A Biblia beszél róluk. Hatalmas, egyfejű, tűzokádók vízi élőlények: testi erejük és szépségük egyedülállóvá teszi őket az állatvilágban. Egyik állat sem hasonló hozzájuk. Ő az állatok királya, nem az oroszlán. És úgy teremtette őt Isten, hogy nincs benne semmi félelem.
Nagyon fontosnak látom, hogy az Ige beszél erről a lényről és nem is egy helyen csupán. Sajnos sokan úgy tekintenek rá, mint egy gonosz mesebeli ellenfélre, pedig ez nem helytálló. Bizonyára van alapja annak, amiket a mesékben megírtak a sárkányokról, hiszen az Ige szerint is erős és megfélemlíthetetlen állat, de csak mert a mesékben is írnak róla, még nem feltétlenül kellene mesefiguraként tekinteni rá. Az, hogy a mesékben is szerepel, még nem jelenti, hogy ne létezhetne a valóságban. Létezik is. De én sem gondoltam mindig így.
Nagyon örülök annak, hogy a sárkányokkal kapcsolatos igék előbb a szemem elé kerültek, minthogy a legidősebb gyerekeink abba a korba léptek volna, amikor először felmerül a 'mese-valóság kérdés'. Én így neveztem el azt a korszakot, amikor elkezdik kérdezgetni, hogy boszorkányok léteznek vagy csak a mesében vannak? tündérek léteznek? és törpék? és sárkányok? és szörnyek? és angyalok?
Amennyire én látom, a hívő szülők ezen a ponton kezdik nagyon megkavarni a gyerekeik hitét, azzal, hogy a Bibliájuk helyett a saját gyerekkori emlékeikhez fordulnak. Aszerint válaszolnak, hogy ők mit hittek kiskorukban ezekről a lényekről, ami nagyon ritkán egyezik meg az Igében leírtakkal. Pedig ez a korszak a gyerekeink életében nagyon jó korszak arra, hogy bevezessük őket a természetfeletti valóság számukra ismeretlen világába igeileg megalapozott módon. Ez nagyon jó korszak arra, hogy nyíltan, érthetően, de nem ijesztő módon beszéljünk nekik Isten céljairól, sátán megtévesztéseiről, és arról, hogy miért fontos a Bibliára alapozni az életünket.
És itt a kérdés, hogy vajon mi, hívő szülők valóban fontosnak tartjuk-e, hogy a Bibliára alapozzuk saját életünket meg a gyerekeinkét is...
Régen nagyon sajnáltam, hogy a sárkányok nem valóságosak, de letettem arról, hogy csodálom őket, mivel úgy tudtam, hogy nem tartoznak Isten teremtményei közé, hanem kitaláltak. Ezért is először gyanakvó voltam, amikor évekkel ezelőtt igeolvasás közben rábukkantam 'a sárkányleírásra', de azután nagyon megörültem!
Először senkivel sem beszéltem erről a felismerésemről, még nekem is kicsit ijesztő volt ez. Eretnek dolognak tartottam feltételezni, hogy sárkányokról ír a Biblia.
Azért gondoltam, hogy eretnekség sárkányokat emlegetni a Bibliában, mert ezt a részt már magyarázták nekem másképpen is, nevezetesen úgy, hogy ott a krokodilról van szó. De ez alkalommal, amikor egyedül olvastam a 'sárkányleírást' csendességemben egyszer, kétszer, háromszor... akkor nem tudtam többé azt mondani, hogy ez nem szó szerint van. A szövegkörnyezet megkívánta, hogy úgy értelmezzem, ahogyan van.
Ez a gondolat felszabadított arra, hogy ne kommentárok és mások véleményének a fogja legyek, ha igemagyarázatról van szó, hanem elsősorban a szövegkörnyezetre és magára az Igére (más idevonatkozó részekre) hagyatkozzak. Ez volt az egyik első megtapasztalásom, amiben az Igét anélkül értettem meg, hogy valaki más gondolatait figyelembe vettem volna. Azt hiszem, ekkor nyert meg magának az Ige véglegesen, itt kezdődött ez a folyamat el, sokévi hívőség után... (sajnos sokévi hívőség után, de legalább megtörtént, dicsőség érte Istennek!)
Többet profitáltam ebből a megértésből, mint a sárkányokkal kapcsolatos igazság kiderítése, de azért annak is nagyon örülök, hogy nem kellett a gyerekeimnek azt mondanom, hogy sárkányok csak a mesében vannak.
Ugyanakkor felfigyeltem arra, hogy vannak hívők, akik szeretnék, ha nem emlegetnénk sárkányokat a Bibliával kapcsolatban. Régebben azt olvastam egy nagynevű kommentárban, hogy a Jób könyvében írt bizonyos részek szimbolikusak. Éppen azok, amik a sárkányt írják le. Ez nyilvánvalóan téves megközelítés, bármilyen nagynevű is volt a kommentár. Hiszen azon a helyen a Bibliában egy igen részletes leírást olvasunk, melyben a részletek hangsúlyozása éppen Istennek a teremtett állatvilágban megnyilvánuló dicsőségét hivatott kihangsúlyozni. Ebben az esetben nem jó megközelítés a szimbolizmus, főleg úgy, hogy az említett igerészben maga Isten nyilatkozik a sárkányról. Ő maga hívja fel Jób figyelmét erre az élőlényre, és Ő maga részletezi szépségét és erejét Jób előtt.
Jób könyvének ezen a részén Isten hosszabb hallgatás után szólal meg. Két egymás utáni beszédet intéz Jóbhoz, amiből a másodikban található a 'sárkányleírás'. Isten célja azt volt, hogy nagyszerű teremtményének bemutatásával rányissa Jób szemét arra, hogy Ő végtelenül hatalmasabb és bölcsebb, mint bárki a földön: Ő a teremtő, és Jób ismerete semmi amellett, amit Isten tud. Ennek megértetésére használja Isten a sárkány leírását, hiszen, ha a teremtmény (amelyet Jób valószínűleg ismert) ennyire hihetetlenül megnyerő, akkor mennyivel inkább hatalmas és bölcs az azt megformáló Teremtő? Jóbra akkora hatással volt ennek a lénynek az említése (meg a dínóé, de ezt majd egy másik posztban), hogy közvetlenül ez után a leírás után töredelmesen megalázta magát az Úr előtt és Neki adott dicsőséget. A sárkány leírása volt a tetőpontja Isten Jóbhoz intézett beszédének. Talán nem is véletlenül.
Az, hogy mit gondolunk a sárkányról, egyáltalán nem mindegy. Kicsit olyan ez, mint a hatnapos teremtés kérdése. A Biblia hitelessége forog kockán, amikor megkérdőjelezzük azt, ami pedig egyértelműen meg van írva. Nem mintha a Biblia hitelessége akár csak egy kicsit is megrendülhetne, csak mert mi megkérdőjelezzük azt. A mi véleményünk a Biblia hitelességére semmilyen hatással nincsen.
A saját életünkre viszont annál inkább. Mert ha a saját kényelmünk szerint válogatunk az Ige igazságaiból, az nem válik hasznunkra szellemileg. Ha, ami tetszik (ígéretek, áldás), azt akár a szövegkörnyezetből kiragadva is alkalmazzuk, s ugyanígy, ha ami nem tetszik belőle, azt nem fogadjuk el, akkor képtelenek leszünk Isten szavait meghallani a Bibliából. Hiszen bármikor, amikor olyat mond, ami nem tetszik, kedvünk szerint átértelmezzük, elszimbolizáljuk, vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk majd.
A saját szellemi boldogulásunk kerül komoly veszélybe, ha Isten Igéjének a tekintélye nem válik mindenek felett valóvá az életünkben, és ezt komolyan így gondolom.
A sátán egyik sikeres romboló munkájának érzem, hogy a tűzokádó sárkányt, Isten legfigyelemreméltóbb teremtényét a gyerekmesék, fantasy-k, Mágus-könyvek, Harry Potter-féle varázslós sorozatok világába száműztük. Sajnos a sárkányt olyan misztikus lénnyé tettük (vagy elfogadtuk, olyan lénynek), ami a gonoszt szimbolizálja, ahelyett, hogy Isten dicsőségét adná hírül mindenkinek, aki rátekint. Ha gyerekeink 'találkozni' akarnak sárkányokkal, akkor rendszerint a fenti irodalomhoz kell nyúlniuk, az pedig nem fog a hasznukra válni, ha megteszik. Pedig áldásukra lenne az a tudás, hogy a sárkány nem meselény, hanem Isten legcsodálatosabb teremtménye és mint ilyen, az Ő dicsőségéről és bölcsességéről beszél!
Az, hogy léteztek-e tűzokádó sárkányok, az örökkévalóság szempontjából is fontos. Ha ugyanis a sárkányt továbbra is meseszereplőnek véljük, akkor nem leszünk képesek Istennek adni a dicsőséget ezért a valóban létező remek állatért! Ez mindenképpen el kell, hogy gondolkoztasson bennünket. Vajon mennyiben változna meg az istenképünk, ha elfogadnánk, hogy Ő egy ilyen fenséges tűzokádót is teremtett?
Az igét kiírtam Jób könyvéből, nagyon szép leírás. Isten mondja ezeket Jóbnak egy sor költői kérdést követően, amit a sárkány erejére vonatkoztatva tett fel:
Nincs oly merész, aki őt felverje.
Ki az hát, aki velem szállna szembe?
Ki adott nékem elébb,
hogy azt visszafizessem?
Ami az ég alatt van, mind enyém!
Nem hallgathatom el testének részeit,
erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
Ki takarhatja fel ruhája felszínét;
két sor foga közé kicsoda hatol be?
Ki nyitotta fel orcájának ajtait?
Fogainak sorai körül rémület!
Büszkesége a csatornás pajzsok,
összetartva szorító pecséttel.
Egyik szorosan a másikhoz lapul,
hogy közéjük levegő se megy.
Egyik a másikhoz tapad,
egymást tartják,
egymástól elszakadhatatlanok.
Tüsszentése fényt sugároz ki,
és szemei mint a hajnal szempillái.
A szájából szövétnekek jőnek ki,
tüzes szikrák omlanak ki.
Orrlyukaiból gőz lövel elő,
mint a forró fazékból és üstből.
Lehellete meggyújtja a holt szenet,
és a szájából láng lövel elő.
Nyakszirtjén az erő tanyáz,
előtte félelem ugrándozik.
Testének részei egymáshoz tapadtak;
kemény önmagában és nem izeg-mozog.
Szíve kemény, mint a kő,
oly kemény, mint az alsó malomkő.
Hogyha felkél, hősök is remegnek;
ijedtökben veszteg állnak.
Ha éri is a fegyver,
nem áll meg benne,
dárda, kopja vagy kelevéz.
Annyiba veszi a vasat,
mint a pozdorját,
az aczélt, mint a korhadt fát.
A nyíl vesszője el nem űzi őt,
a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
Pozdorjának tartja a buzogányütést is,
és kineveti a bárd suhogását.
Alatta éles cserepek vannak,
mint szeges borona hentereg az iszap felett.
Felkavarja a mély vizet,
mint a fazekat, a tengert olyanná teszi,
mint a festékedény.
Maga után világos örvényt hagy,
azt hinné, a tenger megőszült.
Nincs e földön hozzá hasonló,
amely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
Lenéz minden nagy állatot,
ő a király minden ragadozó felett.
(Jób könyve 41:10-34)
Ki az hát, aki velem szállna szembe?
Ki adott nékem elébb,
hogy azt visszafizessem?
Ami az ég alatt van, mind enyém!
Nem hallgathatom el testének részeit,
erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
Ki takarhatja fel ruhája felszínét;
két sor foga közé kicsoda hatol be?
Ki nyitotta fel orcájának ajtait?
Fogainak sorai körül rémület!
Büszkesége a csatornás pajzsok,
összetartva szorító pecséttel.
Egyik szorosan a másikhoz lapul,
hogy közéjük levegő se megy.
Egyik a másikhoz tapad,
egymást tartják,
egymástól elszakadhatatlanok.
Tüsszentése fényt sugároz ki,
és szemei mint a hajnal szempillái.
A szájából szövétnekek jőnek ki,
tüzes szikrák omlanak ki.
Orrlyukaiból gőz lövel elő,
mint a forró fazékból és üstből.
Lehellete meggyújtja a holt szenet,
és a szájából láng lövel elő.
Nyakszirtjén az erő tanyáz,
előtte félelem ugrándozik.
Testének részei egymáshoz tapadtak;
kemény önmagában és nem izeg-mozog.
Szíve kemény, mint a kő,
oly kemény, mint az alsó malomkő.
Hogyha felkél, hősök is remegnek;
ijedtökben veszteg állnak.
Ha éri is a fegyver,
nem áll meg benne,
dárda, kopja vagy kelevéz.
Annyiba veszi a vasat,
mint a pozdorját,
az aczélt, mint a korhadt fát.
A nyíl vesszője el nem űzi őt,
a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
Pozdorjának tartja a buzogányütést is,
és kineveti a bárd suhogását.
Alatta éles cserepek vannak,
mint szeges borona hentereg az iszap felett.
Felkavarja a mély vizet,
mint a fazekat, a tengert olyanná teszi,
mint a festékedény.
Maga után világos örvényt hagy,
azt hinné, a tenger megőszült.
Nincs e földön hozzá hasonló,
amely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
Lenéz minden nagy állatot,
ő a király minden ragadozó felett.
(Jób könyve 41:10-34)
A kérdés tehát ez: te mit gondolsz a sárkányról?




