Időközi posztos

Rég volt már olyan, hogy ilyen hosszú ideje nem írtam bejegyzést. Mostanság rámjött a nagy zsúfoltnapos élet. De nem ez a fő ok, hanem az, hogy átsorolódott a net máshová. Sokkal hátrább a napi programjaim között. A túlélés érdekében: az otthonoktatás, amit nemrég kezdtünk tandemben a két nagyobbal, nem teszi lehetővé, hogy órákat üljek a gép előtt. Nem azért, mert órákat vesz igénybe az otthonoktatás, egyelőre ott még nem tartunk. Viszont ahhoz, hogy mindennap legyen valami foglalkozás, és hogy mindenre jusson idő, ami nekünk fontos, ahhoz az szükséges, hogy a napirendünket az otthonoktatós időszakok és egyéb szilárdabb napirendi pontok köré szervezzem.

Ezen dolgoztam az elmúlt jópár hétben. Végre készen van a szupertuti napirend, most csiszolom, formázom, alakítom, vagyis gyakorlatban teszelem. Nem vagyok túl szigorú magamhoz, és minden kis sikert SIKERnek könyvelek el, ami örömmel jutalmaz meg, tehát nem stresszel a bizonyos mértékű káosz magam körül (ez a káosz tárgyakra, nem emberekre vonatkozik).

Szóval blogger-életemet egy ideje megelőzte sok más családos, meg otthonoktatós, meg keresztény dolog. Ez nem azt jelenti, hogy nem fontos a blog, hanem éppen azt, hogy fontos annyira, hogy helye legyen az életemben, de nem több és nem is kevesebb helye, mint szükséges. És nem egész nap, folyton és nem mindenáron, mint ahogyan eddig volt. Lehet, hogy ezen a 'holahelyeablognakazéletemben'-dilemmán minden vérbeli blogger végigmegy, aztán meg az is lehet, hogy nem. Mindenesetre én belekerültem a blog-, és netfüggőség áldatlan csapdájába. Nem is vettem észre, hogy mennyire hozzászoktam és milyen sok időmet emészti fel. Már nem engem szolgált, hanem én szolgáltam őt... És mennyire vakká tett más dolgokkal kapcsolatban...

Aztán egy nap teljesen fájdalommentesen ráébredtem a dolgokra és elindult bennem a változás. És olyan jó, hogy nem egy direktbe az arcomba jövő külső hatás, vagy megrázó esemény volt a kiváltó ok... egyszerűen csak- nem tudom, hogy mi. Csak felnyílt a szemem, és megláttam, hol vagyok, és tudtam, hogy nem akarok ott lenni... Isten hosszan tűrt, kegyelmét megint megtapasztaltam, és azóta helyre került nálam a net, meg a blog is. És igazán nem is a net, nem is a blog volt a hunyó, hanem én, aki nem jól éltem a nettel, bloggal. Ma sokkal inkább engedem, hogy Isten napról napra változtasson, amiben csak akar. És Ő megteszi. Én meg csak ámulok. És szeretek élni.

A napirendem kicsit nyugisabbá, rendszerezettebbé válásával (aminek egyre jobban örülök), csak este jut időm blogolni. Napok óta akkorra már az agykikapcs-csakpihentetőprogramfut része van a napomnak, így értelmes és mélyenszántó eszmefuttatásokra akkor már nem futja (legalábbis ne kelljen leírni...:D). Azért rajta vagyok a témán, mert van mit írnom, csak nincs mikor. De majd lesz. Nemsokára. Csak kell még némi idő.

Egy otthonoktatásról szóló bejegyzésen dolgozom napok óta. A nethátrasorolás miatt nem megy már az együltőben írás... Azért jó reménység szerint napokon belül közzé tudom tenni. Szóval türelem.