Ki az, aki szól hozzád? És honnan lehet azt tudni?

Aki az ajtón megy be, a juhok pásztora az.

Ennek az ajtónálló nyit;

és a juhok hallgatnak annak szavára;

és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket.

És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy;

és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.

Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól:

mert nem ismerik az idegenek hangját.

Én vagyok a jó pásztor:

a jó pásztor életét adja a juhokért.

A béres pedig és aki nem pásztor,

akinek a juhok nem tulajdonai,

látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut:

és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig elfut, mert béres,

és nincs gondja a juhokra.

Én vagyok a jó pásztor;

én ismerem az enyéimet, és engem ismernek az enyéim,

amiként ismer engem az Atya, és én ismerem az Atyát;

és életemet adom a juhokért.

(János evangéliuma 10:2-5, 10:11-15)

A juhok ismerik a jó pásztor hangját és meg tudják különböztetni mindenki más hangjától. Idegenek után nem mennek, hanem a jó pásztort követik. Hogyan lehetséges ez, amikor idegenből sok van, jó pásztorból meg csak egy? Úgy, hogy idegenből sok van, jó pásztorból meg csak egy.

Ha egy juh valaha is meghallotta az Ő hangját, akkor van remény a számára, hogy elszakadva az idegentől meg a bérestől a nyomába eredhessen. Ha a nyomába ered, akkor megismeri Őt, megszokja a hangját és egyre kevésbé lesz elhívható Mellőle és a nyájtól (a láthatatlan Egyháztól, az újjászületettek seregétől). Ezt nem a juh alakítja ki magában, hanem a jó pásztor nyájában minden juh olyan természetet kap, hogy ez megtörténik vele.

Lehet, hogy néha még eltévelyedik, de minden ilyen eset után még óvatosabb lesz, és még jobban fog ragaszkodni az ismerős hanghoz.


Idegen hang, amihez ragaszkodunk...

Bárki, aki sosem hallotta meg a jó pásztor hangját, teljes meggyőződésével hiheti azt egy béresről, hogy ő az, akit neki követni kell. Mindaddig ezt is fogja hinni, ameddig meg nem hallja a jó pásztor hangját. Ha meghallja, akkor viszont tudni fogja, hogy Ő szólt hozzá. És tudni fogja minden alkalommal, amikor Ő szól hozzá. Előtte nem tudhatta, milyen az, amikor a jó pásztor beszél hozzá, de ha egyszer meghallotta, akkor onnantól már tudja. És megismeri a pásztor hangját, és azt egyre kevésbé keveri össze idegenek hangjával.

Ez egy életen át tartó tanulási folyamat, amelyért nem az egyes juhok, hanem maga a jó pásztor vállal kezességet. Pont emiatt nem tudom elképzelni, hogy egy újjászületett keresztény számára valaha is lehetetlen küldetés legyen megérteni, hogy mi az, amit Isten neki mond. A testet öltés óta az Úr Jézusban éppen Ő vált elérhetővé az ember számára, és a Kézikönyvből tudjuk, hogy az igazság megismerhető. Ő nem rejti el az akaratát, hanem megismerteti azokkal, akik azt keresik.

Aki egykor már meghallotta a jó pásztor hívását, az az Ő követése során egyre jobban megismeri azt a hangot. Miért tűnik akkor mégis olyan nehéznek különbséget tenni emberi okoskodáson, hamis tanításon és Isten beszédén alapuló bizonyosságok között? Miért okoz dilemmát kimondani, hogy valaki bizonyára Istentől kapta a bizonyosságát, míg máshoz (akármennyire jó szándékú, kedves, vallásos ember is az illető) adott dologgal kapcsolatban egészen biztosan nem Ő szólt? Tényleg nem tudunk különbséget tenni?


A Könyv és az első juhtapasztalat fontossága

Sokan még mindig figyelmen kívül hagyják a Kézikönyv igazságait, mely egészen eligazít a juhlétben és rálátást ad a pásztor jellemére, munkájára, szeretére. Enélkül viszont aligha lehetséges felismerni, ha juhokként még mindig idegenek és béresek hatalma alatt élünk - akármit is gondoljunk közben önmagukról.

Igaz az, hogy egy juh azt gondolhat a hozzá intézett hangokról, amit csak akar. Sőt, kreálhat is magában teljesen új hangokat, amelyeket követhet. De, aki szereti a jó pásztor törvényét, és ismeri Őt, az tudja, amikor szól hozzá. Ez az egyik legelső (és legalapvetőbb) juhtapasztalat a jó pásztor nyájában: érteni, amikor Ő szól. És ezzel szorosan összekapcsolódik egy másik is: a Kézikönyv szerepe, fontossága, amely komolyan felértékelődik a juh szemében, hiszen megérti, hogy az tényleg egy kézikönyv, amely alkalmas arra, hogy őt a pásztorral való járásában eligazítsa.

Ha ezek sosem történtek meg: ha egy juh számára sosem vált a jó pásztor Törvénye az egyetlen legfontosabb könyvvé, ha nem volt még olyan, amikor egészen konkrét bizonyossága lett volna afelől, hogy a pásztor személyesen őt elhívta, személyesen neki jelentett ki valamit: akkor az a juh nem az Ő hangja után megy. Hiszen mi alapján állíthatja valaki, hogy ő ismeri a pásztort, hogyha az alapkönyv, ami a pásztorról tesz bizonyságot, neki nem az egyetlen referenciája? És hogyan ismerhetné a pásztort, ha sosem hallotta meg Őt? Hogyan is járhat akkor Vele?

A pásztor nyájában nem téved senki?

Aki nem ismeri a pásztort, az nem ismer mást, csak idegenek és béresek hangját. De amikor megismeri Őt, akkor már nem akar amazokra hallgatni. Szerintem sok juh épp amiatt tudja sorozatosan becsapni a saját szívét, mert még nem hallotta meg a jó pásztor hangját. Ha meghallotta volna, nem akarna idegenek hangjára hallgatni.

Azt mondom ezzel, hogy egy juh sosem mondhatja valamiről, hogy a pásztor mondta neki, amikor nem is úgy volt? Nem. Lehetséges félreérteni a pásztort, sőt lehetséges becsapni a saját szívét is. De nem lehet állandóan félreérteni Őt és folyamatos önbecsapásban élni - az már úgy nem a jó pásztor nyájában való élet. Ahogyan a juh állandóan Vele jár, egyre kevésbé fordulnak elő komolyabb félreértések, hiszen egyre inkább képes a pásztor hangjának a felismerésére, és egyre inkább hallgat erre a hangra.

Ez persze nem jelenti, hogy a jó pásztor nyájához tartozó juh mindig mindennel kapcsolatban egyre nagyobb bizonyosságra tesz szert, vagy egyre több a kész válasza, mert ez gyakran pont fordítva van, különösen, ami a kész válaszokat illeti. De a pásztor hangja egy tipikusan olyan dolog, ami annyira nélkülözhetetlen (hiszen egy belsőséges személyes kapcsolatról beszélünk juh és a pásztora között), hogy enélkül semmi sem értelmezhető. Ha ezt a hangot nem értem, nem ismerem, akkor minden viszonylagos, minden a bizonytalanba hull: akkor eltűnnek a valódi támpontjaim az életben.


Megfordul a világ azzal, aki megismeri Őt

Lehet, hogy egy juh határozottan hallgat idegenekre vagy béresekre, és úgy érzi, hogy juh-léte sínen van: jó helyen és nagyon jól van, és efelől senki nem tudja őt megrengetni - de mindez csak a jó pásztorral való találkozásig tűnik jó megoldásnak az életre. Ha Ő belép a juh életébe és a maga szelíd, semmivel össze nem hasonlítható hangján megszólítja őt, akkor minden (MINDEN!) más megvilágításba kerül.

A jó pásztorral való személyes kapcsolat korábban nem tapasztalt módon igazi értelmet ad mindennek. MINDENNEK: a Kézikönyvnek, az emberi kapcsolatoknak, a szenvedésnek, magának az életnek is. Amit előtte kergeségnek, hiábavaló, értelmetlen dolognak hittem, arról kiderül, hogy nyereség, mi több: nélkülözhetetlen dolog. Amit viszont értelemnek és bölcsességnek hittem, arról megmutatkozik, hogy üres juh-okoskodás, semmi több.

A pásztor lehajol a juhokhoz és egyenként szólítja meg őket. A megszólítottak nem lesznek többet ugyanolyanok, mint voltak, és mindenhol azt a kedves hangot fogják keresni, amelyet megismertek. Ha ezt a hangot értem, ismerem, akkor minden a helyére kerül, meglesznek a válaszok a legfontosabb kérdésekre. Természetesen mindenki azt gondolja, hogy neki már megvannak a válaszai a legfontosabb kérdésekre (lehet, hogy azt gondolja, hogy a válasz az, hogy megelégszünk azzal, hogy nem tudjuk a választ) - de akármit is gondoljunk, nem igazán számít, hogy honnan származónak hisszük azt, ami felől meg vagyunk győződve.

Csak egy valós nézőpont van: a pásztoré

Az idegenek és béresek juhai - állítsák bármilyen határozottan, hogy a megfelelő hang után mennek - nem a megfelelő hang után mennek. Mert azok hamis útra viszik őket. Egyedül a jó pásztor hangját érdemes követni. Amit erről az ember gondol, az nem fontos: hiszen mindent a jó pásztor kijelentéseinek a fényében kell megítélni. Ő viszont kegyelmes, és ad el nem múló bizonyosságot az Ő nyájának afelől, hogy Ő még mindig (és az idők végezetéig folyamatosan) beszél a juhokhoz. Azért, hogy a Vele való találkozás után már ne tévelyedhessenek el.

Mindez az élet két pontján válik különösen fontossá: először akkor, amikor a juh életében legelőször hallja meg a pásztor valóságos, az Ő nyájában való igazi életre hívó hangját. Utoljára pedig a földi élet végén, mikor a juh szembesül Vele: azzal Aki a kezében tartotta eddig egész életében, és Akinek most már végleg a kezében van. Akkor lehull a lepel mindarról, amit előbb a hangokról, az életről, a saját bizonyosságáról (vagy annak hiányáról) gondolt vagy vallott.

A legvégén tehát minden ki fog derülni, és nyilvánvaló lesz, hogy kinek a bizonyossága valódi és kié hamis. Ameddig azonban ez megtörténik (és pont azért, mert onnantól már nem lehet a dolgokat visszacsinálni) mindenki a maga világosságához mérten őszinte (vagy őszintétlen) szívvel hirdeti azt, amit a meggyőződésének érez. Valaki az igazit, valaki a hamisat.

Én hiszem, hogy a pásztor juhainak valamennyivel nagyobb világosságuk van, mint az idegenek és béresek keze alatt vándorló juhoknak. És ez a világosság arra is való, hogy elmondhassuk, mennyivel jobb a jó pásztor nyájában élni, mennyivel jobb az Ő hangjára figyelni és Őt követni, mint idegenekre és béresekre hallgatni! Akkor is ezt kell tenni, akkor is bégetni kell az igazságot a jó pásztorról, amikor az emberek ezernyi idegen és béres hangja után tekeregnek a saját meggyőződéseik után.

Ahogyan hozzánk is irgalmasan lehajolt a jó pásztor és engedte, hogy meghalljuk a hangját, úgy reménységgel hihetjük, hogy ugyanúgy meg fog szólítani más juhokat is (talán éppen a mi bátortalan bégetésünkön keresztül) kiragadva őket a hamis útról.