Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2012. április 29., vasárnap

Gondolatok a gyermek bibliaórákról, meg a gyülekezetről (marathoni poszt)



Látunk bármiféle példát a Bibliában a korosztályos igei tanításra? Vagy a nemek szerinti elkülönülésre - tanítás céljából? Vajon az Úrnak tetszik az a mód, ahogyan a gyerekeinket megismertetjük Vele? Ő azt akarja, hogy a gyülekezetek szétdobáltak, a bennük lévő családok korosztályok szerint megosztottak legyenek? Nem egységet akar és együtt nevelődést, fejlődést, formálódást? Ilyesmiken morgolódom morfondírozom lelkizek mostanság.


Háborog a lelkem, a téma mélyen érint. Látom a félrement tendenciát: a gyülekezeti családokat, amelyek annyira evidenciának veszik, hogy a gyerekeik szellemi tanítását elsősorban más keresztények kompetensek  hivatottak végigvinni. Ezért gyerekkorban vasárnapi iskolába vagy gyermek bibliakörbe, később keresztény ifjúsági alkalmakra küldik őket, miközben maguk azzal küzdenek, hogy hogyan maradhatnak kommunikációs kapcsolatban velük (a kettő között persze ritkán látunk ok-okozati viszonyt).

Látom a gyülekezetben felnövő gyerekeket, akik hétről hétre énekekben és igékkel vallják, hogy tudják: Jézus szereti őket és ők az Atya gyermekei - miközben senki sem várja el tőlük, hogy ebben a zsenge életkorban valódi megtérésre jussanak. Mert 'most még elég', ha a szüleiknek engedelmes és Jézus szeretetére érzelmi választ megfogalmazó gyerekekként élik az életüket. (Vajon Jézus a gyerekek kedvéért tényleg lejjebb szállítja a mércét, vagy mi vagyunk, akik egyfajta hamis evangéliummal altatjuk el őket attól tartva, hogy a teljes szellemi valósággal komoly lelki károkat okozunk nekik?)

Ezek az összezavarodott gyerekek egyrészt tudják, hogy 'majd' meg kell térniük, de másrészt azt érzik, hogy a körülöttük lévő felnőtteket tökéletesen elégedetté tudják tenni egy erkölcsös életvitellel is - vagyis mégsem olyan sürgős megtérni, talán Istennek így is kedvesek lehetnek.

De ugyanezek a gyerekek pár évvel később meg belecsöppennek egy merőben új helyzetbe, amikor kiskamaszként egyszerre radikálisan megváltozik a feléjük közölt 'gyerekkori evangélium'. A hívő környezetüknek többé már nem elegendő, hogy a szüleiknek nagyjából engedelmes, Jézus szeretetére érzelmi választ adó emberekként élnek. Elvárják tőlük a valódi megtérést, mégpedig mielőbb, hiszen a dolognak innentől már tétje van. Ebben az életkorban ugyanis fontos kérdések dőlnek el.

A szülők ekkortájt kezdenek komolyabban aggódni a gyermekük szellemi jóléte miatt. Mert itt már a nagyobb döntési szabadság mellett épp az olyan fajsúlyos dolgok kerülnek elő, amik a további életüket nagyban meghatározhatják: pályaválasztás, párválasztás, baráti társaság megválasztása. Ráadásul úgy érzik, hogy ezekben a döntésekben már nem befolyásolhatják olyan mértékben a gyermeküket, mint ahogyan korábban lehetőségük lett volna megtenni. Emiatt pedig a helyzet zsákbamacska lesz: lehet, hogy jól, és az is lehet, hogy nagyon rosszul fognak dönteni, de minden hívő szülő azt szeretné, ha a fiatalok hívő mércével bölcsnek mondható döntéseket hoznának. Ehhez viszont sürgősen meg kell térniük, és ezért van az, hogy ekkor már nem elég jó, ami gyerekkorban még elég jó volt. Több kell, szellemileg komolyabb elvárások fogalmazódnak meg: már 'nem kedvesek' Isten szemében, ha meg nem térnek.

A fiatalok aggódó hívő szülei mindent megtesznek, hogy benntartsák őket a gyülekezetben. Látom, miként üdvözlik a tini alkalmakat, kamasztáborokat, és még az sem baj, ha egy-egy program alig különbözik egy világi rendezvénytől. A lényeg, hogy a gyerekek 'védettségben vannak', mert nem a világban vannak. (Vajon, ha a világ bejön a gyülekezetbe, akkor már nem világ??) Látom, hogy mennyire értékelnek minden fiatalokkal foglalkozó lelki munkást, hiszen meg vannak győződve, hogy a gyerekeik lelki üdve és jóléte tőlük és az általuk szervezett rendezvényektől függ.

(Ezek a szülők másokra bízzák a gyerekeik szellemi nevelését, nem tudva, hogy a feladat, amivel azokat megbízzák, egyáltalán nem rájuk szabott. Így eleve kódolva van a kudarcuk...)

Aztán látom a másik oldalt is: az erejükön felül, buzgón tevékenykedő gyerekszervezeteket, gyerekmissziós társaságokat, ifjúsági munkásokat képző csoportokat, amelyek önmaguk tevékenységét igen fontosnak érzik és a létezésüket bibliailag alátámasztva látják.

Valójában az evangéliumi gyülekezetek testvérisége is ugyanezen az állásponton van. Kimondatlanul is úgy gondoljuk, hogy ők azok, akik a fontos munkát végzik: helyettünk érik el a mi házunk népét és ezt nagyon méltányoljuk.

Ezek a szervezetek nagy szerepet játszanak a gyülekezeti életünkben és a missziós tevékenységünkben. Úgy hiszem, ismertségük és támogatottságuk hívő körökben megelőzi a házassággondozó és a bibliai családmodellt propagáló szervezetekét, sőt, a külmissziót is.

Talán ennek az is oka, hogy az általuk biztosított programok szerves részei lettek a pezsgő gyülekezeti életnek. Vasárnapi iskola, gyermek bibliakör, fiataloknak szóló alkalmak. Különböző csoportfoglalkozások korosztályok szerinti bontásban, báb-előadás, színdarabok, könnyűzenei koncertek, gyermek- és ifjúsági táborok.

Szolgálatuk fémjelzi a színvonalas gyülekezetet, hiszen ezek nélkül a szervezett programok nélkül még a vasárnapi alkalmak sem nevezhetők 'családbarát'-nak. Ahol ugyanis szerencsétlen gyerekeket rákényszerítik, hogy a felnőtt alkalmakon végig bent üljenek és korosztályos bontás nélkül tanuljanak a nagyobbaktól, ott nincs békés gyülekezet, hanem valami furcsa-szokatlan embermassza, ami kezdetleges és a mai igényeket egyáltalán nem elégíti ki...

Hogy mi ezzel az egész helyzettel a probléma? Meggyőződésem, hogy nagyon sok. Sorban fogok haladni, hogy érthető legyen mi a gond és miért.


A látlelet

Elgondolkoztál már azon, hogy miért van az, hogy a gyülekezetben és a világban ugyanabban az időszakban ugyanazok a problémák ütik fel a fejüket? A gyülekezeti zene és a dicsőítés válsága épp azokban az években kezdődött, amikor a rockzene széles körökben népszerűvé vált és elindult világot meghódító útjára. A generációs szakadék, amely ettől fogva létezik a keresztények között is, jellemzően azt bizonyítja, hogy a tisztelet hiánya és a felnőtt értékekkel szembeni lázadás ugyanolyan gyakori a hívő családokban felnövő fiatalok körében, mint a világban. A házasság válsága is elgondolkodtató, amely olyan szinten gyűrűzött be a gyülekezetbe, hogy a válások aránya nem különbözik a hitetlen házasságok hasonló statisztikáitól. Még lehetne sorolni a párhuzamokat. De egyáltalán mi ennek a párhuzamnak az oka? Miért nem látszik a házasságunkon, a gyerekeinken, a gyülekezeteinkben, hogy mi tényleg 'mások' vagyunk, mint a világ? Vagy nem is vagyunk mások?

Úgy hiszem, mások vagyunk: az a Szentlélek lakozik hit által a mi szívünkben, amelyet a világ nem birtokol, nem is birtokolhat. Amikor megtértünk, Ő volt az, Aki megtisztított és újjászült minket. Így Isten kegyelmi munkája által valóban más, új emberek lettünk.

Azonban, bár MÁSok vagyunk, de sokszor nem élünk MÁShogyan, és nem döntünk MÁShogyan, mint azok, akiknek az életében a Szentlélek nem végezhette még el ezt a megtisztító, megújító munkát.

Kicsit olyanok vagyunk, mint a megtisztított disznók, akik a sárnak fürdőjébe kocognak vissza... A lényeges különbség viszont az, hogy mi nem kívülről lettünk megtisztítva, hanem belülről lettünk egészen új teremtések.

Egy megtisztított disznó a természete miatt kívánkozik vissza a sárba. Még mindig a sárba vágyik, mert még mindig disznó, még ha meg is van tisztítva. A disznó pedig a sárban érzi jól magát: egyáltalán nem meglepő hát, hogy jobban vágyik oda vissza, mint újonnan kapott tisztasága megőrzésére. Mi azonban teljesen új, isteni természet részeseivé lettünk, ha valóban megtértünk: végleg kikerültünk a sárból és a természetünk szerint többé nem is vágyunk a sárba vissza! Abszolút nem normális hát, sőt természetellenes dolog, ha mégis oda járunk vissza, ahonnan már korábban Isten kegyelméből kiszakadtunk. Olyan ez, mintha egy disznó egy isteni csoda folytán kényes cicává változna, és cicaként tipegne a sárfürdőbe...

Mi mégis ezt tesszük: megtérünk elszakadva a gonoszság világától és a régi bűneinktől; új értelmet és új szívet kapunk; és aztán ezzel az ÚJságunkkal visszafordulunk a világ felé és annak testies bölcsességével éljük az életünket remélve (talán el is várva) Isten tetszését.

Fiatalként amolyan kétfelé sántikáló életformát alakítunk ki óvatosan egyensúlyozva a hívőség kegyes cselekedetei és a világias szabadosság között. Nagyon próbálunk szentek is lenni megfelelve Isten elvárásainak. De közben gondosan ügyelünk, hogy túlzottan el ne szakasszuk magunkat a kortársaink gondolkozási, öltözködési, zenei stílusától, hiszen mégiscsak közöttük kell jól éreznünk magunkat. Valahogy nem jut el a tudatunkig, hogy a szent azt jelenti, 'Istennek elkülönített' és a szent az MÁS - ami kizár mindenféle kortársak közé beolvadást és kétfelé sántikálást.

Felnőttként a világi minta szerint alakítjuk a házassági szerepeinket: a férfi legyen segítőtársa a feleségének, nem fordítva, hiszen ma már a hagyományos szerepek csak nagyon ritka esetben életképesek. Gyermekeink nevelésével kapcsolatban is a világ bölcsességét kutatjuk, mert az bőségesebb forrás, mint az Ige fölött gondolkozni, válaszokra várva. Elmulasztjuk, amit Isten nekünk akar adni: a bölcsességet és azokat az áldásokat, amiket ezzel a bölcsességgel élve teljes mértékben megtapasztalhatnánk.

Ami a legszomorúbb: bizonyos értelemben még a gyülekezeteinket is a saját földi bölcsességünk szerint rendezzük be. Évtizedes tradíciók és mai megalkuvások között az Ige lépten-nyomon kimarad a gyakorlatunkból. Ahogyan az életünkből is. És, ha beüt a krach az egyik vagy a másik területen, akkor a szívünkben titkon Istent vádoljuk, mint Aki egyedül hibás azért, hogy nem őrzött meg minket magunk-alkotta világunktól, pedig mi Neki adtuk az életünket...

Miért olyan nehéz MÁS-nak lenni? Vagy ha nem nehéz, miért nem vállaljuk fel ezt?  Miért nem akarunk MÁS-ok lenni - olyanok, amilyennek Isten látni akar: szenteknek, elkülönülteknek, Isten tetszését keresőknek, az Ige alapjain állóknak?


Nagyító alatt

Hogy közelebbről megnézzük a problémát: gyülekezeteink gondja a szórakoztatás. Egymás és mások szórakoztatása a célunk -hogy mindnyájan jól érezzük magunkat itt a földön és főleg a gyülekezeteinkben- bármi áron.

Nem Isten akaratának földi megvalósulása hoz bennünket lázba. Nem is a szenvedés az Ő nevéért. De nem is az alázatban és az engedelmességben való növekedés. Hanem az, ha kényelmet és nyugalmat érzünk magunk körül. Pedig valójában csak a temetőben van nyugalom, ott, ahol a halottak vannak.

Az élők viharos vizeken eveznek, és mennek, mozdulnak a Mesterrel együtt. Így tudnak folyton növekedni és változni.

Viszont szórakozni és szórakoztatni; folyton csak könnyíteni életünk terhein; az Úrtól kapott gyönyörűséges igát félredobni; nem lenni MÁS-sá, csak élni, ahogyan mindenki más él legjobb tudásunk és saját jó szándékú szívünk szerint - ez a megtisztított malac tipikus esete.

Tudom, mindez keményen hangzik, de gondoljunk bele: miért vannak hétről hétre éppen azok a programok a gyülekezetben, amelyek vannak? Azért, mert Isten Igéjében mintát találtunk rájuk? Vagy mert már olyan régóta így csináljuk és jónak tűnik a szemünkben?

Hogyan evangélizálunk? Hogyan hirdetjük az Igét? Hogyan szolgálunk? Milyen szolgálócsoportoknak adunk helyet a gyülekezeteinkben? Nem az jellemző ránk, hogy a programokkal és rendezvényekkel kapcsolatos elvárásainknak több köze van a mi saját preferenciáinkhoz, mint ahhoz, hogy Isten mit szól hozzájuk?

Egyáltalán: mi az alapunk, amikor megfogalmazunk egy véleményt valamiről, amit a gyülekezetben látunk? A Biblia? Vagy inkább személyes tetszés-nemtetszés? Néha a kettő között van átfedés, de mi van akkor, amikor nincsen?

Sok súlyos kérdés, és attól tartok, hogy túl ritkán tesszük fel őket. Pedig, csak mert hívőkké lettünk, még nem jelenti, hogy minden tetszik az Úrnak, amit a családjainkban és a gyülekezeteinkben lát.

Vizsgáljunk meg minden szokást és rendet igei alapon, és igazítsunk mindent a Bibliához!

Az életünket, a családjainkat és legfőképpen a gyülekezeteinket 100%-ban Isten akarata és Lelkének vezetése szerint kellene berendeznünk. De valóban ez történik?


Szétdobált gyülekezet

Vasárnap elmegy a család a gyülekezetbe. Családként egészen az előtérig jut. Innen mindenki megy a maga 'helyére': a gyerekek a gyerek bibliaórára, a fiatalok a barátaik közé a hátsóbb sorokba, az anyák a kisgyerekeikkel a gyerekvigyázóba, a többi felnőtt és az idősebbek pedig a gyülekezeti terembe, ahol a komolyabb tanítást kapják. A család egységét a gyülekezet az alkalom első öt percében szétdobálja. Ez nem Istentől van, mert Isten nem szétdobál, hanem összehoz és egységet munkál. Hívők egységét, családok egységét: a gyülekezet egységét. Az ördög az, aki szétdobál.

Az istentiszteleti alkalom végén hasonló szétdobáltságot látunk, mert mindenki a hasonszőrűjével barátkozik. Úgy hiszem, ez a mentalitás az iskolai szocializációnk terhes hozománya: úgy érezzük, hogy csak a hasonszőrűek értenek meg, ezért az ő társaságukat keressük, és ha nem leljük, magányosnak érezzük magunkat. Pedig a bibliai minta szerint az eltérő korosztályok tudnak jótékony hatást gyakorolni egymásra szellemileg és éppen a kortársak azok, akik rossz irányba vihetnek el. És ez nemcsak a fiatalokra igaz.

Az Ige szerint az idősebb asszonyok feladata tanítani a fiatalabbakat. Csakhogy a fiatalabbak egymástól szeretik tanulni a 'bölcsességet'. Az idősebb asszonyokra közülük kevesen kíváncsiak: az ő véleményük ugyanis nem 'mai', nem 'aktuális', nem 'trendi'.

A fiatalasszonyok úgy érzik, hogy az idősebbek nem tudnak nekik gyakorlati segítséget nyújtani, és valami miatt az istenkövetésről sem csevegünk velük szívesen. Pedig mennyi Istennel megélt élettapasztalat, mennyi bölcsesség van a szavaikban! Sokat lehetne tőlük tanulni. Meggyőződésem, hogy Isten gyakrabban tudná őket felhasználni arra, hogy bátorítást nyújtsanak nekünk az életünk helyzeteiben, ha nyitottabbak lennénk a velük való párbeszédre.

Ugyanez van a gyerekekkel és fiatalokkal is: még véletlenül sem mennek felnőttek és idősek közelébe, akiktől jó modort, meg értelmes beszédet tanulhatnának, és Isten kitartó követésére bátoríthatnák őket. De ezt rendjén valónak gondoljuk, mert a kortársaik között legalább elszórakoztatják magukat, így kicsit nyugi van: nekünk pedig zavartalanul lehet 'felnőttes' dolgokról beszélgetni. (Vajon így volt ez Izráel életében is, amikor összegyülekeztek? Vajon így volt ez az első gyülekezetek életében, amikor összejövetelt tartottak?)

Ilyen módon maradnak ki a korosztályok egymás életéből, még a gyülekezetben is. És nem tesszük fel a kérdést, hogy jó-e ez így, hogy vajon Isten mit szól ehhez. Megszoktuk, hogy így van, és nekünk is jó így...

Mennyire nagy pazarlás megy a gyülekezetben! Az ősz hajnak és az Istennel hűségben végigélt életnek egyre kevesebb a becsülete. Ez az oka annak is, hogy van ez a gyülekezeti meggyőződésünk, hogy a gyerekeknek más gyerekek társaságára van szükségük, hogy jól érezzék magukat. A fiatalokat is azért kell összegyűjteni, mert ők is csak együtt érzik jól magukat. A nőket is egybe kell gyűjteni, mert az nekik a jó.

Érdekes módon a férfiakat gyűjtjük egybe a legritkábban, pedig ez az egyetlen csoport, aminek az összegyülekezése igeileg alátámasztható...

A gyerekek, a fiatalok és az asszonyok összegyűjtése azon gondolat mentén történik, hogy ezek a csoportok speciális érdeklődéssel és különleges szükségletekkel rendelkeznek, aminek kielégítése nem lehetséges a többiekkel együtt: a gyülekezet egészének jelenlétében.

A gyerekek ugyanis játszani szeretnek és nekik gyereknyelven kell mondani a dolgokat, máskülönben nem lesznek betöltve a szükségleteik. A fiataloknak fiatalos előadásmódra, őket lekötő érdekes témák felvetésére és intimebb kérdéseik megválaszolására van szükségük. A nőknek női témákról való beszélgetésre és a nők életét erősítő igei gondolatokra van szükségük. Úgy érezzük, ezek sehogy sem férnek bele az istentiszteleti keretbe, más módot az összejövetelre viszont nem tudunk elképzelni. Így, hogy a szükségleteinket kielégíthessük, 'klikkesedünk', de nem bibliai értelemben. Ezért tapasztaljuk azt, hogy a nagyszerűen működő klikkjeink mégsem tudnak egészséges és jól funkcionáló egységes helyi gyülekezetet létrehozni. A klikkek között van egy jól érzékelhető távolság.


Isten igazi terve gyerekeid megmentésére: a családod

A család nem Isten kiegészítő terve, amelyet a gyermekmissziós csoportok tevékenysége mellé kitalált. Nem is az első számú terve, amelyet más tervek kiegészítenek. Isten egyetlen terve a család! A te családod és az én családom az a közeg és az a helyszín, ahol a gyerekeinknek Istent és Jézus Krisztust meg kell ismerniük.

Ha ez így van, akkor pár kérdés méltán fogalmazódik meg bennünk.

Alkalmatlanságunk kérdése.
"Nincs erre időm."
"Nem érzem késznek magam."
"Nincs elég ismeretem."
"Nem is igazán tudom, hogy hogyan kell átadni az evangéliumot."

Kétkedésünk kérdése.
"Én nem tudom elhinni, hogy Isten nem hívta el a gyermekmissziós szervezetek szolgálattevőit, hiszen vannak eredményeik."
"Nem hiszem, hogy Istennek nem tetszik, hogy gyerek bibliaórára járatom a gyerekemet, hiszen látom csillogó szemét, amikor megtanult egy igeverset, hallott egy szép történetet vagy elénekelt egy új éneket Őróla."
"Nem hiszem, hogy Isten egyedül tőlem várja, hogy a gyerekemmel megosszam az Ő igazságait."

Gyülekezeti berendezkedésünk kérdése.
"Egy gyereknek túl hosszú az istentiszteleti alkalom ahhoz, hogy nyugodtan végig tudja ülni."
"A gyerekem alig ért meg valamit az igehirdetésből: többet ér, ha az ő nyelvén hall érdekes történeteket a Bibliából, mintha bent ülne a felnőttekkel, de semmi foganatja nem lenne."
"Bár nem a legjobb dolog a gyerek bibliaóra, de még mindig jobb, hogy a gyerekem ott van, mintha bent az alkalmon rendetlenkedne."
"Nem akarom megbántani a tanítót azzal, hogy nem viszem be a gyerekemet az órájára."
"Én rendszeresen beszélek a gyerekemnek Istenről: nem látom, hogy akkor miért kellene távol tartanom őt ezektől az alkalmaktól."
"A gyülekezetünk vezetőinek a beleegyezésével zajlanak a gyermek bibliaórák is - nem hiszem, hogy ők tévednek, amikor ezt szükséges és helyénvaló dolognak gondolják."
"Magam is részt veszek a vasárnapi iskolai szolgálatban és látom az eredményeit - nem tehetem hát meg, hogy csak úgy abbahagyom és a saját gyerekemet is távol tartom..."

Sok gondolat: és adott élethelyzetben mindnek megvan a maga létjogosultsága. Azonban Isten útmutatása a gyerekek elérésére egyedüli és univerzális, amely nem veszi figyelembe sem az egyéni aggályainkat, sem kétkedésünket, sem kívánságainkat. Az Ő megoldása tökéletes bölcsességet, nem pedig töredékes ismerettel bíró emberi okoskodást tükröz. A válaszokat és a vezetést is biztosítja és bátorít majd, hogy megerősödhessünk a Tőle jövő döntésekben és elhívásban.

Meggyőződésem, hogy minden egyes fenti kérdésre meg lehet találni az értelmes választ, mégpedig úgy, hogy közben nem utasítjuk el magunktól Isten egyedüli tervét a gyerekeink elérésére: családunkat, amely Neki igen becses.

Ha alkalmatlanságunk, kételyeink vagy a gyülekezeti berendezkedésünk miatt aggódva nem akarjuk elfogadni Isten tervét, akkor valóban ez történik: nem fogadjuk el az Ő tervét. Ennek viszont mindig megvan a maga negatív aratása.

A látleletben láttuk (és talán a mi házunk tájára is igaz), hogy nem teljesen úgy mennek a dolgok, ahogyan Isten eltervezte. Pedig, ha sem mások, sem mi nem azt tesszük, amit Ő tervezett, akkor ne csodálkozzunk, ha megtapasztaljuk, hogy a gyülekezetben és a világban párhuzamos káosz uralkodik.

Muszáj komolyan elgondolkozni a dolgainkról: elsősorban a gyülekezeti berendezkedésről és a gyerekórákról. Mindenféle jófajta szervezeti változás abból az igényből indul ki, hogy az egyes gyülekezeti tagok Isten Igéjének az útmutatásait keresik a személyes életükben és az Ő tetszésre akarnak élni a gyülekezetben is.

Előbb el kell köteleződnünk, hogy megtesszük, amit Isten akar, hogy tegyünk - még ha az merőben más is, mint amit eddig gondoltunk vagy csináltunk. Aztán alaposan utána kell járni, hogy mit is akar Isten. Az Igéhez kell nyúlnunk, és mélyen bele kell néznünk az Úr terveibe.

(Ez a poszt egy háromrészes sorozat első része. Ha szívesen elolvasnád a folytatást, akkor a második részt itt találod. A harmadikat pedig itt. )


  


41 megjegyzés:

  1. ??? Miféle gyerekkori evangélium??? Az hogy hangzik?
    pepita

    VálaszTörlés
  2. "Ezek az összezavarodott gyerekek egyrészt tudják, hogy 'majd' meg kell térniük, de másrészt azt érzik, hogy a körülöttük lévő felnőtteket tökéletesen elégedetté tudják tenni egy erkölcsös életvitellel is - vagyis mégsem olyan sürgős megtérni, talán Istennek így is kedvesek lehetnek."

    "Most még elég, ha a szüleiknek engedelmes és Jézus szeretetére érzelmi választ megfogalmazó gyerekekként élik az életüket."

    Ez a gyerekkori evangélium: hogy Isten azt várja tőlük, hogy legyenek jó kis gyerekek, és ezzel kedvessé válhatnak Isten szemében megtérés nélkül is. Nem mondják ki ezt nekik direkt, de mégiscsak kimondják a felszínes teológiájú gyerekénekek tanításán és azon keresztül, hogy a valódi evangéliumtól 'megkímélik' őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. le vagyok döbbenve! ennek nem szabad így lenni!

      pepita

      Törlés
  3. Én egyet értek veled, Eszti!
    Az én gyerekeim azért járnak vasárnapi iskolába, és hittanra, mert a férjem a lelkész, és nem szeretnék még több bajt okozni neki, épp elég az otthonoktatás, és egyéb "szentségtöréseim". Havonta egyszer jönnek velem templomba, máskor vasárnapiba.

    Szeretem, amikor együtt a család, és arról és úgy beszélünk, ahogy és amit akarunk, és a gyerekeim hozzá tudnak szólni az "unalmas" és puszta Igéhez, és kérdeznek, és kikeresik az igeszakaszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eszter, én is ezt szeretem és valahol így a természetes, így kellene működnie. És igazad van: a gyerek, ha ki van téve a puszta Igének, akkor reagál arra és kérdez. És egy gyülekezetben is működhetne így, mármint abban az értelemben, hogy a gyerek is azt kapná, amit a felnőtt, és akkor lehetne róla otthon beszélgetni. Szerintem ez régen, az első gyülekezetek idejében sem volt másképpen.

      A mieink egyáltalán nem járnak vasárnapi iskolába: az otthonoktatás és egyéb témák miatt mi is igencsak fura madarak vagyunk a gyüliben, de igyekszünk barátságosak és megközelíthetőek lenni. Van, aki képes túlnézni a mi furcsaságainkon és elfogadott minket és így is szeret minket. Van, aki nem: de próbálok ezen sem túl sokat görcsölni.:)

      Törlés
  4. Érdekes ez a téma.
    Nem rég láttam egy filmet, ami arról szólt, hogy sok szülő a gyülekezetre bízza a vallásos nevelést, illetve a gyülekezetek nem támogatják eléggé a családot, mint egészet, azért hogy a család, a szülők vállalják gyermekeik neveléséért a felelősséget, ezért is kallódik el sok fiatal, mert a templomban hallottaknál sokkal nagyobb hatással van rá az a(z élő) hit, amit a szülei élnek meg minden nap előtte. Több kell a gyerekeknek, fiataloknak, mint érdekes programok korosztályonként a gyülekezet területén. Azóta gondolkozem én is a témán és lassan változik a hozzáállásom.
    Gyülekezetünkben is tapasztaljuk, hogy a családi háttér nagyon sokat jelent, azt nem lehet heti 1-2 órában ellensúlyozni.

    A másik dolog amire mióta itthon vagyok újra és újra rácsodálkozom, hogy Biblia nem unalmas a gyerekeknek, már rég nem olvastunk gyermekbibliát, pedig van pár változat, mert érdekesebb minden nap a Bibliát olvasni, és lehet beszélgetni a gyerekekkel az olvasottakról.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betti, az első dologhoz, amit írtál: igen, éppen erről van szó. A gyülekezet próbálja pozitív irányba befolyásolni a gyerekeket/fiatalokat, de ezt anélkül teszi, hogy a családdal komolyabban számolna. Persze, senki sem vitatja el, hogy a család nagyon fontos, de gyülekezeti szinten mégsem fordítunk elegendő figyelmet rá.

      A másik dologgal kapcsolatban, amit írtál: én is ezt tapasztaltam. A gyerekbibliák egy ideje csak porosodnak nálunk is, mert Isten Igéje az, ami kérdéseket és komoly gondolatokat hív elő belőlük. Nagyon jó ezt megtapasztalni.

      Törlés
  5. A Szent Lelek ujjaszul, utana hiszunk es megterunk.
    Janos 1:12-13
    Janos 5:24
    Janos 8:47
    1 Janos 5:1

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miklós ez így nem teljesen helytálló.

      A Szentlélek által ébredünk rá, hogy bűnösek vagyunk, és Ő az, Aki meggyőz arról, hogy az evangélium igaz. Az Ő munkája által gyúlik hit az emberi szívben, de ez után egy személyes döntésnek is meg kell megszületnie a szívben (egy elköteleződésnek Jézus Krisztus igazsága és az Ő követése mellett). Ha megszületik a döntés, az a megtérés. Először hiszünk tehát, utána térünk meg a bűneinkből. És ha ez őszinte volt, akkor a megtéréssel együtt újjászül a Szentlélek.

      A megtérés az emberi oldal, az újjászületés pedig az isteni. Ugyanannak a dolognak a két oldala.

      De nem a Lélek szül újjá előbb, hanem előbb meghozunk egy döntést (ami persze az Ő munkája, de az még nem az újjászületés) és utána születünk újjá Általa. Az igék, amikre hivatkoztál is a döntésről beszélnek: előbb döntünk, és mivel döntöttünk, ezért mondhatjuk, hogy pl. jog szerint Isten gyermekei vagyunk.

      Törlés
    2. Eszti, ezt a sorrendiséget mire alapozod? Miért is lenne a megtérés a dolog emberi része? Kérlek, ezt fejtsd ki pontosabban, mert így, első olvasásra, nem értek veled egyet.

      pepita

      Törlés
    3. pepita, a sorrendiséggel kapcsolatos gondolataim, úgy hiszem, igeileg megalapozottak. (Persze, ha valaki szerint igeileg rosszul látom, akkor hajlandó vagyok alaposabban megvizsgálni és ha szükséges, korrigálni azt, amit állítottam.)

      Én így látom: Isten lép az ember felé először, amikor a Szentlélek elkezd munkálkodni őbenne. Ezután ( és közvetlenül erre a hatásra reagálva) az ember hoz egy életre szóló döntést Jézus Krisztus mellett, vagyis megtér. A megtéréssel együtt, vagy közevetlenül ez után a Szentlélek újjászüli a személyt (= természetfeletti módon új teremtéssé, új emberré teszi őt). Tehát először Isten lép az ember felé, azután az ember erre reagál, azután Isten reagál az ember döntésére.

      Megtérés alatt azt értem, hogy az ember tudatosan elfordul a bűneitől és ezután nem teszi őket. Ez azzal indul, hogy a Szentlélek meggyőzi őt arról, hogy Isten szemszögéből mi a bűn. Amikor végérvényesen eldöntöm, hogy többé nem cselekszem bűnt (= nem akarok bűnben járni), hanem mostantól Istennek fogok engedelmeskedni, az a megtérés.

      Abból látszik, hogy a megtérés a dolog emberi része, hogy az ember van felszólítva ennek megcselekvésére. Tehát ez egy olyan dolog, amit az ember meg tud tenni - máskülönben értelmetlen lenne bárkitől ezt kérni.

      Sok helyen van szó a megtérésről, három ezek közül:

      ApCsel. 2:38 (Itt Péter szólít fel megtérésre.)
      Lukács 3:3-9 (Itt arról van szó, hogy a megtérés jó gyümölcsöket kell eredményezzen, vagyis megváltozott cselekedeteket.)
      Máté 4:17 (Itt Jézus szólítja fel az embereket a megtérésre.)

      Én is kérlek, hogy írd meg, hogy melyik részét nem tartod helytállónak abból, amit leírtam.

      Törlés
    4. Csak jövő héten tudok majd válaszolni, kérek egy kis türelmet. Én is örülnék, ha ezt nagyon részletesen pontosítanánk.

      pepita

      Törlés
    5. A jövő hét megint csak jövő hétté tolódik, ne haragudj, de egy nagyon időigényes szolgálatot vállaltam, nem tudtam, hogy ilyen hosszú lesz...

      pepita

      Törlés
    6. Semmi gond, előfordul: jó, hogy észben tartottad.:)

      Majd visszanézel, ha ráérsz. Bár addigra valószínűleg az oldalsávban találod majd ezt a posztot, mert szeretnék addig egy újat is közzétenni. Azért írj nyugodtan, attól még gondolkozhatunk tovább a fentieken.

      Az Úr áldását a szolgálatodra!:)

      Törlés
  6. Bocsanat, hogy odatettem az igehelyeket, latom teljesen hasztalan volt. Ennyi erovel maradhattunk volna a szemelyes velemenyeknel.
    Kar, hogy egy ilyen penge oldalon egy ennyire fontos kerdesrol ennyire kodos a meglatas.
    Azok a szemelyek akiktol az iranyzatot vetted, mert ugye semmit sem mi magunk kapunk csak ugy az urbol, nem ertenek veled egyet. Ok az iget sokkal jobban tisztelik.
    Isten aldjon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miklós, nem gondolom, hogy hasztalan dolog lenne igékre hivatkozni. Viszont az igehelyek, amikre te hivatkoztál, nem támasztották alá, amit írtál.

      Nem értem (mivel nem írtad le) hogy pontosan mi a problémád a mostani posztommal: nem értem, hogy mi a ködös meglátás, amivel nem tudsz egyetérteni. De komolyan érdekel, hogy mit nem találsz elfogadhatónak.

      Nem az űrből vettem a gondolataimat, de nem is egy irányzatot követek. Egyszerűen nem látok az Igében példát arra, hogy a gyülekezeti gyerekeket a szüleiktől elkülönítve iskolai módon tanítják az Igére, korosztályok szerinti bontásban. Az ellenkezőjére viszont látok igei példát. Én igei alapon jutottam el oda, ahol most állok véleményileg. Ha az Ige nem támasztja alá a vasárnapi iskolák működését, a család szerepe viszont egyértelműen hangsúlyos belőle, akkor nem értem, miért kellene máshogyan berendeznünk a gyülekezeteinket, mint ahogyan az Ige példát ad erre.

      Tudok arról, hogy vannak bizonyos irányzatok, de engem eddig sem bizonyos irányzatok győztek meg erről vagy arról, hanem az Ige. Nem tudom, mert nem vizsgáltam eddig, hogy miben nem értenek egyet velem azok a bizonyos irányzatok, de nem is szándékozom beilleszkedni egy bizonyos csoportba: Jézust szeretném követni és az Igéhez igazítani az életemet, ennyi. Igazából addig nem is nagyon zavar, hogy mások mit gondolnak rólam, ameddig nem igei alapon talál valaki problémát abban, amit én gondolok.

      Tudom, hogy tévedhető vagyok, mint mindenki más: éppen ezért ragaszkodom az Igéhez, ami nem tévedhető. Ha egy testvér vagy bárki más rávilágít, hogy tévesen értelmezem az Igét, akkor komolyan el fogok gondolkozni azon, amit mond, és meg fogom vizsgálni, hogy igei alapon helytálló-e az, amit mond. De az nem fog megváltoztatni, ha egy bizonyos csoport nem ért egyet velem (hacsak nem igei alapon teszi, de akkor is az Ige győz meg, nem maga a csoport).

      Törlés
  7. Ajanlom figyelembe:

    http://www.sermonaudio.com/search.asp?sortby=added&sourceonly=true&currSection=sermonssource&keyword=ncfic&subsetcat=series&subsetitem=Sufficiency+of+Scripture+2009

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeretném meghallgatni a tanítást, amit belinkeltél, mert érdekel, hogy miről is van szó, de nem tudom, a 34 közül melyikre gondolsz. Kérlek, hogy pontosítsd.

      És kérlek, hogy válaszolj a felvetésekre. Ha igei alapon téves az értelmezésem valamiről, akkor írd meg, hogy mely igék alapján gondolod így.

      Úgy hiszem, hogy igeileg abszolút meggyőzhető vagyok bármiről: rosszul érint, hogy eddig úgy tűnt számodra, hogy nem tisztelem eléggé az Igét.

      Törlés
  8. Eszti,
    A fo poszt nagyon jo, helyes, es varjuk a folytatasat.
    Nem volt szandekomban darabokra kapni, 2-3 teves dolog miatt. De az ujjaszuletes kerdese udvosseg kerdese, es erre a tevedesre mindig felkapom a fejem. Ennek a kerdesnek a teves kezelese sajnos a targyalt temara is rossz hatassal lehet/lesz, ha a felfogasod meg nem valtozik.
    Ami az iranyzatokat illeti: barmennyire is allitanank, hogy mi nem kovetunk iranyzatokat, akkor is iranyzatokat kovetunk. Nem mi fedezzuk fel a kereket, sem az ige ertelmet. Erdemes, sot fontos lenne tanulmanyozni az egyhaz tortenelmet, hogy tanuljunk a regiek tevedesebol, es mi magunk ne jarjunk teves uton. Ez manapsag hianyzik. Az igeket ujraertelmezik, es a jo oreg regiekkel nem egyeztetnek.
    A megjegyzesem ettol a mondatodtol indult: Amikor megtértünk, Ő volt az, Aki megtisztított és újjászült minket. Kaprazatosan kozel van az igazsaghoz, sot nem is lenne muszaly felszollalni, ha tudnam, hogy helyesen ertjuk az alapot, vagyis a sorrendet. A megteres es ujjaszuletes valoban egyszerre tortenik, de megse egyszerre, mert az egyik elobb kell legyen, es utana a masik. Az egyik egyszer tortenik, a masik pedig eletunk minden napjan meg kellene tortenjen. Luther mondta: a legjobb modja, hogy haladjunk, ha minden nap az elejerol indulunk, vagy ujra kezdjuk.
    Az emlitett igekbol ketto kristalytisztan kimondja (az elso DIREKT azert kerult oda, hogy magyarazza, nehogy tevedes essek!), hogy a hit az ujjaszuletes eredmenye (Jn. 1:13), valamint a bizonyiteka (1Jn. 5:1). Mindharom igeversben (Jn. 5:24 is), a hit gyakorlasa jelenidoben van, az ujjaszuletes (vagy lelki feltamadas) pedig mult idoben.
    A Jn. 8:47 ellenkezo iranybol is megkozeliti. Itt ugye nem a ful hallasarol van szo, hanem a hit hallasarol, vagyis annak hianyarol, epp azert mert nem tortent meg az Istentol valo foganas, az ujjaszuletes.
    Ehhez a vershez hasonlit nagyon a Janos 10:26 de ti nem hisztek, mert nem az én juhaim közül valók vagytok.
    Aki nem szuletik ujja, nem latja Isten orszagat, de nem is erti annak beszedet. Nem is ertheti, az 1Kor 2:14 szerint.
    Illik meg ide az 1Kor 12:3 - Ezért tudtotokra adom, hogy senki sem mondja: "Jézus átkozott", aki Isten Lelke által szól; és senki sem mondhatja: "Jézus Úr", csakis a Szentlélek által. Aki Jezust Urnak vallja, az annak a jele, hogy megkapta a Szenlelek elsodleges ajandekat, az ujjaszuletest, a belekoltozest, az ismerest, a megszabaditas altal torteno uralomvaltast. (lasd 1Kor. 12:2)
    Hogyan tortenik az ujjaszuletes? A teremteshez hasonlo modon: Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. (2Kor.4:6). Ujjateremtetunk, uj teremtesekke leszunk, ugye?
    Az 1 Janos-i levelet, tobbek kozott ugy ismerjuk, hogy azert iratott, hogy tudjuk: bent vagyunk, vagy kint. Az ujjaszuletes tobb (vagy lehet osszes?) bizonyiteka fel van itt sorolva. Ezert fontos az 1Jn. 4:6 es az 5:1 is: mert helyrerakja ezt az ujdonsult tanitast, es visszaallitja a sorrendet, amit a regiek vallottak: elobb van testi elet, utana lesz, viz es Lelek altal lelki elet. Elobb ujonnan kell szuletni (nem tudjuk megtenni magunk), utana fel kell nezni a keresztre (a mi felelossegunk). Elobb Isten, utana az ember.
    1Kor.1:30 Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok.
    Lenne meg sok ige, de nem sorolom. Inkabb "kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt;és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között,és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön."
    A 34 eloadas kozul en a harom Voddie Baucham eloadassal kezdenem, utana Paul Washer, utana szep sorban a tobbiek (:
    Isten aldjon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a visszajelzést a posztról, dicsőség az Úrnak, ha tetszett.

      Az egyháztöri ismeretét fontosnak tartom, és bár gondolkodóba is estem, hogy pontosan melyik régi tévtannal hozol engem kapcsolatba (gondolom erről van szó), nem igazán tudtam rájönni. Ha van konkrétum ezzel kapcsolatban, akkor kérlek írd meg, mert ez is érdekel.

      Írtad: "A megteres es ujjaszuletes valoban egyszerre tortenik, de megse egyszerre, mert az egyik elobb kell legyen, es utana a masik. Az egyik egyszer tortenik, a masik pedig eletunk minden napjan meg kellene tortenjen."

      Abszolút egyetértek! De itt azért olyat is belekeverünk, ami nem tartozik szorosan ide. Az új életben járás az egy másik fontos dolog és azt hiszem, tényleg kavarodunk, ha ezt is idekeverjük.

      Az igékről:

      A Jn.1:13 nem állítja, hogy a hit az újjászületés eredménye, hanem pontosítja, vagy kibővíti, amit előbb írt. A "valakik pedig befogadák őt" az egyik meghatározás, és ennek mintegy szinonímája az "akik az ő nevében hisznek" és tovább is megy: ők ugyanazok, "akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek". Ez a három dolog elválaszthatatlan. Mintha azt mondanám "Esztiről beszélek, tudod, aki ötgyerekes anya, Hédi lánya, keresztény". Mindhárom igaz, és nem kell sorrendiséget keresni, csak azért írja le, hogy megerősítse, hogy ezek összetartozó dolgok. Ugyanarról a dologról van szó, gyakorlatilag a keresztény szót helyettesítő állításokat írt. Ez inkább pontosítás volt, hogy mindenki a testvériségből értse, hogy ezek a dolgok azonosak - nem pedig egy teológiai magyarázat arról, hogy mi jön mi után.

      A másik három ige esetében egyetértek azzal, amit leírtál, azt azonban továbbra sem gondolom, hogy ezek az igék alátámasztják, amit írtál, vagyis hogy "a Szent Lelek ujjaszul, utana hiszunk es megterunk." Azért nem támasztják alá, mert ezekben az igékben a hitről van szó meg az újjászületésről, de a megtérésről nem. Nem mondhatod, hogy az újjászületés és a megtérés KÖZÖTT jutunk hitre, amikor a megtérésről itt szó sem esik. Ráadásul a hit itt nem az első felismerést jelenti (nem azt, amikor első alkalommal gyúlik hit a szívben), hanem egyfajta folyamatos cselekvést, megvallást, életvitelt, szemben azzal, aki csak egy ideig hisz, vagy pl. a Simon mágus-féle számító hittel. Ha ezekben az igékben a hit valóban a folyamatosságot hangsúlyozza ki, akkor a megtérés nem illik a sorrendedbe, mert az a döntés az alapja annak, hogy az ember tudjon folyamatosan hinni: vagyis, ha már folyamatosan hisz, akkor nyilván korábban már elköteleződött. Nem tudom, érthető-e, amit próbálok mondani.

      Amikor azt mondom, hogy a sorrend az, hogy először hit, aztán megtérés/újjászületés, akkor én a hit alatt az egyszeri hit-gyúlást értem, nem a folyamatot. Azt, amikor először döbben rá az ember arra, hogy Jézus Krisztus valóban Isten és Úr. Tehát úgy hiszem, ebben elkommunikáltunk egymás mellett.

      A további igéknél azt látom, hogy nem mutatják egyértelműen az ok-okozati viszonyt, mert nem utalnak a sorrendiségre, hogy melyik van előbb (vagy melyik miatt nem igaz a másik sem). Mást akarnak ott közölni, nem azt, hogy mi következik mi után.

      Az, hogy előbb újonnan kell születni, utána felnézni a keresztre nem érthető számomra: a keresztre felnézés az emberi elköteleződésnek felel meg? Ha igen, akkor végül is itt a megtérés/újjászületésről van szó, ezt meg úgysem tudjuk szorosan különválasztani. Mindenesetre az újjászületésre nincsen felszólítás, a megtérésre viszont van. Ahol pedig az Ige az egyikről beszél, ott a másikról hallgat, tehát lehet, hogy egy körben kellene emlegetnünk a kettőt.

      Nem tudtam, hogy a régiek különválasztották ezt, és azt sem tudom, hogy kik azok a régiek, akikre utalsz (apostolok? egyházatyák? régi hitelődök a korábbi századokból?). Kérlek, ha van kis időd, fejtsd ki ezt is.

      Ha lesz időm, meghallgatom az előadásokat, köszi szépen a tippet, hogy melyikkel kezdjem.

      Áldjon az Úr téged is.

      Törlés
  9. A megtérés tökéletes mintája a Lukács 15,11-32-ben van leírva. Ez a tékozló fiú története.
    Ez a srác ugye hátat fordított az apjának, elherdálta az örökségét, végül mivel már a gyomrát sem tudta megtölteni, éhesen, megalázva hozott egy döntést: "Felkelvén elmegyek az én atyámhoz.". És fel is kelt, és valóban elment az atyjához.
    Ez az igazi megtérés! Első lépésben megszületik a belső döntés, majd a belső döntés cselekedetben megnyilvánuló végrehajtása következik, vagyis az otthonhoz, az atyához való visszatérés
    A megtérés szó az Újszövetségben a görög metanoein szó fordításaként szerepel, melynek a jelentése "meggondolja magát", "megváltoztatja a véleményét".
    E szerint az igazi megtérés egyszerűen egy szilárd belső elhatározást, véleményünk megváltoztatását jelenti.
    Az Ószövetségben a "megtérés"-nek fordított szó azt jelenti hogy: "megfordul", "visszatér", "visszafordul".
    E kettő szerint a megtérés tehát egy belső elhatározás. amely úgy jut kifejezésre, hogy visszafordulunk, megfordulunk-azért, hogy egy teljesen új irányba nézzünk és haladjunk.
    Az egész Újszövetség azt tanítja, hogy az igazi hitet, igazi megtérésnek kell megelőznie. Vagyis igazi megtérés nélkül sohasem lehet igazi hit.
    Az Újszövetségben bevezetésében már el is hangzik a felszólítás:
    Márk 1,3-4
    Majd Jézus hírdeti:
    Márk 1, 14-15
    Jézus tehát nem hitre, hanem megtérésre szólít fel. Először térjetek meg azután higgyjetek!
    Lukács 24, 46-47

    Saját akaratából nem képes az ember Istenhez fordulni és megváltást nyerni. Ezt Isten kezdeményezi azzal, hogy maga felé fordítja az embert. Az első lépés midnig Istené.
    János 6,44

    Vagyis az első lépes Istené, azzal, hogy maga felé fordítja az embert, de odamenni hozzá az embernek kell, saját szabad akaratából!

    Mindezek alapján a Szent szellem nem szül ujjá.
    Isten vonz az Ő Szent Szelleme által. Odafordít maga felé, de utána utána el kell indulni felé és oda kell menni hozzá és el kell mondani neki, hogy el akarsz fordulni az eddigi életedtől.
    Utána erről hitet teszel azzal, hogy veszed János keresztségét, azaz bemerítkezel vízbe.
    Majd a következő igék alapján veszed a Szent Szellemet:
    Apcsel. 2,17 és 33.
    Apcsel. 10, 44
    Apcsel. 11, 15

    Vagyis Eszter igei sorrendben írt a megtérésről.

    És akkor még Eszti post-járól nem is írtam. De majd jövök.

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm mindenkinek, aki eddig hozzászólt: jó Isten dolgain így elgondolkozni.

    Jehudit, köszönöm, és remélem, a posztról is írsz majd.:)

    VálaszTörlés
  11. Hogy ne szaporitsuk tovabb a sajat magyarazkodasunkat, es ne vesztegessuk az idot olyan dolgokat leirni, amin sokkal komolyabb emberek sokkal tobb elmelkedesi ido es igeismeret utan sokkal tobbet es jobbat irtak, ime: amirol mi vitatkozunk, az az Ordo salutis, vagy a megvaltas sorrendje.
    Az "egyetlen" ket tan ami letezik, es magaba foglalja a tobbi osszeset ebben az "udvosseg kerdeseben" a kalvinizmus es az arminianizmus. A kalvinizmus az amit Isten, Jezus, Pal, Augustinus, Luther, Kalvin, Karoly, Whittfield, Knox, Spurgeon, Lloyd Jones, Lutzer, Piper, Washer, Macarthur, Sproul kepvisel, az arminianizmus az amit az ember, a farizeusok, Pelagius, Erasmus, Arminius, Finney, Billy Graham (es 1900 ota olyan sokan, hogy sorolni sem lehet, epp ezert eszrevenni sem!) kepvisel.
    Igen, a poszt teljesen masrol szol, de talan megsem. Mert ezt a vonalat amit te leirtal csak azok latjak meg, teszik magukeva, akik az ige teljes szavavihetosegere es elegsegessegere epitenek (inerancy and sufficiency), akik hiszik hogy nem teved, es minden kerdesre valaszol (akik tobbek kozott kreacionistak, nem teveznek, alazatban tartjak asszonyaikat es verik a gyerekeiket :)).
    Ezert, mivel az udvozulesrol valo arminianista nezettel nagyon kilogsz a sorbol, mereszeltem irni, es ennyire a gyokerekhez terelni a temat.
    Nagyon nehez (persze Istennek semmi sem lehetetlen, O segithet) de nagyon fontos lenne meglatni, hogy a teves indulas milyen teves kovetkeztetesekhez fog vezetni.
    Nagyon sokat kellene meg irni! De kezdesnek, lehet hogy eleg lesz ha ezutan nyelvtanilag, es logikailag is nagyon komolyan veszed az igeket, a versekben minden szot! Egy egyszeru pelda:
    1Janos 4:19 Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.
    Szerinted Isten szeretete egy ember irant valoban szukseges es elegseges ok ahhoz, hogy iranta valo szeretetet valtson ki belole? Vagy nem? Kell hozza meg az emberi akarat/valasztas/dontes/elfogadas/meghajlas?
    Vagy esetleg valoban elegseges ok, Isten szeretete valoban ohatatlanul es ellenallhatatlanul szeretetet idez elo az emberben, a valasztottakban. Esetleg erre van ige is? Roma 5:5, Gal. 5:22, 1Jn. 4:7-8.
    Lehet hogy a Krisztusban hives es a szeretet biztos bizonyiteka az ujjaszuletesnek, es ezert a kivalasztasnak is, es ezert ad halat Pal MINDIG Istennek (pl. Kol. 1:4) valamelyik varosban lako valasztottakert es hivokert?
    Na de nem szaporitom tovabb, hagyom a regieket beszelni. Esetleg kedves felesegemet hagyom, hogy valaszoljon privatban (vieaime@yahoo.com) a tobbi kerdesre.
    Isten aldjon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Szerinted Isten szeretete egy ember irant valoban szukseges es elegseges ok ahhoz, hogy iranta valo szeretetet valtson ki belole?"

      Igen, így gondolom! De az igazi szeretetben szabadok vagyunk reagálni. A szeretet nem kényszerít viszontszeretésre, hanem megadja a lehetőséget rá. Isten azt akarja, hogy MINDENKI megtérjen, ezt írja az Ige. Ő a szeretetét mindenkinek megmutatja, mindenkit késszé tesz arra reagálni és van, aki erre nemet mond - Isten pedig elfogadja a szeretete ilyen módon való visszautasítását.

      Ha nem így lenne, akkor hogyan is akarhatná az Úr, hogy mindenki üdvözüljön, ha egyszer Ő rendelt eleve kárhozatra embereket??

      Emellett nagyon elgondolkoztatott, amiket írtál. Úgy érzem, tovább kell gondolkoznom és tanulmányoznom ezt a témát...

      Törlés
    2. Csak röviden, talán segít a múlt hétvégén beszélgettem egy idős holland bácsival, és ő említette, hogy a közösség ahol felnőtt hasonlóan azt tanította, hogy csak Isten különleges indítása miatt, lehetséges ha valaki megtér (pl. olyan élmény mint Pál megtérése) és ez odáig vezetett sokan egész életükben csak azért imádkoztak, hogy megtérjenek. A beszélgetés után jutott eszembe ez a vita itt a sorrendiségről, eddig ezen nem gondolkoztam. Féltem azokat, akik nagyon ezt hangsúlyozzák, hogy a szükség idején nem lesz bizalmuk arra, hogy megtapasztalják Isten minden értelmet meghaladó szeretetét. Pedig Isten mindenkit, mindenhol hív!

      „…az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek: Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.”
      ApCsel 17:30-31

      Törlés
    3. Köszönöm, Gyula. Igazából én sem akartam ezt a témát a sorrendiségre kihegyezni: most már látom, hogy megvan a veszélye, hogy így elveszünk a részletekben.

      Azt hiszem, nem véletlen, hogy a Bibliában nincsen erre (mármint a pontos sorrendre) egyértelműen megfogalmazott igei gondolat: morzsák vannak itt és ott, amiket próbál mindenki a maga elméletei szerint egy egésszé összerakni. De nem vagyok biztos abban, hogy egyáltalán bármit is össze kell rakni...

      A lényeg valóban az, amit te is írtál: Isten akarja, hogy minden ember megtérjen és így nekünk ezen kell munkálkodnunk.

      Törlés
    4. "A kalvinizmus az amit Isten, Jezus, Pal, Augustinus, Luther, Kalvin, Karoly, Whittfield, Knox, Spurgeon, Lloyd Jones, Lutzer, Piper, Washer, Macarthur, Sproul kepvisel, az arminianizmus az amit az ember, a farizeusok, Pelagius, Erasmus, Arminius, Finney, Billy Graham (es 1900 ota olyan sokan, hogy sorolni sem lehet, epp ezert eszrevenni sem!) kepvisel."

      Kedves Miklós, az első mondat istenkáromlásnak is beillik (ráadásul a felsorolt tanítók nem is vallják mindannyian a kálvinizmus mind az öt pontját), a második mondattal együtt pedig azt a hazugságot hinti, hogy a kereszténységen belül az üdvösség elnyerésével kapcsolatban mindössze ez a két irányzat (kálvinizmus és arminianizmus) létezik.

      Pedig nem. Itt egy videó a kálvinizmus hamis istenképéről: http://www.youtube.com/watch?v=ZL5kZzA0yys (Dave Hunt: What Love Is This? Calvinism's Misrepresentation of God)

      A sorrendiséggel kapcsolatban: Isten nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt akarja, hogy mindenki megtérjen és éljen. Mindenkit hív, és ki így, ki úgy reagál. Ő pedig üdvözíti azt, aki Hozzá jön.

      Törlés
  12. http://palheidfogel.gportal.hu/portal/palheidfogel/upload/438951_1205960220_01429.pdf

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, a napokban el fogom olvasni.

      Törlés
  13. Orulok! Hogy ratapintottal a kerdes lenyegere, es hogy elfogod olvasni amit kuldtem.
    En itt kilepek (: De neha meg benezek olvasni.
    Az Ur legyen a jokkal!

    VálaszTörlés
  14. Eszti én is köszönöm, hogy írtál az elvilágosodott egyházi gyakorlatról. Az Újszövetséget olvasva nem jutna eszünkbe az egyház frakcionálása, ahogy írtad is. Szerintem amiatt volt így mert a testvérként szerették egymást a keresztények mindennap megélve azt amit Jézus mond: az én anyám és testvérem azok akik Isten beszédét hallgatják és megteszik, aki elhagy mindent és követ engem százannyit kap, ezek mind más minőségű kapcsolatokról beszélnek, mint hétvégi néhány órás istentisztelet + hétközben egy két ima vagy bibliaóra.
    Ha tényleg igaz testvériség van akkor ezek a látlelet szerinti problémák együtt leküzdhetőek ...

    VálaszTörlés
  15. Nagyon igazad van, Gyula. Valóban fontos arról is gondolkozni, hogy miért alakult így az egyház, és attól is, hogy mi módon lehetne visszaállítani az eredeti állapotot. Tulajdonképpen rátapintottál a lényegre, amikor azt írtad, hogy "ha tényleg igaz testvériség van, akkor ezek a látlelet szerinti problémák együtt leküzdhetőek" - mostanában sokat gondolkozom pont ezen és keresem a megoldást, a feloldást, a válaszokat.

    Köszönöm, amit írtál: így továbbgondolkozhatunk ezen.

    VálaszTörlés
  16. Igen, Gyula! Nagyon rátapintottál a lényegre! Nálunk mondjuk nincs korosztályos biblia oktatás. A megtérteknek tartunk kezdő, illetve haladó biblia sulit. A gyerekek "hitéleti oktatása" és a megtéréshez való elvezetése nálunk a szülő feladata.
    Viszont amikor gyülekezeti alkalmak vannak, a gyerekeket általában leadják a gyerekvigyázóba.

    VálaszTörlés
  17. Bocs, de valamiért nem tudtam a bejegyzésemhez hozzáírni, így most folytatom.

    Tehát van gyerekvigyázás, de nincs bibliaoktatás. A gyerek csak úgy elvan a nagy masszában. A magam részéről ezt nem kedvelem. Jobban szeretem, ha bent van és hallgatja a dícséretet ésnrészt is vesz benne. És hallgassa a taniítást is!

    VálaszTörlés
  18. Ismét nem tudok sem javítani a már leírtakban, sem tovább írni. Inkább megírom mélben

    VálaszTörlés
  19. Írd meg mail-ben, ha benned maradt valami fontos, amit a témához hozzáfűznél. Én azért közzétettem a hozzászólásaidat, mert így is építő és a hibák nem zavaróak. Remélem nem baj.:)

    (Ha baj, szólj, és akkor utólag kimoderálom, amit írtál.)

    VálaszTörlés
  20. Kedves Eszti,

    nagyon örülök ennek az írásnak is.

    Nekem régóta rossz érzésem volt a gyülekezeti "gyerekmunkával" kapcsolatban, és már négy-öt évvel ezelőtt sem engedtem a gyerekeimet a gyerekfoglalkozásra (anyásak voltak nagyon, nem is akartak menni amúgy se), hanem szépen ott ültek velem az istentiszteleten. A gyülekezetben a jelszó ugyanis ez volt a gyerekhitoktatással kapcsolatban: élményközpontúság. Ettől a hideg is kirázott, meg az is, amikor rendszeresen játszóház szervezésével próbálták a templomba becsábítani a környéken lakó kisgyerekeseket.

    Egy gyerek mit tanul meg mindebből: a gyülekezet a sütizés-teázás, a kreatív (alapfogalom!) foglalkozások, az amatőr színielőadások és a móka, kacagás színtere. És még Jézus is is nagyon szeret minket. (Három és fél éve eljöttem ebből a gyülekezetből, mert az élményközpontúság - miszticizmus - az istentiszetelen is megjelent.)

    Nekem nagyon sokat jelentett, amikor egyik nőtestvérem elmondta, hogy nekik gyerekkorukban milyen volt a gyerekfoglalkozás: az idős lelkészbácsi Jézusról beszélt nekik, de olyan szeretettel, olyan magával ragadón, hogy azért mentek oda, hogy azt hallgassák, és őbennük is vágyakozást ébresztett az Úr Jézus után. Nem színeztek, nem készítettek papírfigurákat, nem kellett valamivel lekötni őket, hogy csöndben legyenek, mert Jézusról akartak hallani.

    Az is a baj, hogy a gyülekezet egésze hogyan áll a gyerekekhez. Vannak, akik nem szeretik, ha hangoskodnak a gyerekek, ezért az anyukák gyakran eleve nem is viszik be a kicsiket, hanem leadják a "gyerekmegőrzőbe". Pedig ha a gyerek egészen kicsi korától megszokja, hogy van, amikor csendben kell lenni, és suttogni kell, ha mondani akar valamit, akkor nem fog hangoskodni, és kibír annyi időt, ameddig az istentisztelet tart, ezt tapasztalatból tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsuzsi!

      Köszönöm ezeket a jó gondolatokat, én is így látom. Érdekes, hogy azért többen látjuk, hogy kilóg a lóláb a korosztályos izolálásban és abban a szórakoztatásban, ami ott történik (persze foglalkoztatásnak mondják, de tulajdonképpen ezt jelenti). Örülök annak, hogy a hívők egy része érzi a kóros állapotot és képes egy jó döntést hozni arról, hogy ő ebből nem kér. Bár lennénk még többen, akik így gondolkoznak!:)

      Törlés
  21. Sziasztok!
    Nem értem Miklós érveit. Isten megérinti a szívem, én elhatározom, hogy igen, ezt az életet akarom élni, megbánom a bűneimet, megtérek (saját, szabad döntésemből, akaratomból), majd újjászületek. Isten hív - én döntök - Ő újjászül. Szerintem.
    Vegyük a gazdag ifjú példáját: Jézus hívta - az ifjú ugyan betartott mindent, amit a törvény mondott, de amit Jézus kért tőle, az túl sok volt neki, ezért úgy DÖNTÖTT, saját akaratából, hogy nem tért meg - vagyis nem is született újjá.
    Eszti, egyébként a posztod érdekes, ezen nem is gondolkodtam még, viszont egyetértek vele.

    VálaszTörlés