A mi utunk, avagy: miért otthonoktatás?

Ahogy az előző előtti bejegyzésben ígértem, most közzéteszem az otthonoktatás melletti érveimet.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az alább olvasottak a mi családunk döntései, amelyeket a mi élethelyzetünkben, a mi prioritásaink figyelembe vételével, a mi megértésünk szerint hoztunk meg. Az érveim néhol elég kemény beszédnek tűnhetnek majd, netán személyeskedésnek is, de nem ilyen szándékkal írtam: egyszerűen tényeket szerettem volna közölni és megmutatni, hogy miért döntöttünk úgy ahogy.

Fontos még az is, hogy senkiben nem akarok rossz érzéseket kelteni, aki szeretné ezt az életvitelt választani, de valami miatt nem tudja ezt megtenni. Ha valamiben mégis magadra ismersz, akkor a te felelősséged, hogy mit kezdesz a helyzettel.

Tehát a lista:


1. Mikor megyek vissza dolgozni?

Nem megyek. Már sok év óta megértettem, hogy Isten elsősorban családanyává tett engem. És elsősorban azt a feladatot kaptam tőle, hogy neveljem, gondozzam, szeressem a ránk bízottakat. (Egy megjegyzés: A férjem megelőzi a gyermekeinket ha fontossági sorrendről van szó. Ez azonban egyáltalán nem interferál az előbbi elvvel.) Számomra az otthonon kívüli munka Istentől független, új prioritásokat is jelent. Úgy látom, hogy ha ezt bevállalnám, akkor a gyerekekkel kapcsolatos lelki és szellemi prioritásaim biztosan nagy mértékben sérülnének- mégpedig jobban, mint amennyire az számomra még elfogadható az önvád nélküli élethez.


2. Miért nem elég, ha munka/ovi mellett töltök kevesebb, de legalább minőségi időt a gyerekeimmel?

A testi, érzelmi és intellektuális szükségleteik betöltése mellett azt is érzem, hogy felelős vagyok az Úr előtt a gyerekeink szellemi jólétéért. Az igaz, hogy F. a család papja. De a legtöbb időt velem töltik el, így muszáj nekem is tevékeny részt vállalnom a hitre nevelésben és a gyerekeink helyes istenképének kialakításában. Ez pedig véleményem szerint nem megy kizárólag "irányított minőségi együtt töltött idővel". Véleményem szerint a gyerekek hitre nevelésénél egyáltalán nem működik a "mennyiségi helyett minőségi idő" koncepciója. Legalábbis akkor nem, ha igazán mély nyomot akarunk hagyni az életükön szellemileg. Hanem: a mennyiségből jön a minőség. Végülis, Isten ilyen formán tervezte a gyerekekbe a hit elültetésének folyamatát a 5Mózes 6:4-9 szerint.


3. Miért ellenzem a gyerekeim óvodai/iskolai közegben való szocializálódását?

Jellemfejlesztés a fő ok. Az óvodai/iskolai közösség a legkevésbé alkalmas hely a szocializálódásra. (Erről majd írok egy másik bejegyzést nemsokára.) Szocializálódni szociálisan érett emberek között lehet, akiktől szabadon elleshető vagy akár lekommunikálható a más emberekkel való érintkezés csínja-bínja, fokozatosan és erőszakmentesen.

Mély meggyőződésem, hogy az Úr vezetést akar majd a fiaimra bízni (legkevesebb mértékben a jövőbeni családjukét). Ahhoz, hogy majd áldás legyenek a családjukban, és hogy az Úr használhassa őket, elengedhetetlenül fontos, hogy birtokolják azokat a képességeket, amelyek a jó vezetőket jellemzik. (Ezekről bővebben egy másik bejegyzésben írok majd.) Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy nap alatt. Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy olyan közegben, ahol sem az érzelmi, sem az intellektuális fejlődés nem oldható meg egyéni ütemben. Ezek a dolgok nem alakulnak ki megfelelő kihívások nélkül, amire egy intézményi közösség a méreténél fogva sem alkalmas. (Így nagyon valószínű, hogy vagy túl magas szintű kihívások elé állítanák, ami kudarcélményt hozna számára, vagy túl alacsony szintűek elé, ami miatt nem fejlődne annyira, amennyire pedig képes lenne.) Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy olyan közösségben, ahol a legnépszerűbb figurák mindig a negatívabbak, és ahol rászállnak arra, aki más értékeket képvisel. Ezek a dolgok nem alakulnak ki olyan helyen, ahol logikátlan jutalmazási rendszer van, ami összezavarja és félrevezeti a gyereket azzal kapcsolatban, hogy milyen az igazi munka, siker, barátság, tekintély és egészséges célkitűzés.


4. Miért látom a kisiskolás éveket ennyire jelentőségteljesnek?

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy jelentősége van az első iskolai éveknek gyerekem későbbi olvasásszeretete, íráskészségének megalapozódása szempontjából. Ezen az időszakon múlik az is, hogy a gyerekem tudásszomja és természetes kíváncsisága megmarad-e benne vagy azt idejekorán kiöli belőle egy olyan mesterséges környezet, ami azt kommunikálja felé (néha még verbálisan is), hogy kérdezni veszélyes, mert megszégyeníthetnek érte. (A világtörténelem nagy koponyái és feltalálói egész életükben kérdezők és természetes kíváncsisággal rendelkezőek voltak!) Azt is tudom, hogy az önbizalma is ezekben a kezdeti években erősödik meg vagy zúzódik szét, attól függően, hogy hogyan veszi az akadályokat. Bármelyik valósul is meg, az mindenképpen döntő befolyással lesz az elkövetkező jó pár tanulással eltöltött évre.


5. Miért nem engedem, iskolába járni és ott barátokra találni a gyerekeimet?

"Jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok" az 1Kor. 15:33 szerint. Nevelési céljaimat meghiúsíthatja egy helytelen barátválasztás. A barátoknak hatalmas jelentősége lehet a jellemformálás szempontjából. Úgy döntöttem, hogy hajlandó vagyok felkutatni azokat a helyeket, ahol potenciálisan jellemerősítő barátságokra lelhet a gyermekem. Nem az iskola az egyetlen hely a barátszerzésre. Valójában az iskolai barátságok ritkán állják ki az idő próbáját- tehát nincsen jelentőségük, vagyis nem marad le semmiről a gyermekem, ha másfajta barátságokkal helyettesíti az iskolai múlandóakat.


6. Hogyan képzelem a gyerekeim iskola utáni életét?

Fontosnak tartom, hogy mindazokat az értékeket, amiket a fiaimba beletett az Úr, már iskoláskorban elkezdjük kiaknázni. Vagyis válhasson azzá a gyerkőc, akivé az Úr eredetileg elgondolta. Ennek nagyobb a jelentősége a szemünkben, mint annak, ha csak szerez egy jól fizető szakmát. Pályaválasztás szempontjából családilag azt tartjuk fontosnak, hogy egyrészt megtalálja azt a hivatást, amiben jól érzi magát (ez bármi lehet, ami érdekli, a kikötésünk az, hogy amit csinál, azt magas szintre fejlesztve csinálja). Másrészt az is fontos, hogy ami érdekli, annak a megtanulását lehetővé tudjuk tenni a számára- ennek meg tudjuk találni a módját. Az iskolás (otthonoktatott) évek alatt egy fontos feladat, amiben segítenünk majd neki az a saját tanulási stílusának megtalálása és magas szintre fejlesztése.