Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. február 22., vasárnap

Ki a hibás?



Ez az első olyan poszt, amely egy olvasói komment alapján születik.

Idézném: Bizony nagyon nehéz feladat úgy nevelni egy gyermeket, hogy 2o évesen is az Úr mellett maradjon. Sajnos rengeteg fiatalt látok, akik gyerekkorukban a gyülekezetben nőttek fel és tényleg jó példát láttak otthon, később meg teljesen az ellenkezője lett az életükben. Messzire elkerülik a gyülekezetet és hallani sem akarnak az Úrról. De vajon miért? Elrontottak, elronthattak valamit a szülők? Vajon ők a hibásak?

A válasz sajnos az, hogy igen: a szülők rontották el. Ez nem kárhoztatás, hanem ténymegállapítás.

Hogyan gondolhatom ezt?


Megfigyeléseim alapján a következőkre jutottam.

1. Minden gyermeknek megvannak az alapvető testi szükségletei, úgy mint:

- megfelelő
táplálás,
- megfelelő mozgás,
- megfelelő
ruházat,
- megfelelő védettség
.

Ha egy gyermek nem, vagy csak részben kapja meg az alapvető testi gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben. Mivel a szülők az első számú információforrás a világgal kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a világba vetett hite is (vagyis többé már nem fogja biztonságos, érdekes, élhető helynek tartani a világot és ezért nem is akarja majd felfedezni azt a szülőkön keresztül, hanem befordul a saját kis világába).





2. Minden gyermeknek megvannak az alapvető lelki szükségletei, úgy mint:

- feltétel nélküli elfogadásra való igény,
- elrejtettség igénye,
- elismerés és értékesség érzésének igénye.


Ha egy gyermek nem kapja meg az alapvető lelki gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben . Mivel a szülők az első számú információforrás Istennel kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a gyerek Istenbe vetett hite. (vagyis többé már nem fogja szerető, gondviselő, mindenható Istennek tartani az Urat és ezért nem is akarja majd felfedezni Őt a szülőkön keresztül, hanem vagy kitalál magának egy hamis istent, aki kielégíti a szükségleteit- ez persze csak illúzió, vagy teljesen istentagadóvá válik).





3. Minden gyermeknek megvannak az alapvető intellektuális szükségletei, úgy mint:

- önmaga testi és érzelmi megismerésének az igénye,
-
a környező világ megismerésének az igénye,
- Isten és az ő törvényei megismerésének az igénye (vagy az erkölcs megismerésének igénye),
- megfelelő kihívások igénye,
- megfelelő korlátok (szabályok rendszere) betartatása iránti igény.

Ha egy gyermek nem kapja meg az alapvető intellektuális gondoskodást a szüleitől, akkor sérülhet a bizalma a szüleiben . Mivel a szülők az első számú információforrás saját maga értékével és korlátaival kapcsolatban, ezért alapvetően megrendülhet a gyerek saját magába vetett hite. (vagyis többé már nem fogja szerethető, okos, értékes és életrevaló embernek tartani saját magát és ezért nem is akarja majd megismerni magát a szülőkön keresztül, hanem falakat húz maga köré hamis sztereotípiákból és bezárkózik, vagy lázadó lesz).





Látható, hogy a gyerek első és legautentikusabb forrása Isten, a világ, és saját maga megismerése szempontjából az anyja és az apja. Ha ők ketten valamit elmulasztanak, akkor az valamilyen módon hat a gyermekükre. Nem lehet pontosan tudni, hogy melyik gyerekre milyen mértékben, hiszen a gyerekek tűrőképessége és érzékenysége más és más. A szülők sem hibáznak állandóan ugyanazon a területen, vannak jobb és rosszabb időszakok a gyermekeikről való gondoskodásban. De tény, hogy van ok-okozati viszony a gyerekek hite és a szülőkkel való kapcsolatuk között.

Amikor egy másik család életét vizsgáljuk, akkor könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy csupán azt tesszük mérlegre, hogy mennyire istenfélőek a szülők, illetve hogy milyen kedvesek egymáshoz a családtagok. Ezen tények alapján hamis képet kapunk.

Egy gyerek hitehagyottá válhat egy mindig mosolygós, istenfélő családban is, hogyha a szülei:

- rendszeresen kritizálják,
- gyakran megszégyenítik,
- időnként kinevetik,
- testileg bántalmazzák,
- másokhoz hasonlítgatják,
- gyakran kárhoztatják,
- testileg eltaszítják maguktól (nem engedik közel magukhoz),
- mások előtt szidalmazzák,
- figyelmen kívül hagyják az érzéseit, a véleményét, a személyét,
- nem imádkoznak érte eleget.





Akkor is bekövetkezhet ez, hogyha a szülők:

- túl rugalmatlan szabályokat alkalmaznak a gyerekekkel szemben túl kategórikusan,
- gyakran hivatkoznak arra, hogy Isten minden bűnöst megbüntet,
- sohasem ismerik be, ha hibáznak, hanem tökéletesnek akarnak látszani akkor is, amikor a gyerek előtt lelepleződik a bűnük,
- Isten szent és bűngyűlölő voltát túlhangsúlyozzák Isten bűnöst szerető, megbocsátó jellemével szemben,
- az előző felsorolás hibái mellett azt kommunikálják, hogy a dolgokkal, amit tesznek, Isten is egyetért
- egyáltalán nem, vagy csak alig beszélnek Istenről, vagyis elrejtik a gyermek elől az igazságot,
- képmutató életet élnek (a saját szabályaikon erőszakot vesznek a tetteikkel, és önmagukat igazolják a szavaikkal).

Az alább felsorolt dolgokat a szülők gyakran 'otthonról hozzák' és teljesen öntudatlanul, tehetetlenségből vagy düh kényszere alatt teszik. A legtöbb esetben nemcsak a tettükkel nincsenek tisztában, hanem azzal sem, hogy az mit okozhat a gyermekükben. Naivak, mert azt gondolják, hogy elég Istenben hinni és imádkozni a gyerekeikért, és akkor majd mindaz, amit tesznek, megszépül.

Az igaz, hogy az Isten szerinti, hittel elmondott imádságnak hatalmas ereje van!

Az is igaz, hogy az istenhit segíthet a gyerekek nevelésében.

De a mi tetteink képesek lerombolni az imáink által véghezvitt munkát. A tinik/fiatalok igen türelmesek, és sok baklövést elnéznek a szüleiknek, de egyet nem. Ez pedig a képmutatás. A képmutatástól megremeg a hitük és ez az egy dolog önmagában képes olyan hitválságot okozni nekik, aminek könnyen lehet hitehagyás a vége. Az egyház tele van képmutató hívőkkel. És a fiataljaink ezt tisztán látják- és kezd tele lenni a hócipőjük. Szükségük van olyan hús-vér szellemi emberekre, akik megélik a hitüket és beismerik ha kudarcot szenvedtek. Szülőként minél jobban igyekszünk takargatni vagy szépíteni a bűneinket és a hibáinkat, a fiatalok szemében annál mélyebbre csúszik a kereszténység- hiszen mi vagyunk az elsődleges forrásuk Isten megismerésében.

És ezt csak nagyon kevesen látják be a régiek közül.





Mi a megoldás?

I. Szeressed a gyermekedet! Szeressed őt úgy, hogy megérezze. Szeressed úgy, ahogyan Isten akarja! A szeretet körül sok félreértés van.

Az nem valódi szeretet, hogy szabadjára engedem és hagyom, hogy azt tegye, amit csak akar. Hamarosan úgyis rájön, hogy nem teheti azt, amit akar- de addigra a szülők már keserű kedvűek lesznek a gyerekükkel, amiről nem is a gyerek tehet, de ő aratja a helyzet gyümölcsét. Ha nem otthon ismeri föl, hogy nem tehet azt, amit akar, akkor az veszélyes és fájdalmasabb lesz a számára.

Az sem igazi szeretet, hogyha megfojtom az életét rengeteg szabállyal és a szabályszegést keményen büntetem. Ebben a helyzetben nem tud ideálisan fejlődni a személyisége és a felelősségtudata, amit vad lázadással és minden szabály felrúgásával old majd fel- ez pedig megint csak veszélyes a gyerek jóléte szempontjából.

II. Az igazi szeretet ilyen:

Először is időt szán a gyermek megismerésére. Ha több gyermek van, akkor külön-külön.
Azután, ha megismerte, akkor elkötelezi magát arra, hogy feltétel nélkül elfogadja őt, és folytonosan jóhiszemű lesz vele szemben.
Tiszteli a gyermeket, mint Isten teremtményét.
Ünnepli a gyermekben Isten munkáját, ahogy fejlődik a jelleme, az értelme.
Őszinte a gyermekhez. Nem beszél mellé, hanem az ő nyelvén magyarázza el neki a dolgokat.
Érzékeny a gyermekre és komolyan veszi az érzéseit, a gondolatait és a félelmeit.
Tud Isten tervéről a gyermekével kapcsolatosan és mivel még nem ismeri e terv részleteit, kéri Istent, hogy minél többet mutasson meg belőle, azért, hogy aszerint nevelhessen.
Gyakran imádkozik a gyermekért.



III: És a három legfontosabb:

Folyamatosan gyermeke bibliai értelemben vett boldogulását munkálja (istenismeretet és istenfélelmet ültet a szívébe). Bölcsen kihasználja az alkalmakat arra, hogy Istent és az ő törvényét közel hozza a gyermek világához és megszerettesse vele azt: beszél, énekel, tanít, olvas Isten dolgairól, és belevonja a gyermeket a saját szellemi életébe.

Beismeri, ha hibázik. Bocsánatot kér, hogyha bűnt követett el. Ő maga is állandó megbocsátásban és elengedésben jár, és Isten megbocsátását hirdeti a gyermek bűneit látva.



Fegyelmez. Annyira szereti a gyermekét, hogy nem hagyja a bűnt eluralkodni a testében, hanem a lázadás, az engedetlenség és a gonosz szív csíráit irtja. Következetesen, fáradhatatlanul, határozottan, de együttérzően teszi ezt. A gyermekben egyre inkább a jót erősíti.

A fentiekre nagyon sok ige van, amit most idő (meg energia) hiányában nem írok le, de egy másik posztban szívesen megteszem, ha van rá igény.:)

10 megjegyzés:

  1. Köszi Eszti! Nagyon világos és érthető. Kötelező olvasmánnyá kéne tenni minden hívő szülő számára.

    VálaszTörlés
  2. Én is köszönöm! Gondolkodom rajta, hogy kinyomtatom, és elviszem a gyülibe kismamakörre. Olyan hálás vagyok érted és Kamilláért is!

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy hasznosnak találtátok. Azt hiszem jó lenne automatizált levélként félévente elküldeni saját magunknak a célra tartás megerősítése végett. :)

    kilike, nyugodtan nyomtasd ki.:) Nálunk az elmúlt női körön valaki épp Kamilla egyik bejegyzését olvasta fel kinyomtatott formában.

    Köszönöm a visszajelzést, sokat jelent, amit írtatok.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon meglepődtem,hogy ilyen tisztán látod a dolgokat és nem vagy elfogult azokkal a szülőkkel szemben,akik azt hangoztatják,hogy de hát ők nem így nevelték gyermeküket,nem értik miért változott meg stb.
    Konkrétan a családomban is van olyan huszonéves,akinek a szülei erőszakolták,hogy menjen gyülekezetbe,ha beteg,ha fáradt,ha esik ha fú,ha akart ha nem és mikor megnősült,teljesen az ellentéte lett,azt mondja végre nem parancsolnak a szülei,azt tehet ami jólesik és sajnos nagyon eltávolodott az Úrtól.Ilyen esetek is vannak :((
    Köszönöm,hogy ilyen jól elmagyaráztad,én rengeteget tanultam belőle,mint szülő!!

    VálaszTörlés
  5. Igen, elég szomorúak az olyan esetek, mint amilyet te is leírtál a rokonoddal kapcsolatban. A legszörnyűbb az egészben, hogy a legtöbb ilyen szülőnek halvány fogalma sincs arról, hogy mit okozott a gyerekében. Még akkor sem érti, miután a gyerek felnőtt és lehetősége lenne objektíven megvizsgálni a múltat, a saját nevelési szokásrendszerét. Ő csak azt akarta elérni, hogy a gyerek jó helyen legyen- a gyüliben. És mégis: a cél nem szentesíti az eszközt...

    Az ilyen szülő a legtöbb esetben teljesen jó szándékú, de mint tudjuk, bizonyos rossz helyek felé vivő út is jó szándékkal van kikövezve- és ez tényleg igaz itt.:( Nagyon sajnálom, hogy ez így van, mert azoknak a fiataloknak nem kellene a világban, de legalábbis távol Istentől lenniük...

    VálaszTörlés
  6. Köszi, Eszti! Én ki is nyomtattam, nagy segítség.
    Az ajánlott könyv nagyon szmpatikus, lehet, hogy beruházunk rá. :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem is nagyon tetszik, amit írtál. A saját tapasztalatomat tenném még hozzá: van a környezetemben pár ember, akikre nagyon felnézek, tisztelem őket az Úr ügyéért való munkálkodásukért. De megfigyeltem, hogy a gyermekeik egész más életet élnek (már a gyerekek is felnőttek). Azt gondolom azért, mert ezek az odaszánt életű emberek nem ismert/nek határt a gyülekezeti munkában,folyton alkalmakat szerveztek, vezettek, fél életüket az imaházban töltötték, de nem a családjukkal. Illetve ők is ott voltak, de a szülőket mégis hiányolhatták szerintem, és ők nem akartak hozzájuk hasonló életformát folytatni. Nehéz dolog ez. Mert ezeknek az embereknek a szolgálata sokak számára áldást jelent, de ugyanakkor épp a családnak nem. Nem tudom őket hibáztatni emiatt, hiszen az Úrért és az Úrnak élnek, talán nem is tudják, hogy a családjuk megy rá. Nagy a felelősség, mert elsősorban a gyerekeik lettek rájuk bízva. Jaj, de nehéz ez. Az Úrtól kapott bölcsesség kell ehhez is.

    VálaszTörlés
  8. liv, ha megveszitek és elolvastad, írj róla egy véleményt- érdekel, hogy te hogyan értékeled.:)

    VálaszTörlés
  9. leda, köszi amit írtál.

    "Nagy a felelősség, mert elsősorban a gyerekeik lettek rájuk bízva." Épp ez a kulcsa dolgoknak!

    Ha a gyerekeink nem járulékos csomagocskák az Úr szolgálatában, hanem ők maguk az Úr szolgálata, akkor könnyebb tudatosan nevelni. Komolyabban veszi az ember a gyerekeit és jobban számít a jellemük fejlődése, s Istennel való kapcsolatuk alakulása, hogyha megértjük, hogy elsősorban őértük kapunk majd jutalmat szülőként: Isten megítéli majd, hogy hogyan bántunk velük és kivé tettük őket.

    Egy feszültséget fel kell oldanom. A gyerekeinkről való többdimenziójú gondoskodás igen fontos. Az Úrnak való gyülis szolgálat is igen fontos. Akkor melyik a fontosabb, melyikbe kell több energiát fektetnünk? Melyikért kapunk mennyei jutalmat, számonkérést?

    Az a válasz, hogy mindkettő fontos. Mindkettőnek életünk részévé kell válnia. Ha nem szolgálunk az Úrnak, akkor akadályozzuk Isten országa növekedését.Ha nem gondoskodunk a gyerekünkről megfelelően, akkor szégyent hozunk a saját fejünkre, s Isten országát is kisebbítjük meg ezzel. Nem szabad szelektálni- törekedj arra, hogy az életedben mind a kettő működjön. Ugyanakkor: a gyerekeinkről csak mi tudunk gondoskodni szülőként- ha ezt nem tesszük meg, akkor olyan dolgot mulasztunk el, amit később már nem lehet bepótolni. (Igen, az Úr képes csodákra, de ne erre apelláljunk.)

    VálaszTörlés
  10. Jaj, mennyire igazad van! Nagyon szívesen olvasom a gondolataidat! Köszi, Eszti!

    VálaszTörlés