Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. február 14., szombat

Jól nevelj! Nagy a tét.

Felelősséggel tartozunk a gyerekeinkért. Isten számon fog kérni minden velük kapcsolatos döntésünket. Mi vagyunk azok, akik megszabják az ő szellemi irányukat. Bizonyos értelemben rajtunk áll vagy bukik az életük. Ez nagyon súlyos dolog. Éppen ezért muszáj jól csinálnunk a szülői dolgainkat, ha nem szeretnénk 'kapni a fejünkre' az Úrtól akkor, amikor majd szemtől szemben kell állnunk és számot adni az életünkről.



A másik dolog ezzel kapcsolatosan az az, hogy vajon ki ne szeretné megspórolni magának azt a szívfájdalmat és összetöretést itt a földön, ami annak a keresztény anyának és apának az osztályrésze, akiknek felnőtt gyermekei az Úrtól elfordulva tévelyegnek? Most kell jól csinálni! Húszéves korukban már hiába igyekszünk bepótolni a hosszú évek alatt elmulasztottakat. Isten csak limitált időre engedte át őket nekünk formálásra- addig mi vagyunk elszámoltathatóak az Úr előtt. A felnőtt éveikben pedig már ők felelnek saját magukért- az Úr előtt.



Vajon képesek lesznek erre akkor, amikor itt lesz az idő? Vajon helyt fognak tudni állni a gyerekeink a világ erős sodrása és az egyház punnyadása közepette? Vajon bölcs döntéseket fognak hozni az életüket illetően? Istenfélő és jellemes fiúk vagy kedves és házias lányok lesznek-e? Fogják-e tiszta szívből szeretni és mindenhová követni a Mestert? Bizonyos értelemben az már a vetés aratása lesz. A vetés most van. Ma vetünk. És nagy sokára aratunk csak. Akkor, amikor már rég el is felejtettük, hogy vetettünk. Akkor már nem lehet semmit visszacsinálni.


Amikor felnőttek lesznek, akkor már csak rajtuk múlik, hogy hogyan boldogulnak- de mi készítettük fel őket a boldogulásra! Tőlünk kapják a szárnyaikat és a gyökereiket. (Ez a szárnyas-gyökeres példa nagyon idevágó- erről még később írok egy külön posztot.)

Amikor felnőttek lesznek, akkor szülőként már csak a keserves sírás marad nekünk- a könnyelműen elültetett rossz vetésünk és a rossz aratásunk siratása. Vagy a szívből jövő, teli szájú nevetés- a jó állhatatos vetéséért és a jó aratásért. Tartsunk ki a jó vetésében ma. ÉS NAP MINT NAP!(Gal. 6:7-8)


Egy ének szövege jut az eszembe:


"Ébren légy, vigyázva várj,
hogy előtte majd megállj!
Mit Ő ígért, mind beváltja
az Úr, a nagy Király!"


Két példa arról, hogy a fent leírtakat Isten mennyire komolyan veszi:

- Éli életét elvette Isten azért, mert nem nevelte jól a fiait, s elnézte, hogy a szent dolgokat nem vették komolyan. A két fiú, Hofni és Fineás is meghaltak ugyanazon a napon. (1Sám. 3:11-14; 1Sám. 4. rész)




- A Biblia említést tesz 7 fiútestvérről, akik Jézusban való hit nélkül próbáltak ördögöt űzni egy másik emberből Jézus nevében- csúfos vereséget szenvedtek és kis híján erőszak áldozatai lettek. Bár az Ige egyet sem említ meg név szerint a hétből, de édesapjukat Skéva főpapot igen. Így ma minden Ige-forgató ember számára az édesapa, Skéva neve 'híres lett' - de nem úgy, ahogyan talán szerette volna... Fiai egyetlen istentelen tette alapján az apa nevén esett csorba- hosszú időre. (Ap.Csel. 19:13-16)

5 megjegyzés:

  1. Szia,
    nagyon elgondolkodtató, amikről itt írtál, de kicsit egyoldalú, úgy érzem. Ez a mi oldalunk, az emberé. DE itt van mindebben Isten, Isten kegyelme és szeretete, ami még a mi hibáinkat is képes jóra fordítani. Azért írom ezt, mert az utóbbi hetekben ezt éltem át. Nagyon-nagyon jól akartam csinálni saját erőmből és végül tiszta rongyosan végeztem, mondtam Istennek, hogy kész én már nem tudom mit tegyek, mi jó és mi nem vegye a kezébe ő az egészet. Nagyon magasak voltak mércék, amiket az anyukám és sok hívő elém állított és én azt nem tudtam sehogy sem teljesíteni. Nagyon görcsössé váltam, ami szintén akadályoz a felszabadult Isten szolgálatban. Persze tudom, te nem erről írtál. De a két példa, amit felhoztál, kimondottan azok ítélete, akiknek nem volt gondjuk házuk népére - főleg az apák felelőssége. Az hogy megtér-e a gyermekem, nem az én munkám eredménye, hanem Isten kegyelme lesz. Szerintem jól nevelni azt jeleni, hogy adjam át tőlem telhető legjobban az Istenben vetett hitemet és tanítsam meg őket Isten törvénye szerint élni. Ezekben a legnevelőbb hatású az Ige és a példamutatás. A többi pedig isten munkája.
    Sokkal fontosabbnak látom most már inkább arra fókuszálni, hogy nekünk, szülőknek mély kapcsolatunk legyen Istennel, hogy mindenben RÁ figyeljünk és akkor ő fog vezetni. És akkor működni fog az, amit Kamilla oldalán irtál az utolsó mondatban: én a külső szabályok helyett a belsőt jobban preferálom.:)- mert az Istenből fog táplálkozni.
    Szeretettel gondolok rátok (úgy érzem hasonlókat élek meg, mint te).
    Az Úr adjon neked mindezekben bölcsességet!

    VálaszTörlés
  2. "Szerintem jól nevelni azt jeleni, hogy adjam át tőlem telhető legjobban az Istenben vetett hitemet és tanítsam meg őket Isten törvénye szerint élni. Ezekben a legnevelőbb hatású az Ige és a példamutatás. A többi pedig Isten munkája."

    git, teljesen igazad van! Ez az írás most az emberi felelősséget volt hívatott egy kicsit megpendíteni. Nem hiszem én sem azt, hogy a SzentLélek munkája nélkül valaki megtérhet, akármennyire is jól nevelték. Ellenkezőleg.

    Viszont túl gyakran hallom emberektől, hogy az Úrra nyomják át a gyereknevelés felelősségét is. Ha nem tették meg a maguk részét, és mégis jól alakultak a dolgok a gyermekükkel, akkor azt hallom, hogy ők mennyire jól csinálták. Holott bűnbánattal kellene az Úrhoz járulni és kegyelemnek tulajdonítani a helyzet alakulását.

    Ha viszont rosszul alakultak a dolgok a gyerekükkel, akkor sem vállalják fel, hogy esetleg ők rontották el a nevelésnél, vagy a szeretetnél, vagy a hitnél. Ehelyett azt mondják, hogy nem rajtunk múlik a gyerekeik döntése, ők akármit tehetnek, akkor sem dönthetnek azok helyett.

    Pedig van egy korszak, amikor igenis dönthetünk helyette. Egyébként pont azt akartam hangsúlyozni, hogy mennyire nagy a jelentősége ezeknek a kisgyerekes éveknek. És olyan hamar elpörög mindez, és olyan hamar eljön az a korszak, amikor tényleg nem tehetünk már túl sokat (az imádságnak még ilyenkor is lehet életváltoztató hatása...).

    Alig ismerek olyan szülőket, akik felfogták, hogy mekkora a jelentősége a hitre és életre nevelés szempontjából a kisgyerekes korszaknak és tudatosan igyekeznek azt kiaknázni (Ez nem jelent tökéletes tetteket, de a szándékot igen.).

    A legtöbb ismerősöm ezekben az években megy vissza dolgozni, és már nem tud úgy törődni a kisgyermekkel szellemileg, mint akinek egyszer tényleg számot kell adnia erről. Inkább csak a túlélésre játszanak: megpróbálják ép ésszel megúszni a sokfelé-szakítottságot: a sokfajta elvárásnak való eleget tételt. Ez általában sikerül is, de az ára az, hogy mire felocsúdnak, eltelnek a formázható évek, és marad a bűntudat vagy a hárítás.

    Semmiképpen sem letörni akartalak, és megértem amit írtál- látod, én nem arról az esetről írtam, amiben te benne vagy.

    És tényleg, a legnagyobb befolyással a szülő megélt, őszinte, Istennel való szeretetkapcsolata van a gyermekére, a hitre nevelés szempontjából- ez az alap Isten áldásaihoz.

    De talán könnyebb az Úrra hagyatkozni, és Tőle kérni bölcsességet, és könnyebb az állhatatosságban kitartani, ha látjuk a tétet. Még az elején, és nem amikor már késő.

    Sok erőt neked, git. Hasonló csónakban evezünk, és tudom, hogy téged is a tenyerén hordoz és megtart az Úr. Áldás a családodra. Isten megáldja a kemény munkát, és tudja, hogy néha leeresztünk, kiakadunk, elcsüggedünk, belázadunk, szétzuhanunk- de azt is tudja (ahogy belül te is és én is tudom), hogy soha nem fogjuk föladni.:)

    VálaszTörlés
  3. Szia,
    köszi a biztatást :)
    Az biztos hogy igaz, hogy jó dolog időben tudatosítani mekkora felelőség a gyereknevelés, és más lesz a hozzáállásunk, ha látjuk a tétet.
    Most én is sokat imádkozom a hogyan továbbért, mert a kisebbik ősszel lesz 3 éves, letelik az anyaságim. Nagyon szeretnék továbbra is itthon maradni velük, de most elég sok minden összejött. hát meglátjuk hogy alakul!
    Mert az biztos, hogy ezekben az években taníthatunk meg a legtöbbet nekik!

    VálaszTörlés
  4. Bizony nagyon nehéz feladat úgy nevelni egy gyermeket,hogy 2o évesen is az Úr mellett maradjon.Sajnos rengeteg fiatalt látok,akik gyerekkorukban a gyülekezetben nőttek fel és tényleg jó példát láttak otthon,később meg teljesen az ellenkezője lett az életükben.Messzire elkerülik a gyülekezetet és hallani sem akarnak az Úrról.De vajon miért?Elrontottak,elronthattak valamit a szülők?Vajon ők a hibásak?(Ezt csak azért kérdem így,mert a bejegyzésedben feljebb írod:
    "Most kell jól csinálni! Húszéves korukban már hiába igyekszünk bepótolni a hosszú évek alatt elmulasztottakat."

    VálaszTörlés
  5. Cicolány, sajnos tendencia az, amit leírsz. Hogy mi lehet az oka? Jól látod, én javarészt a szülőkben látom. Senkit nem akarok vádolni, mert az sehova sem vezetne. Mindez egyszerű ténymegállapítás. Azt hiszem, kell egy posztot írnom a miértekről, mert abból viszont van egy pár.

    VálaszTörlés