Morgolódás a gyermekoltásokon

Aki régebb óta olvasgat itt a blogon, az tudhatja rólam, hogy nem vagyok nagy védőoltásrajongó. Sőt, amióta évekkel ezelőtt utánaolvastam ennek-annak, azóta sokkal inkább foglalok ellenük állást, mint mellettük, talán nem is véletlenül. Tisztában vagyok vele, hogy a gyerekkori védőoltás egyike azon néhány forró témának, melyhez nagyon sok érzelem: félelem, gyász, düh, kétségbeesés kapcsolódik, így a felek álláspontjait már csak emiatt is szinte lehetetlen közelíteni egymáshoz.

A védőoltásokról pro és kontra számtalan érvet, bizonyítékot, statisztikát fel lehet hozni. De ezzel együtt is gyakran tűnik úgy, hogy főként az érzelmek vanna megszólítva (hiszen féltjük, óvni szeretnénk a gyerekeinket). Súlyos szövődményeket, meg halált emlegetve előszeretettel dobálóznak a felek, tetézve ezzel az oltatás körül eddig is létező elvi zűrzavart. Ha ez nem lenne elég, mindkét oldalon vannak saját személyes tapasztalattal bíró 'túlélők', akiknek megindító történetei maradéktalanul alátámasztani látsznanak a gyerekkori gyógyszurik életmentő vagy éppen életveszélyes voltát.

Utóbbi tényen sokat gondolkoztam az elmúlt időszakban. Hogyan lehet, hogy sokakat egy oltás ment meg egy rosszabb végkifejlettől (egy halálos betegségtől), míg sokakat ugyanaz az oltás egy életre nyomorékká tesz? Hogy lehet az oltás jó is meg káros is? Kinek van akkor igaza? Természetesen van erről egy véleményem, mint ahogyan mindenkinek van.

Azért némiképp tovább árnyalta a képet egy régebbi, oltásokkal kapcsolatos posztomhoz érkezett felháborodott hozzászólás, amelynek írója hitből és szakmai tapasztalatból pontosan az ellenkező meggyőződésre jutott a témában, mint én. Akkor írtam neki, hogy mindenképpen fogok még reagálni, ez azonban csak mostanra érett meg. Előre bocsátom, hogy amit leírok, az az én személyes véleményem. Ha szakmailag féligazságokat tartalmaz, az nem szándékosan került bele, ezért arra fel lehet hívni a figyelmemet, vagy ki lehet egészíteni, mindezt örömmel veszem. Az előbb említett hozzászólást itt most kék kiemeléssel egy-az-egyben közlöm, azután majd több pontban reagálok rá. Remélem, így követhetőbb lesz.


"A szerzőhöz – Esztihez hasonlóan „KegyelembőlÉlő. KeskenyÚtonJáró. ÁrralSzembenÚszó. MennyeiReménységgelBíró” gyermeke vagyok az egyetlen, közös Mennyei Atyánknak. Életemet én is a férjem oldalán élem 46 éve, négy gyermekünk, három menyünk, egy vejünk és tizenhat unokánk mellett, Isten szolgálatában. De veled ellentétben minden gyermekem s unokáim többsége állami óvodába, állami suliba járt és jár. Mindenek fölött való szempont számunkra a Jézus Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyre a hűséges Isten elhívott 1. Kor. 1:9 szerint. S most életemben először kénytelen vagyok megszólalni ezen az internetes orgánumon, mert azzal, ami téged szorongat, és belőled kijött nagyon nem értek egyet.

Bizonyos vagyok abban, hogy nem akartál rosszindulatú lenni, de amit leírtál, az bölcstelen, meggondolatlan, ártalmas és álszent. Megnyilvánulásaidban érzelmeid vezéreltek és nem Isten Szelleme. A téma, amiről írsz, nemcsak elmélet számomra, hanem közelről, sőt a gyakorlatból is érint, mert klinikai virológus orvos vagyok 43 éve, s mint ilyen a virológiai szakma igen széles spektrumában – a szövetkultúrák terén is jártas vagyok.

Igazad van a WI-38, az MRC-5 stb. valóban emberi magzatok szöveteiből, sejtjeiből készült szövetkultúrák. Magam a hetvenes években a Baross utcai Szülészeti - Nőgyógyászati Klinikára voltam kénytelen elmenni, hogy olyan "abortumokból" - vagyis anyjuk által nem kívántnak ítélt magzatok szöveteiből, amelyek egyébként a szemétbe, szemétégetőbe kerültek, megfelelő érzékenységű szövetkultúrát készítsek, aminek a segítségével diagnosztikumot tudtunk készíteni ("gyártani") a laboratórumban. Az MRC-5 ugyanis olyan drága volt, hogy nem volt pénzünk a megvásárlására. Ez a magzati szövetből preparált szövetkultúrán készült diagnosztikum volt az egyetlen, s ma is ez a típusú diagnosztikum a legmegbízhatóbb eszköze a malignus haematológiai betegségben szenvedő gyermekek (leukémiás, lymphomás) bárányhimlőjének diagnosztizálására.

De ami még ennél is fontosabb, ennek a segítségével meg tudtuk mondani, hogy egy bárányhimlős gyermek közelébe került leukémiás vagy lymphomás gyerek védett-e a bárányhimlővel szemben vagy éppen fogékony iránta. Az eredmény alapján lehetett eldönteni, szükséges-e a bárányhimlő kockázatának kitett leukémiás kisgyermeket beoltani a bárányhimlő ellen aktív + passzív védőoltással. Ha ezek a gyermekek megkapták a bárányhimlőt, meghaltak benne. Ha pedig fölöslegesen kapták meg az igen drága az aktív + passzív védőoltást, ezzel megterhelték az immunrendszerüket, ami enélkül is már súlyosan sérült volt a különböző kemoterápia, besugárzás, izotópkezelés miatt.

A diploid kifejezés nem a haploid szaporodási mód altenatívája, hanem a heteroploid szaporodás alternatívája. A legtöbb szövetkultúra, amit vírusok tenyésztésére alkalmazunk heteroploid szövetkultúra, ami azt jelzi, hogy a kiinduló pontja valamilyen szintén emberi eredetű (tehát human) rákos szövet, (pl. HEP2, HELA – gége- petefészek cc stb.) Ezeknek a szöveteknek a szaporodási módja "szabálytalan, végnélküli" = heteroploid. Soha nem szűnnek meg szaporodni, és az utódsejtek nem a szülősejt két teljesen azonos genomot hordozó duplikátumai, hanem „vegyes genomúak = heteroploidok". A diploid sejtkultúrák fegyelmezettek mind szaporodásukban, mind az utódsejtek elődeikkel teljesen azonos genetikus állományában.
Véleményem szerint, ha van rá mód, jobb az emberi életek millióit megmentő oltóanyagokat nem más fajú, hanem emberi szövetkultúrán, és nem daganatos eredetű, hanem ép és az emberi szervezetet a legkevésbé megterhelő diploid szövetkultúrában legyártani.

Személyesen emlékszem az ötvenes évek nagy gyermekparalízis járványára, amelyben sokan meghaltak, sokan a bénulás miatt vastüdőbe kényszerültek, vagy bénultak maradtak egész életükben. Nyolcévesen micsoda reményteli szenzáció volt, a Rákoscsabai gyógyszertár hátsó termében sorban állva várni, míg megkapjuk a majomvese szövetkultúrában termelt Salk oltást, hogy ne kapjuk el a járványos gyermekbénulást. Akkor természetesen még semmit nem tudhattam a majomvese sejtkultúrákról, de ez nem változtat Istennek azon az óriási ajándékán, amit a tudósoknak ajándékul adott kijelentése nyomán elértünk, hogy ma már az egész világon nincs olyan gyerek, aki járványos gyermekbénulást kapna. Ez pedig a majomvese sejtkultúrákon készült védőoltásoknak volt köszönhető!

Micsoda megkönnyebbülés lehetett az is, amikor a veszett kutyák marását elszenvedett emberek először megkaphatták Pasteurnak a valamilyen rágcsáló agyában (ha jól emlékszem talán patkány) felszaporított és formalinnal inaktívált védőoltásait a hasukba, aminek áldásos hatásaként nem kellett a szörnyűséges veszettségben elpusztulniuk. Évtizedek kutatómunkájaként ma már nem a súlyos mellékhatásokat is előidéző agypreparátumból, hanem szárnyas szövetkultúrán készült védőoltással kivédhető a 100%-os halálozással együtt járó veszettség kialakulása a megmart személyben.

S vajon Jenner mit szólna ehhez a képmutató, magasabb rendűségét fitogtató, kecses öklét az orvosi eredményekre finoman rázó "szent" mozgalomhoz? Ő tehénhimlő nyirkot préselt fogékony betegei karcolt sebeibe, s ezzel a szörnyűséges, magas halálozási aránnyal járó feketehimlő járványt állította meg. S a védőoltás előtt azoknak, akik pedig a Plague-t valahogy túlélhették, rútító hegekkel kellett élniük egy életen át. Ma már senkit nem fenyeget a feketehalál réme, sőt még védőoltásra sincs szükség, mert a feketehimlőt az egész földről sikerült kiirtani.

Mi ez az ostoba idegenkedés mások fehérjéitől? A fehérje életfontosságú tápanyag. Amikor csirkehúst vagy tojást eszik, tehéntejet iszik a gyerek, akkor annak a csirkének - bocinak a fehérjéi is belekerülnek a véráramba.

Miért engedi meg Isten azt, hogy a terhesség alatt az anyának a férjéből a saját szervezetébe került fehérjéivel kelljen "birkóznia"? Hisz a magzat, egy Isten által elrendelt "természetfeletti transzplantáció"! Ezen a módon juttatja Isten a férfiúi „idegen” fehérjéket a nő szervezetébe. (Ez az un. "birkózás" okozza némelyik terhesnél az elviselhetetlen hányást.) Mennyivel különb a férjünk fehérjéinek tömege, (akinek lehet hogy genetikailag kódolt betegsége van), mint egy omnipotens magzati sejtből származó aprócska fehérje maradék?

Ezek a gondolatok futottak át rajtam, és öltöttek szavakat gondolataim nyomán. Kérlek benneteket barátaim, legyünk óvatosabbak vagdalkozásainkban, és menjünk, keressük inkább még nagyobb erőfeszítéssel Sofóniással együtt az igazságot és az alázatosságot, talán megoltalmaztatunk mi és kicsinyeink is az Úr haragjának napján!"


Igen sok gondolatot, érvet hoztál föl, ezekre széttagolva, sorjában reagálnék.


- Vajon Jenner mit szólna ehhez a képmutató, magasabb rendűségét fitogtató, kecses öklét az orvosi eredményekre finoman rázó "szent" mozgalomhoz? Ő tehénhimlő nyirkot préselt fogékony betegei karcolt sebeibe, s ezzel a szörnyűséges, magas halálozási aránnyal járó feketehimlő járványt állította meg.

Erre gyakran hivatkoznak, de a közvetlenül vérbe fecskendezett oltás nagyon nem ugyanaz, mint a sebbe préselt tehénnyirok! Egy sebbe juttatott anyag természetes módon stimulálja az immunrendszert, így a védekezőreflex úgy aktivizálódik, ahogyan az meg lett alkotva. Ehhez képest a közvetlenül a vérbe fecskendezett oltóanyag kikerüli a bőrt, mint az első védelmi vonalat és így a szervezet immunválasza jelentősen módosulhat.

Jenner immunizációja abból állt, hogy mesterséges eljárással fertőzött meg egészséges embereket, akik viszont ténylegesen megkaptak és kiviseltek egy betegséget, amellyel elkerültek egy másikat. Jenner senkit sem hozott kontaktusba feketehimlővel, sem gyengített, sem semmilyen formában és nem kísérletezett azzal, hogy egyidőben több betegséggel fertőzzön meg valakiket - főleg nem újszülötteket, csecsemőket és kisgyermekeket. A tehénnyirkos eljárás semmiben sem hasonlít a mai védőoltásokra, ahol pici gyermekeknek közvetlenül a vérükbe juttatnak egyidőben többféle rettegett (vagy halálosnak mondott) kórokozót, mellyel együtt idegen állati (vagy emberi) szövetek és nehézfémek is bekerülnek a véráramukba.

Jenner 'oltásprogramja' egyetlen betegség egyszeri, teljes kiviseléséről szólt, mellyel egy másik, súlyosabb betegség elkerülhető lett. Ezzel szemben a jelenkori magyar oltásprogram egy időben többféle súlyos betegség félig kiviseléséről szól, melyet fejletlen vagy még fejlődő immunrendszerű gyermekek rövid idő alatt többször kapnak meg. Egyáltalán nem vitatom Jenner eljárását, de annak nincsen köze a jelenlegi védőoltásokhoz.


- Akkor természetesen még semmit nem tudhattam a majomvese sejtkultúrákról, de ez nem változtat Istennek azon az óriási ajándékán, amit a tudósoknak ajándékul adott kijelentése nyomán elértünk, hogy ma már az egész világon nincs olyan gyerek, aki járványos gyermekbénulást kapna. Ez pedig a majomvese sejtkultúrákon készült védőoltásoknak volt köszönhető!

A nagy járványok rohamos terjedésének nem a védőoltások hiánya, hanem többek között az általános higiénia alacsony szintje volt az oka. Nem a védőoltások bevezetésének tulajdonítható tehát az egyes járványos betegségek megszűnése. Ráadásul ma is vannak még tömeges járványok, és nem csak az infrastruktúra szempontjából küszködő területeken, hanem oltottak között is.

Számomra teljesen nyilvánvaló, hogy az oltás nem Isten rendelt módja az immunizálásra. Hanem emberi, gyarló félmegoldás, ami legalább annyi kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt. Vagy többet. Amennyi haszna van, annyi allergiás reakcióért, mérgezésért, károsodásért, halálért felelős. Az autizmusnak, figyelemzavarnak, bölcsőhalálnak köze van a gyermekkori védőoltásokhoz és nem ezek a kizárólagos problémák vele.

Istennél a cél nem szentesíti az eszközt. Ő kijelentette, hogy a vérben élet van, és ebből nyilván az is következik, hogy a szándékosan odatett kórokozóknak, a majomvese szövetmaradéknak, meg a nehézfémeknek semmi keresnivalója ott.

Az Úr nem oltóprogramot adott az embernek, hanem egy igen kifinomultan működő testet, igen komplex működésre képes beépített immunrendszerrel. Ez az immunrendszer évezredeken át oltások nélkül is képes volt megőrizni az emberiséget a járvány-okozta kihalástól, mégpedig tette ezt úgy, hogy a viszonyok időnként messze nem voltak ideálisak. És éppen az a mérhetetlen emberi gőg, hogy azt hisszük, nekünk ebbe a jól kipróbált, természetes védelembe bele kell nyúlnunk, arra nekünk rá kell segítenünk, saját kézbe kell vennünk az Isten-alkotta működés irányítását. Mert, majd mi jobban tudjuk, hogy mire van szükség.

Tesszük ezt úgy, hogy az ismeretünk nem elégséges ehhez, mivel nagyon sok mindent nem értünk még és nem látunk át az emberi test, különösen az immunrendszer működésével kapcsolatban. Amikor aztán megvan 'a szer', amivel lehet oltani, akkor büszkén kérkedünk a mi emberi megoldásunkkal, ahelyett, hogy alázatosan beismernénk, mennyire híjával vagyunk a bölcsességnek, amikor a minket körülvevő világról vagy akár saját testünkről van szó.

Mert az oltásokhoz hozzátartozik néhány kétes hírű (lelkiismeretileg aligha vállalható) egyéb dolog, amely úgymond a tudomány oltárán feláldozásra kerül. Halott állatokkal, emberi tetemekkel és embriókkal kísérletezünk, és a szöveteiket felhasználjuk. Trancsírozunk és elméleteket állítunk fel, amik aztán megdőlnek, és erre azt mondjuk, hogy tudomány, ami Istentől van, ezért kötelességünk elfogadni azt. Hát, nem gondolom, hogy így van. És nem a tudománnyal van itt a gond, hiszen az istenfélő tudós pontosan a tudatában van annak, milyen kicsi is ő és milyen nagy a Teremtője, és ennek a Teremtőnek a tisztelete meglátszik azon, ahogyan (tisztelettel) bánik élőkkel és halottakkal.

Azzal van a gond, ahogyan az ember mindenhatót próbál játszani és beleturkál mindenbe, ahelyett, hogy csendben figyelne és megfigyelne, és azután leborulna az Úr lábai elé és bevallaná, hogy mi nem tudhatjuk, nem érthetjük, mert messze magasabb Isten bölcsessége, mint az emberé. Ilyen módon, alázatosan szemlélődve talán jobban tisztelnénk az életet és nem csak úgy, hogy azt mondjuk, minket az élet tisztelete vezérel a tudományban, de közben a halottakat használjuk, az élőkön is kísérletezünk és amikor kárt okoz a ténykedésünk, elhárítjuk a felelősséget. Ez nem helyes és sohasem lesz az, mert a cél (a tudomány előrehaladása) nem szentesíti az eszközt.


 - Az MRC-5 ugyanis olyan drága volt, hogy nem volt pénzünk a megvásárlására. Ez a magzati szövetből preparált szövetkultúrán készült diagnosztikum volt az egyetlen, s ma is ez a típusú diagnosztikum a legmegbízhatóbb eszköze a malignus haematológiai betegségben szenvedő gyermekek (leukémiás, lymphomás) bárányhimlőjének diagnosztizálására.

Értem, amit írsz, de egy abortum felhasználása akkor is erkölcsi kérdéseket vet fel. Ráadásul, sehogy sem magyarázható meg beteg gyermekek eseteivel az, hogy miért muszáj minden egészséges magyar kisgyermek szervezetét ismételten mindenféle kétes vegyi anyaggal telenyomni a legvédtelenebb első életévek során.


- Mi ez az ostoba idegenkedés mások fehérjéitől? A fehérje életfontosságú tápanyag. Amikor csirkehúst vagy tojást eszik, tehéntejet iszik a gyerek, akkor annak a csirkének - bocinak a fehérjéi is belekerülnek a véráramba.

Más az egyik, mint a másik, éppen amiatt, amire használják. A táplálékunk fehérjéi hasznosak, mert tápanyagként épülnek a sejtjeinkbe, míg az oltás fehérjéi legjobb esetben is csupán a mesterséges immunizáció fölösleges melléktermékei (rosszabb esetben káros anyagok, amelyek leterhelik vagy rombolják az immunrendszert). Az étel fehérjéje fontos anyag a vérben, az oltás vándorfehérjéi nem oda valók.

Az igazság az, hogy még a hozzáértőknek sincs fogalma, hogy mit okozhatnak ezek a fehérjék az egyes emberekben, érthető tehát a laikusok idegenkedése. A rákos szöveteken, csirkeembrión, majomvese és humán abortum szövetén előállított kultúra pedig nem csak bizarr és veszélyes, hanem jól megmutatja, hogy mennyire tökéletlen, emberi megoldás is az oltás.


- Miért engedi meg Isten azt, hogy a terhesség alatt az anyának a férjéből a saját szervezetébe került fehérjéivel kelljen "birkóznia"? Hisz a magzat, egy Isten által elrendelt "természetfeletti transzplantáció"! Ezen a módon juttatja Isten a férfiúi „idegen” fehérjéket a nő szervezetébe. (Ez az un. "birkózás" okozza némelyik terhesnél az elviselhetetlen hányást.) Mennyivel különb a férjünk fehérjéinek tömege, (akinek lehet hogy genetikailag kódolt betegsége van), mint egy omnipotens magzati sejtből származó aprócska fehérje maradék?

Nagyon sok mindent nem értünk, hogy miért van. Ide tarozik a terhességi rosszullét/émelygés/hányás, aminek  a megmagyarázására több elmélet is született. Ezek egyike, amit te is írtál, mely szerint a férfi sejtjeit utasítja el az anyai szervezet és arra reagál olyan hevesen. Van azonban egy másik nézet is, mely szerint a táplálék méreganyagait (hozzáadott vagy felhasznált vegyszereket, gyógyszereket, hormonokat) utasítja el a szervezet, emiatt nehezek az első hónapok egyes kismamáknak. Ezt alátámasztja az is, hogy a húst nem fogyasztó, vegykezelt növényeket nem ismerő egyes ma élő természeti népcsoportok körében teljesen ismeretlen a terhességi hányás.

Persze lehet, hogy nem a táplálkozás a rosszullétek mögötti valódi ok - nem lehet tudni biztosan, egyelőre legalábbis nem tudják. Mert nem értjük, hogyan is működik a szervezetünk várandósan. Sok mindenről csak halvány sejtéseink, meg tudományosan hangzó, de még bebizonyításra váró magyarázataink vannak.

Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a hívő ember képes megkülönböztetni Isten munkáját az emberi megoldásoktól. Férjünk fehérjéje egy új élet kezdetének potenciálját hordozza magában, míg egy halott magzat halált hordoz. Nem úgy értem, hogy halálos, hanem úgy, hogy egy meghalt személyhez tartozik, nem hordoz életet. Ez tehát a válasz is a kérdésedre: annyival különb férjünk fehérjéinek tömege, amennyivel magasabb az Úr, Aki azokat egy természetes folyamat keretében odatervezte, ahol vannak. Az oltásban lévő halott magzati szövetet emberek tervezték oda, ahol van, és valójában nem is kellene ott lennie.

Bár biológiailag nincsen különbség szövet és szövet, fehérje és fehérje között, de kell, hogy messze többnek lássuk Isten teremtési rendjét - azt a finomrahangolt, vakvéletlenekkel sehogyan sem magyarázható csodát, ami az emberi szervezetben megtörténik, amikor az anyai meg az apai sejt egymásra találnak és elindul az új élet - szóval kell, hogy szebbnek, tökéletesebbnek, vagyis messze többnek lássuk ezt, mint az oltás-előállítást. Nem gondolom, hogy egyáltalán helyénvaló lenne e kettőt egy lapon említeni.


- Véleményem szerint, ha van rá mód, jobb az emberi életek millióit megmentő oltóanyagokat nem más fajú, hanem emberi szövetkultúrán, és nem daganatos eredetű, hanem ép és az emberi szervezetet a legkevésbé megterhelő diploid szövetkultúrában legyártani.

Értem, hogy ez egy szakember szemszögéből logikus, de szellemi szemszögből nem feltétlenül az. Viszont most nem ezt szeretném kiemelni, hanem azt, amit a mondatod elején sugalltál. Sokszor hallottam már ezt az érvelést, és nagyon manipulatívnak tartom, amikor úgy állítjuk be, mintha csupán két alternatívánk lenne. Vagy az oltásokat elutasítva végignézzük gyerekeink halálát és kárt okozunk a társadalomban vagy letesszük a voksunkat az "életmentő" oltások mellett, amelyekkel felelős döntést hozunk gyerekek "millióinak" életét megmentve. Pont emiatt a nézet miatt alakult ki az a fajta közvélekedés, hogy aki nem szeretne oltatni, az felelőtlen, rossz szülő, aki kárt akar okozni a gyerekének.

Szerintem az az alapállás, hogy a legtöbb szülő jót akar a gyermekének. Azért szeretne oltatni, mert azt hiszi, ez jó a gyerekének. Vagy azért nem szeretne oltatni, mert azt hiszi, ez a jó a gyerekének. Persze attól, hogy úgy hisszük, még nem lesz igaz, amit hiszünk. De ne vitassuk már el egymástól a jó szándékot, amivel a magunk családját óvni és szeretve gondozni szeretnénk.

Nem felelőtlen, aki utánajárva úgy dönt, hogy jobb, ha a gyereke minden oltást megkap. Mert így érzi őt a leginkább biztonságban. Nem felelőtlen az sem, aki utánajárva úgy dönt, hogy jobb, ha a gyereke nem kap oltást. Mert így érzi őt a leginkább biztonságban.

Persze más biztonságban érezni gyermekünket, mint ha valóban biztonságban lenne, azonban itt most a felelősségről/felelőtlenségről van szó. Merthogy 100%-ra egyik fél sem tudhatja, hogy mivel árt vagy használ. Sejteni és bízakodni lehet, meg az általunk ismert tényeket figyelembe véve dönteni.

Sajnos az oltásokat nem pártolóknak nincsen valódi választási lehetősége, mivel rájuk van kényszerítve, hogy oltatni márpedig KELL. Pedig, nem abban van a felelőtlenség, ha valaki nem akar oltatni, hanem abban, ha valaki nem olvas utána, nem jár utána, csak gondolkodás nélkül megteszi, amit mások elvárnak tőle. "Ha muszáj oltatni, akkor oltatunk: ha azt mondják nekünk, hogy az a jó, akkor mi elhisszük, hogy biztosan az a jó." Ugyanígy természetesen az is felelőtlenség, ha azért nem oltatunk, mert mások sem teszik (biztos igazuk van).

Túlzásnak tartom tehát, hogy arról beszélünk, hogy az oltás emberek millióinak az életét mentheti meg. Nem tudhatjuk, csupán feltételezhetjük, hogy azoknak az embereknek valóban az oltás menti-e meg az életét. Elképzelhető, hogy a többségnek hatástalan az oltás vagy kárt okoz. Ráadásul az emberi szervezet biológiai egyensúlya nem olyan, mint egy automata, amelybe fölül bedobok egy százast és alul kijön a dobozos üdítő, előre eltervezetten, pontosan. Hanem a testünk inkább olyan, mint a környezet, amely körülvesz. Ha ezen a ponton kiirtok pár hektár fát, akkora legjobb esetben is csak sejteni lehet, hogy annak milyen hatása lesz (akár ezen a ponton, akár innen száz kilométerrel odébb). Fogalmunk sincs, hogy mi mit indít el, mi mit állít le, módosít, károsít a biológiai működésünkben. Nem tudunk ehhez eleget. Az oltóanyag bizarr összetevőit látva pedig ez a gondolat sokszorosan is érvényes.

Ahhoz, hogy informált döntést hozhassunk, fontos, hogy alaposan utánajárjunk a lehetőségeinknek, és vállaljunk teljes felelősséget a döntéseinkért. Ettől még nem lesz helyes a döntésünk, hiszen lehet, hogy nem a megfelelő információkra alapoztuk azt. De legalább tiszta lesz az indítékunk, így a lelkiismeretünk is, hogy megtettük mindazt, amit a lehetőségeink szerint meg tudtunk tenni.

A halál - főleg, ha gyermekkorban történik - megrázó és súlyos, nagy teher a gyermekét elveszítő családon. Azonban, sok esetben nagyon nehéz egyértelműen megmondani, hogy mi miért történt és hogyan vezetett mindez a tragédiához. Utólag rekonstruálni az eseményeket és felmérni, hogy a helyzetet mi módon lehetett volna elkerülni, mindig nagy bizonytalansági faktorral jár. Kiváltképp, ha betegségekről, járványokról és az egyes személyek immunrendszerének működéséről van szó.

Nem vitatom el, hogy sokan az egészségügyi dolgozók és a kutatók közül odaszánt, nagy szaktudású, másokon valóban segíteni akaró, hatalmas munkabírású, őszinte emberek. De ez még nem teszi szükségessé, életmentővé, nélkülözhetetlenné a védőoltásokat.

Ha járványokról beszélünk, akkor azt is meg kell említenünk, hogy az évtizedekkel ezelőtti súlyos kórokat nem kapta el mindenki, nem is halt azokba bele mindenki, sőt, nagyon sokan nem haltak meg. Nem mindenhol volt oltás és az oltatlanok között sem a többség halt meg. A többség kiviselte a betegséget és megszerezte az életre szóló védelmet. Minden halál fájdalmas a családnak, ismerősöknek, de ettől még a betegség borzalmaival nem etikus riogatni, hiszen az oltások mellékhatásai ugyanolyan borzalmasak és azokba is van, aki belehal.

Fontos lenne, hogy ne féljünk annyira azoktól a gyermekbetegségektől, amelyeket régen gond nélkül elkaptak és kiviseltek a ma is élő idősebb korosztály tagjai. A természetes immunitás, amely ténylegesen elkapott és kiállt betegségekkel megszerezhető, értékesebb, mint az oltás által megszerezhető immunitás, mivel előbbi egy életen át tartó valós védettséget és felkészültebb immunrendszert eredményez. Ezzel szemben a legtöbb, gyermekkorban kapott védőoltás legfeljebb 10 évre ad immunitást (ha ad egyáltalán) és inkább az immunrendszert terheli le, illetve kerüli meg.

Nem lehet az oltás-témát annyira leegyszerűsíteni, hogy jó lelkiismerettel, bátran kimondhassuk: a védőoltás mindenkor véd és mindig életet ment. Van, amikor így van, és van, amikor nem. A kérdés, hogy melyik fordul elő többször.

Ezzel kapcsolatban mindkét oldalnak vannak statisztikái, így aztán a laikus emberen a sor, hogy bizalmat szavazva az egyik oldalnak, elhiggye, hogy az általa idézett statisztikák megfelelnek a valóságnak!

Ha Jézus Krisztus útján járunk és Ő az életünk Ura, akkor tisztelnünk kell az életet, amit Teremtőnkől kaptunk. A magunkét is és mindenki másét is. A halott magzat is valamikor élő személy volt. Hogyha elfogadjuk, hogy Isten az életadó és csak Ő veheti el azt, akkor az abortuszt semmilyen körülmények között nem helyeselhetjük. Ha az abortusz nem helyes, akkor hogyan lenne helyes a megölt kis embrió testét orvosi célokra használni?

Talán vannak életet mentő oltások, de ezt minden esetben egyénileg kellene mérlegelni, nem pedig kötelező jelleggel, tömegesen oltatni kisgyermekeket. Ha extrém esetekben bizonyos oltások életet mentenek, akkor pontosan eszerint kellene kezelni a védőoltást: extrém esetekre való kényszermegoldásként. Úgy, mint például a kemoterápiát, amely olykor segít, de mégsem alkalmazzuk minden egészséges magyar emberen.

'Mi van a tűben?' - Tanulmányféleség az abortumokról

Utánajártam néhány dolognak az oltással kapcsolatban. Ez az, amit találtam. A kérdéseket a válaszokkal együtt közlöm. Bár igyekeztem tárgyilagos lenni, előrebocsátom, hogy felkavaró lesz...


Vannak konkrét bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy abortált magzati szöveteket használnak az oltóanyag előállításához sejttenyészetként?

Igen, vannak. Az oltóanyagot gyártó cégek a legtöbb esetben feltüntetik, ezt az információt az adott oltással kapcsolatos tájékoztató oldalon. Nem lenne rossz minden esedékes védőoltás előtt végignézni, mert az oltás terjedelmes mellékhatáslistáját is tartalmazza. És nem a bőrpírt, meg a belázasodást, hanem a ritkábbakat és súlyosabbakat is. Másik bizonyíték, hogy voltak emberek, akik erre vonatkozó konkrét keresztkérdéseket szegeztek egy gyógyszergyártónak levél formájában. A válaszlevélben a gyógyszergyártó nem tagadott semmit, sőt, röviden informálta a kérdezőt azzal a konkrét abortummal kapcsolatban. Harmadik bizonyíték, hogy léteznek olyan tudományos értekezések, amelyek a sejttenyésztéshez való alkalmasság szempontjából egyik vagy másik abortumból származó szövetet elemzik és értékelik.


Vajon meg lehet ezeket a bizonyítékokat találni?

Meg lehet találni. Sajnos magyar oldalt csak elvétve találtam, angolul viszont elég sok minden dokumentálva van a fentiekkel kapcsolatban. A részletes linklistát a megfelelő kérdésekhez rendeztem.

Elsőként itt van a levél, amiben a Merck gyógyszergyártó cég reagál egy amerikai abortusz-ellenes szervezet abortumokkal kapcsolatban felvetett kérdéseire.

Hogyan kezdődött az abortumok használata?

Egy kis történelem. 1954- az adenovírus elleni vakcina kifejlesztéséről gondolkoznak a kutatók. Eredetileg tumoros szöveteket használtak az oltóanyag előállításához. (El tudod ezt képzelni???) Azonban volt egy probléma, amivel nem tudnak mit kezdeni a szakemberek. Ez pedig a szennyezőanyagok kérdése. Az oltóanyagba az eljárás során belekerülnek (vagy benne maradnak?) annak a szövetnek a részei, amelyen tenyésztették a baktériumokat vagy a vírusokat. Senki sem tudta, hogy ez milyen hatásokat indíthat el az emberi szervezetben. Nem tartották kizártnak, hogy az oltóanyagból a vérbe kerülő rákos sejtek bizonyos embereket esetleg rákra vagy más megbetegedésekre hajlamosíthatnak. Először az Amerikai Hadsereg Járványügyi Hivatala állt elő azzal az ötlettel, hogy lehetne normál sejteket használni tumoros sejtek helyett... A javaslat alkalmazásba került, és precedens értékű lett. Hát így indult.

(Angolul itt olvashatsz róla az oldal közepén 'Background' címmel.)


Milyen magzatokból szedik a szövetet, és jogilag ez hogy néz ki?

Ezzel kapcsolatban más derült ki, mint amire számítottam. Ugyanis nem arról van szó, hogy kórházi abortumokat egyszerűen csak elvisznek és a szöveteiket kedvük szerint fölhasználják. Nem. Mindössze pár halott magzat szövetéből dolgozik mindenki, de a lista időnként újabbakkal bővül. Ezek a magzatok sok évvel ezelőtt lettek megfosztva az életüktől, és valamely szervükből kiszedett szövetből kémiai eljárásokkal szaporításra alkalmas sejttenyészetet hoztak létre (tudsz követni?:D). Amint írtam, mindössze néhány van belőlük- olyan kevés, hogy mindegyik külön kódot kapott, amely még ma is érvényes, így visszakereshető a magzat származása és a kora, valamint az abortusz oka. A szakemberek dilemmáztak is rajta, hogy vajon meg lehetne-e találni a néhai magzatok még létező felmenőit vagy rokonait...

A halott magzatok kódjait és jellemzőit is meg lehetett találni, úgyhogy ezeket is leírom szépen sorban. (Vannak más abortumok is, de ahogy én láttam, ezek a legelterjedtebbek.)

WI-38 : az ezzel a kóddal ellátott szövetet 1962 júliusában nyerték egy abortumból. Ő egy 12 hetes europid típusú lánymagzat volt, s a tüdőszövetéből használtak fel.

MRC-5 : 1966 szeptemberében nyertek szövetet egy másik abortumból. Ő egy 14 hetes europid típusú fiúmagzat volt. Szintén a tüdőszövetéből használtak.

PER C-6 : 1985 októberében újabb abortumot használtak fel. Ő az egyetlen, akiről többet lehet tudni. Az anyukája kérésére végzett abortusz volt, aki azért döntött a baba elpusztítása mellett, mert a gyerek apja ismeretlen volt. 18 hetes magzat volt, és a retinájából vett szövetet használták.

Régen a WI-38 szövete volt a leginkább elterjedt. Az MRC-5 váltotta föl, mivel több szempontból is jobb hatásfokkal lehetett vele dolgozni. Jelenleg is az utóbbit használják a gyógyszergyártók. A Per C-6 ha jól értelmezem, párhuzamosan fut az MRC-5-tel, de nálunk kevésbé elterjedt. Amint már írtam, ezeket azért fontos tudni, mert a tájékoztatón feltüntetik, hogy melyik magzatból vett szövettel dolgoztak, így az már nem egy értelmezhetetlen kód lesz a számunkra, hanem nagyon is sokatmondó információ.

Még valami, ami ide tartozik:
Némely oltásnál a tájékoztatóban szerepel, hogy humán diploid sejttenyészeten hozták létre (itt még meg szokták nevezni a magzat kódját is) . Mi is az a humán diploid sejt? Gondolom a humánról mindenki levágja, hogy emberből származó vagy emberi dolgora utal. Diploid sejtnek pedig az ember testi sejtjeit hívják 'biológusul'. Most mondhatnánk, hogy oké, de akkor miért kell a diploid szó, amikor úgyis minden testi sejtet így hívnak. Ez nem így van, mivel a testnek vannak haploid sejtjei is, amik az ivarsejtek...

Idelinkelem a MRC-5 más abortumokkal való összehasonlítását.


Mit jelent az a gyakorlatban, hogy egy magzat sejtjeit használják, és hogy néz ki az eljárás?

Magáról az eljárásról csupán annyit tudok, hogy a halott magzat valamely szervét eltávolították, és abból nyertek ki szövetet. Ezután kémiai anyagokkal, sóoldattal meg egyébbel kezelték. Azt, hogy ezt pontosan hogyan tették, nem találtam meg, bár direktben erre nem is kerestem.

A jogi háttérről nem sokat tudok, de szerintem csak pár embernek lehet joga emberi szövetet tenyészteni, nem juthat hozzá akárki korlátlanul ezekhez a dolgokhoz. Remélem legalábbis. Valaki árulja, az biztos, mert az MRC-5 szövet angol leírásánál (ez a már előbb belinkelt dokumentum) ott van egy ár, ami számomra azt jelenti, hogy valószínűleg meg lehet vásárolni.


Orvosilag milyen problémát vet fel az oltóanyag előállításának módja?

Gyakori jelenség, hogy egy csirkeembrión tenyésztett oltóanyagban tojásfehérjék vannak, az emberi szöveten tenyésztett oltóanyagban meg emberi szövetek. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy milyen szöveten tenyésztik az oltóanyagot: ha csirkeembrión, akkor annak szövetrészei nagyon valószínű, hogy megtalálhatóak az oltóanyagban, márpedig az allergiás reakciót válthat ki arra érzékenyeknél. A magzati szövetrészek vérbe kerülése meg eléggé... hát, gáz, hogy úgy mondjam. Emberileg. Allergiás reakcióról nem tudom, hogy lehet-e beszélni ebben az esetben, de nyilván az immunrendszerünk nem arra van kitalálva, hogy ilyesféle idegen anyagokkal terhelődjön.

Ebben a magyarra fordított interjúban egy szakértő bővebben kifejti, hogy mi a jelentősége az oltóanyagok szennyezettségének.


Milyen etikai kérdéseket vet fel ez az egész?

A magzati élet védelmének a kérdését. Vannak, akik úgy vélik, hogy nem etikus dolog használni az abortumok szöveteit, ha ellenezzük az abortuszt magát. Akkor sem, ha a cél az oltóanyagok előállítása. Mert visszásnak hat, hogy ellenezzük a magzat megölését, de mégis hasznot húzunk belőle, ami az oltásokat illeti. Ez egy érdekes kérdés. Egyébként a Vatikán kiadott egy nyilatkozatot (angol), hogy mit gondol erről az egész abortumon tenyésztett oltóanyag témáról.

Bennem az pendíti meg a húrt, hogy ha csak így lehet előállítani azt az oltóanyagot, halott magzati szövetet vagy csirkét használva, aminek a szövetmaradványai bekerülnek a gyerek véráramába, szóval ha kizárólag ilyen úton lehet ezt előállítani, akkor lehet, hogy nem is kellene előállítani. Legalábbis nem tömegesen, csak azoknak, akik igazán veszélyeztetve vannak. Vagy választható alapon. Hiszen az abortusz emberölés, az emberölés pedig bűn. A bűnt pedig nem igazolni kell, hanem megvallani és elhagyni. Ilyen egyszerű. Szellemi és erkölcsi szempontból egyáltalán nem számít, hogy sok évvel ezelőtti magzatokról van szó.

Én idegenkedem attól, hogy a gyerekem vérében egy halott magzat szövetmaradványai keringjenek. Fontos az immunitás megszerzése. De vajon milyen áron? Nincsen egy másik út, ahogyan el lehet ezt érni? Van, aki azt állítja, hogy oltás nélkül is lehet immunizálódni. Ez a kérdés megérne egy újabb kutatást.


Lehet tudni, hogy a gyerekkori oltások közül konkrétan melyek oltóanyagait tenyésztik abortumokon és melyeket csirkeembrión?

Igen. A neten fenn van a részletes tájékoztató minden oltásról, bárki számára elérhetően! Sajnos a gyerekdokik erre nem szokták felhívni a szülők figyelmét oltatás előtt, a rendelőben meg már sem idő, sem türelem nincs olvasgatni, meg kérdéseket feltenni az oltóanyagról. Most, hogy már ezt is tudjuk, a legközelebbi oltatás előtt azért nézzük meg, hogy pontosan milyen összetevőjű oltást kap a gyerekünk, és milyen mellékhatásokkal lehet számolni. Ne a kampányoldalakról, hanem a gyártótól.

Magyar információ itt található erről: (Ez alapvetően pont egy kampányoldal, úgyhogy az oltások hatásaival kapcsolatos információ elég félrevezető, de az oltásnaptár meg az oltóanyagok összetétele tekintetében hiteles forrásnak tartom.)


Oltási naptár az idei évre (itt tudod megnézni az aktuális oltás nevét)

Mo.-on engedélyezett vírusvakcinák

Mo.-on engedélyezett bakteriális vakcinák

Utóbbi kettőn látszólag csak egy orvos tud kiigazodni, de azért ez nem így van. Mindenesetre néhány oltás magyar nyelvű teljes tájékoztatóját idelinkelem.

BCG

Di-Per-Te

INFANTRIX-IPV

MMR

Prevenar (59 oldalas tájékoztató- ezt találtam csak róla...)

H1N1


Egy abszolút laikus képes kutatni, utánajárni és megnyugtató válaszokat kapni a kérdéseire, vagy ez nem lehetséges, csak akkor, ha orvosi végzettséggel áll neki ennek?

Arra, hogy képes-e, a válasz határozott IGEN. Azzal az alázattal kiegészítve, hogy valószínűleg sohasem lesz képes igazán mélyen belemászni a biológia meg az orvostudomány rejtelmeibe. Viszont amire szüksége van, abból nagyon sok mindenre képes megtalálni a választ offline orvosi tanácsadás nélkül is. És ez nagyon biztató, ugyanakkor persze veszélyeket is rejt magában.

Nem vagyok orvos, nem is leszek sosem. Talán ez a különbség orvos és laikus között: utóbbit nem a tudomány iránti szenvedély, hanem 'csupán' a kíváncsiság, a gyanakvás vagy az információhiány ragadtatja ilyen kutakodásra. DE lehet, hogy másként van.:)

Témába vágó idézettel fejezem be:

("A krízisterhesség megoldása az, hogy a problémát,
és nem az, hogy a magzatot szüntetjük meg."
Jeannie W. French)

Oltás, élet, gondolatok

Pár napja olvasgattam orvosi blogokat, és kicsit értetlenül állok az egymásnak teljesen ellentmondó orvosi oltás-információkkal kapcsolatban. Hogy lehet az, hogy az evidenciákon alapuló orvoslás korában ugyanazon evidenciák alapján egy orvos szakmai véleményként azt mondja, hogy rosszul döntesz, ha nem oltatsz, a másik meg azt, hogy minimum nagyon fontold meg, de ha lehet, inkább ne oltasd be magad? Ez bennem felveti azt a gondolatot, hogy az úgynevezett evidenciák már nem evidenciák többé. Ha ami egyiknek evidencia, a másiknak nem az, akkor az orvosi bizonyítás is valami módon szubjektív lett... Vagy mindig is az volt, csak a net előtti korszakban ezzel nem szembesültünk. Hiszen akkor kizárólag az volt az igaz, amit a helyi doki mondott: a betegek nem kérdőjeleztek meg semmit és nem voltak elérhetőek más orvosok szakmai ellenvéleményei sem. Most, hogy alapvető fontosságú lenne felelős döntést hozni, a laikus azzal szembesül, hogy ez valami módon lehetetlenné vált. Hiszen felelős döntést csak információk ismeretében lehet hozni. De melyek a jóféle információk, az IGAZ információk? Hogyan tudom a hamisat az igaztól elkülöníteni?

Az is megnehezíti a dolgot, hogy vannak orvosok, akik szemében a laikus képtelen arra, hogy az orvosi tényeket megértse. Képtelen azok értelmezésére és ezért képtelen jól, felelősen dönteni a saját vagy a családtagjai oltatásáról. Ezért egyszerűsítenek, általánosítanak, fölöslegesnek gondolt tényeket elhallgatnak és azt gondolják, hogy néhány tudományos írással és elnagyolt statisztikai hivatkozással meg lehet nyugtatni és a helyes döntésre el lehet vezetni az embereket.

Más laikusok pedig valami módon lenézik azt, aki esetleg józan ésszel, de orvosi diploma nélkül mondja ki tényekről, hogy talán azok nem állnak meg más tényekkel szemben. Mert szerintük ezt mi, nem-orvosok nem tudhatjuk. És bizonyos értelemben igaz is ez: hogy nem tudunk sok mindent, hiszen nem az orvoslás a szakterületünk. Én sem gondolom, hogy olyanba kellene kontár módon okoskodnom, amihez semmi közöm. Viszont amióta rám, mint laikusra bízzák az oltatás kérdését, igenis közöm van hozzá. Kompetens lettem: muszáj utánajárnom és muszáj megtennem mindent azért, hogy a jófajta információk birtokába jussak, mert rólam, rólunk, a szeretteimről van szó. Nem tehetem meg, hogy elhamarkodottan döntök, mert utána hogy nézek tükörbe, ha történik valami? És igaz, hogy nem vagyok orvos, de attól még van agyam, és tudok vele gondolkozni, és reménykedem, hogy e kettő, meg az emberi megérzéseim segítségével el fogok tudni navigálni a tények és tévképek útvesztőjében.

Tisztelem a jó orvosokat, és tudom, hogy sokkal-sokkal többet tudnak betegségről, gyógyulásról, ha úgy tetszik életről és halálról, mint mi mezei emberek. De ők sem mindentudóak, és sok mindent nem tudnak orvosilag megmagyarázni, nem értik, hogy a várthoz képest miért van úgy, ahogy. Számítanak valamire: kémiailag, matematikailag kikalkulálják a várható végeredményt, statisztikát néznek, prognózist készítenek, felkészülnek rendesen, aztán valami miatt teljesen más lesz a végkifejlet. És nem tudják, hogy mely ismeretlen tényezőkkel nem számoltak, hogy mi változtatta meg a dolgokat. És nem tudják megmagyarázni, értelmezni sem a végkifejletet. Épp úgy, mintha nem értenének hozzá...

Gyakran érzem úgy, hogy hiába van akkora tudás a dokik birtokában, amekkora, mégis ugyanannyi ismeretük van a világról, mint volt néhány száz évvel ezelőtt. És adódik a kérdés, hogy adott korokban az orvoslási mód miatt vagy éppen annak ellenére éltek-e túl azok, akik felépültek? Hogy akkor most előre haladunk, vagy visszafelé? Ezeket valahogy nem nagyon vizsgálják, talán mert tartanak attól, hogy kiderülne, hogy annyi ismeretük sincs a betegségek természetéről, amennyiről eddig úgy hitték, hogy van...

A régieknek voltak hasznos gyógynövényeik, meg hiedelmeken alapuló sokszor kétes praktikáik. Voltak működő eljárások, de voltak károsak is, amiken a teljesen nyilvánvaló tapasztalatok (pl. magas halálozási szám) ellenére sem változtattak. Mert a hiedelemviláguk része volt. És ma mi a helyzet? Az orvosoknak vannak hasznos gyógyszereik és működő eljárásaik és vannak károsak is. Ezek egy része ugyanúgy hiedelmeken alapul, nem a tényeken (pl. szülés körüli rutin-beavatkozások), és annak ellenére sem változtatnak, hogy a negatív tapasztalatok teljesen nyilvánvalóak.

A régiek az életet tisztelték, és alázattal belátták, hogy a tudományból sok minden feltérképezetlen még- gyakran azzal mentettek életet, hogy nem avatkoztak be Isten teremtett természetének a munkájába. Voltak, akiket ezzel a hozzáállással megmentettek. Nem mindenki maradt életben, de sokan. Aki életben maradt, az nem a felelősöket kereste, hanem csendben meggyászolta azt, aki nem élte túl. A maiak a tudományt tisztelik, és talán beismerik, talán nem, de az életet magát nem értik: azzal mentenek életet, hogy amikor tehetik, beavatkoznak a természetes folyamatokba, sokszor talán maguk sem értik, hogy miért. Vannak, akiket ezzel a hozzáállással megmentenek. Nem mindenki marad életben, de sokan. Az életben maradottak viszont sokszor a gyász és a történtek érzelmi feldolgozása helyett szélmalomharcot folytatnak a felelősök keresésével.(Valószínűleg én is keresném.) De hiába is találják meg, azzal sem lehet meg nem történtté tenni a dolgokat, s a feldolgozás sem válik tőle könnyebbé.

Azt hisszük, hogy a tudománnyal meg lehet hosszabbítani az életet, aztán kiderül, hogy a sok pirula meg a sok tudás újfajta halálos kórok és körmönfont pszichés megbetegedések okozói lettek, amik ugyanúgy a vesztünkre törnek, mint régen a pestisjárvány, meg a kézmosás hiánya. Nem vagyunk okosabbak, csak másfajta okosságunk van, mint több száz évvel ezelőtt. Akkor a természet dolgaihoz értettek jobban az emberek és sokkal egészségesebbek voltak, mint mi, pedig nem is mostak fogat, nem fürödtek antibakteriális szappannal naponta, nem váltogatták olyan sűrűn a ruháikat, mint mi. Most a világ dolgaihoz jobban értünk, de mintha az életmódunkat, és ezzel együtt az egészségünket áldoztuk volna föl ennek a tudásnak az oltárán.

És már megint ott vagyunk a lényegnél. A tudás Istentől jön. Ő az, Aki képes az embert megtisztítani bűneitől, és a saját egójának társadalom-romboló hatásától. Egyedül ő képes megváltoztatni és új emberré tenni az embert. Csak Ő tud erőforrásaival jól sáfárkodó igazi bölcsesség birtokába juttatni minket, hogy ne tévedjünk el, és ne forduljunk saját magunk ellen.

Hogy ne vesszünk el örökre, ahhoz meg kell alázkodnunk a Mindenség Fejedelme előtt, és beismerni, hogy még mindig ugyanazok a mozgatórugóink, mint az Éden kertjében: mindent tudni és olyanok lenni, mint Ő. Be kell ismerni pironkodva, hogy: én ember vagyok, te vagy az Isten. Ha engednénk Őt uralkodni az életünk fölött, a tudományunk fölött, az egészségünk fölött, akkor nem pusztulnánk, hanem virágoznánk...

Az oltatás is erről szól: élet és halál- ki a felelős, ki dönt, és mi lesz a következmény. Azt hiszem az a baj, hogy nem tudunk felelősséget vállalni, megbocsátani és elengedni.

Élet és halál. Régen természetes volt, hogy a kisgyerekek is jelen voltak a születendő és a haldokló családtag körül. Látták, hogy milyenné válik, hogy mit csinál, érezték a szagokat, a látványt megszokták. És látták a családi mintát, az öröm befogadására és a gyász feldolgozására. És ezért életképesebb stratégiájuk volt az élet végigélésére. Tudtak tartósan vidámak és tevékenyek lenni: az élet gondjai mintha feleannyira sem nyomták volna le a kedvüket, mint a miénket, pedig lehet, hogy több volt nekik. Összetört a szívük, de nem lettek depressziósok és érzelmi sérültek, ha meghalt egy gyerek, vagy ha meghalt a szülő. Megtanultak szembenézni, meggyászolni és túllépni. És megtanultak ott lenni egymásnak, jelen lenni a másik életében és osztozni az örömben és a bánatban. Ma erre nem vagyunk képesek. A másik örömével való örömünk pillanatnyi, gyászunk is türelmetlen és felszínes. Túlzottan ragaszkodunk az életünkhöz, a halált nem tudjuk, nem akarjuk elfogadni, mint bukott világunk részét. Ezért elrejtjük a halált a szemünk elől, megszépítjük, elkendőzzük, nem akarunk tudni róla: ameddig lehet, húzzuk a szembesülést. Éppen ezért, amikor megtalál, akkor mindig készületlenül ér.

Nem vagyok reménytelenül nosztalgikus: ez a kor sem nem rosszabb, sem nem jobb az előzőeknél, csak más. Más problémáink vannak, más tudományos és etikai kihívásokkal szembesülünk, de egyáltalán nem tapasztalható fejlődés, inkább csak hanyatlás, ami az életünket, emberi kapcsolatainkat illeti. Még mindig vagy a bűn uralkodik az emberen, vagy Isten Szentlelke. Most is mindenkinek Jézusra van szüksége, ahhoz, hogy Istennel és emberrel békességben élhessen, csakúgy, mint régen. Bár megértenénk ezt...

"Mindenkit megmenteni, mindenkit életben tartani, még egy esélyt, még egy esélyt mindenkinek." És ezzel a mindenki megmentésével sokakat feláldoz a társadalom. Oltások: mindenkit oltassunk, nehogy valaki meghaljon. Nehogy valaki belehaljon a betegség szövődményeibe. Ha valaki az oltás mellékhatásai miatt hal meg, azt benyeljük, mert hát ezt az áldozatot vállalni kell. Biztosan így van? Az újságok kb. 5 azaz öt, kórházban ápolt kismama miatt beszélnek a kismamákat fenyegető hihetetlen nagy vírusveszélyről. És ha kiderülne, hogy az oltatás következményeként is legalább ennyi kismama került veszélybe? És ha kiderülne, hogy a tavalyi szezonális influenza, ami akkor nem kapott ekkora hírverést, mint ez a mostani, szóval ha kiderülne, hogy az is hihetetlenül veszélyes- mint ahogyan terhesen a legtöbb betegség veszélyes? Ez tény, mégsem javasolja senki, hogy a kismamák és családtagjaik a kismamákra való tekintettel oltassák be magukat szezonális influenza, bárányhimlő, rubeola, hepatitis és mindenféle betegség ellen, hátha nincs megfelelő védettségük, és ezzel bizony veszélybe sodorják a kismamát és a babát, ami ugye mekkora felelőtlenség...

Kérlek, hogy ne értsél félre. A mentalitással van bajom. Az élet fontos. Az egyik legnagyobb ajándék, amit kaptunk. Nem tudom elképzelni, hogy mit éreznék, ha valamelyik gyerekem vagy a férjem a karjaimban halna meg- az leírhatatlan bánat. De túl kell élni, és menni tovább, még ha azt is hiszi az ember, hogy soha többet nem lesz képes élni, akkor is. Nem lehet mindenkit megmenteni, és nem helyes azt a látszatot kelteni, mintha egy oltással vagy bármi mással ezt meg lehetne valósítani. A megbetegedések következtében vannak, akik meghalnak. Ez nagyon-nagyon sajnálatos, de tény.

Mégis, nem jó azt a hamis illúziót elültetni másokba, hogy bármilyen eljárással zéróra csökkenthető a halálesetek száma. Lehet, hogy egy halálesetet el lehet kerülni az új oltással. Persze sosem fog kiderülni, hogy annak a személynek az immunrendszere hogyan reagált volna a kórral való találkozásra beavatkozások nélkül 'magától'. Akárki akármit mond, ezt az orvosok közül senki sem tudhatja, csak feltételezgetni lehet. Elképzelhető az is, hogy egy oltás-mellékhatás miatt bekövetkező károsodást vagy halálesetet el lehet kerülni nem-oltatással. De senki sem tudhatja, hogy mi lett volna, ha megkapja az oltóanyagot. Szerintem nem helyes kimondani vagy akár csak sugallni is, hogy az új oltóanyag mindenki életét megmentheti, és ha az az 5 kismama megkapta volna, akkor biztos, hogy nem kerül kórházba- ,mert ez egyáltalán nem biztos. Ha járvány van, akkor vannak áldozatok- erre fel kell készülni. A kérdés, hogy mivel lehet a legkevesebb veszteséggel megúszni a kialakult helyzetet: oltással vagy anélkül. És ugye ott van a természetes immunizálódás lehetősége, ami szóba sem kerül, pedig Angliában például a lakosság egy jelentős részének megvan a védettsége oltás nélkül is. Lehet, hogy nálunk is ez a helyzet? Ezt nem vizsgálták, és erre nézve nincsenek bizonyítékok és adatok... Miért nem?

Visszakanyarodva az informálódáshoz: nem értek egyet, hogy nem vagyunk képesek statisztikákat és tudományos cikkeket értelmezni és józanul mérlegelni a helyzetünket. Szerintem igenis tudhatjuk. Nem vagyok orvos, de úgy hiszem, a net lehetővé teszi, hogy informálódjunk olyan módon, ahogy előtte nem volt lehetőség erre- akár minden egyes ismeretlen szó bepötyögésével. Azt nem mondom, hogy ezzel aztán életbölcsességre is szert tehetünk (más forrásból jön az, Istentől), de ha hozunk egy döntést, és azt mindenestül felvállaljuk, s nem feltétlen akarunk másokat leszólva általános igazságot megfogalmazni oltás-ügyben, az már egy jó kiindulási pont.

Ne az legyen a legfőbb érvünk, hogy a másik tábor képviselői jobban hullanak. Mert mi lesz, ha a statisztika nálunk nem bizonyul igaznak? Csak ha valódi meggyőződésből oltatunk, vagy nem oltatunk, akkor fogjuk tudni felvállalni a felelősséget a döntésünk esetleges következményeiért. Mert az is benne van a pakliban, hogy szembesülnünk kell ilyesmivel. Nem akkor kell felelősöket keresni, amikor gáz van, helyette inkább most kell felvállalni, hogy mi vagyunk a felelősek- a mi életünk, a mi döntésünk. És persze a döntésünkkel és a felelősségünkkel együtt mindannyian szeretnénk hinni, hogy jól döntöttünk és hogy nem lesz semmi baj- és ez így van rendjén.