Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2010. december 31., péntek

Milyen mély Isten szeretete?




Van egy film, ami belülről teljesen felforgatott. Mondhatnám, hogy mivel Isten szeretetét mutatja be, szuper ünnepi film... de nem tudom ezt mondani. Mert ez a film olyan szinten fogja felborzolni Istenről és a kereszténységről alkotott képedet, ami az ünnepedet fenekestül felforgathatja. Én mégis meleg szívvel ajánlom, mert ez egy áldott film. Még ha vannak is benne bizarr részek, érdemes rászánni az időt, mert ahogyan egyik ismerősöm fogalmazott, tűz van benne.

Közeleg az év vége, és ilyenkor mindenféle jókívánságok szoktak történni. S hogy mit kívánok neked a 2011-es évre?

Többet Istenből: jelenlétéből, erejéből, megszentelő kezének munkájából. Nem több csodát, hanem nagyobb odaszánást.

S kevesebbet is kívánok. Kevesebb Isten-mentes napot: ami azt is jelenti, hogy kevesebb aggódást, kevesebb titkos bűnt, kevesebb engedetlenséget, kevesebb egót és kevesebb vargabetűt.

Isten hatalmas, és hatalmas szeretettel
szeret Bennünket.

Kívánom, hogy 2011 téged is
vigyen közelebb ahhoz az Istenhez,
Aki ennyire csodálatos.

Áldjon meg Téged az Úr.

És BÚÉK.




Szeretettel:

Eszti



Itt a film, amit az előbb említettem. A címe: Mindent elsöprő szerelem.

Erősen javaslom a film letöltését, mert az online nézésnél részenként leakadhat (nekem többször le is akadt). Letöltve viszont teljesen élvezhető. A második kép fölött zölddel kiemelve találod a letöltési linket. Kiskorúaknak nem ajánlott a megnézése.


(ZoliTesónak ezúton köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet erre a filmre, nagy áldásomra volt.)

2010. december 24., péntek

Miről szól az ünnep?




Nagyon szeretem ezt a videót (a poszt végén).
Kívánok vele ÁLDOTT ÜNNEPET Mindegyikőtöknek.

Miről szól az ünnep?

"Nem csak a jászolról szól,
ahol a baba feküdt,
Nem az angyalokról szól,
akik aznap Neki énekeltek,

Nem csak a pásztorokról,
vagy a nagy fényes csillagról,
Nem a bölcsekről,
akik távoli földről jöttek.

A keresztről szól,

A bűneimről szól,
(bálványimádás - istenkáromlás)
(lázadás - hazugság)
(gyűlölet - lopás )
(házasságtörés - irigység)


Arról, hogyan született meg Jézus egyszer,
Hogy mi újjászülethessünk,

A kőről szól,
Ami el lett hengerítve,
Azért, hogy neked és nekem
igazi életünk lehessen egykor.

A keresztről szól,
A keresztről szól.

Nem az ajándékokról szól
a fa alatt,
Nem is azokról az érzésekről,
amiket ez az időszak hoz,

Nem csak arról szól,
hogy hazamegyünk,
azokhoz, akiket szeretünk,
Nem csak a hó szépségéről,
amiről álmodom.

A keresztről szól,

A bűneimről szól,
(mohóság- alkoholizmus)
(pornó - pletyka)

Arról,
hogyan született meg Jézus egyszer,
Hogy mi újjászülethessünk,

A kőről szól,
Ami el lett hengerítve,
Azért, hogy neked és nekem
igazi életünk lehessen egykor.

A keresztről szól,
A keresztről szól.

A történet eleje is
csodálatos és nagyszerű,

de a vége miatt menekülhetsz meg,
és így ezért ünneplünk.


A keresztről szól,

A bűneimről szól,

Arról,
hogyan született meg Jézus egyszer,
Hogy mi újjászülethessünk,

Isten szeretetéről szól,
Aki fel lett szegezve a keresztre,
Minden csepp vérről szól,
ami Belőle kifolyt,
Pedig belőlem kellett volna.

A kőről szól,
Ami el lett hengerítve,
Azért, hogy neked és nekem
igazi életünk lehessen egykor.

A keresztről szól,
A keresztről szól."



Mit teszel MA... a kereszttel?
Lehet, hogy holnap túl késő lesz.


2010. november 29., hétfő

Csendbe burkolva




Benne vagyok a burokban. A magam-burokban. Élek, és igyekszem nem hagyni a perceket elmenni- bár közhelyesen hangzik, de mégis így vagyok most. A napokban megint megéreztem, hogy mi az, fontosnak lenni, fontos pillanatokat átélni. Megéreztem, hogy mi az érték az életemben. Azt hiszem, ez nem egy olyan dolog, amiről érzelmek nélkül tudok beszélni. Inkább egy kicsit fellebbentem a függönyt a burokról, hogy lásd, hol vagyok, hogy lásd, itt vagyok.

Mi a fontos? A pillanatok. Úgy érzem, hogy minden pillanat időtlenné válik, amikor megérzem, milyen fontosak. Mindegyik. Most ebben élek. Pillanatról pillanatra. És túlcsordul bennem, hogy milyen sok fontos pillanat van, időtlen és szép. És mindez az enyém. Csak- mert. Mert Isten jó, és mert megajándékoz. Én meg csak csodálkozom, merengek, hálát adok csendesen. És bizony nem cserélnék senkivel, mert olyan jó így, megáldva: a családom és én... itthon... ITTHON.

Nekem ez most a FONTOS. Ez az ÉRTÉK. Isten áldása ez, ami megtalált. Itt éltem benne eddig is, de nem láttam meg, mert vak voltam rá. Elfoglalt a saját fontosságom: hogy itt is kell lenni, ott is kell lenni, meg ezt is kell tenni, azt is kell tenni.

Egy ideje már teendőről teendőre éltem, és kiszívott. Időnként merengtem azon, hogy hol vannak az emlékezetes pillanatok, hogy hol vannak az emlékek, hiszen minden rohan, és én is rohanok. Nem munkába, de belül rohanok, feladatról feladatra. És sosincs vége...

Most a Pillanatoknak élek, így, naggyal. Apró pici drágagyöngy-pillanatoknak, amiket percről percre kapok Istentől. Ezeket féltve dédelgetem. Mert nem a teendőknek élek.

És vajon hogyan lehetséges ez? Talán nincsenek már teendők? - De vannak, ugyanúgy. Viszont már nem az elvégzés és a kipipálás a fontos, nem a letudás estére, hanem az, hogy megéljem azt, ami adatik. Nem azt, ami most nem adatik, hanem azt, ami most adatik. Hogy megéljem a pillanatokat a maguk örökkévalóságában: hogy akkor élvezzem a családomat, amikor még itt vannak körülöttem. Vagyis most. Nem tíz év múlva és nem egy perc múlva- most. Mert nem az enyém sem a tíz év, de még a holnap sem.

Honnan tudhatnám, hogy minden ugyanúgy lesz, mint volt? Ki garantálja, hogy kapok még sok másik édes pillanatot, tehát szórhatom a pillanataimat, ahogyan tetszik, pazarolhatom, mert van még bőven? Honnan tudhatom, hogy van még bőven?

Nem tudhatom. Senki ember nem tudhatja, csak Isten. Ő viszont a maga végtelen bölcsességében úgy látta jónak, hogy ezt a tudást, vagyis az életünk és a szeretteink élete végének tudását ne kapjuk meg tőle. Nem lenne hasznos, mert elbizakodnánk. Vagy teljes félelemben élnénk le az életünket, előre sírva az elszakítottságtól. Nem tudjuk, meddig tart az emberélet.


De még ha Isten sok időt is ad, mint ahogyan reméli is mindenki, az idő akkor is múlik: és a tegnap még újszülöttből pár röpke éve alatt felnőtt férfi lesz. Nem tudom lelassítani ezt a folyamatot, a gyerekeink könyörtelenül növekednek és változnak. De ha nem tudom megállítani... akkor legalább velük szeretném megélni. Nem mellettük elrobogva, robotolva. Hanem velük.

A pillanatok és a teendők nem ellenségei egymásnak, pedig gyakran csak azt tekintjük értékesnek, amit a teendők közötti időben magunkra vagy a családunkra fordíthattunk. Az viszont nem túl sok, hiszem a teendők mindig türelmetlenül noszogatnak minket, belülről dörömbölnek, hogy végezz már el, mert nem hagylak.

Pedig a teendők és a pillanatok nem ellenségei egymásnak. Csak akkor interferálnak, ha megengedjük a teendőknek, hogy elborítsanak, és a markukban tartsanak minket. Ha uralomra jut, akkor a teendő gondoskodik arról, hogy a Pillanat igen ritkán látott vendég legyen minálunk. A teendő uralma nem engedi élni a pillanatot.

És mi lesz akkor, ha a pillanatot engedjük uralkodni? Mi lesz, ha elfogadjuk, hogy mostantól nincsen két ugyanolyan nap, nincs két egyforma perc, és ami elmegy, az örökre odaveszett?

Vajon pillanatokban élek, vagy időtlennek képzelem magam? A pillanat azt jelenti, hogy megértem és a szívem mélyéig elhatol, hogy a földi életem sosem lesz időtlen. Hanem soha-vissza-nem-térő pillanatokból áll: homokszemekből, ami lehet, hogy nem is homokkristály, hanem igazgyöngy...

A múló időt és a pillanatot is értékelni kell, mint Isten ajándékát, amit neked ad. Adja, hogy nőhess, hogy fejlődhess, hogy ma jobban bízz Benne, mint tegnap. És hogy holnap szófogadóbb gyermeke és használhatóbb eszköze legyél, mint ma. Arra adja, hogy te mindent visszaadj Neki, hogy azután elboríthasson azzal, amivel megajándékoz.

Minden pillanat ajándék. Sok fontos pillanat van egy nap, ha nem tékozlom el arra, hogy csak tevékenykedek, ahelyett, hogy megélném az én saját életemet Istennel és a családommal. Meg kell élni, bele kell merülni... ez a burok vesz most körül, és ebben a csodálatos 'időtlenségben' értettem meg, hogy az idő múlása az egy soha vissza nem térő lehetőség.


Belemerülhetek, ha úgy döntök, vagy küzdhetek az öregedéssel, a gyerekek növekedésével, az elmúlással. Utálhatom, hogy múlik az idő vagy elfogadhatom, hogy ez a helyzet is Isten ajándéka, azért, hogy bölcsen kősziklára építsük az életünket. Hogy megtanuljuk végre a kontrollvesztést: hogy többé ne higgyük, hogy mi képesek vagyunk beosztani, irányítani, kordába tartani, kitolni, megállítani az időt. Az idő megy, és mi jobb, ha megadjuk magunkat és megköszönjük, hogy az életünkben vannak még elkészített pillanatok, amikkel Isten meg akar ajándékozni.

És hogy nekem most mik ezek?

... kétéves reggel bemászik az ágyunkba és édesen visszaszenderül...

... kétéves a karomban elfelejti a dühét, és szorítja-simítja csendesen a nyakamat...

... kétéves megsimogat, és azt mondja, aja...

... majdnemötéves összekuporodik picire az ölemben...

... majdnemötévesnek még ott csillog a könnycsepp az arcán, de figyel a vigasztaló szóra...

... hatésféléves tekintete, amiben benne van az értelem és az akarás, hogy engedelmes legyen...

... hatésféléves a dühöngésében megszelídül, amikor játszom a hajával a tarkóján...

... majdnemnyolcéves puszit kér, pedig eddig jól elvolt nélküle...

... majdnemnyolcéves rám néz, és látom a szemében az elfogadását, szeretetét...

Minden pillanat ajándék. Közhely bár, de most ebben élek. Néha elfelejtem, de gyakran eszembe jut. Már nem megyek el ezek mellett a pillanatok mellett, nem pazarlom, nem engedem el, mert tudom, hogy az élet nem vár meg és a gyerekeim sem várnak meg. Ha ma ott vagyok velük, az egy áldás. Így talán nem kell majd utólag sajnálni, amit nem tettem meg, amikor még lehetett volna. Talán nem fogom siratni az elmulasztott ölelést, az elhalasztott puszit, a meg nem történt biztatást, az el nem mondott imát. A néma szájat, a merev karokat, a másra figyelő tekintetet...

Az az igazság, hogy amit ma adhatok a férjemnek és a gyerekeimnek: áldást, gondoskodást, szeretetet, arra holnap már késő lesz. Talán.

2010. október 27., szerda

Halloween: haláli halál-ünnep??


Középre igazítás

Közeleg nagyon a töklámpás-fesztivál, a halottakra való megemlékezés és az általános ijesztgetés ünnepei: mindenszentek, Halloween és a halottak napja. Most mondhatnád, hogy ez három teljesen eltérő ünnep, mind tartalmilag, mind eredetében. De biztos ez?? Valójában van köze egymáshoz ennek a háromnak. Mindegyik 'ünnep' megérne egy külön posztot, és ha felmerül az igény, akkor szívesen írok ezekről bővebben. De most először Halloween.

Nekem már az is problémát okoz, hogy egyáltalán ünnepnek hívjuk, és úgy is kezeljük. Jobb lenne inkább halottkultusznak nevezni (a másik kettővel együtt), mert ez jóval egyértelműbben hangzana.
De nem a neve az egyetlen bajom ezzel a nappal. Alapvetően helytelen és veszélyes cselekedetnek tartom a halált ünnepelni. Hogyan is éltethetjük a halált?! Hogyan is gondolhatjuk, hogy a halál, amely mindnyájunk ellensége, egy-két napra a barátunkká válhat?
A halál a végső ellenség, és az idők végén legutolsóként fog megsemmisülni. Igen, a Biblia valóságos szellemi személynek írja le a halált: mintha egyike lenne a lázadó angyali fejedelmeknek. Talán a Nagy Kaszás ábrázolás nem is áll nagyon távol a valóságtól. Habár az Igében nincsen semmilyen konkrét leírás ennek a lénynek a kinézetével kapcsolatban, mindenképpen helyénvaló dolog úgy gondolni rá, mint valós személyre.
Az Ige azt is kijelenti, hogy lesz idő, amikor ez a lény már nem fog létezni. Ameddig azonban ez az idő el nem jön, addig a halál ellenség marad, s úgy is kell kezelnünk, mint egy igazi ellenséget. Mennyire sokan nem akarnak tudomást venni arról, hogy az ördög a mi igazi ellenségünk, és hogy ma a világban valóságos hadiállapot van: Isten vonzza az övéit, az ördög azonban nem akarja elereszteni az országához tartozókat! Ennek a háborúnak te is részese vagy, s ha keresztény vagy, akkor egyértelmű, hogy melyik oldalon állsz.
Isten a harcosaként számít rád, és a cselekedeteid nagyban meghatározzák, hogy mások képesek lesznek-e meghallani Isten hívását, vagy sem: rajtad múlik más emberek élete, szó szerint. Hiszed-e ezt?
Ebben a közelharcban a szellemi tunyaság, a közömbösség, és a kemény szív mind az ördög malmára hajtja a vizet. Akkor is neki segédkezel, amikor mások elől elzárod az igazságot azzal, hogy magad is a hamisságot teszed. Halloween nem Isten ünnepe, hanem az ördögé. Ha ez a 'mókás halál-fesztivál' már a családi szokásaid közé adaptálódott, akkor vizsgáld felül a korábbi döntésedet, mert az ellenséggel barátkozol, ilyet pedig csak az árulók tesznek.
Ha tehát te a keskeny úton jársz, akkor valóban járj is azon.
A halállal már a természeténél fogva sem lehet rokonszenvezni, mert munkájának elszakítottság a következménye. A testi halál a szeretteinktől és az élettől szakít el, ami nagyon fájdalmas lehet, de a szellemi halál még ennél is súlyosabb. Mert az utóbbi Istentől, minden élet Forrásától szakít el teljesen és véglegesen: ez a pokol, ahol a lélek legalább úgy fog szenvedni, mint ahogyan a lelkiismeretünk vádlása miatt érezzük olykor, csak ennek sohasem lesz vége... Úgy is mondja ezt a Biblia, hogy sírás és fogaknak csikorgatása lesz ott.
A halál nem megszelídíthető játszópajtás, hanem egy megkerülhetetlen és zord szellemi valóság. Ezt már a kelták papjai, a druidák is tudták. Ők a halál istenét imádták, s az ő kiengesztelésére öltek gyerekeket a mai Halloween háttereként: ennek a rituálénak az alapjai ma is felfedezhetőek a Halloween-napi szokások között.
A halál tehát egy szellemi valóság, de ezt a valóságot Jézus Krisztus már legyőzte! Ezért nekünk nem kell félnünk tőle, de nem is szabad elvitatni az erejét: amíg itt a földön élünk, a halálnak lesz ereje, és fogása rajtunk. Jézus viszont legyőzte a halált és az Ő győzelmében mindenki osztozhat, aki odaadja Neki az életét.
A Halloween része a riogatás is: a szellemek és halottak ábrázolása, boszorkányok, borzalmak és horror-arcú töklámpások. Másokat megijeszteni nem helyénvaló dolog, mert a félelem nem áldás, kivéve akkor, ha istenfélelemről beszélünk. A Bibliában Isten nagyon sok helyen beszél a félelemről, és mindig arra szólít fel, hogy ne tegyük, ne féljünk. A Biblia azt is írja, hogy az ördögök azok, akik rettegnek Istentől, nekünk viszont nem kell Tőle félnünk, hanem Őt kell félnünk, ami azt jelenti, hogy tisztelnünk és szeretnünk kell Őt.
Az is meg van írva, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet, és ez a szeretet Isten szeretete, amellyel Ő szeret minket. Az Ő szeretetét mindannyian megéreztünk egyszer, amikor keresztények lettünk (remélhetőleg nem az volt az utolsó alkalom, hanem azóta is folyamatosan érezzük).
A félelem valóban káros, sőt, a Biblia szerint vannak, akiket a haláltól való félelem egész életükben rabságban tart. Felmerül a kérdés, hogy ha mi magunk már nem élünk félelemben, mert Isten szeretete megszabadított minket ettől, akkor miért ijesztgetnél másokat? Jézus az egyetlen, aki képes megszabadítani azokat, akik a haláltól való félelmükben egész eddigi életükben rabok voltak. Ő ezt ma is meg tudja tenni. Miért is tipornánk lábbal ezt a szabadítást azzal, hogy rémes dolgokkal félelmet keltünk másokban, meg azzal, hogy töklámpás-gyújtással emlékezünk a halálra?
Nagy probléma, hogy még sok hívő sem áll a helyzet magaslatán, amikor az egész halott-kérdésről van szó. Sokan tájékozatlanok vagy szándékosan tudatlanok e napok valós mibenlétét illetően. Fogalmuk sincs, hogy pl. a Halloween régen milyen ünnep volt. Ha sejtenek is valami nem túl szépet mögötte, elintézik annyival, hogy számukra ez nem a riogatásról szól, mert ők nem úgy ünnepelnek, mint a világ, nem is hisznek az egészben, csak családilag örömködnek egyet... mi ebben a rossz??
Más hívők simán lelegyintik a jó szándékú figyelmeztetést, arra hivatkozva, hogy nem kell fölfújni a jelentőségét, ez nem veszélyes dolog.
Én nem így látom! Halloween szokásai, jellegzetes tárgyai és dekorációi nem ártatlan ünnepi kellékek, hanem jelképeznek bizonyos kultikus és ördögi dolgokat. Csak mert fogalmunk sincs e szimbolikáról, még nem jelenti, hogy ne hatna ránk. Az ördöggel veszélyes dolog játszani, s éppen az óvatlanságunk tesz bennünket tökéletesen sebezhetőekké, amit sátán alkalomadtán ki is használ.
Nem származik semmi jó sem abból, ha olyan dolgokban forgolódunk, amik magukban hordozzák a potenciálját annak, hogy kárt szenvedünk szellemileg. És nem csak mi: hiszen téves iránytűnek is bizonyulunk, amikor mások a mi családi szokásainkból merítve tartják majd meg ezt az ünnepet.
Arról sem szabad elfelejtkeznünk, hogy nem a magunkéi vagyunk. Keresztények vagyunk, ami azt jelenti, hogy nem mehetünk a saját fejünk és a saját vágyaink után. Követők vagyunk, és Isten vezet bennünket. Ha Jézust követjük, és Isten tetszését keressük az életünkkel, akkor már nem az a lényeg, hogy mennyire sérülök meg, ha játszom a tűzzel, hanem hogy mit mondd Isten az ilyenfajta tűzzel való játékról?
Istennek egyáltalán nem tetszik, hogy az ördög munkáit pozitívnak állítjuk be: sem a félelem, sem a halál, sem egy pogány kultusz megünneplése nem szabadna, hogy helyet kapjon egy keresztény otthonban! Amikor ez mégis megtörténik, akkor már nem Isten dicsőítése folyik, hanem Isten ellenségének áldozunk. Hogyan tehetnénk ezt meg, amikor ezzel Istent raboljuk meg a dicsőségtől?
Ne sántikáljunk kétfelé: Halloween egyáltalán nem egy ártatlan ünnep. Az, hogy megemlékezünk és akár a legcsekélyebb formában is megtartjuk ezt a napot, a gyerekeink és az ismerőseink előtt kifejezzük, hogy egyetértünk mindazzal, amiről ez az ünnep szól. Hívőként 'helovinozva' így olyan dolgot helyeselünk, ami Istent gyalázza, és nemcsak a magunk és a gyerekeink, hanem a környezetünk szellemi jólétét is veszélyeztetjük. A tét tehát nagyobb, mint elsőre gondolnánk.

További vizsgálódásra ajánlom:
 
Cuki töklámpások (2009-ben írtam a Halloween-ről)
A mindenszentek eredetéről (egy keresztény felekezet informáló írása)
A Halloween hagyománya (Budapest Töklámpás Fesztivál kissé hátborzongató, de részletes cikke)

2010. október 13., szerda

Megcáfolható evolúció




"Az hogy valaki kezelni tudja a számítógépet és olvasni tudja az interneten található írásokat, egyértelműen azt mutatja, hogy az illetőnek van egy bizonyos szintű intelligenciája. Hogy honnan van neki, és egyáltalán az intelligencia honnan van?

Magyarországon egyre többen állítják, hogy csak úgy magától lett, vagy kifejlődött az anyagból, meg ilyesmi. Ez azonban már egyáltalán nem intelligenciát tükröző válasz, hanem egy zsigerből ateista válasz. Egy tipikus fejtől fölfelé evolucionista, fejtől lefelé materialista válasz. (...)"

"Az emberi intelligencia van olyan mértékű, hogy megcáfolja azokat az unintelligens evolucionista válaszokat, amelyek szerint az intelligencia magától jött létre az intelligenciát nem hordozó puszta matériából. Ez a cáfolat már sokszor sok helyen megjelent különböző formákban, azonban az evolucionisták átnéznek rajtuk mint a levegőn.

De hogy valójában ki az intelligens és ki az ostoba, nem lesz örökre homálytól fedett, mert ígéretünk van arra vonatkozóan, hogy Isten nyilvánvalóvá fogja tenni magát minden földi ember számára: "És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!" (Ezékiel könyve 38:23)

Úgy hogy akinek intelligenciája van, az inkább előbb mint utóbb vizsgálja felül a materialista/evolucionista álláspontját, nehogy váratlanul szembe találja magát az ítélő Istennel. Mert bizony az intelligenciát nem azért kapta az ember, hogy általa megtagadja az Istent, hanem hogy a megcáfolhatatlannak kikiáltott evolúciós elméletet megcáfolja, és a kollektív tudományos hülyítéstől az embereket a bibliai igazságok felé irányítsa."


Ez a két idézet, bár elsőre kicsit ítélkezőnek tűnik, egy nagyon jó kis anyagból származik. Több komolyan elgondolkodtató tényt sorol az evolúciós tan hiteltelenségéről, tudománytalanságáról, olyanokat, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A fenti idézetek, és az egész anyag hangvétel szempontjából talán erős kicsit, néhol akár lekezelő is lehet, mégis értékes anyag. A stílus oka valószínűleg az, hogy felfokozott lelkiállapotban írták. Vagy csak nem lett visszaolvasván korrigálva a néhol nem odaillő megfogalmazásokat tartalmazó szöveg. Ez viszont keveset von le tudományos és hitvédelmi értékéből, ezért részemről bátran továbbajánlható ez az írás.

Főleg, mivel a teremtés-evolúció párbeszédben az evolúciót képviselő oldal is gyakran ragadtatja magát cinikus és lekezelő kérdésekre, reakciókra...

Hiszem, hogy ennek ellenére nekünk máshogyan kell: szelídséggel, szeretettel fűszerezve a tényeket és a tudományt. Enélkül kisebb eséllyel talál célba a mondanivaló. Úgy hiszem, ez gyengéje az előbb említett szövegnek. Viszont ezt a szöveget nem én írtam, kijavítani a stilisztikát pedig jelenleg túl nagy falat nekem. De mivel a benne felhozott érvek elég erősek, és a teremtés mellett szólnak, úgy hiszem, helyes dolog közzétenni, még nem teljesen szalonképes stílusával együtt is.

Szó mi szó, néhol kapaszkodni kell, hogy az ember követni tudja a gondolatmenetet, de ettől még jó.:)



A LEGJOBBAN „ILLESZKEDŐ” SZERVEZETEK

Alapvetően fontos tényt rejtenek a fenti sorok, mégpedig, hogy a legjobban illeszkedő szervezetek élnek túl, szaporodnak. Ez a lényege az egész evolúciós mechanizmusnak, amiről Kampis György azt állapította meg, hogy „nem tudjuk, hogyan alakulnak ki a komplex szervek,”. Márpedig csak komplex szervek által illeszkedő szervezetek tudnak szaporodni.

És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ahol belép az evolúciós spekuláció leghipotetikusabb része, amit csak képzelet által lehet átugrani. Mert még azt erős ráhatással el tudják hitetni, hogy az élet létrejött spontán a vegyi elemek tervezés nélküli összekombinálódásából, de hogy miképpen történik a szaporodás a szaporodási mechanizmusok kialakulása előtt, azt egyszerűen átugorják. Mert miről is van szó?

Azt leszögezhetjük, hogy fejletlen szaporodószervvel semmiféle szaporodás nem vitelezhető ki!

Ha a legjobban illeszkedő szervezetek szaporodnak, akkor kétségtelen, hogy a fejletlen szaporodószervvel rendelkező szervezetek kevésbé jól tudnak illeszkedni, és ez annál inkább válik domináns tényezővé, minél fejletlenebb maga a szervezet, különösen annak a szaporodási mechanizmus által vezérelt szaporodó szerv általi funkcionalitása.

A kérdés az, hogyan jut el a legjobban illeszkedő szervezetek szintjére az a biológiai csodabogár, amely a legkevésbé illeszkedő szervezetek szintjéről indul?! Hiszen maguk az evolucionisták állapították meg, hogy „a legjobban illeszkedő szervezetek élnek túl, szaporodnak”, arra szintre tehát először el kell jutni.

Azonban meg kell jegyezni, hogy itt a sorrend fel van cserélve, mert ugyanis nem a túlélő szaporodik, hanem a szaporodás által lesz túlélő. Ahhoz tehát, hogy túlélő lehessen, szaporodnia kell (mégpedig sikeresen!), ahhoz meg hogy szaporodhasson, a legjobban illeszkedő szervezetek közé kell hogy tartozzon.

Odatartozni pedig úgy tud, ha eleve olyan kezdettől fogva (ami viszont a teremtésre bizonyíték), mert ha nem olyan kezdettől fogva, akkor nem tartozik a legjobban illeszkedő szervezetek közé, vagyis szaporodási gátlás miatt nem lehet túlélő!


Vagyis valahogyan fel kell tornáznia magát a legjobban illeszkedő szervezetek szintjére, hogy túlélő lehessen, viszont túlélő csak akkor lehet, ha a legjobban illeszkedő szervezetek szintjét megüti. Mert ha rögtön nem üti meg a legjobban illeszkedő szervezetek szintjét (hanem éppen fejlődésnek induló szaporodószervvel rendelkezik), akkor az evolúciós elméletet 'üti meg a guta', és beáll kényszerű stroke, az egész evolúciós mechanizmus szélütése.

Az evolucionisták azt állítják, hogy minden egyes komplex szervek által felépülő szervezet eljutott a legjobban illeszkedő szervezetek szintjére, és így tudott szaporodni, túlélni, sőt átalakulni. Ezt pedig úgy lehet elképzelni, mint a hullámvasutat. Az is kap egy kezdő löketet, aztán föl le megy.

Amikor lent van, (éppen átalakulási fázisban), akkor kevésbé illeszkedik, amikor meg fönt van akkor a legjobban illeszkedik. Azután megint lent és megint fönt. A hullám alján van az átalakulási stádium, a hullám tetején meg a kifejlődött stádium.

Azonban gondok vannak ezzel a perpetuum mobile módján funkcionáló mechanizmussal. Ugyanis először fel kell jutni a magasba, hogy legyen lendület a hullámzásra, mert alulról fölfelé csak lassan araszolni lehet. Ha meg nincs elegendő kezdőlöket, akkor az araszoláshoz rengeteg idő kell, és semmi garancia nincs arra, hogy egy idő után ne csússzon vissza a fajátalakulásra vetemedett élőlény az időkilométerekre kinyúló mászókán.

A két képzeletbeli evolúciós dinamó, a mutáció és a természetes kiválasztódás meg éppen hogy nem arról híres, hogy gyorsan dolgozzon (mint egy versenyautó, amely pár másodperc alatt gyorsul fel százra), hanem idő kell neki, hogy kifejthesse a neki tulajdonított áldásos hatását. Mégpedig sok idő, rengeteg idő. Hiszen még a kutyából sem lesz hirtelen szalonna, hát még abból a farkas ősből annyiféle kutya fajta.

[Különben is, az összes kutyafajta a farkasfajból, mint alapfajból származik, és ha nem volna céltudatos tenyésztés, egy idő után nem fölfelé fejlődnének a kutyák valami új fajjá, hanem visszafejlődnének farkassá.]

Ha pedig fajátalakulásról beszélünk (ami az evolúció leglényegesebb momentuma, hogy egymásból eredezteti a fajokat, alulról indulva és fölfelé fejlődve), akkor két faj átalakulási fázisának bármelyik stádiumában kényszerűen meg kell állapítani, hogy az éppen a legjobban nem illeszkedő szervezetek stádiumát jelenti, amely nem biztosítja a szaporodást, ebből kifolyólag a túlélést sem.

A millió évek éppen a gátjai az átalakulásnak, és nem segítői. Mert a millió évek arra lennének jók, hogy létrejöjjenek a legjobban illeszkedő szervezetek. A legjobban illeszkedő szervezetek létrejöveteléhez meg állandóan fenntartott túlélésre van szükség, aminek az előfeltétele a sikeres szaporodás. Ezért az egyik evolúciós fázisból egy magasabb rendű evolúciós fázisba való átmenet nem képzelhető el éppen a legjobban illeszkedő szervezetek szaporodóképességének hiányában.

A teljes anyagot is szeretettel ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi, hogy képes a jót megtartani belőle. A teljes anyagot itt olvashatod. Pdf-ben is el tudom küldeni bárkinek, ha kommentben megadod az emailcímedet.

2010. október 2., szombat

Dicső angyalok, sötét angyalok 4.




Még mindig van mit mondani, mert nem könnyed ez a téma, és elég tág is. Elifáznál fejeztem be az előző angyalos posztot, s most továbbviszem a dolgot, még inkább belecsapva a sűrűjébe...

Figyelmeztetés: Vigyázat, szókimondó szöveg! Nem szeretnék senkit sem szándékosan megbántani, de teljes szívvel hiszem, hogy mindaz, amit leírtam, igaz. Kérlek, hogy ennek tudatában olvass tovább.

Isten, Jézus és angyalaik nem jelenítik meg magukat okkult szertartásokon. Nem lehet közelebb kerülni az Istenhez sem meditáció, sem jóga, sem ezekhez hasonló tudatmódosító technikákkal, sem kábítószer, vagy más szerek használatával.

Aki ezek közül bármelyiket igénybe veszi, az az ördöggel vagy hitető szellemmel találkozik- efelől semmi kétség, ha Isten Igéjének a fényében látjuk a dolgot. Sok dolgot megtudunk az Igéből:

Istent meg tudja találni az, aki hiszi, hogy Ő van!
Isten mindenkinek ad bölcsességet, aki hittel kéri tőle.
Ő közel van a megtört szívűekhez.
Jézus Krisztus az ajtó, amin keresztül Istennel kapcsolatba lehet kerülni.
Jézus mondja: senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam.

Nincsen másmilyen szellemi csatorna, más mód, más elérési útvonal, amely Istenhez közelebb visz, csak Jézus Krisztus. Egyedül Ő a bölcsesség forrása szellemi dolgokban, és földi dolgokban is. Ő minden egyes ember számára elérhető, aki őszinte szívvel keresi az igazságot. A kérdés csak az, hogy tényleg az Igazság-e, amit keresünk, vagy megelégszünk valami mással...


És mi lenne akkor, ha egyszer csak megtalálnád Őt? Ha szembejönne veled és beleszólna az életed gyakorlataiba. Hajlandó lennél ott és akkor Őhozzá igazítani az életedet? Vagy az túl kényelmetlen lenne?

Lehet, hogy inkább a saját fejünk után szeretnénk menni, és a magunk-alkotta világban jól érezni magunkat. Ha így van, akkor talán nem is igazán fontos számunkra, hogy mi az igazság, csak az, hogy jól érezzük magunkat, amíg itt vagyunk.

Jézus ma is szól hozzád, és nem jó, ha úgy mész el mellette, mint egy idegen...

Az Ige fényében az is teljesen világos, így ki kell mondani, hogy Isten nem ad gyógyító hatalmat olyanoknak, akik nem Jézus Krisztus követői. Minden gyógyító hatalom, ami nem Istentől van, az ördögtől van- nincsen köztes út. Ez azonban azt is jelenti, hogy az ördögnek is van természetfeletti ereje, aminek hatására ugyanolyan valóságos gyógyulás következhet be, mint az Isten erejével történő gyógyulás esetében. Illetve majdnem teljesen ugyanolyan.


Ha nem Isten a gyógyító forrás, akkor az ember életének valamilyen másik területén meg fog mutatkozni az ördögi romboló hatás. Az ördög sohasem 'segít' önzetlen szeretete megnyilvánulásaként: bár így tünteti fel magát, de ő nem az emberek barátja, hanem gyűlöli az embereket, és embergyilkos. Nem az emberek boldogulását munkálja, hanem keresi kit nyelhet el. Kizárólag félrevezetés szándékával állítja helyre valakinek az egészségét: hogy ezzel a természetfeletti megtapasztalással hitelesítse a saját erejét. Így a személy szellemileg nyitottá válik további praktikákra, eljárásokra, szellemi találkozásokra, amelyek megakadályozzák, hogy Isten hívó hangját meghallja ill., hogy az igazságra rányíljon a szeme.

Sohasem az dönti el, hogy kitől jön egy kinyilatkoztatás, hogy pozitív érzületre apellál-e. Nem számít, hogy jól érzem-e magam annak a lénynek a jelenlétében vagy félek-e. Nem számít, hogy mennyire mondja ugyanazt, mint amit én gondolok, sem az, hogy a mondanivalója mennyire egyezik a világnézetemmel. Az számít, hogy az Igét megvizsgálva ellentétes-e valamely kijelentéssel ez az új kijelentés vagy sem, illetve hogy megpróbál-e hozzáadni az isteni kijelentéshez vagy sem. Szellemi kérdésekben is a Biblia a fogódzó.

Médiumi felhatalmazás, vagyis élők és halottak közötti közvetítő szerep sem lehet Istentől, mert Isten az övéinek nyíltan megtiltotta halottaktól való tudakozódást, és a jövendőmondást a varázslással együtt.

Érdekes, hogy az ószövetségi történetekben, amikor valakinek megjelent Isten angyala, az a személy, aki ezt átélte, az esetek nagyobb részében nem tudta elsőre megítélni, hogy pontosan jót vagy gonoszat látott-e pl. Jób barátja, Elifáz sem. Gyakori, hogy az ember nagyon megretten egy Istentől jött angyal megjelenésekor. A félelem alapján tehát nem lehet megítélni, hogy kivel állunk szemben.

Van még egy fontos dolog, ez sokakat érint. Merthogy az is előfordul, hogy egy hitető szellem fénylénynek, képzeletbeli barátnak, szellemi vezetőnek, gyógyító energiának, vagy jó angyalnak mutatkozik be, pedig az üzenete, és a körülmények nyilvánvalóvá teszik, hogy nem Isten küldte, hanem sátán fennhatósága alatt áll.


Nagyon tisztán kell látnunk ezt, és józanul megítélni a dolgokat, amikor gyerekeink természetfeletti megtapasztalásaikról rajzolnak, mesélnek nekünk. Sokan örömmel veszik és bátorítják is a képzeletbeli barátokkal, fénylényekkel, angyalokkal való találkozásaikat. Azt gondolják, hogy a gyerekek szellemi nyitottsága annak a bizonyítéka, hogy ők tisztább csatornák szellemileg, mint a felnőttek.

De nem erről van szó, hanem arról, hogy a sátán korra való tekintet nélkül mindenkire ki akarja vetni a hálóját. A gyerekek nem tisztább csatornák, mint a felnőttek, nem is fogékonyabbak, hanem könnyű prédák, mert az igazság igéjében járatlanok és gyanútlanok. A kezdeti 'angyali érintések' nyitottá teszik őket a későbbi szellemi megtévesztésekre. Ezért nagyon fontos, hogy lássuk a saját szellemi védő szerepünket ebben a helyzetben.

Gyerekeink szellemi védelmét is ránk bízta az Úr, nem csak a testüket. És Ő számon fogja kérni rajtunk mind azt, amit engedélyünk alatt néztek, hallottak, tapasztaltak.


Tündérek, boszorkák és varázslók káprázatos világával kapcsolatos mesék, okkult terheltségű filmek, hamis szellemiséget hordozó könyvek, előző életekkel, testen kívüli élményekkel kapcsolatos elbeszélések, gyerekjóga, angyali jelenésekről és földönkívüliekről szóló történetek, asztaltáncoltatás, szellemidézés, boszorkányság, horoszkóp, jóslás és hasonlók... ezek mind terhelik a gyerekeinket szellemileg, mert nyitottá teszik őket afelé a világ felé, amire Isten a keresztényeknek azt mondta, TILOS.

Mi vagyunk gyerekeink szellemi szűrői, és súlyos hibát követünk el, ha teljes szabadságot biztosítunk nekik a szellemvilág kóstolgatásában, vagy akár ha erre biztatjuk őket, kívánatossá tévén számukra ezeket a hamis utakat. Mindezek ártatlan, és veszélytelen dolognak tűnnek a szemünkben, de csak azért, mert figyelmen kívül hagyjuk sátán velünk kapcsolatos szándékait.

Kedves emberek: vegyük már észre, hogy sátán intelligens! Ő nem egy lelassult, logikátlan lény, aki ne tudna megtéveszteni minket! Sokkal nagyobb hatalommal és tudással rendelkezik, mint mi, emberek, és akkor éri el a legkönnyebben romboló céljait velünk, amikor alábecsüljük őt: amikor tudatlanok és gyanútlanok vagyunk a szándékait illetően.


A saját érzéseink egyáltalán nem alkalmasak arra, hogy kizárólag azok alapján ítéljük meg a helyzetünket- nem egy jelentéktelen valakivel, hanem magával az ördöggel állunk szemben! Egy ilyen angyali lény, bármilyen kellemes formában van is, félrevezethet, s az ördög gonosz angyalaival meg is fogja tenni, ha lehetőséget adunk neki erre. A saját érzéseinknél szilárdabb fogódzókra van szükségünk.

Legyünk józanok, és engedjük, hogy a magunk-alkotta gondolatok helyett a Biblia igazságai szabjanak irányt a természetfeletti dolgokhoz való hozzáállásunkban.

2010. szeptember 2., csütörtök

Teremtés...evolúció...őszinteség...




Régen írtam már, mindenkitől bocsi. Most a londoni netünk rendetlenkedett hosszú hetekig... ma végre megoldódott a probléma. Nemrégen kaptam egy hozzászólást az evolúcióval kapcsolatban írt egyik régi bejegyzésemhez. Nem tettem közzé a kommentet, de nem a tartalma miatt, hanem mert itt terjedelmesebben reagálhatok rá.:)

Így szólt:

"Az x felekezet által szervezett előadáson ott voltam mint érdeklődő, egy francia felekezet meghívott előadója beszélt a hatnapos teremtésről, érdekes volt!


Sok dolog mellett beszélt pl. a megkövesedett fák kialakulásáról. Azt mondta, hogy ezek úgy jöttek létre, hogy villám csapott a fába és a villám megolvasztotta a földet, amit a fa gyökerei felszívtak, és így jött létre a megkövült fa.

Hihetetlen volt számomra, hogy a jelenlévők közül egyik sem hökkent meg ezen a "tényen".

Csak megemlíteném, hogy az olvadt kőzet- talaj, hőmérséklete 900 és 1200 celsius fok környékén van. Hawaii-n a láva kb. 900 fokon buggyan elő, nem tudom elhinni, hogy tanult vagy akár tanulatlan emberek, hogy képzelik azt, hogy egy fa, vagy bármi ezt kibírná.

Azért furcsállom még azt is, hogy a tudományt a sok hívő "élvezi" napi szinten. De, ha beteg vagyok, hopp egy tabletta. Vagy akár, ha nagy a baj egy kis operáció. Meg ugye a számítógép, internet... mind-mind a tudományok terméke, és sorolhatnám ezerszámra, amit a hívők használnak. De bármi, ami konkrétan Biblia-ellenes az egyből tudománytalan, stb...röhej.

Remélem azért ezen is elgondolkodik valaki, és remélem, nem egy moderátor áldozata lesz.
Üdv"

Elgondolkoztató volt, amit Névtelen írt, meg tanulságos is. És úgy érzem, hogy muszáj rá reagálnom.

Áltudományosság.

Sajnos, mi hívők (is), igazunk megvédése érdekében képesek vagyunk blöffölni...

Tudjuk, hogy úgy van, ahogy gondoljuk. Tudjuk, hogy igazunk van. De nem járunk eléggé utána. Sem annak, hogy miben is hiszünk (vagyis, hogy pontosan mit tanít a Biblia), sem annak, hogy mit gondol a másik oldal, a hitünk és gondolkozásunk helyességét megkérdőjelező oldal. Viszont nem szeretnénk felsülni, hiszen úgy gondoljuk, hogy az igazság forog kockán. Nem akarunk sem tudománytalannak, sem tudatlannak tűnni, és úgy érezzük, a hitünk a tét, ezért bevetünk mindent, néha azt is, amit nem kéne: áltudományosságot, hazugságot, bármit, csak alul ne maradjunk egy hitetlennel folytatott vitában. Pedig ez az elveink ellen való...


Néha elég lenne csendesen és alázattal azt mondani, hogy "nem tudom a választ." Nem kell mindet értenünk, hiszen Isten lénye emberi léptékben nem befogadható. Bár a teremtett világ és a teremtés emberi értelemmel megérthető, nem kell úgy tennünk, mintha az evolúcióban hívők minden kérdésére képesek lennénk tudományos igényű feletet adni. S ez nem is baj: vannak olyan keresztények, akik képesek erre, és meg is teszik helyettünk. Ami az evolúcióban hívő embereket illeti: szerintem valójában ők sem értik minden részletét tudományos igényességgel annak, amiben hisznek, s így a részükről nem is annyira fair, hogy azzal vádolják a keresztényeket, hogy nem tud mind megfelelni nekik.

Mindenesetre sokkal egyszerűbb lenne beszélgetni emberekkel a hit dolgairól, ha mi, keresztények ugyanazt mondanánk: ha mind együtt mozdulnánk a Szentírás kijelentéseivel, ami a gondolkozásunkat, és hitünk építőköveit illeti. De nem ez van. És nem azt mondom ezzel, hogy mindig mindenről ugyanazt kellene gondolnia minden kereszténynek, vagy hogy most akkor helyénvaló dolog lenne belebonyolódni a 'melyik az igaz egyház' és 'kinek van jobban igaza' című reménytelen vitába. Nem.

De, ha a saját fejünk után menve nem mozdulnánk el a szélrózsa minden lehetséges irányába, állandóan más szellemi hivatkozási pontok után kutatva, mint Isten Igéje... MI, akik kereszténynek mondjuk magunkat... ha igazán tudnánk az Igét ALAPnak tekinteni: hivatkozási alapnak a tudományos beszélgetésekben, és életünk hivatkozási alapjának, amihez hozzáigazítjuk az életünket... s ha nem akarnánk bölcsebbnek látszani, annál, mint amilyenek vagyunk, ha nem keverednénk ellentmondásokba amiatt, hogy nem igazán éljük azt, amiben hiszünk... akkor nem lennénk nevetség tárgya és botránykő a világ szemében.

Ez itt most sajnos nem a kereszt botránya, amiről pedig a Biblia is beszél- az dicső és áldott botrány lenne! Ez ellenben szégyenteljes, hiszen ez a keresztények emberi gyarlósága, de jobb, ha nevén nevezzük a gyereket, a keresztények bűne: azoké, akik nem járnak utána annak, aminek a szakértőinek mondják magukat, s a többiké, akik emezeket nem igazítják helyre...

Megközelíthetőség kellene, és emberiesség a keresztényeknek. Bevallani, hogy felsültünk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nem vagyunk BŰNTELENEBBEK, mint a világ. Szeretnénk, próbálunk, és nekünk SOKKKKAAAL magasabb a mennyei mérce, s meg is kapjuk ezt sokszor az orrunk alá dörgölve azoktól, akik nem ezen az úton járnak. Azonban itt az ideje belátnom és neked is, hogy ha megszakadunk, akkor sem leszünk bűntelenek, ezen a földön nem.

DE NEM IS KELL ÚGY CSINÁLNUNK, MINTHA AZOK LENNÉNK, HISZEN NEM KELL ANNAK LENNÜNK!

Törekednünk kell, naponta megszentelődésben, bűn-gyűlölésben és Istennel kapcsolatot ápolva Vele járni. Ennyi kell. És ne akarjunk többek lenni, mint a világ, ne akarjunk jobbak lenni. Ne akarjunk a jóságunkkal a nem-hívők fölé kerekedni, mert nem fog menni. Mert ami még nem jön belőlünk természetesen, amilyenekké még nem formálódtunk, annak kár a látszatát kelteni. Sőt, bűn a látszatát kelteni, mert képmutatás. És lelepleződni fájdalmas. Mennyivel felszabadítóbb igazságban, egyenességben, őszinteségben járni! Beismerve azt a fájdalmas igazságot, hogy nekem is vannak bűneim, és én is elrontom néha, mert bármennyire is szeretném, én sem vagyok emberfeletti ember.

A Grand Kanyon-nyi különbség azonban a reménységben és Isten kegyelmében van. Mert ezt a kettőt én birtoklom, te még nem. De jó lenne, ha neked is lenne, ha te is tudnál hinni! Ezért imádkozom, ezért beszélgetünk, ezért próbálok valóságos és őszinte lenni: miattad, hogy meglásd a bennem lévő pluszt, ami nem én vagyok, hanem Jézus Krisztus, az én Megváltóm, aki szeretne a tied is lenni... azt hiszem, ez ennyire egyszerű. Csak mindig túl akarjuk bonyolítani, pedig nem kellene.

(Emellett persze fontos, hogy szívvel adjuk bele magunkat abba, amit csinálunk, és készüljünk föl rendesen, ha már tudományos előadást tartunk a teremtésről...)

("Azután az Úr megteremtette a Szaturnuszt ...
... és tetszett neki, úgyhogy bekarikázta.")

Hit és tudomány

Na, ezzel a részével a hozzászólásnak nagyon nem tudok egyetérteni. Mivel azonban nem ő az első, aki a tudományt a hittel és a Bibliával szembeállítja, úgy hiszem, ezt nem árt világosan letisztázni.

A vád úgy szól, hogy mi keresztények kétlakiak vagyunk, mert egyrészről nem hiszünk a tudományban, hiszen bibliai alapon ítéljük meg a tudományt, és elvetjük, ami nem bibliai, vagyis az egészet úgy ahogyan van. Másrészről viszont használjuk a tudomány vívmányait, holott magát a tudományt elvetjük.

Hogy van ez valójában? A keresztények a Bibliát tartják a viszonyítási pontnak, mégpedig azért, mert az Isten kijelentett Igéje. Teljesen logikus, hogy a tudományt is bibliai alapon fogjuk megvizsgálni. Milyen más alapon kellene megvizsgálnunk? Egyáltalán mások mi alapján vizsgálják? A nem-hívőknek nincsen teljesen objektív referenciájuk.

Nekünk, hívőknek a Biblia a mércénk, ez a hivatkozási pont, amihez a dolgokat mérjük: jó esetben a tudományt is, és az életünket is.

(Nem szeretném, ha úgy tűnne, kérkedek, vagy hogy azt gondolom, hogy mi többek vagyunk. Nem gondolok ilyesmit: Isten kegyelme által lett mindegyikünk, aki hívő, hívővé. Isten Igéje pedig ajándék, nem olyan dolog, ami bárkit mások fölé helyezhet. Arra szeretnék csak rámutatni, hogy mennyire kettős az a mérce, mely elítéli, hogy a hívők a referenciájukra, a Bibliára támaszkodnak, míg tudományosnak tartja, hogy mások referencia nélkül elvetik a teremtést.)

Nem igaz, hogy elvetjük a tudományt. A tudomány fontos és hasznos. A keresztények használják, és nem vetik el! Amit elvetnek, az az áltudomány, mert az áltudomány nem áll meg a Biblia mérlegén. Az evolúció áltudomány, mert nem áll meg a Biblia mérlegén, de egyébként a tudomány mérlegén sem. Nagyon félrevezető az evolúciót a tudománnyal egyenlővé tenni. Az evolúció nem egy tudományos elmélet, hanem egy hit, mivel az evolúcióra nincsen semmilyen tudományos bizonyíték.


Sőt, ez a hit a tudományt nagyban hátráltatja, mégpedig azzal, hogy a benne hívő kutatók szándékosan elhallgatják és folyamatosan visszatartják azokat a tudományos bizonyítékokat, amik nem ezt az elméletet, hanem a teremtést támasztják alá. Az evolúcióra tényként hivatkoznak a tankönyvek, és sok tudományos írás is, úgy, hogy máig sincsen rá meghatározó bizonyíték- ez sem túl tudományos.

Sajnos a keresztények nem egységesen teremtéspártiak: vannak, akik csak névlegesen fogadják el, igazából nem is hiszik, és vannak, akik egyenesen elvetik, és az evolúciót fogadják el. Ennek, a szerintem nem jófajta sokszínűségnek, azonban nem az IQ-szintünkhöz vagy a műveltségünkhöz van köze, hanem ahhoz, hogy ki mennyire ragaszkodik a Biblia abszolút tekintélyéhez az életében. Ez tehát hitkérdés...

Az is igaz, hogy sajnos nem minden hívő eléggé felkészült, amikor teremtés-evolúció vitáról van szó. De csupán, mert valaki nem elég meggyőző, még nem kellene a teremtés koncepcióját erre alapozva teljesen elvetni.

2010. augusztus 9., hétfő

Dicső angyalok, sötét angyalok 3.




A mostani angyalos poszt 1.részét itt, a 2.részt itt találod. Térjünk most vissza Jób barátjára, akiről már korábban szó esett. Úgy gondoltam, hogy kiírom az egész magtapasztalást, hátha valakinek ismerős lesz, mert már átélt hasonlót, és így könnyebben be tudja azonosítani...

Szó lopódzék hozzám,
s valami nesz üté
meg abból fülemet.
Éjjeli látomásokon való
töprengések között,
mikor mély álom
fogja el az embereket.

Félelem szálla rám,
és rettegés,
s megreszketteté
minden csontomat.

Valami szellem suhant el előttem,
s testemnek szőre felborzolódék.
Megálla, de ábrázatját
föl nem ismerém,
egy alak vala szemeim előtt,
mély csend, és szót hallék:

Vajjon a halandó
igaz-é Istennél:
az ő teremtője előtt
tiszta-é az ember?

Imé az ő szolgáiban
sem bízhatik
és az ő angyalaiban
is
talál hibát:

Mennyivel inkább
a sárházak lakosaiban,
akiknek fundamentumok
a porban van,
és könnyebben
szétnyomhatók
a molynál?!

Reggeltől estig gyötrődnek,
s anélkül, hogy észrevennék,
elvesznek örökre.

Ha kiszakíttatik belőlök
sátoruk kötele,
nem halnak-é meg,
és pedig bölcsesség nélkül?

(Jób könyve 4:12-21)

Nézzük meg ezt az igerészt kicsit közelebbről.

A körülmények roppant nyomasztóak voltak. Képzeljük csak el, mi mit éreznénk, hogyha az éjjel csendjében, félálomban megjelenne az ágyunknál egy ismeretlen...

Jób barátja, Elifáz, aki a fenti jelenést elbeszéli, előbb hangot, neszezést hallott az éjszakában, azután feltűnt előtte egy sötét arcú alak. Közeledte nagyon megrémítette őt: a félelemtől libabőrös lett, és reszketett, mint a nyárfalevél.


Felmerül a kérdés, vajon Elifáz Istentől küldött angyallal találkozott, vagy sátán angyalával? Hogyan lehet ezt kideríteni?

A félelem nem jelzi egyértelműen, hogy a lényt ki küldte. Ez az érzés nem ad elegendő támpontot. Az üzenet viszont már sokkal többet elárul. Sőt, ha elkezdjük megvizsgálni a kijelentéseket az Ige mérlegén, egészen bizonyos dolgokat ki lehet mondani.

Akkor nézzük.

Vajjon a halandó
igaz-é Istennél:
az ő teremtője előtt
tiszta-é az ember?

Ebben a kérdésben benne van, hogy ez a lény tud Isten létéről. Tud arról is, hogy az embereket Isten teremtette. S tud a bűnről, ami az embert bemocskolja. Úgy is mondhatnánk, hogy az éjszaka sötétjében abszolút keresztény témákat boncolgat a kérdésével. Ennek alapján akkor kimondhatjuk, hogy ő Isten angyala volt? Nem. Hiszen a Bibliában az áll, hogy:

Te hiszed, hogy az Isten egy.
Jól teszed.
Az ördögök is hiszik,
és rettegnek.
(Jakab 2:19)


A szellemi életben hasznos, ha pontosan ismerjük az ellenségünket.

Sátán és az ördögök tudják, hogy Isten létezik. Ők jól ismerik Őt: levettetésük előtt a mennyben látták erejét és tapasztalták hatalmát, s volt, amikor szemtől szemben álltak Vele. Az ördögök tehát pontosan tudják, hogy kivel állnak szemben, amikor Istenről van szó. Mi viszont nem mindig vagyunk ezzel tisztában: sem Isten erejét, sem sátán személyét nem ismerjük, pedig ismerhetnénk, mert a Biblia beszél ezekről.

Mivel viszont nem ismerjük, könnyen leszerelhetőek vagyunk. Ha valami ártalmatlannak látszik, azt vizsgálat nélkül, jóhiszeműen elfogadjuk. Ha valaki hívőnek látszik, az számunkra hitelesíti az illető szándékait. Pedig sátán is hisz, de ettől még nem a jó oldalon áll. (Többé már nem.)

Ne engedjük, hogy megvezessen a csomagolás! Nézzünk a dolgok mögé, az álarc mögé, a szándék mögé... Ne becsüljük alá az ördög képességeit, amikor a megtévesztésről van szó. Lássuk a szellemi színteret Isten szemével: Jézus is így tett földi élete alatt. Ő nem lett szégyenlős, amikor az ördög munkáját nevén kellett nevezni- mi se szégyelljük kimondani, amiről nyilvánvalóan tudjuk, hogy az ördögtől van.

Imé az ő szolgáiban
sem bizhatik
és az ő angyalaiban
is talál hibát:

Kiderül, hogy ez a lény arról is tud, hogy vannak természetfeletti lények, s azt is tudja, hogy nekik kapcsolatuk van Istennel, mégpedig hogy a szolgái ők. Ez helyes dogmatika. Ugyanakkor, van még valami, amit kimond, s erre fel kell, hogy kapjuk a fejünket.

"... nem bízhatik..." "...talál hibát..." A Biblia azt írja, hogy az angyalok dicsőítik Istent, és hogy Neki szolgálnak. A bizalmatlanság olyan jellemvonás, ami nem tartozik Isten lényéhez. Ő jól ismer mindenkit, és pontosan tudja, hogy ki mire képes. Az angyalokat is a képességeik szerint küldi. Neki nincsen arra szüksége, hogy bízzon másokban, hiszen Ő mindent tud és mindent megtehet.

Hogy az angyalokban Isten hibát talál, ez is ellentétes az Ige kijelentésével, hiszen Isten szent, és ahhoz, hogy Isten közelében szolgálhassanak, nekik is szentnek kell lenniük. A szent azt jelenti, hogy hiba, és bűn nélkül való. Ez tehát kizárja, hogy ma Isten hibát találjon angyalaiban. De nem volt mindig így, hiszen volt egy lázadás a mennyben, a lázadás pedig bűn.


És itt el kell gondolkozni. Vajon melyik angyal érezheti úgy, hogy Isten bizalmatlan? Melyik angyalban talált hibát Isten?

Mennyivel inkább
a sárházak lakosaiban,
akiknek fundamentumok
a porban van,
és könnyebben
szétnyomhatók a molynál?!

Eszerint a kijelentés szerint Isten az emberekben is talál hibát. Ez igaz. De a megfogalmazás olyan, hogy újra gondolkodóba kell esnünk. Sárházak lakosai? Vajon Isten küldöttje nevezheti-e ilyen néven azt, akihez szolgálatra küldetett? A Biblia szerint a hívők angyalok fölött is ítélkeznek majd, ami egy rejtély, de igaz.

Szétnyomhatók a molynál?
Kinek állhat szándékában elpusztítani az embert, szétnyomni, mint egy molyt? Azt hiszem, hogy ezen a ponton válik bizonyossá az ihletés. Itt már ki lehet mondani, hogy hiába a keresztény szóhasználat, hiába a komoly gondolatok, ez a lény nem lehet Isten angyala.

Reggeltől estig gyötrődnek,
s anélkül, hogy észrevennék,
elvesznek örökre.

Elvesznek örökre? -Ez nem helytálló. A Biblia arról tesz tanúságot, hogy Isten nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy MINDENKI megtérjen.


Igaz, hogy ennek ellenére sokan a saját akaratukból mégis a Jézus Krisztus nélküli utat választják, s ezáltal valóban el fognak veszni örökre, de Isten, és az Ő angyalai az emberiség felé elsősorban a reménységet, nem pedig a kárhoztatást kommunikálják. Ellentétben sátánnal, aki számára nincsen reménység, s aki mindegyikünket vádol, és kárhoztat a gondolataink szintjén, és Isten előtt is. Nem Isten akarja tehát, hogy mindenki elvesszen, hanem sátán...

Ha kiszakíttatik belőlök
sátoruk kötele,
nem halnak-é meg,
és pedig bölcsesség nélkül?

Úgy hiszem, hogy ez az, amit az ördög szeretne: hogy bölcsesség nélkül elvesszünk. De az Ige szerint nem kell, hogy így legyen, hiszen bárki nyerhet bölcsességet Istentől. Aki Tőle kér, hittel, annak Ő vonakodás nélkül ad.

A lény tehát, aki Elifáznak megjelent, nem Isten küldötte volt, hanem sátán angyala, aki Elifázt megtéveszteni jött. Sajnos Elifáz nem volt résen, és lépre ment. Jób könyvében továbbolvasva látszik, hogy Elifáz nem ítélt helyesen, hanem felvette az angyal-sugallta kárhoztató mentalitást Jóbbal szemben. Ez nem volt helytálló, és emiatt Isten majdnem elpusztította őt, két barátjával együtt.

Elifáz hibázott, amikor az éjszakai látomást vizsgálat nélkül elfogadta, s a saját véleményét erre alapozta. És ez a hiba majdnem az életébe került. Isten azonban kegyelmes volt hozzá is, és Jób személyére való tekintettel, valamint az ő közbenjáró imádságának hatására megtartotta Elifáz, és a másik kettő életét.

Ebből a történetből fontos tanulság, hogy csak azért, mert valakinek megjelenik egy lény, és mond bizonyos pozitív, vagy igaznak látszó dolgot, még nem biztos, hogy Istentől jött követről, és Isten-üzente kinyilatkoztatásról van szó. A megtapasztalás kétféle forrásból jöhet, és azt amire kimondhatjuk, hogy nem Istentől jött, gondolkodás nélkül el kell vetni!


Csak egy kicsi ferdítés, egy csepp eltérés az Ige igazságától: ennyi éppen elég ahhoz, hogy olyan dolgokba merüljön az ember, ami már nem Isten útja. Mert a csepp után jön még egy csepp, és még egy... a szellemi ítélőképesség hamar eltompul, s nem lehet tudni, mikor érünk el odáig, ahonnan már nincsen visszaút.

Éppen ez az ördög körmönfont terve: rávenni bennünket, hogy csak egy kicsi dologban engedjünk neki és rá hallgassunk. Hiszen ez már bűn, mert mindig, amikor rá hallgatunk, akkor elutasítjuk az igazságot, és elhiszünk egy hazugságot. Egy hazugság pedig képes erős várrá válni az életünkben, s minden ilyen vár eltávolít Istentől. Pedig egyikünk sem arra lett elhívva, hogy Jézus Krisztus nélkül élje le az életét, sem nem arra, hogy a hit dolgában hajótörést szenvedjen, másokat is magával rántva a mélybe...

Isten jót gondolt felőlünk, s ha mindvégig megtartjuk a reménységet, nem fogunk megszégyenülni.

Légy bátor vizsgálódni, és légy szabad kimondani az igazságot! Annyi helyen harsog a hazugság, és olyan sok nyíltan hirdetett megtévesztő út van. Ha mi csendben hallgatunk, amikor látjuk, hogy mások életében a sátán rombol, s hogy rossz felé mennek, akkor hogyan fognak azok megmenekülni? Ne tévedjen meg a lábunk, hanem kompromisszumok nélkül egészen ragaszkodjunk az igazsághoz. A tévutakkal kapcsolatban pedig vállaljuk nyíltan az igazságról való beszédet.

2010. augusztus 6., péntek

Csendvége és szivacsság




Nagyon hosszú ideig hallgattam. Nem hagytam el a blogoszférát, csak nem írtam. Pár hete Angliába költöztünk a családdal: nem véglegesen, de hosszabb időre. És ezzel együtt az elmúlt sok hétben befelé-élős időszakom volt.

Írhattam volna előbb is, és többször neki is rugaszkodtam. De úgy éreztem, hogy olyan 'semmilyen' az egész: nem én voltam, mert akkor még nem volt, ami kijöjjön belőlem.

Talán blog-betegség, nem tudom, de nekem sokszor vissza kell magamat fogni, mert amikor valami, bármi történik velem, vagy bennem, akkor rögtön megosztanám a gondolataimat, és blogolnék róla. Azonban amikor leírom, az már kifelé is megy, és én úgy vagyok ezzel, hogy amit még nem tanultam meg, ami még nem kiforrott gondolat, azt csak megélni szeretném, közzétenni nem.

Kicsit szivacsként működök: van, amikor az a jó, ha csak befelé szívom a nedvességet. Ilyenkor napokon, heteken át csak megélem a dolgokat magamban; s az Úrral, meg a közvetlen környezetemmel osztom meg. Kell, hogy megérjenek bennem a dolgok. Kell hogy átmenjen a szűrőimen és átformáljon, ha kell. És kell, hogy Istennel párbeszédben az adott dologhoz való megfelelő hozzáállást kialakítsuk. Hogy ne terápiás blogolás legyen, ami kijön belőlem, hanem valami más.

Ne értsetek félre; egyáltalán nem ítélem el, aki terápiás blogol. Sőt, engem is kísértget időnként, hogy a tőletek várt megerősítés végett írjak. De magamra nézve ezt nem tartom elfogadhatónak, hiszen másféle referenciám kell, hogy legyen: elsősorban nem emberek, hanem Isten. És persze emellett nagyon jól esik minden visszajelzés: gyakran áld meg az Úr egy-egy ti gondolatotokon keresztül.

Hálás is vagyok Neki, hogy felhasznál benneteket az én életem formálására. Többek között ezért is érzem úgy, hogy nektek is, meg magamnak is tartozom azzal, hogy arról írok, ami igazán fontos, hogy ti is arra reagáljatok, ami igazán fontos. Néha persze másról is írok, de azt is igyekszem a fontos dolgokkal összekötni.:)

Számomra tehát akkor van itt a blogolás ideje, amikor eleget szívtam fel ahhoz, hogy legyen mi kijöjjön. És ha már kijön, akkor olyan tudjon kijönni, ami elég kiforrott, és ami eléggé én vagyok. Ami nem álarc, és legfőképpen: ami áldás lehet a többieknek.

Most épp kifelé jövök a befelé élésből, és már meg tudom fogalmazni a dolgokat... A félig elkészült posztok végre be lesznek fejezve- jó reménység szerint hamarosan. Szóval nemsokára jövök. Te is szivacsként működsz?

2010. június 20., vasárnap

Nélküled?...




Meglátogatsz időről időre. Amikor úgy tűnik, eltűnnek a kapaszkodók az életemben, akkor jössz. Mintha megéreznéd, hogy reménytelen és összezavarodott vagyok a világ dolgaitól. Hadd mondjam most el, hogy mennyire szeretlek. A szereteted olyan hatalmas: olyan csendesen és békességgel közelítesz, hogy lehetetlen visszautasítsalak, mert Rád van szükségem. Amikor nem jössz, kétségbeesek, mert szükségem van Rád. Ne hagyj el sosem, mert mindig érezni akarom ezt a kiszolgáltatottságot, amit a Neked való engedelmesség jelent. JÓ a közeledben lenni, és egyre jobb, ahogyan elmerülök benne.


Köszönöm Uram, hogy jöhetek Hozzád szavak nélkül, jöhetek magyarázkodás nélkül, a helyzet felvázolása, bűnbakkeresés nélkül. Mert Te érted, Te mindent tudsz anélkül is. És Te nem utálsz meg az ezredszer elkövetett vétekért, és nem gyűlölsz meg azért, mert már megint azt mondtam, hogy Hozzád szeretnék hasonlítani, de a mindennapjaim meg vannak telve azzal, ami Tőled messze visz- olyan bűnös érzésekkel, gondolatokkal és hozzáállásokkal, amiket féltve őrzök és védek, mintha az lennék ÉN. Féltem a bűneimet a Te szemed elől, pedig ha megszabadulnék, ha átengednék MINDENT Neked, akkor nem veszteném el a személyiségemet, hanem éppen az lehetnék, akivé Te terveztél.

Olyan sok elszántság van bennem, de ha a vágyaim a Tiédet tükrözik, akkor a mindennapok miért állnak ennyire távol Tőled és a Te szentségedtől? Miért restülök meg a közeledésben, és a Veled való beszélgetésben? És miért nincs Benned semmi ítélkezés, hogyan tudsz mindenestül elfogadni, amikor én tele vagyok előítélettel és önteltséggel?? Máskor meg nem látom magam értékesnek és alulértékelem mindazt, ami Tőled jön. És azt mondom, nem jól vannak a dolgok úgy, ahogyan Tőled kaptam, mert nehéz, vagy mert reménytelen és megváltoztathatatlan a bennem és a körülöttem lévő helyzet. De Te mégis változtatsz.


Engem változtatsz meg és mindent- Te értem megteszed, és csodálatosan formálsz. Nem értem, nem látom át a Te tetteid mélységét, és nem tudom befogadni azt a bölcsességet és szeretetet, ami irányít Téged, amikor lehajolsz Hozzám, és mint egy Mérnök, a helyére illeszted életem szerte heverő építőkockáit. És már LÁTOK és már HISZEK és már képes vagyok ELHAGYNI a bűnt és magamhoz ÖLELNI mindazt, ami Tőled érkezik. Ezt csak TE tudod megtenni Uram, és ez olyan nagyon jó!

Vissza akarok térni oda, ahonnan kiestem: a Te fülembe lehelő közelségedbe, ami betölt és szinte megrészegít, ami megfordít és átalakít, ami nagyon nagyon békés és jó. Teljes elfogadás, teljes béke, teljes áldás, teljes szeretet: I_S_T_E_N. Nagyon szeretlek Uram, a Tiéd vagyok: eméssz el, használj engem, szólj, tisztíts és maradj az enyém MINDÖRÖKRE.