Több lány között egy fiú... (apáknak szól)

Egyik kedves blogolvasóm (egy apa) ma feltett egy kérdést. A délutánom egy része többek között az erről a kérdésről való ötleteléssel telt, és most hogy megvan a válasz, úgy gondoltam, hogy a neki szánt komment helyett blogolok egyet róla (mert talán mást is érdekel ez a téma). A kérdés úgy hangzott, hogy hogyan nevelnék 3 kislány között egy fiúgyerkőcöt. Habár harmadik gyerekről van szó, tehát fiatalabb és idősebb lánytesója is van, a megfogalmazott alapelvek úgy gondolom, hogy bármely olyan családban alkalmazhatóak, ahol vegyesen vannak fiú-, és lánygyermekek.

Három dolog jutott eszembe.

1. Éreztessed a fiaddal, hogy ő Isten teremtménye, egyedi és különleges, mint fiúgyermek. Ez a dolog először a szülők fejében kell, hogy letisztuljon. Némi önvizsgálat szükséges annak felismerésére, hogy apaként, anyaként milyen érzéseitek vannak a fiatokkal kapcsolatban: akartátok őt, mint fiút vagy titokban ő is kislánynak készült? Ez azért lényeges pont, mert azokban a családokban, ahol lánygyermekek is vannak, gyakran lánymércével szemlélik a fiúgyermeket is: mennyire hangos, mennyire izgő-mozgó, milyen a kézügyessége, milyen választékosan beszél, mikor lesz szobatiszta, mennyire bújós a fiú a lánygyermekhez képest.

Ez a lányokkal való összehasonlítás, habár a legtöbbször nem tudatosan megfogalmazott, ennek ellenére negatívan megkülönböztető a fiúgyermekre nézve: ugyanis az előbbi szempontok alapján a fiú egyértelműen alulmarad és ő bizonyul 'rosszabbnak', nehezebb esetnek. Megjegyzem, vannak nagyon nyugis, békés, és gyorsan fejlődő fiúgyermekek, akik rácáfolnak erre az ítéletre, de ezekben az esetekben is a lányokkal van összehasonlítva a fiú, és a lányokhoz képest könnyebben kezelhető. Ez a megítélés, ez a lányokból való kiindulás alapvetően gátolja azt, hogy a fiadat fiúként különleges teremtménynek, Isten áldásának lásd, akivel Neki célja van. Így nagyon nehéz a gyereked fiú voltát ünnepelni. És sajnos ezt a kisfiúk megérzik.

Mivel benne van a megfelelési vágy, a te szülőként sugallt "könnyebb dolgom lenne veled, ha lány lennél" vagy "jobban örültem volna, ha lánynak születsz" kimondatlan gondolataidra reagálva a fiad könnyen ellányosodhat. Vagy problémás fiúvá válhat, amivel kimondatlanul lázad szülei kimondatlan elutasítása ellen. Azt hiszem a szülőknek sokkal inkább kellene tartaniuk attól, hogy lányos lesz a fiuk, mint attól, hogy fiús lesz a lányuk. Ha tehát a lelkünkben rend van azzal kapcsolatban, hogy fiú a fiú, akkor képesek vagyunk könnyedén üdvözölni gyerekünk fiú voltát a vele kapcsolatos tevékenységeink során, a hozzá való viszonyulásunkban- és ez fontos.

Emellett pedig: szavak, szavak, szavak. Mondd is ki, amit gondolsz: "örülök, hogy fiú vagy"! Ez tudatosítja a hozzáállásoddal közölt információt saját magáról. A lányok kisgyermekként, fogékony éveikben annyi ilyenfajta szóbeli megerősítést kapnak még ismeretlenektől is az utcán pl. amikor szép ruhában jelennek meg valahol- a fiúknak alig jut ebből... Ezért ragadj meg minden alkalmat, hogy verbálisan is ünnepeld a fiút a fiadban, ha eddig nem tetted: szüksége van erre a megerősítésre.

2. Mesélj neki sokat azokról az izgalmas dolgokról, amik felnőtt férfiként rá várnak: feleségválasztás, családvezetés, szolgálat. Az sem hátrány, hogy ha te örömmel éled meg a saját férfiasságodat. Ha a fiad nem látja nyűgnek a felnőttkori férfi-feladatokat, hogy ha nem rettented el a legelején, hanem látja, hogy örömmel vagy férfi, apa, családfenntartó, család papja és gyülekezeti szolgálattevő, az hatással van rá, és segítségére lesz abban, hogy elfogadja fiú voltát. Amikor egy apa nehezen vállalja fel a saját szerepét, vagy láthatóan olyan iga az számára, amit szívesen lerázna, az sajnos káros dolgokat kommunikál a fiának is a férfilét értékeivel kapcsolatban.

Ha nőként örömmel és tisztelettel élsz a férjeddel, akkor ezek a dolgok beégnek a fiad elméjébe, elrakja odabenn. Ebből a mintából fog építkezni, amikor később tiniként az életét újraértékeli: amikor eldönti, hogy fel akar-e nőni, érdemes-e neki ezt végigcsinálni, vagy biztonságosabb és veszélytelenebb, ha nem nő föl, mert a látott mintát nem tartotta követésre méltónak.

3. Vond bele férfias tevékenységekbe, és beszélj a lányok előtt erről. Legyenek kettesben töltött időitek, amikor férfidolgokat csináltok: barkácsolás, nehezebb kerti munka, autó szervizbe vitele, gépszerelés, vagy akár egy égőcsere- a lényeg, hogy vond bele abba, amit csinálsz, amit férfiként csinálsz. Legyen ez ismert a nőnemű családtagok előtt, hogy vannak apa-fia dolgok, és az csak rólatok szól. Ez segít neki a bőrén megtapasztalni, hogy miről szól a férfiak élete.

Azt hiszem, egy több lánygyermekkel megáldott családban sokkal több figyelmet kell szentelni a fiak jellemének alakítására és az identitásuk tudatosítására. Azt látom, hogy a lányok születésüktől fogva hordozzák a maguk lányos tudatosságát: nekik nem kell tanítani, hogy lányok. Persze az ő esetükben a jellemfejlesztésre kell nagy gondot fordítani.

Ugyanakkor a fiúkat tudatosan kell fiúvá nevelni, és a szűkebb és tágabb környezet ellentétes jelzéseire reagálva védeni az identitásuk elleni támadásoktól, bármilyen forrásból is érkezzenek azok: rokonok cuki rózsaszín holmijaitól, amit fiunknak küldenek, feminista viccektől, amik társaságban időnként elhangzanak a férfiak alsóbbrendűségéről, még a lánytestvérek cikizésétől is. Társadalmunk alapvetően biblikus családrend-ellenes, és egy a végletekig kicsavart, torz férfiideált állít nap mint nap a gyerekünk elé: ha nem vagyunk résen és ha nem ragadjuk meg az ellennevelés és a ránevelés éveit imádsággal, akkor nem érjük el az ideális hatást, amivel a fiunk életben való boldogulását megfelelően előkészíthetnénk.

Szerezz igazságot, és el ne adj;
bölcsességet és erkölcsöt és eszességet.
Igen örül az igaznak atyja,
és a bölcsnek szülője annak vigadoz.
Vígadjon a te atyád és a te anyád,
és örvendezzen a te szülőd.
Adjad, fiam, a te szívedet nékem,
és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.
(Péld.Besz. 23:23-26)

Egészséges életmód...hmm

Kis hazánkban igen népszerűvé és divatossá vált a hatalmas 'egészséges életmód' mozgalom. Sokan kínos gonddal válogatják meg azt, hogy mi kerüljön az asztalukra, majd a gyomrukba, ez azonban sajnos csak részben szól az egészségről. Valójában ettől várják életük meghosszabbodását vagy önmaguk megtisztulását.

Többször hallottam az egészséges életmód kapcsán a bibliai teremtésre hivatkozni olyanokat, akik a Biblia egyéb igazságait nem tartják igaznak. Azt mondják, hogy Isten eredetileg is a zöld növényeket adta eledelül az embernek, ezért ma is az lenne a normális, hogy ha csak azt ennénk. Mintha az ettől különböző táplálékok, mint pl. a tej és a hús "eredetileg tervezetten" nem emberi fogyasztásra kitalált táplálékok lennének. A fogazatunk is érvként szerepel, mert az szerintük a növényevőkére jellemző. Most nem szeretnék részletesen belemenni, de az Igében a fenti dolgokról más van megírva. A tudatosság pedig, habár más vallásokban egy igen komoly szellemi erény, a kereszténységben nem azonos a szellemi érettséggel.

Mégsem értitek-é, hogy minden,
ami a szájon bemegy




a gyomorba jut és
az árnyékszékbe vettetik?




Amik pedig a szájból jőnek ki,
a szívből származnak,




és azok fertőztetik meg az embert.




Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok,




gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok,




lopások, hamis tanúbizonyságok,
káromlások.




Ezek fertőztetik meg az embert;




de a mosdatlan kézzel való evés
nem fertőzteti meg az embert.



(Máté 15:17-20)

Lehet e mozgalomtól függetlenül is szabadon informálódni, és az életvitelünkön alakítani, hogyha:

- nem a natúr-bio témában látjuk a megváltást (az keresztényként is komoly önvizsgálatot igényel, hogy rejtetten nincs-e így),

- ha az egészséges életmód nem válik mániánkká, ha nem válunk az egészséges táplálkozás rabjaivá,

- hogyha tisztelünk minden embert az étkezési szokásaitól függetlenül, és nem nézzük le azokat, akik sertéshúst, s más, úgymond egészségtelen étkeket esznek.

Egy fontos alapelv a másokkal való hozzáállásunk gyakorlásában:

Pedig az eledel nem tesz minket
kedvesekké Isten előtt;
mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak;
ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek.
De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok
valamiképpen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek.
(1Korinthus 8:8-9)

Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek,
és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek,
a Krisztus ellen vétkeztek.
(1Korinthus 8:12)

Nekem jó pár hónappal ezelőtt új felfedezés volt, hogy az Ige itt nem azokat mondja szellemileg erőseknek, akik mindenféle okból tudatosan tartózkodnak bizonyos ételek megevésétől. Hanem éppen ellenkezőleg: azokat, akiknek lelkiismereti szabadságuk van bármilyen ételt elfogyasztani. Pedig a közgondolkodás nem az utóbbit, hanem az előbbit tartja követendőnek. Talán szellemileg érettebbeknek gondolják őket, de legalábbis nagyra értékelik a törekvésüket, ami megvan bennük, hogy a nem-evés vagy a tudatos válogatás következményeként ezt a szintet elérjék. Pedig az ember szíve hajlamos fölfuvalkodni...

Persze az is igaz, hogy aki ismeretek nélkül eszik meg mindent, akár igénytelenségből, akár úgymond tudatlanságból teszi, arra nem vonatkozik a fenti ige. Aki viszont mindent megeszik, illetve semmiféle ételtől nem tartózkodik elvi alapon, mivel megértette, hogy szellemi szempontból nincsen különbség étel meg étel között, ő akár nevezhető szellemileg érettnek is.

Káros ételek vannak, de az azoktól való tartózkodásból nem kell szokásrendszert csinálni. És jó, ha mindig szem előtt tartjuk, hogy a legegészségtelenebbül étkező embernél sem vagyunk jobbak Isten előtt. Mert nem a bizonyos ételektől való tartózkodás tesz Isten szemében kedvessé, hiszen semmilyen étel nem képes az embert szellemileg tisztává tenni. Hanem csak és egyedül az, hogyha Jézus Krisztust Istennek valljuk, és hisszük, hogy Ő a bűneink miatt halt meg és támadt fel. A testünkről való gondoskodást Isten fontosnak tartja, ezért törekednünk kell arra, hogy se étellel se máshogyan ne tegyünk kárt magunkban. És ahogy az ige is mondja: ne váljunk semminek a rabjává.

Karbantartatlan lelkem...

Lassan széjjelcsúszik a családunk. Hogy miért? Annyi okot tudnék sorolni... A 3 napja tartó régi-cetlik-és-papírok és könyvek és emlékek armadájának szanálása miatt is: én az ilyet általában szoktam élvezni, de most már unom, pedig még korán sincs rend. Ennek örömére ma kaptam egy szabad délutánt a Kedvestől: jó pár órára elvitte a 3 nagyot autózni, sétálni. Jólesett a csend, a magamban létel, hihetetlen régen voltam így utoljára. Szépen, viszonylagos zavartalanságban ment a rendrakás, amíg Zeki fel nem kelt, és ki nem találta, hogy mászik egy kört. Rögtön az asztal alatti morzsahalomban kötött ki, és félrenyelt egy nagyobb darabot, alig bírta felköhögni- nesze neked kizárólagos szoptatás egy éves korig... És akármennyire is igyekeztem, nem tudtam befejezni a munkát. Nagyon csalódott voltam, mert azt hittem elég lesz az idő, de sajnos több a holmi, mint amire számítottam... Meg idegesít, hogy néhány óra holmipakolászás után elfáradok. Utoljára akkor éreztem ezt, amikor Zeki pocakbab volt. Most nincs bab, és mégis el vagyok tunyulva. És hát ez bossssszant nagyon, illetve elkeserít. (Tudom, feltalálták már a tornát, de mégis...) A gyerekeknek is mostanában a lazított nevelési elveink miatt neveletlenkedhetnékjük, és önmagukból kifordulhatnékjuk van. Nekem meg néha a helyzettől elrohanhatnékom...

Szóval lenne miért kibuknom, de tudom, hogy valójában a fókuszt vesztettem el, ez minden bajom gyökere, nem más. Az Úrral való kapcsolatom vált olyan ingataggá. És ilyenkor az egész életem alapjaiban kezd szétcsúszni. És ha az én életem kezd szétcsúszni, akkor a családé is. Nincsenek kulcsesemények, amik ide vezettek, inkább olyan ez az egész, mint amikor az ember nem szán időt rácsörögni a legjobb barátnőjére... hetekig... és aztán már nem biztos abban, hogy a másik hogyan is érez, mit gondol. Aztán elindul a feltételezgetés, meg kétségek gyötrik... Engem nem gyötör kétség, de ettől függetlenül tudom, hogy újra a 'telefonért' kellene nyúlnom már nagyon hamar. A családom miatt, a gyerekek miatt, és leginkább magam miatt... üres szívvel nem lehet megtölteni az éhező családot áldásokkal... Holnap vasárnap: szép nap egy kis baráti csevejre az Úrral. Karbantartatlan lelkemnek szüksége van néhány jó szóra Őtőle. Remélem, hogy menni fog. Egy biztos: Isten vár rám. Mennem kell...

Ez az egyik legújabb kedvencem dalilag. Mostanában nagyon közel áll a szöveg hozzám érzelmileg. Sajnos nem találtam olyat, amihez van szöveg is, meg jó képek is, úgyhogy a szövegtelen példányt választottam. A szöveget a videó alá mellékelem. Nincsen lefordítva, mert ha most neki kéne állnom, akkor ez a bejegyzés napokat csúszna, és addigra talán már aktualitását is vesztené. Itt van tehát:

Is this one for the people? Is this one for the Lord?
Or do I simply serenade for things I must afford?
You can jumble them together, my conflict still remains
Holiness is calling, in the midst of courting fame
Cause I see the trust in their eyes
Though the sky is falling
They need Your love in their lives
Compromise is calling

What if I stumble, what if I fall?
What if I lose my step and I make fools of us all?
Will the love continue when my walk becomes a crawl?
What if I stumble, and what if I fall?

What if I stumble, what if I fall?
You never turn in the heat of it all
What if I stumble, what if I fall?

Father please forgive me for I can not compose
The fear that lives within me
Or the rate at which it grows
If struggle has a purpose on the narrow road you've carved
Why do I dread my trespasses will leave a deadly scar
Do they see the fear in my eyes? Are they so revealing?
This time I cannot disguise all the doubt I'm feeling


What if I stumble, what if I fall?
What if I lose my step and I make fools of us all?
Will the love continue when my walk becomes a crawl?
What if I stumble, and what if I fall?

What if I stumble?
Everyone's got to crawl when you know that
You're up against a wall, it's about to fall
Everyone's got to crawl when you know that

I hear You whispering my name [You say]
"My love for You will never change" [never change]

What if I stumble, what if I fall?
What if I lose my step and I make fools of us all?
Will the love continue when my walk becomes a crawl?
What if I stumble, and what if I fall?

What if I stumble, what if I fall?
You never turn in the heat of it all
What if I stumble, what if I fall?
You are my comfort, and my God

Is this one for the people, is this one for the Lord?

Húsvét: most akkor keresztény vagy pogány ünnep?

Befejeződött végre az ünnep körüli nagy rohanás, ami nálunk nem is volt nagy. Hiszen az elmúlt hétvége számomra inkább amolyan belső csend és elmélyülés ideje volt, amikor is külső szokásokkal való ön-lekötés helyett inkább hagytam magam elsodortatni az ünnep valódi mondanivalójától... El is sodort, és emiatt feltöltődve és új gondolatokkal a fejemben, új odaszánással a szívemben indulok most tovább, nem pedig a programkavalkádtól rongyosra facsarva, mint egy elhasznált citrom... Örültem is egy sort magamnak, hogy most nem nekem kell alkalmazkodnom, mint fiatalabb koromban, hanem a férjemmel úgy alakítjuk a családi ünnepet, ahogyan csak akarjuk: nem kell mesterkéltnek, vagy túlzsúfoltnak lennie, hacsak nem úgy szeretnénk, és senkinek sem kell megfelelnem (na jó, azért a rokoni látogatás más tészta, de az nem volt vészes, néhány dolgot leszámítva). De jó dolog felnőttnek lenni, hehe! (Mondom én, a magam 28 évével...)

Volt időm olvasgatni, meg kutakodni is kicsit. Egyik olvasóm húsvéttal kapcsolatos kérdése kapcsán kezdtem el kutatni- és hamar rá is akadtam három ígéretes cikkre. (Van átfedés a három között információk tekintetében, de csak töredékben.) Megírhattam volna neki a linkeket egy kommentben is, de úgy gondoltam, hogy hasznosabb, ha poszt lesz belőle. Igen, én is tudom, hogy hétfő este óta az idei húsvét véget ért. De úgy gondolom, hogy miért ne gondolkodhatnék erről a témáról még egy kicsit?

Jó lenne, ha minél többen elolvasnátok és véleményt formálnátok a témában- ha még nincsen saját véleményetek. Szeretettel ajánlom tehát az alábbi három cikket elolvasásra. Örömmel veszem, ha velem 'húsvéti-gondolkozol' és megírod, ami kisül belőle, így, húsvét után.

Mit ünnepeltek a kereszténység előtt húsvétkor
Európában?
(a National Geographic cikke)

Csokinyuszi és tojást tojó nyúl- honnan ered?
(a Weborvos cikke)

Mi volt előbb: a nyúl vagy a tojás?
(a Múlt-kor cikke)

Miről szól a húsvét?

Nekem a húsvét Jézus Krisztusról és rólam szól.

Jézusról, hiszen a húsvéti események középpontjában Ő áll. Azért is, mert Őmiatta, az Ő halála és feltámadása miatt tekint Isten máshogyan az emberiségre.

De éppen ezért, a húsvét éppen rólam is szól. Hiszen Jézus szenvedésének oka én voltam: minden ember Isten elleni lázadása és gonosz szíve vitte Jézust a keresztre, de nem általánosságban. Konkrétan nekem kellett volna Isten büntetését elszenvednem a lázadó szívem miatt. Konkrétan nekem járt volna a kereszt. Konkrétan miattam szenvedett, helyettem szenvedett és értem szenvedett: azért csinálta végig a nyomorúságokat, hogy Isten Őrá nézve meg tudja nekem bocsátani a lázadást, azt, hogy nem akartam Őrá bízni az életemet, hanem én akartam irányítani azt. Erre konkrétan nekem 'kellett' reagálni egy személyes döntéssel. Hogy Istennel ne csak egyoldalú "én beszélek, Ő meg remélem meghallgat" kapcsolatban lehessek, hanem kétoldalú, élő, szoros szeretetkapcsolatban- ez Jézusnak megért annyit, hogy eljöjjön értem, szenvedjen értem, feltámadjon értem.

És ami még eszembe jut, ami miatt számomra igazán fontos, jelentős, megindító ez az ünnep, az az irányváltás lehetősége. Aki teljes szívvel hisz Jézus Krisztusban (abban, hogy Ő istenként és emberként őérte szenvedett), annak megváltozik az életének az iránya. Aki hisz Jézus Krisztusban, az a mennybe kerül halála után, és folytathatja az itt a földön megkezdett szeretetkapcsolatot Istennel. Aki pedig nem hisz Jézusban, az sajnos a pokolban fog Istentől eltávolodva, lelki gyötrelmek között élni, még inkább, mint ahogyan itt a földön tette.

Egy nagyon találó bibliai ige beszél arról, hogy az emberek mind vétkeztek, és hiába próbálják mentegetni magukat, azzal, hogy ők talán nem olyan gonoszak, mint mások. Mert talán nem ölnek embert, vagy lopnak el milliókat, mint a társadalom által ténylegesen 'gonosznak' tartott emberek teszik, viszont a szívük akkor is gonosz: bármennyire is szeretnének jó életet élni, és helyesen cselekedni, még a saját értékrendjüket is állandóan aláássák, gondolataik és szándékaik tele vannak szeretetlenséggel, gőggel, egoizmussal és lázadással. Még a saját maguk alkotta elveknek sem tudnak eleget tenni. Ez azért van, mivel mindenki bűnös, és ebből csak a megtéréssel lehet kikerülni...

Annakokáért menthetetlen vagy, óh ember,

bárki légy, aki ítélsz:




mert amiben mást megítélsz,

önmagadat kárhoztatod;




mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz.

Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete




igazság szerint van azokon,

akik ilyeneket cselekesznek.




Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat,

akik ilyeneket cselekesznek,

és te is azokat cselekszed,

hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?




Avagy megveted az ő jóságának




és hosszútűrésének gazdagságát,




nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?




De te a te keménységed

és meg nem tért szíved szerint




gyűjtesz magadnak haragot a haragnak

és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.




Aki megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.



(Biblia, Pál levele a Rómabeliekhez 2:1-6)

A kereszt tehát Jézus irántam való nagy-nagy szeretetéről és a változás lehetőségéről beszél. A KERESZT TÉNYE, a megváltás ténye nem tesz senkit KERESZTÉNNYÉ, mert ahhoz szívünkben hinni kell, hogy ez igaz, és szánkkal nyíltan vallani, amit hiszünk. Én ezt megtettem és ezért a húsvét több számomra, mint a nagy bekajálás ünnepe, több, mint családi szokásápolás (ami azért nem elvetendő): egészen személyes, szívből jövő örömmel teljes ünnep. Vajon te tűzbe tennéd a kezedet azért, amiben hiszel? És vajon meg tud majd téged tartani az, amit hiszel? Ezekkel a gondolataimmal kívánok áldott húsvétot mindenkinek! :)

Szeretettel ajánlom elolvasásra ezt
a Jézus Krisztus kereszthalálát tudományosan értelmező cikket.
(Bár hosszabb, de érthetően megfogalmazott, ezért jól követhető.)

Neked mit jelent nagypéntek?

Férjem szerint kissé képmutató dolog úgy szomorkodni nagypénteken, mintha nem lennénk tudatában a hétfői feltámadásnak- és valahol igaza van. Ez gondolkozásra késztetett, hiszen akkor vajon hogyan kell hozzáállni a nagypéntekhez, hogyha nem mesterkélt szomorúsággal? Arra jutottam, hogy Jézus szenvedésére és kereszthalálára kell irányítani a fegyelmemet, de nem feltétlenül kell megállni a sírnál keseregni. A kereszt árnyékában szabad gondolnom a feltámadás jelentőségére is.

Felmerült bennem egy kérdés, talán az előbbiek hozományaként. Mégpedig az, hogy nekem, személyesen mit jelent a nagypéntek? Mit jelent, Jézus keresztre feszítése és váltsághalála? Mi jut eszembe, ha erre gondolok? Úgy gondoltam, hogy ma ezen fogok gondolkozni, ezért most nem válaszolok, hanem majd csak lefekvés előtt írom meg egy kommentben, hogy mire jutottam.

De most neked szeretném szegezni (ez nagypéntekhez illő szó) a kérdést.

A TE számodra mit jelent nagypéntek? Mit jelent neked az, hogy Jézus meghalt ÉRTED? Mi jut eszedbe, ha erre gondolsz? Várom a válaszaitokat.

Az alábbi videó a kedvencem kereszt-témában. Karácsonyi témájú kicsit, de teljesen húsvéti a mondanivalója: vagyis hogy az ünnep nem csak a jó érzésekről szól, nem csupán a családi együttlétről, nem az ajándékokról, hanem a keresztről szól, arról, hogy ott valaki más halt meg, a bűneidről szól, és az enyémekről, amik miatt neked és nekem kellett volna meghalnom, de Jézus halt meg helyettünk, azért, hogy otthonunk lehessen a mennyben (ehhez teljesen neki kell adnunk az életünk irányítását).

Újra szavazhatsz!

Elkészültem az újabb közvélemény-kutató kérdésekkel. Most a múltkori 3 helyett csak 2 van fönn. 2 hónapig lesz szavazat-számlálás, azután összesítem őket, és az eredményt majd közzéteszem. Bíztatok mindenkit, hogy szavazzatok, minél többen, hogy értékelhető eredmény születhessen.

Az előző közvélemény-kutató kérdések kapcsán még mindig keresem azt a 3 gyakorló otthonoktatót, és azt a 9 otthonoktatással szimpatizáló személyt, aki szavazott: bújjatok elő a rejtekből légyszíves. :)

Nyulak, tojások, feltámadás ünnepe?!

Közeleg az ünnep. Én még dilemmázom magamban a húsvét mibenlétéről, meg az ünneplésünk hogyanjáról. Pedig már régen vad szervezkedésben kellene lennem, mint más 'rendes' asszonyságoknak. De hát én máshogy vagyok rendes asszonyság, mint más rendes asszonyságok...

Amennyire vissza tudom idézni az elmúlt évek feltámadás ünnepeit, eddig egyszer sem sikerült jófajta szokások elindítását megvalósítani. Minden évben olyan váratlanul ért az egész, hogy "jaj, már megint húsvét van?", és ez azt eredményezte, hogy inkább átment felettünk az ünnep vagy még inkább: elrobogott alattunk, mi meg becsuktuk a szemünket, és megvártuk, míg abbamarad a dübörgése... "Na, de majd jövőre más lesz"- gondoltam én, na ja, csak az a gond, hogy már 'jövő' van, de azért tegnap óta komolyan szívügyem lett valamilyen jófajta szokások kialakítása. Talán még nem vagyok elkésve, mert azért abban nagy vagyok, hogy ami mellett döntést hozok, azt villámsebességgel össze tudom hozni, amolyan 'spontán-mami futkos, mint pók a falon' stílusban, de ez csak a külső kísérőtünet, belül teljes gőzzel zakatol a megvalósítással kapcsolatos tevékenységsor ütemterve... jó, lehet ez úgy hangzott, mintha Fiúk A Hajóban Anyuka kicsit zizzent lenne, de nem vagyok. :)

Úgy gondoltam, hogy kezdetnek ötletelek ma egyet arról, hogy milyen húsvétot nem szeretnék. Igen, jól olvastad, arról, hogy milyen NE legyen az ünnepünk, ezt ugyanis jobban tudom, mint azt, hogy pontosan milyen legyen. Ha ezt leírom, akkor talán neki tudok indulni holnap megvalósítani mindazt, amit az ANTIHÚSVÉT elkerülése érdekében meg kell tennem.

Tehát amit húsvétkor nem szívesen tennék:

- nem mesélnék arról, hogy a nyuszi hozza a tojást, mivel ez már csak biológiai alapon is hatalmas ferdítés, ami a 3évesem megtévesztésére alkalmas.

- nem locsolkodnánk. Miért nem? Elsősorban azért, mert van egy háttere ennek a szokásnak, ami távolról sem keresztény gyökerű. Itt és most nem szeretnék erről írni, de sok helyen utána lehet nézni ennek, többek között ezen az oldalon, vagy ezen, esetleg ezen.

- locsolóverset sem fogok tanítani a fiainknak az előbbiek miatt.

- nem festenénk tojást pusztán azért, hogy a locsolóknak odaadjuk. Nyilván ez abból következik, ahogyan a locsolásról gondolkozom. (Persze ha már úgyis festünk más indokból, akkor azt azért el tudom képzelni, hogy adnánk belőle azoknak, akik a családból meglocsolnak. Nem miattunk, hanem miattuk, hogy szeretve érezzék magukat az ünnepen.)

- nem választanám szét a 'cuki' nyuszis meg tojásos dolgokat, mint pl. a kerti tojásvadászatot a húsvét valódi jelentőségétől és komoly mondanivalójától. Vagy kapcsolódjon össze a kettő és ezt le is tudjam kommunikálni, vagy hagyjuk a 'cuki' dolgokat! Nem szeretném ugyanis, hogy a cuki dolgok az ünnep 'jó' részét, a komolyabb dolgok pedig az ünnep 'legyünk-már-túl-rajta' részét jelentenék. Hiszen így pont az ünnep valódi történése válna egy nagy nyűggé a felnövekvő generáció számára- ezt meg ugye nem szeretném.

- nem kezdenék vad süti-készítő és bőségtál-hadjáratba, ami felemészti a családi készülődés nyugodt idejét, s a megszervezéssel elrabolja a békémet. Ismerem magamat: ha nem lesz jó a kaja, akkor attól leszek frusztrált, ha jó lesz, akkor meg a ráfordított idő alatti "hagyjon-mindenki-békén-most-SÜTÖK-FŐZÖK!!!!" állapotban elkövetett család elleni beszólós vétkek miatt. Ha nem megy szolidan és békésen, akkor jobb, ha májkrémes kenyér lesz a menü desszertnek bolti keksszel...

- nem nézetnék húsvéti Jézus-filmet, csak azért, hogy a családban is letudjuk a lelki részét az ünnepnek. Ha nem tudom a feltámadás köré építeni az ünnepi szokások legjavát, akkor kár azzal áltatni magam, hogy egy film megnézésétől jobb keresztény család leszünk. Jó reménységem szerint azonban az előbbit fogom megvalósítani.

Gyere ki a fényre!

Van néhány téma, ami úgy általánosságban is kinyitja a bicskát mindenki zsebében. Ilyen például az erőszak kérdése. Mert látszólag az erőszak olyan dolog, amiből senki sem kér, amit mindenki kerülni igyekszik. A valóságban viszont úgy áll a helyzet, hogy sajnálatos módon a saját bőrén mindenki tapasztalt már erőszakos megnyilvánulást. Ezzel lehet vitatkozni, de ha definiálni szeretném az erőszakot, akkor talán tisztább lesz, hogy miért tartom az előbbi gondolatot helytállónak. A hivatalos meghatározás szerint:

"Az erőszak a sértett testének támadó jellegű érintését öleli fel."

Kaptunk már valaha ilyen támadó jellegű érintést? Óvoda, iskola, játszótér és a család mind a színhelyei lehetnek, és nem csak lehetnek, hanem gyakran tényleges színhelyei is erőszakos cselekedeteknek. És igen, sajnos keresztényként is szembesülünk ezzel.

Ezért gondolkodjunk picit hangosan. Vajon bennünket számszerűleg hány és milyen mértékű erőszakos cselekedet ért életünk során? És mit váltott ki bennünk? Hogyan dolgoztuk föl? És mit mondtak erről mások? Hogy: lépjél túl rajta? Hogy: majd megedződsz? Hogy: üss vissza? Hogy: majd anyuka elintézi? Hogy: uszítsd rá a bátyádat a tettesre?

És ma hogyan látjuk azokat a gyerekkori és fiatalkori ellenünk irányuló támadó jellegű érintéseket? Semmiségnek? Belefér? Nem nagy ügy?

És ma hogyan kezeljük a másokkal kapcsolatos konfliktusainkat? Ökölbe szorul a kezünk, amikor valami vagy valaki kihoz a sodrunkból? Amikor sarokba szorítanak, amikor tehetetlenek vagyunk? Volt már, hogy ajtót csaptunk? Hogy a legszívesebben összetörtünk volna néhány törékeny tárgyat a falhoz csapva? Mennyire gyakran érzünk így?

És hogyan viszonyulunk a gyermekeinkhez? Volt már olyan, hogy 'eljárt a kezünk'?

És mit tanítunk nekik az egymással való konfliktusok megoldásáról? Visszaüssön, ha az otthonon kívül valaki bántja? Vagy tartsa oda a másik arcát is? Hívjon felnőtt segítséget, vagy intézze el maga? Ne verekedjen, de ha más kezdi, akkor megvédheti magát?

Ezek az előbbiek nagyon kemény kérdések. A legtöbbünk teljesen torz fogalmakkal rendelkezik az erőszakról, és igazán nem is akar szembesülni, mivel nem akarja életének ezt a részét saját magában felszínre hozni, a fényre hozni. Félünk szembenézni a helyzettel, mert úgy érezzük, hogy úgysem tudnánk változtatni a dolgokon. Talán hitegetjük is magunkat azzal, hogy többet nem fordul elő, meg ez nem olyan súlyos dolog, vagy hogy majd holnaptól már összeszedjük magunkat- pedig az erőszak az esetek többségében nem egyszeri alkalom, nem is enyhe vétek és nem is olyan egyszerű belőle megváltozni. És a helyzet saját magunk előtti szépítgetésével becsap minket a sátán, mivel minden gyógyulás és helyreállás alapja az őszinte kitárulkozás legalább saját magunk előtt, és a dolgok néven nevezése- ha idáig nem jutunk el, akkor csapdába esve maradunk. Más szavakkal: gyere ki végre a fényre!

Ha pedig világosságban járunk, amint ő maga
a világosságban van: közösségünk van egy mással,
és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére
megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk,
magunkat csaljuk meg
és az igazság nincsen mi bennünk.
(1János 1:7-8)

Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga;
aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
(Péld. 28:13 Károli)

Minden múltbéli fel nem dolgozott sérelem, ami az erőszakkal kapcsolatban ott lapul bennünk jó mélyre temetve, egy időzített bomba, amely csak arra vár, hogy egy hasonló helyzetben a körülmények összjátékának köszönhetően berobbantsa életünk biztosnak hitt bástyafalait.

Az erőszak egy olyan állapot, ami egy kúszónövényhez hasonlítható. Ha átéltünk erőszakot, akkor a magvak ott vannak életünk fájának a tövében. Ez még nem jelent semmit, csupán a veszélyeztetettség bizonyos mértékét.

Azután, ha további magvak érkezése után egy kiadós zápor is jön egyéb érzelmi sérelmek képében, akkor a magvak gyökeret verhetnek, és előbb utóbb megjelennek az első fojtó szálacskák a fa törzsén... és ahogy a kis szálakból erős kapaszkodógyökerek lesznek, előbb-utóbb egy hatalmas fát is képesek körbefonni, erőtartalékait folyamatosan megcsapolni...

Ha ez így van, akkor két kérdés merül fel. Az első, hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy a meglévő magok gyökeret verjenek és fogást találjanak rajtunk. A második, hogy van-e mód arra, hogy a további magok érkezését valami módon elkerüljük. Mindkét kérdésre az Igében találunk választ.

1. Hogy ne verjenek bennünk gyökeret és ne találjanak rajtunk fogást az erőszak magvai két dolgot tehetünk:

Öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai,
szentek és szeretettek,
könyörületes szívet, jóságosságot,
alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
elszenvedvén egymást és megbocsátván
kölcsönösen egymásnak, ha valakinek
valaki ellen panasza volna;
miképen a Krisztus is megbocsátott
néktek, akképen ti is;
Mindezek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet,
mint amely a tökéletességnek kötele.

(Kolossé 3:13-15)

Bocsáss meg annak, aki veled szemben erőszakos cselekedeteket vitt véghez, és kérjél bocsánatot, ha te követted el másokkal!

És hívj segítségül engem a nyomorúság idején,
én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.
(Zsolt. 50:15)

Kérd Istent, hogy szabadítson meg ebből a nyomorult állapotból, és legyél kész azonnal változtatni- a stresszhelyzet-kezelő szokásaiddal kell elkezdeni. És ha az Úr megszabadít, akkor add Neki a dicsőséget érte!

A kulcs tehát a megbocsátás és az elengedés. Erről majd fogok még írni, mert úgy látom, hogy sok ember, és ezek között sok keresztény nem érti, és ezért nem is gyakorolja igei módon a megbocsátást- viszont egyedül ez adhat szabadulást a keserű érzésektől, indulatoktól.

2. Hogy a további magok érkezését megakadályozzuk:

Legyünk okosak, idejében ismerjük fel a helyzetet, kommunikáljunk. És ha szükséges, fussunk el a helyszínről! Ezzel időt nyerhetünk, hogy visszaszerezzük elvesztett önuralmunkat. Ha a bűn közelít, és a kísértésben az ellenállásunk szilárdsága kérdéses, akkor néha a menekülés lehet az egyetlen ésszerű megoldás. (1Mózes 39:7-12)

Szükség lehet a hozzáállásunk megújítására is:

Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak:
Ha ti megmaradtok az én beszédemben,
bizonnyal az én tanítványaim vagytok;
És megismeritek az igazságot,
és az igazság szabadokká tesz titeket.
(János 8:31-32)

Erőszak az iskolában, erőszak otthon. Van, aki mind a kettővel szembesül, mi otthonoktatóként az előbbivel biztosan nem. A családjainkban lévő erőszakról viszont lehetne és kell is beszélni. Keresztény szülőként ugyanis felmerül gyermekünk fegyelmezésének a kérdése. Ebbe a témába most nem szeretnék belefolyni, ugyanis érik egy új poszt bennem, ami a bibliai fegyelmezésről szól majd, az viszont elgondolkodtató, hogy milyen szintű visszaélések vannak ezen a vonalon családonként.

Bizony, meg kell szégyenülnünk, mert a hidegfejű, határozott fegyelmezés, vagyis a szeretet szigora az egyetlen elfogadható módja a fegyelmezésnek, amennyiben helyesen akarjuk csinálni. Amikor a dühünk levezetése a cél, akkor az már erőszak. Amikor fegyelmezéssel kompenzálunk és csupán önbizalmunk helyreállítása a cél, amin a gyerekünk lehetetlen viselkedése miatt csorba esett- akkor az már erőszak. Hiszen bántó szándékkal, támadólag tesszük, amit teszünk, és nem a gyermek helyreállítása, hanem a megtorlás, megleckéztetés a célunk. És a mi múltunk ezen a ponton összekapcsolódik gyermekünk jövőjével. Mert ami bennünk van, azt adjuk tovább, és amit mi továbbadunk, az lesz az ő alapja, az ő talaja, amikor élete fáját növeszti. A megoldás pedig ez:

Mindazáltal megáll az Istennek erős
fundamentoma, melynek pecséte ez:
Ismeri az Úr az övéit; és:
Álljon el a hamisságtól minden,
aki Krisztus nevét vallja.
(2Tim. 2:19)

Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa
bűneinket és megtisztítson minket
minden hamisságtól.
(1János 1:9)

Véget lehet vetni a káros örökség továbbadásának, de ma kell elkezdeni, amikor a gyerekeink még 'a mi szárnyaink alatt vannak'. És akkor, kirepülésük után nem kell sajnálkoznunk az akkor már csak nagy nehézségek árán visszafordítható helyzeten.

Néhány nappal ezelőtt az Iskolatárban egy nagyon-nagyon jó mondatot hallottam: a szülő tünete a gyermeke. Amitől megriadunk őbenne, vagy amivel kapcsolatban a leghevesebb harcainkat vívjuk ővele, azok a saját magunkban is tetten ért személyiségjegyek. Ismert dolog, hogy másokban azokat a jellemvonásokat bíráljuk a leghevesebben, amikkel mi is rendelkezünk, és amikkel nekünk is meggyűlik a bajunk. Anyaként nagyon jelentős a szerepünk abban, hogy gyermekünk milyen konfliktuskezelési technikákat sajátít majd el tőlünk- s ez azon is múlik, hogy mi a családunkból, környezetünkből hozott magvakat mennyire sikeresen hatástalanítottuk. Nézd meg ezt az igazán gondolatébresztő videót. Kb. 30perces.

Fokozódó erőszak az iskolákban
(videó: kicsit várni kell, míg elindul)