Gondolatok a magvetőről

A célt tévesztett gyülekezet poszttal kapcsolatban egyikőtök hozzászólása további gondolkozásra ösztönzött. Ezt szeretném most megosztani.

Kedves Eszti!

Jó volt olvasni ezeket a gondolatokat.
Bennem összekapcsolódott azzal, amin pár napja elgondolkoztam a Magvető példázatával kapcsolatban. Ott szó van a sziklás ill. a tövises helyre hullott magról. Ezek olyanok, akik "hallják az igét" és "örömmel fogadják", de nincs bennük gyökere ill. a gondok és a gazdagság csábítása megfojtja. Na de hol vannak ezek az emberek? Számomra megdöbbentő volt, de oda jutottam, hogy a gyülekezetekben. Hiszen ma eleve sokak gyülekezetekbe meghívva hallják a igét és ha "örömmel fogadják" akkor a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ott is maradjanak. Persze üldöztetés esetén már felszínre kerül a dolog, de manapság ilyen nálunk azért nincs komolyan és a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ezek az emberek jól érezzék magukat és ne szembesüljenek azzal, hogy "nincs gyökerük". (elnézést mindenkitől az általánosító kijelentésekért, tudom, hogy nem egyformák ebben a gyülekezetek, én több helyen tapasztalt tendenciákról beszélek).

Hol játszódik tehát mindez? Vajon mi a magvető földje: a gyülekezet vagy a világ?

Jézus a Máté 13-ban így magyarázza meg a példázatot:

"Ő pedig felelvén monda nékik:

Aki a jó magot veti,

az az embernek Fia;

A szántóföld pedig a világ;

a jó mag az országának fiai;

a konkoly pedig a gonosznak fiai."

(Máté 13:37-38)

Nem mondhatjuk, hogy a szántóföld a gyülekezet, mert az Ige nem ezt mondja. Talán, azért van mégis bennünk ez a gondolat, mert a mai berendezkedésből indulunk ki. Ma az evangélizálás legfőbb színhelye a gyülekezet, és nem a világ. De kezdetben nem így volt, nem ez a normális állapot.

Az első gyülekezetek korában a hívők elkülönültek a világtól, amikor az istentiszteleti alkalmakról volt szó. Nem hívogattak senkit a részvételre, hanem amikor összejöttek, kizárólag Isten imádatával, a növekedéshez szükséges tiszta tanítással és az egymással való közösség ápolásával voltak elfoglalva. Aztán, amikor vége volt a gyülekezeti alkalomnak, mindenki hazament, és onnantól nem volt elkülönülés, csak szolgálat. A misszió parancs betöltése.

A hívők a hétköznapjaikat azzal töltötték, hogy nagyon nyílt tanúságtevői voltak Krisztusnak ott, ahol dolgoztak, és ahol éltek. Úgy, mint a só, amikor beletesszük az ételbe: szó szerint 'beszivárogtak a világba' és megízesítették a körülöttük lévők életét. Ez egyesek számára kívánatossá vált- őbelőlük keresztények lettek. És volt sok más ember, aki nem akart hívő lenni, s nem is lett az. Ennek ellenére a keresztények körül élők közül mindenki pontosan tudta definiálni, hogy kik a hívők, mert olyan egyértelmű jegyeket hordoztak magukon, annyira felismerhetőek voltak.

A magvető példázata a többféle helyre esett magok példázata. Azt mutatja be, hogy a világban kint élő, nem keresztény emberek hogyan fogadják az igét. A példázat elnevezése magyarban nem túl szerencsés, hiszen itt elsősorban nem a magvetőről van szó, nem is a magokról, hanem a földtípusokról. Átvitt értelemben pedig a szívekről. (Angolban ezt jól fordították: 'a földek példázata')

Tehát, amiről itt szó van, az a világi emberek reagálása az igazságra. Lehet, hogy eljönnek a gyülekezetbe, miután hallották az Igét, az is lehet, hogy nem- de függetlenül ettől a példázat nem a gyülekezet összetételének látlelete, hanem a világé.

Ha a gyülekezeté lenne, akkor az újszövetségi levelek ellentmondanának Jézus kijelentéseinek.

A levelekben sok intés és útmutatás van a gyülekezet szentségéről, a hamis apostolok felismeréséről, sőt, arról is, hogy a nyilvános bűnét elhagyni nem akaró hívőt ki kell zárni a gyülekezetből. Ezek az útmutatások és intések mind fölöslegesek lennének, ha a gyülekezet természetes állapotában tele lenne nem-hívő hívőkkel. Mert akkor hiába is próbálnánk bármit is tenni ez ellen, az reménytelen szélmalom-harc lenne a természetes állapottal szemben. Én az igék alapján úgy látom, hogy amikor a gyülekezeteink tele vannak nem-hívő hívőkkel, az nem természetes állapot, hanem egyértelműen kóros.

Egy érdekes észrevétel még, hogy a példázat szerint a négyféle reagálásból csupán egyetlen egy volt valódi hívő. Ebből tehát arra következtethetnénk, hogy Jézus e példázatban megmutatja a későbbi tendenciákat. E tendencia szerint a gyülekezet nagyobb része nem lesz valódi hívő, mert a magvető példázatában ezeket az arányokat látjuk.

Az igaz, hogy a Máté evangéliuma más részén Jézus nyíltan tanít arról, hogy sokan vannak a romlás széles útján, és kevesen a menny felé vezető keskeny úton; ez az arány azonban nem a gyülekezetre, hanem a világra vonatkozik. Nem lenne helyes azt gondolnunk, hogy itt Jézus arra utal, hogy az Ő teste normális állapotában több nem-test tagot tartalmaz majd, mint ahány valódi testrészt. Ez az igerész nem vonatkozhat a gyülekezetre, amelyet Jézus feddhetetlenségben, folt és ránc nélkül állít majd maga elé.

Pál apostollal együtt meg vagyok győződve, hogy Aki elkezdte bennünk a jó munkát, be is fogja fejezni az Ő napjára. Azonban a gyülekezetnek a szentségben kell előremozdulnia, hogy minden hívő krisztusivá formálódhasson. Szentségben nehéz előrelépni, ha a gyülekezet nem a hívők közössége, hanem a világ elemeié. Nehéz bár, de nem lehetetlen....

A szentség nem másoknál, hanem az én odaszánásommal indul. Melyikünk fog ma elmenni, hogy megtegye, amit az Úr rábíz?