Ha megint tudnátok otthontanulni -ha lehetne- választanád ezt magatoknak újra?

Nagyon. Úgy. Tűnik. Hogy. Van. visszaút.

De te nem jönnél vissza. Nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.

Elmentél egy másik életbe, másfajta mindennapokba. És a gyász, mellyel eltemetted a régi otthontanulós létedet, és az a sok szervezés, meg erőfeszítés, hogy az az élet élhető és a maga módján újra otthonos legyen... hogy önazonos élet legyen... ezeket a melókat reverzben átélni és megint berendezkedni egy másikba, még ha az megint a régi is. Na nem. Ilyenbe téged senki bele nem rángathat.

A múltba nézés amúgy sem visz előre. Pedig előre kell nézni, mert arra mész. Te előre nézel és megnyugodtál abban, hogy ha így alakult, hát így alakult. Ebbe a helyzetbe kerültél,
egyébként nyilvánvalóan kényszerből, és ha már egyszer citromot dobott neked az élet, legalább limonádét készítettél belőle. És már túlvagy a citromon, hiszen megcsináltad a limót.

Minek erről beszélni: jól vagy most, a családból mindenki jól van. Már jól vagytok ebben. Végre elmondhatod, hogy több-kevesebb küzdelem után megszoktad ez. Mindenki megszokta, így már nincs visszaút. Nem lenne fair az új életükből kirángatni a gyerekeket. Nem lenne fair magadat is visszakényszeríteni a régi dolgokba, hogy újra a káosz ura legyél otthon.

Ezért nem jönnél vissza. Ezért nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.

Újra otthontanítani? Köszönöd, de azt már nem. Az iskola miatti több rohangálás ellenére is most az idegeid, hosszú évek óta először, tartósan kisimult állapotban vannak. Ez az élet már így a tiétek. Így, hogy benne van a suli, az ovi, a munka, a hajtás, a lecke, az időhiány. Mert emellett azért vannak ott jó programok is, a srácok pedig szereztek iskolai barátokat, beilleszkedtek egy osztályközösségbe és te fellélegeztél, mert látod, milyen ügyesen csinálják: ez egyszer ráadásul nem a te nyakadban van minden. És már nem is lógtok ki a sorból, nem kapjátok az ívet az ismerősöktől úgy, mint régen - megszűnt az ellenszél.

Amúgy meg, mondod, ez az intézményes oktatás-dolog elég durván be van feketítve az otthonoktatók között, holott egyáltalán nem olyan rémes, mint amennyire gondoltad, hogy lesz. Vannak szuper tanítók, tanárok, akik tényleg törődnek a gyerekekkel és a rendszer leveszi azt a hatalmas terhet a válladról, melynek a létezését eddig nem nagyon merted beismerni magadnak - mely miatt mégis annyiszor voltál kétségbeesett meg ideges, amikor még otthontanítottál.

Végre most mindenki önállóbban megy a dolga után és a maga módján motiváltabb is a tanulásban. Szóval, mondod, nem annyira gáz, simán kibírható a dolog - sokkal könnyebben, mint a gyerekekkel összezárt, digitálisotthonoktatós, egyhónapos országos karantén. A családodban mára mindenki magára talált ebben az új helyzetben. És, te is. Ezért nem jönnél vissza. Nem állnál bele újra. Nem vállalnád fel az egész káoszt újra, nem mennél utána, még ha működhetne is. Nem akarsz.

Akkor sem, ha meg lehetne oldani. Akkor sem, ha a törvény jövőre tényleg lehetővé tenné számotokra.

De én meg arra kérlek, hogy gondold át újra és gyere vissza! A hajón, amin utazunk, még szinte üres a dekk, van helyetek. És nem csak azért mondom ezt, mert hiányzik körülem az a láthatatlan, mégis érezhető régi szövedék, amit a közeli-távoli otthonoktató ismeretségekből az évek alatt együtt létrehoztunk. Hanem, mert... tudod te is. A lelki rész miatt.

Te már csak múlt időben szeretnél erre az egészre gondolni, de kérlek, emlékezz most! Volt idő, amikor nem csak koordináltad a gyerekeid életét, nem csak magad után loholtál. Otthon a rengeteg együtt töltött, becses időben az életük nyitott könyv volt előtted és minden nehézség ellenére is tudtad szeretetben nevelni őket. Mivel volt rá idő - és mivel az Úr az engedelmességet megáldva minden problémát, akadályt, nehézséget is áldássá tett számotokra bőséges kegyelme által.

Időnként érezted is azt, hogy a gyerekeddel való foglalkozás tényleg megéri a napi vesződséget, mivel a belé tett masszív idő miatt nem "maradtál le" róla: láttad, ahogyan a szemed előtt fejlődik a jelleme, nyílik az értelme - és néha, nagy ritkán mások is észrevették láthatatlan munkád eredményét. A gyerekeddel meglévő és folyamatosan épülő szoros kapcsolat következtében pedig ő korától függetlenül mindig őszintén kíváncsi volt rád és akart veled lenni. "Akkoriban" még elsősorban te, az apukája, meg a tesói voltatok a mindennapos közege - nem a tanárok, osztálytársak.

Micsoda rendkívüli, szép és nehéz idők voltak azok!

A kapcsolat persze azóta sem szűnt meg, de talán érzed te is, ahogyan hétről hétre, hónapról hónapra egyre jobban átalakul. A szülő-gyerek kapcsolat és a testvérek közötti kapcsolat változik, lazul - az osztálytársakkal viszont erősödik. Pedig az a közeg, amit a gyereked most megszokott, nem jobb neki, mint a család. Nem jobb neki, mint te. Az összes kiforratlanságoddal és gyengeségeddel együtt is jobb vagy számára, mint a kortárs közösség. Lelkileg az a kortárs közeg nem ártatlan és nem elég jó.

Persze elismerem, hogy talán nem könnyű a visszatérés. Biztosan nem az. De miért kellene egy muszájból meghozott döntés mellett egész életen át kitartani? Miért kellene ragaszkodni az oviba, suliba járáshoz, amikor létezik lelkileg gazdagabb másik lehetőség?

Gyere vissza: válaszd újra családodnak az otthontanulás útját. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de nem is a könnyűt érdemes választani. Hanem a jót kell választani. Ha lehetséges.

Miért mondanál le a szoros napi kapcsolatról önként, és veszítenéd el gyermeked szelíd, jóra való befolyásolásának a lehetőségét? Miért engednéd, hogy a család helyett most már a kortársaihoz ragaszkodjon, ezzel tudatlanul is formálásra adva másoknak az érdeklődését, jellemét, szívét?

Miért tennéd ki gyermekedet világias normák és laza erkölcsű kortársak befolyásának, akadályokat állítva ezzel nyiladozó hitének útjába? Miért fosztanád meg őt a családban nevelkedéstől, melyben a veled való mély és szoros kapcsolat által pozitív irányba formálódhat jelleme, személyisége?

Nagyon. Úgy. Tűnik. Hogy. Van. visszaút. Élned kéne vele.