Karácsonyi bejegyzésem kapcsán élénk eszmecsere alakult ki a blogon. Többen bekapcsolódtatok, így sok érdekes/értékes gondolat kerül elő az elmúlt hetekben.
Liv is írt egy terjedelmes hozzászólást, amire én hasonló terjedelemben válaszoltam, aztán kerekedett belőle egy poszt - ez itt -, ami az első poszt ebben az évben. Szóval kellemes olvasgatást, egyben áldott 2014-es évet kívánok szeretettel minden itt olvasó blogolvasónak!:)
(Liv gondolatai kék színnel vannak jelölve.)
"Értem az érvelésed (a karácsonnyal kapcsolatban - a szerk.), tök jó, de tovább nem jutok vele, mert nem látom benne, hogy a sok közül miért pont ez lenne az Úr Igazsága, és nem a többi. Ráismerek, melyik csoporthoz tartozik ez az igeértelmezés, de az nem jön le belőle, hogy miért pont ez a helyes. Ezért kértem azt, hogy erről írj, mert nem értem, miért pont a te igeértelmezésed helyes, és hogy ezt honnan lehet egyáltalán felismerni vagy tudni. Ez a kulcskérdés, ami engem érdekel."
Honnan a bizonyosság? Ez a kérdés tulajdonképpen az Isten vezetésének a kérdése, nem igaz? Az örök dilemma: honnan tudhatom bizonyosan, hogy engem éppen most Isten az, Aki vezet és nem valami más hang után megyek? Honnan tudom, hogy a karácsony nem tetszik Istennek, ha mások szerint meg pont, hogy tetszik Neki?
A bizonyosság innen jön:
1. Tudom, hogy újjászületett hívő ember vagyok, tehát egyszer és mindenkorra megbékéltem Istennel. Ezt azt jelenti, hogy Ő szól hozzám és vezet engem, vagyis meg tudom érteni az akaratát. (Nem azt jelenti, hogy mindig értem, vagy, hogy mindig csinálom, de képes vagyok arra, hogy megértsem.)
2. Tudom, hogy Isten meg is akarja mutatni az akaratát, hogy aszerint tudjak cselekedni.
Ha az első kettő dolog megvalósult, akkor jön a trükkös része. Azért mondom, hogy trükkös, mert itt csúszunk el sokszor.
3. Ez a szívünk kérdése. Keresem Isten akaratát... mert? Miért? Mik az indítékaim? Isten belelát a szívbe és nem fogja felfedni előttem az akaratát, ha nem azzal a nyílt szándékkal keresem Őt, hogy amit megmutat, azt majd meg is fogom cselekedni.
Az Igének pedig
megtartói legyetek
és ne csak hallgatói,
megcsalván magatokat.
Mert, ha valaki
hallgatója az igének
és nem megtartója,
az ilyen hasonlatos
ahhoz az emberhez,
aki tükörben nézi
az ő természet szerinti ábrázatát:
mert megnézte magát
és elment,
és azonnal elfelejtette,
milyen volt.
De aki belenéz a szabadság
tökéletes törvényébe
és megmarad amellett,
az nem feledékeny hallgató,
sőt, cselekedet követője lévén,
az boldog lesz
az ő cselekedetében.
(Jakab 1:22-25)
Ez a szívbéli hozzáállás azt jelenti: várni, hogy Isten szóljon és elköteleződve lenni arra, hogy ha szól, akkor én ahhoz fogom igazítani a cselekedeteimet. Ez hibádzik sokszor. Pedig az Ige egyértelmű ezzel kapcsolatban:
Ha pedig valakinek közületek
nincsen bölcsessége,
kérje Istentől,
aki mindenkinek készségesen
és szemrehányás nélkül adja;
és megadatik néki.
De kérje hittel,
semmit sem kételkedvén:
mert aki kételkedik,
hasonlatos a tenger habjához,
amelyet a szél hajt
és ide s tova hány.
Mert ne vélje az ilyen ember,
hogy kaphat valamit az Úrtól;
a kétszívű,
a minden útjában
állhatatlan ember.
(Jakab 1:5-8)
Rám térve: honnan is jön ez az én bizonyosságom a karácsonnyal kapcsolatban? Vagy honnan jön bármiféle bizonyosság?
Mivel az első két ponttal kapcsolatban nagyon egyértelműen meg lehet határozni, hogy úgy van-e a mi esetünkben vagy nem, végül is a harmadik ponton múlik a bizonyosság. Az egészhez hit kell és önismeret. Mindkettőben folyamatosan fejlődünk, de az Úrral járva a lelki tapasztalatainkon keresztül a Szentlélek meg tud tanítani különbséget tenni hang és Hang között. Az Ő kegyelméből - gyakran a magunk kárán, csalódva - idővel megtanuljuk, hogy jobban kell megpróbálni a hitünket, jobban kell megvizsgálni a szívünket, jobban mögé kell néznünk az adott kérdéssel kapcsolatos indítékunknak annál, amennyire elsőre logikusnak tűnik. Mert csalárd a szívünk nagyon és képesek vagyunk becsapni saját magunkat.
Honnan tudom, hogy most nem csaptam be magam? Onnan, hogy megpróbáltam és folyamatosan megpróbálom a szívemet, az indítékaimat. Tehát vizsgálom a bizonyosságot, és a bizonyítékokat folyamatosan hozzámérem ehhez a döntéshez.
Agyalok, gondolkozom. Ha lenne Ige vagy egy gondolatmenet, amely megállja a helyét, gondolkoznék erről az Úr előtt és le tudnám cserélni a mostanit. De egyelőre nincs ilyen. És egy ideje úgy látom, hogy ebben a kérdésben Isten ezt a választ mutatta meg. Innen a bizonyosság.
Ha megismerem a szívemet és Istennel egy napi élő közösségben vagyok, akkor hihetek abban, hogy Ő helyreigazít, ha tévedek - hiszen mindennél jobban vágyom akaratát tenni. Hiszem, hogy nem fogok tévedni, ha Őhozzá szabom a lépéseimet!
Amikor valaki így áll hozzá, akkor egyfajta buzgalom, 'vágy' formálódik benne: akarja Isten akaratát tenni, vágyik az Ő jelenlétére, sóvárog arra, hogy megtapasztalja, hogyan cselekszik Isten az életében. Istennel járni és az Ő jellemét, akaratát még jobban megismerni. A Szentlélek az tehát, Aki az emberben meghozza a bizonyosságot. Az ember pedig elhiszi, hogy ő maga képes Isten akaratát megérteni, és hogy Ő meg is akarja ezt az Ő akaratát mutatni.
"A vezetős kérdésedre (ti. hogy kell-e feltétel nélkül hallgatni a vezetőkre - a szerk.) nem tudok válaszolni, mert nem tudom, kit értesz vezető alatt. De a Bibliai értelemben a vezető (apostol, vén, püspök…) nem azért vezető, mert igaza van, hanem azért van igaza, mert vezető. Kiválasztatott, elküldetett, stb."
A vezetők alatt mindenféle lelki vezetőt értettem: papot, pápát, lelkipásztort, ilyesmiket. Pont az a problémám, hogy azért, mert valakinek van egyházi titulusa, még nem biztos, hogy újjászületett hívő ember. Még, ha bizonyos is lenne, hogy az (mármint újjászületett hívő ember), akkor sem minden szava Szentírás, vagyis továbbra is tévedhető. Nem úgy van, hogy a vezető látása tiszta, csak, mert ő a vezető. Attól lesz a látás tiszta, ha Istennel járva enged az Ő folyamatos tisztogatásának a hívő ember. Minél szorosabban jár az Úrral, minél radikálisabban ragaszkodik a tiszta látáshoz, annál nagyobb világosságot fog kapni Isten kegyelméből.
Mindegyik hívőnek adatik világosság - de a mértéket nem aszerint mérik, hogy ki milyen titulust tölt be az egyházi rendszerben. Jó esetben a testvérek idővel felismerik, hogy valaki nagyobb világosságot kapott, és így talán tanítónak hívta el az Úr, de nem mindig jár együtt a titulus és a világosság nagyobb mértéke. Főleg, mert a világosság az egy dolog, az engedelmesség, a megszentelődés meg egy másik. Ha valakinek nagyobb a világossága, de az élete nincsen ezzel összhangban, akkor ő az Ige szerint nem alkalmas titulus 'betöltésére'.
Az, hogy az igazság milyen mértékét fogadja be a hívő ember, az Istennel való kapcsolatától is függ, mert csak ebben a közegben nyilatkoztat ki az Úr egyre többet magából. Elképzelhető tehát, hogy egy vezető bizonyos kérdéssel még nem foglalkozott, vagy nem a helyes meglátásra jutott el. Miért kellene akkor elfogadnom a tévedését, hogy aztán, amikor helyes meglátásra jut, akkor meg megint hozzá igazodjak? Ez nem lenne helyes. Az Igéhez kell igazodni, nem emberek véleményéhez.
Ha bibliai vezetőkre gondolok, akkor abban igazad van, hogy ők nem azért vezetők, mert igazuk van. Vagyis nem amiatt lettek elöl járók, mert egyedül náluk van az igazság kulcsa. Viszont az sem helytálló állítás, hogy azért van igaza, mert vezető. Már miért lenne minden igaz, amit gondol, csak azért, mert vezető? Igen, kiválasztatott. Igen, elküldetett. Igen, van ajándéka Istentől. De ettől már minden, amit mond, Szentírás? Nem kell megvizsgálni, hanem el kell fogadni? Csak, mert Ő a vezető? Az Igéből nem ezt a hozzáállást látom.
A béreaiak Pál szavait is megvizsgálták. Nem fogadtak el mindent, csak azért mert valaki olyan szájából hangzott el, akinek szellemi tekintélye volt. És Pál (azt hiszem, ő) is erre inti a testvéreket, hogy még, ha angyal szólna is: ha mást mond, mint a tiszta evangélium, akkor ne higgyenek neki. Az apostolok nem azt várták, hogy feltétel nélkül higgyenek nekik, hanem azt, hogy a testvérek próbálják meg a lelkeket, vajon azok Istentől vannak-e. És próbálják meg önmagukat is, hogy vajon a hitben vannak-e. És ítéljék meg a tanításokat, hogy el tudják dönteni, hogy hamis-e vagy igaz. Nem a vezetőknek szóló intések ezek, hanem az egész gyülekezetnek, minden hívőnek! Senki nem tud olyan bebiztosított pozícióba kerülni, hogy az ő szavait ne kellene megvizsgálni, és ha nem áll meg az Ige alapján, akkor elvetni. Akárki is az illető!
"Én nem gondolom, hogy a zsinatok vagy bármi gyülekezeti tanács azért ülne össze, mert nincs joguk az adott vezetőknek dönteni. Csak, hogy jobban értsd a véleményem: szerintem is dönthetett volna az antiokhiai gyüli vezetősége, sőt, dönthetett volna a gyüli maga, de a vénekkel egyetértésben (akikről tudjuk, hogy Pálék választották ki őket), de nem egy ilyen kérdésben, mint ez. (A pogánykeresztények körülmetélkedésének a kérdéséről van szó. - a szerk.)
Mert mi lett volna? Az, hogy az antiokhiai gyüliben így van, a lisztraiban meg nem? Érted, mi a gond? Ez egy közös döntés volt, hiszen a doktrínák mindenkire érvényesek, akik keresztények. Minden, ami a gyülekezet létrejöttétől kezdve döntésre került, az mindenkire érvényes. Ezért volt okos a Jeruzsálemi döntés, onnan meg kiment minden gyülibe az infó. Ezért van értelme annak, hogy a döntések egységesek legyenek. Mert akkor egy marad a test, a tanítás."
Szerintem is okos döntés volt, amit tettek Pálék. Ebben a kérdésben pontosan úgy jártak el, ahogyan az bölcs volt. De nem volt kötelező fölmenniük. Fölmentek, mert ez egy olyan kérdés volt, amelyben úgy látták jónak, hogy fölmenjenek. Nem tudok más olyan kérdésről, amelyben így fölmentek volna. Tehát, ez egy olyan döntés volt, amelyikben fölmentek, de más kérdésekben az apostolok ellenőrzése nélkül döntöttek. Te erre azt mondod, hogy éppen ez bizonyítja, hogy voltak döntések, amelyekben nem hozhattak döntést maguk. Én ezt nem így látom. Ebben a kérdésben helyes volt így dönteni, de nem azért, mert az apostolok elvárták az egyeztetést, hanem azért, mert így volt bölcs. A különbség, hogy én nem látom azt a kényszert, muszáj-t, amely mindenképpen ott lenne, ha az apostolok olyan módon lettek volna szervezetileg a többi hívő ember fölé rendelve, mint ahogyan mondjuk a katolikus egyházban a hierarchia van.
"Tehát Isten remekül meg tudta volna oldani (1700 éve), ha a Karácsonyt nem akarta volna, erre utaltam, illetve ezen gondolkodtam el. Persze, mondhatod, hogy nem volt vezető, aki helyesen értette volna az Igét. Lehet, ezt nem tudhatom, és lehet, hogy tökre igazad van ebben az egészben, de akkor „Isten miért nem szólt”? Hiszen a Lélek ígéretet tett, és nem az individuumnak, hanem Krisztus Testének."
Krisztus Testére mindjárt visszatérek, de egyelőre annyit szeretnék megjegyezni, hogy az nem azonos az egyházzal. Az egyház sokat korrumpálódott a kezdete óta. A liturgiában és az istentiszteleti gyakorlatban sajnos jó pár olyan elem van, amely nélkülözi az igei alapot. Mégis ott vannak az alkalmainkon azok az elemek, azok a gyakorlatok. Nem azért vannak ott, mert Istennek ez tetszik, hanem azért, mert az embereknek kedvük telik a maguk-alkotta istentiszteletben közeledni Őhozzá. Pedig ez nem kedves Előtte!
Isten mégsem 'sújt le' ránk ezért és nem is 'vágja rendbe' az istentiszeteleti gyakorlatunkat. Ez ugyanis nem az Ő dolga, hanem a miénk. Aki valóban közeledik Őhozzá, annak meg fogja mutatni az akaratát. Ha valóban közeledünk Őhozzá, akkor meg fogja adni a kegyelmét is ahhoz, hogy hozzáigazíthassuk magunkat az Ő akaratához. De nem munkálkodik helyettünk: amit nekünk magunknak kell kivetni az életünkből, az istentiszteleti rendünkből, azt nekünk kell megtennünk. És az Úr vár ránk, hogy ezt megtegyük.
Nem gondolom, hogy lett volna olyan kor, amelyben nem volt egy vezető sem, aki helyesen értette volna az Igét. Karácsonnyal kapcsolatban már az első időszakban is voltak 'vezetői' hangok, amelyek megfogalmazták, hogy nem értenek egyet a helyzettel. Szerintem ma is vannak olyan vezetők, akik nem értenek egyet, de gondolom őket nehezen tolerálja a rendszer. Ezért vagy csendben maradnak és megtartják maguknak a karácsonyozással kapcsolatos aggályaikat vagy nyíltan felszólalnak, amivel önként kiteszik magukat a szervezett egyházi felépítményből. Az egyházi rendszerek nehezen viselik az efféle, átlagostól igencsak eltérő különvéleményeket.
Amióta megírtam a tavaly előtti, meg a tavalyi karácsonyos posztot, több hívő tesótól kaptam olyan e-mailt, amelyben leírták, hogy őket pontosan erre vezette Isten! Természetesen nem ettől lesz igaz, ami igaz. Csupán arra reagálok ezzel, hogy Isten valóban szólt és szól ma is a karácsonnyal kapcsolatban - vezetőknek is és akárkinek, aki meg szeretné hallani. Csak sajnos ez egyike azon 'kézenfekvő, evidens' dolgoknak, amellyel kapcsolatban van egy hívő közgondolkozás. És a legtöbb ember nehezen jut el odáig, hogy egyáltalán megkérdőjelezze a gyakorlatot, annyira evidens ez. (Talán nem is akarják megkérdőjelezni, mert annyi szép emlékek kapcsolódnak hozzá, hogy az gondolják, ez az ünnep csak helyes lehet.)
Krisztus Teste individuumokból áll - már csak azért is, mivel egyesével és személy szerint kell megtérniük. Megszentelődésükről is egyesével gondoskodik a Szentlélek. Mégis az a csodálatos, hogy ezt összhangban teszi a többiekkel, így az egész Test együtt épül, úgy, hogy az egyén egyénileg is épül, meg a többiek által is.
"Már az apostolok korában nem gondolták, hogy minden testvér egyforma jogkörrel rendelkezik. Már csak azért sem, mert már az első században nem lett volna 2 egyforma gyülekezet, aki ugyanazt tanította volna, ha ezt így látták volna, sőt, a gyülekezetekben lehet, hogy nem lett volna 2 ember, aki egységesen értette volna a keresztény tanítást. A tanítás hamar felhígult volna, ahogy sok gyüliben meg is történt. Még jó, hogy az apostolok azért tovább adták az Igazságot és volt elég tekintélyük: nekik, az általuk kiválasztottaknak és utódaiknak, hogy az Igazság életben maradt. Így is sok gond volt a gyülikben, hogy az alapok egyek voltak!"
Továbbra sem látom azt, hogy különféle jogkörök lennének - mármint abban az értelemben, hogy valaki akár csak részben is hatalmat kapna arra, hogy meghatározza, eldöntse, hogy egy másik hívő mit gondoljon valamiről! Ilyen tekintélyi szó nem létezik. Az apostolok tanították a többi testvért, és nyilván a teológiájuk helyes volt, így volt mit továbbadni, de ez az Írott Ige miatt volt alapvető fontosságú. Vagyis, ez addig volt így, ameddig a gyülekezetekből ki nem nőttek azok a vezetők, akikre aztán rá lehetett bízni az egész helyi nyájat.
Központosított vezetés nem volt akkoriban sem. Volt egyfajta tekintélye a jeruzsálemi véneknek, de ez a tekintély olyan volt, hogy szabadott bölcsességet kérni tőlük, de nem volt kötelező. Vagyis nem tartoztak elszámolni nekik, hogy mit hirdetnek, hanem ezt rájuk bízták. Természetesen figyelmeztették őket, hogy vigyázzon, ki mit épít a közös alapra, de nem az apostolok feleltek a tanítás tisztaságáért. Ők lerakták az alapot és aztán ráépítettek mások. Az alap tisztaságáról az alap lerakói (apostolok) tudtak kezeskedni, de a többit imádságos szívvel a Szentlélekre bízták, Aki nyilvánosságra hozta a problémákat és a tanításbeli elhajlásokat, valamint a szívek szándékait is megmutatta. Így tudott egészséges maradni a Test. Ma is a Szentlélek az, Aki egészségben tartja a Testet: a felkent vezetői csoportnak nincsen olyan felhatalmazása, hogy kontrollt gyakorolhat az egyes hívek meggyőződése felett.
Eleve akkor (a gyüli kezdetén) még egyféle hívőség volt - az eredeti -, és így lehetett tudni, hogy ki van velük és ki nem. Ma nem így van. Ma sokféleség van és ebben a sokféleségben az Igéhez lehet és kell is fordulni. A levelek is ezért íródtak: hogy tudják a hívek, hogy mi az irány. Persze, régen ott voltak az apostolok is, akiktől meg lehetett kérdezni, ha valami nem volt világos, de ma már nem élnek az apostolok és nem látunk olyan trendet az Igében, hogy hasonló tekintéllyel bíró személyeket kellene a helyükre kinevezni. A hívek ma az Igéből tudják, hogy mi az irány. És Isten elvezeti az egyes híveket arra a közös látásra, ami Istentől van. Mindaz, aki Isten akaratát keresi az egyes kérdésekben, aki nem emberekhez, hanem egyedül csak Istenhez akar osztatlan szívvel ragaszkodni, azon megkönyörül az Úr és ad neki annyi világosságot, amennyi szükséges. Ad bölcsességet annak, aki keresi és szereti azt.
Emiatt nem gondolom, hogy apostoli vagy vezetői hatalmi szóra volna ma szükség, hogy egységben legyünk a kérdésekben. Nem tekintélyi szóra van itt szükség, hanem az Igére, istenismeretre, a saját szívünk ismeretére és egy mély kapcsolatra az Úrral. Ha ezek megvannak, nem fogunk eltévedni - nem azért, mert nem vagyunk tévedhetőek, hanem mert Isten az, Aki megígérte, hogy eljuthatunk a bölcsességre, ha azt keressük.
"A vezetők kiválasztásába pedig nem csak hogy beleszóltak, de ők maguk választottak vezetőket a gyülekezeteknek. A korábban emlegetett ApCselben is az van, hogy kénytelenek voltak Antiochiában rendet tenni, mert olyanok tanítottak, akiknek ők nem adtak megbízást (sic!). Kicsit korábban meg az van írva, hogy Szíria-szerte elöljárókat választottak a gyülekezetek számára, tehát az apostolok jelölték ki a vezetőiket. Ezt az első századi gyülekezeti levelezések is megerősítik, ennek a hagyománya fennmaradt, az apostolok által választott vezető adhatta csak tovább a vezető jogát. Timóteusnak azt mondja Pál, hogy amit tőle hallott, azt adja át a megbízható (sic!) embereknek, akik szerinte alkalmasak lesznek mások tanítására!"
Igazad van abban, hogy az apostolok választották a vezetőket és aztán ez továbbment. Kellenek vezetők, ez nyilvánvaló. De nagyon fontos látni, hogy nem a hierarchia tartja meg a tanítás egységét, tisztaságát, mert nem emberek őrzik azt, hanem a Szentlélek. Ezt látjuk az újszövetségben, hogy a Szentlélek munkálkodik, elhív, megfedd, vezet, tanít. A vezetők és a többi testvér pedig enged a Léleknek, és így lesz egy a Test a szeretet által.
Nem a zsinatok adják a tanítás egységét, hanem a Lélek vezeti el az egyes híveket ugyanarra. Az Igéből tudjuk, amit tudni lehet - nem szükséges egy tekintéllyel bíró személynek megerősíteni ugyanazt az igazságot. Nem is lehetne akkora kontrollt gyakorolni, hogy minden fontos kérdésben minden egyes hívőhöz kimenjen a hír arról, hogy mit 'kell' hinni. Eleve miért is kellene elmondani, hogy mit kell hinni, amikor tudjuk, hogy azt kell hinni, amit a Szentírás kinyilatkoztat? Nem többet és nem kevesebbet. Aki hitre jut, az Istenhez tér és Jézus Krisztust akarja követni, nem emberi rendeléseket. Az ilyen embert nem kell emberileg győzködni, hanem Igével kell a lelkére beszélni, mert őt az Ige győzi meg.
Nem kellenek emberi gondolkozásból származó magyarázatok. Jó néha, hogy vannak, de nem élet-halál kérdés ez. A sok magyarázat inkább csak félrevisz, és a túlzott teológizálás is. Az Ige magáért beszél és meg lehet azt érteni. Sajnos, ma sokan annyira elsilányosodott 'kapcsolatban' élnek az Úrral, annyira hozzá vannak szokva a magyarázatokhoz, hogy már nem képesek az Igén nevelődni. A sok magyarázat személyfüggő embereket nevel, akiknek nem kell a tiszta Ige, csak az, hogy a vezetőik megmondják, miről mit kell hinniük. Ezek az emberek nem mernek önállóan gondolkozni, nem mernek ráébredni az igazságra, hanem mások lefinomított, megrágott, előgondolkozott és szép mívesen megfogalmazott magyarázatait fogyasztják élvezettel. Az Ige nem elég nekik, annak olvasása nem okoz örömet, csak ha mások gondolataival együtt táplálhatják vele önmagukat.
A magyarázat kényelmes, de az Ige az igazi lelki eledel: azt emészteni, rágni, átgondolni kell - és engedni, hogy beépüljön az életünkbe és így átformáljon. A magyarázat nem igazi eledel, mert nem formál át, csak eltunyulttá tesz. Ha olvassuk az Igét és kérünk világosságot az Úrtól; ha Ővele járunk mindennap, akkor Ő fog adni tiszta látást, nem emberektől szerezzük meg azt.
"Tehát én pont azt látom, hogy voltak bizony vezetők, akiknek a tanítását muszáj volt elfogadni, sőt, senkinek eszébe nem jutott volna megkérdőjelezni. A szervezeti hierarchia azért alakult ki, mert máshogy képtelenség megoldani, hogy a keresztény tanítás egységes maradjon, hogy egy döntés mindenkihez eljusson. Pl. ha nem lett volna a második zsinat, akkor most lehet, hogy nem tudnánk a Szentháromságról, vagy ha nem mennek fel Pálék Jeruzsálembe, akkor a pogányokat egyik gyüliben körülmetélnék, bizonyos gyülikben meg nem."
A szervezeti hierarchia nem a tanítás egysége és a praktikum miatt alakult ki, hanem politikai indíttatásból. A gyülekezet kezdeti éveiben, amikor az emberek önszántukból csatlakozhattak Krisztus Testéhez (nem fenyegetve, kényszer hatására, mint a későbbi korokban), akkor nem volt jellemző, hogy központilag határozták volna meg a dogmákat, mint ahogyan a többlépcsős hierarchikus felépítés sem volt jellemző. Voltak a hívek - meg voltak a vezetők. Nem voltak a vezetőknek vezetői, meg azoknak is, meg annak egy fő vezetője. Az egyházi titulus egy nagy feladatra való elhívást jelentett, nem egy anyagi megélhetést biztosító szakmát.
"Írod, hogy „mezei hívő is kimondhat grandiózus dolgokat. Csak ne terjessze (?), ha a vezetői mást gondolnak, s ezt bölcsességnek nevezed.” (de hát miért bölcs ez? az igazságot nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik, nem? vagy az erre nem vonatkozik? ha nem, akkor miért nem?)"
Azért írtam, hogy ne terjessze a másféle nézeteket, mert ezek részletkérdések. Persze, fontos részletkérdések, de egy adott közösség életét fel lehet dúlni azzal, ha egy testvér gondolkozás nélkül 'ostorozza' a többieket az igazsággal.
Ha tagja vagyok egy gyülekezetnek, akkor elfogadom az ottani felkent vezetők tekintélyét. Ami azt jelenti, hogy megoszthatom velük azt a világosságot, amelyre eljuttatott az Úr, de azután az Ő felelősségük, hogy mit kezdenek vele. Lehet, hogy nem lesznek nyitottak befogadni azt. Akkor az már nem igazság? Dehogynem, hiszen az nem függ attól, hogy az egyes emberek mit gondolnak róla. Ha azonban ez a helyzet (ha a vezetők nem nyitottak arra az igazságra), akkor két dolgot tehetek. Első, hogy otthagyom azt a gyülekezetet. Ezt abban az esetben tenném, ha az adott kérdésben a 'másfajta' látásuk konkrétan hamis tanítás, eretnekség elfogadását és hirdetését jelentené a részükről. A második, hogy maradok a gyülekezetben, és - bár továbbra sem értek egyet - , meghajtom a fejem a vezetők tekintélye előtt. Erre az esetre értettem, amit írtam. Vagyis, ha maradok a gyülekezetben, akkor nem helyes kiállnom a testvérek elé és terjeszteni valamit, ami a vezetők közös állásfoglalásával szöges ellentétben áll. Ha maradok, akkor elfogadom tekintélynek a vezetőket, mert ez a helyénvaló.
Ez nem jelenti, hogy a vezetők hatalmi szóval azt mondhatják, hogy minden hívőnek muszáj karácsonyozni, mert az helyes, és nekem onnantól máshogyan kell látnom a dolgokat és karácsonyoznom 'kell'. Ilyen tekintélyük nincsen a vezetőknek, hogy meghatározhatják a meggyőződésemet! De meghatározhatják egy gyülekezet szellemi arculatát, tanításainak tisztaságát. És, ha oda járok, alkalmazkodnom kell annyiban, hogy nem agitálhatok nyílt fórumon a vezetőség meglátásával ellentétesen. Mert ez lázadás, ami nem helyes. Itt nem az igazság véka alá rejtéséről van szó, hanem arról, hogy a vezetőknek van egyfajta tekintélyük, amit illik tiszteletben tartanom, ha már egyszer oda járok.
Engedelmeskedjetek előljáróitoknak
és fogadjatok szót,
mert ők vigyáznak lelkeitekre,
mint számadók;
hogy ezt örömmel míveljék
és nem bánkódva,
mert ez néktek nem használ.
(Zsidók 13:17)
Ez tehát nem ugyanaz, hogy az igazságot nyíltan hirdetni kell. Mert igen, hirdetni kell, de nem mindegy, hogy kinek mit mond az ember. Ezek fontos témák, érzékeny témák, de nem érdemes mondjuk szétszakítani egy gyülekezetet ezen a kérdésen. Olyan ez, mint a dicsőítés. Valaki a kortárs ugribugri dicsire bukik, az érinti meg. Valakinek meg a régi himnuszokra csordul ki a könnye. És lehet határozott véleményem arról, hogy mondjuk a keresztény rock az nem helyes, de nem fogok emiatt a dicsőítésvezető vagy a fiatalok torkának ugrani és a fejükhöz verni az Igét meg egyéb forrásokat annak bizonyítására, hogy nem jól csinálják, amit csinálnak. Úgy gondolom, bölcsnek kell lennünk, hogy tudjuk, kinek, mikor, mit kell mondanunk. Ha a Szentlélek indít, akkor nincsen baj. Ha nem indít, akkor ne mondjam. Mert az igazságra valóban el lehet jutni, de ha másoknak mondjuk, azt Isten szerint kell mondani,
akkor, amikor Ő akarja. Itt most nem az evangéliumról van szó, amit alkalmas-alkalmatlan időben mondani kell.
"A karácsony ünneplése vagy nem ünneplése nem lehet egyéni döntés, Te magad ezért írtad a posztot, mert ezt mindenkinek tudnia kellene. Ez nem egy egyéni látásod a saját életedre, a te magad útjára! Ez egy olyan téma, mint a pogányok körülmetélésének kérdése: szerinted mindenkinek tudnia kellene róla, aki keresztény. Mert jelenleg mindenki bűnben van. Nem üdvkérdés, de az általános gyakorlat rossz."
Így van, az általános gyakorlat valóban rossz. A poszt azért íródott, hogy erre felhívja a figyelmet. Azonban ez a dolog egyéni döntés kérdése, mint minden döntés a hívő ember életében. Van
egy igazság,
egy helyes út, amit Isten akar, hogy megértsünk életünk legapróbb részleteire kiterjedően. Ez azonban nem központilag van kirendelve emberek által, hanem Isten személyes vezetése által van bölcsen adagolva. Ő mindenkit a maga tempójában lépésről lépésre vezet.
A cél nem az, hogy a teljes igazság 100%-os mércéjét
kímélet nélkül kirendeljünk minden embernek, hogy aztán legyen min összeomlaniuk - mert Isten nem így munkálkodik az egyén életében! Hanem, Ő személyesen, velük együtt járva formálja az övéit. Eszköztárában természetesen szerepel a testvéri közösség is, mint olyan közeg, ahol az igazságról hallani lehet. Azonban a testvéri közösség nem a központilag elgondolt igazság kihirdetésének a közege, nem ilyen egyszerű az ügy. Ha csak erről lenne szó, akkor nem kellene gondolkozni, nem kellene imádkozni, keresni az Urat és küzdeni, hogy a sok hang közül, ami bennünk és körülöttünk van, megértsük az Úr hangját.
Istennek nincsenek kész válaszai azok számára, akiknek csak a válasz kell és nem Ő maga. Isten azt akarja, hogy előbb Őt keressük, és Ő ráadásul megadja a válaszokat. A kész válaszokhoz nem szükséges közösségben lennünk Vele és másokkal. Az információ tehát, vagy ha úgy tetszik, 'az igazság', Isten szolgáinak a folyamatos ténykedése révén már ott van kint, felfoghatóan, megérthetően, befogadhatóan. Azonban, csak amikor Isten annak az egyénnek rányitja a szemét, akkor fog tudni az az ember valamit kezdeni vele. Előbb nem. A szemnyitásért viszont nem kell kampányolni, szervezkedni - azért Isten vállal kezességet. Ez az oka annak, hogy nem gondolom, hogy mindenkinek tudnia kell a karácsony hamisságáról.
Nem is hiszem, hogy mindenki bűnben van: szerintem vannak jó páran, akik régen sem ünnepelték és most sem teszik. És van, akiknek most nyitogatja a szemét az Úr. Az persze nyilvánvaló, hogy továbbra sem a többséget jellemzi ez, de hát nem is az a fontos, hogy a többségi irányzék megváltozzon, hanem, hogy az emberek, ha keresik, meg tudják találni a helyes utat. Mert megtalálható: Isten megmutatja. Ez a fontos.
"Kérdem akkor: a Lélek hogyan oldja meg, hogy egy újonnan felvetett (?), de régi igazság elterjedjen? Az apostoloknak ez is a célja volt, mindenki, aki igazságot közvetít, annak ez is a célja kell, hogy legyen."
Szerintem a Szentlélek gondot visel az ő igazságairól és egyre többeknek mutatja meg, hogy mit kell gondolni és tenni. Ebben segíthet a blog is, de nem érzem küldetésemnek, hogy mindenkihez eljusson ez. Engem is Isten vezetett a karácsonnyal kapcsolatban, nem emberek. Felhasznált másokat is az életemben, de Ő emberi útmutatás nélkül indította el bennem azt a fajta 'keresést' a helyes ünnepléssel kapcsolatban, amely odavitt, ahol most vagyok. Ez nem csak a karácsonyra igaz: sok más dologban is Isten vezetett, nem az információ (igazság) ismerete győzött meg.
Igazából fogalmam sincs, hogy adott pillanatban volt-e körülöttem emberi információ vagy nem. Akkor, amikor már rányílt a szemem a kérdésre, akkor hirtelen minden elém került, ami ezzel kapcsolatos, szinte tálcán tette elém az Úr. Előtte sosem hallottam róla - de gyanítom, csak vak voltam rá, hogy lássak. Nem tudtam még érteni azzal a dologgal kapcsolatban. Isten pedig türelmesen várt és munkálkodott rajtam - bennem -, hogy alkalmas időben befogadhassam, amit elém tesz.
Ilyen módon nem gondolom, hogy Ő ne tudna bárkit ráébreszteni a blogom vagy bármiféle írott anyag nélkül arra, hogy a karácsony körül komoly problémák vannak. De, mint tudjuk, nem csak a karácsony körül vannak komoly problémák... Ameddig valaki nem kész arra, hogy Isten megmutassa neki azt, amit szeretne megmutatni, addig az az ember egyszerűen el fog menni emellett az igazság mellett is. Csak a Szentlélek tudja 'késszé tenni' az embert egy adott igazság megértésére, úgy, hogy az Igét, amelyet hallunk, hallgatunk, olvasunk, Ő az ember szívébe írja. Így lesz a hívő ember földje megmunkált föld, amelyben Isten igazságai fel tudnak növekedni és gyümölcsöt tudnak teremni.
"Az egyház nagy területen élt meg sokféle kultúrában, szokások között, és a karácsony mégis elterjedt és általános gyakorlattá vált. Ennyi erővel az ellenkezője is elterjedhetett volna és általános gyakorlattá válhatott volna. Miért nem ez történt?"
Hogy nagy területen elterjedt, az nem mutatja, hogy minden rendben van vele. Az egyházon belül sok minden elterjedt, aminek nem kellett volna (válás, szülőkkel szembeni tiszteletlenség, vasárnapi iskola, rockzene, erkölcstelen öltözködés). Ezek a dolgok és még sok más is világszerte elterjedt, de ettől még egyik sem lesz helyes gyakorlat. Nem a népszerűsége vagy az elterjedtsége határozza meg, hogy helyes-e, hanem az elterjedésétől függetlenül helyes vagy nem helyes.
A Lélek megoldja, hogy a megfelelő igazságok eljussanak a megfelelő emberekhez. De nem mindenkinek van erre szüksége. Nem azért, mert nem ez a helyes, hanem, mert a Lélek tudja, hogy kinek mire van szüksége. Van, akinek előbb a házasságát kell rendbe tenni, valakinek előbb meg kell térnie, valakinek el kell hagynia bizonyos dolgokat az életéből, azután jöhet a karácsony biblikusságával kapcsolatos foglalkozás. Nekem az a dolgom, hogy megírjam, amikor Isten indít, hogy írjam. A többi a Lélekre tartozik, hogy Ő kihez és hogyan juttatja el. Ha mindenki életében a karácsonyozás marad az egyetlen helytelen tett, akkor már nagyon boldog leszek.:)