Otthonoktatás: az alapok

Amióta beírattuk Dodát, és hivatalosan is otthonoktatók lettünk, azóta sok-sok gyakorlati kérdés kezdett foglalkoztatni ezzel a témával kapcsolatban, mondhatni folyamatosan zakatol az agyam. Mégis, nem terhel le ez a helyzet, és mivel a szeptemberi tényleges sulikezdés (otthonoktatásunk kezdése) még odébb van, nem érzem a sürgető, kényszerítő erőt sem, hogy mihamarabb agyaljam ki a megoldást a felmerülő kérdésekre- nálam ez a stresszmentes gondolkozás a gyümölcsöző agyi tevékenységek kulcsa, hehe. :)

Úgy gondoltam, hogy leírok néhány dolgot, ami az utóbbi napokban tisztult le bennem az otthonoktatással kapcsolatban.


Mi és mi nem az otthonoktatás?


1. Nem elfojtó túlzott védőburok, hanem biztonságot jelentő védett sziget.

"Burokban akarod tartani?" Ez a mondat hangzik el talán a leggyakrabban otthonoktatási szándékunk kommentálásaként ismerőseink között. A válasz az, hogy igen is, meg nem is. Ha az otthonoktatás olyan burok lenne, mint egy nylonzsák a virágon, amely nem engedi oxigénhez jutni a növényt: akkor nem. Ha az otthonoktatás egy metszőollóhoz hasonló lenne, amely elvágja a növényt az éltető forrástól: gyökerétől és szárától, és ezzel pusztulásra ítéli a növényt: akkor nem. De az otthonoktatás leginkább egy üvegházhoz, vagy egy fóliasátorhoz hasonlít: az alatta levő növényeket növekedésük kezdeti, leginkább védtelen időszakában megóvja a káros hatásoktól, ugyanakkor beengedi a napfényt és az oxigént, vagyis az élethez szükséges dolgokat maradéktalanul biztosítja számára. Ilyen módon, a kedvező feltételek hatására sokkal fejlettebb, erősebb és sokkal inkább életrevaló egyedek kerülnek ki alóla, amikor annak itt az ideje.

2. Nem otthoni iskola, hanem egyéni tempóban történő szabad kibontakozás.

"És, hogy fogsz majd neki matekot meg kémiát tanítani?" Az efféle kérdést felvetők fejében van egy teljesen téves kép arról, hogy mit csinálunk mi otthon a gyerekkel. Ez a téves kép az iskolai oktatásból indul ki, és magát a tanulási folyamatot értelmezi félre. Ugyanis a konfliktust az okozza őbenne, hogy el sem tudja képzelni a tényleges tanulást frontális (osztály elé kiálló, egyirányú kommunikációt folytató, vagyis magyarázó) tanítás nélkül. És ez nyilvánvaló nehézségekbe ütközik otthon! De nekünk otthon nem kell tanárt játszanunk a gyerekünkkel. Nemcsak hogy nem kell, hanem nem is szabad! Az iskolai rendszer egy teljesen másfajta rendszer másfajta szabályokkal, másfajta tekintélyelven, mint otthon, a szülő-gyermek kapcsolatban. A válasz tehát az a hogyanra, hogy sehogy. Sehogy nem fogom megtanítani neki a matekot meg a kémiát: ellenben a gyerekem maga fogja azt nagyon ügyesen megtanulni. Én megtanítom olvasni és írni és tanulni. Ezeken felül pedig mögötte fogok állni segítő és támogató jelenléttel, biztatva arra, hogy járjon utána annak, amit nem ért, és kérdezzen. Nekem szülőként nem kell 100%-os kompetenciát szereznem minden tantárgyból, csak tudnom kell hogy hol kell keresnem a válaszokat a felmerülő kérdésekre. És ehhez ma óriási segítség az internet...

3. Nem a semmittevés szabadsága, hanem a fejlődés folytonossága.

"Hogy fogod rávenni arra, hogy leüljön...én is akartam az enyémnek tanítani ezt-azt, de alig tudtam rávenni, hogy ott maradjon..." Igen, ez tényleg egy komoly kérdés. Fegyelem nélkül ugyanis az egész otthonoktatás valóban halott ügy. Talán ez az egyike azoknak az igazán lényeges kompetenciáknak, amiket szülőként, otthonoktatóként muszáj birtokolni. Folytonos fejlődés bizonyos keretek között érhető csak el, és a tanulás nem szükségszerűen két perc alatt átélhető 'kutyafutta' dolog. Önfegyelmet és kitartást kell a gyerekeinkbe nevelni- ez azonban tőlünk kell, hogy jöjjön. Belőlünk kell kiáradjon a kitartó szeretet, a kitartó biztatás, a kitartó válaszadás, a kitartó elkötelezettség azok mellett a dolgok mellett, amikről tudjuk, hogy helyesek és jók, és ami ugyanilyen fontos: a kitartó és következetes fegyelmezés, akkor, hogyha a családi korlátokat átlépi a gyermek. A mi kitartásunk az ő kitartásának az alapja.

És ha már a kitartásnál tartunk: ki kell tartanunk az Úrban vetett bizalmunk tekintetében. Amit nekünk mondott, amire elvezetett, az úgy van, és ha Isten akaratából oktatunk otthon, akkor az Úr velünk lesz, hordoz a nehezebb időszakokban, és áldásokat készít az út göröngyei között is. Ehhez csak Őt kell keresnünk, és Neki dicsőséget adni az életünkért és mindazért, ami az Ő jóvoltából benne van.

Írtam néhány pozicionáló kérdést, vagyis olyat, amit feltehetünk magunknak, és amely segíti, hogy megismerjük a saját otthonoktatással kapcsolatos hozzáállásunkat. Hogyha tisztábban értjük magunkat, akkor könnyebb lesz dönteni az otthonoktatás körüli gyakorlati kérdésekben...


Kérdések otthonoktatáson gondolkozók ill. gyakorló otthonoktatók számára

1. Tulajdonképpen mit is akarsz? Belül mélyen miért szeretnél ebbe belevágni? Mit akarsz elkerülni, vagy mit szeretnél elérni?

2. Milyen papírt álmodsz? Milyen diplomát? Kell egyáltalán diploma? Meddig tervezed otthonoktatni a gyermeked?

3. Milyen készségeket álmodsz neki? Miket szeretnél feltétlenül gyermeked életébe építeni?

4. Milyen pozitív hatásokra számítasz? Mi az, amit mindenképpen 'elvársz', hogy az oo évek hatására elültetődjön gyermekedben?

5. Mit szeretnél, és mire vagy képes?

6. Milyen meggyőződésből teszed? Szándékozol bizonyságot tenni arról, ahogyan Isten az otthonoktatásra vezette a családodat? Vagy túl megosztó ez a téma, így inkább csak magadban nyugtázod, hogy az oo is az Úr vezetése volt (ha az volt)?

7. Kommunikációs stratégia másokkal szemben:
Szeretnél az oo szószólója lenni az ismerősi körödben? Visszahúzódó leszel, és inkább elkerülöd, eltereled az oo-sal kapcsolatos esetleges vitás beszélgetéseket? Az irritáló, érdeklődő kérdéseket elhárítod, vagy hajlandó vagy akár újból és újból magyarázkodni, álláspontodat képviselni a témához semmit nem értők között? Hajlandó vagy felkészülni, frappáns válaszokat előre megfogalmazni, vagy akár oo megismertető irodalmat ajánlani a veled kekeckedőknek? Alkalmanként vitákat generálnál 'rárepülve témákra' pusztán azért, hogy beszélhess az oo-ról?

8. Együttműködést milyen szinten képzelsz el másokkal?