek. Így egyelőre se magán partizánakciót nem tervezek, se világi segítő csoportosuláshoz nem csatlakoznék. Viszont egészséges lelki közösségek meg szervezetten nem nagyon mennek 'olyan helyekre' evangélizálni (ahova kellene). Ez egy helyzet, amit látok és biztos nem véletlen, hogy a szívemen van. Majd az Úr megmutatja, hogy mit vár tőlem, hogy' kell erre reagálnom.<br />
<br />
<i>De nincs mese, változnunk kell, úgy, ahogy Isten akarja - különben a közösségeinken kívülre szorulnak a valódi hívők és 'bent' nem marad más csak a hamisak...</i></div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIWjURNfyMMNH4B2AjHBWiVCV52h6RMnlMfy-K_Y8C-krq9AnkHXezXW98af8Fz6XJazWtExjrtthVwSVD4uWEOVguWlfjyGC5fq12mGLQY6poOfqa6dnc2tQ188DSxTvceSG2s0GUZaik/s1600/584e8048d3633.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="900" data-original-width="1500" height="120" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhIWjURNfyMMNH4B2AjHBWiVCV52h6RMnlMfy-K_Y8C-krq9AnkHXezXW98af8Fz6XJazWtExjrtthVwSVD4uWEOVguWlfjyGC5fq12mGLQY6poOfqa6dnc2tQ188DSxTvceSG2s0GUZaik/s200/584e8048d3633.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-54276764913161311842018-04-21T21:30:00.000+02:002018-04-21T21:31:17.572+02:00Mi a keresztények dolga?<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi86Mq6gxdZ8Sn9nXvSlT4dLucTQj6LIiCp_EIzncCLZex_2JImdeI5h5nRbsL4ie2gLAopf55xBPbdZT3myJnUNubyPosaYyk3kf_BnTH3SplqCHtSgW7tuZ_-4MrxbpSDS3s1f_okbO5x/s1600/pablo-heimplatz-250336-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="816" data-original-width="1600" height="162" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi86Mq6gxdZ8Sn9nXvSlT4dLucTQj6LIiCp_EIzncCLZex_2JImdeI5h5nRbsL4ie2gLAopf55xBPbdZT3myJnUNubyPosaYyk3kf_BnTH3SplqCHtSgW7tuZ_-4MrxbpSDS3s1f_okbO5x/s320/pablo-heimplatz-250336-unsplash.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
A minap egy nagyon érdekes ige került a szemem elé. A Korinthusi levélből való, annak a résznek a vége, amikor Pál apostol az úrvacsorával kapcsolatban ír. Így szól:<br /><br /><div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>"Mert aki eszik és iszik méltatlanul,</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>kárhozatot észik és iszik magának,</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>hogy meg nem becsüli az Úrnak testét.</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>Ezért vagynak köztetek sok erőtelenek</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>és betegek, és elaluttanak sokan.</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>Mert ha mi magunk itélnők meg magunkat,</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>nem büntettetnénk, </i></span></b><b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>de mikor büntettetünk,</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>az Úrtól taníttatunk, </i></span></b><b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>hogy e világgal</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c; font-size: large;"><i>el ne kárhoztassunk."</i></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #134f5c;">(1Korinthus 11:29-32)</span></b></div>
<div>
<br /></div>
<br /><b>"Ha mi magunk itélnők meg magunkat..."</b> <br /><br />Én úgy értettem meg, hogy itt azt mondja Pál, hogy a hívő embernek a feladata a megszentelődés. Nyilvánvalóan az egész folyamatot a Szentlélek vezényli le, és magunktól, Isten irgalma nélkül semmit sem tehetünk, de az emberi hozzáállás is tevékeny szerepet vállal. És, hogy mi ez a hozzáállás? Akarni megtisztulni és tisztának maradni. A bűntől való folyamatos távolmaradással (vagyis amiről tudom, hogy Isten szerint nem helyes, azt nem teszem). Felismert bűneim rendezésével, jóvátevésével (azaz amiről utólag ismerem fel, hogy helytelenül cselekedtem, attól megtisztítom magam). Ez végül is a saját szívem, a saját szándékaim és a saját utaim folyamatos csekkolása: saját magam megítélése.<br /><br />De ezt a hívő ember nem kényszeresen cselekszi. Nem önmarcangolóan kutatja magában, hogy még miért kárhoztathatná saját magát, hanem Isten Lelkének a vezérlete alatt él. Éli az életét a legjobb belátása (az Istentől elkért és megkapott bölcsesség) szerint, de meghallja, ha a Lélek másfelé szólítja vagy ha egy tettéért megfeddi. És ennek a vezetésnek megfelelően cselekszik, mert figyel az Urra és a szívében mindenkor készséges Neki engedni. És hogy ez hogy néz ki a gyakorlatban? Nem takargatom a bűneimet, hanem megvallom. Nem szépítgetem, nem kimagyarázom, nem tolom át a felelősséget másokra, hanem megalázom magam Isten előtt és néven nevezem a bűnt magamban. Ha kell nyilvánosan is beismerem, hogy nem volt helyes, amit vagy ahogy tettem. És ha kell, jóvá teszem és elhagyom a helytelen utakat, másfelé térek.<br /><br /><br /><b>" ... nem büntettetnénk"</b><br /><br />Amikor mi itéljük meg magunkat, akkor nincs szükség arra, hogy Isten fegyelmezzen minket. Akkor magam fegyelmezem magam azon támpontok alapján, amelyet a Szentlélek mutat időről időre. Megmutatja és én megteszem a szükséges lépést. Ő vezet, én meg engedelmesen megyek Utána. És miközben Utána megyek, Ő megszenteli az életemet.<div>
<br /></div>
<div>
Ezt jelenti követni. Feltételek és fenntartások nélkül, mindig azonnal engedni Neki, mert a szívemben el van döntve, hogy Neki akarok engedelmeskedni. Nem a magam tetszését keresem és nem is embereknek akarok tetszeni. De igazából, mivel új ember vagyok, mégis a magam tetszése lesz, hiszen az engedelmesség az, amit szívből akarok, még ha adott esetben fel is sóhajtok, hogy " jól van, Uram, legyen, bár én nem látom, te jobban tudod, hogy ez miért lesz így jó".<br /><br /><br /><b>" Mert aki eszik és iszik méltatlanul, kárhozatot eszik és iszik magának, hogy meg nem becsüli az Úrnak testét."</b><br /><br /><br />Amikor tudom, hogy Isten mit akar az életemben épp most, mert érzem a szívemben, hogy mit akar mondani, de én mégis mást csinálok, akkor ott Isten akaratának a semmibe vétele történik. Amikor megmagyarázom Istennek, hogy miért volt jó és helyes az a bűn, amire a Szentlélek által épp ráirányítja a figyelmemet (hogy elhagyhassam), vagy amikor az Ő csodálatos ígéreteit kiforgatom, hogy a saját kivánságomat igeileg is alábástyázzam - akkor nem becsülöm az Úr testét. Aki nem becsüli az Úr testét, az pedig még a világ szerint cselekszik. És a világgal egy kárhoztatás alatt van. Pedig ő nem világ.<br /><br />Hogyan lehetséges ez? Hogyan eshet egy hívő ember ugyanabba a kárhoztatásba, mint a világ? Úgy, ha folyamatosan ignorálja a Szentlelket, Aki őt vezetni akarja, a bűneiről meggyőzni és irányba állítani. Aki megtorpan a megszentelődésben, az a maga életében az Isten munkája ellen dolgozik. Ezt nem lehet Istennél kimagyarázni. Mivel viszont ez egy rendkívül veszélyes hely, Istennek innen ki kell minket mozdítani. Ekkor jön a fegyelmezés (büntetés).<br /><br /><br /><b>" Ezért vagynak köztetek sok erőtelenek és betegek, és elaluttanak sokan."</b><br /><br />Tagadhatatlan, hogy időnként az Úr fegyelmezése miatt veszítjük el az egészségünket. Nem mindig, mert nem minden betegség fegyelmezés. Van, aminél más az ok-okozat, például van, amikor mások bűnei állnak a háttérben. Autóbaleset, hibás orvosi diagnózis, szülői vagy tanári visszaélés, elhanyagolás, erőszak: ezek mind az elszenvedők befolyásán kívül álló dolgok, amelyek olykor megtörténnek. Ez ellen tehetetlenek vagyunk: nem tudjuk elkerülni, megtörténhet velünk, mert a világunk ilyen (nem tökéletes).<br /><br />Van, olyan is viszont, amikor a saját gondatlanságunk, Isten útmutatását figyelmen kívül hagyó életvezetésünk egy-egy betegség oka. A túlzott stressz, a letehető lelki terhek folyamatos cipelése, a haragtartás, a keserűség gyökereinek felnövekedése okozhat betegséget, akár halált is. Mert Isten megengedi, hogy hassanak ránk ennek a világnak a törvényszerűségei. Ő megengedi, hogy meghaljunk, ha úgy élünk, hogy a testünk attól kikészül. Ettől Ő még nem kevésbé szerető Isten.<br /><br />Nagyon szeret minket, mi vagyunk az Ő kincsei, de Ő nem a szolgánk. Mi vagyunk az Ő szolgái (és Fiai), és ha nem törődünk az életvitelünk és a tartósan rossz érzéseink egészségkárosító hatásával, akkor az életünk olyan földi nyomorúságokkal telhet meg, amelyeket amúgy el tudnánk kerülni. Mint a megfázás, amelyet azért kapunk, mert nem öltöztünk fel rendesen. Ennek nincs sok köze a hívőséghez. Nem csak a világ fiaira hatnak ezek a dolgok, hanem a keresztényekre is.<br /><br />Pál azonban nem az emberi odafigyelés hiányából, vagy a túl sok stressz betegítő hatásából fakadó testi állapotokról beszél. Hanem lelki-szellemi eredetű testi bajokról. Arról, amikor hívő emberként krónikusan ignoráljuk a Szentlelket és nem becsüljük az Úr testét. Amikor nem cselekszünk aszerint, amit nekünk megmutat, mert nem elég fontos nekünk az Ő akaratának való engedelmesség. Ez a lelki hozzáállás oka lehet Isten fegyelmezésének, amit az Ige szerint Ő testi erőtlenséggel vagy betegséggel sújtással valósít meg. És halállal, ha minden kötél szakad.<br /><br />Mindez nagyon keményen hangzik, de ez is Isten szeretetéről és irgalmáról szól. Ő látja, amikor a gyermeke egyre jobban eltávolodik az igazságtól és vissza akarja őt szeretni: azért fegyelmezi, hogy a gyermeke észbe kapjon és visszaszaladjon a karjaiba. Ha a gyermek nem szalad vissza, akkor még távolabb kerül az igazságtól, ami miatt egy ponton teljesen elveszíti a szellemi ítélőképességét, lelki értelemben vakká és süketté válik. Innen már nem sok kell, hogy a megváltást is megtagadja és az üdvösségét elveszítse - és Isten ekkor lép közbe és veszi el az életét. Azért hal meg az ilyen eltévelyedett hívő, hogy ha már minden lelki gazdagságot el is veszített, legalább a lelkét ne veszítse el. Eddig megy Isten kegyelme őérte: engedi elveszni a testét, hogy megőrizhesse a lelkét.<br /><br /><br /><b>" Mert ha mi magunk itélnők meg magunkat, nem büntettetnénk, de mikor büntettetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy e világgal el ne kárhoztassunk."</b><br /><br />Mi ebből a hazavihető gondolat? Nekem mindenképpen az, hogy Isten nagyon szeret. És, Ő azt akarja, hogy megszentelődjek. Újjászületéskor megadott nekem minden szükségeset, ami ahhoz kell, hogy magamat megítélve elforduljak a bűnös utaktól és megtisztítsam és tisztán tartsam a szívemet Őelőtte. Nem kell odáig elmennem, hogy Istennek fegyelmeznie kelljen engem. Amikor fegyelmez, akkor tanít, hogy el ne kárhozzak, de nem kell megvárnom, hogy Istennek idáig el kelljen mennie értem. A fegyelmezés mindig eléggé fáj, de mindig meg lehet előzni, ha én magam megítélem magamat. Ha megítélem magamban, mi az Úr akarata és ha engedelmességben tartom a szívemet, még ha nem is esik neki mindig jól, akkor nem kell fegyelmezés alá esnem.<div class="yj6qo" style="background-color: white; color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: 12.8px;">
</div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi86Mq6gxdZ8Sn9nXvSlT4dLucTQj6LIiCp_EIzncCLZex_2JImdeI5h5nRbsL4ie2gLAopf55xBPbdZT3myJnUNubyPosaYyk3kf_BnTH3SplqCHtSgW7tuZ_-4MrxbpSDS3s1f_okbO5x/s1600/pablo-heimplatz-250336-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="816" data-original-width="1600" height="101" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi86Mq6gxdZ8Sn9nXvSlT4dLucTQj6LIiCp_EIzncCLZex_2JImdeI5h5nRbsL4ie2gLAopf55xBPbdZT3myJnUNubyPosaYyk3kf_BnTH3SplqCHtSgW7tuZ_-4MrxbpSDS3s1f_okbO5x/s200/pablo-heimplatz-250336-unsplash.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-8513867707395397122018-04-14T22:30:00.000+02:002018-04-15T03:12:51.410+02:00... de mi legyen a választások után?<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXrFLatGiz5O88vBXXjWB5ELaMKiiKwvu6weJ1OoO7fqGzfGC9bDGpk4zUgk7WTnjnlgH2rjTbQ06JfjAg9bWaMw1LGnu52l9iMQrINWZgHdeoXoA2CXFLtsiLOBbuqL8muC85BqrtmRmF/s1600/528.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="482" data-original-width="800" height="192" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXrFLatGiz5O88vBXXjWB5ELaMKiiKwvu6weJ1OoO7fqGzfGC9bDGpk4zUgk7WTnjnlgH2rjTbQ06JfjAg9bWaMw1LGnu52l9iMQrINWZgHdeoXoA2CXFLtsiLOBbuqL8muC85BqrtmRmF/s320/528.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Múlt vasárnap az ország uralkodót választott magának. Az esemény visszacsengése még mindig érződik. Mondhatnánk, hogy az élet megy tovább, de olyan, mintha nem menne. Mert még mindig ezen pörög az ország. Még mindig egymásnak ugranak emberek a saját álláspontjuk, pártszimpátiájuk miatt. Vagy lehet, hogy mégsem ezért? (Szerintem nem ezért.)<br />
<br />
Miért pörög tovább a témán még mindig mind a két oldal, váltani akarók és váltani nem akarók? Erre mindenkinek megvannak az érvei. Nekem is megvan az érvem arra, hogy miért nem érdemes ezen tovább pörögni, bármelyik oldalon állunk is. Nem annyira a politikáról fogok írni, inkább reménységről meg világszemléletről. Meg egy kicsit a polititkáról, de csak egy kicsit.<br />
<br />
Szóval 2018-as választás. Sajnos vagy nem sajnos: nyert a Fidesz. De mit jelent ez a győzelem és mit nem jelent? Mielőtt erről beszélnénk, menjünk vissza két másik fontos kérdéshez, amelyek nélkül nem lehet jól értelmezni a választási eredmény országos utóhangulatát sem.<br />
<br />
Mit akar a bal oldal? Hadd fogjam ezt meg egy mémmel.<br />
<br />
<b><span style="color: #45818e;">- Kik vagyunk?</span><br />- BALOLDALIAK!<br /><span style="color: #45818e;">- Mit akarunk?</span><br />- KORMÁNYVÁLTÁST!!!<br />- <span style="color: #45818e;">Mikor akarjuk?</span><br />- AZONNAL!!!</b><br />
<div>
<b>- <span style="color: #45818e;">Miért akarjuk?</span><br />- MERT EZ AZ ORSZÁG KORRUPT ÉS NEM JÓL SZOLGÁLJA A POLGÁRAIT!!!<br />- <span style="color: #45818e;">Mi lesz, ha a Fidesz hatalmon marad?</span><br />- DIKTATÚÚÚRAAAA!!!</b><br />
<br />
Ez a baloldal. Akármelyik kicsi vagy nagyobb pártot kedvelik is, a fő mozgatórugó egy esetleges diktatúrától való félelem. Ezt a félelmet a Fidesz hatalma testesíti meg. Fidesz=diktatúra. Diktatúrát prognosztizálnak és ezzel együtt az ország romlását.<br />
<br />
Nézzük most a jobb oldalt. Mit akar a jobb oldal? Van erre is egy mém-analógia.<br />
<br />
<b>- <span style="color: #45818e;">Kik vagyunk?</span><br />- JOBBOLDALIAK!<br />- <span style="color: #45818e;">Mit akarunk?</span><br />- A JELENLEGI KORMÁNY HATALMON MARADÁSÁT!!!<br />- <span style="color: #45818e;">Mikor akarjuk?</span><br />- AZONNAL!!!</b></div>
<div>
<b>- <span style="color: #45818e;">Miért akarjuk?</span><br />- MERT AZ ELLENZÉK KORRUPT ÉS NEM SZOLGÁLJA JÓL AZ EMBEREKET!!!<br />- <span style="color: #45818e;">Mi lesz, ha az ellenzék hatalomra kerül?</span><br />- BEENGEDI A MIGRÁÁÁNSOKAAAAT!!!</b><i><br /></i><br />
<b><br /></b>
Ez a jobboldal. A fő morgatórugó a migránsok tömeges érkezésétől való félelem. Ezt a félelmet a baloldal liberális irányultsága és a menekültek befogadásával kapcsolatos nyilatkozatok erősítik. Baloldal=tömeges bevándorlás. Migráns-tömegek hazánkba érkezését vetítik előre és ezzel együtt az ország romlását prognosztizálják.<br />
<br />
<b>A fontos dolgok</b><br />
<br />
Bár a magyar választók igencsak színesek, ami a személyes meggyőződésüket illeti, egy dologban viszont minden szavazó azonosan gondolkodik: mindenki pontosan ugyanattól tart - szép országunk elveszítésétől! A két csoport abszolút másban látja az ország problémáját és értelemszerűen a megoldást is.<br />
<br />
Másban testesül meg az elemi félelme is. De ez a félelem mindenkinél vitathatatlanul ott van és végső soron mindenkiben a saját országára irányul. Ezért mentek el annyian szavazni. A magas számú jelenlét azt mutatja, hogy az ország felnőtt lakossága félti az országát. Mert szereti az országát. Most mindegy, hogy mitől félti: az a fontos, hogy félti. Tehát szereti.<br />
<br />
Olyan ez, mint a szülőség. Az egyik szülő a széltől is óvja a gyerekét, míg a másik attól félti, hogy puhány kis alak lesz. Az egyik sikeres embert akar faragni a gyerekéből, a másik meg tisztességeset. Valaki nem akarja, hogy a gyerekéből semmirekellő ember legyen (fél attól, hogy az lesz), s ezért hajtja a gyereket a kitűnő bizonyítvány elérésére. A másik nem akarja, hogy a gyereke gyerekkor nélkül nőjön fel (attól fél, hogy ez így lesz) és ezért engedékenyen áll az iskolai teljesítményhez.<br />
<br />
Minden szülő más tart fontosnak és ennek megfelelően máshogyan nevel - de minden szülő a gyermeke érdekében cselekszik. (Nyilván ez egy általánosítás. Nyilván léteznek olyan lelkileg beteg szülők, akiknek egyáltalán nem fontos a gyermekük jóléte, de azért én szeretem azt gondolni, hogy a magyar lakosság nagyobb része lelkileg és mentálisan egészséges annyira, hogy a saját gyerekei nagyon fontosak a számára.)<br />
<br />
A szülőségre visszatérve. Az anyák vérre menő vitákat tudnak folytatni a biztonságos, de jó szülés mibenlétéről. A babahordozás, a mosható pelusozás, az egyéves koron túli szoptatás és az együttalvás jelentőségéről (vagy jelentéktelenségéről). És a nevelésről: hogy tekintélyelvűen szigorú legyen-e vagy liberálisan engedékeny.<br />
<br />
Összevissza veszekszenek ilyesmiken, és teljesen elfelejtik, hogy a másik szülő is ugyanúgy szereti a gyerekét. Ha abból indulnának ki, hogy ugyanazt akarják (jót a gyereküknek), akkor abszolút nem lenne értelme veszekedni (ahogyan nincs is).<br />
<br />
Ha tudnám, hogy a tőlem eltérően gondolkozó anyatársam is ugyanúgy a gyermeke érdekében cselekszik, mint én, ha megérteném, hogy mindenkinek más a sztorija, de ennek ellenére mindenki azért küzd, hogy elég jó anyja lessen a saját gyermekének, akkor nem gondolnám, hogy a másik tájékozatlan/fanatikus/korlátolt/buta, csak mert máshogyan él, mint én.<br />
<br />
Fogalmam sincs, miért él máshogy - hiszen fogalmam sincs annak az anyának a hátteréről. És lehet, hogy az én álláspontom közelebb van a "jó"-hoz, mint az övé (egyáltalán mi a "jó?"). De akkor sem tudom, hogy az a másik anyuka mivel küszködik naponta és mitől fél. Nem tudom, milyen a gyereke, anyukája, anyósa, férje. Nem tudom, milyen a múltja, milyen a jelene. Mivel ennyi mindent nem tudok, elképzelhető, hogy az én álláspontomat nem muszáj egy adott vitában kéretlenül hangoztatni. Merthogy nem muszáj.<br />
<br />
És ugyanez igaz a politikára is. Felesleges erről az ismerősökkel beszélni. Ugyanis ahogy szóba esik a téma, mindenki csak színeket és párthovatartozást firtat a beszélgetőpartnerénél. A másikat felcímkézési szándékkal radarozzuk, megítélve, ki radikál, ki fityeszes, ki szoci, ki konzi, ki libsi. Vagyis, hogy ki van velünk (=értelmes, valós helyzetet látó, jófej ismerős) és ki nincs velünk (= propagandának felülő, vaksüket agymosott).<br />
<br />
Ha a politika, vagy bármilyen, egyéb elpolitizálható vélemény szembejön velünk, azonnal ráugrunk a témára. Beindul a pártpreferencia-szűrőnk és rögtön a másik jobboldaliságán vagy baloldaliságán keresztül nézzük őt. Barát vagy ellenség lesz az alapján, hogy kire szavazott.<br />
<br />
De még ennél is tovább megyünk. Úgy érezzük, egyből ismerjük is a másikat (ajjaj, mint a rossz pénzt!), mivel a nézetei és a személye nyitott könyvvé válik, melyet egyszerűen levezetünk abból, hogy melyik párttal szimpatizál. Pedig mennyire sok személyes élmény, rossz vagy jó tapasztalat, öröm, meg szenvedés van minden élettörténetben - amiről semmit sem tudunk! <br />
<br />
Azt hisszük, hogy pártszimpátiája ismeretében már ismerjük a másikat? Már hogyan ismernénk! Sokszor egymához nagyon közelálló gondolkozású emberek is más pártban látják az ország boldogulásának az esélyét. És nem azért van ez így, mert kígyót melengettünk a keblünkön és az ismerősünk valójában gáz ember, csak eddig nem tudtuk (de végre kiderült róla).<br />
<br />
Hanem sokkal inkább azért, mert más dolgok történtek vele életében és máshonnan jön és így az egyes politikai döntéseket, nyilatkozatokat, törvényváltozást, új dolgok bevezetését máshogyan élte meg (és máshogyan is értelmezi), mint mi. Nem biztos, hogy rosszul értelmezi - csak máshogyan.<br />
<br />
Sajnos Magyarországon jelenleg a pártszimpátia nem arról szól, hogy sok hiteles politikus tisztán kommunikált komoly pártrogramja közül kiválasztjuk azt, amelyik a számunkra legszimpatikusabban és leghatározottabban képviseli az ország érdekeit. Sokkal inkább arról, hogy alig akad alkalmas képviselő és pártprogram, melyre jó szívvel szavazhat az ember. Így nyilván egy adott párt melletti lehorgonyzás sokszor inkább valami nagyobb rossznak az elhárítására tett kísérlet.<br />
<br />
Ez az egész nagyon kicsi dolgokon múlik. Valami miatt ennek a képviselőnek elhiszem, hogy jobbá tudja tenni az országot, mint az ellenfelei. Lehet, hogy csak kevésbé tartom hiteltelennek az egyik pártot, mint a másikat. Ennek igen kevés köze van ahhoz, hogy teljes mértékben egyetértek-e a szimpatikus párt lépéseivel.<br />
<br />
És ez miatt kell jobban vigyázni, hogy ne a pártszimpátia (meg más személyes döntések) alapján ítéljük meg egymást. Ez a dolog, ez a döntés (vagy hívjuk szalonképesen választásnak) nem mond semmit egy ember személyéről. Nem mondja el, hogy te milyen vagy. Nem fémjelzi a tájékozottságodat, hiszékenységedet, értelmességedet.<br />
<br />
De továbbmegyek: voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel. Ez újra leírom, mert ennyire fontos: a voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel.<br />
<br />
Egy balos ugyanis simán lehet balos úgy is, hogy közben elítéli a baloldal bohóckodását, helyteleníti a kerítés-bontási törekvést, kiakadhat a külföldi országokban migránsok által okozott káoszra, még lehet Brüsszel-ellenes is. És egy fideszes is simán lehet fideszes úgy, hogy közben haragszik az ország vezetőire azért, ami a kórházakkal meg az oktatással nem történik és elhatárolódhat a szájbarágós, nyomatós politikától.<br />
<br />
Egy ember politikai irányultsága ma Magyarországon kevésbé mutatja, hogy mit gondol világnézetileg: inkább azt mutatja, hogy mitől tart jobban. Diktatúra vagy iszlamizálódás legyen? A demokráciáról mondjunk le vagy a kereszténységről?<br />
<br />
Ha egy ember a diktatúrától fél, akkor neki kevésbé lesz fontos, hogy a pártja mit gondol a kerítés lebontásáról. Nem az, hogy nem tud a kerítés lebontásának a lehetőségéről, vagy hogy ezen a kérdésen sosem járatta az agyát, hogy mi lenne, ha. Valószínűleg tudja, mivel jár, de úgy hiszi, ez globális probléma, ami elkerülhetetlen - a diktatúra viszont elkerülhető. Ezért választja azt a pártot, amely azt ígérte neki, hogy itt nem lesz diktatúra.<br />
<br />
Ugyanígy, ha valaki a migránsok tömeges betelepülésétől fél, akkor ő kevesebb jelentőséget fog egy esetleges diktatúrának tulajdonítani. Nem az, hogy nem tud tud erről, nem az, hogy sosem gondolta át, mi lenne, ha. De ezt kisebb veszélynek látja, mint az iszlamizálódást. Emiatt választja azt a pártot, amelyik azt ígérte neki, hogy itt nem lesz iszlamizálódás. <br />
<br />
Pártoskodás helyett talán jobb lenne egymást megérteni. Jobb lenne egymásra kíváncsinak lenni. Barátainknak, ismerőseinknek érdeklődő és nem vizsgáztató hangulatú kérdéseket feltenni. "Mondd, te mit éltél át az elmúlt 4, 8, 12, 16 évben, amely miatt úgy érzed, hogy ez a párt tudja jobbá tenni ezt az országot?" És miközben a választ hallgatod, tudni, hogy az a másik magyar szereti az országát, úgy, ahogyan te is szereted.<br />
<br />
És amikor befejezte a története elmondását, akkor el lehet arról beszélgetni, hogy ki mit szeret Magyarországban. Mert az ország szeretete az a közös pont, amely összeköti a magyarokat: radikált, libsit, komcsit, konzit, szocit. Határon innen és határon túl. Nem kell mindenben ugyanúgy látni, de kell, hogy érdekeljen, hogy miért. Miért érez így? Miért látja úgy? Miért hisz abban?<br />
<br />
Mi a családdal hónapok óta máshol vagyunk. Megjártuk Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát, és hosszú listát írhatnánk arról, hogy mennyi minden JOBB otthon, mint amerre jártunk. Bár nekünk, magyaroknak nincs tengerpartunk és napi 2-3 órás nap közbeni hivatalos sziesztánk, és az országunk nagy része nem beszél idegen nyelvet és nem keres annyit, mint amennyit máshol keresnek, de sokkal több olyan van másutt, ami egyáltalán nem jobb, mint otthon!<br />
<br />
Mi már haza akarunk menni, mert annyira vágyunk Magyarországon lenni. Pedig jól éreztük magunkat nagyon, szuper tanévünk volt (és még nincs vége), de már hazahúz a szívünk szép kis hazánkba.<br />
<br />
Mennyit lehetne erről beszélni, egymás között - magyar a magyarral. A jó dolgokról. Meg a szép dolgokról. A választás után is. Arról, miért jó a mi hazánkban élni, mi a jó benne, mi működik jobban, mint máshol. Ez felemeli a lelkünket és hálát gerjeszt a szíveinkben! Mennyire szükségünk van észrevenni azt, amiért hálasak lehetünk! Hisz nincs háború és a népünknek van egy szép országa.<br />
<br />
És az emberek okosak, értelmesek, sokan szeretnek olvasni, a műveltség érték. A könyvek szeretete is létezik még, s az emberség nem veszett ki az emberekből: magyarok mindenfelé össze tudnak fogni és segítenek bajba jutott embernek, állatnak. Határon innen és határon túl. És azoknak az embereknek (segítőknek és megsegítetteknek) van története, amit meghallhatunk és ami felemelhet a kétségbeesésből.<br />
<br />
Régi költőink is ezt tették. Bátorítottak azzal, hogy nemzeti értékeinkre irányították a figyelmet. Összetartás. Hazaszeretet. Szociális háló. Hosszú gyes. Béke az országban (nem háború)... és ez nem arról szól, hogy vakok és süketek vagyunk észrevenni, hogy nem felemelő dolgok is bőven folynak az országban. Nem abban élünk, hogy sosem volt itt igazságtalanság, elnyomás, sosem kellett félni vagy sosem fog kelleni, mert nincs miért. Hanem arról, hogy nem akarunk félni. Mert jobb, ha az ember bizakodó. Nem meggondolatlanul, tájékozatlanul, alaptalanul bizakodó, hanem használva az eszét és a szívét, józanul mérlegelve bizakodó.<br />
<br />
Nagyon kell nekünk ez a bizakodó lelkület. Amely meglátja a reménységet egy totyogó édes mosolyában, egy kamasz ábrándos arcán, a házastárs szerelmes pillantásában. Reménységet az idős emberek bölcsességében. Az élethelyzetekben, amelyben összetalálkoznak az útjaink másokkal, akik ugyanazt élték át, mint mi. És ugyanúgy küzdenek a saját helyzeteikkel, mint mi.<br />
<br />
Ez az ország nem két nép országa. Ha az életről, mindennapi küzdelmekről, tanulásról, családról, növekedésről, szeretetről, életről és halálról van szó, vagy ha nemzeti hovatartozásról van szó, akkor nincs baloldali meg jobboldali, hanem magyar van. És tudom jól, hogy a nemzeti érzület is egyből pellengérre állít, mert ha jónak látom, ami itt folyik, akkor tudjuk, kire szavaztam... de elegem van abból, hogy a hazaszeretet is egy demagóg kampánydumává silányult. Én nem vagyok hajlandó kiárusítani ezt a fogalmat.<br />
<br />
A haza minden magyarnak ezt a csodás országot jelenti, amelyben megszülettünk és melyben élünk. Amely tele van mindennapi harcokkal megélhetésért, boldogulásért, boldogságért, azokért az értékekért, amelyek nekünk fontosak - de melyik országban nincs meg ez a küzdelem? Miért várjuk el, hogy a kormány (legyen az akármilyen színű) megoldja az életünket?<br />
<br />
A választás adott, a vezetők adottak. A mi dolgunk most, adott viszonyok között értelmesen és szépen élni az életünket. Szeretni és megtalálni a módját, hogy az az élet, amit élünk, olyan legyen, amit érdemes megtartani az emlékezetben.<br />
<br />
Hogy az akármilyen színű kormány mellett jobb lenne? Ki tudhatja azt? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Hogy az akármilyen színű kormány mellett nem félnénk a félelmeinktől annyira? Ez már a mi problémánk. A kormánynak nem dolga a mi félelmeinket megoldani. Felnőtt emberek vagyunk: a mi félelmeinkkel nekünk magunknak kell szembenézni.<br />
<br />
A diktatúrától félsz? Az emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy diktatúrában. Persze, nem mindenki és nem mindegy, hogyan. De a demokráciában sem él túl mindenki. (Van, akit baleset visz el, van, akit betegség vagy a saját önmarcangolása.) És a demokráciában is van, aki elnyomva él.<br />
<br />
Az iszlamizálódástól félsz? Emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy iszlám területen is. Persze, nem mindenki. És nyilván nem mindegy, hogy micsoda nyomorúságban. De ha elkerülhetetlen, mert Isten ezt méri ránk, akkor vajon nem fogunk a helyzethez bölcsességet kapni? Vajon nem fogjuk tudni elviselni?<br />
<br />
Mennyire valósak a félelmeink? Mi történne velünk, ha valóban bekövetkeznének? Egy háború mindent megváltoztat. Ugyanúgy egy destabilizált ország, ahol belső lázongások és káosz uralkodik. De most nem vagyunk ott. És ha ott is lennénk - mi lenne akkor? A második világháború idején is éltek, szerettek, mentettek, menekültek az emberek. Túléltek.<br />
<br />
És aki nem? Az bizony találkozott a Teremtőjével, mint ítélőbírájával. És számot kellett adnia a saját cselekedeteiről, legfőképpen arról, hogy mit tett a Fiával, az Úr Jézus Krisztussal. Elfogadta Őt Urának és Megváltójának? Vagy a kegyelmet megvetette a szívében és a saját kezébe vette a saját életének az irányítását, remélve, hogy a maga-alkotta istentiszteletben elnyerheti Isten tetszését?<br />
<br />
Erre vajon fel vagy-e készülve? Hiszen bármikor rád kerülhet a sor. Isten már ma dönthet úgy, hogy itt lezárul az életed - ha demokrácia van, ha diktatúra, ha iszlám, ha vallásos Magyarország. Ez egy sokkal, sokkal reálisabb félelem, mint egy lehetséges jövőtől való félelem.<br />
<br />
Látod, a végén minden félelmünk visszavezethető az emberi szenvedéstől, és a haláltól való félelemre. Hiszen, lehet élni nyomorúságosabb körülmények között, mint ahogy jelenleg élünk - de nem akarunk. Nem akarunk szenvedni. És nem akarjuk, hogy végig kelljen nézni a szeretteink halálát. Ezt senki sem akarja. De valakire kiméretik ez, és semmit sem tehet ellene.<br />
<br />
Látod, ami elkerülhetetlen, amit nem tudsz befolyásolni, ami a cselekvési hatáskörödön kívül esik, azzal kapcsolatban nem sokat tehetsz. Azt el kell fogadni, hogy ez lett rád mérve. A választás is kicsit ilyen dolog. Nem te vagy az összes magyar ember és bármennyire is biztosan tudni véled, mi a jó az országnak, az lett, amire az emberek többsége voksolt. Ezt el kell engedni, mert abszolút kívül esik a hatalmadon: semmit sem tehetsz.<br />
<br />
Van, amikor semmit sem lehet tenni. Van, amikor semmit sem kell tenni. Mert Isten hatalma őrzi a világot, és az ember ennek a hatalomnak az alulról szemlélője. Néha ez a hatalom csak úgy elhúz fölötte, mint egy jetrepcsi és az ember csak áll és nehezen tudja magyarázni a dolgot. És olykor gondolkodni kell mélyen, Isten előtt, meg gyötrődni azon, hogy megértsük a miértet. És van, amikor sokáig nem értjük. Mindenki más dolgokat nem ért. Nekem a választás nem ilyen 'nemértős' dolog, de lehet, hogy valakinek az. Általában azt nem értjük, amivel kapcsolatban máshogy gondolkodunk arról, hogy mit kellene Istennek tennie. Amikor a lelki elvárásainkra (?) rácáfol a valóság.<br />
<div>
<br /></div>
<div>
Nekem nincsenek nagy elvárásaim az ország kormányzásával kapcsolatban. Persze szeretnék olyan helyen élni, ahol a vezetők egyre inkább a nemzet növekedésén munkálkodnak, de Isten nem ígérte, hogy ez meg fog történni (attól még persze imádkozhatok, hogy így legyen). És van szimpátiám az egyik párt felé, de nincs olyan illúzióm, hogy ők meg tudnák váltani az országot. Senki politikus nem tudja megváltani az országot. Az emberek (a kormánytagok is) bűnös emberek és ameddig meg nem térnek, addig nem lesz itt keresztény Magyarország (maximum keresztény elveken alapuló ország, ami azért, valljuk be, nem olyan rossz, de persze messze nem a legjobb).</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Viszont azt meg hiszem, mert ezt olvasom az Igében, hogy egy nem hívő uralkodót is tud vezetni Isten. Neki nem okozott gondot egy olyan ösztövér makacs lényt felhasználni a céljaira, mint Bálám szamara. Ezért is kell imádkozni az országunk vezetőiért (ami, jegyzem, igen nehéz, ha az ember szívből utálja a miniszterelnököt vagy bármelyik, kormányzásban részt vevő pártot).</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Nem kellene utálnunk őket, bármilyennek látjuk is őket. Ők csak emberek a posztjukon és egy posztról bárki elmozdítható. És a helyére lépő is bármikor elmozdítható. Isten bárkit fel tud használni, úgy, hogy annak az embernek a szívét Ő egy jó ügy felé fordítja. Ez az, amiért helyénvaló és fontos közbenjárnunk Isten előtt a hatalmasokért. Mert mi meg tőlük függünk és kihat ránk, hogyjó vagy rossz ügyek felé fordítják a szívüket.</div>
<div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ezért sem fogok belemenni, hogy arról győzködjelek, hogy mennyire Isten akarata a jelenlegi kormány. Nyilván Isten adta a vezetőket és most ők a vezetők, tehát őket adta Isten. De ugyanő adta az elnyomó Római Birodalmat a zsidók fölé és Jézus mégsem agitált soha a hatalom ellen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy márpedig minden hívő köteles gyengéd érzelmeket táplálni Magyarország mindenkori kormánya felé. Azt viszont mondom, mert az Igében meg van írva, hogy Isten mindenható: akármikor felemelhet vagy ledönthet uralkodót, országot, nemzeti ideológiát.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ha most jó: lehet jobb, de lehet ennél sokkal rosszabb is. Ha most rossz: lehet sokkal jobb, de lehet rosszabb is. Nem emberektől, hanem Tőle függünk. Tőle sokkal inkább függünk, mint bárkitől, aki valaha földi uralmat kap Tőle sáfárságra. Nem pártokban kell reménykedni, nem emberekben kell bízni, hanem abban kell bízni, hogy Isten minden helyzetből jót fog kihozni. Akárhogy fordul is történelem kereke, Isten meg fogja dicsőíteni magát. Egy hívő ember Isten iránti tisztelete meg kell hogy nyilvánuljon a felettes hatalom tiszteletében (már amennyiben nem kontraindikál a kettő, ami azért kevesebbszer történik meg, mint azt feltételezzük).<br />
<div>
<br />
Amit kaptunk, azt kaptuk: ez a kormány lett fölénk helyezve és a választási döntését nem kell semelyik választótól elvitatni, hiszen mindenki a saját legjobb értelme szerint voksolt. És most tovább kell lépni. Hittel. A jövőbe vetett reménységgel. Tudva, hogy biztos jó lesz úgy, ahogy lesz. Ha meg nem lesz jó, majd változtatunk. Magunkon, a hozzáállásunkon, és ha tudunk, akkor a körülményeinken, és a szűk környezetünk miliőjén is. Mert ez rajtunk áll.<br />
<br />
De készülni kell a találkozásra is. A Nagy Találkozásra, ami akármikor jöhet. Tudod, ez is egy választás, de nem négy év a tétje, hanem a te örökkévaló életed. Az a választási urna még ma is nyitva van. És azt tudom, hogy akár iszlamizálódás, akár diktatúra, akár halál, akár a szeretteink elveszítése következik is ránk, vagy bármi szép és jó, Isten biztosan megtartja a választási ígéretét és az övéivel lesz mindennap a világ végezetéig (azon túl meg örökre vele leszünk). Azt hiszem, ez egészen jó kis végszó.</div>
</div>
</div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXrFLatGiz5O88vBXXjWB5ELaMKiiKwvu6weJ1OoO7fqGzfGC9bDGpk4zUgk7WTnjnlgH2rjTbQ06JfjAg9bWaMw1LGnu52l9iMQrINWZgHdeoXoA2CXFLtsiLOBbuqL8muC85BqrtmRmF/s1600/528.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="482" data-original-width="800" height="120" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhXrFLatGiz5O88vBXXjWB5ELaMKiiKwvu6weJ1OoO7fqGzfGC9bDGpk4zUgk7WTnjnlgH2rjTbQ06JfjAg9bWaMw1LGnu52l9iMQrINWZgHdeoXoA2CXFLtsiLOBbuqL8muC85BqrtmRmF/s200/528.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-19660376039014845032018-04-02T05:13:00.001+02:002018-04-02T05:14:44.998+02:00Bocsánatkérés és megbocsátás, avagy kicsi húsvéti gondolatok<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwIGDJBsT4fPyZXV9_VFv6SK2bWB3xPxtYwNO8ZM9mESB03eM3HYkC_lyq7nF49qcI53tIOD2VVCHCE63GumLuosiavlJ7t_OvbdwspsFaN-Ud7bn8Asb9hTLm-KG3JCbdhqAnHOuk61zC/s1600/annie-spratt-197098-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1212" data-original-width="1600" height="242" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwIGDJBsT4fPyZXV9_VFv6SK2bWB3xPxtYwNO8ZM9mESB03eM3HYkC_lyq7nF49qcI53tIOD2VVCHCE63GumLuosiavlJ7t_OvbdwspsFaN-Ud7bn8Asb9hTLm-KG3JCbdhqAnHOuk61zC/s320/annie-spratt-197098-unsplash.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Pár napja olvastam a témáról egy weboldalon, ahol is a blogíró elég jól ráérzett ezeknek a bocsánatkérős helyzeteknek a nehézségeire. Hogy ki kell fejezni a megbánást, de nem elég csupán csak bocsánatot kérni: szükséges a jóvátevés szándékával megpróbálni helyrehozni, amiben sérelmet vagy károkozást szenvedett a másik (ha elszenvedett ilyesmit).<br /><br />Aztán az író egy szokatlan dolgot javasolt: időlegesen függesszük fel a szóbeli bocsánatkérést és tanítsuk meg a gyerekeinknek a jóvátevést. Nem is kell a "bocsánat" szót kimondani, hiszen ez a sértett felé egy elvárást fejez ki (gondolom azt az elvárást, hogy bocsásson meg). Helyette jobb, ha a "sajnálom" szót használjuk, mivel ez a szó vétkesről beszél (arról, hogy őmaga hogyan érez a tettével kapcsolatban). Én ezt a nézetet nem osztom, szerintem nem jobb a sajnálom szó. De hadd írjak arról, miért gondolom így.<br /><br />Mit jelent, hogy "sajnálom"?<br /><br />Ezen a bocsánatkérős szóhasználat dolgon régebben én is sokat gondolkoztam. A "sajnálom" nekem nem elég pontos szó ilyenkor. Kicsit olyan, mint a "ne haragudj". Néha én is használom ezeket, de elég ritkán. És igaz, hogy a "sajnálom" szóban benne van, hogy a vétkes mit érez. Arról viszont semmit sem mond, hogy ő mi miatt érzi azt, amit érez. Mi felett sajnálkozik, amikor azt mondja " sajnálom"? Vajon magát az elkövetést sajnálja a vétkes? És ha igen, miért?<br /><br />Valaki csak a tette következményei miatt érzi magát rosszul: amiatt például, hogy egyáltalán kiderült a rossz tett és ezért most mások szemében ő a hunyó. Vagy amiatt, hogy a sértett személy morcossággal, sírással, kiabálással is nyíltan kifejezte a vétkes számára, hogy az őt megsértette. Valaki maga a bocsánatkérés miatt érzi 'megalázva' magát és ez a személyes kellemetlenség az alapja a sajnálatának. Abból tehát, hogy valaki azt mondja "sajnálom", korántsem derül ki, hogy pontosan mit is sajnál a történtekben és miért. <br /><br />Ezen a ponton óhatatlanul is eszembe jutnak az Ige ikonikus bocsánatkérő alakjai. Ézsau, aki könnyek között kereste a megbánást - de nem találta. Péter, aki szintén keservesen sírt és bocsánatot is nyert. Szemben Júdással, aki még jóvátenni is megpróbálta az árulását, de ez kevésnek bizonyult, így végül halálba hajszolta a saját bűntudata. Dávid király viszont a bűnét súlyosabb bűnnel tetézve tisztátalan leselkedéstől házasságtörésig és gyilkosságig is elment - mégis megbocsátott neki Isten. Az ószövetségi Saul ugyanakkor hiába próbálta jóvátenni a vétkét, Isten nem engedett neki.<br /><br />Ezek a történetek elsőre teljesen összezavarhatják az embert. Hisz nyilvánvalóvá válik belőlük, hogy hiteles megbánás-sablonokról nem beszélhetünk. Nem arról van szó, hogy semelyik sem hiteles, mert van, amelyik az. De sehol sem látunk olyan külső cselekedetet, amely hűen tükrözne egy valódi belső megbánást. Még a jóvátételi szándék sem mutatja meg, hogy a szándék őszinte, hogy a bocsánatkérés nem fél szívvel történt. Emiatt pedig olyan, mintha Isten teljesen random módon osztogatná a bocsánatát. Pedig ez nem így van.<br /><br />Nem random a dolog: Isten minden esetben a töredelmes szívre reagál helyreállító megbocsátásával. A töredelmes szívnek azonban nincsen semmilyen külső jele. Ezért tűnik randomnak Isten reakciója a különböző emberek megbánására. Az Igéből nyilvánvaló, hogy Ő nem ül fel a külsőségeknek. Pontosan látja, mi van valójában a bocsánatkérő szívében és ami ott van, arra reagál. Ő tudja, amikor színlelsz. Amikor magadat is megtévesztve eltolod a hangsúlyokat egy helyzetben, ahol sérelmet okoztál. Tudja, amikor a szívedben magadat mentegeted: amikor nem őszinte a "sajnálom", mert a saját sértettséged van a szívedben, ami megakadályozza, hogy töredelmes legyen a szíved az Úr előtt.<br /><br />Gyerekek esetében ez még inkább igaz. Nem tudod a gyermekedet rávenni, hogy őszinte legyen. Nem tudod őt rávenni, hogy a szíve töredelmes legyen az Úr előtt (és minél inkább erőlködsz, annál képmutatóbb gyereket fogsz kapni). Neked nem is kell őt rávenned erre. Viszont eléélheted a töredelmes szívet, amelyből meg tudja érteni, mi is az. A te bocsánatkérésed jöhet szívből. Jöhet a töredelmes szívedből, mely az Úr előtt van. Ezt egy gyerek is megérzi, megérti. Neked tehát Istenre kell nézned, az Ő színe elé kell menned, amikor vétkeznek ellened. Vagy, amikor te vétkezel valaki ellen. És ott minden 'keresztény máz' nélkül, őszintén önmagadnak kell lenned.<div>
<br />Isten nem akarja, hogy a bocsánatkérésed muszáj-cselekvés legyen. Mert "egy hívő ember nehogy haragot tartson". Meg mert "ne menjen le a nap a te haragodon". Pfff. Szerinted a nap nem megy le a haragodon, ha a hívőség kedvéért bocsánatot kérsz, de belül tovább duzzogsz a sérelmeiden? Ha az a legfontosabb érvünk önmagunk előtt egy bocsánatkérésre, hogy "hívő embernek így illik viselkedni", milyen távol van akkor a szívünk Isten szívétől...? Ő azt szeretné, ha mernénk őszinték lenni saját magunkkal. És egymással. Meg Vele is.<br /><br />Szabad haragudni. Szabad rondákat is gondolni a másikról. Illetve: megengedheted magadnak, hogy elismerd a már eleve benned gyülekező ronda gondololatok létjogosultságát. Azok a gondolatok már úgyis ott vannak, hiába teszel úgy, mintha nem lennének ott. Nem jó elfojtani, ami már benned van - az úgy nem elég őszinte. Fogadd el, hogy nem leszel rosszabb ember, ha végiggondolod azokat a válogatott gorombaságokat, amelyek önkéntelenül bekúsznak a fejedbe, ha arra a bizonyos helyzetre vagy személyre gondolsz, aki megsértett. Amelyben megsérültél.<br /><br />Lehet a szívedben nagyon haragudni valakire. Meg lehet fogalmazni a sértettségedet. Akkor is, ha úgy érzed magad sértettnek, hogy közben te is megsértetted a másikat és tőled is várnak egy bocsánatkérést. Isten be fog avatkozni, ha leszel annyira bátor, hogy felvállalod a saját lelki csomagodat az összes aktuális rossz érzéseddel, mérges indulatoddal, ellenséges, keserű, goromba gondolatoddal.<br /><br />Ez vagy te jelenleg és felesleges kapálózni, meg úgy csinálni, mintha. Mintha jobb lennél. Nem vagy jobb, egyikünk sem az. Mi csak emberek vagyunk és az Úr Jézus formáló keze alatt, mint engedelmes agyag, változunk. Érted? Változunk, mert minket megváltoztatnak. Még ha nem is érzed, Téged akkor is folyamatosan változtat az Úr Jézus! A Vele való kapcsolat változtat meg. Átformálódsz az Ő kezében, neked csak önmagad kell lenned. Felvállalni, hogy ez vagyok. Hogy ennyi vagyok, ennyit tudok, ezeket gondolom, így érzem magam, így érzem magam miatta. Felvállalni önmagam előtt a szégyenletes hívőalázó igazságot: hogy még mindig van bennem bűn.<br /><br />És tudod mi történik, ha megteszed? Semmi. És minden. Semmi olyan, amitől félsz (és amire számítasz). Nem fognak téged megszégyeníteni, pellengérre állítani, lekorholni, hogy milyen hívő vagy már. Az emberek nem hallják a te gondolataidat, nem is tudják, mi van a szívedben. Isten viszont pontosan tudja, hogy milyen vagy. De Ő azt is tudja, milyen leszel. Tudja, hogy az idő múlásával milyenné fogsz formálódni a kegyelmes keze alatt. Az Ő munkája miatt - nem a te hivősködő erőlködésed miatt.<br /><br />De térjünk vissza a bocsánathoz. Felnőttek és gyerekek bocsánatkérésénél is fontos, hogy őszinte, egyenes és valódi megbánáson alapuló kommunikációt folytassunk, mert különben semmi értelme a bocsánatkérésnek. Sőt, egy őszintétlen (vagy rossz szóválasztás, félresikerült hangsúly miatt őszintétlennek tűnő) bocsánatkérés mélyen meg tudja sérteni a másikat. Én erre a "bocsánat" szót szoktam a gyerekeknek javasolni, azzal, hogy persze meg kell nevezni, hogy miért kér bocsánatot. Én nem érzem ebben a szóban az elvárást a megbocsátásra. De van egy még ennél is jobb szó, amit csak nagyon mély megbánás esetén alkalmazunk.<br /><br />Ez pedig: "Bocsáss meg!"<br /><br />És utána lehet sorolni. Bocsáss meg, hogy nem vettem figyelembe a kérésedet. Hogy nem voltam veled kedves. Hogy nem figyeltem oda rád. Hogy gorombán viselkedtem. Mi nem várjuk el, hogy ez csak úgy kibuggyanjon a gyerekek szájából bármikor, mivel ezt nem vesszük könnyedén. De a "bocsánat" sokszor elhangzik és ahogy nőnek, egyre inkább ráéreznek (meg mi felnőttek is ráérzünk) a különbségre őszinte és nem töredelmes bocsánatkérés között. Mert van különbség és szeretnénk megtanulni mindig őszintén mondani ezt. Elsősorban persze nem a szavak a fontosak, hanem az, hogy mi van annak a szívében, aki mondja. De, ha már preferálhatunk itthon bizonyos nyelvhasználatot, akkor ez az.<br /><br />Mélyebbre ásva persze az is kiderül, hogy számunkra a bocsánatkérésnek és a megbocsátás adásnak is sok köze van az Úr Jézus kereszthalálához és a feltámadáshoz. Köze van a hitünkhöz is, amely arról szól, hogy azoknak, akik elfogadják a felfoghatatlan kegyelmet, megbocsát Isten. Amikor sikerül őszintén bocsánatot kérnünk egymástól (akár gyerekek, akár felnőttek vagyunk), akkor Őelőtte töredelmes a szívünk és Miatta tudjuk megalázni magunkat - mert hát, mi egy bocsánatkéréssel járó büszkeség-vesztés az Úr Jézus megaláztatásához képest, amit Neki a testet öltéskor az emberektől el kellett szenvednie? Rá tekintettel tudunk őszintén megbocsátani is.<br /><br /><div style="text-align: center;">
Áldott feltámadást mindenkinek.</div>
<div>
<div style="text-align: center;">
<i>(Tudom, tudom, már eleve áldott, de legyen a Te életedben is az!)</i></div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwIGDJBsT4fPyZXV9_VFv6SK2bWB3xPxtYwNO8ZM9mESB03eM3HYkC_lyq7nF49qcI53tIOD2VVCHCE63GumLuosiavlJ7t_OvbdwspsFaN-Ud7bn8Asb9hTLm-KG3JCbdhqAnHOuk61zC/s1600/annie-spratt-197098-unsplash.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1212" data-original-width="1600" height="151" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhwIGDJBsT4fPyZXV9_VFv6SK2bWB3xPxtYwNO8ZM9mESB03eM3HYkC_lyq7nF49qcI53tIOD2VVCHCE63GumLuosiavlJ7t_OvbdwspsFaN-Ud7bn8Asb9hTLm-KG3JCbdhqAnHOuk61zC/s200/annie-spratt-197098-unsplash.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
</div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-92118688442236124642018-03-24T19:30:00.000+01:002018-03-24T19:34:21.293+01:00Gondolatok magamról, a blogról és az élet múlásáról<br /><div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSUToYu_fnGW7FNg-xz44o_h9IHBrAqbFReHMzOhoLUb3dK-0m1BUByU3ff04eTfIaX2s_skqN0TXFNJh4k4qti1L9HGCnPtH9-NQzbs_lbXM0xqZK6rV05sukESa3q8rhwRlMQVSaJFUW/s1600/heather-emond-313088-unsplash.jpg"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSUToYu_fnGW7FNg-xz44o_h9IHBrAqbFReHMzOhoLUb3dK-0m1BUByU3ff04eTfIaX2s_skqN0TXFNJh4k4qti1L9HGCnPtH9-NQzbs_lbXM0xqZK6rV05sukESa3q8rhwRlMQVSaJFUW/s320/heather-emond-313088-unsplash.jpg" /></a></div>
<br />Eltelt sok (hogy pontos legyek, éppen nyolc) hónap, amióta legutóbb valami olvashatót alkottam ide a blogra. Szeretném ezt mostantól gyakrabban tenni, de ehhez asszem le kell mondanom a terjedelmesebb írásokról. A blogon való hangadás időt igényel és most már annak az időnek az odaadása nem mindig esik jól. Mert ezt a dolgot messze nem érzem annyira fontosnak, mint korábban. Azért persze jó, hogy már 9 éve van ez a kis virtuális hely hekem. De az évek alatt rájöttem, hogy a saját jelentőségemet úgysem az éterbe kiabált igazságokban találhatom meg.<br /><br />Tudom, ez másnak talán alapból is teljesen nyilvánvaló, de nekem arra el kellett jutni, hogy ezt belül is megértsem. És noha a legtöbb dologról továbbra is pontosan azt gondolom, amit eddig is gondoltam (vagyis végső soron nem érzem hiábavalónak, amit leírtam), a hangsúlyok némileg mégis áttevődtek az életemben és ez segít egyre jobban látnom, hogy mennyire nem számít, amit itt teszek. Hogy mennyire nem ez az, ami számít. <br /><br />Nem elvek hangoztatásában érzem kiteljesedni az életemet, nem ebben találtam meg a saját jelentőségemet a társadalom kontextusában. Hanem abban, hogy ott legyek, ahol vagyok és hogy rendesen odafigyeljek arra, amire ott, akkor figyelnem kell - amire Isten ráirányítja a figyelmem. A tapasztalataim szerint ezek a legkevésbé sem világot rengető kinyilatkoztatások. Sokkal inkább olyasmik, mint Olivérrel egymás tekintetét megtalálni, amikor beszélgetünk. Vagy egy peluscsere közbeni huncut összemosolygás a kétévessel. Vagy egy heves eszmecserébe feledkezés a tizenötévessel (milyen nagy már, milyen jó fej, milyen jóképű, milyen okos... és néha milyen idegesítő).<br /><br />Meg az időmúlás kósza gondolata feletti elmélázás. Tervek, vágyak, aggódás megfogalmazása és letevése az Úrnál. Meg az, amikor Isten a sose ki nem mondott félelmeimmel való remegős szívű szembenézésben talál, melyből aztán gyengéden kiszabadít. Néha meg az afelett érzett csendes öröm, hogy szerethetek és hogy szeretve vagyok. És a tudat, hogy Isten szeretete és igazsága végül mindig, mindig diadalmaskodik: akkor is, ha adott pillanatban ebből még esetleg semmi sem látszik.<br /><br />Tanulok sok mindent mostanában. Új dolgokat. Földi dolgokat és nem evilágiakat is. Tanulok viselkedési kényszer nélkül önmagam lenni az Úr Jézus előtt, a családom körében. Tanulom meglátni magamban, amit nem akarok látni. És másokban is. Tanulom elengedni, amit láttam: hagyni, hogy 'magától' megnyíljon a szemem és úgy szemléljem a dolgot, ahogyan Ő szemléli. Látom, hogy amikor egyre több dologban felvállalom magam (megfogalmazva, mit szeretnék, mire vágyom, és mit nem akarok), akkor egyre inkább olyanná tudok formálódni, amilyennek Ő látni szeretne.<br /><br />Úgy gondolom, az őszinteség az egyetlen, amivel Isten valamit akar kezdeni. Ha őszinte kezdek lenni magamhoz és másokhoz, ha abbahagyom a szerepek játszását és a megfelelni akarást, ha egyszerűen megmutatom, hogy tessék, itt vagyok, ez vagyok én, akkor ebben az alapállapotban Isten már tud velem kezdeni valamit. El tud kezdeni erőteljesen formálni. Az őszinteség azonban az egyik legnagyobb lecke, mert őszintének lenni azt jelenti, hogy sebezhetővé válok. Ha megmutatom, milyen is vagyok valójában, akkor lehet, hogy szégyellni fogom magam magam előtt. És lehet, hogy megbotránkoztatom a szeretteimet. Egyesek biztosan csalódni is fognak bennem, mert másmilyennek hittek, mint amilyen vagyok (talán mert másmilyennek mutattam magam).<br /><br />Na, de mi a helyzet akkor az elvekkel? Ez eddig eléggé 'elves' blog volt - mondhatnád, s igazad lenne. Hová tűntek azok az elvek? Még mindig itt vannak ám. Bár már messze nem beszélek róluk annyit. Úgy tűnik, belenyugodtam, hogy még a hittesók számára sem igazán releváns, amiről írok (kivéve, akiknek igen). Ez kicsit elszomorít, de nem hagyom magam fennakadni ezen. Isten előtt tudom vállalni amiket írtam és nekem ez a lényeg. Tudom, hogy van egy réteg, akinek betalálnak a soraim, bár azt is tudom, hogy ez egy nagyon szűk kis réteg. Persze ettől még írhatnék, de azt hiszem, mára megszűnt az ezzel kapcsolatos intenzív belső késztetés.<br /><br /><i>Ha esik, ha fúj (vagy ha havazik) én Istennel és a családdal együttmozdulva, ebben a szűk körben érzem azt, hogy a helyemen vagyok. És egy ideje nem igazán találom, miről és mit lenne érdemes ide kiírni.</i><br /><br />Az elveket persze még mindig nagyon fontosnak érzem, főleg, ha azok az elvek igazságban gyökereznek, de az a helyzet, hogy az elv messze nem elég és sosem lesz az. Rossz, ha egyáltalán nincsenek elvek, vagy, ha a vallott elveit folyton korrumpálja az ember, mert még nem belsők azok az elvek, vagy mert nem tud felnőni hozzájuk. De az ember elvei, azok csak elvek. Nyilván lehetnek az alapjai egy cselekvéssorozatnak, tehát fontos, hogy jó elveink legyenek, mert a jó elvekből tudnak jó cselekedetek kinőni. Rossz elvekből nem fognak jó cselekedetek kinőni. De nem elég megállni az elveknél.<br /><br />Sokáig, éveken át azért voltam ráfixálva az elvekre, azért írtam erről itt a blogon is annyit, mert éreztem, hogy mennyire fontos maga az igazság. Mennyire fontos a tetteink alapját képező elvekkel tisztába kerülni. Azért, hogy lehessen változtatni, ha nem elég jók nekünk azok az elvek. Meg, hogy lehessen szilárdan ragaszkodni hozzájuk, ha elég jók. Éreztem ezt a saját életemben és meg voltam győződve, hogy másoknak is erre van szüksége: hogy bizonyos dolgokról ki legyen mondva, amit ki kell róluk mondani.<br /><br />Például, hogy hogyan tekint Isten a karácsonyra meg a nyuszis húsvétolásra. Vagy, hogy mi a helyzet az egyházzal, létezik-e az egy igaz egyház. Vagy hogy mi van a Bibliában a gyülekezetről, milyennek kell lennie. Meg, hogy meg kell-e megtartani a vasárnapot (vagy a szombatot).Az otthontanulásról is kimondtam ezt-azt és a hozzá szorosan kapcsolódó örök kérdést, a gyerekek kortárs szocializációját, is sokat feszegettem.<br /><br />Mindezekről azért írtam, mert akkor nekem nagyon új volt több síkon is az árral szemben úszni. És kapta az ember az ívet - no, nem túl durván, de azért mindig egy keveset, ami azért sokszor betalált. Nem mintha ne lettek volna érveink, de akkor és ott ritkán kaptunk lehetőséget prezentálni őket. Merthogy a szkeptikusok szinte sosem voltak rájuk kíváncsiak. Nem érdekelték őket szándékaink és a döntéseink mögött meghúzódó elvek sem. Ők nem akarták meglátni sem Isten munkáját a döntéseinkben, sem az emberi rációt a motivációnkban.<br /><br />Az embör lánya gyakorlatilag folyton butának, gyengének és kívülállónak érezte magát, mert pontosan ezt éreztették vele. Így nem kellett értelmes eszmecserét folytatni és bármit is mondtam, simán le lehetett legyinteni, hiszen tutira gáz az érvelésem és tutira gáz dolgot csinálunk, mert hát, senki sem csinálja azt, amit mi... meg különben is, szegény gyerekeink (meg szegény mi, biztos fojtogató lehet egész nap együtt...). Ebben az időszakban nekem fontos volt, hogy magamnak is összeszedetten megfogalmazzam, hogy mit gondolok (ha már személyesen kevéssé tudtam elmondani). És azt hittem, elég is hogyha az elvek ki vannak mondva: mert az igazság szabaddá teszi az embert.<br /><br />Gondoltam, hogy ha az igazság meg van mutatva, akkor mindenki, akit érintenie kell, megszólítva tud lenni. De ez nem így van, vagy nem tudom, hogy így van-e. Isten számára a teljes igazság szabadon felhasználható és Ő mindenkinek az életében úgy alkalmazza, ahogyan Ő azt akarja. Ez nem jelenti, hogy sokféle igazi igazság van. Azt sem jelenti, hogy az egyes életterületeken Isten engedné az embert a maga módján meghatározni, hogy Ő miről mit gondol. Van szabad akarat, de van az Úrnak az akarata is, ami megismerhető. Ha egy embernek mély vágya megismerni Istennek az akaratát, ha van olyan bátor a szívében, hogy ezt megtegye, akkor Isten kegyelmesen meg fogja neki azt mutatni.<br /><br />De Isten nem mutat meg mindenkinek minden igazságot egyszerre, az ember minden egyes életterületére nézve, mert azt egy ember sem bírná elviselni. Összenyomná a kényszeredett engedelmesség terhe, és nem tudna megfelelni, mert erre senki sincs felkészítve. Az Atya nem is akarja ilyen nyomorúságos állapotba taszítani a gyermekeit, hanem azt szeretné, ha Vele járva fejlődnének. Ennek érdekében Ő mindenkinek fokozatosan adagolja az igazságot. A Szentlélek egyszer csak ráirányítja az ember figyelmét valamire: egy élethelyzetre, amelyben meg akarja mutatni az Ő akaratát. Az ember szíve formázható válik Isten keze alatt és képes lesz az Ő igazságának kutatására, megértésére és alkalmazására.<br /><br />Az ember el tud jutni az igazságra, mert egy-egy élethelyzetben létezik univerzális igazság, amely megismerhető. És az újjászületett hívő emberbe Isten beleülteti a mély vágyat ennek az igazságnak a megismerésére. Viszont az egyes embernek Isten mutatja meg, hogy épp akkor, személyesen neki mivel kell foglalkoznia. És neki semmi mással nem kell foglalkoznia, csak azzal, amit Isten neki megmutat. Nem számít, hogy ezer dolog van, amiben neki totál nincs világossága, csak az számít, hogy azt az igazságot, amit az Úrtól kapott, ne tegye félre, hanem dédelgesse a szívében. És járjon abban. Meg legyen továbbra is nyitott, legyen szomjas az igazságra. Abban van tehát az egyéni felelősség, hogy a hívő ember folyamatosan táplálgassa az igazság utáni vágyát, ami az Úrral való kapcsolatával van szoros összefüggésben. És abban is van egyéni felelőssége, hogy mit kezd azokkal az igazságokkal, amiket Isten neki személyesen megmutatott.<br /><br />Isten igazságával kapcsolatban két nagyon rossz helyzet, két komoly visszaélés van, ami nagyon megnyomorítja az embereket. Az egyik a törvénykező, szektás lelkület: vagyis amikor egy akármilyen keresztény csoport tételesen előírja minden egyes tagjának, hogy mit kell vallania és hogyan kell viselkednie az élet minden területén. Bekösse a fejét? Hány gyereket vállaljon? Mit és mit ne egyen? Mennyiszer járjon hetente gyülekezetbe? Milyen napokat vagy ünnepeket tartson meg? Mit gondoljon a más felekezetekbe járókról? Ezek részletkérdések, amelyekben minden egyes hívőnek Istentől kapott személyes szabadsága van dönteni - természetesen az Ő Igéjében kinyilatkoztatott alapelvek mentén. Nincs joga egyetlen közösségnek sem részletkérdésekben kényszeríteni a híveket.<br /><br />A másik komoly visszaélés, a liberális lelkület: amikor egy közösségben módszeresen elhallgatják (vagy eltorzítják) az igazságot, mert nem akarják megsérteni a testies életet élő tagokat. Így a közösségben nem tanítanak azokról a dolgokról, amikben az Ige nyíltan állást foglal. Milyen az igaz istentisztelet, ami tetszik Istennek? A lelki vezetőktől minden kijelentést vizsgálat nélkül el kell fogadni? Kell egymásért felelősséget vállalni és ha igen, hogyan? A tized helyett mi az újszövetségi helyes viszonyulás az adományzáshoz? Hogyan kell egymást inteni? Van-e útja a helyreállásnak nyilvános vétkezés után és ha igen, mi az? Helyes dolog hitetlen emberrel házasságot kötni? Hogyan kell a házastársaknak egymással viselkedni? Hogyan kell a gyerekeket nevelni? Milyen esetben válhat el egy hívő ember?<br /><br />A blogon eddig sok olyan dologról íram, amiről tudom, hogy igazak. De ez egy nyílt felület, amelyet nagyon könnyű félreérteni. Az emberek azt gondolják, hogy én azért képviselek bizonyos igazságokat, mert egy törvénykező szekta lenyomta azokat a torkomon - pedig semmi ilyesmi nem történt. Nagyon szeretem Krisztus Egyházát, amely nem feleltethető meg semelyik földi, címkés, hivatalos tagságos vallási csoportnak - de amelynek mindenütt vannak tagjai, valahonnan csak elhívja az Úr Jézus az embereket az Ő követésére. Sajnos nem járunk gyülekezetbe, de amikor jártunk, akkor is a felekezeti többségi véleménnyel szemben foglaltunk állást. És a törvénykező szekták hozzáállását a liberális felekezetekhez hasonlóan erőteljesen helytelenítem. Viszont amikre eljutottunk, Isten vezetése alapján magunk jutottunk el oda, nem volt lelki szakértő vagy manipulatív megmondóember a képben.<br /><br />És, hogy ez miért érdekes? Onnan indultam, hogy leírtam, hogyan született ez a sok poszt a blogra. Aztán írtam arról is, miért könnyű a posztjaimat úgy értelmezni, mintha mindenkinek be akarnék olvasni, amikor csupán arról van szó, hogy hiszek abban, hogy az igazságot ki kell mondani. De, ahogy az elején írtam, ma már tudom, amit régebben nem nagyon vettem figyelembe, mégpedig, hogy Isten egyenként foglalkozik mindenkivel. Aki az Ővé, az szomjazza az igazságot és aki szomjazza, annak újabbakat is fog mutatni. De nem ez hoz már lázba, bár szeretem Isten igazságait.<br /><br />Az hoz lázba, hogy hogyan élek itthon az Úr Jézussal és a családommal. Ennek van nagyobb jelentősége, mert ez az a kör, ahol másokra hatást gyakorolhatok és ahol nekem formálódnom kell. Ezért is nehéz rávenni magamat, hogy írjak: mert mondhatok én bármit, a hitelesség úgyis otthon dől el. Ebbe a véleményembe kétségtelenül az is belejátszik, hogy bizony láttam már embereket mindenféléket megmondani. És egész jól megmondták, tetszett is, hitelesnek is tűnt, aztán utóbb kiderült, hogy a személy nem olyan, mint amit mond. Én nem akarok olyan lenni, aki nem olyan, mint amit mond. De azért nem hagyom abba az írást. Igyekszem gyakrabban és rövidebben - talán mind a kettő sikerül. Vagy nem. Majd úgyis kiderül.<br /><br /><div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSUToYu_fnGW7FNg-xz44o_h9IHBrAqbFReHMzOhoLUb3dK-0m1BUByU3ff04eTfIaX2s_skqN0TXFNJh4k4qti1L9HGCnPtH9-NQzbs_lbXM0xqZK6rV05sukESa3q8rhwRlMQVSaJFUW/s1600/heather-emond-313088-unsplash.jpg"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSUToYu_fnGW7FNg-xz44o_h9IHBrAqbFReHMzOhoLUb3dK-0m1BUByU3ff04eTfIaX2s_skqN0TXFNJh4k4qti1L9HGCnPtH9-NQzbs_lbXM0xqZK6rV05sukESa3q8rhwRlMQVSaJFUW/s200/heather-emond-313088-unsplash.jpg" /></a></div>
<br /><br /> <div class="yj6qo" style="background-color: white; color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: 12.8px;">
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com1tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-84186419764984830972017-07-21T23:22:00.002+02:002017-07-22T15:43:09.102+02:00Ki az, aki szól hozzád? És honnan lehet azt tudni?<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQ2S7kTSX_3zEN5JoufVGVMxN2ZPyVpObaFwEZDmCdAeBia4mBaiWX7ZejPwmh61ek61QQZO0ou6PGCAgLYvIvqf2I2k97ihwfFF2-v9uj8tXwMNJN_m6nk6knaiLDxqBZ6ygXDHuBzeG9/s1600/images+%25286%2529.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="160" data-original-width="280" height="181" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQ2S7kTSX_3zEN5JoufVGVMxN2ZPyVpObaFwEZDmCdAeBia4mBaiWX7ZejPwmh61ek61QQZO0ou6PGCAgLYvIvqf2I2k97ihwfFF2-v9uj8tXwMNJN_m6nk6knaiLDxqBZ6ygXDHuBzeG9/s320/images+%25286%2529.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">Aki az ajtón megy be, a juhok pásztora az.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">Ennek az ajtónálló nyit;</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és a juhok hallgatnak annak szavára;</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy;</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">mert nem ismerik az idegenek hangját.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">Én vagyok a jó pásztor:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">a jó pásztor életét adja a juhokért.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">A béres pedig és aki nem pásztor,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">akinek a juhok nem tulajdonai,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut:</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">A béres pedig elfut, mert béres,</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és nincs gondja a juhokra.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">Én vagyok a jó pásztor;</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #45818e;"><b>én ismerem az enyéimet, </b><b>és engem ismernek az enyéim,</b></span></div>
<div style="text-align: center;">
<span style="color: #45818e;"><b>amiként ismer engem az Atya, </b><b>és én ismerem az Atyát;</b></span></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;">és életemet adom a juhokért.</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e;"><br /></span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<b><span style="color: #45818e; font-size: x-small;">(János evangéliuma 10:2-5, 10:11-15)</span></b></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
A juhok ismerik a jó pásztor hangját és meg tudják különböztetni mindenki más hangjától. Idegenek után nem mennek, hanem a jó pásztort követik. Hogyan lehetséges ez, amikor idegenből sok van, jó pásztorból meg csak egy? Úgy, hogy idegenből sok van, jó pásztorból meg csak egy.<br />
<br />
Ha egy juh valaha is meghallotta az Ő hangját, akkor van remény a számára, hogy elszakadva az idegentől meg a bérestől a nyomába eredhessen. Ha a nyomába ered, akkor megismeri Őt, megszokja a hangját és egyre kevésbé lesz elhívható Mellőle és a nyájtól (a láthatatlan Egyháztól, az újjászületettek seregétől). Ezt nem a juh alakítja ki magában, hanem a jó pásztor nyájában minden juh olyan természetet kap, hogy ez megtörténik vele.<br />
<br />
Lehet, hogy néha még eltévelyedik, de minden ilyen eset után még óvatosabb lesz, és még jobban fog ragaszkodni az ismerős hanghoz.<br />
<br />
<br />
<b>Idegen hang, amihez ragaszkodunk...</b><br />
<br />
Bárki, aki sosem hallotta meg a jó pásztor hangját, teljes meggyőződésével hiheti azt egy béresről, hogy ő az, akit neki követni kell. Mindaddig ezt is fogja hinni, ameddig meg nem hallja a jó pásztor hangját. Ha meghallja, akkor viszont tudni fogja, hogy Ő szólt hozzá. És tudni fogja minden alkalommal, amikor Ő szól hozzá. Előtte nem tudhatta, milyen az, amikor a jó pásztor beszél hozzá, de ha egyszer meghallotta, akkor onnantól már tudja. És megismeri a pásztor hangját, és azt egyre kevésbé keveri össze idegenek hangjával.<br />
<br />
Ez egy életen át tartó tanulási folyamat, amelyért nem az egyes juhok, hanem maga a jó pásztor vállal kezességet. Pont emiatt nem tudom elképzelni, hogy egy újjászületett keresztény számára valaha is lehetetlen küldetés legyen megérteni, hogy mi az, amit Isten neki mond. A testet öltés óta az Úr Jézusban éppen Ő vált elérhetővé az ember számára, és a Kézikönyvből tudjuk, hogy az igazság megismerhető. Ő nem rejti el az akaratát, hanem megismerteti azokkal, akik azt keresik.<br />
<br />
Aki egykor már meghallotta a jó pásztor hívását, az az Ő követése során egyre jobban megismeri azt a hangot. Miért tűnik akkor mégis olyan nehéznek különbséget tenni emberi okoskodáson, hamis tanításon és Isten beszédén alapuló bizonyosságok között? Miért okoz dilemmát kimondani, hogy valaki bizonyára Istentől kapta a bizonyosságát, míg máshoz (akármennyire jó szándékú, kedves, vallásos ember is az illető) adott dologgal kapcsolatban <i>egészen biztosan</i> nem Ő szólt? Tényleg nem tudunk különbséget tenni?<br />
<br />
<br />
<b>A Könyv és az első juhtapasztalat fontossága</b><br />
<br />
Sokan még mindig figyelmen kívül hagyják a Kézikönyv igazságait, mely egészen eligazít a juhlétben és rálátást ad a pásztor jellemére, munkájára, szeretére. Enélkül viszont aligha lehetséges felismerni, ha juhokként még mindig idegenek és béresek hatalma alatt élünk - akármit is gondoljunk közben önmagukról.<br />
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Igaz az, hogy egy juh azt gondolhat a hozzá intézett hangokról, amit csak akar. Sőt, kreálhat is magában teljesen új hangokat, amelyeket követhet. De, aki szereti a jó pásztor törvényét, és ismeri Őt, az tudja, amikor szól hozzá. Ez az egyik legelső (és legalapvetőbb) juhtapasztalat a jó pásztor nyájában: érteni, amikor Ő szól. És ezzel szorosan összekapcsolódik egy másik is: a Kézikönyv szerepe, fontossága, amely komolyan felértékelődik a juh szemében, hiszen megérti, hogy az tényleg egy kézikönyv, amely alkalmas arra, hogy őt a pásztorral való járásában eligazítsa.<br />
<br />
Ha ezek sosem történtek meg: ha egy juh számára sosem vált a jó pásztor Törvénye az egyetlen legfontosabb könyvvé, ha nem volt még olyan, amikor egészen konkrét bizonyossága lett volna afelől, hogy a pásztor <i>személyesen őt</i> elhívta, <i>személyesen neki</i> jelentett ki valamit: akkor az a juh nem az Ő hangja után megy. Hiszen mi alapján állíthatja valaki, hogy ő ismeri a pásztort, hogyha az alapkönyv, ami a pásztorról tesz bizonyságot, neki nem az egyetlen referenciája? És hogyan ismerhetné a pásztort, ha sosem hallotta meg Őt? Hogyan is járhat akkor Vele?<br />
<div>
<br />
<br />
<b>A pásztor nyájában nem téved senki?</b><br />
<br /></div>
<div>
Aki nem ismeri a pásztort, az nem ismer mást, csak idegenek és béresek hangját. De amikor megismeri Őt, akkor már nem akar amazokra hallgatni. Szerintem sok juh épp amiatt tudja sorozatosan becsapni a saját szívét, mert még nem hallotta meg a jó pásztor hangját. Ha meghallotta volna, nem akarna idegenek hangjára hallgatni.<br />
<br />
Azt mondom ezzel, hogy egy juh sosem mondhatja valamiről, hogy a pásztor mondta neki, amikor nem is úgy volt? Nem. Lehetséges félreérteni a pásztort, sőt lehetséges becsapni a saját szívét is. De nem lehet állandóan félreérteni Őt és folyamatos önbecsapásban élni - az már úgy nem a jó pásztor nyájában való élet. Ahogyan a juh állandóan Vele jár, egyre kevésbé fordulnak elő komolyabb félreértések, hiszen egyre inkább képes a pásztor hangjának a felismerésére, és egyre inkább hallgat erre a hangra.<br />
<br />
Ez persze nem jelenti, hogy a jó pásztor nyájához tartozó juh mindig mindennel kapcsolatban egyre nagyobb bizonyosságra tesz szert, vagy egyre több a kész válasza, mert ez gyakran pont fordítva van, különösen, ami a kész válaszokat illeti. De a pásztor hangja egy tipikusan olyan dolog, ami annyira nélkülözhetetlen (hiszen egy belsőséges személyes kapcsolatról beszélünk juh és a pásztora között), hogy enélkül semmi sem értelmezhető. Ha ezt a hangot nem értem, nem ismerem, akkor minden viszonylagos, minden a bizonytalanba hull: akkor eltűnnek a valódi támpontjaim az életben.<br />
<br />
<br />
<b>Megfordul a világ azzal, aki megismeri Őt</b><br />
<br />
Lehet, hogy egy juh határozottan hallgat idegenekre vagy béresekre, és úgy érzi, hogy juh-léte sínen van: jó helyen és nagyon jól van, és efelől senki nem tudja őt megrengetni - de mindez csak a jó pásztorral való találkozásig tűnik jó megoldásnak az életre. Ha Ő belép a juh életébe és a maga szelíd, semmivel össze nem hasonlítható hangján megszólítja őt, akkor minden (MINDEN!) más megvilágításba kerül.<br />
<div>
<br /></div>
<div>
A jó pásztorral való személyes kapcsolat korábban nem tapasztalt módon igazi értelmet ad mindennek. MINDENNEK: a Kézikönyvnek, az emberi kapcsolatoknak, a szenvedésnek, magának az életnek is. Amit előtte kergeségnek, hiábavaló, értelmetlen dolognak hittem, arról kiderül, hogy nyereség, mi több: nélkülözhetetlen dolog. Amit viszont értelemnek és bölcsességnek hittem, arról megmutatkozik, hogy üres juh-okoskodás, semmi több.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
A pásztor lehajol a juhokhoz és egyenként szólítja meg őket. A megszólítottak nem lesznek többet ugyanolyanok, mint voltak, és mindenhol azt a kedves hangot fogják keresni, amelyet megismertek. Ha ezt a hangot értem, ismerem, akkor minden a helyére kerül, meglesznek a válaszok a legfontosabb kérdésekre. Természetesen mindenki azt gondolja, hogy neki már megvannak a válaszai a legfontosabb kérdésekre (lehet, hogy azt gondolja, hogy a válasz az, hogy megelégszünk azzal, hogy nem tudjuk a választ) - de akármit is gondoljunk, nem igazán számít, hogy honnan származónak hisszük azt, ami felől meg vagyunk győződve.</div>
<div>
<br />
<br />
<b>Csak egy valós nézőpont van: a pásztoré</b><br />
<br /></div>
<div>
Az idegenek és béresek juhai - állítsák bármilyen határozottan, hogy a megfelelő hang után mennek - nem a megfelelő hang után mennek. Mert azok hamis útra viszik őket. Egyedül a jó pásztor hangját érdemes követni. Amit erről az ember gondol, az nem fontos: hiszen mindent a jó pásztor kijelentéseinek a fényében kell megítélni. Ő viszont kegyelmes, és ad el nem múló bizonyosságot az Ő nyájának afelől, hogy Ő még mindig (és az idők végezetéig folyamatosan) beszél a juhokhoz. Azért, hogy a Vele való találkozás után már ne tévelyedhessenek el.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Mindez az élet két pontján válik különösen fontossá: először akkor, amikor a juh életében legelőször hallja meg a pásztor valóságos, az Ő nyájában való igazi életre hívó hangját. Utoljára pedig a földi élet végén, mikor a juh szembesül Vele: azzal Aki a kezében tartotta eddig egész életében, és Akinek most már végleg a kezében van. Akkor lehull a lepel mindarról, amit előbb a hangokról, az életről, a saját bizonyosságáról (vagy annak hiányáról) gondolt vagy vallott.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
A legvégén tehát minden ki fog derülni, és nyilvánvaló lesz, hogy kinek a bizonyossága valódi és kié hamis. Ameddig azonban ez megtörténik (és pont azért, mert onnantól már nem lehet a dolgokat visszacsinálni) mindenki a maga világosságához mérten őszinte (vagy őszintétlen) szívvel hirdeti azt, amit a meggyőződésének érez. Valaki az igazit, valaki a hamisat.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Én hiszem, hogy a pásztor juhainak valamennyivel nagyobb világosságuk van, mint az idegenek és béresek keze alatt vándorló juhoknak. És ez a világosság arra is való, hogy elmondhassuk, mennyivel jobb a jó pásztor nyájában élni, mennyivel jobb az Ő hangjára figyelni és Őt követni, mint idegenekre és béresekre hallgatni! Akkor is ezt kell tenni, akkor is bégetni kell az igazságot a jó pásztorról, amikor az emberek ezernyi idegen és béres hangja után tekeregnek a saját meggyőződéseik után.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ahogyan hozzánk is irgalmasan lehajolt a jó pásztor és engedte, hogy meghalljuk a hangját, úgy reménységgel hihetjük, hogy ugyanúgy meg fog szólítani más juhokat is (talán éppen a mi bátortalan bégetésünkön keresztül) kiragadva őket a hamis útról. </div>
</div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQ2S7kTSX_3zEN5JoufVGVMxN2ZPyVpObaFwEZDmCdAeBia4mBaiWX7ZejPwmh61ek61QQZO0ou6PGCAgLYvIvqf2I2k97ihwfFF2-v9uj8tXwMNJN_m6nk6knaiLDxqBZ6ygXDHuBzeG9/s1600/images+%25286%2529.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="160" data-original-width="280" height="113" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhQ2S7kTSX_3zEN5JoufVGVMxN2ZPyVpObaFwEZDmCdAeBia4mBaiWX7ZejPwmh61ek61QQZO0ou6PGCAgLYvIvqf2I2k97ihwfFF2-v9uj8tXwMNJN_m6nk6knaiLDxqBZ6ygXDHuBzeG9/s200/images+%25286%2529.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-15308519047424698682017-06-21T14:00:00.000+02:002017-06-21T14:00:17.200+02:00Igaz-szép gondolat az élet értelméről (idézet)<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRKItA_k9KfN04i9jAdkQ0dIY48NWiMWw0yX6AvOVS9lXY4HWZSohoueTw6ln1J8-VXtoHSFloUL_iCTb-mUJee0qoUijUB5diO49imSSWkp1a-QCFiTCPdGOz5roemd_2WakSruJJjpVY/s1600/584e8048d3633.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="900" data-original-width="1500" height="192" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRKItA_k9KfN04i9jAdkQ0dIY48NWiMWw0yX6AvOVS9lXY4HWZSohoueTw6ln1J8-VXtoHSFloUL_iCTb-mUJee0qoUijUB5diO49imSSWkp1a-QCFiTCPdGOz5roemd_2WakSruJJjpVY/s320/584e8048d3633.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
"... De megértettem, és szép lassan egyre inkább megértettem és felfogtam, hogy az élet, Isten akarata, a család a gyakorlatban valósul meg. Isten nem Missziókat akar és nagy Embereket, nagy Szolgálókat és menő Evangélista nőket és férfiakat, hanem Templomot akar építeni. Hiszen a család is egy Templom. Templomot, hogy benne, közöttünk lakozzon! Az Örökkévaló Egy Isten közöttünk akar lakni!<div>
<br /></div>
<div>
Megértettem, hogy mekkora ajándék ez és mennyire szép, hogy Isten azért akar minket megépíteni, hogy ott legyen köztünk. Egy élet, egy család, ahol Jézus középen van, ahol Vele vagyunk közösségben, ott van bennünk és köztünk, a jelenlétében vagyunk mindenkor. És így Isten jelenlétében, az Ő bölcsességével, Szent Szellemének vezetésével adhatjuk tovább gyermekeinknek mindazt, amit Tőle kaptunk. Azt hiszem, sokkal de sokkal többet ér mindez, mint egy nagy szolgálat az akármilyen prófétai mozgalomban, ami Isten akarata nélkül semmit nem ér, hiábavalóság.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ahogy Jézus mondta: „Aki velem nem gyűjt, tékozol.” Minden, minden, ami nem Isten akaratából történik - történhet az Jézus nevében, legyen az bármiféle látványos, hangzatos mozgalom, misszió - ha nem Tőle van, tékozlás. Mennyi ember, világi és keresztény, akik a saját dicsőségüket, hatalmukat, sikerüket, csodákat, örömöket, látványosságokat hajkurásznak, és egy nap rádöbbennek, hogy minden hiábavaló volt - tékozoltak, ahelyett hogy Istennel gyűjtöttek volna.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Hálás vagyok Istennek, hogy számomra megvilágosította: semmit nem ér az életem, semmit nem érek, minden emberi vágy és elképzelés hiábavaló, egyetlen Kincs, ha az Ő akarata szerint élem le az életemet. És hálás lehetek azért, ha alkalmasnak talál bármilyen feladatra, ami az Ő Országának építését kicsit is szolgálja." <a href="http://www.kehilatshofar.com/magyar/Biz-Templom-epulese.php" target="_blank">Forrás</a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRKItA_k9KfN04i9jAdkQ0dIY48NWiMWw0yX6AvOVS9lXY4HWZSohoueTw6ln1J8-VXtoHSFloUL_iCTb-mUJee0qoUijUB5diO49imSSWkp1a-QCFiTCPdGOz5roemd_2WakSruJJjpVY/s1600/584e8048d3633.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="900" data-original-width="1500" height="120" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiRKItA_k9KfN04i9jAdkQ0dIY48NWiMWw0yX6AvOVS9lXY4HWZSohoueTw6ln1J8-VXtoHSFloUL_iCTb-mUJee0qoUijUB5diO49imSSWkp1a-QCFiTCPdGOz5roemd_2WakSruJJjpVY/s200/584e8048d3633.jpg" width="200" /></a></div>
<br /><br /><br /> <br /></div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-18572733549360209422017-06-12T14:40:00.000+02:002017-06-12T14:40:29.608+02:008 év otthontanulás után... egy ballagás margójára<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFiLIPoeVo5jAGB5HLGi81rUNbGyo2wQR4QmzTBLAOnfGyaadYHjqnDnbkkEXZh8RduYc7RiRh_x2kH0LqeNvlx4s_yU1Q8WCTE4eIkcGQ8nFghjiU_nh5cxmQfYj0MAn3uZE_TAiQFfJT/s1600/bigstock-Young-man-walking-on-a-country-13798088.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1072" data-original-width="1600" height="214" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFiLIPoeVo5jAGB5HLGi81rUNbGyo2wQR4QmzTBLAOnfGyaadYHjqnDnbkkEXZh8RduYc7RiRh_x2kH0LqeNvlx4s_yU1Q8WCTE4eIkcGQ8nFghjiU_nh5cxmQfYj0MAn3uZE_TAiQFfJT/s320/bigstock-Young-man-walking-on-a-country-13798088.jpg" width="320" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Ballag a gyerek. Ballagunk mi, szülők is vele, tovább az utunkon. Nem fogok ide nagy érzelgős közhelyeket írni, mert, bár egy kicsit meghatódott vagyok, ha visszanézek az elmúlt évekre, az otthontanulós ballagás nekünk messze nem jár akkora csinadrattával, mint az iskolai. Nem jár, mert úgy döntöttünk, hogy nem fog. Az általános iskola által szervezett ünnepségen nem fogunk részt venni: azokat a gyerekeket, szülőket, tanárokat alig ismerjük, nem velük telt el a nyolc évünk. A helyi tanulócsoporthoz is csak lazán kapcsolódtunk, velük leginkább a vizsgákon találkoztunk, így végül oda sem mentünk el.<br /><br />Amikor felmerült ezeken az eseményeken való részvétel, akkor a családdal átbeszéltük a dolgokat és meglepetésemre kiderült, hogy senki sem érezné valami fontostól megfosztottnak magát, ha egészében kihagynánk a ballagási ceremóniát az életünkből. Én eddig nem tudtam, de most már látom, hogy nem csak engem, de egyikünket sem hoz lázba a puccosruhás, elérzékenyülős, szentimentális idézetek armadájának felolvasásától csöpögő személytelen felhajtás (a ballagót magát is ideértve).<br /><br />Idegen ez tőlünk, és nem csak azért, mert ilyenek vagyunk, hanem, mert ez az alkalom nem is rólunk szól. Egy tömegrendezvény nem tud rólunk szólni, hiszen mi ez alatt a nyolc év alatt nem suliban, nem tanulócsoportban, hanem otthon éltünk és otthon tanultunk. Nekünk leginkább egymásnak kellene megköszönnünk, hogy nyolc éven át kitartottunk. Ezt meg bármikor megtehetjük a rokonok, barátok összecsődítése nélkül is. Igaz, így lemaradunk a szeretetteljes gratulációkról és jókívánságokról, a gyerek meg kimarad a jó kis ballagási ajándékok zsákmányolásából, de ezzel simán együtt tudunk élni.<br /><br />Sőt, őszintén megmondom: otthontanuló gyerekünk elballagása nem egy olyan esemény, amit a szűkebb-tágabb rokonsággal szívesen megosztunk. Nem akarjuk, hogy osztozzanak az örömünkben, mert tudjuk, hogy többüknek ezt nagyon nehéz lenne megtenniük. Ezért úgy döntöttünk, hogy inkább nem hozzuk őket olyan kellemetlen helyzetbe, hogy meg kelljen magukat játszani, mintha ez nekik annyit jelentene.<br /><br />Bár nekünk a világot jelenti az otthontanulás (szó szerint, hiszen ez a világ az, amiben mi élünk napról napra), azon rokonainknak, ismerőseinknek, akik nyolc éven át csendes rosszallással szemlélték otthontanulós ténykedésünket, s tabuként kezelték a gyerekeink oktatásával bármilyen módon összefüggő dolgokat, egyfajta rezignált távolságtartással kerülve a témának még az érintését is - ez egy kelletlen esemény. Kelletlen már maga a ballagás ténye is, hiszen bármennyire nem akarnak tudomást venni róla, a helyzet huncut mosollyal minduntalan az orruk alá dörgöli, hogy ezt bizony megcsináltuk: nem mentünk tönkre benne, nem buktunk bele, ahogyan várták - az otthontanulás tehát még mindig működik a családunkban.<br /><br />Mi amúgy tényleg szerettük volna, hogy a környezetünk osztozzon az örömünkben. Legalább ugyanolyan mértékben, ahogy bármely rokongyerek elballagásának az örömében az ember osztozik. Elsősorban nem magunk miatt, hanem a gyerek miatt. Ez azonban, úgy látjuk, nem lehetséges. (Nem csak mi látjuk sajnos, a gyerek is látja.) De nincs nagy baj, ezzel együtt tudunk élni: jobb őszintén, mint másképp. Nem is szeretnénk, hogy valami, ami nekünk ennyire fontos, amihez számunkra annyi érzelem és emlék kapcsolódik, ami annyira mi vagyunk, másokat egy erőltetett bájmosoly felvételére és egy kényszeredett gratuláció eldarálására késztessen. Erre nincs szükségünk, ennyit nem ér az egész. Nem akarunk kényszert: inkább akkor egészen szűk családi körben örömködjük csak meg a dolgot. (Ez egyébként részben már meg is történt.)<br /><br />A ballagásra magára visszatérve: hihetetlen, milyen gyorsan eltelt ez a nyolc év! (...opsz, kezdődik a közhely-puffogtatás...) Nagyon hálásak vagyunk Istennek az összes együtt töltött tanévért: az emlékeinket mókázásokról, tantanyaggal való hosszas küszködésről, veszekedésről, makacskodásról, vizsgaparákról, vizsga utáni megkönnyebbülésről, egy-egy jóféle számonkérés öröméről, szülőtársakkal vagy tanárokkal való inspiráló beszélgetés végeztével érzett felszabadult örömről, kétségbeejtő, megalázó, izgalmas, vidám megmérettetésekről: szóval az emlékeinket mindezekről nem cserélnénk el senkivel. Mert minden pont így volt jó, és Istené a dicsőség mindazért, ami történt.<br /><br />Ő látta, tudta, Ő rendelte el, hogy keresztülmenjünk azokon, amiken keresztülmentünk. Hogy tapasztaljunk küzdést, fáradságot, sikert, kudarcot, örömöt, vidámságot - ÉLETET - együtt, egy családként. Micsoda alig felfogható áldás volt ez a jó pár év! Mennyiszer és milyen kézzelfogható módon tapasztaltuk Isten békét munkáló csendes jelenlétét, cselekvő gondviselését a hétköznapokban! Napról napra adta kegyelmét és így tudtunk továbbmenni akkor is, amikor nem láttuk még, merre. Micsoda bölcsességgel és szeretettel igazgatta az életünket ez alatt a nyolc év alatt is!<br /><br />Ha lenne, azt hiszem, a ballagás margójára aranyos pennámmal odakerekíteném annak a néhány igaz 'szurkolónknak' a nevét, aki mindig őszintén kíváncsi volt ránk és velünk tudott örülni a tanulásunk sikerein, viszont együtt is érzett, amikor valami nagyon bántott minket. És, ha most számot vetnék, akkor az életünk felett érzett mérhetetlen hálám mellé Dom ballagásának a margójára legfelülre magát Istent és az Ő dicséretét tenném. Nélküle nem ilyen lett volna ez az időszak, pedig milyen jó már, hogy ilyen volt!<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFiLIPoeVo5jAGB5HLGi81rUNbGyo2wQR4QmzTBLAOnfGyaadYHjqnDnbkkEXZh8RduYc7RiRh_x2kH0LqeNvlx4s_yU1Q8WCTE4eIkcGQ8nFghjiU_nh5cxmQfYj0MAn3uZE_TAiQFfJT/s1600/bigstock-Young-man-walking-on-a-country-13798088.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="1072" data-original-width="1600" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFiLIPoeVo5jAGB5HLGi81rUNbGyo2wQR4QmzTBLAOnfGyaadYHjqnDnbkkEXZh8RduYc7RiRh_x2kH0LqeNvlx4s_yU1Q8WCTE4eIkcGQ8nFghjiU_nh5cxmQfYj0MAn3uZE_TAiQFfJT/s200/bigstock-Young-man-walking-on-a-country-13798088.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-74173490583726215902017-06-03T18:35:00.000+02:002017-06-03T18:35:36.294+02:00Elemi otthontanulás-aggódások, avagy "te nem félsz attól hogy...?"<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzJ1etdF940WH3iJ0cNasEdToDx8cihmQldRhNEAd4VAUqEqcqSLFMkkqc_Q0IuceElsjEuypyVNlULjR6W3NqT0Vv-xRxJUBLco4gNG90aDni_bc5_B9E8ookM-MAfyB6oZ8LoOekhUTC/s1600/tightrope_walker_6.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="401" data-original-width="600" height="213" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzJ1etdF940WH3iJ0cNasEdToDx8cihmQldRhNEAd4VAUqEqcqSLFMkkqc_Q0IuceElsjEuypyVNlULjR6W3NqT0Vv-xRxJUBLco4gNG90aDni_bc5_B9E8ookM-MAfyB6oZ8LoOekhUTC/s320/tightrope_walker_6.jpg" width="320" /></a></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
A másik blogon egy <a href="http://matrozkepzo.blogspot.hu/2017/05/hogyan-tetted-le-parazast-az-evek-soran.html" target="_blank">korábbi posztban</a> írtam arról, hogyan igyekszem felülkerekedni az elemi félelmeimen. Bár amit ott leírtam, az az otthontanítás gyakorlati oldalához kapcsolódik, ezzel a témával érdemes lelkileg is kicsit behatóbban foglalkozni, elsősorban a gyerekekhez köthető témák érintésével.<br /><br /><br /><b><i>"Te nem félsz, hogy mi lesz, ha iskolába kerül otthontanuló gyereked?"</i></b><div>
<br />Amikor kisebbek voltak a gyerekek, aggódtam ezen, mert láttam, mások gyerekeiben mit okoz az iskola és nem akartam, hogy oda kerüljenek a mieink. Ma ezen nem aggódom. Úgy látom, hogy ha iskolába kerülnének, akkor sem lenne itt a világ vége. Nyilván mi, szülők, alapos mérlegelés után hoznánk meg ezt az eddigi meggyőződésünkkel merőben ellentétes döntést. Ez a mi szülői döntésünk lenne, így bizonyára beszélnénk erről a gyerekeinkkel. Egy ilyen helyzet nekik is, nekünk, felnőttnek is kihívás lenne, de szerintem jól tudnánk, jól tudnának kooperálni a helyzettel.<br /><br />Így gondolom, hiszen eddig otthon voltak, szeretve voltak, játszhattak, olvashattak, alhattak kedvük szerint. A stresszszint, az elvárások, a napirend jobban hozzájuk szabott volt: ezek pedig olyan, az ideális fejlődéshez szükséges dolgok, amik bizonyára hatással voltak az életükre. (És ezek pont azok a dolgok amúgy, amiket kétséges, hogy az iskola valaha képes lesz nyújtani.) Szóval, még ha nem is volt otthon minden tökéletes, azért úgy hiszem az otthontanuló gyerekek kapnak annyi érzelmi és lelki útravalót otthonról, amivel meg tudnának bírkózni az intézményes oktatás és az ezzel járó drasztikus élethelyzetváltás kihívásaival. És persze nem kellene egyedül tegyék, hisz továbbra is a szüleik maradnánk, akik szeretik és segítik őket.<br /><br /><br /><b><i>"Nem aggódsz, hogy a gyerekeid felnőttként nem fognak tudni helytállni?"</i></b></div>
<div>
<br />Nem aggódom. Ugyanis senki sem tudhatja, hogy mi fog történni, csak Isten. A jövőnk az Ő kezében van. Lehet, hogy az otthontanulás a mi családunkban szívás lesz, és a gyerekek miattunk nem fognak tudni boldogulni felnőttként. Lehet az is, hogy a suli lenne szívás, és a gyerekeink ott szereznének életre szóló sebeket, meg tanulás-utálatot. Aztán meg, az is lehet, hogy semmi gond nem lesz otthontanulva. Vagy suliba járatva. De honnan is tudhatnánk ezt előre? Honnan tudhatnánk ezt bizonyosan? Nem tudhatjuk. Fogalmunk sincs erről. És, mivel nem tudhatjuk, más támpontokat kell keresnünk, mint a saját értelmünk.<br /><br />Mivel én nem tudom garantálni, hogy otthontanulva boldogulni fognak, mint ahogyan azt sem, hogy az iskolában lenne jobb nekik, ezért Istenhez fordulok. Én úgy értettem meg, hogy nekünk itthon kell lennünk, az Úr ezt mutatta a számunkra. Ebben a kérdésben nem tudok magamban bízni, mivel nem ismerem a jövőt: még arra sem tudok garanciát vállani, hogy ugyanolyan maradok, mint voltam. (Ez persze reménykeltő is, hisz benne van a potenciál az életemben, hogy jó irányba változom, de azt nem tudhatom, hogy ténylegesen így lesz-e.)<br /><br />Lehet, hogy minden ugyanaz marad sokáig: a küzdelmek, a kétségbeesés, egy nyomorúságos élethelyzet. Lehet viszont, hogy nem így lesz. A helyzet akármikor megváltozhat: javulhat, de akár rosszabbodhat is. Én is változhatok akár jó, akár rossz irányba, változhat a helyzet a világban, az országunkban, a lelkemben. Nem tudható, hogy mi jön még, nem tudom, mi hogyan lesz hónapok, akár évek múlva - egyetlen életeseményen is megfordulhat az ember helyzete, élete, dolgokhoz való hozzáállása.<br /><br />Ennek a sok bizonytalanságnak a közepette számomra az Úr Jézus az egyedüli biztos pont. Akárhogyan is lesz, Ő tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Tudom, hogy Ő a legjobbat akarja nekem, a javamra és a gyerekeim javára munkálkodik. Ő formál minket mindennap és csodát tehet velünk, ha ez a jó terve. Belenyúlhat az életünkbe akár már holnap, megszabadíthat gyötrelmektől, megadhatja a megoldást problémás helyzetekre vagy megmutathatja másként, hogy Ő ott is Úr.</div>
<div>
<br /></div>
<div>
Ő akármit megtehet, de mindent, mindent a javamra munkál! Ha tehát nekem valamit megmutat, akkor bölcs dolog ahhoz ragaszkodni. Nem azért, mert minden időpillanatban valamiféle üdvözült lilaköddel a fejemben élek, abban bízva, hogy itthon minden mindig jó lesz, mert csak jó lehet. Nem. Ennél realistább vagyok. De tudom, Kiben hiszek. És tudom, Kinek hittem. És Ő még nem csapott be engem soha. Ezért, ha Ő azt mondja, hogy erre menjek, akkor Neki elhiszem, hogy erre jó mennem. Nem azért, mert látom előre, mi lesz és biztos vagyok benne, hogy meg tudom csinálni. (Nem látom és nem is hiszem, hogy a saját erőmből végig tudnám csinálni.) Viszont teljes mértékben bízom abban, Akinek a kezében van a jövőm. És Ő azt mondja, jó lesz.<br /><br /><br /><b><i>"Nem gondolod, hogy lehet, hogy az otthonoktatással elszúrod az egész életüket?"</i></b></div>
<div>
<br />Nagyon nagy a felelősségem, ennek a tudatában vagyok. Egy életre meghatározó lesz a gyerekeink számára mindaz, ami otthon történik. Mi ketten (a férj és én) tönkretehetjük őket vagy adhatunk nekik a felnőttkorukra is kiható lelki tartalmat, bölcsességet, inspirációt. Segíthetünk nekik érett és kedves emberekké válni, vagy végignézhetjük, ahogyan kicsinálja őket az itthoni légkör. Egyáltalán nem mindegy, milyen légkörben és mi történik itthon. Egyáltalán nem mindegy, hogyan élünk együtt a gyerekekkel, mit látnak rajtunk, bennünk, belőlünk, milyen légkört teremtek és mit teszünk velük.<br /><br />Előbbiek miatt akár jogosan is érezhetem azt, hogy minden rajtam áll - de ez így csak egy része a teljes képnek. Merthogy nem vagyok egyedül. Van férjem, akivel ketten kell hordoznunk a család gondjait-bajait. Vannak lelki testvéreink, akikkel meg lehet osztani a terheket. És ott van Isten, Aki jelen van az otthonunkban, adja Szentlelkét, békéjét, bocsánatát, bölcsességét. Ha senki más nem lenne is, Ő nem marad el mellőlem és hordoz mindenestül. Mert az Ő útján járok és megyek arra, amerre vezet: a dolgom Rá figyelni és megérteni, mit akar, hogy tegyek.<br /><br />Ha Ő vezet, akkor Ő viseli a terhet: akkor nem én vagyok, akinek azon kell szorongania, hogy valami mellémegy. Ha Ő vezet, akkor Ő hordozza a felelősséget értem és a családért, és megosztozunk a felelősségben az otthontanulással kapcsolatban. Ő erre vezetett és vezet tovább, én meg megyek Vele, és azon igyekszem, hogy őszinte szívvel, hitben megmaradva tudjak Hozzá kapcsolódni. Mindennap.<br /><br /><br /><b><i>"Nem lehet, hogy rossz indítékból döntöttél? Mert félsz a gyerekedet suliba adni?"</i></b></div>
<div>
<br />Igen, ez is benne van. A félelem. Ami nem biztos, hogy rossz motiváció. Attól függ, pontosan mitől és miért félünk a sulival kapcsolatban. Én nem az iskolától magától tartottam: nem attól, hogy ha bekerülnek a gyerekeink, rosszul fogják magukat ott érezni. Bár ma is úgy látom, hogy a taposómalom, a rengeteg házi feladat és az egyes tanárok viselkedése miatt sanszos lenne az is, hogy nem szeretnének suliba járni, azért valószínűleg el tudnának lavírozni ott, és túl tudnák komolyabb lelki sérülés nélkül élni.<br /><br />Nekem a suli elsősorban a lelki és emberi kapcsolatokra gyakorolt hatásával rettentett (rettent) meg. A gyerek szüleitől való izolálódásával és a lelki haszon elmaradásával. Mert kétségtelen, hogy az intézmény elszakítja a gyereket a szülőtől, és, ha nincs velem a gyerekem nap közben, akkor kevéssé tudunk kapcsolódni. És, ha nem kapcsolódunk eléggé, akkor kétesélyes, hogy fog-e ránk hallgatni fontos dolgokban. Ugyanakkor, ha nincs velem, akkor máshoz viszont kapcsolódni fog, (hiszen szükséges neki valakihez kapcsolódnia, belé van kódolva, hogy valakihez kötődnie kell, ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessen). Akikhez kapcsolódni fog, azok viszont nem más felnőttek lesznek, hanem természetszerűen a kortársai. Tőlük viszont nem nagyon tud az élet dolgaival kapcsolatos bölcsességre szert tenni, mert nagyon kevés használható élettapasztalattal rendelkeznek. <br /><br />És, ami számomra a leginkább aggasztó, az a helyzet az örökkévalóság szempontjából. Ha a családunkban itthon jelen van az Úr Jézus, mert nálunk itthon Ő az Úr, akkor nem bűn-e egy olyan közegbe küldenem, ahol nem fogadják el úrnak az Urat: ahol nem Őt tisztelik, nem Róla beszélnek? Itt a gyerekeink élete és lelke a tét - hogyan is ne tegyek meg mindent, hogy Isten jelenlétébe vonjam őket, hogy Őt jobban megismerjék, megszeressék? Igen, félek a gyerekeinket suliba adni, mert hívő szülőként nem tudok az intézményre olyan helyként tekinteni ahol Ő felmagasztaltatik. A gyerekeinket sáfárságra kaptuk Istentől és jól kell velük sáfárkodnunk. Számunkra az otthontanulás melletti döntés ennek a sáfárságnak a szerves része (tudom, másnak meg másban nyilvánul ez meg, de én meg így érzek).<br /><br /><br /><b><i>"Nincs benne a pakliban, hogy az otthontanulással, mint családi döntéssel kapcsolatban esetleg félreértetted Istent?"</i></b></div>
<div>
<br />Mivel ez egy családi döntés, két felnőtt ember véleménye, meglátása kell találkozzon benne. Én itt most a sajátomról tudok beszélni, a férj tudna a maga harcairól, de Ő most nincs megszólítva.<br /><br />A kérdés amúgy nagyon jó, és ezt én komolyan megvizsgáltam az elején, mert tudtam, hogy enélkül folyamatos bizonytalanságban lennék. A nehézségek idején meg adná magát a helyzet, hogy mindent megkérdőjelezzek. Szóval a kezdéssel kapcsolatban nincsenek bennem kételyek. Ma is emlékszem arra a napra, amikor már javában az iskolakeresésben voltunk. A magántanulóságot elfogadó, otthontanuló családokkal együttműködő intézmény után kutattunk, és egyszer csak belémderengett a felismerés, hogy nem halogathatom tovább a lelki harcot. A szervezkedésben való továbblépés előtt muszáj volt letennem Isten kezébe a dolgot, és nyíltan megkérdeznem, hogy Ő mit szeretne velünk cselekedni ez ügyben.<br /><br />A harc abban állt, hogy teljesen félre kellett tennem az akkor már erőteljesen alakuló preferenciáimat (otthontanulás). Emlékszem az érzésre: tudtam, hogy ha megkérdezem az Urat, akarja-e, hogy otthontanuljunk, akkor teljesen el kell fogadnom a válaszát. Akkor is, ha nem az lesz a válasz, amit hallani szeretnék. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy bármit fog is válaszolni, már el van kötelezve a szívem, hogy azt tegyem, amit mondani fog. Mert az lesz a jó, még ha adott pillanatban nem is látom, hogy hogyan lesz az jó. Aztán megharcoltam a dolgot: megkérdeztem és megvártam a választ, és Ő megerősített abban, hogy erre kell továbbmenni.<br /><br />Nincs tehát bennem kétely. De, ha valakiben van, akkor itt a lehetőség: miért nem harcolod meg ma, hogy mit akar veled az Úr? Ha Ő azt mondja: menj haza a családodhoz és tanuljatok otthon, akkor úgysem lesz több kérdés. De, ha Hozzá fordulsz, akkor el kell hinned, hogy Ő meg tudja neked mutatni magát és az akaratát is, olyan módon, hogy a szívedben <b>kétely nélkül</b> tudni fogod, hogy maga Isten az, aki veled ezt közölte. Akkor nem lesz ott a kétely, hogy esetleg nem jól értetted Őt.</div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzJ1etdF940WH3iJ0cNasEdToDx8cihmQldRhNEAd4VAUqEqcqSLFMkkqc_Q0IuceElsjEuypyVNlULjR6W3NqT0Vv-xRxJUBLco4gNG90aDni_bc5_B9E8ookM-MAfyB6oZ8LoOekhUTC/s1600/tightrope_walker_6.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" data-original-height="401" data-original-width="600" height="133" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjzJ1etdF940WH3iJ0cNasEdToDx8cihmQldRhNEAd4VAUqEqcqSLFMkkqc_Q0IuceElsjEuypyVNlULjR6W3NqT0Vv-xRxJUBLco4gNG90aDni_bc5_B9E8ookM-MAfyB6oZ8LoOekhUTC/s200/tightrope_walker_6.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-81006116923295014452017-01-15T21:25:00.000+01:002017-07-22T17:35:27.595+02:00Hitünk erős bizonyossága<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig3nJ_U4TwXCJJDrK8oGdm_yY6FJmXr3SzeAlHypheRwtyVs-CeEU1hoBXAX25AyNTr4qYqROdf1waraebnP8J3_KO4zcCwBZMaZ2ofsTefjC9SlpTooBd9ncd_DTmDPnpRP0aIA2BHJj9/s1600/Hold-on-912x340.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="119" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig3nJ_U4TwXCJJDrK8oGdm_yY6FJmXr3SzeAlHypheRwtyVs-CeEU1hoBXAX25AyNTr4qYqROdf1waraebnP8J3_KO4zcCwBZMaZ2ofsTefjC9SlpTooBd9ncd_DTmDPnpRP0aIA2BHJj9/s320/Hold-on-912x340.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div>
Vannak Üdítő Színfolt Gondolat-katalizátor emberek, akiknek személyes meglátásai jellemzően rendkívül messze esnek a miénktől, nyílt és őszinte közlésmódjukkal viszont különösen meg tudnak érinteni és így komolyan ösztönöznek arra, hogy átgondoljuk és magunknak is megfogalmazzuk hitünk sarkalatos pontjait, amit igaznak tudunk. <a href="http://zimonyi.hu/" target="_blank">Liv</a> számomra egy ilyen ember.<br />
<br />
Az <a href="http://fiukahajoban.blogspot.hu/2016/11/ha-lenne-hited.html" target="_blank">egyik korábbi poszt</a> kapcsán érdekes eszmecserét folytattunk itt a blogon. A hit mibenléte volt a téma, ami engem annyira lázba hozott, hogy nagyon rövid idő alatt előcsalogatódott ez az írás.<br />
<br />
<b>Szilárd meggyőződés vagy bizonytalan reménykedés-e a hit?<br />Lehetek-e bizonyos a hitemben vagy az már vakmerőség?</b><br />
<br />
Hogyan ne lenne már bizonyos a keresztény hit? Egy hívő embernek mindenképpen az. A hitre nem-hivőként ránézve valóban tűnhet úgy, hogy olyanban reménykedünk, ami felől nem tudunk meggyőződni, amiről sosem tudunk bizonyosságot szerezni, de ezt csak ők gondolják így. A valóság az, hogy a hívő ember Isten létezéséről és a saját lelkiállapotáról (bűnéről, megváltásáról, Isten megbocsátásáról, a Vele való személyes kapcsolatról, valamint mennyei polgárjogáról) természetfeletti bizonyossággal rendelkezik.<br />
<br />
A hívő ember nem reméli, hanem tudja, hogy Isten létezik. A hit egy természetfeletti meggyőződés - valódi bizonyosság. Az Ige szerint a hit a reménylett dolgoknak valósága. Nem reménylem, hanem tudom, hogy Isten valóságos. Nem remélem, hanem tudom, hogy Ő megbocsát. A mennyben sem csak reménykedem - tudom, hogy létezik, mint ahogyan a kárhozat is. A hit a nem látott dolgok létéről való meggyőződés.<br />
<br />
Hitem, ami az Igében a meggyőződés szinonímaszava, a saját tapasztalataimra épül, amiről tudom, hogy mit tapasztaltam. Isten megbocsátása, a Vele való kapcsolat létrejötte egy lelki tapasztalat. Megtapasztaltam jelenlétét, megtapasztaltam a szeretetét, megtapasztaltam a megbocsátását. Úgy, mint az esőt a bőrömön vagy mint emberek szeretetét.<br />
<br />
De a személyes tapasztalat önmagában nem adhat elég erős meggyőződést, bizonyosságot. Mert mi van, ha rosszul magyarázom a tapasztalataimat? Mi van, ha, ami velem történt, az nem az, aminek én hiszem, hogy az? Itt jön be a képbe a természetfeletti. Isten egy 'tudást', egy bizonyosságot ad a hívő embernek. Ez a bizonyosság természetfeletti, tehát a forrása nem én vagyok, nem is más földi személy - egyedül Isten. Ezt nem lehet meghamisítani, mert Isten sohasem hazudik. Az ilyen bizonyosságra mondhatjuk azt, hogy ez már kinyilatkoztatás, és, mint ilyen, erősebb, mint bármilyen földi dolog.<br />
<br />
Amikor Isten meggyőzi az embert a bűneiről, akkor természetfeletti bizonyosságot kap arról, hogy ő Isten szemében valóban bűnős: és nincs ember a földön, aki meg tudná őt győzni az ellenkezőjéről. Ugyanez igaz Isten megbocsátására, szeretetére, az üdvbizonyosságra. Ezek nem emberileg megkreált dolgok. És minden, ami Isten Igéjében van, ugyanennek a természetfeletti kinyilatkoztatásnak a része.<br />
<br />
Amikor a hívő ember olvassa a Bibliát, akkor a Szentlélek folyamatosan megerősíti őt abban, hogy ez igaz. Nem "reméli", nem "azt hiszi", nem "talán" - természetfeletti meggyőződést kap Istentől arról, hogy az Ő Szava igaz. Istennel járva ugyanígy a jó, a rossz, az Ő akarata, és az Ő vezetése sem lesznek szubjektív dolgok.<br />
<br />
Az ember meg tudja érteni, hogy valami Tőle van-e vagy sem. Az embernek Ő meg tudja, és meg is akarja mutatni az akaratát. Azoknak, akik őszintén vágynak engedelmeskedni. Ott akkor már nincs kétely, akkor már az ember bizonyosságra jutott: nem "reméli", hanem tudja, hogy Istennek mi az akarata, és azt is, hogy mi nem. Abból is tudja mindezt, hogy amit Isten neki megmutat, az mindig összhangban van az Igéjével.<br />
<br />
A keresztény ember életében tehát nem elegendő a bizakodás. Most azt mondod, hogy bizonyosnak lenni nem mernél soha, hiszen vakmerőség lenne a részedről - de, hiszen ez nem is merés kérdése! Mi van akkor, ha a bizonyosságod szerzett, ha a meggyőződést kapod Istentől? Akkor helyénvaló azzal együttmozdulni, nem? Persze, ha nincs semmilyen mély bizonyosság, akkor ne spírázza az ember magát addig, ameddig lesz. Ezt a fajta emberi bizonyosságot én is helytelenítem. De van igazi bizonyosság, Istentől származó.<br />
<br />
Az élethez szerintem több kell, mint puszta reménység! Olyan természetfeletti meggyőződésre van szükség, amely a valóságban gyökerezik. Ha nincs bizonyosságod, akkor honnan tudod, hogy Isten valóban létezik és te valóban az Ő gyermeke vagy? Honnan tudod, hogy megváltott vagy és nem vagy még mindig a bűneidben? Tehetsz mást, mint csak bizakodsz: lehetséges eljutni a meggyőződésig. Isten megadja ezt, ha valóban tudni akarod és őszinte szívvel kéred.<br />
<br />
Én nem akarnék bizonyosság nélkül remélni - homályos reménykedésre hogyan is lehetne alapozni egy életet? Úgy minden viszonylagossá válik, még az Istennel való kapcsolat is. Hogyan nem tudom, hogy Isten mit cselekszik vagy mit akar az életemben, vagy, hogy mit nem akar? Hogyan lehetnek erről csupán csak bizonytalan sejtéseim? Ő egy valóságos személy, megmutatja magát. A valóság nem szubjektív.<br />
<br />
Az élet ugyanakkor sokkal több annál, mint hogy hívő emberekként folyamatosan az üdvösségünkön aggódjunk. Én sem élek folyamatos reménykedésben, esélylatolgatásban, de amikor felmerül egy helyzet vagy kérdés, akkor természetesen arra fogok törekedni, hogy Isten véleményét, akaratát megismerjem. Nem azért, mert muszáj engedelmeskednem, hanem mert szeretem Őt és mert tudom, hogy Ő azt szeretné, ha alárendelném az akaratomat az Övének. Mert nekem is az jó. A saját káromon már megtanultam, hogy amit Ő tervez mindig sokkal jobb, mint amit én emberi bölcsességgel kitalálhatok.<br />
<br />
Nekem logikus, hogy az Ő akaratát keresem, hiszen Rá bíztam az egész életemet. Tudom, hogy jóval bölcsebb, mint én, ráadásul végtelenül szeret - nyilván jót akar nekem. Nem görcsölök rá erre az egészre: nem rettegek kórosan az Úrtól, nem reszketek attól, hogy mellélépek és majd jól lesujt rám a ballépésemért. Látom a humorát, a könnyedségét, ugyanakkor tapasztalom féltő szeretetét és fáradhatatlan, türelmes nevelő munkáját, amit rajtam végez. Ezeket látva, tapasztalva egyszerűen megbízom abban, hogy jót akar és szeretnék folyamatosan a kedvére tenni - pusztán azért, mert szeretem Őt, és mert teljesen megbízom Benne.<br />
<br />
Persze, rajtam is bőven van dolgoznivalója az Úrnak. Előfordul, hogy olyat teszek, amit utólag megbánok. De, ameddig szívem legmélyebb vágya Őt szeretni és az akaratát cselekedni, nem tévedhetek el, mert Ő nevel és megmutatja a helyes irányt az életem dolgaival kapcsolatban. És megbocsát, amikor elrontom a dolgokat.<br />
<br />
A következő lépésem csak akkor vihet el Istentől, amikor jól ismerem az Ő akaratát egy bizonyos dologgal kapcsolatban, mégis szándékosan ignorálom azt valami, pl. a saját kényelmem, személyes boldogságom, a szeretteim egészsége, a házasságom, a gyerekem előnybe helyezése miatt. Mert fontosabb az a valami nekem, mint Isten és az Ő akarata. Ez a lelki hozzáállás már komolyan ellene dolgozik a hitemnek.<br />
<br />
Ha viszont nincs ismeretem, vagy bölcsességem egy helyzetről és azért döntök rosszul, akkor Isten nem marad el mellőlem, hanem jó nevelőként megmutatja, amit elrontottam és a jelenlétével elviselhetővé teszi a bénázásaim következményeinek elszenvedését. Tehát a hívő embert is becsaphatja a szíve, ezért kell Istennel élő kapcsolatban lenni. Ő világosságot tud adni a homályos helyzetekben és le tudja leplezni az ember szívét és indítékait, mielőtt valami meggondolatlant tenne.<br />
<br />
De mi a helyzet a lelki vaksággal? Honnan tudhatom bizonyosan, hogy adott pillanatban én vagyok, aki látok és nem mondjuk egy másik ember, aki történetesen teljesen ellene mond annak, amiről meg vagyok győződve? Lehetséges tévesen érzékelnem, hogy látok, amikor pedig én vagyok a vak?<br />
<br />
Tipikus helyzet: szeretettel megintenél valakit, aki a megintés tárgyát illetően határozottan állítja, hogy szerinte nincs itt semmi gond, mivel amit csinál, az éppenhogy az Úrtól van. Ilyenkor kicsit megfordul az emberrel a világ és felmerül a fogas kérdés: ki akkor a vak és honnan lehet ezt egyáltalán tudni?<br />
<br />
A vakság kétféle lehet az Ige szerint.<br />
<br />
"Ha vakok volnátok, nem lenne bűnötök, de mivel azt mondjátok, hogy látunk, a bűnötök megmarad." A vakság a lelki tudás hiánya: lelki tudatlanságot, információhiányt jelent. Nem tudja, mi a bűn, nem tudja, ki Jézus és mit tett, nem tudja azt sem, mit akar Isten. Mivel nem tudja, nem tud helyesen cselekedni sem. Ezt Isten nem ítéli el. A farizeusok viszont ismerték a törvényt, tudták, milyen lesz majd a Messiás, tudták azt is, mit tett Jézus, ugyanakkor ezen tudásuk ellenére nem cselekedték, ami ebből következően helyes lett volna. Láttak lelkileg, de nem aszerint cselekedtek - ezt Isten elítélte.<br />
<br />
"Vak vezetők" - ezt is mondta Jézus a farizeusoknak. Itt viszont már egy egészen más szintről beszélünk. A lelki vezetőket nem látónak, hanem vaknak mondta: ez a vakság azonban nem információhiány, nem ártatlan tudatlanság, hanem szerzett vakság. Olyan, amit Istentől kapnak az emberek megátalkodott szívük jutalmaként. Mert megadatott nekik, hogy lelki dolgokban lássanak, de ők készakarva úgy viselkedtek, mint akik nem tudják, mi a dörgés. Isten erre kiszolgáltatja őket a saját kívánságaiknak és valóban vakká válnak az igazságra.</div>
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig3nJ_U4TwXCJJDrK8oGdm_yY6FJmXr3SzeAlHypheRwtyVs-CeEU1hoBXAX25AyNTr4qYqROdf1waraebnP8J3_KO4zcCwBZMaZ2ofsTefjC9SlpTooBd9ncd_DTmDPnpRP0aIA2BHJj9/s1600/Hold-on-912x340.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="74" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig3nJ_U4TwXCJJDrK8oGdm_yY6FJmXr3SzeAlHypheRwtyVs-CeEU1hoBXAX25AyNTr4qYqROdf1waraebnP8J3_KO4zcCwBZMaZ2ofsTefjC9SlpTooBd9ncd_DTmDPnpRP0aIA2BHJj9/s200/Hold-on-912x340.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com14tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-46498666847013906602016-12-30T19:40:00.000+01:002016-12-30T20:26:32.831+01:00Hello, 2017<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgp__yZmOAX2lpJSRGzL3n6Hx_VVhyphenhyphen7ul-l9dXWkxNlPPCOrevnEIpNtAPjCtoqtRKwbmv8ecG5sU-63OI6W_KSx6p7bp3GFWYV9UgSHlNG77A39AT0FXtlUIvMW8HfFddpC6zfIVlC2fSJ/s1600/W8Zyap.jpg"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgp__yZmOAX2lpJSRGzL3n6Hx_VVhyphenhyphen7ul-l9dXWkxNlPPCOrevnEIpNtAPjCtoqtRKwbmv8ecG5sU-63OI6W_KSx6p7bp3GFWYV9UgSHlNG77A39AT0FXtlUIvMW8HfFddpC6zfIVlC2fSJ/s320/W8Zyap.jpg" /></a></div>
<br />
Közelít az új év, vajon mit hoz? Lesz benne annyi vidámság, kétely, szívfájdalom, boldog, meghitt pillanat, családi összecsattanás meg mókaság, mint az ideiben volt? Változunk majd annyit, mint ebben változtunk? Bölcsebbek leszünk és a fontos dolgokban viszont mégis maradunk ugyanolyannak?<br />
<br />
Nagy terveink vannak, sok élethelyzetbeli változásra számítunk az elkövetkező 2 évben és várakozással állunk a változások elébe. Nem vagyunk viszont felettébb izgatottak emiatt, az új év számunkra nem egy ilyen kiemelt időszak, amivel kapcsolatban nagy elvárásokat fogalmazunk meg.<br />
<br />
Egyszerűen csak éljük, megéljük, befogadjuk a mindennapokat és jó nekünk együtt, erre csodálkozunk rá időről időre. Persze megvannak a kihívások, de boldogulunk. És ami biztonságot ad, az az, hogy tudjuk, érezzük és tapasztaljuk az Úr kegyelmét, szeretetét, gondviselését. Ami pedig állandóságot ad, az az, hogy mindig ott vagyunk egymásnak, ez pedig nekünk nagyon jó.<br />
<br />
Mi lesz még január elseje után? Most a legközelebb a gyerekek vizsgái vannak, erre gyúrunk. Aztán tél végén Dom középsulis jelentkezése következik. Aztán meg majd minden más is lassan megérkezik hozzánk, ami erre az évre rendeltetett.<br />
<br />
Szerintem jó lesz az új év, de persze nem tudhatom. Viszont akármi fog is történni, teljes a bizalmam abban, hogy az Úr Jézus áldott jelenlétét, a Szentlélek nevelő, helyreigazító munkáját és Istenünk gondoskodását, vezetését nem fogjuk nélkülözni 2017-ben sem. Ezért, ha forrong is a világ, mi szilárdan állunk, mert leginkább nem arra nézünk, ami körülvesz, hanem a szilárd talajt akarjuk látni a lábunk alatt. Azt a drága Kősziklát, amelyre fellépült a mi hitünk, amelyen állunk is.<br />
<br />
Hogyha nem rendülünk meg 2017-ben, az egyedül Miatta lesz. Mert bizonyos, hogy ebben az esztendőben is lesznek sarokbaszorító, nehéz helyzetek, amelyben azt fogjuk érezni, hogy ebbe bizony lelkikeg mind belehalunk. De aztán majd túlleszünk és formálódhat a hitünk, megerősödhet a Belé vetett bizalmunk, hiszen ez a célja ezeknek.<br />
<br />
Tudom, hogy az Úr tőlem függetlenül megdicsőíti majd magát jövőre is, úgy ahogyan idén is megtette. De, ha engedi és élünk, szeretném az életemben is (még inkább, mint tavaly) megdicsőíteni Őt azzal, hogy teszem az akaratát és keresem Őt. Szeretetét vágyom megénekelni az életemmel, hogy benne láthatóan minden Róla szóljon. Mert, amúgy az egész élet Róla szól.<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgp__yZmOAX2lpJSRGzL3n6Hx_VVhyphenhyphen7ul-l9dXWkxNlPPCOrevnEIpNtAPjCtoqtRKwbmv8ecG5sU-63OI6W_KSx6p7bp3GFWYV9UgSHlNG77A39AT0FXtlUIvMW8HfFddpC6zfIVlC2fSJ/s1600/W8Zyap.jpg"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgp__yZmOAX2lpJSRGzL3n6Hx_VVhyphenhyphen7ul-l9dXWkxNlPPCOrevnEIpNtAPjCtoqtRKwbmv8ecG5sU-63OI6W_KSx6p7bp3GFWYV9UgSHlNG77A39AT0FXtlUIvMW8HfFddpC6zfIVlC2fSJ/s200/W8Zyap.jpg" /></a></div>
<br />
<br />Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com2tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-79015727181626547802016-11-25T15:13:00.003+01:002016-12-30T20:28:53.363+01:00Ha lenne hited...<div>
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPxS0P7AkIeuuEDdIrH4a4uSFuDZh9AJAwZ1pFiKgWTuZCs4utj9AbegqspjN8_i-q19z98guvC8Lfg2V-PIDs1fLGJ0a7Lde8iSWYcAZbO_xY81VpmE9j5nsrFqVh5Vd51GxVvnkZOtor/s1600/aut-5.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="240" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPxS0P7AkIeuuEDdIrH4a4uSFuDZh9AJAwZ1pFiKgWTuZCs4utj9AbegqspjN8_i-q19z98guvC8Lfg2V-PIDs1fLGJ0a7Lde8iSWYcAZbO_xY81VpmE9j5nsrFqVh5Vd51GxVvnkZOtor/s320/aut-5.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Mi jár a fejemben mostanában? A hit. Hogy mennyire törékeny és mégis milyen erőteljes dolog. Törékeny, mert olyan nagyon könnyen 'elveszíthető'. Mihelyt levesszük a szemünket az Úr Jézusról, mihelyt levesszük a szemünket a Bibliánkról és abbahagyjuk a saját szívünk vizsgálatát, a hit elillan, nem lesz tovább maradása nálunk. Hogyha eltávozik, akkor csak idő kérdése, mikor fogunk vigasztalanul eltévedni az élet rengetegében és nem tudni, lesz-e még valaha remény a számunkra visszatalálni.<br />
<br />
Úgy látom, ezt kevesen veszik véresen komolyan, pedig az. A hit 'elveszítése' ugyanis nem vérre, hanem, ami még ennél is súlyosabb: életre megy, lélekre megy. Legtöbbször nem vagyunk a tudatában a veszély mértékének, amely ránk megannyi helyről leselkedik. Mi csak gyanútlanul éljük a lelki életünket hangsúlyosan prédikálva a szeretet, a tolerancia és mások élni hagyásának fontosságáról, mialatt az eretnek tanítások kívűl és belül körülfognak minket. Keresztény könyvekben, keresztény bizonyságtételekben, gyülekezetben énekelt lelki dalokban, akár igehirdetésekben is. És ritkán vagyunk éberek kiszúrni ezeket, még ritkábban merünk szót emelni velük kapcsolatban.<br />
<br />
Az a bajunk (bűnünk!), hogy közönyösek vagyunk az Úr ügye iránt és túlzottan szolidárisak az emberekkel. Mondjuk, hogy szeretjük a testvéreinket, de ez a mi szeretetünk a hit hiánya is egyben. Hiszen leginkább abban nyilvánul meg, hogy kölcsönösen mentegetjük egymást. Mert lehet, hogy igeileg elég furát mondott az a testvér, de biztosan nem is úgy gondolta, ahogyan mondta. Meg, még ha úgy is gondolta, akkor sem lenne jó konfrontálódni egy ilyen kis semmiség miatt. Hagyni kell az embereket élni...<br />
<br />
Nagyon nem szeretünk ünneprontók lenni és inkább a hallgatást választjuk, ha azzal csak az Urat szomorítjuk meg, embereket nem. És, bár a cselekedeteink mozgatórugójaként igaz emberszeretetünkre hivatkozunk, valójában mélységes emberfélelemből cselekszünk. Nem akarunk ugyanis szőrszálhasogató, rosszindulatú, szemellenzős keresztyénnek tűnni. Nem akarunk a közösségünk perifériájára szorulni kedves és népszerű emberek megbántása miatt. Ez viszont hangosabban beszél a hitünkől, mint a szép bizonyságtételeink, amiket másokkal időnként megosztunk arról, hogyan vezetett minket az Úr egyik vagy másik élethelyzetünkben.<br />
<br />
A kérdés, amit az előbb említett dolgok kapcsán neked szeretnék szegezni, ez: van neked hited? Érdeklődésem felháborítónak, mi több, abszurdnak tűnhet, hiszen, már hogy ne volna. De - honnan tudod, hogy tényleg van? Hogyan definiálod a te 'van' hitedet?<br />
<br />
Szívedben vajon drágábbnak és becsesebbnek tartod-e az Urat (és a Bibliában kinyilatkozatott lelki valóságot) mindennél, ami jó, kellemes és élvezetes az életedben? Jobban szereted-e az Úr Jézus Krisztust, mint a saját életedet?<br />
<br />
Ha lenne hited, nem félnél megtenni, amit megtenni szükséges, mivel számolnál a következményekkel (azzal, hogy mi lenne, ha néma maradnál). Ha lenne hited, nem akarnál rosszat a testvérednek: akkor rosszul érintene látnod, hogy valaki, aki vallja a Krisztust, tévelyeg. És felemelnéd a szavadat nyilvánvaló félrecsúszások miatt, amikor annak a másik embernek helyreigazításra lenne szüksége.<br />
<br />
Ha lenne hited, nem a magad hasznát keresnéd, hanem a másét is, ezért hajlandó lennél megfizetni az igazságért való kiállás árát. Ha lenne hited, kimondanád, amit ki kell, és nem foglalkoznál azzal, ha ezért ünneprontónak, ügybuzgónak, szeretetlen, rossz kereszténynek bélyegeznek. Nem félnél szenvedni a hitedért (akár a közösségen belül is), attól ugyanis jobban tartanál, hogy a testvéred miattad kárt szenved, és, hogy valami módon megszomorítod az Uradat részese lévén egy atyádfia igazságtól való tévelyedésében.<br />
<br />
Ha lenne hited, akkor mikor nyomás helyeződik rád, hogy hallgass és kellemesebb 'igazságot' fogadj el, mint a Bibliában kinyilatkoztatott igazság, a kérdést sosem tekintenéd komoly dilemma tárgyának. Akkor nem csak a mások, hanem a saját életedben is féltve óvnád a hit lángját, amit az igazság olajával rendszeresen és bőven locsolgatnál. Igazság nélkül ugyanis nincs valódi hit.<br />
<br />
Ha bizonyos pontokon eddig tudatosan megalkudtál az igazságban, ha az Ige kinyilatkoztatását bármikor is jól hangzó, kellemes emberi kinyilatoztatásokra (okoskodásokra) cserélted, ha eddig közönyösen elnézted, hogy magukat kereszténynek valló testvéreid tegyék ezt, akkor tovább ne csináld. Hiszen felelősek vagyunk egymásért: őrizői a mi testvérinknek.<br />
<br />
Fontos ez, már csak amiatt is, mivel egy-egy lelki döntésünk tényleges hatását (magát a következményt) át nem láthatjuk. Sohasem lehetünk teljesen bizonyosak abban, hogy amiben épp most megalkuszunk (vagy amiben a másikat megalkudni látjuk), az valóban annyira jelentéktelen dolog-e, mint gondoljuk. Lehet, hogy nem is jelentéktelen...<br />
<br />
Ha bármely dologban megengedjük magunknak, hogy a Biblia igazságától akár kis mértékben eltérjen az, amit vallunk, akkor már elindultunk az ösvényen, amelynek a vége lehet a hitbeli elferdülés. Hol van vajon az a pont, amikor már az üdvösségünket is érintő dolgokban csúszunk meg? Nem tudhatjuk. Van, aki azt gondolja, hogy Isten úgyis szereti őt annyira, hogy majd helyreigazítja, ha nagyot téved - de vajon nem hamis biztonságérzetben ringatjuk-e magunkat, amikor ezt gondoljuk? Mire alapozzuk az ilyenfajta reménységünket? Veszélyes dolog nekünk a végére mehetetlen kegyelemmel játszadoznunk...<br />
<br />
Mi van, ha a dolog úgy működik, hogy amire a lelked mélyéből vágysz, ami után a szíved igazán sóvárog, azt adja meg neked Isten?<br />
<br />
Ha nyughatatlan lényed megszűnik az Ő örökkévaló igazságait szomjazni, ha simán beéred kevésbé tápláló, kellemesebb, jobban emészthető étellel, akkor hiba-e Isten részéről beleengedni téged abba a tévelygésbe, amely felé önszántadból sétálsz? Lehet, hogy az Úr megmutatja rajtad a kegyelmét, de erre nem apellálhatsz, mert Ő igaz bíró is, Aki könyörül, akin könyörül és kegyelmez, akinek kegyelmez. Éppen ezért kell mindent megtegyél annak érdekében, hogy a tekinteted tiszta, a szíved pedig feddhetetlen és egyedül az Ő igazságaiban gyökerező legyen.<br />
<br />
Az igazágban való legkisebb megalkuvás is okozhat lelki vakságot, mely állapotban már nem tudjuk tisztán megítélni, hogy mi az Úr akarata és mi nem az. Ijesztő és nagyon kijózanító figyelemmel követni jó szándékú, érzékeny keresztényeket, akik kezdetben csak egy kicsiny dologban engedtek másfajta befolyást az életükbe: hogy az idő előrehaladtával hogyan váltak komoly eretnekségeket is elfogadó, azokat fel nem ismerő emberekké, akik vakok az igazságra és süketek a figyelmeztetése. Ezen a ponton már lehet, hogy menthetetlenek, de azért mi imádkozunk értük, hogy ne úgy legyen.<br />
<br />
A hit, amellett, hogy törékenynek látszik a mi szemeink előtt, nagyon erőteljes dolog. Aki a szívében elköteleződik Isten igazsága mellett, a Biblia kinyilatkoztatásának feltétel nélküli elfogadása mellett, annak nem ember, hanem Isten az, Aki erősen őrzi a hitét. Őrzi azt ezer életpróba, ezer csalódás, lelki teher és kiábrándulás között. Megőrzi a hitet akkor is, amikor a szív darabokra törik és az ember elveszíti a saját hangját, meg már talán a hitét is: amikor megfagy belül és nem akar az Úrhoz sem szólni, amikor magától nem tud már hinni sem.<br />
<br />
Elgondolkoztató, hogy az ember bármikor 'szétcsinálhatja' a saját hitét, ha rossz irányba változik a motivációja és az Igével kapcsolatos elköteleződése. De Isten nem engedi annak az embernek a hitét elveszni, aki nem tágít az Ő törvénye mellől.<br />
<div>
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPxS0P7AkIeuuEDdIrH4a4uSFuDZh9AJAwZ1pFiKgWTuZCs4utj9AbegqspjN8_i-q19z98guvC8Lfg2V-PIDs1fLGJ0a7Lde8iSWYcAZbO_xY81VpmE9j5nsrFqVh5Vd51GxVvnkZOtor/s1600/aut-5.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="150" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgPxS0P7AkIeuuEDdIrH4a4uSFuDZh9AJAwZ1pFiKgWTuZCs4utj9AbegqspjN8_i-q19z98guvC8Lfg2V-PIDs1fLGJ0a7Lde8iSWYcAZbO_xY81VpmE9j5nsrFqVh5Vd51GxVvnkZOtor/s200/aut-5.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-65829004713742349742016-11-01T19:00:00.000+01:002016-11-01T19:06:34.962+01:00Én, meg az Úr, meg a csend<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<br /></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFF99eCtPj4_44sm0z9DZjgS8jI-4GwDXuqaQ_LNRWNgLLOwRUxKYgaaMoGcCvaFlGePkKXq_lh9H80Ro7oJahPhpoAYr2jbAHay-srJ_0o6kmzoaYgFAiF3qgiObICY8ngDNhe5DXZ3jU/s1600/baby-sitting-in-the-road-ridiculous-sunset-alone-blonde-wallpaper.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="232" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFF99eCtPj4_44sm0z9DZjgS8jI-4GwDXuqaQ_LNRWNgLLOwRUxKYgaaMoGcCvaFlGePkKXq_lh9H80Ro7oJahPhpoAYr2jbAHay-srJ_0o6kmzoaYgFAiF3qgiObICY8ngDNhe5DXZ3jU/s320/baby-sitting-in-the-road-ridiculous-sunset-alone-blonde-wallpaper.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Nagyon régen nem jelentkeztem. Nem akartam ilyen sokat kihagyni, mégis így alakult. Mindez részben amiatt történt, mert az elfoglaltságaim mellett észrevétlenül kiszorult az életemből a blogolás és bár egy kicsit hiányzott, annyira azért nem, hogy a puszta tény, hogy régen blogoltam, írásra ösztönözzön. Teljes, kerek volt az életem nélküle is (most is az).</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
De végül is ez nem egy terápiás blog, amely segít nekem valamilyenné válnom vagy valamilyen lelki nehézséget feldolgoznom az által, hogy kiírom magamból. Sosem tekintettem ilyen eszközként a blogra, ez után sem szeretnék - bár kétségtelen, hogy azért minden írás mögött ott van a lelki kényszer, hogy ki kell írni, mert kikívánkozik.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Nem, tudom, hogy mi lenne, ha nem írnám ki akkor, amikor ki akar jönni - gyanítom, semmi. Viszont azért mégis figyelembe veszem és számolok ezzel az én írhatnékommal, s amikor megérkezik, akkor kiszolgálom ezt a késztetést és posztot formálok belőle. Lehet tehát, hogy mégis van mögötte valamennyi terápia: a grafománabb beállítottságú emberek intellektuális jólétéhez valahol hozzátartozik az, hogy megfogalmazzák és leírják a gondolataikat. Azt nem tudom, hogy én mennyire számítok grafománnak, nem kifejezetten definiálom magam annak. Úgy érzem viszont, hogy az elmúlt időszakban, talán az írhatnékom irányultságát illetően is sokat változtam.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Az életszemléletem megint, mint már máskor is többször, tőlem független körülmények hatására radikálisan meg lett rázva, újra lett gondolva, át lett értékelve. Sajnos sosem pozitív dolgok indítják el ezeket a lelki folyamatokat, mert hiszem ami jó, az már miért késztetne mélybe nézésre? Nyilván nem fog, de azt hiszem, mindenki így van ezzel.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Sokat gondolkoztam megint, és az is felmerült bennem, hogy lehet, elfogyott a hangom, már nincs mit mondanom a blogoszférában. Nem lettem megtört, kiábrándult ember, de a korábbiaknál jobban felértékelődtek a szememben a virtuális téren kívül eső emberi kapcsolataim: a férjemmel, a gyerekeimmel, a hozzánk közel álló barátainkkal. És felértékelődött bennem a magam jelentősége is a szeretteim életében.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Korábban valamiféle szerzett (a polcról leemelt) küldetéstudattal jártam-keltem és nem tagadom: akkor ez voltam én. De ma már nem érdekel ez az egész annyira. Nem egy Komoly Hívő embernek definiálom magam, hanem valaki olyannak, aki napi szinten kűzd azért, hogy az Úr Jézus lábainál leülhessen. A világ egyre érthetetlenebb körülöttem, de már nem okoz akkora feszültséget nem látni át mindent, nem tudni, nem érteni bizonyos dolgokat.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Már nem úgy tekintek magamra, hogy ki fogja képviselni az igazságot, ki fogja kimondani, amit sokan nem akarnak, ki fog állást foglalni, magát nyíltan pozicionálni, ki fog megalkuvás nélkül élni és szilárdan állni az elsöprő áradatban, a hitetlenség és langyosság között (ki teszi ezt meg, ha én nem...?). Már nem érzem, hogy annyi minden múlna rajtam, épp ellenkezőleg. A saját létem jelentőségét leginkább a szeretteimmel és az Úrral való kapcsolatom kiteljesítésében és a magam számára fontos személyes célok megvalósításán való munkálkodásban látom.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Elvesztettem a globális küldetéstudatomat? Lehet. De, ha így van, nem sajnálom. Hiszen jobban belegondolva számomra teljesen egyértelmű, hogy az igazi lelki dolgok nem globálisak: az Úr Jézus missziósparancsa is lokálisan valósítható meg. Persze, odamehetek emberekhez személytelenül és tömegesen is hirdethetem nekik az Igét - és ha erre lehetőséget nyitna az Úr, és tudnám biztosan, hogy ez Tőle van, bizonyára élnék is vele. De én úgy látom, hogy legtöbbünktől nem ezt várja Isten. Sőt, megkockáztatom: ma senkitől sem ezt várja.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
A világevangélizáció, mint missziós forma (vagyis az a törekvés, hogy mindenféle jó szándékú manipulációval vegyünk rá minél többeket, ha lehet, embertömegeket arra, hogy hívőkké legyenek) nem a globális üdvterv része, legalábbis én erről vagyok meggyőződve. És mindig, amikor a mennyiség fontosabbá válik, mint az egyes ember (aki csak annyiban számít, hogy döntött-e ezen az alkalmon, hogy ezzel is bizonyítsa a jól szervezett program sikerét és letjogosultságát), valahol durván célt tévesztünk. Ez már régen nem az hozzállás, amivel rendelkeznünk kell ahhoz, hogy a dolgokat a maguk valóságában érzékeljük.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Az életem elsősorban nem annak a potenciálját hordozza, hogy hány ember lett az Övé miattam. Persze, mindent meg fogok tenni, amit az Úr kegyelméből megtehetek, hogy azt a kegyelmet, amit kaptam, megmutassam, elmagyarázzam, kívánatossá tegyem mások számára. És hiszem, hogy ha Jézus mellett szoros közelségben lépkedek, akkor áldása és gyümölcse lesz az életemnek. Nem akarom viszont többet végig nem gondolt üres frázisok, agyoncsépelt lelki közhelyek, farizeusi távolságtartó okoskodások árnyékából unszolni vagy kiosztani azokat, akikről szinte semmit sem tudok. Nem mintha korábban szánt szándékkal ezt tettem volna: most már azonban ez az 'új' hozzáállás vált számomra különösen hangsúlyossá.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Meg szeretném ismerni az embereket, s szeretném maradéktalanul betölteni azt a tervet, amit Isten az életemre nézve elrendelt. Másoknak is szeretnék segíteni maradéktalanul betölteni az Ő tervét a saját életükben, de nem akarom alázat nélkül, gőgösen viselni a nevemet, hogy hívő. Sem személytelenül mások arcába tolni a 'keresztény vagyok, mindent tudok' kitűzőmet, lobogtatni a Jézus-pólót, karkörőt, zászlót. Látom ezt a fajta viselkedést magam körül és engem hihetetlenül taszít. És el tudom képzelni, mennyire zavarja ez azokat, akiket pedig azoknak a szavaknak el kellene érniük... Régen tettem, de már nem akarom úgy Isten felé lökdösni az embereket, hogy teljesen közönyös vagyok az irányában, hogy mit okoz bennük az, amit hallanak (még akkor sem, ha esetleg tudom, hogy amit hallanak, az maga az igazság), mert csak a hit miatt érdekel az életük.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Az ember a fontos, mert az Úrnak is ő a fontos. Az érzéseivel, félelmeivel, rigolyáival együtt fontos. És ez nem jelenti, hogy nem kell elmondanom, amit a másiknak hallania kell. Azt jelenti, hogy nem nyomulhatok az intim szférájába kéretlenül, hanem számolnom kell azzal, hogy ő egy értékes ember, akinek van integritása. És ezzel a hozzáállással meg kell próbálnom megérteni őt, ami csak úgy megy, ha érdekel a másik és ha időt szánok arra, hogy megismerjem.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Ez persze durván leredukálja a durrbele vagdalkozós személytelen 'igazságosztás' lehetőségeit. Ha ugyanis az a játékszabály, hogy ha nem érdekel a másik, ha nem akarom őt megismerni, akkor (nagyon kivételes esetektől eltekintve) ne próbáljam tanácsolni sem, akkor az ember beleütközik egy felemás helyzetbe, mégpedig abba, hogy igazából nagyon kevés emberre szeretné ténylegesen rászánni az idejét, hogy őket valóban megismerje. Így viszont alig marad valaki, akinek az életére mély benyomást tudna lenni.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Idővel muszáj volt nekem is felismernem azt a nyilvánvaló tényt, hogy amit az előbb leírtam, az rám is igaz. Hiába a blog és az ezzel járó egyedülálló lehetőség sokak elérésére, elgondolkodtatására, én is csak nagyon kevesek életére tudok jelentős hatással lenni, keveseket tudok az életük döntéseiben igazán befolyásolni. Ez egyébként nem baj: ezt megértve könnyebb belátnom, hogy nem a tömegek a fontosak és még csak nem is az ügy bármi áron való előrébbvitele. (Bármi legyen is az az ügy.)</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Az élet mulandó és törékeny ajándék, amiből jó lenne a legtöbbet kihozni. Ezt pedig úgy tudom megvalósítani, ha személyes vagyok: ha teljesen őszinte, teljesen átlátszó, teljesen emberi vagyok. Ha nem azért küzdök, hogy mások hallgassanak rám vagy az igazságra, hanem elfogadó szeretettel és őszinte érdeklődéssel törekszem megismerni és megérteni másokat, akiket lehetőséget kapok megismerni, megérteni. Számolva azzal és elfogadva, hogy jóval kisebb a befolyásom az egyes emberek életében, mint szeretném, viszont jóval nagyobb a saját életem vezetését illetően annál, amit korábban gondoltam.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Előbbi gondolatok fényében az elmúlt hónapokban a blogjaim bezárásán és letörlésén is komolyabban elgondolkoztam, de végül mégsem találtam azt az utolsó érvet, amely miatt helyesnek éreztem volna egy ilyen döntést. Mert mi van, ha majd valamikor még lesz mit mondanom...? (Pánikba esett a grafománabb részem, hehe.)</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Magát a blogot egyébként gyakran a lelki életem kivetülésének érzem, pedig nem feltétlenül van így. Az, hogy hosszú ideje nem volt, mit írjak, vagyis a csend az éterben nem kell, hogy egyértelműen azt jelezze: baj van, rossz irányba menetelek. Jelen esetben azonban mégis volt ebben valami ilyesmi is, mert az Úr Jézusnak sokat kellett rám várnia az elmúlt hónapokban.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Nehezen indultam meg Felé és ennek megvolt a maga oka. Tudhatjuk viszont, hogy ez is csak olyan ok lehetett, mint a többi. Mert persze okos és körültekintő helyzetfelvázolással racionalizálhattam volna, hogy mit kerestem máshol és miért nem kerestem a mély közösséget Vele, de ez pontosan az lenne, aminek tűnik: a kimagyarázása a nyilvánvalónak.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Isten végig látott és végig szeretett. Tudta, mi van bennem és körülöttem. Ő azonban azt is tudta, hogy mit akar nekem megmutatni magamból. Ezért nem ment elém, nem babusgatott agyon, önbizalomhiányos, erőtlen szülőként nem ugrott kiszolgálni az igényeimet az első zúgolódásaimra. Ő ilyen - és nagyon jó, hogy ilyen, még ha néha nehéz is, néha meg nagyon fáj is.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
Jó, hogy mindig megadja a tiszteletet és pontosan tudja, hogy azzal munkálja a javamat, ha nem telepszik rám, hanem engedi, hogy én menjek Hozzá. Ő ezt kivárja, nem siet sehova. Csak vár rám, nem sürget. És sosem veszi le rólam annak a felelősségét, hogy én közeledjek - hisz Ő már közel van. Én elfordulhatok, moroghatok, sírhatok, kétségbe eshetek, indulatokra gyúlhatok. Kereshetem Őt vagy csendben a porban sajnálhatom magam addig, ameddig elegem nem lesz ebből. Ő mindvégig nyitott és szeretve vár. Rendíthetetlen, mély szerelmével pontosan tudja, hogy úgyis meg fogok Hozzá érkezni. Most is éppen így történt. Mert nem jó másutt lenni, csak ott, ahol Ő van.</div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small;">
<br /></div>
<div dir="ltr" style="color: #222222; font-family: arial, sans-serif; font-size: small; text-align: center;">
Atyám jó atya, akit jó szeretni...</div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFF99eCtPj4_44sm0z9DZjgS8jI-4GwDXuqaQ_LNRWNgLLOwRUxKYgaaMoGcCvaFlGePkKXq_lh9H80Ro7oJahPhpoAYr2jbAHay-srJ_0o6kmzoaYgFAiF3qgiObICY8ngDNhe5DXZ3jU/s1600/baby-sitting-in-the-road-ridiculous-sunset-alone-blonde-wallpaper.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="145" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjFF99eCtPj4_44sm0z9DZjgS8jI-4GwDXuqaQ_LNRWNgLLOwRUxKYgaaMoGcCvaFlGePkKXq_lh9H80Ro7oJahPhpoAYr2jbAHay-srJ_0o6kmzoaYgFAiF3qgiObICY8ngDNhe5DXZ3jU/s200/baby-sitting-in-the-road-ridiculous-sunset-alone-blonde-wallpaper.jpg" width="200" /></a></div>
<div>
<br /></div>
<div>
</div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com6tag:blogger.com,1999:blog-4271955603906390751.post-52680923849376138092016-02-01T15:40:00.000+01:002016-02-01T15:45:05.776+01:00Melyik az igazi/eredeti egyház? (marathoni poszt)<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxb79hLPA4wrfws4FBQIfd_gkA0ns5zh6Fgm1VF7gf8ReCgaqpp2_RmOtE9gvYVs3EbjRocfVl7ggCph3XiHJISV_nkwWlb0aiO8hyVXLqvN1sqRMLLK_-Kiu40XER8-eKc61fbr5ek0nl/s1600/hn_templom_panorama.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="124" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxb79hLPA4wrfws4FBQIfd_gkA0ns5zh6Fgm1VF7gf8ReCgaqpp2_RmOtE9gvYVs3EbjRocfVl7ggCph3XiHJISV_nkwWlb0aiO8hyVXLqvN1sqRMLLK_-Kiu40XER8-eKc61fbr5ek0nl/s320/hn_templom_panorama.jpg" width="320" /></a></div>
<div style="text-align: center;">
<br /></div>
Régen írtam, így alakult, de nem mondok ám le olyan könnyen erről a blogról. Bár látszólag magára hagytam, azért ott motoszkált a háttérben, hogy létezik és éreztem, hogy alkalomadtán még vissza szeretnék térni ide, hogy kiposztoljak a virtuális térbe egynéhány kikívánkozó gondolatot. Végre eljött ennek is az ideje.<br />
<br />
Egyházak, felekezetek, igaziság. Mostanában foglalkoztat ez a téma, de nem azért, mert úgy hiszem, hogy a mi felekezetünk az igazi. Egy ideje már csak vonakodva definiálom a miénket <i><b>miénk</b></i>nek. Na, nem mintha máshova kacsintgatnék, hanem ez az egész felekezetesdi elveszítette a jelentőségét nálam. Így a mostani poszt sem arról fog szólni, hogy itt bárkinek bizonygatni szeretném, hogy miért nem jó a többi és miért a miénk az egyedül igazi.<br />
<br />
Szerintem, ha névvel rendelkező egyházról, felekezetről vagy gyülekezetről beszélünk, akkor nem is létezik igazi/eredeti. Meg vagyok győződve, hogy nincs olyan szervezetileg vagy lokálisan definiálható hívő csoport, amely egyeneságon az apostoloktól származtatható vagyis amelyikről elmondható, hogy tényleg ő Az Eredeti.<br />
<br />
Nincs olyan, amely bírja a teljes igazságot (és szigorúan csak azt), nincs olyan, amelynek a tagjai mind az Úr bárányai lennének, a többiek (akik máshova tartoznak), azok pedig mind kecskék. Mivel nincsen igazi/eredeti egyház, lelki szempontból értelmüket veszítik a tagsági címkék, azok ugyanis semmit sem mondanak valakinek a lelki igaziságáról vagy a szellemi állapotáról.<br />
<br />
Na, akkor most ellőttem a poént, és már nem is érdemes továbbolvasni? Azért lehet, hogy mégis érdemes.<br />
<br />
<br />
<b>Az eredeti egyház eszméje</b><br />
<br />
Az emberek befolyásolhatóak. Bármiféle embertömegnek megvan az a pszichológiai hatása, hogy - miután az egyén bizalmát elnyerte -, őt gyanútlanná és manipulálhatóvá teszi, kiiktatva belőle 'beépített' vészjelzőit. Vallásos csoportoknál ráadásul ez súlyozottabban igaz, hiszen eleve megvannak azok a kulcsdolgok, amelyeket látva-hallva-tapasztalva az ember automatikusan otthon érzi magát az adott csoportban, még ha épp nem a legjobb helyen van is...<br />
<br />
Ezt a tömeghatást meglovagolva időről időre megjelennek olyan gondolkodók, akik mások által magukat Krisztus földi helytartójának, hatalmas felkent prófétának vagy szellemi vezetőnek hívatják. Akik - talán önmagukat is becsapva - állítják, hogy az az igazi/eredeti tan, dogma, egyház, amit ők oly nagy magabiztossággal képviselnek. Az Úr Jézus szavait és a Biblia egyes részeit forgatják ki (itt minden esetben kiforgatásról van szó) és elhitetnek sokakat azok közül, akiknek a hozzájuk való csatlakozás, s az ő rajongó követésük helyett ténylegesen az Úr Jézus nyomdokaiban kellene járniuk.<br />
<br />
Ezek a gondolkodók kiforgatják a Bibliát, hogy kiolvashassanak belőle egy vagy több olyan feltételt, amelyek teljesülése (vagy nem-teljesülése) alapján egyértelműen eldönthető, hogy valaki igazi keresztény-e vagy sem. Azonban ez az 'igazi keresztény' definíció sajnos egyáltalán nincsen összhangban a Szentírás egészével: szövegkörnyezetükből kiragadott igei mondatokra, ellentmondásos és igeileg csak részben alátámasztható elvekre, gyakorlatokra hivatkoznak.<br />
<br />
Általánosságban egy ilyen definíció az igazi keresztényekről kábé úgy hangzik, hogy ha a mi dogmáinkat elfogadod és (amúgy az üdvösség szempontjából részletkérdésekben is) teljesen úgy gondolkodsz és úgy is élsz, ahogyan azt az általunk felkentnek minősített vezetők meghatározzák, akkor te igazi keresztény vagy. Ha más véleményen vagy, akkor te biztosan tévelyegsz.<br />
<br />
Ez a hozzáállás több szempontból is problematikus.<br />
<br />
Egyrészt amiatt a tény miatt, hogy minden egyház és felekezet jön valahonnan. Mindegyik valamelyik másik korábbi formációból származtatható, ahonnan a történelem egy pontján kivált és megformálta a maga 'pozicionálását' a másik ellenében, vagy éppen valamely központi fontosságúnak gondolt, újból felfedezett dogma mellett.<br />
<br />
<i>Melyik akkor az igazi? Az, amiből kiszakadtak vagy ami kiszakadt? Egyáltalán miből lehetne ezt minden kétséget kizáróan megállapítani?</i><br />
<br />
Amelyik kiszakad, az nyilván állítja, hogy a régi volt a halott, ezért is jött ő ki abból: tehát megújulás történt. Amiből kiszakadnak, az viszont állítja, hogy a másik elhajlott valamilyen eretnekség irányába, eltért a tiszta tanítástól és ezért ment el: tehát tévelyeg. Lehet, hogy mindkettőnek igaza van, mert a régi már tényleg nem volt élő, az új viszont feltehetően túllendült a hiten az eretnekség irányába. De az is lehet, hogy egyiknek sincs igaza, és a régi mégis élőbb, mint amely rész kiszakadt, ugyanakkor a szakadók sem feltétlenül eretnekek, csak mondjuk bizonyos részletkérdéseket túldimenzionáló lelkes testvérek... Akárhogyan is van, ez a jelenség (mármint a szakadások ténye) nem erősíti meg az embert abban, hogy létezik egy eredeti, igazi egyház.<br />
<br />
Időzzünk egy kicsit még a szakadás témájánál. Bár az Ige is megerősíti, hogy szükséges, hogy legyenek szakadások, az erre vonatkozó rész nem alkalmazható bármelyik szakadásra. Szakadni ugyanis sok okból lehet és van, amikor muszáj is, de a legtöbb eset nem ilyen. Nem helyes dolog szakadni a pásztor személye, a dicsőítés stílusa, a kegyelmi ajándékok gyakorlásával kapcsolatos véleménykülönbség vagy egyéb részletkérdések miatt. Ezek leginkább hatalmi és/vagy hiúsági kérdések, amelyeket meg lehet oldani azzal, ha a büszkeség félre van téve és a testvéri egység fontosabbá válik a gyülekezetbe járó hívek számára, mint azok az igeileg nem mérvadó ízlésdolga témák, amikkel egyébként amúgy semmi baj sincs, viszont nem méltók arra, hogy miattuk egymásnak ugorjunk.<br />
<br />
Vannak viszont olyan helyzetek is, amelyekben igeileg legitim dolog a szakadás. Az üdvösség szempontjából alapvető tanításoktól való eltérés lehet az egyik ok, ami miatt muszáj elhatárolódnia a valódi testvéreknek azoktól, akik tévelyegnek és nem hajlandóak az igazsághoz odafordulni. A másik ilyen ok az lehet, ha a vezetők egyetértésével a gyülekezetben olyan kétes szellemiségű gyakorlatok honosodnak meg, amelyekről az Ige nem tesz említést és a vezetők szelíd szembesítése nem vezet semmilyen eredményre.<br />
<br />
Az igazi egyház témájához tartozik az is, hogy az egyházak/felekezetek a megalakulásuk óta folyamatosan változnak. Időnként mindegyik felülvizsgálja a hitelveit, tradícióit, és újragondol, hatékonyabbá tesz, új liturgiai elemet vagy programokat emel a már beváltak közé. Ezek által a mini 'reformálások' által a közösségek egyre modernebbé és ezzel együtt jellemzően egyre toleránsabbá is válnak: amit mondjuk 30 évvel ezelőtt nem engedtek be, azt ma már hiheti, vallhatja, csinálhatja az oda járó hívő is. Ez azt bizonyítja, hogy vagy az eredeti vagy a mostani az, ami távol áll a tökéletestől, tehát mint ilyen, nem lehet egyedüli igaz, ezért finomodik és változik folyton. A változást mondhatjuk úgy is, hogy most világiasodik és halódik el, de úgy is, hogy most újul meg és ezért fejlődik - nézőpont kérdése, hogy miként értékeljük a helyzetet.<br />
<br />
Nem lehet egy mai Eredetiről beszélni már csak amiatt sem, mert az őskeresztényeknek nem volt semmiféle jól csengő névcímkéjük, ami alapján beazonosíthatnánk őket valamely ma létező egyháznak vagy felekezetnek. Tudom, hogy vannak, akik magukat közvetlenül az apostoloktól származtatják, de ezek a magyarázatok inkább belemagyarázások, mint szilárd igei alapon álló állítások. A Biblia alapján teljesen nyilvánvaló, hogy az őskeresztények nem voltak sem katolikusok, sem pünkösdiek, sem reformátusok, sem testvérgyülisek, sem evangélikusok, sem baptisták, sem hitgyülisek, sem szabadkeresztények, sem adventisták, sem másmilyenek. Ők egyszerűen 'pőrén' csak Krisztus követői voltak: <i>testvérek, szentek, keresztények</i>. És akkoriban ez még megkülönböztető jelentéssel bírt, amiről a társadalom pontosan be tudta azonosítani, hogy kikről van szó.<br />
<br />
<i>Ma vajon van-e olyan egyház, amely meri vallani, hogy az ő névcímkéje a valódi kereszténységet tökéletesen lefedi és, hogy csak az övé az igazi?</i><br />
<br />
Manapság sokszor már a saját felekezetünk hitelveivel sem vagyunk tisztában, pláne a többiekével. Különösképpen igaz ez úgy, hogy időről időre mindegyik változik és alakul valamilyen irányba. Így viszont bármennyi ideje vagyunk is hívők, nehéz komoly és naprakész állásfoglalást megfogalmazni az egyik vagy a másik igaziságáról, hiszen nem ismerjük behatóbban azt, amiről nyilatkozunk.<br />
<br />
<i>Az egy igaz egyház koncepciója nagyon problematikus amiatt is, mivel hatalmas gőg kell ahhoz, hogy bárki teljes bizonyossággal állítsa: az ő csoportja rendelkezik az egyetlen helyes teológiával, az ő liturgiája nyugszik 100%-ban az Igén és az övéi közül mindenki valódi hívő.</i><br />
<br />
Ez azt jelentené, hogy el kellene higgyem: mindenki másnak a teológiája hibás, a többiek liturgiája igeileg komoly kívánnivalókat hagy maga után, <b>a miénk viszont pont rendben van</b>. Ha hinnék egy mai igaz egyházban, akkor azt is el kellene higgyem, hogy a többi felekezetben és egyházban nincsenek nagyobb számban valódi hívők.<br />
<br />
Mivel a miénk az igazi, szükségképpen nálunk koncentrálódik az Úr nyája. Mivel nálunk vannak a bárányok, el kell higgyem, hogy az egyházunkon kívül mindenki más kecske, aki el fog kárhozni. Bármennyire is őszinte hitűnek látszik is valaki, nyilván nem lehet bárány, mert csak nálunk vannak bárányok. Ha esetleg mégis bárány, akkor majd úgyis meg fog világosodni és hozzánk tér. Ilyeneket állítani több, mint tévelygés - egyenesen eretnekség!<br />
<br />
Azért fogalmazok ilyen erősen, mert Jézus Krisztus, Aki a láthatatlan Egyház Feje a Biblia tanúsága szerint egyértelműen nem lokálisban gondolkozik. Az Ige egészének a fényében Krisztus követői mindig is egy földrajzi helyeken és koron átívelő, fizikálisan és szervezetileg be nem határolható lelki papsághoz tartoztak és ma is oda tartoznak. A címkéződés (az, hogy ki hova "tartozik") és a különféle taggá válási procedúrák (adott kritériumok és hitelvek elfogadása, hűségeskü az egyháznak) sosem voltak része a hívővé válás régi rendjének, amelyet az Igében olvashatunk, és így igeileg ma sem tekinthetjük ezeket legitim dolgoknak.<br />
<br />
Az Ige tanúsága szerint Isten kegyelmes szeretetének, a Szentlélek munkájának és a tiszta evangélium hirdetésének következményeképpen emberek megtérnek, újjászületnek. Aztán ezek a megváltozott életű személyek nyilvánosan bemerítkeznek és csatlakoznak a hívek helyi csoportjához. Ott felnövekszenek tiszta tanítás, egyházfegyelem és folytonos megszentelődés bátorítása segítségével, az Úr Jézus Krisztus munkája által. Sehol sincs szó tagfelvételről, csatlakozási nyilatkozatról, emberek által meghatározott betartandó elvárásokról.<br />
<br />
<i>Ez egy nagyon fontos igazság: a hívek életét sohasem emberek, hanem maga a Szentlélek szervezi, irányítja, tisztogatja.</i><br />
<br />
A Szentlélek az, aki megtanítja a keresztényeket hitben járni. Nem embereken múlik a hitben járás, nem emberi rendeléseket kell követni. Ha tehát egy egyház mind lelki, mind hétköznapi életük gyakorlatának tekintetében behatárolja a híveit, akkor az inkább szekta, mint a Krisztus Teste. Hiszen ahol az Úr lelke, ott a szabadság - ami viszont nem a szabadosság, de nem is az emberi rendelések súlyos terheinek vállakra rakása. Hanem valódi szabadság: annak a szabadsága, hogy a keresztény a bűneitől megszabadulva (és folyamatosan ebben a szabadságban megmaradva) engedhet a Léleknek és figyelhet Istenére. <b>Istenére - nem az egyházára.</b> Nem arra, hogy az egyháza milyen rendeléseket ró reá vagy hogyan interpretálja a Biblia egyes részeit extra kijelentéseket kiolvasva abból.<br />
<br />
<br />
<b>Milyen volt a testvériség régen?</b><br />
<br />
Tudom, hogy az emberi rendelések, a megfogalmazott hitelvek és a gyakorlati életszabályok azt a jó szándékú célt szolgálják, hogy az egyházban ne legyen káosz. Hiszen a szervezés és az egyértelmű szabályok a híveket rendben és egységben tartják. Ez a cél azonban - bármennyire jó szándék motiválja is - egy testies, emberi cél, ami a megvalósulási formájában semmiképp sem Istentől származik!<br />
<br />
Talán bicskanyitogató lehet egy ilyen állítást olvasni, de nézzük csak végig a Szentírást! Ahol Isten előtt kedves szervezésről van szó, ott mindig a Szentlélek kezdeményez, nem az ember. A tetteket nem a rendetlenségtől vagy a viszálykodástól való kóros félelem motiválja. A jellemző érzület a keresztények végtelen bizalma Isten iránt, a békés megnyugvás abban, hogy Ő tökéletesen kompetens az egyháza dolgaiban - Ő és nem az ember. A keresztényeknek tehát nem kell 'többet' teljesíteniük annál, amire Ő őket utasítja.<br />
<br />
És ez így régen csodálatosan működött - úgy, ahogyan ma meg nem tud. Mert ma bármennyit is szervezünk, egyre több a konfliktus és a szerveznivaló. És már idő sincsen Istent megkérdezni, hogy egyáltalán akarja- e Ő ezt az egészet. Mindenki kimerült, túlterhelt, feszült, eredmények pedig alig-alig vannak. Nyilvánvaló, hogy valahol félúton nagyon gellert kapott az, ami kezdetben teljesen Istentől való volt.<br />
<br />
Érdekes módon az apostolok nem aggódták túl a Krisztus teste szervezésének és szabályozásának a kérdéseit. Ők nem féltek a tettetőktől, hanem hittek mindenkinek, aki azt állította, hogy megváltozott az élete, ezért mindenkit azonnal be is merítettek a saját vallomására. Hogyan lehettek ilyen könnyelműek? Hogyhogy nem készítették fel a leendő tagokat azok lelki kötelességei és egyházuk hitelveinek beható megismerése által? Hogyhogy a Szentíráson kívül megfogalmazott szabályok és credo-k egyáltalán nem voltak nekik fontosak? Hogyan tudták így jó szívvel maguk közé engedni az új embereket?<br />
<br />
<i>Úgy, hogy megtették, ami rájuk volt bízva és teljesen elhitték, hogy Isten is megteszi azt, amit megígért.</i><br />
<br />
Hogy mi volt az ő dolguk? Tisztán tartották a tanítást, nyíltan beszéltek a bűnökről és az Úr egész életen át tartó megszentelő munkájáról tettek bizonyságot. És mit ígért az Úr? Hogy az övéit helyreteszi és megfenyíti, hogy az övéit elkészíti, mint menyasszonyt a vőlegény érkezésére, hogy mindegyikük személy szerint meg legyen szentelve és készen álljon a Vele való találkozásra.<br />
<br />
Ez volt az oka annak, hogy nem féltek anélkül valakit a soraikba fogadni, hogy a tagsággal együtt járó felkészítésben részesítették volna. Nem volt erre szükség (mint ahogyan tagsági nyilatkozatra, fogadalomra és más bürokratikus biztosítékokra sem). Mert maga Isten viselt gondot az övéiről. A tiszta tanítás, meg a megszentelődés hangsúlyozása által a gyülekezet megmaradt a szentek közösségének - nem hígult fel nagy számú ál-hívővel. A Szentlélek mindig leleplezte a bűnöket és gondoskodott a közösség folyamatos megújulásáról, így a gyülekezet lelkileg éber tudott maradni, nem veszítette el a 'sótartalmát'.<br />
<br />
Kizárásra, kirekesztésre is csak ritkán került sor, és az nem is azt jelentette, mint amit ma. Ma a kizárás valahol azt jelenti: "helytelen dolgot tettél, ami nem egyeztethető össze a hívő életvitellel, ezért most nem vállalunk veled közösséget, de ha megbántad a bűnödet, gyere vissza nyugodtan". Az Ige újszövetségi részében a kizárás ezt jelentette: "megvizsgáltunk, megintettünk és te nem akarsz megtérni a bűnödből, ezért véglegesen hátat fordítunk neked és átadunk a sátánnak, azért, hogy a kirekesztés gyors véget hozzon neked és így az üdvösséged megmaradjon, csak a tested vesszen el".<br />
<br />
Krisztus Egyháza tehát nem látható, nem megfogható, nem földi természetű, nem tagságfüggő. Hogyan is lehetne akkor egyetlen földi szerveződésű egyházra vagy felekezetre ráhúzni, hogy ők Az Egyház?!<br />
<br />
<br />
<b>Miért ne lehetne egy igazi?</b><br />
<br />
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, meg kellene határozni az '<i>igazi' </i>szó definícióját. Ehhez szükséges lenne a minden tévedéstől mentes Tiszta Dogmát felismerni és megfogalmazni. Szerintem ez lehetséges is lenne: úgy értem, én hiszem, hogy Isten Szentlelke meg tudja világosítani az egyes ember értelmét és szívét, hogy így az meg tudja érteni a tiszta evangéliumot és aztán megtérve, újjászületve a továbbiakban képes legyen a keskeny úton járni (persze nem a maga erejéből, hanem Isten kegyelme által).<br />
<br />
Részletkérdésekben azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. És a bajok éppen ott kezdődnek, amikor részletkérdéseket teszünk kardinálissá dogmatikai szempontból. De miért is tennénk ilyet? Pont amiatt, mert a csoportunk hivatalosan bejegyzett vallási csoporttá kíván válni. Hogyha hivatalos egyházként pozicionálja magát egy csoportnyi hívő, akkor ott muszáj megkülönböztetnie magát másoktól, ez meg nem megy a részletkérdésekben való lábletétel nélkül. Pedig éppen a részletkérdésekben nem kellene hivatalos álláspontot megfogalmazni.<br />
<br />
A bajok ott folytatódnak, amikor mindenféle szilárd igei alapot nélkülöző elemeket emelünk be a keresztény életünkbe, liturgiánkba, gyülekezeteinkbe - ezzel is megkülönböztetve magunkat másoktól. És ettől persze tényleg mások leszünk, de ha azokat az elemeket nem az Igéből közvetlenül vesszük át, akkor elkerülhetetlen, hogy valamennyire el ne térjünk Isten eredeti szándékától és tervétől.<br />
<br />
Tehát a gond az az igazisággal, hogy ahhoz, hogy bármelyik szervezett, magát kereszténynek valló csoport ezt a címkét hivatalosan is a magáénak tudhassa, éppen az ellenkezőjét kellene tennie, mint amit a szervezettségéből adódó státusza 'megkíván': vagyis kizárólagosan az Igéhez szabadna teljes szívvel ragaszkodnia és azon senkinek/semminek a kedvéért nem szabadna túllépnie!<br />
<br />
<br />
<b>De mit is jelent ez a gyakorlatban?</b><br />
<br />
Azt, hogy az adott csoport a liturgiája megszervezéséhez és a hitelvei kialakításához csak a Szentírásból építkezik. Mégpedig úgy, hogy ahhoz nem tehet hozzá semmit: sem másik személy írását, sem egyéb kinyilatkoztatást, sem egy lelkileg felkentnek minősített csoport véleményét. Ami a részletkérdéseket illeti, azzal kapcsolatban világosan kell kommunikálnia, hogy azok részletkérdések, nyíltan bátorítva a híveket arra, hogy éljenek lelkiismereti szabadságukkal. Ezzel együtt be is mutatva a lehetséges változatokat, amelyeket az Ige fényében Isten bizonyosan elfogad.<br />
<br />
A kötött egyházi keret meghatározásához ezzel szemben muszáj figyelmen kívül hagyni azt az alapvető igei igazságot, hogy a hívek között mindenki egyenlő, vagyis mindenkihez szólhat a Szentlélek, mindenkin keresztül építheti az egész közösséget és Ő ezt akarja is tenni. A kötött szabályok és hitelvek tehát adott esetben elveszik a Szentlélek egyes embereken keresztül megvalósuló folyamatos formálásának a lehetőségét, mivel a keret hivatalos lefektetésekor valakiknek mégiscsak előre és a többiek helyett kell döntést hoznia arról, hogy részletkérdésekben mi hogyan gondolkozzunk, különben nem lehet egyértelműen definiálni azt, ki is a <i>'mi'</i> és kik a <i>'többiek'</i>.<br />
<br />
<br />
<b>Miért kell a <i>'mi'</i>?</b><br />
<br />
Mert biztonságot ad az összetartozás érzése által. Amikor egy egyházhoz, felekezethez, gyülekezethez csatlakozunk, akkor annak a csoportnak a dogmáit (= a részletkérdések általuk értelmezett verzióit) maradéktalanul elfogadjuk és ennek így is kell lennie. Ez kezdetben sokat segíthet nekünk, hiszen fiatal hívőként saját igeértelmezéssel könnyen csúszhatunk szélsőségekbe, akár eretnekségbe is mivel még nem ismerjük a teljes Írást. Amennyit viszont hívő életünk elején segít, annyit árthat is később ugyanez a dolog, mivel lelkileg eltunyulttá tehet.<br />
<br />
A dogma ugyanis állandó, a dogma kényelmes - <b>a dogma halott.</b> Nem hordozza Isten erejét, mivel nem kell rajta hosszasan gondolkozni, nem kell küzdelem árán megemészteni és a saját életünkben alkalmazás gyakorlati lehetőségeit számba venni. Nem kell a felismert igazságot minduntalan összevetni az Igével - miért is kellene? Nálunk okosabbak pontosan megfogalmazták, miben is hiszünk <i>mi</i>.<br />
<br />
De mi van, ha <i>mi </i>nem jól értettük? Mi van, ha valamit félreértelmeztünk? Mi van, ha <i>mi </i>részletkérdésekben túlléptünk az Ige által meghatározott lelkiismereti szabadságon? Mi van, ha amit <i>mi </i>régóta képviselünk (legyen az akár dogma, akár liturgiai elem, akár más jellemzője a mi egyházunknak/felekezetünknek) az nem áll meg az Ige fényében?<br />
<br />
Nincsen ma igazi egyház vagy felekezet, mert egyik sem bírja kizárólagosan a tiszta dogmát, mivel abban mind túllép a hatáskörén. Egyrészt azzal, hogy lelkiismereti szabadságra hivatkozik olyan dolgokban, ahol az Ige senkinek nem hagy választási lehetőséget. Másrészt viszont egyféle verziót fogad csak el helyesnek olyan részletkérdésekben, melyekben az Ige fényében egyértelműen a lelkiismereti szabadságból fakadó többféle gyakorlatot kellene bátorítania. Nem létezik az igazi amiatt sem, mert egyetlen egyház vagy felekezet sem mondhatja el magáról, hogy a tagjai közül mindenki vagy akár a többsége valódi hívő keresztény lenne.<br />
<br />
<br />
<b>Eltérő terminológia</b><br />
<br />
Szentlélek, Szent Szellem vagy Kenet a Szentháromság harmadik személye? Isten vezeti az embert vagy az Úr szól hozzá? A hívek keresztények, keresztyének vagy egyszerűen csak testvérek? Templom vagy imaház az Isten háza? Pap, lelkész vagy lelkipásztor a gyülekezet vezetője? Mise, istentisztelet vagy alkalom keretében jövünk össze? Megkeresztelkedünk vagy bemerítkezünk?<br />
<br />
Miért van eltérő terminológia? Melyik az igazi elnevezés? Létezik egyáltalán ilyen?<br />
<br />
Természetesen mindenki meg tudja magyarázni a sajátját és azt is, hogy miért logikusabb a közösségük által választott elnevezés, mint másoké. De, ha tüzetesebben megnézzük, akkor kiderül, hogy az Ige nem használja konzekvensen azokat az elnevezéseket. Ez azért lehet így, mert az egyes csoportok, amikor kiszakadnak a nagyobb közösségből, először mindenek előtt magukat akarják definiálni: pontosítani, hogy ők miben hisznek, és leginkább, hogy ők miben gondolkoznak másként. A másként gondolkozás, a többitől való megkülönböztető pozicionálás legjobb eszköze az eltérő terminológia használata. Ennek tehát nem annyira az Igéhez való ragaszkodáshoz van köze, hanem ahhoz a törekvéshez, hogy elkülönüljenek. Az elnevezések így gyökerezhetnek az Igében anélkül, hogy ez a tény önmagában kifejezné az adott közösség Igéhez való elkötelezett hűségét.<br />
<br />
Sajnálatos mellékhatás, hogy a terminológián sok minden elcsúszik : hitviták forrása lehet. A különbözőségek félretevése ott indulna, hogy hívjuk ugyanúgy a dolgokat vagy fogadjuk el egymás terminológiáját. És se nyilvánosan, se a közösségünkben egymás között, se a szívünkben ne tartsuk hitben csökkent értékűnek vagy szellemileg kevesebbnek a másikat csak azért, mert nem a mi bennfentes, 'titkos' szóhasználatunkkal írja le a saját lelki élményeit.<br />
<br />
<b><br /></b>
<b>Egyesüljünk - miért is?</b><br />
<div>
<br /></div>
<div>
Vannak ezek az egyesülési törekvések, de miről is szólnak ezek? Nem arról, hogy térjen meg hozzánk a másik tévelygő bárányka? Nincsen kölcsönös elismerése a másik csoportjának, valahol a cél mindig a térítés, áttérítés, visszatérítés. Ezzel pedig önmagukat és egymást csapják be, mert a kedvesség, az együttműködés, a közös evangélizálás és a látszólagos egységre törekvés mögött mégis az húzódik meg, hogy senki sem akar engedni a magáéból és ha mégis megteszi, akkor az csak kirakat.<br />
<br />
De miért is kellene egyesülni? Kellene egyáltalán? Első körben talán nem is kellett volna szakadni, de ha már megtörtént, akkor viszont nem szükséges, hogy a mostani állapotban a címkéket eltöröljük. Nem kellene egyáltalán foglalkozni a címkékkel. Nem kellene eltörölni őket, de nem kellene, hogy hit szempontjából többet jelentsen, mint a lakóhelyünk utcaneve, amely leginkább semmit sem árul el rólunk Isten vonatkozásában... Nem kell eltörölni, de semekkora jelentőséget nem kellene neki tulajdonítani.<br />
<br /></div>
<div>
<br /></div>
<div>
<b>Akkor kövessük a szkeptikusokat?!</b></div>
<div>
<br /></div>
A szkepticizmus talán túlzás, hiszen nem arról van szó, hogy mindent rosszindulatú kritikával vagy maró gúnnyal kell illetnünk. Ne legyünk szkeptikusok, de mindennél jobban szeressük az Urat és az Ő Igéjéhez <b>ragaszkodjunk </b>megalkuvás nélkül!<br />
<br />
Az Ige azt írja a béreai keresztényekről, hogy azok olyan emberek voltak, akiket nem lelkileg tekintélyes személyek szavai hoztak lázba, hanem az, hogy mindenkor Isten Igéjéhez ragadjon a lábuk. Még Pál apostol szavait sem vették készpénznek. Biztosra akartak menni és tudták, hogy minden ember tévedhető, egyedül csak az Írás a bizonyos, mert az származik 100%-ban Istentől.<br />
<br />
Bármilyen más igazság vagy bárki másnak a szavai az egy szubjektív vélemény az Igéhez képest, még ha angyal szaváról, felkent prófétáról, hatalmas misszionáriusról, papról, pápáról vagy más kipróbált és elismert lelki vezetőről van is szó. És Pál derekabbaknak állítja őket, mint a többieket, akik egy az egyben, az Igével való összevetés nélkül bevették az ő szavait.<br />
<br />
Ha fejlődni szeretnénk, akkor egyedül az Igéhez és az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatunkhoz ragaszkodjunk! És bátran kérdőjelezzünk meg <b>minden mást</b>, mert ez kedves Isten előtt! Tegyük mérlegre, vessük egybe az Igével még a legkézenfekvőbbnek gondolt közszájon forgó hitelvi tételeket és liturgiai elemeket is. És ha valami nem áll meg, azt merjük elvetni!<br />
<br />
<br />
<b>Óvakodj az egy igaziaktól!</b><br />
<br />
Ha nincsen igazi, akkor bölcs dolog fenntartásokkal kezelni minden olyan egyházat/felekezetet, amely nyíltan vagy burkoltan, de az egyedülinek, Isten igazi közösségének aposztrofálja magát. Kell, hogy megértsük, hogy ha újjászületett keresztények vagyunk, akkor mi már most az egyetlen, <b>igazi </b>láthatatlan Egyházhoz tartozunk elsősorban. Természetesen fontos az is, hogy közösségben legyünk a testvéreinkkel, azokkal, akik szintén ennek a láthatatlan Egyháznak a tagjai, azonban ez nem minden esetben jelenti, hogy a helyi hívők csoportjában is otthonra talál a keresztény.<br />
<br />
A valódi közösségre való szomjazás együtt jár azzal, hogy az ilyen személy számára a vallásos felekezeti címkék már nem lesznek meghatározóak és ezzel a tulajdonságával egyre messzebb kerül azoktól a klasszikus felekezeti önérzettel rendelkező társaitól, akikben az összetartozást érzését és a közösség illúzióját elsősorban az azonos címke alatti felsorakozás jelenti. A földi egyházi név már nem olyan fontos annak, aki valódi testvéreivel keres valódi közösséget. Neki csak az számít, hogy az a másik személy igazán tagja-e a láthatatlan Egyháznak, tehát keresztény-e a szó igei értelmében vagy csak valaki olyan, akinek papíron van tagsága, a mennyben viszont nincs.<br />
<br />
<br />
<div style="text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxb79hLPA4wrfws4FBQIfd_gkA0ns5zh6Fgm1VF7gf8ReCgaqpp2_RmOtE9gvYVs3EbjRocfVl7ggCph3XiHJISV_nkwWlb0aiO8hyVXLqvN1sqRMLLK_-Kiu40XER8-eKc61fbr5ek0nl/s1600/hn_templom_panorama.jpg" imageanchor="1" style="margin-left: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="77" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxb79hLPA4wrfws4FBQIfd_gkA0ns5zh6Fgm1VF7gf8ReCgaqpp2_RmOtE9gvYVs3EbjRocfVl7ggCph3XiHJISV_nkwWlb0aiO8hyVXLqvN1sqRMLLK_-Kiu40XER8-eKc61fbr5ek0nl/s200/hn_templom_panorama.jpg" width="200" /></a></div>
Esztihttp://www.blogger.com/profile/18168942883140786566noreply@blogger.com33