*** *** ***
Én a hitre nevelés alatt nem pusztán azt értem, hogy jó példával elöl járni és aztán jó reménységgel lenni, hogy követni fog a gyerekem. Számomra az a hitre nevelés, hogy a következő mondat vezérel: "én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." (Józsué 24:15). Józsué nem hagyott alternatívát a családjának, hogy azok másban higyjenek. És én sem szeretnék.
A hitre nevelés szerintem kőkemény nevelés, nem fakultatív követés. Ez alatt azt értem, hogy azok a tevékenységek, amik hitünk gyakorlásával vannak összefüggésben, ugyanúgy nem választhatóak gyerekeinkre nézve, mint más fontos szabályok követése, amivel kapcsolatban engedelmességet várunk. Ameddig együtt lakunk és ameddig Isten előtt mi tartozunk felelősséggel gyerekünk szellemi jólétéért, addig a család többi tagjával együtt neki is részt kell venni bizonyos tevékenységekben, akár tetszik neki, akár nem.
Például az úttesten való szaladgálás ugyanaz a kategória, mint amikor kisebb gyerekünk nem hajlandó elmondani az asztali imádságot étkezés előtt, vagy mint amikor nagyobb gyerekünk nem akar gyülekezetbe jönni: habár valószínűleg nem lesz nagy baja tőle azonnal, de akkor sem engedhető meg, és ha valamelyik gyerek megszegi a szabályt, akkor annak ugyanúgy következményei lesznek, mint bármely más engedetlenségnek.
Most lehet, hogy azt mondod, ez már beteges. De bennem kétségbeesetten félrever a lélekharag, amikor arra gondolok, hogy a gyerekem a lázadó angyalok és sátán számára fenntartott pokol felé menetel. És úgy érzem, hogy többet kell tennem annál, hogy pusztán megkívántatom vele a kereszténységet azáltal, hogy eléélem azt: sokkal inkább NEVELNEM kell a hitre, a hitig.
A hitre nevelés számomra nem vallásos formák elsajátíttatása. Nem is a szív Istenhez fordulásának erőszakos kikényszerítése- hiszen ez nem lehetséges. Mert mindenkinek magának kell meghoznia az Isten melletti döntést, amikor itt az idő. És mindenki maga is fog számot adni a döntéséről Istennek. Hitre nevelés alatt én azt értem, hogy mindent megteszek azért, hogy a gyerekeink az ő szintjükön megértsék Kiben és miért hiszünk, és megértve megszeressék Istent. Ennek eléréséhez pedig létfontosságú, hogy a hittel kapcsolatos családi szokások kötelező érvényűek legyenek a gyerekekre nézve, csakúgy, mint a többi családtagra nézve. Nincs kibúvó. És akkor sem lesz, ha 12éves lesz a gyerek, vagy nagykamasz. És lehet, hogy nagy kérdés, hogy mi módon fogok elcitálni a gyülibe egy 16évest. De nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. Addigra belülről kell tudnia, hogy Isten mit vár tőle, nem csupán külső normák alapján.
Azt pedig akkor fogja tudni, hogyha vannak hívő családi szokások és szabályok, amikhez gyerekkorától igazodnia KELL. Ez lesz a szilárd keret, amin belül védetten kifejlődhet a hite - a Szent Szellem munkája által. Mert ha nem igazodik, akkor veszélyben van. Lehet, hogy nem testi veszélyben, de szellemiben, hiszen lázad, ami legalább olyan súlyos végkifejlettel fenyeget, mintha elütné egy autó.
Amíg a gyerekem nem számon kérhető Isten előtt, amíg őhelyette engem számoltat el Isten, addig igenis fel fogom és fel is kell használnom a szülői tekintélyemet arra is, hogy bizonyos hívő tevékenységeket megköveteljek. Ha nem akar evés előtt imádkozni, akkor összeteszem a kezét én, vagy más módon bírom engedelmességre, de nem fogom ráhagyni, hogy akkor kövessen engem, ha akar (legalábbis nem ez lesz az általános). Nem az evés előtti ima nagy jelentősége miatt. Hanem a szívének állapota miatt, amelyben a lázadás magvai csiráznak, amikor nem akarja azt tenni, amiről tudja, hogy helyénvaló.
Nagyon fontosnak tartom a személyes példát is. Gyakorlatilag a személyes példamutatás a legnagyobb folytonos kihívás, legalábbis nekem. De a gyerekeknek szükségük van azt is érezniük, hogy fontos nekünk a szellemi jólétük. Hogy hajlandóak vagyunk betartatni a család hitélettel kapcsolatos szabályait is, akár vállalni a konfrontációt is velük. Hogy gyerekeink fontosak nekünk annyira, hogy a magunk szintjén harcba bocsátkozzunk értük.
Persze tudom, hogy nem a kézösszetevés, vagy a gyülekezeti alkalom formális látogatása lesz az, ami a gyerekemet biztosan megmenti a pokoltól. Viszont ezek a tettek tiszteletet fejeznek ki, azt fejezik ki, hogy Istent fontosabbnak tartjuk a pillanatnyi kényelmünk kiszolgálásánál. Fontosabbnak tartjuk magunknál. Ha ezt a szellemi törvényt sikerül nevelésünkkel elültetni a gyerekünkbe, akkor sokat tettünk azért, hogy a megtérése után képes legyen odaszánt keresztény lenni, aki meg tudja feszíteni teste kívánságait, ha arra van szükség a szolgálathoz.
Az odaszánás hiánya ma nagyon nagy probléma a gyülekezetekben. Ha ezek a dolgok liberálisan vannak kezelve, az azt sugallja, hogy gyerekünk a saját kedve szerint tehet, és van lehetősége saját maga tiszteletét Isten elé helyezni- következmények nélkül. Ez azonban nem így működik...
Az első kép nagyon tetszik. :)
VálaszTörlésAz alapgondolattal egyetértek. Igen, a hit nevelés kérdése. De én nagyon vastagon aláhúznám, hogy ezek a dolgok, amiket Te megfogalmaztál, nem működnek jó példa nélkül. Éppúgy ahogy a jó példa sem működik nevelés nélkül. Csak a kettő együtt. És ezen borzasztó nagy hangsúly van!!!
Én úgy nőttem fel, ahogy te itt írod: neveltek bennünket a hitre. De ez ellenkezőleg sült el, mint képzelték. És még csak nem is azért, mert nem volt előttünk példa. Sok szülő azt hiszi, hogy jó példát él a gyermeke elé, pedig nem. Nem ELÉG jó példát.
Két dolog, amit itt fokozottan érvényesülni látok: a "mondd, amit teszel és tedd amit mondasz" elvét. A gyermekeink sokkal tisztábban és tárgyilagosabban látnak bennünket, mint mi magunkat, és ez különösen fontos, ha torz énképpel rendelkezünk és nem a tökéletes tükörben, az Igében vizsgáljuk magunkat. A másik, hogy szülőként csak addig vagyunk hatással a gyermekeinkre, akármilyen tökéletes példát élünk is eléjük, ameddig a mi felügyeletünk alatt vannak. Abban a pillanatban, amikor a gyermek kikerül napi 6-8 órára más emberek befolyása alá, a mi hatásunk a negyedére csökken. Ezt a szülők általában nem szeretik észrevenni, belátni, elismerni, de ez az igazság. Ha nem hívő közegbe, nevelők felügyelete alá engedem, ne legyenek illúzióim arról, hogy a gyermekem hit felé vezető útja sima, zökkenő mentes lesz. Mert nem!!!
Meglátásom szerint ezeket a dolgokat csak olyan szülő képes látni és cselekedni, aki 200%-ig hisz a Biblia MINDEN szavának, aki ismeri az Igét, Istent, és eltökélt a biblikus keresztyén életforma iránt. A populista keresztyénség soha nem lesz képes felruházni a szülőket ezekkel a képességekkel.
Bocs, ha keményebbre sikerültem, mint Te, Eszti! Lehet, hogy komment helyett nekem is inkább blogolnom kellett volna?!
Egyetértek. A bejegyzéssel és azzal is, hogy ez félreérthető és talán sokak megrökönyödnek ezen. Én magamból indulok ki. Kb. 15 éves koromig dacból nem mentem keresztyén gyerektáborokba, ahova mindkét tesóm örömmel járt. Ma már biztos vagyok benne, hogy az ördög nem engedett a dacomon keresztül, de akkor bármennyire is szerettem volna menni a szívem mélyén, valami azt súgta, álljak ellen dacosan. Éveken keresztül játszottam a dulifulit, és bárcsak valaii rámparancsolt volna, de nem tették, én meg még jobban szenvedtem, és még dacosabb lettem. 15 évesen meg nagyon nehéz volt elindulni, mert nem ismertem az ilyenfajta táborokat, de hála Istennek, hogy most itt vagyok, ahol vagyok. Úgyhogy igenis néha ráparancsolok a gyerekemre, mert tudom, milyen érzéseket vethet el benne az ördög.
VálaszTörlésKöszi, ez még nagyon kellett ide. Kedves Eszter és Kamilla! Nem lehet, hogy közösen kellene blogolnunk?:) Annyira tökéletesen kiegészítitek a gondolatokat, amik bennem forognak a saját megértésetekkel, igei rálátásotokkal és életbölcsességetekkel. Köszönöm, köszönöm nektek, hogy vagytok!! :)
VálaszTörlés:) Örülök, hogy van internet, és ilyen könnyen megoszthatjuk a gondolatainkat! Én is hálás vagyok azért, hogy rátok találtam!
VálaszTörlésEszter, szerintem ez most nem is volt olyan kemény, mint szokott :)
VálaszTörlésEgyetértek én is ezzel, főleg ahogy Kamilla megfogalmazta: a modd amit teszel, tedd, amit mondsz elvvel.
Most csak saját tapasztalatból mondom: jó, ha már ilyen kisgyerekes korban ilyen elveitek vannak, de érdekes lesz ezt majd jó 10 év múlva elolvasni.. talán pár dolgot átjavitánál benne, talán nem (adja meg az Úr).
Csak azért mondom ezt, mert a mi szüleink csak akkor tértek, meg, mikor én már 7-8 éves voltam. A hat gyerekből mindenki megtért az idők folyamán és bemerítkezett, de ez nem jött olyan könnyen. És biztos vagyok benne, hogy tudják: nem az ő érdemük (vagyis nem azért, mert olyan tökéletes példával tudtak mindig előjárni, hiszen az évek során formálódtak ők is). Voltak harcok nálunk is pl. a gyülibejárással kapcsolatban és nem mindenkinél ugyan az jött be. Volt akibol csak még inkább dacot váltott volna ki a kötelező délután is menni parancs... Azt mondom Istenre kell figyelnünk ezen a területen is, hogy ő vezessen, melyik gyerekünkkel hogy kell majd bánni, ha jön a dac, a lázadás. Hogy minden reakcionk Hozzá vigye közelebb őket...
Köszönöm, git. :) Az élettapasztalatod sokat jelent. Jó reménységgel vagyok a családunkat illetően, de egyáltalán nem látom, hogy mi van még előttünk. Ezért is számomra nagyon építő a szülők nevelését a felnőtt gyerekeik értelmezésén keresztül szemlélni. Nekem nagyon tanulságos. Kösz, hogy megosztottad.
VálaszTörlésEzek a tapasztalataitok felkészítenek arra, ami előttünk van még: a tinikor és a fiatal felnőtt kor, amikor már nem lehet egyszerű engedelmességi kérdést csinálni mindenből. (Nálunk már most sem lehet...)
Amikor írtad a kommentekben, hogy valamivel nem értesz egyet, akkor attól féltem, hogy én írtam valamit, ami nem korrekt.
VálaszTörlésKomolyan, amíg nem írtad meg ezt a bejegyzést, rámotiváltál, hogy megint végiggondoljam minden gondolatomat, hogy hol lehet a bibi:)
De az első bekezdésed után nagy kő esett le a szívemről, akkor most elolvasom az egész írásod:)
Hehe. Nem gondoltam, marywolf, hogy ilyen analizáló gondolatokat indítottam el benned. De ezek szerint nem érintett téged rosszul. :) Azért hogyha lesz kedved, akkor majd utólag is írd meg, hogy neked mi a véleményed a leírtakról.
VálaszTörlésJaj, a véleményem lemaradt:)
VálaszTörlésÉn tökéletesen egyetért, de könnyű így előre bólogatni, hiszen egészen más, amikor már van az embernek olyan gyermeke, aki a fennt említett korba van:)
Egy dolgot finomítanék magamon, ide pedig pontosítanék: a két összetétele vagy nálunk keresztvetés megtanítása, amíg megtanítom, addig természetesen teszem a kicsi kezét. Utána, amikor már tényleg rendesen megtanulta, már nem pakolgatom a kezét és nem fogok szúrósan ránézni, mert pl nem akarom már az ima elején hazavágni a figyelmét, ha amúgy nem rendetlenkedik és látom, hogy teljesen ott van lelkileg, azaz nem a gyertyát barmolja, csak pl már imádkozik is magába, csak épp a keze maradt a teste mellett. Keresztvetést is addig csinálom vele, főleg ha igényli, amíg nem tudja magától.
Amit viszont nagyon nem, de ez a vesszős könyvbe is benne van, hogy nem csinálok belőle bohócot mások előtt, hogy utasd a Piri néninek milyen szépen tudsz imdákozni, meg keresztet vetni (tudom, hogy más se fogja innen ezt tenni), hiszen ahogy írta a könyv is,ezzel remek farizeusságra lehet nevelni.
Tőled nem érintett rosszul és innen senkitől se érintene, mert tudom, hogy a ti kritikátok építő jellegű, vagy közös gondolkodást indukál és közös imát, nem fikázás áll a háttérbe vagy az éppen rossz hangulat leverése a másikon (ez nem egy világi fórum, ahol kaptam én már olyanokat hogy ihaj).
Marywolf, jó, hogy ezt így megfogalmaztad. És tényleg építő közösség szeretnénk lenni. Furcsa, de a kritika is kedvezőbben hat olyan közegben, ahol szeretetet és elfogadást, nem elutasítást és dühödt bírálatot kapsz, nem? Én nagyon hálás vagyok azért, hogy olyan blogoló-kommentelő közösség vagyunk, akik egymást építve és erősítve haladnak hitben előre. Ez maradjon is így. Foreva. :)
VálaszTörlésIde is bekukkintottam s orvendek nagyon annak amit olvasok,habar bevallom a keresztvetes(helyes vagy helytelen) kisse szinte elijesztett innen mar szaladni akartam,elfele, de aztan ujbol elolvastam a gitmargit megjegyzeset s kisse megnyugodtam.Hat ha valakit erdekelne en reformatus csaladban novekedtem,40 eves koromban tertem meg anelkul hogy barmilyen gyulekezetbe jartam volna,egyszeruen Isten Lelke s Igeje vezetett ra az igazsagra.Nagyobbik fiam 17,kissebbik 10 eves volt mikor bemeritkeztem.Egyiket sem kenyszeritettem imahazba jarasra.A nagyobbik ket ev utan a kissebbik 10 evre kovette peldamat.Ma mindketten misszionarusok,teljes eletuket az Ur szolgalatara szanjak.Ok viszont mar gyerekeikkel Eszti modszeret alkalmazzak.S helyesen.Mi mint szulok megkell tegyuk a magunk 100%-at mert Isten is megteszi a maga 100%-at.Hajra matrozok,csak evezzunk ar ellen,hisz az Eletre visz.
VálaszTörlésIri, nagyon köszönöm, hogy leírtad a történetedet. Olyan bíztató, amit írsz!!
VálaszTörlésMi még az elején vagyunk, hiszen kicsik a gyerekeink, de te már az unokáidat is hitben nevelve láthatod. Olyan jó az Úr, hogy a kegyelmével elér, bárhol is vagy és amit a tudatlanság idején elrontottunk, azt helyrehozza és áldás lesz a helyén!
Azért ez arra sarkall, hogy jól és bölcsen kell vezetni az életemet, bár ez nem mindig sikerül... De komolyan kell vennem. A gyerekeimnek dukál az én 100%-om is, éppen azért, mert Isten is odateszi a maga 100%-át.
És ez nagyon tetszik: Hajrá Matrózok , csak evezzünk ár ellen, hisz az Életre visz!!
Köszönöm, Iri.
A Bloggomon leirtam megteresem kibovitve s a fiuket is.Mindig orvendek ha batorithatok.
VálaszTörlésEl fogom olvasni nemsokára. És jó, hogy itt is megosztottad. Az Úr áldjon meg téged és egész családodat!
VálaszTörlés