Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. február 27., péntek

Zeki tanít a növekedésről I.



A minap letettem Zekit a nagy ágyra, hogy egy kicsit 'gyakorlatozzon' hason. Elé tettem egy kiürült Olympos-os műanyag flakont- szereti nézegetni. Olyan távol tettem tőle, hogy ne tudja elérni. Az elején totál begerjedt és felháborodott, hogy nem éri el. Aztán abbahagyta a nyűglődést és nyújtózkodni kezdett. Aztán összehúzta magát, majd megint nyújtózkodott kicsit... és így tovább, míg, mint egy kis hernyó, nemsokára eljutott az üveghez és 'birtokba vette azt'.

Be kell valljam, hogy ez a kis történés elgondolkodtatott szellemi dolgokról.

Isten növekedésre teremtett bennünket. Ő nem mond le rólunk, hanem folyton tanít nekünk dolgokat. Gyakran bizonyságot is teszünk arról, hogy "mennyire tanított minket Isten" valamin/valakin keresztül. Aztán eltelik egy kis idő, majd belekerülünk egy hasonló szituációba. Most meg lehetne mutatni, hogy milyen ügyesen alkalmazzuk a már megtanultakat! Ehelyett felháborodunk és iszonyat' patáliát csinálunk, és zúgolódunk azon, hogy hogyan kerülhettünk ilyen helyzetbe. Nem értjük, hogy ezen már rég túl kellene lennünk- hogy ezt a próbát 'csont nélkül vihetnénk'! Pedig ha alkalmaznánk a megtanult szellemi leckéinket, akkor simán elérnénk azt az Olympos-os műanyag flakont!


Miért olyan nehéz FEJLŐDNI?

A gyerekeknek ez nem okoz problémát, legalábbis nincs hozzá szókincsük, hogy kifejezhessék: nem szeretnek nőni! Mi viszont a tetteinkkel folyton ezt kommunikáljuk. Amikor nem tetszenek Isten elvárásai. Pedig Ő a teremtésünkkor megálmodott bennünket olyannak, amilyenné majd válnunk kellene. Olyannak, amilyenné formálni szeretne. A gyerekeinkhez hasonlóan nekünk is állandó növekedésben kellene lennünk! Minden életkorban másmilyenek vagyunk szellemileg. És ez így jó. A gond az, hogy van, aki megreked ebben a növekedésben. Márpedig nincsen megállás következmények nélkül. Ekkor visszafejlődés indul meg, és elkezdünk lefelé araszolni azon a lejtőn, amit az 'istenismeret teljes hiányának' lehetne nevezni...





Milyenek vagyunk mi, szellemi növekedők?

Szellemi kiskorunkban még mindenkinek körül kell ugrálnia minket, és csak az a fontos, hogy 'ÉN kapjak valamit az Úrtól másokon keresztül' és hogy 'ENGEM elfogadjanak és szeressenek a többiek' és 'az ÉN problémáimról szóljon az igehirdetés'. Ha ez nem történik meg, akkor duzzogunk és azt fontolgatjuk, hogy nincs helyünk a gyüliben. Istennek tudunk örülni, mint szerető Atyának, de más jellemvonásait (pl. elvárásait, fenyítését) túl nehéz megérteni- nem is nagyon törődünk ezzel. Táplálkozunk és azt gondoljuk, hogy a megtérésünkkor révbe érkeztünk.

Aztán kamaszok leszünk, és hirtelen kinyílik a hívőség világa! És néha már ránk lehet bízni mások szükségeinek betöltését. Meglátjuk, hogy Istennek vannak elvárásai is, és hogy segít ezek teljesítésében, ám ez az egész téma egyáltalán nem bizonyul könnyű menetnek. Emiatt gyakran csapongunk, 'depizünk', felállunk, de újra elbuktunk, akartunk, és néha sikerül valameddig megmaradni az Úr akaratában, igei törvényeiben. Azért még sok szellemi pátyolgatásra, buzdításra szorulunk, de már nem kell minden kérdésünkkel a szellemi apukánkat/anyukánkat (tanítónkat, vezetőnket, barátunkat) 'bombázni'. Olykor már egyedül is sikerül táplálkozni az igéből, amely ténytől önelégültek leszünk, de azért a 'szájbarágós tanításokat', vagyis a lágy eledelt még jobban kedveljük.





Aztán intenzíven elindulunk a növekedésben. Kitárul a szellemi élet világa és elkezdjük igazán tapasztalni Isten jellemét és ennek a furcsa világnak a törvényszerűségeit. Meglátjuk, hogy Isten nem csak szerető és megbocsátó Atya, hanem vannak elvárásai is- és mi az Ő segítségével meg tudunk felelni ezeknek! És hogy a hívő élet egy izgalmas kaland, és az Úr életre nevel minket Igéjén, embereken, tanításokon, de még a bukásainkon keresztül is. Megértjük, hogy vannak körülöttünk olyan csecsemők, akiknek elemi szükségei vannak, és azokat valakinek be kellene tölteni. Olykor az is eszünkbe jut, hogy talán nekünk. Közben harcunk van a bűnökkel, de már 'nem vág taccsra' a tudat, hogy mi is elkövethetünk bűnt- hamar feláll az ember egy-egy bukás után, megrázza magát és már megy is tovább az Úrral.

És kezdjük látni a célt magunk előtt: már vágyunk és törekszünk elérni a szellemi felnőttkort. És nincs is olyan messze. Sőt, közelebb van, mint gondolnánk...:)





Szellemi nagykorúság... de mi is az?

30 év hívőség? Mély igeismeret? Kegyelmi ajándékok kiteljesedése? Természetfeletti megtapasztalások? Krisztusi jellem? Gyülekezeti szolgálat? Szellemi harcra való képesség? Sok gyümölcs: megtérők, akiket Isten erejével mi vezetünk be az Ő országába? Rejtett igei igazságok és összefüggések megértésének a képessége?

Vajon ezek közül melyik? Vagy netalán mind? Vagy valami teljesen más?

Mit mond erről Isten Igéje? A legközelebb erről posztolok majd.:)

Vajon te növekszel? És meddig jutottál eddig? Vajon Isten is azon a szinten akar most látni, ahol vagy? (És engem?:) )



2009. február 26., csütörtök

Olvastad már?


Szeretettel ajánlom figyelmedbe az Aranyköpések Dodától, Rafitól és Nátitól nevű altémát, ahol aranyköpéseket olvashatsz Dodától, Rafitól és Nátitól.:)

2009. február 25., szerda

Kedvenc élő állatom... a Rózsaszín Párduc!

http://3.bp.blogspot.com/_VRs4S_KAAEc/SG8Snl4HgpI/AAAAAAAAAGo/36-qM4hy8II/s400/pink_panther.png

Nem viccelek. Tényleg létezik!

Bár nem rózsaszín, de a feje ugyanolyan, és majdnem ugyanannyira nyurga is, mint a szóban forgó figura.

? ? ?

Mi lehet az?


Íme a NEOFELIS NEBULOSA! Másik nevén a ködfoltos párduc.




Még sohasem hallottál róla? Nem is csoda, elég új felfedezés, hogy él.

Miért 'jó fej' ez az állatka?

A tények:

A neofelis kisebb, mint egy nagymacska, ugyanakkor a koponyaméretéhez képest hatalmasak a szemfogai...

...amivel egy pávián koponyáját is meg tudja lékelni... mmm.... :D




(tudom, kicsit naturalisztikus, de hát ez most ilyen)


Kedvenc eledele: a majom!

Egyes egyedek orra rózsaszín. (rózsaszín orrú párduc...)

És olyan igézően bír nézni azokkal a hatalmas beszédes szemeivel...





És a legjobb:

Képes lógni egy ágon...

...fejje lefelé...

...a hátsó lábaival lógaszkodva!!! Aztaaa!

Miért csinálja? Pontosan hol él? Ezeket még kutatják.


Mondják róla:

- sokfajta élőhelyen megél, és más ragadozókkal ellentétben ő képes alkalmazkodni, ha megváltozik az élőhelye.

- igen kevés példány él belőle a Földön, ráadásul a különleges, gyönyörű bundájáért orvvadásszák is. (van ilyen szó?)





- más veszélyeztetett állatfajokkal ellentétben a neofelis fogságban nem szaporodik, hanem a hím megöli a nőstényt párzás közben- a szakemberek nem tudják, hogy miért.

- elképzelhető, hogy az egykor élt kardfogú tigris közeli rokona. (szerintem inkább a Rózsaszín Párducé :D)




Olyan meglepő, hogy Isten teremtett egy ilyen pompás állatot, és elrejtette az esőerdőben... na jó, nem rejtette el, hanem oda helyezte... és az emberek csak élik az életüket évszázadokon keresztül városaikban, falvaikban... mialatt a neofelis minden vele kapcsolatos emberi ismerettől függetlenül éli áldott állati életét a párás sűrűben... hú, engem ez tényleg lenyűgöz. Olyan csodás Isten teremtése. És mindazon, amit látunk, és amit felfedezhetünk belőle, MINDENEN érződik az Ő kézjegye.

Van erről egy Steven Curtis Chapman dal. Belinkelem elmélkedni. Isten ujjlenyomatáról énekel, arról, hogy minden teremtett dolgon, azok páratlan szépségében látható Isten keze nyoma. A dal refrénjében pedig hozzád szól- te is tele vagy az Úr kézjegyeivel, hiszen te is tökéletes teremtés vagy, egy mestermű, a teremtés mesterműve, ahogy a dalban énekli Chapman.

Megindító. Mikor gondoltál magadra legutóbb úgy, mint Isten tökéletes mesterművére?

Kisgyerekes anyukák, és mindenféle egyéb népségek!:)

Ez a dal rólad szól, aki talán értékesnek tartod a belső értékeidet, de kívülről... arról nem szívesen beszélsz... hájpárnácskák, túlsúly, lógó cicik... pocak (no, nem babával benne) ... Az Úr ma azt mondja nekem és neked, hogy ahogy vagy, úgy vagy mestermű, nem kell hozzá átváltozás! Az Ő kézjegye rajta van a testeden... ahogy megformázott, amilyenné tenni akart, és amivé lettünk testileg... az mind Őt dicsőíti. Az én testem? Igen az enyém is! Szülés utáni pocakkal, párnácskákkal- úgy, ahogy vagyok...

Vajon merem ma dicsőíteni Istent azért, akivé, és amilyenné tett testileg? Érzed az Úr ujjlenyomatait magadon? Ha nem, akkor hangolódj a dallal: Fingerprints of God

2009. február 22., vasárnap

Ki a hibás?



Ez az első olyan poszt, amely egy olvasói komment alapján születik.

Idézném: Bizony nagyon nehéz feladat úgy nevelni egy gyermeket, hogy 2o évesen is az Úr mellett maradjon. Sajnos rengeteg fiatalt látok, akik gyerekkorukban a gyülekezetben nőttek fel és tényleg jó példát láttak otthon, később meg teljesen az ellenkezője lett az életükben. Messzire elkerülik a gyülekezetet és hallani sem akarnak az Úrról. De vajon miért? Elrontottak, elronthattak valamit a szülők? Vajon ők a hibásak?

A válasz sajnos az, hogy igen: a szülők rontották el. Ez nem kárhoztatás, hanem ténymegállapítás.

Hogyan gondolhatom ezt?


Megfigyeléseim alapján a következőkre jutottam.

1. Minden gyermeknek megvannak az alapvető testi szükségletei, úgy mint:

- megfelelő
táplálás,
- megfelelő mozgás,
- megfelelő
ruházat,
- megfelelő védettség
.

Ha egy gyermek nem, vagy csak részben kapja meg az alapvető testi gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben. Mivel a szülők az első számú információforrás a világgal kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a világba vetett hite is (vagyis többé már nem fogja biztonságos, érdekes, élhető helynek tartani a világot és ezért nem is akarja majd felfedezni azt a szülőkön keresztül, hanem befordul a saját kis világába).





2. Minden gyermeknek megvannak az alapvető lelki szükségletei, úgy mint:

- feltétel nélküli elfogadásra való igény,
- elrejtettség igénye,
- elismerés és értékesség érzésének igénye.


Ha egy gyermek nem kapja meg az alapvető lelki gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben . Mivel a szülők az első számú információforrás Istennel kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a gyerek Istenbe vetett hite. (vagyis többé már nem fogja szerető, gondviselő, mindenható Istennek tartani az Urat és ezért nem is akarja majd felfedezni Őt a szülőkön keresztül, hanem vagy kitalál magának egy hamis istent, aki kielégíti a szükségleteit- ez persze csak illúzió, vagy teljesen istentagadóvá válik).





3. Minden gyermeknek megvannak az alapvető intellektuális szükségletei, úgy mint:

- önmaga testi és érzelmi megismerésének az igénye,
-
a környező világ megismerésének az igénye,
- Isten és az ő törvényei megismerésének az igénye (vagy az erkölcs megismerésének igénye),
- megfelelő kihívások igénye,
- megfelelő korlátok (szabályok rendszere) betartatása iránti igény.

Ha egy gyermek nem kapja meg az alapvető intellektuális gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben . Mivel a szülők az első számú információforrás saját maga értékével és korlátaival kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a gyerek saját magába vetett hite. (vagyis többé már nem fogja szerethető, okos, értékes és életrevaló embernek tartani saját magát és ezért nem is akarja majd megismerni magát a szülőkön keresztül, hanem falakat húz maga köré hamis sztereotípiákból és bezárkózik, vagy lázadó lesz).





Látható, hogy a gyerek első és legautentikusabb forrása Isten, a világ, és saját maga megismerése szempontjából az anyja és az apja. Ha ők ketten valamit elmulasztanak, akkor az valamilyen módon hat a gyermekükre. Nem lehet pontosan tudni, hogy melyik gyerekre milyen mértékben, hiszen a gyerekek tűrőképessége és érzékenysége más és más. A szülők sem hibáznak állandóan ugyanazon a területen, vannak jobb és rosszabb időszakok a gyermekeikről való gondoskodásban. De tény, hogy van ok-okozati viszony a gyerekek hite és a szülőkkel való kapcsolatuk között.

Amikor egy másik család életét vizsgáljuk, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy csupán azt tesszük mérlegre, hogy mennyire istenfélőek a szülők, illetve hogy milyen kedvesek egymáshoz a családtagok. Ezen tények alapján hamis képet kapunk.

Egy gyerek hitehagyottá válhat egy mindig mosolygós, istenfélő családban is, hogyha a szülei:

- rendszeresen kritizálják,
- gyakran megszégyenítik,
- időnként kinevetik,
- testileg bántalmazzák,
- másokhoz hasonlítgatják,
- gyakran kárhoztatják,
- testileg eltaszítják maguktól (nem engedik közel magukhoz),
- mások előtt szidalmazzák,
- figyelmen kívül hagyják az érzéseit, a véleményét, a személyét,
- nem imádkoznak érte eleget.





Akkor is bekövetkezhet ez, hogyha a szülők:

- túl rugalmatlan szabályokat alkalmaznak a gyerekekkel szemben túl kategórikusan,
- gyakran hivatkoznak arra, hogy Isten minden bűnöst megbüntet,
- sohasem ismerik be, ha hibáznak, hanem tökéletesnek akarnak látszani akkor is, amikor a gyerek előtt lelepleződik a bűnük,
- Isten szent és bűngyűlölő voltát túlhangsúlyozzák Isten bűnöst szerető, megbocsátó jellemével szemben,
- az előző felsorolás hibái mellett azt kommunikálják, hogy a dolgokkal, amit tesznek, Isten is egyetért
- egyáltalán nem, vagy csak alig beszélnek Istenről, vagyis elrejtik a gyermek elől az igazságot,
- képmutató életet élnek (a saját szabályaikon erőszakot vesznek a tetteikkel, és önmagukat igazolják a szavaikkal).

Az alább felsorolt dolgokat a szülők gyakran 'otthonról hozzák' és teljesen öntudatlanul, tehetetlenségből vagy düh kényszere alatt teszik. A legtöbb esetben nemcsak a tettükkel nincsenek tisztában, hanem azzal sem, hogy az mit okozhat a gyermekükben. Naivak, mert azt gondolják, hogy elég Istenben hinni és imádkozni a gyerekeikért, és akkor majd mindaz, amit tesznek, megszépül.

Az igaz, hogy az Isten szerinti, hittel elmondott imádságnak hatalmas ereje van!

Az is igaz, hogy az istenhit segíthet a gyerekek nevelésében.

De a mi tetteink képesek lerombolni az imáink által véghezvitt munkát. A tinik/fiatalok igen türelmesek, és sok baklövést elnéznek a szüleiknek, de egyet nem. Ez pedig a képmutatás. A képmutatástól megremeg a hitük és ez az egy dolog önmagában képes olyan hitválságot okozni nekik, aminek könnyen lehet hitehagyás a vége. Az egyház tele van képmutató hívőkkel. És a fiataljaink ezt tisztán látják- és kezd tele lenni a hócipőjük. Szükségük van olyan hús-vér szellemi emberekre, akik megélik a hitüket és beismerik ha kudarcot szenvedtek. Szülőként minél jobban igyekszünk takargatni vagy szépíteni a bűneinket és a hibáinkat, a fiatalok szemében annál mélyebbre csúszik a kereszténység- hiszen mi vagyunk az elsődleges forrásuk Isten megismerésében.

És ezt csak nagyon kevesen látják be a régiek közül.





Mi a megoldás?

I. Szeressed a gyermekedet! Szeressed őt úgy, hogy megérezze. Szeressed úgy, ahogyan Isten akarja! A szeretet körül sok félreértés van.

Az nem valódi szeretet, hogy szabadjára engedem és hagyom, hogy azt tegye, amit csak akar. Hamarosan úgyis rájön, hogy nem teheti azt, amit akar- de addigra a szülők már keserű kedvűek lesznek a gyerekükkel, amiről nem is a gyerek tehet, de ő aratja a helyzet gyümölcsét. Ha nem otthon ismeri föl, hogy nem tehet azt, amit akar, akkor az veszélyes és fájdalmasabb lesz a számára.

Az sem igazi szeretet, hogyha megfojtom az életét rengeteg szabállyal és a szabályszegést keményen büntetem. Ebben a helyzetben nem tud ideálisan fejlődni a személyisége és a felelősségtudata, amit vad lázadással és minden szabály felrúgásával old majd fel- ez pedig megint csak veszélyes a gyerek jóléte szempontjából.

II. Az igazi szeretet ilyen:

Először is időt szán a gyermek megismerésére. Ha több gyermek van, akkor külön-külön.
Azután, ha megismerte, akkor elkötelezi magát arra, hogy feltétel nélkül elfogadja őt, és folytonosan jóhiszemű lesz vele szemben.
Tiszteli a gyermeket, mint Isten teremtményét.
Ünnepli a gyermekben Isten munkáját, ahogy fejlődik a jelleme, az értelme.
Őszinte a gyermekhez. Nem beszél mellé, hanem az ő nyelvén magyarázza el neki a dolgokat.
Érzékeny a gyermekre és komolyan veszi az érzéseit, a gondolatait és a félelmeit.
Tud Isten tervéről a gyermekével kapcsolatosan és mivel még nem ismeri e terv részleteit, kéri Istent, hogy minél többet mutasson meg belőle, azért, hogy aszerint nevelhessen.
Gyakran imádkozik a gyermekért.



III: És a három legfontosabb:

Folyamatosan gyermeke bibliai értelemben vett boldogulását munkálja (istenismeretet és istenfélelmet ültet a szívébe). Bölcsen kihasználja az alkalmakat arra, hogy Istent és az ő törvényét közel hozza a gyermek világához és megszerettesse vele azt: beszél, énekel, tanít, olvas Isten dolgairól, és belevonja a gyermeket a saját szellemi életébe.

Beismeri, ha hibázik. Bocsánatot kér, hogyha bűnt követett el. Ő maga is állandó megbocsátásban és elengedésben jár, és Isten megbocsátását hirdeti a gyermek bűneit látva.



Fegyelmez. Annyira szereti a gyermekét, hogy nem hagyja a bűnt eluralkodni a testében, hanem a lázadás, az engedetlenség és a gonosz szív csíráit irtja. Következetesen, fáradhatatlanul, határozottan, de együttérzően teszi ezt. A gyermekben egyre inkább a jót erősíti.

A fentiekre nagyon sok ige van, amit most idő (meg energia) hiányában nem írok le, de egy másik posztban szívesen megteszem, ha van rá igény.:)

2009. február 21., szombat

Fejlődési feladataink sorozat



Egy sorozatot szeretnék itt elindítani fejlődéslélektannal kapcsolatban, egy könyv alapján, saját gondolatokkal kiegészítve.

Az egyik legjobb könyv, amit ebben a témában olvastam nem olyan régen került a kezembe- és rögtön el is kezdtem befalni. Nagyon érdekesen tárgyalja a felnövekedés témáját és a legfontosabb gondolata az, hogy mindig lehet újat kezdeni- sohasem késő megváltozni és képesek is vagyunk rá. Nem keresztény könyv, de közelít, hiszem bibliai alapelvekre hívja fel a figyelmet, szóval nem 'ateista pszichomókusok által írt példány'. (Nem olcsó, de megéri az árát- ha teheted, szerezd be magadnak, akár itt.)

Az első részt nemsokára közzéadom, amelyben az első két fejlődési stádiumról lesz szó, ami a fogantatástól 6 hónapos korig tartó időszakot öleli fel. Asszonytesók, művelődjünk, hihi.:)

2009. február 20., péntek

A mi utunk, avagy: miért otthonoktatás?



Ahogy az előző előtti bejegyzésben ígértem, most közzéteszem az otthonoktatás melletti érveimet.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az alább olvasottak a mi családunk döntései, amelyeket a mi élethelyzetünkben, a mi prioritásaink figyelembe vételével, a mi megértésünk szerint hoztunk meg. Az érveim néhol elég kemény beszédnek tűnhetnek majd, netán személyeskedésnek is, de nem ilyen szándékkal írtam: egyszerűen tényeket szerettem volna közölni és megmutatni, hogy miért döntöttünk úgy ahogy.

Fontos még az is, hogy senkiben nem akarok rossz érzéseket kelteni, aki szeretné ezt az életvitelt választani, de valami miatt nem tudja ezt megtenni. Ha valamiben mégis magadra ismersz, akkor a te felelősséged, hogy mit kezdesz a helyzettel.

Tehát a lista:


1. Mikor megyek vissza dolgozni?

Nem megyek. Már sok év óta megértettem, hogy Isten elsősorban családanyává tett engem. És elsősorban azt a feladatot kaptam tőle, hogy neveljem, gondozzam, szeressem a ránk bízottakat. (Egy megjegyzés: A férjem megelőzi a gyermekeinket ha fontossági sorrendről van szó. Ez azonban egyáltalán nem interferál az előbbi elvvel.) Számomra az otthonon kívüli munka Istentől független, új prioritásokat is jelent. Úgy látom, hogy ha ezt bevállalnám, akkor a gyerekekkel kapcsolatos lelki és szellemi prioritásaim biztosan nagy mértékben sérülnének- mégpedig jobban, mint amennyire az számomra még elfogadható az önvád nélküli élethez.


2. Miért nem elég, ha munka/ovi mellett töltök kevesebb, de legalább minőségi időt a gyerekeimmel?

A testi, érzelmi és intellektuális szükségleteik betöltése mellett azt is érzem, hogy felelős vagyok az Úr előtt a gyerekeink szellemi jólétéért. Az igaz, hogy F. a család papja. De a legtöbb időt velem töltik el, így muszáj nekem is tevékeny részt vállalnom a hitre nevelésben és a gyerekeink helyes istenképének kialakításában. Ez pedig véleményem szerint nem megy kizárólag "irányított minőségi együtt töltött idővel". Véleményem szerint a gyerekek hitre nevelésénél egyáltalán nem működik a "mennyiségi helyett minőségi idő" koncepciója. Legalábbis akkor nem, ha igazán mély nyomot akarunk hagyni az életükön szellemileg. Hanem: a mennyiségből jön a minőség. Végülis, Isten ilyen formán tervezte a gyerekekbe a hit elültetésének folyamatát a 5Mózes 6:4-9 szerint.


3. Miért ellenzem a gyerekeim óvodai/iskolai közegben való szocializálódását?

Jellemfejlesztés a fő ok. Az óvodai/iskolai közösség a legkevésbé alkalmas hely a szocializálódásra. (Erről majd írok egy másik bejegyzést nemsokára.) Szocializálódni szociálisan érett emberek között lehet, akiktől szabadon elleshető vagy akár lekommunikálható a más emberekkel való érintkezés csínja-bínja, fokozatosan és erőszakmentesen.

Mély meggyőződésem, hogy az Úr vezetést akar majd a fiaimra bízni (legkevesebb mértékben a jövőbeni családjukét). Ahhoz, hogy majd áldás legyenek a családjukban, és hogy az Úr használhassa őket, elengedhetetlenül fontos, hogy birtokolják azokat a képességeket, amelyek a jó vezetőket jellemzik. (Ezekről bővebben egy másik bejegyzésben írok majd.) Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy nap alatt. Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy olyan közegben, ahol sem az érzelmi, sem az intellektuális fejlődés nem oldható meg egyéni ütemben. Ezek a dolgok nem alakulnak ki megfelelő kihívások nélkül, amire egy intézményi közösség a méreténél fogva sem alkalmas. (Így nagyon valószínű, hogy vagy túl magas szintű kihívások elé állítanák, ami kudarcélményt hozna számára, vagy túl alacsony szintűek elé, ami miatt nem fejlődne annyira, amennyire pedig képes lenne.) Ezek a dolgok nem alakulnak ki egy olyan közösségben, ahol a legnépszerűbb figurák mindig a negatívabbak, és ahol rászállnak arra, aki más értékeket képvisel. Ezek a dolgok nem alakulnak ki olyan helyen, ahol logikátlan jutalmazási rendszer van, ami összezavarja és félrevezeti a gyereket azzal kapcsolatban, hogy milyen az igazi munka, siker, barátság, tekintély és egészséges célkitűzés.


4. Miért látom a kisiskolás éveket ennyire jelentőségteljesnek?

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen nagy jelentősége van az első iskolai éveknek gyerekem későbbi olvasásszeretete, íráskészségének megalapozódása szempontjából. Ezen az időszakon múlik az is, hogy a gyerekem tudásszomja és természetes kíváncsisága megmarad-e benne vagy azt idejekorán kiöli belőle egy olyan mesterséges környezet, ami azt kommunikálja felé (néha még verbálisan is), hogy kérdezni veszélyes, mert megszégyeníthetnek érte. (A világtörténelem nagy koponyái és feltalálói egész életükben kérdezők és természetes kíváncsisággal rendelkezőek voltak!) Azt is tudom, hogy az önbizalma is ezekben a kezdeti években erősödik meg vagy zúzódik szét, attól függően, hogy hogyan veszi az akadályokat. Bármelyik valósul is meg, az mindenképpen döntő befolyással lesz az elkövetkező jó pár tanulással eltöltött évre.


5. Miért nem engedem, iskolába járni és ott barátokra találni a gyerekeimet?

"Jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok" az 1Kor. 15:33 szerint. Nevelési céljaimat meghiúsíthatja egy helytelen barátválasztás. A barátoknak hatalmas jelentősége lehet a jellemformálás szempontjából. Úgy döntöttem, hogy hajlandó vagyok felkutatni azokat a helyeket, ahol potenciálisan jellemerősítő barátságokra lelhet a gyermekem. Nem az iskola az egyetlen hely a barátszerzésre. Valójában az iskolai barátságok ritkán állják ki az idő próbáját- tehát nincsen jelentőségük, vagyis nem marad le semmiről a gyermekem, ha másfajta barátságokkal helyettesíti az iskolai múlandóakat.


6. Hogyan képzelem a gyerekeim iskola utáni életét?

Fontosnak tartom, hogy mindazokat az értékeket, amiket a fiaimba beletett az Úr, már iskoláskorban elkezdjük kiaknázni. Vagyis válhasson azzá a gyerkőc, akivé az Úr eredetileg elgondolta. Ennek nagyobb a jelentősége a szemünkben, mint annak, ha csak szerez egy jól fizető szakmát. Pályaválasztás szempontjából családilag azt tartjuk fontosnak, hogy egyrészt megtalálja azt a hivatást, amiben jól érzi magát (ez bármi lehet, ami érdekli, a kikötésünk az, hogy amit csinál, azt magas szintre fejlesztve csinálja). Másrészt az is fontos, hogy ami érdekli, annak a megtanulását lehetővé tudjuk tenni a számára- ennek meg tudjuk találni a módját. Az iskolás (otthonoktatott) évek alatt egy fontos feladat, amiben segítenünk majd neki az a saját tanulási stílusának megtalálása és magas szintre fejlesztése.

2009. február 18., szerda

Még 40 nap és...



... nem, nem fog elpusztulni Ninive! :) Ellenben 40 nap múlva végetér a szavazás a 3 közvélemény-kutató 'kérdőíven'. Úgyhogy: szavazz most, ha még nem tetted volna!

Nagyon érdekel, hogy mi lesz az eredmény- majd közzé is teszem, hogyha letelik a 40 nap.

De addig még: "válasszatok, addig míg tart a ma"! Na jó, az előbbi nem ide illett, de azért ti csak buzgón klikkeljetek. :D

Arra még felhívnám a figyelmedet, hogy 3, azaz három kérdőív van. Tehát, ha valamelyiket érdektelenség vagy egyéb ok miatt nem töltötted ki, nos, most még bepótolhatod a mulasztást- előre is köszönöm.

Tehát: MÉG 40 NAP! Jó szavazást! :D

2009. február 17., kedd

"Szóval otthon akarsz oktatni?!"


Ma ha egy keresztény anya a többséghez képest másképpen gondolkozik valamiről, legyen az szoptatás, oviba járatás, gyereknevelés, gyereke taníttatása, vagy bármi más, akkor mindenki azt várja tőle, hogy 'védje meg az igazát'. Ez még nem is lenne baj, mert ha az ember tudatos és informált döntés hoz, akkor nyilvánvalóan képes megindokolni a döntését.

Azonban nagyon gyakran az a 'kíváncsiság', ami másoktól jön, alapvetően egy elítélő, "felelőtlen és alul-informált vagy" sugallatú hozzáállást takar a részükről, nem pedig őszinte érdeklődést vagy akár vágyat a másik gondolkozásának a megismerésére.

Ezt elkerülendő úgy gondoltam, hogy mostantól stratégiát váltok, és nem engedek az ártatlannak tűnő kérdések mögött húzódó "védd magad"-hozzáállás nyomásának. Miért kellene nekem védekeznem és érvek sokaságával 'bizonyítanom' a döntéseim megalapozottságát? Tapasztalataim szerint bármennyi érv csak újabb ellenérveket szül. A másik oldalon lévők precíz és helytálló bizonyítékokat akarnak tőlem hallani. Ugyanakkor ők a saját döntésüket a legtöbb esetben csupán közhelyekre és bizonyítékok nélküli általános elgondolásokra alapozzák. Nincs is igényük a választásuk helyességét nyomósabb érvekkel megindokolni, hiszen teljesen evidens, hogy az a helyes módja a dolgoknak, ahogy ők azt képviselik. Ha olyan evidens egyik-másik ilyen ellenérv, akkor miért nem tudják őket bebizonyítani az azokat hangoztatók?



És miért 'nyitja ki a bicskát' a többiek zsebében az, hogyha hozok egy döntést a saját családom életét érintő kérdésben az általam ismert tények alapján? Miért akarják felülbírálni a döntésem jogosságát? Miért nem erény a tudatosság, az utánajárás, és miért érződik az a sugallat, hogy "féltem a gyerekeidet, nem hiszem, hogy mindent figyelembe vettél", ami lefordítva annyit tesz, hogy "én jobban tudom, te nem értesz ahhoz, amiben döntöttél, ezért nem is hozhattál jó döntést". Fordítsunk a kockán- "védd meg magad te". Engem tényleg érdekel, hogy mások miért döntöttek úgy, ahogyan.

Azon gondolkozom, hogy vajon mások ugyanezt élik-e át...

Eddig eléggé fortyogósra sikerült ez a bejegyzés. Mindenkitől elnézés kérek ezért- nézd el ezt a posztot nekem, mint egy fáradt anya kirohanását. :( Olykor tényleg kezdek elfáradni abban a szélmalomharcban, amelyet a 'döntéseim megértetése az emberekkel' névvel lehetne címkézni.

Pedig az otthonoktató családi kalandunk (mert biztos vagyok benne, hogy az lesz) még csak most indul...

Úgy gondoltam ezért, hogy a következő posztban leírom azokat a legfontosabb kérdéseimet (és a rájuk adott választ), amelyek egyedüli logikus válasza az otthonoktatás volt számomra/számunkra. Nem védekezésképpen, csak amolyan lelkembe-kukkantós poszt gyanánt.:) Tehát holnap.

2009. február 14., szombat

Jól nevelj! Nagy a tét.

Felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért. Isten számon fog kérni minden velük kapcsolatos döntésünket. Mi vagyunk azok, akik megszabják az ő szellemi irányukat. Bizonyos értelemben rajtunk áll vagy bukik az életük. Ez nagyon súlyos dolog. Éppen ezért muszáj jól csinálnunk a szülői dolgainkat, ha nem szeretnénk 'kapni a fejünkre' az Úrtól akkor, amikor majd szemtől szemben kell állnunk és számot adni az életünkről.



A másik dolog ezzel kapcsolatosan az az, hogy vajon ki ne szeretné megspórolni magának azt a szívfájdalmat és összetöretést itt a földön, ami annak a keresztény anyának és apának az osztályrésze, akiknek felnőtt gyermekei az Úrtól elfordulva tévelyegnek? Most kell jól csinálni! Húszéves korukban már hiába igyekszünk bepótolni a hosszú évek alatt elmulasztottakat. Isten csak limitált időre engedte át őket nekünk formálásra- addig mi vagyunk elszámoltathatóak az Úr előtt. A felnőtt éveikben pedig már ők felelnek saját magukért- az Úr előtt.



Vajon képesek lesznek erre akkor, amikor itt lesz az idő? Vajon helyt fognak tudni állni a gyerekeink a világ erős sodrása és az egyház punnyadása közepette? Vajon bölcs döntéseket fognak hozni az életüket illetően? Istenfélő és jellemes fiúk vagy kedves és házias lányok lesznek-e? Fogják-e tiszta szívből szeretni és mindenhová követni a Mestert? Bizonyos értelemben az már a vetés aratása lesz. A vetés most van. Ma vetünk. És nagy sokára aratunk csak. Akkor, amikor már rég el is felejtettük, hogy vetettünk. Akkor már nem lehet semmit visszacsinálni.


Amikor felnőttek lesznek, akkor már csak rajtuk múlik, hogy hogyan boldogulnak- de mi készítettük fel őket a boldogulásra! Tőlünk kapják a szárnyaikat és a gyökereiket. (Ez a szárnyas-gyökeres példa nagyon idevágó- erről még később írok egy külön posztot.)

Amikor felnőttek lesznek, akkor szülőként már csak a keserves sírás marad nekünk- a könnyelműen elültetett rossz vetésünk és a rossz aratásunk siratása. Vagy a szívből jövő, teli szájú nevetés- a jó állhatatos vetéséért és a jó aratásért. Tartsunk ki a jó vetésében ma. ÉS NAP MINT NAP!(Gal. 6:7-8)


Egy ének szövege jut az eszembe:


"Ébren légy, vigyázva várj,
hogy előtte majd megállj!
Mit Ő ígért, mind beváltja
az Úr, a nagy Király!"


Két példa arról, hogy a fent leírtakat Isten mennyire komolyan veszi:

- Éli életét elvette Isten azért, mert nem nevelte jól a fiait, s elnézte, hogy a szent dolgokat nem vették komolyan. A két fiú, Hofni és Fineás is meghaltak ugyanazon a napon. (1Sám. 3:11-14; 1Sám. 4. rész)




- A Biblia említést tesz 7 fiútestvérről, akik Jézusban való hit nélkül próbáltak ördögöt űzni egy másik emberből Jézus nevében- csúfos vereséget szenvedtek és kis híján erőszak áldozatai lettek. Bár az Ige egyet sem említ meg név szerint a hétből, de édesapjukat Skéva főpapot igen. Így ma minden Ige-forgató ember számára az édesapa, Skéva neve 'híres lett' - de nem úgy, ahogyan talán szerette volna... Fiai egyetlen istentelen tette alapján az apa nevén esett csorba- hosszú időre. (Ap.Csel. 19:13-16)

Közös mondások...



1. Hetente tanulunk igéket a 91. Zsoltárból. Íme az eredmény: esti birkózás közbeni szóváltás Rafi és Doda között:
- Pusztító dögvész vagy!
- Te meg madarász csapdája!

Doda mondta:



1.
Doda a tehenek témakörén meregve:
- Anya, megfejhetlek?!

2.
Doda húzgálja a saját fülét. Mire én:
- Doda, mit csinálsz??
-Ki kell hajlítani, mert így nem jó...

3.
Doda mondta anyájának:
- Le szeretnélek rajzolni, de nagyon nehéz... kell hozzá barna meg egy pár szemüveg.
Miután elkészült:
- Kész. A hasad kicsit olyan lett, mint egy kuka. Ezt nézd meg... a szemed kicsit csúnya lett... úgyhogy kiikszeltem. :)

4.
Doda másik rajza rólam:
- Anya, olyan lett a fejed, mint egy kalap, de nem baj. Olyan az ülésed (=úgy ülsz- a szerk.), mint egy rendes lány. Amúgy olyan vagy, mint egy halacska- ne is mutasd meg senkinek, mert úgyis kinevetnek.

(Megjegyzés: Ez az aranyköpése akkorra datálható, amikor ovit kezdett és voltak konfliktusai a gyerekekkel- innen a kinevetés.)

5. Doda:
- Anya, a test az miért nyers?

6. Doda:
- Ki az ősapa?
Én:
- Az, akitől származunk.
Doda:
- Anya, akkor Isten az?

Rafi mondta...



1.
Rafi miközben autóval utazunk:
- Apa, láttam a fa alatt két nagymacskát: egyik kicsi volt, a másik nagy.

2.
Rafi könyvnézegetés közben:
- Anya, mi az a PECSE?
- ???
- ... amit rátettek a kőre Jézus sírján?
- (a pecsétre gondolt!)

3.
Rafi:
- Anya, Zeki az én baba-barátom.

4.
Rafi figyelmezteti Dodát a csúszda végén lévő bukkanóra:
- Doda vigyázz, mert itt van egy döccenő. A buksi feneked döccenni fog!

5.
Zeki születése után verseny indult a tesók között Zeki kegyeiért (kire néz rá többször, kire mosolyog), és ebből sok sértődés volt- főleg Rafi vette nagyon magára a helyzetet. Később megbékélt és ezt így magyarázta el Dodának:
- Kitaláltam egy jót: A Zeki 'osztos kistesó'. Mert mindegyikünké: a tied is meg az enyém is.

6.
Rafi:
- Sárkányok nem is léteznek. Azok mind meg vannak dögölve.

7.
Rafi mesél:
- ... és hirtelen előbukkant egy nyolcméretű sárkány...

8.
Rafi:
- Náti, nem tudunk a Tanyára menni, csak a tóhoz. Mert nincs pénzünk.
Náti:
- Akkor menjünk el pénzért.

(Megjegyzés: A 'tó' az egyik kedvenc kirándulóhelyünk Dombóváron, itt megnézheted. A 'Tanya' a Kaposvár közeli kedvenc ökofarmunk, itt megnézheted.)

9.
Rafi:
- Anya, a tehenek lovagolnak?

10.
Rafi:
- Megettem az összes ennivalót. Legalább nem eszik meg a legyek.
Erre Náti kedvesen:
-Én medendedem (= megengedem- a szerk.), hod a én ennivalómat medegyék a ledek. Én szeletem a ledeket.

11.
Rafi felfedez a játékautón utazó emberkén egy furcsaságot:
- Nézd, anya, ki van látszva a pocija!

12. Rafi:
- Anya, képzeld, én tudok hógolyót csinálni. Meg olyan kis kicsi hó-pingponglabdákat is!

13. Rafi:
- ... és mindegyik állat, amelyiknek van bundája, fölhúzza a bundáját.

14. Találóskérdés:
- Melyik növényből készül a sült krumpli?
Rafi:
- Rózsából.

15. Rafi filózik:
- Anya, mi van akkor, ha minket álmodnak?

16. Rafi:
- Anya, a Pécsi Állatkertben szeretnék majd enni édes szöszöt!

17. Rafi:
- Anya, van egy problémám: hetedhét határra elkóborásznak a játékaim!

Náti mondta...



1. Náti nem akar családi áhítatozni:
- Anya, ne! Nem akarok iga-verset!

2009. február 12., csütörtök

Óvd meg a gyermekedet! 1. (Waldorf)

Az elmúlt napokban az interneten többször belebotlottam a Waldorfba. Sok évvel ezelőtt utánaolvastam az egész rendszernek- akkor még szimpatikusnak tűnt, bár valami nem stimmelt vele, csak azt nem tudtam, hogy mi. Csak évekkel később vontam le igei alapú konklúziót vele kapcsolatban. Aztán ahogy olvasgattam mostanában, meglepődve (na jó, bevallom, inkább megbotránkozva) tapasztaltam, hogy vannak keresztény szülők, akik érdeklődnek a Waldorf-iskolák, óvodák felől, és kifejezik a szándékukat, hogy ilyen intézménybe szeretnék vinni a gyerkőcüket. Szeretném hinni, hogy mindezt tudatlanságból teszik.

Ezzel a bejegyzéssel (mely képet nem tartalmaz :D ) segítséget szeretnék nyújtani a Waldorffal kapcsolatban alul-informált keresztény anyáknak és apáknak egy jól átgondolt bölcs döntés meghozatalában a gyerekük intézményi nevelésével (de szép szó) kapcsolatban.

Az alábbiakban egy cikket fogtok olvasni, amit ma találtam egy 2003-as januári 'Keskeny út' számban. A 'Keskeny út' a Károlyi Gáspár Teológiai és Missziói Intézet lapja, egy református kiadvány. Nem olvasom rendszeresen, csak valami más keresése közben a google kidobta- én meg beleolvastam és bejött. Amit tudni kell még róla az az, hogy ez eredetileg egy kétrészes cikk a Waldorfról - keresztény szemszögből, de én csak a cikk második részét adom közre, mivel az első nincs fenn a neten (ha valaki esetleg rálel, akkor értesítsen). Az elején hivatkozik is az első részre az író, de nem zavaró, hanem értelmes egész így is.

Az író, Bagoly Gyula, nem ás igazán mélyre a Waldorfban csak a felszínt karcolja, és nem is megy bele az idekapcsolódó igék beható tanulmányozásába. Hangsúlyozom, hogy nem hitvédelem a célja a cikknek, hiszen egy vallási lapban jelent meg, de nem is a Waldorf átfogó megismertetése. A célom ezért nekem sem a témában való tudományos szintű kiművelés, hanem a gondolatébresztés. Ha ez sikerül, akkor aki érintve van, az utána tud keresni a neten- vagy máshol. Ha van véleményed a témáról, akkor írhatsz hozzászólást is a cikk elolvasása után. (Ha ezt teszed, akkor kérlek, hogy a szeretetparancs* és az aranyszabály** legyen a szívbéli motivációd a hozzászólás írásánál. :) Köszönöm.)


(Az intézményi nevelésről annyit még, hogy nekem a "hol taníttassuk a gyerekünket" kérdésre az a mottóm, hogy "mindenütt jó, de legjobb otthon". Tudom, hogy ezt most meg kellene magyaráznom. De nem teszem. Majd egy legközelebbi posztban- hogy itt ne hagyj. :) )



*= Róma 13:10 (Egy tanulságos történet olvasható ezzel az igével kapcsolatosan itt.)

**= Máté 7:12 (Jó gondolatokat erről az igéről itt is olvashatsz.)


__________________________________________________





MIT NEM MONDANAK EL NEKÜNK A WALDORF-MÓDSZERŰ OKTATÁSRÓL?


A WALDORF-MÓDSZERŰ OKTATÁS



Az előbbi újságszámunkban bemutattuk, hogy ki volt a Waldorf-iskolák alapítója. Rudolf Steinerről tehát leszögezhetjük, hogy az antropozófia megalapításával egy okkult rendszert hozott létre. (Hogy mi az az antropozófia, arról itt olvashatsz. - a szerk. Kérlek vedd figyelembe, hogy ez egy okkult oldal!!)


Ezen okkult tanításrendszer népszerűsítéséhez volt tehát szüksége a Waldorf-iskolákra, amelyek e kihívásnak eleget is tettek és tesznek. Jelenleg (ez 2003-as adat- a szerk.) a világon több mint 1000 ilyen iskola működik. Magyarországon 6 Waldorf középiskola, 18 általános iskola, 35 óvoda és számos Waldorf irányba tevékenykedő óvoda található.


A magyaroszági Waldor-iskolák elindulásáról így ír Pukánszky Béla: „Rudolf Steiner két háború közötti magyar követői közül kiemelkedik Steiner személyes tanítványa, Nagy Emilné dr. Göllner Mária, aki 1926-1932 között Budán, a Kis-Svábhegyen levő villájában Waldorf-magániskolát vezetett. Ez volt az egyik első Németországon kívül működő Waldorf-iskola, ám tanárai többségükben német antropozófusok voltak. A két tannyelvű iskola működésének Hitler hatalomra jutása vetett véget: ekkor ugyanis a német hatóságok az itt tanító tanároktól megvonták a tartózkodási engedélyt.”



1. AZ ISKOLÁK OKTATÁSI PROGRAMJA


A Waldorf-iskolák Steiner okkult filozófiája nyomán rendszerezték az oktatást. Steiner szerint az ember négy fejlődési szinten halad át.


• 0-7 év (a fizikai test időszaka):


A születéstől a fogváltásig tartó időszak legfőbb jellemzője a fizikai szervek kialakulásával függ össze, a lélek alkalmazkodik az anyagi világhoz. Ez időszak alatt a gyerek utánzás által tanul, tehát nem szabad semmit tanítani neki, legfeljebb csak meséket mondani.


• 7-14 év (az étheri test időszaka):


A fogváltástól a serdülésig tartó időszak jellemzője a gyermek példakövetése. Ezért lehet most már a tanári autoritást megszilárdítani. Nyolcadik osztályig csak egy tanító tanítja a gyerekeket, aki alapvetően az autoritással bíró „szülő” lesz számukra. Természetesen az egy tanító alkalmazása hozzájárul a tanítás otthonossá tételéhez is.


• 14-21 év (asztrál test időszaka):


A pubertáskor testi átalakulásával veszi kezdetét a fejlődés harmadik szakasza, amelynek során az „asztrál test” beköltözik a fizikai testbe, amely érzelmi élet – fájdalom, temperamentum, ösztönök, szenvedélyek stb. – hordozója.


• 21-28 év (a magasabb rendű Én kialakulása):


Az ifjúkor éveiben fejeződik be a fejlődés, és egy magasabb szintű emberi lélek kimunkálása a cél. A Waldorf-iskolákban „epochákban” tanítják az anyagot, ami azt jelenti, hogy egy-egy tantárggyal hónapokon keresztül foglakoznak, majd egy másik tantárgyra térnek. A megbukás lehetetlen. A tanító az év végén egy kiértékelőt ír minden diákról. A Waldorf-iskola nem ad érettségi bizonyítványt, ezért 12+1 év elvégzése szükséges az érettségi bizonyítvány megszerzéséhez. Úgy gondolom nyilvánvaló, hogy az okkult filozófiának a diákokba való lassú csepegtetése a cél. Ha azonban nem lenne egyértelmű, nézzünk egy pár erre utaló jelt.



2. EGY PÁR FURCSASÁG


Most hely hiányában csak egy pár dolgot fogunk kiemelni, azonban nem kétséges miért nevezem furcsaságoknak a Waldorf-iskola bizonyos jelenségeit. Például egy hatodikos pszichológia anyag tartalmaz egy leírást a 12 érzékszervről, ami nem más mint 12 horoszkóp jegy.


Az „akasha krónikákra” való hivatkozás által lesz tanítva az evolúció elmélete. A történelem tanítása szintén Steiner furcsa evolúciós elmélete alapján történik. Legtöbb helyen imával kezdik a napot a diákok. Egy ilyen ima általában napimádatot és emberi erőbe vetett hitet tükröz.


Két kimondottan antropozófikus tantárgy a rajz és eurythmia. A rajznak kimondottan nincs köze a kreativitáshoz, hanem általában éveken keresztül egy technikát használnak a diákok, és mindenkinek ugyanazokat a festményeket kell festenie, amelyek szimbólikus értelemmel bírnak. Az eurythmia egy fajta tánc, amelyben a mozdulatok egy bizonyos nyelv betűit jelképezik. Steiner szerint ez az angyalok nyelve. Az egész bőven át van szőve okkult jelképekkel.


Egy másik érdekesség, hogy a gyerekeket nem engedik számítógépek közelébe az elemi iskolában. Hivatalos magyarázata ennek az, hogy a gyerek ne használjon semmi olyan dolgot, amíg előbb meg nem értette, hogyan működik. A nem hivatalos igazság azonban az, hogy a számítógépeket Ahiram gonosz szellem megtestesülésének tartják. Természetesen ezek után nem meglepő, hogy tiltják a TV-nézést is.


A négy ünnep megünneplése kötelező. Szent Mihály (szept. 29) napja, aki az ördög legyőzője; Karácsony, ami a nap és a világosság ünnepe; Húsvét, amely az újjászületés és megújulás ünnepe; Szent János (jún. 24) napja, amely ugyancsak a nap ünnepe, amikor a „szellemi erő” teljesebb módon nyilvánul meg. Nem kell különösebben magyarázni, hogy mind a négy ünnep pogány ünnepként van megtartva. A testnevelés és sport hiányzik a nevelésből. Hasonlóképpen a népzene is. Minkettőt démoni hatás alatt levőnek tartják.


A testnevelést pótolni hivatott az utolsó évben a mezőn eltöltött munka. Itt alapvetően az ún. biodinamikus mezőgazdálkodást sajátítja el a diák. Erről már korábbi számunkban is esett szó, hogy ez nem más, mint modern varázslás és babona.



KÖVETKEZTETÉS


Nem fárasztom tovább a kedves olvasót, bár „érdekesség” még bőven akadna e tanítási módszerrel kapcsolatban. Hadd legyen világos minden keresztyén előtt, hogy nem lehet semmi közünk a New Age ezen oktatási intézményéhez. Az újpogányság ilyen formáit, bármilyen szép köntösben lopakodnának is, határozottan el kell utasítanunk, és másokat is figyelmeztetnünk kell erre a veszélyre. „Ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat.” (Ef 5,11)


Bagoly Gyula

2009. február 9., hétfő

Szanálunk...


Céllal vagyunk itt ezen a Földön. Ezt nyilván mindenki tudja- a kérdés csak az, hogy milyen céllal. "Ki milyennel."- mondhatnánk, de ez a kérdés nem ilyen egyszerű.

Ha tudom, hogy mi a célja az életemnek, akkor minden helyzetben tudom, hogy mikor mit kell tennem: mindent, ami a célomhoz közelebb visz, azt magamhoz ölelem, mint lehetőséget, és minden olyan dolgot, ami eltávolít a célomtól, elutasítok. Hogyha nem tudom, hogy mi az életem célja, akkor állandóan kétely és bűntudat kíséri az életemet és sohasem lehetek 100%-ig biztos abban, hogy azt teszem-e, amit tennem kell, ami helyes.

A Bibliában azt olvassuk, hogy mindennek rendelt ideje van. (Prédikátor 3:1) Rendelt ideje van a növekedésnek is.

Mint Istennek szolgáló személy, nem élhetem az életemet tessék-lássék módon. Te sem. Szelektálni kell az életünk dolgai között, a jellemünkben, a könyveink között, amit elolvasásra méltónak tartunk, a szabadidőnk felhasználásában, az interneten eltöltött időnk felhasználásában, tevékenységekben, amiket elvállalunk, és amikbe belevetjük magunkat. Szelektálni kell a jó dolgok között, amiket Isten az életünkbe akar tenni, mert építő és áldás az a számunkra (elsőre talán nem mindig tűnik annak) és a rossz dolgok között, amik Istentől eltávolítják a szívünket, bűnre csábítanak, rombolást okoznak bennünk és másokban, s haragra ingerelik az Urat.

Állandóan szelektálni kell. Ami a cél felé visz- az jöhet! Ami eltávolít- annak mennie kell!




Jellemző ránk ez az élet? Én így élek? Te így élsz? Ha mindent az Isten tetszésének a szűrőjén át engednénk be az életünkbe, akkor minden dolog benne lenne, ami most benne van? Minden könyv, minden felhasznált óra, minden szó, minden ölelés, minden gondolat, minden ima? Minden ima elhangzott volna a szánkból? Nem lett volna olyan, amit szégyenkezve elnyelünk inkább, minthogy kimondanánk, mert a szívünkben semmi tűz nem volt és amit kértünk, azt egyáltalán nem gondoltuk komolyan? Szoktunk vallásos imákat mondani? Imádkozunk és közben a következő napi teendőt 'logisztikázzuk'? Vajon Isten mindent szívesen fogadhat tőlünk, mert benne van tiszta szívünk őszinte imádata?

Muszáj fejlődnünk, mert az életben mindennek Istentől rendelt ideje van. Most még növekedhetünk. MA még lerázhatjuk magunkról a 'kis megalkuvások' vastag falát és megízesíthetjük életünket friss odaszánással és új szeretettel az Úr iránt. MA még szelektálhatunk, kiszanálhatjuk az életünkből a gyerekeinkkel kapcsolatos helytelen hozzáállásunkat és befogadhatjuk Isten törvényeit a gyereknevelésről. MA odaadhatjuk a szívünket az Úrnak és leporolhatjuk régi, zátonyra futott emberi kapcsolatainkat más asszonyokkal. MA még újra odaszánhatjuk az életünket a férjünknek való teljes szívbéli alávettségre- önszántunkból. MA még belevethetjük magunkat Isten Igéjének a tanulásába új módon, frissen és lelkesen.

Ma. De a holnapot senki sem garantálja nekünk.



A középkorban talán azért voltak alázatosabbak az emberek,
mert homokórájuk volt, és szüntelen látniuk kellett
a lepergő homokszemeket.
A mi óránk mutatója már körbejár,
és egy kicsit becsap bennünket.



Gyökössy Endre

2009. február 6., péntek

A munka dandárja

Három napja nagyon sokat internetezek- gyakorlatilag a neten élek. Ezt ma felszámolom. De hogy mi volt az, ami ennyire odaszegezett a géphez? Több intéznivaló ügyem is volt- utána kellett járnom egy 's másnak, és itt a blogon is változtattam néhány dolgon. A régi-új téma, ami a családi aktualitásánál fogva ismét előkerül most, az az otthonoktatás. Hosszú idővel ezelőtt F. és én egyetértésre jutottunk, hogy itthon fogjuk oktatni a gyerekeket. Doda jó reménység szerint idén ősztől iskolás lesz- ez azonban csak növekedési státuszt fog nálunk jelenteni és intézményi hovatartozást, semmi többet.:)

Most tehát az otthonoktatás, mint téma nagyon elém került és szivacsként szippantottam be az infókat, ahogy szörföztem más otthonoktatást tervező, vagy már gyakorló otthonoktató anyák lapjain, és azokon az oldalakon, ahol a témát kompetens személyek tárgyalják: jár az agyam folytonosan és tényleg szinte már érzem is, ahogy dolgozik- rendszerez, ötletel, rangsorol, összegez.:D



Lesz blogbejegyzés is erről a témáról, úgy értem, hogy magáról az otthontanításról. Csak naaagyon neki akarok veselkedni, hogy értékes bejegyzés szülessen- emiatt kicsit halogatom.

Rafi ma megkérdezte, hogy az Éden kertje bejáratát őrző kérubok szoktak-e enni a jó és rossz tudás fájának a gyümölcséből. Szeretem, amikor így kombinálgat. Okos gyerek. Ennek ellenére (vagy épp ezért?) az elmúlt napokban igencsak nehezen lehetett vele bírni, a tesóival szintúgy. Persze nem mondom, hogy a gyerek a hibás- egyik sem az. Nem ők az okai annak, hogy átváltottam "szelíd és csendes lelkűből" "ordító oroszlánba". Ha egy felnőtt fölemeli a hangját, akkor azt csakis a maga döntése miatt teszi, és nem igaz az, hogy egy felnőttet a gyerek vagy akár a gyerek viselkedése kényszeríthet bármire is. Persze könnyebb lenne rájuk fogni az egészet, de nem lenne fair. Hiszen én nevelem őket és olyanok lesznek, amilyennek nevelem, vagy ha úgy tetszik 'neveletlenítem' őket. A tanulság tehát az, hogy itt az ideje, hogy újra szeretet és fegyelem költözzön a családunkba- vagy ha az nem, akkor az agybaj. Muszáj lesz annyira szeretnem őket, hogy ne hagyjam annyiban az engedetlenséget, tiszteletlenséget.

Az elmúlt napokban találtam ezt az idézetet és most igen találó- mondhatni az elevenembe vág:


"A gyerekeink tükörképek rólunk-
Terád mi néz vissza?"


Azért, hogy ne kelljen szégyenkeznem azon, hogy tényleg olyan vagyok, mint amit jelenleg a fiúkon látok, Istent hívom segítségül. Benne elmerülhet a szívem: Vele betöltekezhetem - csordultig. Nála a gyerekek iránt érzett neheztelés teli torkú hálaadássá változik- Istennek, értük! A Biblia pedig megítél és helyre igazít: azt tanítja, hogy nem az a szeretet, ami elnézi a gyerek bűneit, hanem az, ami segít neki megszabadulnia azoktól: a szeretetteljes fenekelés és a vigasztalás-ha anyai alázattal párosítva alkalmazzák- célt ér. Azért ér célt, mert az Úrtól van az.

És ha már úgy tele lesz a szívem, akkor a dicsőítő énekek, amelyeket az Úrnak énekelhetek, nem üres szavak lesznek csupán, hanem élettel teli megvallások. Legyen így! (Egy kis online dicsőítésbe most már akár itt a blogon is belefoghatunk, mert föltettem néhány ilyen témájú videót- alul a 'Szeretlek, Uram...' című részhez.)



2009. február 4., szerda

Némi új...


Ma nem volt energiám új témába belefogni. Inkább kicsit csinosítottam az oldalon. Ezzel kapcsolatban három megjegyzésem van.:)

1. Oldalra feltettem egy idézetes 'kütyüt', amiben híres embereket idéznek a tanulásról. Nagyon jó idézetek vannak, minden napra jut egy- de visszamenőleg is meg lehet nézni jópárat, érdemes. Sajnos angolul van, úgyhogy ha nem beszéled a nyelvet, akkor bocsi. (Ha érdekel az angol tanulás, ajánlom szíves figyelmedbe ezt a linket.)

2. Oldalra betettem egy másik kütyüt is, ez a 'Tegyél a blogodra'. Ennek a 'Get widget' gombjára kattintva ingyenesen importálhatod azt és ezzel a blogomat beillesztheted a tiédbe- kicsiben.:) Az aktuális új bejegyzések megjelennek rajta és rákattintva el is érheted őket.

3. Készítettem egy link-ajánlót otthonoktatóknak. Több az angol link, mint a magyar, de sajnos jelenleg ennyit találtam. Én már annak is örültem, hogy egyáltalán valaki foglalkozik a témával magyar földön- rajtam, meg néhány ismerősömön kívül...:)

Nem szoktak ilyet írni blogbejegyzésbe, de most kikívánkozik:

LEGYEN SZÉP NAPOD!:)

2009. február 2., hétfő

Miért cumizzon? I.

Kevés olyan kisbabát látok a környezetemben, akinek nincs cumi a szájában. Persze ma már a legmezeibb, ergonómiailag gagyi cumitól kezdve a legformatervezettebb, szép kivitelű, "jó a baba fogának" példányokig mindent megtalálhat, aki ilyesmit keres- szinte már nem is lehet egy lapon említeni a kettőt. Én mégsem vagyok cumi-párti, ennek pedig van néhány jó oka.

Előre bocsátom azonban, hogy most nincsen szándékom belebonyolódni egy 'cumi vagy ujjszopi' vitába. Egyrészt azért nincs, mert ezek a viták leginkább arról szólnak, hogy kinek van igaza, vagyis hogy ki tudja súlyosabb ellenpéldákkal alámosni a másik igazát, nem pedig arról, hogy mi az igazság (mik a száraz tények) és hogyan lehet azt erre a helyzetre alkalmazni. Egy anyukának, aki órák óta szoptat és a babája a kiságyba téve ordít, annak nem segítség és nem is túl fair, ha a fejéhez vágjuk, hogy "a cumi rossz a gyerekednek- inkább szoptasd!" (és akkor felmerül a "kiságyban altatás vagy együttalvás" kérdéskör is... de ezt talán majd máskor.:D).



A magam részéről a tények megismerését, analizálását, és az azon alapuló értelmes döntéshozatalt tartom elfogadhatónak. Viszont megértem azt is, hogy a cumi-kérdés megválaszolásában gyakran más tényezők is bejönnek a képbe, amiket nem, vagy csak komoly konfrontálódás árán lehet figyelmen kívül hagyni.


Ezek a más tényezők többek között:
- az anyai érzelmek (sajnálja a gyermekét),
- a családi szokások és emlékképek ("én is cumiztam és szép emlék"),
- a társadalom által kommunikált értékek (a kisbabás grafikák és mesék legtöbbjén a baba cumival a szájában látható- ezt így szoktuk meg),
- a rokonok érzelmi nyomása,
- az anya énképe ("ha sokat sír a gyerekem, mások talán rossz szülőnek fognak tartani").


Ezeken nem minden esetben helyes, ha erőszakot vesz valaki. Én nem is szeretném ezt tenni. Semmiképpen.

A legfontosabb kérdés szerintem nem az, hogy "Miért ne cumizzon a gyerek?". Hanem az, hogy "Miért cumizzon?".

A cumi az anyamellet helyettesíti. Először tehát azt kell megvizsgálni, hogy miért szopizik a baba, milyen szükségletei elégülnek ki, ha megszoptatjuk. Azt is meg kell nézni, hogy a baba szoptatása milyen módon fejleszti őt. Ezekről a kérdésekről a második rész fog szólni. :)