Egyik kedves blogolvasóm (egy apa) ma feltett egy kérdést. A délutánom egy része többek között az erről a kérdésről való ötleteléssel telt, és most hogy megvan a válasz, úgy gondoltam, hogy a neki szánt komment helyett blogolok egyet róla (mert talán mást is érdekel ez a téma). A kérdés úgy hangzott, hogy hogyan nevelnék 3 kislány között egy fiúgyerkőcöt. Habár harmadik gyerekről van szó, tehát fiatalabb és idősebb lánytesója is van, a megfogalmazott alapelvek úgy gondolom, hogy bármely olyan családban alkalmazhatóak, ahol vegyesen vannak fiú-, és lánygyermekek.
Három dolog jutott eszembe.
1. Éreztessed a fiaddal, hogy ő Isten teremtménye, egyedi és különleges, mint fiúgyermek. Ez a dolog először a szülők fejében kell, hogy letisztuljon. Némi önvizsgálat szükséges annak felismerésére, hogy apaként, anyaként milyen érzéseitek vannak a fiatokkal kapcsolatban: akartátok őt, mint fiút vagy titokban ő is kislánynak készült? Ez azért lényeges pont, mert azokban a családokban, ahol lánygyermekek is vannak, gyakran lánymércével szemlélik a fiúgyermeket is: mennyire hangos, mennyire izgő-mozgó, milyen a kézügyessége, milyen választékosan beszél, mikor lesz szobatiszta, mennyire bújós a fiú a lánygyermekhez képest.
Ez a lányokkal való összehasonlítás, habár a legtöbbször nem tudatosan megfogalmazott, ennek ellenére negatívan megkülönböztető a fiúgyermekre nézve: ugyanis az előbbi szempontok alapján a fiú egyértelműen alulmarad és ő bizonyul 'rosszabbnak', nehezebb esetnek. Megjegyzem, vannak nagyon nyugis, békés, és gyorsan fejlődő fiúgyermekek, akik rácáfolnak erre az ítéletre, de ezekben az esetekben is a lányokkal van összehasonlítva a fiú, és a lányokhoz képest könnyebben kezelhető. Ez a megítélés, ez a lányokból való kiindulás alapvetően gátolja azt, hogy a fiadat fiúként különleges teremtménynek, Isten áldásának lásd, akivel Neki célja van. Így nagyon nehéz a gyereked fiú voltát ünnepelni. És sajnos ezt a kisfiúk megérzik.
Mivel benne van a megfelelési vágy, a te szülőként sugallt "könnyebb dolgom lenne veled, ha lány lennél" vagy "jobban örültem volna, ha lánynak születsz" kimondatlan gondolataidra reagálva a fiad könnyen ellányosodhat. Vagy problémás fiúvá válhat, amivel kimondatlanul lázad szülei kimondatlan elutasítása ellen. Azt hiszem a szülőknek sokkal inkább kellene tartaniuk attól, hogy lányos lesz a fiuk, mint attól, hogy fiús lesz a lányuk. Ha tehát a lelkünkben rend van azzal kapcsolatban, hogy fiú a fiú, akkor képesek vagyunk könnyedén üdvözölni gyerekünk fiú voltát a vele kapcsolatos tevékenységeink során, a hozzá való viszonyulásunkban- és ez fontos.
Emellett pedig: szavak, szavak, szavak. Mondd is ki, amit gondolsz: "örülök, hogy fiú vagy"! Ez tudatosítja a hozzáállásoddal közölt információt saját magáról. A lányok kisgyermekként, fogékony éveikben annyi ilyenfajta szóbeli megerősítést kapnak még ismeretlenektől is az utcán pl. amikor szép ruhában jelennek meg valahol- a fiúknak alig jut ebből... Ezért ragadj meg minden alkalmat, hogy verbálisan is ünnepeld a fiút a fiadban, ha eddig nem tetted: szüksége van erre a megerősítésre.
2. Mesélj neki sokat azokról az izgalmas dolgokról, amik felnőtt férfiként rá várnak: feleségválasztás, családvezetés, szolgálat. Az sem hátrány, hogy ha te örömmel éled meg a saját férfiasságodat. Ha a fiad nem látja nyűgnek a felnőttkori férfi-feladatokat, hogy ha nem rettented el a legelején, hanem látja, hogy örömmel vagy férfi, apa, családfenntartó, család papja és gyülekezeti szolgálattevő, az hatással van rá, és segítségére lesz abban, hogy elfogadja fiú voltát. Amikor egy apa nehezen vállalja fel a saját szerepét, vagy láthatóan olyan iga az számára, amit szívesen lerázna, az sajnos káros dolgokat kommunikál a fiának is a férfilét értékeivel kapcsolatban.
3. Vond bele férfias tevékenységekbe, és beszélj a lányok előtt erről. Legyenek kettesben töltött időitek, amikor férfidolgokat csináltok: barkácsolás, nehezebb kerti munka, autó szervizbe vitele, gépszerelés, vagy akár egy égőcsere- a lényeg, hogy vond bele abba, amit csinálsz, amit férfiként csinálsz. Legyen ez ismert a nőnemű családtagok előtt, hogy vannak apa-fia dolgok, és az csak rólatok szól. Ez segít neki a bőrén megtapasztalni, hogy miről szól a férfiak élete.
Azt hiszem, egy több lánygyermekkel megáldott családban sokkal több figyelmet kell szentelni a fiak jellemének alakítására és az identitásuk tudatosítására. Azt látom, hogy a lányok születésüktől fogva hordozzák a maguk lányos tudatosságát: nekik nem kell tanítani, hogy lányok. Persze az ő esetükben a jellemfejlesztésre kell nagy gondot fordítani.
Ugyanakkor a fiúkat tudatosan kell fiúvá nevelni, és a szűkebb és tágabb környezet ellentétes jelzéseire reagálva védeni az identitásuk elleni támadásoktól, bármilyen forrásból is érkezzenek azok: rokonok cuki rózsaszín holmijaitól, amit fiunknak küldenek, feminista viccektől, amik társaságban időnként elhangzanak a férfiak alsóbbrendűségéről, még a lánytestvérek cikizésétől is. Társadalmunk alapvetően biblikus családrend-ellenes, és egy a végletekig kicsavart, torz férfiideált állít nap mint nap a gyerekünk elé: ha nem vagyunk résen és ha nem ragadjuk meg az ellennevelés és a ránevelés éveit imádsággal, akkor nem érjük el az ideális hatást, amivel a fiunk életben való boldogulását megfelelően előkészíthetnénk.
Szerezz igazságot, és el ne adj;
bölcsességet és erkölcsöt és eszességet.
Igen örül az igaznak atyja,
és a bölcsnek szülője annak vigadoz.
Vígadjon a te atyád és a te anyád,
és örvendezzen a te szülőd.
Adjad, fiam, a te szívedet nékem,
és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.
(Péld.Besz. 23:23-26)
bölcsességet és erkölcsöt és eszességet.
Igen örül az igaznak atyja,
és a bölcsnek szülője annak vigadoz.
Vígadjon a te atyád és a te anyád,
és örvendezzen a te szülőd.
Adjad, fiam, a te szívedet nékem,
és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.
(Péld.Besz. 23:23-26)
Nagyon tetszenek a gondolataid, és nekünk is hasznosak. De szerintem nem csak a fiúk identitástudatával kell komolyan foglalkozni. Igenis sokszor akarnak a lányokból fiús lányokat nevelni. Van egy barátnőm, akinek csak fiú tesója volt, és szinte soha nem vett fel szoknyát, még most nőként sem - azt hiszem ilyen esetekben lehet mondani, hogy nyomot hagyott a helytelen nevelés.
VálaszTörlésAmúgy nekem nehezebb a kis érzékeny, nyafogásra hajlamos fiamat "fiúsra" nevelni, mint a lányomat lányosra. Talán mert én is nő vagyok... ezért olyan irtó fontos az apa szerepe. Viszont mindezek ellenére eléggé fickónak érzi magát - és az előbb meg is kérdeztem tőle, örül-e, hogy ő kisfiú, és azt mondta IGEN!
git, igazad van. De a fiús lánynak nem származik akkora kára a helytelen neveltetéséből, mint egy lányos fiúnak. Ha egy lány nem szeret lányosan öltözködni, az egy dolog, de ha egy fiú öltözködik lányosan, az már sokkal súlyosabb kategória.
VálaszTörlésEzzel csak azt akarom mondani, hogy egy lány fiús lányként is képes anya és Isten terve szerinti feleség lenni. Egy lányos fiú esetében a felnőtt szerepek sokkal inkább csorbát szenvednek...
Most olvasom Ross Campbell egyik könyvét, amelyben azt is taglalja, hogy a megfelelő nemi identitáshoz (férfias férfi és nőies nő) SZÜKSÉGES az apa szeretetének kimutatása. Pontosabban, hogy nem attól lesz férfias valaki, ha rideg katonás módszereket alkalmazunk, hanem ha meleg, szeretetteljes, ölelgetős, "merek-hozzáérni-a-gyerekemhez" légkörben nő fel.
VálaszTörlésSok apa abba a hibába esik, hogy karakán fiút katonás módszerekkel akar nevelni, pedig pontosan evvel okozhatja, hogy nyafogós, elpuhult, "nőies" lesz.
pepita
Mivel még kétéves sincs a fiam, mindeddig úgy gondolom, hogy nem nehezebb egy fiút nevelni, mint egy lányt, ugyanis komoly harcokat vívok, hogy ne akarja sminkelni magát az ötéves lányom ,és ne haspólót akarjon felvenni. Én ezt nagyon nagy kihívásnak látom, prsze még nem tudom, mi lesz a fiammal. Több ismerősömnél látom, hogy a fiúnak többmindent megengednek, pl. ha elszökött, akkor ezt annak tulajdonítoták, hogy fiú, vagy ha engedetlen volt, és felmászott valahova, akkor , hát igen, túlteng az energiája. Nem tudom, csak tervezem, hogy ennek ellenére elfenekeljem majd, mert szerintem ez helyes. De biztos, hogy több lehetőséget kell adni a mozgásra. Nagyon bosszantanak az engedetlen, mindenhova felmászó, mindent elrontó fiúk, akik állítólag ilyenek, mert fiúk. Tényleg ilyenek kell legyenek?
VálaszTörlésEszter, a válasz egyértelmű NEM! A fiúknak a helyzetükből adódóan nagyon fontos, hogy megtanuljanak magukon uralkodni.(Ők egykor a családjukat fogják vezetni, a vezetés pedig tűréssel és lemondással is jár- ezt jobb időben elsajátítani.)
VálaszTörlésLehet, hogy az egy-kétévest még nem fogom akkora szigorral ezen a területen, de a három-négyévestől már elvárható, el is várom, hogy ne a saját kénye-kedve irányítsa kizárólag. Szerintem ez is, mint sok más kérdés, igazából engedelmesség kérdése. Ha azt mondom, "most nem szabad", vagy "itt nem illik mindenhova mászni", akkor elvárom, hogy a gyerekem engedelmeskedjen és nyugton maradjon.
Aki a fia engedetlenségét vagy kezelhetetlenségét a mozgásigényére fogja, az már nem a gyerek hibája. Sajnos az ilyen gyerekekből lesznek az akarnok felnőttek, akik majd képtelenek kitartóan végezni valamit, mivel kiskoruktól hozzá voltak szoktatva ahhoz, hogy állandóan a saját kívánságaik beteljesítését keresték.
Érdekes, amit írtál. Én meg pont a lányokkal vagyok úgy, hogy kiráz a hideg a körömlakkozó, magamutogató, nyivákoló kiscsajoktól. De tényleg. És nagyon sokáig emiatt egyáltalán nem akartam lánygyereket, azt láttam, hogy minden kiscsajszi ezt csinálja. Az ismerősök lánygyerekeinek a sipításától falra tudok mászni.
Aztán nemrégen jöttem rá, hogy ez is, mint annyi más jellemvonás, szinte teljesen a nevelés kérdése: lehet tehát jófej, bájos, nyivákolásmentes és mindenekelőtt engedelmes lánygyereket nevelni. Mióta erre rájöttem- bevallom- kedvet kaptam kipróbálni magam ezen a területen... Szóval, most már el tudok képzelni következőre egy kisnőcit. :) Azért ugye jól látom: nem szükségszerű, hogy nyivákoló színésznő legyen egy lánygyerekből?
A másik kérdésem: tükör. Kering a legenda, és eddig a lányos anyuka-ismerősök is ezt támasztják alá, miszerint: a lányokba benne van a magamutogatási vágy, és ha új ruhát kapnak, vagy tükör közelébe kerülnek, akkor muszáj illegetni-billegetni magukat előtte, pedig nem tanították őket erre. Ez tényleg így van? ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Előre is köszönöm a válaszaidat. :)
Megnyugtatlak, nem minden lány olyan, legalábbis egy magát agyonsminkelő ismerősöm lánya teljesen fiús. De hogy az én lányom mitől ilyen? Épp azon gondolkodom, hogy nem voltam határozott, először engedtem eg ykis színtelen körömlakott, de rákiabáltam, amikor túlzásba vitte a dolgokat, mert magam se tudtam mi a helyes. Ismerek nem sminkelő és szépen sminkelő keresztyéneket, és nem tudom megmondani, melyik a helyes. Lehet, hogy ha határozptt lennék, akkor könnyebb lenne. Engem is idegesít a nyafogás és hiába magyarázom, hogy hálaadás, hálaadás, nem "nekem semmi se sikerül, már megint, állandóan, soha"
VálaszTörlésEszter, nálunk a másodszülött a "nekemsemmisemsikerül"- gyerek. Egy szeretetgombóc amúgy, de állandóan duzzog, mindenen megsértődik... sebaj, így is nagyon szeretjük őt is. :)
VálaszTörlésA lakkozással kapcsolatban az jutott eszembe, hogy szerintem egyáltalán nem kéne egy lánynak kicsi korában efféle sminkcuccokat kipróbálni. Szerintem e dolgok fölöslegesen kísértik a hiúságát. Én magam nem is használok ilyesmit, de ennek az is az oka, hogy nincsen gond a bőrömmel. Ha lenne, lehet, hogy elővenném olykor. De a lányomnak biztosan nem adnám oda kiskamasz koráig. Vagy talán fiatal felnőtt koráig...
Én most úgy vagyok vele, hogy ha lányom lesz, így fogok hozzá viszonyulni:
Kamaszkoráig csinosan, de visszafogottan engedném öltözködni, és gyakran beszélgetnék is vele arról, hogy miért ez illik az Úrban hívő asszonyokhoz és lányokhoz. Nó make-up. Nó extrém hajviselet. Nó feltűnő ruha-összeállítások. Kamaszként már hagynám, hogy kicsit megbolonduljon, hogyha arra van igénye, de előbb semmiképpen! Így nem válna a személyisége részévé az exhibicionizmus, így ki tudná alakítani a saját stílusát, amibe eleve nem lennének olyan elemek, amik nem illenek egy hívő lányhoz.
Ha fiatal felnőttként mégis vadul sminkelni kezdené magát, akkor az már rá tartozna, bár biztosan nem hagynám ki a sanszot, hogy egy komoly beszélgetés erejéig elgondolkoztassam arról, hogy ha nem a világot akarja magához vonzani, akkor ne is legyen olyan, mint a világ.
Sajnos ma a világ afelé megy, azt hirdeti, hogy aki nem sminkeli, szőrteleníti magát és aki nem öltözködik trendi módon, kihívóan, az IGÉNYTELEN, aki nem fog kelleni a fiúknak. Mi sem áll távolabb a valóságtól, pedig sajnos keresztény tinilány szájából is hallottam már ezt a szólamot...
Nem várhatjuk el a világtól, hogy pálfordulást tegyen, de a lányainktól elvárhatjuk, hogy árral szemben képesek legyenek túlcicomázottságtól mentesen a szelíd és csendes lelkűséget képviselni, hiszen ez tetszik Istennek.
Nagyon fontosnak látom, hogy smink nélkül is büszkén viselje érintetlenségét és hívőségét egy fiatal hívő lány. Ehhez biztosan sokat kell beszélgetni velük, hogy ne szégyelljék, hogy ők a világ mércéje szerint értéktelenek.
Én nem vagyok ellene a sminknek, de szerintem ebben az életkorban éppúgy nincs itt az ideje, mint ahogyan a dauernak, körömnövesztésnek, hajfestésnek, túl-csini ruháknak sem. De tiszteletben tartom, hogyha te másra jutottál ebben a kérdésben.
Ugyanakkor szerintem nem volt bölcs dolog, hogy elvártad a lányodtól, hogy mennyi az elég, és mennyi a túl sok. Magától ezt honnan tudhatná. Meg lehet, hogy túl nagy kísértésbe vitted azzal, hogy neki adtad használatra. Én végleg letiltanám róla, de az én vagyok. :)
Talán azért van bennem egy kis engdékenység és bizonytalanság,mert hajdanán a bátyám mindig rámförmedt, és csúnyán lehordott, ha titokban kifestettem magam. Ez nagyon rosszul érintett, megalázva éreztm magam, mert durván magyarázta el, vagyis nem magyarázott igeszerűen csak kifejette, hogy ez ronda. Szóval, ott lehet a kulcsa a dolognak, hogy finoman, igeszerűen kell elmagyaráznom, hogy miért nem helyes.
VálaszTörlésIgen, igazad van. Épp ma hordtam le a fiamat valamiért, és láttam a szemében, hogy mennyire nem így kellett volna mondanom. Igazam volt, de az, hogy kárhoztató, és nem bátorító módon fogalmaztam meg, gellert adott az amúgy célirányzott üzenetnek. És te most pont azt írtad le, amit a fiam érezhetett akkor. Szóval igazad van: nagyon, nagyon nem mindegy a mondanivalóm hogyanja: szeretetteljesség, határozottság, építő szándék- ezek fontosak. :)
VálaszTörlés