Gondolatok a magvetőről

A célt tévesztett gyülekezet poszttal kapcsolatban egyikőtök hozzászólása további gondolkozásra ösztönzött. Ezt szeretném most megosztani.

Kedves Eszti!

Jó volt olvasni ezeket a gondolatokat.
Bennem összekapcsolódott azzal, amin pár napja elgondolkoztam a Magvető példázatával kapcsolatban. Ott szó van a sziklás ill. a tövises helyre hullott magról. Ezek olyanok, akik "hallják az igét" és "örömmel fogadják", de nincs bennük gyökere ill. a gondok és a gazdagság csábítása megfojtja. Na de hol vannak ezek az emberek? Számomra megdöbbentő volt, de oda jutottam, hogy a gyülekezetekben. Hiszen ma eleve sokak gyülekezetekbe meghívva hallják a igét és ha "örömmel fogadják" akkor a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ott is maradjanak. Persze üldöztetés esetén már felszínre kerül a dolog, de manapság ilyen nálunk azért nincs komolyan és a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ezek az emberek jól érezzék magukat és ne szembesüljenek azzal, hogy "nincs gyökerük". (elnézést mindenkitől az általánosító kijelentésekért, tudom, hogy nem egyformák ebben a gyülekezetek, én több helyen tapasztalt tendenciákról beszélek).

Hol játszódik tehát mindez? Vajon mi a magvető földje: a gyülekezet vagy a világ?

Jézus a Máté 13-ban így magyarázza meg a példázatot:

"Ő pedig felelvén monda nékik:

Aki a jó magot veti,

az az embernek Fia;

A szántóföld pedig a világ;

a jó mag az országának fiai;

a konkoly pedig a gonosznak fiai."

(Máté 13:37-38)

Nem mondhatjuk, hogy a szántóföld a gyülekezet, mert az Ige nem ezt mondja. Talán, azért van mégis bennünk ez a gondolat, mert a mai berendezkedésből indulunk ki. Ma az evangélizálás legfőbb színhelye a gyülekezet, és nem a világ. De kezdetben nem így volt, nem ez a normális állapot.

Az első gyülekezetek korában a hívők elkülönültek a világtól, amikor az istentiszteleti alkalmakról volt szó. Nem hívogattak senkit a részvételre, hanem amikor összejöttek, kizárólag Isten imádatával, a növekedéshez szükséges tiszta tanítással és az egymással való közösség ápolásával voltak elfoglalva. Aztán, amikor vége volt a gyülekezeti alkalomnak, mindenki hazament, és onnantól nem volt elkülönülés, csak szolgálat. A misszió parancs betöltése.

A hívők a hétköznapjaikat azzal töltötték, hogy nagyon nyílt tanúságtevői voltak Krisztusnak ott, ahol dolgoztak, és ahol éltek. Úgy, mint a só, amikor beletesszük az ételbe: szó szerint 'beszivárogtak a világba' és megízesítették a körülöttük lévők életét. Ez egyesek számára kívánatossá vált- őbelőlük keresztények lettek. És volt sok más ember, aki nem akart hívő lenni, s nem is lett az. Ennek ellenére a keresztények körül élők közül mindenki pontosan tudta definiálni, hogy kik a hívők, mert olyan egyértelmű jegyeket hordoztak magukon, annyira felismerhetőek voltak.

A magvető példázata a többféle helyre esett magok példázata. Azt mutatja be, hogy a világban kint élő, nem keresztény emberek hogyan fogadják az igét. A példázat elnevezése magyarban nem túl szerencsés, hiszen itt elsősorban nem a magvetőről van szó, nem is a magokról, hanem a földtípusokról. Átvitt értelemben pedig a szívekről. (Angolban ezt jól fordították: 'a földek példázata')

Tehát, amiről itt szó van, az a világi emberek reagálása az igazságra. Lehet, hogy eljönnek a gyülekezetbe, miután hallották az Igét, az is lehet, hogy nem- de függetlenül ettől a példázat nem a gyülekezet összetételének látlelete, hanem a világé.

Ha a gyülekezeté lenne, akkor az újszövetségi levelek ellentmondanának Jézus kijelentéseinek.

A levelekben sok intés és útmutatás van a gyülekezet szentségéről, a hamis apostolok felismeréséről, sőt, arról is, hogy a nyilvános bűnét elhagyni nem akaró hívőt ki kell zárni a gyülekezetből. Ezek az útmutatások és intések mind fölöslegesek lennének, ha a gyülekezet természetes állapotában tele lenne nem-hívő hívőkkel. Mert akkor hiába is próbálnánk bármit is tenni ez ellen, az reménytelen szélmalom-harc lenne a természetes állapottal szemben. Én az igék alapján úgy látom, hogy amikor a gyülekezeteink tele vannak nem-hívő hívőkkel, az nem természetes állapot, hanem egyértelműen kóros.

Egy érdekes észrevétel még, hogy a példázat szerint a négyféle reagálásból csupán egyetlen egy volt valódi hívő. Ebből tehát arra következtethetnénk, hogy Jézus e példázatban megmutatja a későbbi tendenciákat. E tendencia szerint a gyülekezet nagyobb része nem lesz valódi hívő, mert a magvető példázatában ezeket az arányokat látjuk.

Az igaz, hogy a Máté evangéliuma más részén Jézus nyíltan tanít arról, hogy sokan vannak a romlás széles útján, és kevesen a menny felé vezető keskeny úton; ez az arány azonban nem a gyülekezetre, hanem a világra vonatkozik. Nem lenne helyes azt gondolnunk, hogy itt Jézus arra utal, hogy az Ő teste normális állapotában több nem-test tagot tartalmaz majd, mint ahány valódi testrészt. Ez az igerész nem vonatkozhat a gyülekezetre, amelyet Jézus feddhetetlenségben, folt és ránc nélkül állít majd maga elé.

Pál apostollal együtt meg vagyok győződve, hogy Aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fogja fejezni az Ő napjára. Azonban a gyülekezetnek a szentségben kell előremozdulnia, hogy minden hívő krisztusivá formálódhasson. Szentségben nehéz előrelépni, ha a gyülekezet nem a hívők közössége, hanem a világ elemeié. Nehéz bár, de nem lehetetlen....

A szentség nem másoknál, hanem az én odaszánásommal indul. Melyikünk fog ma elmenni, hogy megtegye, amit az Úr rábíz?

Gondolataim a mai napra

 

Jár bennem mindenféle gondolat. Most nem leszek hosszú és rendezett, csak megosztom, ami bennem van, aztán engedem továbbfutni a gondolatokat, és én is futok tova...

Itt van.

Isten mércéje magas. A könnyű út nem az Úr útja. Ha magasra teszem a mércét, akkor Isten nehézzé teszi az utamat, hogy föl tudjak nőni az elvárásokhoz.

Isten szeret minket, és ezért a jellemfejlesztésünkben maximálisan érdekelt. Más magyarázata nincsen az emberi csalódásoknak, kétségbeejtő helyzeteknek, az összetört szív sajgó fájdalmának.

Ha úgy tűnik, Isten nem teljesíti az ígéreteit... ha nem adja meg, amiben reménykedem... ha kiveszi a kezemből azokat a célokat, dolgokat, amiket szeretve dédelgettem... akkor fellázadok? Dühösen sírok? Vádolom Őt, hogy igazságtanul cselekedett velem?

Kezeinek cselekedetei hűség és igazság;

minden ő végzése tökéletes.

(Zsoltárok 111:7)

Ha közel kerülök Hozzá, akkor az áldás mellett meg fogom tapasztalni, hogy a követésnek ára van. Senki sem mondta, hogy a formálás nem fog fájni... mégis úgy rendezkedünk be, mintha a hívő életünk valami sétagalopp lenne. Nem az. Nem véletlenül nem az.

Isten a szeretetéből nem tehet mást, mint formál. Még ha fáj is. Amikor fáj, akkor Neki is fáj, mert Ő együtt érez és tudja, min megyünk keresztül. De azt is tudja, hogy más módon nem tudunk az Ő Fiának képére formálódni. Márpedig anélkül nincstelen koldusok leszünk a mennyben.

Az Atya ajándékozni és jutalmazni akar! Ezért nem ad könnyű utat, és ezért nem sétagalopp hívőnek lenni.

Jézusnak is szenvednie kellett, és a szenvedés tette kipróbálttá az engedelmességét. Az én szenvedésem is kipróbálttá teszi az engedelmességemet.

Ámbár Fiú, megtanulta azokból,

amiket szenvedett, az engedelmességet;

És tökéletességre jutván,

örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve,

akik neki engedelmeskednek,

Neveztetvén az Istentől

Melkisédek rendje szerint való papnak.

(Zsidók 5:8-10)

Szenvedésben erősödik meg a mennyei reménységünk, ami majd Isten kegyelméből elegendő lesz, hogy átvigyen a következő próbán. Ha elhagyom az Uramat az emberi nehézségek és kudarcok időszakaiban, akkor nincsen mennyei reménységem és talán sohasem gondoltam komolyan az ő követését.

Egy videó, aminek az üzenete tapasztalás is egyben... az enyém és talán a tiéd is