Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2011. július 25., hétfő

Egy rendes nőnek otthon van a helye??



Nemrégen kerestem egy videót a YouTube-on. A kereső feldobott egy olyan találatot, ami egyáltalán nem oda tartozó volt, ugyanis nem ilyen témában kerestem. De mivel ott volt, kíváncsiságból belenéztem. Meglepődtem. Csalódtam is. Oláh Ibolyában. Nem mondhatni, hogy jól ismerem őt, és mostanság egyáltalán nem tudok róla semmit- családi szinten ugyanis jó ideje nem megyünk a tv közelébe, s a bulvársajtót is messzire kerüljük. (Szép és nyugodt az élet így, 'ártatlanul'...)

Ibolya énekesi karrierjének kezdetét a tv-n keresztül figyeltem évekkel ezelőtt. Valahogy nem tűnt olyannak, amilyen ebből a tavalyi számából lejön. Nézzétek meg, aztán elmondom, milyen gondolatokat kavart fel bennem ez a zeneszám.



Ez a szám azért jó, mert egy olyan problémát vet fel, amiről talán nem esik elég szó keresztény körökben. Valós probléma, mégsem szeretünk beszélni róla. Mivel mi nem beszélünk róla, a világ teszi meg helyettünk. És bár bátor dolog nevén nevezni a problémát, a megoldással viszont (világi szokás szerint) nagyon mellélőnek. Engem ez a mellélövés most azért is idegesít, mert a tinik és a fiatal felnőttek ilyen zenéken formálják (=tompítják) erkölcsi ítélő-képességüket. Amennyire én látom, a hívő fiatalok sem kivételek ebben. Persze nem kellene tenniük, de ők akkor is teszik. Ez azért riasztó, mert évek múlva az ő moráljuk lesz a meghatározó a gyülekezetekben.

Nagyon sok indulat kötődik ehhez a témához, mert akit elnyomnak, az megoldást akar, és akin élete egy pontján áttiport egy férfi, az bosszút akar állni, hogy a sérelmét valami módon megtorolhassa. A megoldásra azonban ilyen módon nem lehet rátalálni, mert az indulat elhomályosítja az értelmet és messze visz Isten akaratától. Nem vitatható el a sérelem, a fájdalom, a durva bánásmód vagy a kihasználás. Nem vitatható el, ha valaki megcsalás, erőszak vagy érzelmi elhanyagolás áldozata lett. Ezek nagyon súlyos dolgok, és nagyon súlyos lelki terhet rakhatnak az emberre. De ettől a tehertől soha senki sem szabadult meg olyan módon, hogy azt mondta, "ez mostantól nekem is jár!" Egyedül Jézusban van valóságos szabadulás. Ha nem jó helyen keresünk megoldást, akkor nem fogjuk megtalálni a megoldást. Ezért kell mélyebbre nézni.

Hogy szerintünk egy rendes nőnek hol van a helye, az maximálisan világnézeti kérdés. Aki azt mondja, hogy nehogy már a férfiak uralkodjanak a nőkön, az egy valós problémát fogalmaz meg, de nem az igei megoldásra talált rá. A valós probléma, amiről szó van, az asszonyok elnyomott helyzete. Mert más dolog valaki fölött uralkodni, és más dolog elnyomni, megnyomorítani és kihasználni őt. Az asszonyok minden korban megtapasztalták az utóbbit is. De ez nem jelenti, hogy az igei rend rossz vagy működésképtelen lenne.

Isten bölcs és jó. Ő az ő bölcsességében és jóságában rendet teremtett és hierarchiát, nem káoszt. Isten eltervezte az állam, a gyülekezet és a család rendjét, és az Igében világosan megmutatja, hogy ezeknek hogyan is kell jól működnie.

Nincs Isten rendjével semmi probléma: az tökéletes és megfelelő. A probléma az emberi természettel van: az, ami romlott és bűnös. Persze könnyebb a rend ellen törni, mint beismerni az ember romlottságát. Könnyebb Isten ellen viaskodni, amikor baj van: megmakacsolni magunkat, az öklünket rázni az égre, s az Igét félretenni. Könnyebb, mint megalázni magunkat Isten hatalmas keze alatt, és szembenézni azzal a ténnyel, hogy mi, emberek rontottuk el az saját életünket: mi okozunk kárt egymásnak, nem a rend.

A bűnnel van probléma, ami bennünk van. A férfi bűne, hogy férjként visszaél az Úrtól rendelt szerepével, és nem önfeláldozó szeretettel szereti az alárendelt felet, mint egy jó király. Hanem, mint egy diktátor, a maga érdekét helyezi előtérbe és elvárja, hogy kiszolgálják őt, miközben ő kihasznál és elnyom. A nőnek meg az a bűne, hogy feleségként fellázad Isten rendje ellen, és nem hajlandó alárendelni magát szeretetből, mint egy hűséges alattvaló a királyának. Hanem, a maga igényeit helyezi előtérbe és mint egy szakadár, ellenáll és lenyom.

Még, ha lenevetjük is a bűnt, és állítjuk, hogy rajtunk "nulla a hatalma", attól még a szolgaságában élünk, és napról napra ez nyomorítja meg az életünket, és a családunkat. S ez mindaddig így is marad, ameddig nem szánjuk oda Jézusnak a tagjainkat.

A szerepekkel való visszaélésekért nem Isten rendjét kell okolni, hanem azt a személyt, aki vétkezik a házastársa ellen. Annak kell megtérnie bűnéből, aki elkövette a bűnt. Nem a rendnek kell megváltoznia, mert ha a rend megváltozik, akkor káosz lesz. Mint ahogyan káosz is van, mert nem akarunk megtérni, és nem akarjuk tudomásul venni, hogy mi hibáztunk el a dolgot, amikor elfordultunk az igei rendtől, nem Isten, Aki rendet alkotott.

Mire volt jó az emancipáció? Milyen előnye lett annak, hogy a nadrágot most már a nő is hordhatja: hogy vannak 'jogaink' és szavazhatunk, és vállalhatunk férfimunkát, és járhatunk felsőbb iskolába, és felülkerekedhetünk a férjeinken?

Talán kevesebb nőt nyomnak el és használnak ki, mint előtte? Talán jobban megbecsülik a munkánkat, mint előtte? Boldogabbak vagyunk, mint előtte? Isten elégedettebb velünk, mint előtte?

Nem mondom, hogy nincsenek előnyei annak, hogy a nő sokkal több dolgot tehet, mint eddig bármelyik történelmi korban. Azonban e 'szabadság' hátrányait nem mindig kommunikáljuk annyira élesen és világosan, mint az előnyeit. Pedig a hátránya talán több is, mint az előnye. Ahhoz ugyanis, hogy valamit megnyerjünk, valami mást egész bizonyosan elveszítünk. (lásd később)

Az emancipáció nem megoldás semmire sem. Nem szüntette meg a nők kihasználását és az elnyomást, csupán új szintre emelte azt. Nem oldott meg egyetlen társadalmi problémát sem, mert a valódi probléma nem a struktúrában, hanem az ember természetében keresendő, s ez a probléma azóta is ott van az emberben. Ugyanakkor kreált egy sor új problémát, amellyel jelentősen hozzájárult a társadalom szétzuhanásához. A mérleg nyelve tehát egyáltalán nem az emancipáció javára dől el...

Már csak azért sem működött, mert nem lettünk tőle többek: amit nyertünk a réven, elvesztettük a vámon. Hogyan történhetett mindez?

Két kezünk van, és ahhoz, hogy nőként mindazt megragadjuk, ami előnyt az új szabadságunkkal szereztünk, le kellett mondanunk másfajta jogokról, és hátra kellett hagyni az áldást. Mert nem fért el minden a kezünkben. Bár sokat akartunk markolni, de végül keveset fogtunk, és még mindig nem akarjuk észrevenni, hogy a társadalomra milyen szörnyű hatással van mindez.

Miféle áldásról beszélek? Miről mondtunk le? Az otthonteremtés áldásáról. Gyermekeink formálásának áldásáról. A férjünknek való önzetlen szolgálat áldásáról. A belső békesség és a külső harmónia áldásáról. És alkalmasint a sokszoros anyaság megtapasztalásának áldásáról. Nem mondom, hogy aki él a szabadságával, az feltétlenül megfosztja magát mindegyik áldástól rövid távon. De hívőként nem rövid távon kellene gondolkozunk, hanem hosszú távon: örökkévaló viszonylatban.

 Isten szemszöge nem az az életünkről, mint amit a világ sugall. Neki nem az a fontos, hogy befuss egy csodálatos világi pályát, hanem hogy rajtad keresztül megáldja és megszentelje azokat, akiknek a gondozásával megbízott téged. Ő látni akarja, ahogyan növekszel hitben, Istenismeretben, szolgálatkészségben. Nem ragadhatod meg mindkét pályát, mert azt nem lehet.

Szellemi törvényszerűség, hogy két igazságot nem lehet hinni, két irányba nem lehet menni, két úrnak nem lehet szolgálni. Amikor mindent magunknak akarunk, akkor kevesebbet szerzünk, mintha megelégedtünk volna azzal, amink eddig volt.

Ez érvényes arra a kérdésre is, hogy egy 'rendes' nőnek hol van a helye. Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk két helyen lenni. Vagy otthon vagyunk, vagy futunk a karrierünk és az egyéni beteljesedésünk után... de az, ahol vagyunk, mindenképpen óriási hatással lesz a családunkra.

Céltalanság, békétlenség, neveletlen és formálhatatlan gyermekek, meghidegült házasságok, tönkrement családok, és megannyi fizikai megbetegedés, amely a rohanással, a stresszel, és a nem éppen családos asszonyokra méretezett munkahelyi feladatokkal van összefüggésben- ez mind a szabadságunk ára, s új, emancipált életünk látlelete.

Vallhatjuk büszkén Oláh Ibolyával együtt, hogy nekünk ugyanaz megjár, mint a férfiaknak, mert mi is 'vagyunk olyan tökösek', mint ők. De a valóság az, hogy mi nem tökösnek lettünk teremtve. Amikor azonos feladatokat akarunk csinálni, mint a férfiak, akkor a lázadásunkat hirdetjük- elfordult utainkat tesszük közszemlére. A bűneikkel hencegünk, s erényt gyártunk belőlük. De kit próbálunk becsapni? Istent? Vagy magunkat?

Magunkat becsaphatjuk, de Istent nem tudjuk. Az igazság nagyon keményen hangzik, de előbb vagy utóbb szembe kell nézni vele: mi, tökös feleségek cserben hagytuk a családjainkat a karrierünkért. Szívünkben elhagytuk férjeinket flörtölő kollégákért. Hátat fordítottunk a gyermekeinknek, amikor Isten rendjét megvetettük. És ezek után még azt mondjuk, hogy mindez normális, mert mindenki ezt csinálja.

Nem igaz, hogy mindenki ezt csinálja. Nem igaz, hogy mindenki tagadja, hogy egy rendes nőnek otthon van a helye. És még, ha a túlnyomó többség egyet is ért Oláh Ibolyával, nekünk akkor sem kell a többséggel együtt menni. Mert minket Isten hívott el, és Ő vezet. Miért nem Őt kérdezzük, amikor az asszony helyéről van szó? És, ha már megkérdeztük Őt, akkor miért nem cselekszünk aszerint, amit kijelentett?
Nem tudom, hogy mi a rosszabb: egy olyan világban élni, amely vad érzékiséggel kiáltja bele a gyerekeim arcába, hogy "neked mindent szabad", és hogy "élj önmagadnak". Vagy egy olyan világban élni, ahol a keresztények többé nem sók, mert gondolkozásukat ugyanúgy a reklámok, a dalok, a tévé-sorozatok, a kortárs könyvek és filmek formálják a világ szerint, mint a világét. Engem feldühített az a magabiztosság, ahogyan Ibolya harsogta az emancipációs hazugságot, hogy nyugodtan tedd azt nőként, mit megkívánsz. De igazán kétségbe ejt, amikor azt tapasztalom, hogy a hívők között többé nem sikk a karrier helyett a családot választani. Mintha már mi sem tudnánk, hogy egy 'rendes' nőnek tényleg otthon van a helye...

2011. július 14., csütörtök

10 év együtt...



Ez a legjobb nap, mert ma házassági évfordulónk van! Nagyon szép volt ez a tíz év együtt, és nehéz is; de szebb volt, mint amennyire nehéz. Volt benne sírás is, meg nevetés is, és az egész úgy, ahogyan van, kegyelem, kegyelem volt. Jó visszagondolni arra, ahogyan Isten keze alatt összeformálódtunk, mint házastársak, mint bajtársak, és mint keresztények...

Biztos vagyok benne, hogy én változtam többet, mert volt miben változnom. Annyi, de annyi dolog történt- lehetne anekdotázni az ismerkedésünkről, a gyerekekről, a közös családi bizniszről, a kutyaszorítókról, emberi támadásokról és csalódásokról, amik még közelebb vittek egymáshoz és az Úrhoz, s közös családi mókákról is...

Annyi a szép emlék, és mégis olyan szempillantás alatt ment el ez az sok év. Vajon a következő tíz év is ilyen gyorsan elmegy majd??

Ma meghitten ünnepeltünk, ugyanis a Kedves tegnap este a gyülekezeti férfiakkal focizott: egy szerelésnél rosszul tette le a kezét, s emiatt jobb középső ujja hatalmasra dagadt, aminek következtében ma romantikus kettesben a kórházba buszoztunk röntgenre és vissza. Amúgy sem akartunk nagy évfordulós szervezkedést, mivel most nagyon nincsen rá anyagi keret, ráadásul az nem is a mi stílusunk, de azért erre nem számítottunk. Mindenesetre így is jól sikerült a napunk, mert együtt voltunk. (Ez egyébként abszolút jellemző ránk: annyi elég a boldogságunkhoz, ha ketten egy helyen vagyunk, hihi.)

Hogy a sztorinál maradjak, Mo.-on az ember hasonló helyzetben elrohan az SzTK-rendelésre vagy ügyeletre, s másfél óra múlva újra otthon van. De itt nem, nem: ez Anglia, mégpedig a főváros. Itt órákat vársz, aztán... hmmm, na, ez vicces volt. Szóval hossssszú várakozás után végre bekerültünk, röntgen. Az eredmény: "little fracture", vagyis kicsi törés, repedés. Nem csináltak vele semmit, kapott egy gumiharisnyát a két ujjára, és időpontot kellett egyeztetni a Fracture Clinic nevezetű intézményrészleg rendelésére, ami magyarul törésklinikát jelent. Ilyen nálunk azt hiszem, nincs. Szóval időpontot egyeztettünk, kapott is, két hét múlva. Értitek: el van repedve, de majd megnézik 2 hét múlva. Addigra össze is forr talán...

De, vissza a házassági évfordulóhoz. Gondoltam, szép lesz, ha a bevonulózenénkkel emlékezem itt a blogon- aztán megyek is. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy a férjem felesége lehetek. A többit, majd Neki, a nagy Ő-nek mondom el.:)

 Az esküvőnkre lefordítottuk ezt a számot
és papíron kiosztottuk az egybegyűlteknek,
hogy tudják, miről énekel Whitney.:)


Mindannyian helyet akarunk a világban,
Mind azt akarjuk, hogy meghallják a hangunkat,
Mindenki egy esélyt akar, hogy 'valaki' lehessen.
Mindnyájunknak vannak álmai, amelyeket álmodnunk kell,
De bármely elérhető csillagnál édesebb az,
Amikor eléred és megtalálod- amikor valakire rátalálsz.
E világ legértékesebb dolgát tartod a kezedben,
A legnagyobb ajándékot, amit e világ hozhat,
Mert amikor visszanézel, tudhatod, hogy szerettek téged.

Valaki szeretett téged
Valaki megérintett
Valaki tartott téged
Jelentettél valamit valakinek

Szerettél valakit
Megérintetted valakinek a szívét
És út közben visszanézhetsz
És elmondhatod
Hogy téged 'szerettek'
Igen, szerettek.

Lehetnek gyémántjaid,
Tiéd lehet a föld gazdagsága,
De szeretet nélkül igazából semmid sincs.
Mert amikor valakit érdekel, hogy élsz,
Amikor valaki rád bízza az életét:
Akkor tudhatod,
Hogy mindened megvan, ami kell.
E világ legértékesebb dolgát tartod a kezedben,
A legnagyobb ajándékot, amit e világ hozhat,
Mert amikor visszanézel, tudhatod, hogy szerettek téged.

Valaki szeretett téged
Valaki megérintett
Valaki tartott téged
Jelentettél valamit valakinek

Szerettél valakit
Megérintetted valakinek a szívét
És út közben visszanézhetsz
És elmondhatod
Hogy téged 'szerettek'
Igen, szerettek.

Oly sokféle utat választhatsz
De bármerre mész is, 
ne menj egyedül
Jó, ha tudod...

Valaki szeretett téged
Valaki megérintett
Valaki tartott téged
Jelentettél valamit valakinek

Szerettél valakit
Megérintetted valakinek a szívét
És út közben visszanézhetsz
És elmondhatod
Hogy téged 'szerettek'
Igen, szerettek.
 Mmm...
Jól csináltad, mert szerettek téged.

Úgyhogy ne felejtsd el elmondani
Annak a Különlegesnek,
hogy valaki őt is szereti...
Igen, szereti... szereti.

2011. július 2., szombat

A világ, a szenny és a bölcsesség



Nem a sokgyerekesség a legfőbb környezetszennyezési faktor, hanem maga a fogyasztói társadalom. Ha nem vennénk több ruhát, több kütyüt, több ennivalót, mint amire valóban szükségünk van, akkor nem termelnénk annyi szemetet, amennyit termelünk. Ha nem fogyasztanánk túl sokat, akkor a gyártóknak nem kellene annyi terméket előállítani, hogy kiszolgálják az igényeket. De vajon valóban az igényeket szolgálják ki? Nem inkább fordítva van: úgy, hogy a termelés teremti meg a fogyasztói igényeket? S mivel túl sokat termelnek, ezért ösztönöznek mindenkit olyan buzgón a fogyasztásra? És ha ez így van, akkor az mennyire tudatosan történik?

Vajon nem az egyre növekvő termelés a magyarázat arra, hogy a termékek miért nem tartósabbak? Hogy a mobilok, nyomtatók, ruhák, cipők, miért bírják olyan rövid ideig, amikor a technológia talán már régen adott egy tartósabb áru létrehozására is? Talán a fejlesztők nem elég kreatívak? Vagy lehet, hogy ez nem véletlen?

Azt mondjuk, mi okosabbak vagyunk, mint az elődeink voltak. Mert a mostani az Információ Kora, amikor az emberiség tudása rohamosan növekszik. De valóban így van ez? A Biblia szerint nincsen semmi olyan, ami ne lett volna, és az újnak gondolt dolgok is régtől fogva vannak.

Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz,
és ami történt, ugyanaz,
ami ezután is történik;
és semmi nincs új dolog a nap alatt.
Van valami, amiről mondják:
nézd ezt, új ez;
régen volt már
száz esztendőkön át,
melyek mi előttünk voltak.
Nincs emlékezet az előbbiekről;
azonképen az utolsó dolgokról is,
melyek jövendők,
nem lesz emlékezet azoknál,
akik azután lesznek.
(Prédikátor 1:9-11)

A régiek okosabbak és egészségesebbek voltak és tovább éltek és nagyobb dolgokat tettek, mint mi. Persze az evolúciós szemlélet vitatkozik ezzel, de az állításai nem állnak meg az Ige és a tudomány mérlegén. Hogy hogyan jön ez ide? Azt hisszük, okosabbak vagyunk, és azt hisszük a modern világ valami csodálatos dolog. Azt hisszük, a régi, 'elavult' világ helyett egy olyan világot teremtettünk magunknak a saját kezeinkkel, amely kényelmesebb, és olyan gépeket hoztunk létre, melyekkel a termelés hatékonyabb, mint eddig bármikor a történelem folyamán.

Azt azonban kevesen látjuk, hogy a kényelmes életnek, és a fogyasztói társadalomnak mi az ára. Nyilvánvaló tény, mégsem számolunk azzal, hogy a folyamatosan növekedő gazdaság csupán egy mítosz. Hogy a kényelmes modern világunk nem fenntartható örökké, sőt, már most sem. Nem számolunk vele, hogy a szép új világunk egy újfajta rabszolgasorsot hozott létre: azokét, akiket a gazdag országok a saját jólétük fenntartása végett kizsákmányolnak. Amikor fogyasztunk, mindig valaki más kárára tesszük- és ez alatt nem azt értem, hogy amit eltékozlunk, abból a szegényeknek is jutna, bár ez is igaz. Arra gondolok, hogy a terjeszkedés, a szemetelés, az anyagi érdekek mindig valaki másnak a rovására mennek. Ebbe nem akarunk, nem is szoktunk belegondolni.

Vajon hova lesz a sok szemét, ami csak gyűlik és gyűlik? Vajon a sokgyerekesek termelik azt a sok szemetet, vagy inkább a fogyasztók? Nem a sokgyerekesek termelik a sok szemetet, hanem a jóléti társadalom azon igénye, hogy újra meg újra lecserélje az 'elavult' holmikat. Talán a bibliai időkben okosabbak voltak az emberek. Talán nem azért nem építettek szennyvízcsatornás, folyóvízes, kábeltévés lakásokat, nem azért nem üzemeltettek kórházakat, tartottak fenn iskolákat, használtak pénzt és hoztak létre gépesített mega-gyárakat, ahol futószalagon folyik a termelés, mert annyira sötétek, korszerűtlen gondolkozásúak és tájékozatlanok voltak. Nem buták voltak, hanem okosak. És mi vagyunk szűklátókörűek, amikor nem vesszük észre, hogy modern életünket miben és hogyan éljünk.

Az ipari szintű fogyasztás ipari méretű szemetet termel. Ezt a mennyiséget már nem lehet a hátsó udvarban tárolni. A szemétnek hely kell, és a helyet egészséges földterülettől veszik el. És az ipari mennyiségű hulladéktól szennyeződnek a vizek is.

A kényelmes folyóvizes otthon hatalmas csatornahálózatot kíván, de a csatornahálózat vége a folyó, ahonnan aztán a vizet visszavezetik a csapunkba. Persze, előbb megtisztítják, de azért az mégsem lesz annyira tiszta, mint volt. Sőt, a tisztítóanyagok is belekerülnek, így most már azt is megisszuk, ezzel továbbterhelve a tartósítószerekkel és élelmiszer-ipari hulladékokkal telerakott ételektől eleve túlpörgetett üzemmódban működő szervezetünket.

A modern fogyasztói gondolkozás szerint rendszeresen lecseréljük a holmijainkat. Nem azért, mert ne lehetne megszerelni őket, hanem mert úgyis van új és az olcsóbb, mint megcsináltatni. De vajon miért van ez így? És 100 évvel ezelőtt miért nem volt így? Hogy mi lesz a régivel, arra pedig nem szoktunk gondolni. Mert a sok régi kacat annyi szemetet termel, amennyi elborít minket is visszaszennyezve a lakóhelyünket. Ha ezt nem érzed, az azért van, mert a szemét mások országát mérgezi...

Kórházakba és iskolákba tömörítettük az oda valókat, mert így kényelmes azoknak, akik velük foglalkoznak. Hogy az oda valóknak nem ez az ideális, az már nem annyira lényeges szempont azoknak, akik elvileg az oda valók érdekeit kellene kiszolgálják...

A gyárak futószalagon állítanak elő mindent, így eltűnik a kézzel csinált egyedi áru, és a silány lesz a norma. És nem azért van így, mert akkora nagy az igény. Hanem mert a futószalag állítja elő azokat a termékeket, amelyeket ha megveszünk, a gazdaság robogni fog. Vagy mégsem fog... A verseny is csak látszólagos, mert a nagy piaci résztvevők már rég leosztották egymás között a lapokat, így a kisebb, sokszor minőségibb árut kínáló termelőknek nincs esélyük labdába rúgni a nagyok mellett. Akkor sincs, ha a nagyok a piaci részesedésüket előbbre valónak tartják, mint a vásárlók érdekeit.

Szép, új világ... Mert mi bölcsebbek vagyunk, mint az elődeink... és közben nyakig merülünk a szemetünkben, az emberek iskolázatlanabbak, mint amikor nem volt iskola, és betegebbek, mint amikor nem voltak kórházak, a gazdaság vergődik a túltermelés tragikus következményeitől, és a kényelmes fogyasztói lét hitelekbe vitte az egyes embert, aki a törlesztőrészletek szorongatása miatt túlórákba fojtja a családi életét, s ez soha nem látott mértékben emeli a stresszszintet, ami életveszélyes betegségek létrehozására sarkallja az amúgy egészséges testét.

És legyen kevés gyerekünk, máskülönben nem bírjuk kiszolgálni a saját fogyasztói igényeinket, hiszen úgy nem tudunk annyit költeni magunkra, mint ha csak pár gyerekünk születne. És amikor valóban kevesebb gyerekünk születik, akkor jönnek az anyaság elvonási tünetei: az állatmánia, a wellness-szenvedély, a karrierizmus, a hűtlenség, a válás, amelyek megrontják a családi életet. Azzal, hogy megfogalmazzuk a 'kevés gyerek a jobb'-elvet, némán szembesülnünk kell olyan helyzetekkel is, amelyek a régi 'nagycsalád a jobb'-elv működésének idején oly ritkák voltak: a fogamzásgátlók és az abortuszok hatásaival; a depresszióval, különböző egészségügyi és mentális problémákkal és szenvedélybetegségekkel. Szép új világ. Inkább: Új világ??! Szép!

Természetesen van megoldás, de a megoldás nem a felszínen van, nem is a pénzügyi átszervezésben, nem is a gazdaság vagy a társadalom újrastruktúrálásában. A megoldás velünk kezdődik, veled és velem. Mert a probléma is velünk kezdődött, veled és velem. A probléma a bűn, mindenkinek a sajátja. Kapzsiság, mások kárára élés, túlfogyasztás, a családtagok iránti felelősség fel nem vállalása, tájékozatlanság, pénzszórás, irigység, versengés, könyöklés... ó, mennyire szánalmasak is vagyunk! Nem vagyunk sem bölcsek, sem nagyok, sem okosabbak, mint a régiek.

A régiek legalább társadalmi szinten tudták, hogy mi az istenfélelem. Tudták, hogy van egy Isten, aki őket megteremtette és Tőle vannak a lehetőségeik. És ezért Neki tartoznak felelősséggel azért, hogy hogyan bánnak Isten többi teremtényével, állattal, de leginkább az emberrel.

(Igen, szeretjük megfordítani a sorrendet, hogy "szegény állatok!", de Isten az embert az állatoknál fontosabbaknak tartja, így mi sem cserélhetjük föl a sorrendet. Bár az állatokat könnyebb szeretni, de Isten nem azt parancsolja, hogy azokat, hanem hogy egymást szeressük.)

Utópista vagyok? Nem. Szeretném, ha úgy lenne minden, mint régen volt? Talán. De ettől még úgy lesz? Nem. És akkor most mit fogok kezdeni?

Tanulni fogok, informálódni. Nyitott szeretnék lenni a világra, nyitott szemmel járni, hogy ne csak nézzem, hanem lássam is, mi vesz körül. Tanulni szeretnék a régiektől, akik közöttünk élnek: olyanoktól, akik ma már sokak szerint maradinak számítanak. Mert ők még máshogyan éltek; bizonyos szempontból nehezebben, kevésbé kényelmesen, de talán szebben és jobban, mint mi. Ők még tudtak szépen születni, szépen élni és szépen meghalni. Nekünk már egyikre sincsen elég időnk...

És bölcsességet szerezni megyek a Bibliához. Mert ez a rendkívüli könyv magában hordozza a potenciált, hogy a Minden Földi És Mennyei Bölcsesség Ismerőjével személyes kapcsolatba kerülhessek. Enélkül a találkozás nélkül, és az Ő ismerete és vezetése nélkül sosem leszek képes az igazi bölcsességre eljutni. Így viszont igen, mert Ő megtanít mindenre, amit tudnom kell.

Amit azért ti kezdettől hallottatok,
az maradjon meg bennetek.
Ha bennetek marad az,
amit kezdettől fogva hallottatok,
ti is az Atyában és
a Fiúban maradtok.
És az az ígéret,
amelyet ő ígért nékünk:
az örök élet.

Ezeket írtam néktek azok felől,
akik elhitetnek titeket.
És az a kenet,
amelyet ti kaptatok tőle,
bennetek marad,
és nincs szükségetek arra,
hogy valaki tanítson titeket;
hanem amint az a kenet
megtanít titeket mindenre,
úgy igaz az és nem hazugság,
és amiként megtanított titeket,
úgy maradjatok őbenne.
(1János 2:21-27)

És még mit fogok tenni? Alkalmazni azt a tudást, amit így gyűjtöttem. Mert a tudás felelősség. Csak mert modern világunk az emberi oldalról nézve nem szép és jó, azért még csodálhatom Isten teremtését, és imádhatom a Teremtőt, aki mindezt bölcsen teremtette meg. Ha reálisan értelmezzük a nagy tudásunkat, akkor nem mehetünk el a tény mellett, hogy az ember állandóan elrontotta a dolgokat maga körül, és nem sikerült maradandót és tökéleteset alkotnia. Istennek sikerült. Ezért is fontos, hogy ne abban gyönyörködjünk, hogy mit érhet el az ember, hanem hogy mit érhet el az Isten.

Az, hogy alkalmazni fogom a tudást, nekem annyit jelent, hogy az új ismereteket szeretném beépíteni az életembe. Tisztában vagyok vele, hogy ez adott esetben azzal is jár, hogy nem élhetek úgy, nem tehetem azt, ami kényelmes és megszokott volt addig. De ez jobb, mint homokba dugni a fejem és nem tudni semmiről. Jobb annál is, hogy megtudok valamit, de holnapra elfelejtem, mert el akarom felejteni. Mert túl kényelmetlen lenne alkalmazni azt, amit tudok, így inkább úgy teszek, mintha nem tudnám, mi zajlik a világban.

A tudás felelősség. Akkor aktivista leszek? Nem. Környezettudatos? Talán. Környezetvédő? Nem igazán. Vegetariánus? Az sem. Non-konformista? Nem.

Igazából teljes szívvel egyik sem. Ezek nem oldhatják meg a világ problémáit. A világ problémáit az oldaná meg, ha az emberek hajlandóak lennének szembenézni a bűneikkel, és elhagyni azokat Jézusért. Ha megtérnének, akkor megoldódna a társadalom minden problémája. Mert a társadalom problémája kezdetektől fogva a bűn volt. Minden helyzet és történés, ami ma tragikus és kritikus a világban, az valaki bűnével van kapcsolatban. Ha a bűnt ki lehetne iktatni az egyén életéből, akkor a Földünk mindenki számára a legjobb hely lenne a világegyetemben. De sajnos nem az.

Pedig a bűnt ki lehet iktatni. Valaki már kiiktatta egyszer, és Ő a te életedben is meg tudja ezt tenni. Pont úgy, mint Marcos (ejtsd: "márkosz") nyomtatója esetében az orosz srác tette. Nézd meg a videót, és meg fogod érteni.

Sokan mondják, hogy ez a megoldás, meg az a megoldás, de hiába mondják, mert a problémát nem a felszínen kell megragadni, hanem a gyökerénél. És a gyökér a bűn. Kár szépíteni: a társadalom a kezdetektől fogva mostanáig reménytelenül a saját bűnének mocsarában vesztegel, s ebből a helyzetből nincsen emberi szabadulás, bármilyen okosak is lettünk intellektuálisan (én kétlem is, hogy bármennyivel okosabbak lennénk). Minden emberi bölcsesség kevés, sőt, minden Isten nélküli próbálkozás csak még mélyebbre taszítja az emberiséget a mocsárban, s az ördög jól szórakozik a nyomorúságainkon. A világnak nincs szüksége újabb világmegváltó ötletekre.

A világot nem kell megváltani, mert Jézus Krisztus egyszer már megváltotta, és az Ő megváltása tökéletes és mindenkorra elégséges volt.

A világnak Jézus kell. A társadalomnak és az egyes embernek Jézus kell. Nekem és neked is Jézus kell. Nélküle semmit sem fogsz tudni tenni az életeddel. Ha nem Hozzá fordulsz megoldásért, akkor sosem fogsz megjavulni, és a problémáid sohasem fognak megoldódni. Aztán egy örök-életen át szenvedhetsz majd emiatt. Nem éri meg.

Azt gondoljuk, hogy bölcsebbek vagyunk, mint a régiek? A Biblia annyira egyértelmű azzal kapcsolatban, hogy ki 'elég bölcs'!

Kicsoda köztetek bölcs és okos?
Mutassa meg az ő jó életéből
az ő cselekedeteit
bölcsességnek szelídségével.
Ha pedig keserű irigység és
czivódás van a ti szívetekben,
ne dicsekedjetek és
ne hazudjatok az igazság ellen.
(Jakab 3:13-14)

Ne gondoljuk bölcsebbnek magunkat, mint amennyire bölcsek vagyunk, mert az életünk és a társadalmunk leleplez minket. Ne éljünk tagadásban és hazugságban, hanem változzunk meg értelmünk megújulásával. Hagyjuk el a bűnt, amely a mélybe húz, és hívjuk Jézust segítségül, mert Ő a valódi és az egyetlen megoldás mindegyikünk számára: személyesen a te számodra is. Ha elfogadod a felkínált megoldást, Isten megoldását, akkor minden megváltozik majd. A változás szükséges, mert enélkül a mi életünk is csak a hiábavalóságot és a bűnt gyarapítja a földön.

Éljünk úgy, hogy Isten gyönyörködjön benne, és akkor nem egy újabb szennycsatorna leszünk a társadalom és a környezetünk számára, hanem egy üdítő forrás, amely elég messze van a szemétszennyezett nagyvárosoktól ahhoz, hogy a vize ne ártson, hanem használjon.:)

Emlékszel még Marcos-ra és a nyomtatóra? Itt megnézheted. Igazából ez a videó kavarta fel a gondolataimat, és így késztetett e poszt megírására. Nagyon elgondolkoztató, 53perces, szívesen ajánlom.


A Villanykörte-Összeesküvés, avagy
a Tervezett Elavulás története