Morgolódás a gyermekoltásokon

Aki régebb óta olvasgat itt a blogon, az tudhatja rólam, hogy nem vagyok nagy védőoltásrajongó. Sőt, amióta évekkel ezelőtt utánaolvastam ennek-annak, azóta sokkal inkább foglalok ellenük állást, mint mellettük, talán nem is véletlenül. Tisztában vagyok vele, hogy a gyerekkori védőoltás egyike azon néhány forró témának, melyhez nagyon sok érzelem: félelem, gyász, düh, kétségbeesés kapcsolódik, így a felek álláspontjait már csak emiatt is szinte lehetetlen közelíteni egymáshoz.

A védőoltásokról pro és kontra számtalan érvet, bizonyítékot, statisztikát fel lehet hozni. De ezzel együtt is gyakran tűnik úgy, hogy főként az érzelmek vanna megszólítva (hiszen féltjük, óvni szeretnénk a gyerekeinket). Súlyos szövődményeket, meg halált emlegetve előszeretettel dobálóznak a felek, tetézve ezzel az oltatás körül eddig is létező elvi zűrzavart. Ha ez nem lenne elég, mindkét oldalon vannak saját személyes tapasztalattal bíró 'túlélők', akiknek megindító történetei maradéktalanul alátámasztani látsznanak a gyerekkori gyógyszurik életmentő vagy éppen életveszélyes voltát.

Utóbbi tényen sokat gondolkoztam az elmúlt időszakban. Hogyan lehet, hogy sokakat egy oltás ment meg egy rosszabb végkifejlettől (egy halálos betegségtől), míg sokakat ugyanaz az oltás egy életre nyomorékká tesz? Hogy lehet az oltás jó is meg káros is? Kinek van akkor igaza? Természetesen van erről egy véleményem, mint ahogyan mindenkinek van.

Azért némiképp tovább árnyalta a képet egy régebbi, oltásokkal kapcsolatos posztomhoz érkezett felháborodott hozzászólás, amelynek írója hitből és szakmai tapasztalatból pontosan az ellenkező meggyőződésre jutott a témában, mint én. Akkor írtam neki, hogy mindenképpen fogok még reagálni, ez azonban csak mostanra érett meg. Előre bocsátom, hogy amit leírok, az az én személyes véleményem. Ha szakmailag féligazságokat tartalmaz, az nem szándékosan került bele, ezért arra fel lehet hívni a figyelmemet, vagy ki lehet egészíteni, mindezt örömmel veszem. Az előbb említett hozzászólást itt most kék kiemeléssel egy-az-egyben közlöm, azután majd több pontban reagálok rá. Remélem, így követhetőbb lesz.


"A szerzőhöz – Esztihez hasonlóan „KegyelembőlÉlő. KeskenyÚtonJáró. ÁrralSzembenÚszó. MennyeiReménységgelBíró” gyermeke vagyok az egyetlen, közös Mennyei Atyánknak. Életemet én is a férjem oldalán élem 46 éve, négy gyermekünk, három menyünk, egy vejünk és tizenhat unokánk mellett, Isten szolgálatában. De veled ellentétben minden gyermekem s unokáim többsége állami óvodába, állami suliba járt és jár. Mindenek fölött való szempont számunkra a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyre a hűséges Isten elhívott 1. Kor. 1:9 szerint. S most életemben először kénytelen vagyok megszólalni ezen az internetes orgánumon, mert azzal, ami téged szorongat, és belőled kijött nagyon nem értek egyet.

Bizonyos vagyok abban, hogy nem akartál rosszindulatú lenni, de amit leírtál, az bölcstelen, meggondolatlan, ártalmas és álszent. Megnyilvánulásaidban érzelmeid vezéreltek és nem Isten Szelleme. A téma, amiről írsz, nemcsak elmélet számomra, hanem közelről, sőt a gyakorlatból is érint, mert klinikai virológus orvos vagyok 43 éve, s mint ilyen a virológiai szakma igen széles spektrumában – a szövetkultúrák terén is jártas vagyok.

Igazad van a WI-38, az MRC-5 stb. valóban emberi magzatok szöveteiből, sejtjeiből készült szövetkultúrák. Magam a hetvenes években a Baross utcai Szülészeti - Nőgyógyászati Klinikára voltam kénytelen elmenni, hogy olyan "abortumokból" - vagyis anyjuk által nem kívántnak ítélt magzatok szöveteiből, amelyek egyébként a szemétbe, szemétégetőbe kerültek, megfelelő érzékenységű szövetkultúrát készítsek, aminek a segítségével diagnosztikumot tudtunk készíteni ("gyártani") a laboratórumban. Az MRC-5 ugyanis olyan drága volt, hogy nem volt pénzünk a megvásárlására. Ez a magzati szövetből preparált szövetkultúrán készült diagnosztikum volt az egyetlen, s ma is ez a típusú diagnosztikum a legmegbízhatóbb eszköze a malignus haematológiai betegségben szenvedő gyermekek (leukémiás, lymphomás) bárányhimlőjének diagnosztizálására.

De ami még ennél is fontosabb, ennek a segítségével meg tudtuk mondani, hogy egy bárányhimlős gyermek közelébe került leukémiás vagy lymphomás gyerek védett-e a bárányhimlővel szemben vagy éppen fogékony iránta. Az eredmény alapján lehetett eldönteni, szükséges-e a bárányhimlő kockázatának kitett leukémiás kisgyermeket beoltani a bárányhimlő ellen aktív + passzív védőoltással. Ha ezek a gyermekek megkapták a bárányhimlőt, meghaltak benne. Ha pedig fölöslegesen kapták meg az igen drága az aktív + passzív védőoltást, ezzel megterhelték az immunrendszerüket, ami enélkül is már súlyosan sérült volt a különböző kemoterápia, besugárzás, izotópkezelés miatt.

A diploid kifejezés nem a haploid szaporodási mód altenatívája, hanem a heteroploid szaporodás alternatívája. A legtöbb szövetkultúra, amit vírusok tenyésztésére alkalmazunk heteroploid szövetkultúra, ami azt jelzi, hogy a kiinduló pontja valamilyen szintén emberi eredetű (tehát human) rákos szövet, (pl. HEP2, HELA – gége- petefészek cc stb.) Ezeknek a szöveteknek a szaporodási módja "szabálytalan, végnélküli" = heteroploid. Soha nem szűnnek meg szaporodni, és az utódsejtek nem a szülősejt két teljesen azonos genomot hordozó duplikátumai, hanem „vegyes genomúak = heteroploidok". A diploid sejtkultúrák fegyelmezettek mind szaporodásukban, mind az utódsejtek elődeikkel teljesen azonos genetikus állományában.
Véleményem szerint, ha van rá mód, jobb az emberi életek millióit megmentő oltóanyagokat nem más fajú, hanem emberi szövetkultúrán, és nem daganatos eredetű, hanem ép és az emberi szervezetet a legkevésbé megterhelő diploid szövetkultúrában legyártani.

Személyesen emlékszem az ötvenes évek nagy gyermekparalízis járványára, amelyben sokan meghaltak, sokan a bénulás miatt vastüdőbe kényszerültek, vagy bénultak maradtak egész életükben. Nyolcévesen micsoda reményteli szenzáció volt, a Rákoscsabai gyógyszertár hátsó termében sorban állva várni, míg megkapjuk a majomvese szövetkultúrában termelt Salk oltást, hogy ne kapjuk el a járványos gyermekbénulást. Akkor természetesen még semmit nem tudhattam a majomvese sejtkultúrákról, de ez nem változtat Istennek azon az óriási ajándékán, amit a tudósoknak ajándékul adott kijelentése nyomán elértünk, hogy ma már az egész világon nincs olyan gyerek, aki járványos gyermekbénulást kapna. Ez pedig a majomvese sejtkultúrákon készült védőoltásoknak volt köszönhető!

Micsoda megkönnyebbülés lehetett az is, amikor a veszett kutyák marását elszenvedett emberek először megkaphatták Pasteurnak a valamilyen rágcsáló agyában (ha jól emlékszem talán patkány) felszaporított és formalinnal inaktívált védőoltásait a hasukba, aminek áldásos hatásaként nem kellett a szörnyűséges veszettségben elpusztulniuk. Évtizedek kutatómunkájaként ma már nem a súlyos mellékhatásokat is előidéző agypreparátumból, hanem szárnyas szövetkultúrán készült védőoltással kivédhető a 100%-os halálozással együtt járó veszettség kialakulása a megmart személyben.

S vajon Jenner mit szólna ehhez a képmutató, magasabb rendűségét fitogtató, kecses öklét az orvosi eredményekre finoman rázó "szent" mozgalomhoz? Ő tehénhimlő nyirkot préselt fogékony betegei karcolt sebeibe, s ezzel a szörnyűséges, magas halálozási aránnyal járó feketehimlő járványt állította meg. S a védőoltás előtt azoknak, akik pedig a Plague-t valahogy túlélhették, rútító hegekkel kellett élniük egy életen át. Ma már senkit nem fenyeget a feketehalál réme, sőt még védőoltásra sincs szükség, mert a feketehimlőt az egész földről sikerült kiirtani.

Mi ez az ostoba idegenkedés mások fehérjéitől? A fehérje életfontosságú tápanyag. Amikor csirkehúst vagy tojást eszik, tehéntejet iszik a gyerek, akkor annak a csirkének - bocinak a fehérjéi is belekerülnek a véráramba.

Miért engedi meg Isten azt, hogy a terhesség alatt az anyának a férjéből a saját szervezetébe került fehérjéivel kelljen "birkóznia"? Hisz a magzat, egy Isten által elrendelt "természetfeletti transzplantáció"! Ezen a módon juttatja Isten a férfiúi „idegen” fehérjéket a nő szervezetébe. (Ez az un. "birkózás" okozza némelyik terhesnél az elviselhetetlen hányást.) Mennyivel különb a férjünk fehérjéinek tömege, (akinek lehet hogy genetikailag kódolt betegsége van), mint egy omnipotens magzati sejtből származó aprócska fehérje maradék?

Ezek a gondolatok futottak át rajtam, és öltöttek szavakat gondolataim nyomán. Kérlek benneteket barátaim, legyünk óvatosabbak vagdalkozásainkban, és menjünk, keressük inkább még nagyobb erőfeszítéssel Sofóniással együtt az igazságot és az alázatosságot, talán megoltalmaztatunk mi és kicsinyeink is az Úr haragjának napján!"


Igen sok gondolatot, érvet hoztál föl, ezekre széttagolva, sorjában reagálnék.


- Vajon Jenner mit szólna ehhez a képmutató, magasabb rendűségét fitogtató, kecses öklét az orvosi eredményekre finoman rázó "szent" mozgalomhoz? Ő tehénhimlő nyirkot préselt fogékony betegei karcolt sebeibe, s ezzel a szörnyűséges, magas halálozási aránnyal járó feketehimlő járványt állította meg.

Erre gyakran hivatkoznak, de a közvetlenül vérbe fecskendezett oltás nagyon nem ugyanaz, mint a sebbe préselt tehénnyirok! Egy sebbe juttatott anyag természetes módon stimulálja az immunrendszert, így a védekezőreflex úgy aktivizálódik, ahogyan az meg lett alkotva. Ehhez képest a közvetlenül a vérbe fecskendezett oltóanyag kikerüli a bőrt, mint az első védelmi vonalat és így a szervezet immunválasza jelentősen módosulhat.

Jenner immunizációja abból állt, hogy mesterséges eljárással fertőzött meg egészséges embereket, akik viszont ténylegesen megkaptak és kiviseltek egy betegséget, amellyel elkerültek egy másikat. Jenner senkit sem hozott kontaktusba feketehimlővel, sem gyengített, sem semmilyen formában és nem kísérletezett azzal, hogy egyidőben több betegséggel fertőzzön meg valakiket - főleg nem újszülötteket, csecsemőket és kisgyermekeket. A tehénnyirkos eljárás semmiben sem hasonlít a mai védőoltásokra, ahol pici gyermekeknek közvetlenül a vérükbe juttatnak egyidőben többféle rettegett (vagy halálosnak mondott) kórokozót, mellyel együtt idegen állati (vagy emberi) szövetek és nehézfémek is bekerülnek a véráramukba.

Jenner 'oltásprogramja' egyetlen betegség egyszeri, teljes kiviseléséről szólt, mellyel egy másik, súlyosabb betegség elkerülhető lett. Ezzel szemben a jelenkori magyar oltásprogram egy időben többféle súlyos betegség félig kiviseléséről szól, melyet fejletlen vagy még fejlődő immunrendszerű gyermekek rövid idő alatt többször kapnak meg. Egyáltalán nem vitatom Jenner eljárását, de annak nincsen köze a jelenlegi védőoltásokhoz.


- Akkor természetesen még semmit nem tudhattam a majomvese sejtkultúrákról, de ez nem változtat Istennek azon az óriási ajándékán, amit a tudósoknak ajándékul adott kijelentése nyomán elértünk, hogy ma már az egész világon nincs olyan gyerek, aki járványos gyermekbénulást kapna. Ez pedig a majomvese sejtkultúrákon készült védőoltásoknak volt köszönhető!

A nagy járványok rohamos terjedésének nem a védőoltások hiánya, hanem többek között az általános higiénia alacsony szintje volt az oka. Nem a védőoltások bevezetésének tulajdonítható tehát az egyes járványos betegségek megszűnése. Ráadásul ma is vannak még tömeges járványok, és nem csak az infrastruktúra szempontjából küszködő területeken, hanem oltottak között is.

Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy az oltás nem Isten rendelt módja az immunizálásra. Hanem emberi, gyarló félmegoldás, ami legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Vagy többet. Amennyi haszna van, annyi allergiás reakcióért, mérgezésért, károsodásért, halálért felelős. Az autizmusnak, figyelemzavarnak, bölcsőhalálnak köze van a gyermekkori védőoltásokhoz és nem ezek a kizárólagos problémák vele.

Istennél a cél nem szentesíti az eszközt. Ő kijelentette, hogy a vérben élet van, és ebből nyilván az is következik, hogy a szándékosan odatett kórokozóknak, a majomvese szövetmaradéknak, meg a nehézfémeknek semmi keresnivalója ott.

Az Úr nem oltóprogramot adott az embernek, hanem egy igen kifinomultan működő testet, igen komplex működésre képes beépített immunrendszerrel. Ez az immunrendszer évezredeken át oltások nélkül is képes volt megőrizni az emberiséget a járvány-okozta kihalástól, mégpedig tette ezt úgy, hogy a viszonyok időnként messze nem voltak ideálisak. És éppen az a mérhetetlen emberi gőg, hogy azt hisszük, nekünk ebbe a jól kipróbált, természetes védelembe bele kell nyúlnunk, arra nekünk rá kell segítenünk, saját kézbe kell vennünk az Isten-alkotta működés irányítását. Mert, majd mi jobban tudjuk, hogy mire van szükség.

Tesszük ezt úgy, hogy az ismeretünk nem elégséges ehhez, mivel nagyon sok mindent nem értünk még és nem látunk át az emberi test, különösen az immunrendszer működésével kapcsolatban. Amikor aztán megvan 'a szer', amivel lehet oltani, akkor büszkén kérkedünk a mi emberi megoldásunkkal, ahelyett, hogy alázatosan beismernénk, mennyire híjával vagyunk a bölcsességnek, amikor a minket körülvevő világról vagy akár saját testünkről van szó.

Mert az oltásokhoz hozzátartozik néhány kétes hírű (lelkiismeretileg aligha vállalható) egyéb dolog, amely úgymond a tudomány oltárán feláldozásra kerül. Halott állatokkal, emberi tetemekkel és embriókkal kísérletezünk, és a szöveteiket felhasználjuk. Trancsírozunk és elméleteket állítunk fel, amik aztán megdőlnek, és erre azt mondjuk, hogy tudomány, ami Istentől van, ezért kötelességünk elfogadni azt. Hát, nem gondolom, hogy így van. És nem a tudománnyal van itt a gond, hiszen az istenfélő tudós pontosan a tudatában van annak, milyen kicsi is ő és milyen nagy a Teremtője, és ennek a Teremtőnek a tisztelete meglátszik azon, ahogyan (tisztelettel) bánik élőkkel és halottakkal.

Azzal van a gond, ahogyan az ember mindenhatót próbál játszani és beleturkál mindenbe, ahelyett, hogy csendben figyelne és megfigyelne, és azután leborulna az Úr lábai elé és bevallaná, hogy mi nem tudhatjuk, nem érthetjük, mert messze magasabb Isten bölcsessége, mint az emberé. Ilyen módon, alázatosan szemlélődve talán jobban tisztelnénk az életet és nem csak úgy, hogy azt mondjuk, minket az élet tisztelete vezérel a tudományban, de közben a halottakat használjuk, az élőkön is kísérletezünk és amikor kárt okoz a ténykedésünk, elhárítjuk a felelősséget. Ez nem helyes és sohasem lesz az, mert a cél (a tudomány előrehaladása) nem szentesíti az eszközt.


 - Az MRC-5 ugyanis olyan drága volt, hogy nem volt pénzünk a megvásárlására. Ez a magzati szövetből preparált szövetkultúrán készült diagnosztikum volt az egyetlen, s ma is ez a típusú diagnosztikum a legmegbízhatóbb eszköze a malignus haematológiai betegségben szenvedő gyermekek (leukémiás, lymphomás) bárányhimlőjének diagnosztizálására.

Értem, amit írsz, de egy abortum felhasználása akkor is erkölcsi kérdéseket vet fel. Ráadásul, sehogy sem magyarázható meg beteg gyermekek eseteivel az, hogy miért muszáj minden egészséges magyar kisgyermek szervezetét ismételten mindenféle kétes vegyi anyaggal telenyomni a legvédtelenebb első életévek során.


- Mi ez az ostoba idegenkedés mások fehérjéitől? A fehérje életfontosságú tápanyag. Amikor csirkehúst vagy tojást eszik, tehéntejet iszik a gyerek, akkor annak a csirkének - bocinak a fehérjéi is belekerülnek a véráramba.

Más az egyik, mint a másik, éppen amiatt, amire használják. A táplálékunk fehérjéi hasznosak, mert tápanyagként épülnek a sejtjeinkbe, míg az oltás fehérjéi legjobb esetben is csupán a mesterséges immunizáció fölösleges melléktermékei (rosszabb esetben káros anyagok, amelyek leterhelik vagy rombolják az immunrendszert). Az étel fehérjéje fontos anyag a vérben, az oltás vándorfehérjéi nem oda valók.

Az igazság az, hogy még a hozzáértőknek sincs fogalma, hogy mit okozhatnak ezek a fehérjék az egyes emberekben, érthető tehát a laikusok idegenkedése. A rákos szöveteken, csirkeembrión, majomvese és humán abortum szövetén előállított kultúra pedig nem csak bizarr és veszélyes, hanem jól megmutatja, hogy mennyire tökéletlen, emberi megoldás is az oltás.


- Miért engedi meg Isten azt, hogy a terhesség alatt az anyának a férjéből a saját szervezetébe került fehérjéivel kelljen "birkóznia"? Hisz a magzat, egy Isten által elrendelt "természetfeletti transzplantáció"! Ezen a módon juttatja Isten a férfiúi „idegen” fehérjéket a nő szervezetébe. (Ez az un. "birkózás" okozza némelyik terhesnél az elviselhetetlen hányást.) Mennyivel különb a férjünk fehérjéinek tömege, (akinek lehet hogy genetikailag kódolt betegsége van), mint egy omnipotens magzati sejtből származó aprócska fehérje maradék?

Nagyon sok mindent nem értünk, hogy miért van. Ide tarozik a terhességi rosszullét/émelygés/hányás, aminek  a megmagyarázására több elmélet is született. Ezek egyike, amit te is írtál, mely szerint a férfi sejtjeit utasítja el az anyai szervezet és arra reagál olyan hevesen. Van azonban egy másik nézet is, mely szerint a táplálék méreganyagait (hozzáadott vagy felhasznált vegyszereket, gyógyszereket, hormonokat) utasítja el a szervezet, emiatt nehezek az első hónapok egyes kismamáknak. Ezt alátámasztja az is, hogy a húst nem fogyasztó, vegykezelt növényeket nem ismerő egyes ma élő természeti népcsoportok körében teljesen ismeretlen a terhességi hányás.

Persze lehet, hogy nem a táplálkozás a rosszullétek mögötti valódi ok - nem lehet tudni biztosan, egyelőre legalábbis nem tudják. Mert nem értjük, hogyan is működik a szervezetünk várandósan. Sok mindenről csak halvány sejtéseink, meg tudományosan hangzó, de még bebizonyításra váró magyarázataink vannak.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hívő ember képes megkülönböztetni Isten munkáját az emberi megoldásoktól. Férjünk fehérjéje egy új élet kezdetének potenciálját hordozza magában, míg egy halott magzat halált hordoz. Nem úgy értem, hogy halálos, hanem úgy, hogy egy meghalt személyhez tartozik, nem hordoz életet. Ez tehát a válasz is a kérdésedre: annyival különb férjünk fehérjéinek tömege, amennyivel magasabb az Úr, Aki azokat egy természetes folyamat keretében odatervezte, ahol vannak. Az oltásban lévő halott magzati szövetet emberek tervezték oda, ahol van, és valójában nem is kellene ott lennie.

Bár biológiailag nincsen különbség szövet és szövet, fehérje és fehérje között, de kell, hogy messze többnek lássuk Isten teremtési rendjét - azt a finomrahangolt, vakvéletlenekkel sehogyan sem magyarázható csodát, ami az emberi szervezetben megtörténik, amikor az anyai meg az apai sejt egymásra találnak és elindul az új élet - szóval kell, hogy szebbnek, tökéletesebbnek, vagyis messze többnek lássuk ezt, mint az oltás-előállítást. Nem gondolom, hogy egyáltalán helyénvaló lenne e kettőt egy lapon említeni.


- Véleményem szerint, ha van rá mód, jobb az emberi életek millióit megmentő oltóanyagokat nem más fajú, hanem emberi szövetkultúrán, és nem daganatos eredetű, hanem ép és az emberi szervezetet a legkevésbé megterhelő diploid szövetkultúrában legyártani.

Értem, hogy ez egy szakember szemszögéből logikus, de szellemi szemszögből nem feltétlenül az. Viszont most nem ezt szeretném kiemelni, hanem azt, amit a mondatod elején sugalltál. Sokszor hallottam már ezt az érvelést, és nagyon manipulatívnak tartom, amikor úgy állítjuk be, mintha csupán két alternatívánk lenne. Vagy az oltásokat elutasítva végignézzük gyerekeink halálát és kárt okozunk a társadalomban vagy letesszük a voksunkat az "életmentő" oltások mellett, amelyekkel felelős döntést hozunk gyerekek "millióinak" életét megmentve. Pont emiatt a nézet miatt alakult ki az a fajta közvélekedés, hogy aki nem szeretne oltatni, az felelőtlen, rossz szülő, aki kárt akar okozni a gyerekének.

Szerintem az az alapállás, hogy a legtöbb szülő jót akar a gyermekének. Azért szeretne oltatni, mert azt hiszi, ez jó a gyerekének. Vagy azért nem szeretne oltatni, mert azt hiszi, ez a jó a gyerekének. Persze attól, hogy úgy hisszük, még nem lesz igaz, amit hiszünk. De ne vitassuk már el egymástól a jó szándékot, amivel a magunk családját óvni és szeretve gondozni szeretnénk.

Nem felelőtlen, aki utánajárva úgy dönt, hogy jobb, ha a gyereke minden oltást megkap. Mert így érzi őt a leginkább biztonságban. Nem felelőtlen az sem, aki utánajárva úgy dönt, hogy jobb, ha a gyereke nem kap oltást. Mert így érzi őt a leginkább biztonságban.

Persze más biztonságban érezni gyermekünket, mint ha valóban biztonságban lenne, azonban itt most a felelősségről/felelőtlenségről van szó. Merthogy 100%-ra egyik fél sem tudhatja, hogy mivel árt vagy használ. Sejteni és bízakodni lehet, meg az általunk ismert tényeket figyelembe véve dönteni.

Sajnos az oltásokat nem pártolóknak nincsen valódi választási lehetősége, mivel rájuk van kényszerítve, hogy oltatni márpedig KELL. Pedig, nem abban van a felelőtlenség, ha valaki nem akar oltatni, hanem abban, ha valaki nem olvas utána, nem jár utána, csak gondolkodás nélkül megteszi, amit mások elvárnak tőle. "Ha muszáj oltatni, akkor oltatunk: ha azt mondják nekünk, hogy az a jó, akkor mi elhisszük, hogy biztosan az a jó." Ugyanígy természetesen az is felelőtlenség, ha azért nem oltatunk, mert mások sem teszik (biztos igazuk van).

Túlzásnak tartom tehát, hogy arról beszélünk, hogy az oltás emberek millióinak az életét mentheti meg. Nem tudhatjuk, csupán feltételezhetjük, hogy azoknak az embereknek valóban az oltás menti-e meg az életét. Elképzelhető, hogy a többségnek hatástalan az oltás vagy kárt okoz. Ráadásul az emberi szervezet biológiai egyensúlya nem olyan, mint egy automata, amelybe fölül bedobok egy százast és alul kijön a dobozos üdítő, előre eltervezetten, pontosan. Hanem a testünk inkább olyan, mint a környezet, amely körülvesz. Ha ezen a ponton kiirtok pár hektár fát, akkora legjobb esetben is csak sejteni lehet, hogy annak milyen hatása lesz (akár ezen a ponton, akár innen száz kilométerrel odébb). Fogalmunk sincs, hogy mi mit indít el, mi mit állít le, módosít, károsít a biológiai működésünkben. Nem tudunk ehhez eleget. Az oltóanyag bizarr összetevőit látva pedig ez a gondolat sokszorosan is érvényes.

Ahhoz, hogy informált döntést hozhassunk, fontos, hogy alaposan utánajárjunk a lehetőségeinknek, és vállaljunk teljes felelősséget a döntéseinkért. Ettől még nem lesz helyes a döntésünk, hiszen lehet, hogy nem a megfelelő információkra alapoztuk azt. De legalább tiszta lesz az indítékunk, így a lelkiismeretünk is, hogy megtettük mindazt, amit a lehetőségeink szerint meg tudtunk tenni.

A halál - főleg, ha gyermekkorban történik - megrázó és súlyos, nagy teher a gyermekét elveszítő családon. Azonban, sok esetben nagyon nehéz egyértelműen megmondani, hogy mi miért történt és hogyan vezetett mindez a tragédiához. Utólag rekonstruálni az eseményeket és felmérni, hogy a helyzetet mi módon lehetett volna elkerülni, mindig nagy bizonytalansági faktorral jár. Kiváltképp, ha betegségekről, járványokról és az egyes személyek immunrendszerének működéséről van szó.

Nem vitatom el, hogy sokan az egészségügyi dolgozók és a kutatók közül odaszánt, nagy szaktudású, másokon valóban segíteni akaró, hatalmas munkabírású, őszinte emberek. De ez még nem teszi szükségessé, életmentővé, nélkülözhetetlenné a védőoltásokat.

Ha járványokról beszélünk, akkor azt is meg kell említenünk, hogy az évtizedekkel ezelőtti súlyos kórokat nem kapta el mindenki, nem is halt azokba bele mindenki, sőt, nagyon sokan nem haltak meg. Nem mindenhol volt oltás és az oltatlanok között sem a többség halt meg. A többség kiviselte a betegséget és megszerezte az életre szóló védelmet. Minden halál fájdalmas a családnak, ismerősöknek, de ettől még a betegség borzalmaival nem etikus riogatni, hiszen az oltások mellékhatásai ugyanolyan borzalmasak és azokba is van, aki belehal.

Fontos lenne, hogy ne féljünk annyira azoktól a gyermekbetegségektől, amelyeket régen gond nélkül elkaptak és kiviseltek a ma is élő idősebb korosztály tagjai. A természetes immunitás, amely ténylegesen elkapott és kiállt betegségekkel megszerezhető, értékesebb, mint az oltás által megszerezhető immunitás, mivel előbbi egy életen át tartó valós védettséget és felkészültebb immunrendszert eredményez. Ezzel szemben a legtöbb, gyermekkorban kapott védőoltás legfeljebb 10 évre ad immunitást (ha ad egyáltalán) és inkább az immunrendszert terheli le, illetve kerüli meg.

Nem lehet az oltás-témát annyira leegyszerűsíteni, hogy jó lelkiismerettel, bátran kimondhassuk: a védőoltás mindenkor véd és mindig életet ment. Van, amikor így van, és van, amikor nem. A kérdés, hogy melyik fordul elő többször.

Ezzel kapcsolatban mindkét oldalnak vannak statisztikái, így aztán a laikus emberen a sor, hogy bizalmat szavazva az egyik oldalnak, elhiggye, hogy az általa idézett statisztikák megfelelnek a valóságnak!

Ha Jézus Krisztus útján járunk és Ő az életünk Ura, akkor tisztelnünk kell az életet, amit Teremtőnkől kaptunk. A magunkét is és mindenki másét is. A halott magzat is valamikor élő személy volt. Hogyha elfogadjuk, hogy Isten az életadó és csak Ő veheti el azt, akkor az abortuszt semmilyen körülmények között nem helyeselhetjük. Ha az abortusz nem helyes, akkor hogyan lenne helyes a megölt kis embrió testét orvosi célokra használni?

Talán vannak életet mentő oltások, de ezt minden esetben egyénileg kellene mérlegelni, nem pedig kötelező jelleggel, tömegesen oltatni kisgyermekeket. Ha extrém esetekben bizonyos oltások életet mentenek, akkor pontosan eszerint kellene kezelni a védőoltást: extrém esetekre való kényszermegoldásként. Úgy, mint például a kemoterápiát, amely olykor segít, de mégsem alkalmazzuk minden egészséges magyar emberen.