Zeki 1 éves, szoptatott, hordozott- boldog! Hú, ez most nagyon önérzetesen hangzott, de ezek a dolgok tényleg kézzelfoghatóan összekapcsolódtak ez alatt az egy év alatt. Na, de nem akarok előreszaladni. Van egy Zekink, aki múlt szombaton ünnepelte egyéves születésnapját. Születése óta anyatejen él, és ez a jó rend hivatalosan múlt szombaton szakadt meg. Egy teljes évig 'anyatejeztünk', de nem úgy, ahogyan mások; féléves kortól ezzel-azzal hozzátáplálva, hanem teljesen, kizárólag és csakis anyatejjel. Nem volt plusz teáztatás, se desztillált víz, se játszócumi, se cumisüveg, se sütőtök, se keksz, se banán- szóval se semmi. Ezt azért emelem így ki, mert a kisgyerekes ismerőseim állandóan félreértenek a témával kapcsolatban. Amikor azt mondom, egy évig szoptattam, akkor felderül az arcuk és rávágják, hogy "én is!", de aztán a beszélgetés további részében kiderül, hogy számukra a 'csak anyatej' annyit jelentett, hogy még nem választották el teljesen (tejesen, hehe) a gyereküket. Jobb esetben azt, hogy a különféle kaják mellett igény szerint szoptatják, bár azt hiszem ez annyira ritka az ismerőseim között, hogy szinte említést sem érdemel.
Nem szeretném, ha bárki félreértene: nem ítélem el egyik fent említett verziót gyakorló anyukát sem! Mindenkinek megvannak a maga érvei, hogy miért úgy csinálja, ahogy- ezt nem vitatom el senkitől. Ellenben másokhoz hasonlóan én is büszkén lengetem a saját zászlónkat, amely két gyerekkel ezelőtt óta a meggyőződésem. Ez pedig arról szól, hogy a kizárólagos és igény szerinti szoptatás egyéves korig
jó dolog, ami után a gyerek már elég nagy és érett ahhoz, hogy a családi menü majd' minden fogását káros mellékhatások nélkül végigehesse. Ez bébiétel-, és turmixolásmentes babás napokat jelent, meg azt a nyugalmat, amit 2 gyerkőccel ezelőtt nem tapasztaltam: hogy nincs stressz a táplálás körül, hanem szinte bárhol, bármikor megoldható az etetés maszatmentesen, körülményeskedés nélkül. (és igen, tanúsítom, hogy lehet vonaton, autóban, tóparton, gyüliben, wc-ben, kendőzve, ülve, fekve, alva, olvasva, gép előtt pötyögve, mint most is éppen... szóval lehet szinte mindenféle helyzetben szoptatni!) Egyéves korára pedig már ügyesen képes megtanulni pohárból inni, ami azt jelenti, hogy a cumisüveg és a csőrös pohár fogalmát sem kell megismernie, annak költségei a családi kasszában maradnak. Nincsen pepecselés, legalábbis nem annyi... (kicsit reklámszövegesen hangzott, pedig nem árulok anyatejet.)
Talán most azon merengsz, hogy nem káros dolog-e az, ami mellett letettem a voksomat, hiszen minden jól informált anyuka tudja, hogy féléves korig fontos az anyatej, e kor után viszont már nem elegendő a benne található tápanyagmennyiség, így
szükséges a szilárdabb kajákhoz szoktatás. Én is így gondoltam régebben, de aztán olvastam egy cikket. Ebben valaki egy tanulmányra hivatkozik, amelyben két csoport kisbabát eltérően tápláltak. Az egyik csoportot egyéves koráig kizárólag anyatejjel. A másikat féléves kortól hozzátáplálva. A vizsgálat eredménye megdöbbentő módon az lett, hogy a két csoport egészség és fejlettség szempontjából semmiféle lényeges különbséget nem mutatott (némi ásványianyag-hiány egyik és másik oldalon is megmutatkozott egyes babáknál). Az eredmény ismeretében a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az egyéves korig tartó kizárólagos szoptatás nem károsítja a babát, tehát egy működő alternatíva lehet. Ez először elgondolkoztatott, azután úgy gondoltam, hogy ezt én is kipróbálom, hogy működik-e...
(Ma már nagyon sajnálom, hogy a tanulmányt évekkel ezelőtt, amikor olvastam, nem mentettem el. Most rákeresve a google-ben, nem találtam meg. Találtam viszont másik szakvéleményt, ami támogatja az első évben kizárólagos anyatejes táplálást, de azzal a kitétellel, hogy nem minden helyzetben és nem minden babánál működőképes ez a dolog. Azért nem, mert a babák vastartalékai valahol féléves és egyéves kor között ürülnek ki -egyén-függő, hogy melyiküknél előbb, melyiküknél később-, ekkortól tehát szilárd ételből kell utánapótolniuk azt. Persze, vannak cseppek, meg egyéb táplálékkiegészítők, amikkel kikerülhető a teljes anyatejesség feladása. Az előbb említett 'másik szakvélemény' cikke
itt olvasható angolul.)
Elgondolkodtató, hogy erről miért hallani ma olyan nagyon keveset. Meg az is, hogy ehelyett viszont miért terjedt el az a nézet, hogy muszáj féléves kor után hozzátáplálni. Nem kell sokat gondolkozni, mert a szálak egyértelműen egy komplett iparág felé mutatnak. Ez pedig, gondolom kitaláltad, a tápszer-, és az üveges bébiétel-ipar. Számomra ők amolyan mumus-félék. Ide tartozik mindenféle tejpép, meg babavíz, meg tápszer, meg babakeksz, meg bébiétel, meg bébiital. Meg minden más, ami nélkül nem lehet igazán kiegyensúlyozottan táplálkozó, egészséges gyereked- mondják ők... na persze.
A bicskát az nyitja ki a zsebemben, amikor mindenféle szakemberek a tudományosság köntösébe bújtatva, lakcímre küldött bébiétel-, és tápszer-reklámanyagaikban leoltják az első gyereküket nevelő (nyilvánvalóan potenciális vásárlóerővel bíró) asszonyokat. Látszólag segítő kezet nyújtanak nekik ebben az új élethelyzetben... valójában azonban nem azt nézik, hogy mi a jó a babának meg a mamának, hanem hogy hogyan tudnak arra rávenni, hogy a babád számára teljesen fölösleges terméküket megvásárold... (amely termék adott esetben több hátránnyal, mint előnnyel bír táplálkozásbiológiailag, ráadásul magas ára miatt hozzásegíti a közgondolkozást az "egy kisbaba nagy anyagi teher a családnak" legenda fenntartásához.)
Évekig fogalmam sem volt arról, hogy a kórházban kapott termékmintás ajándékcsomag aláírásakor hozzájárulok ahhoz, hogy az ott megadott lakcímemre reklámanyagokat postázzanak. (Ez persze nem az ő hibájuk, hiszen a csomagoláson ott van a tájékoztató szöveg feketén-fehéren, csak hát azok olyan apró betűk...) Ezek a reklámanyagok aztán épp akkor érkeztek meg, amikor a babánk 2, 4, 6 hónapos lett, talán éppen növekedési ugrások előtt, amikor az anyatej mennyisége már nem volt elegendő a gyerkőcnek. Ebben az esendő időszakban szinte minden mamának kísértés, hogy abbahagyja a szoptatást, és ezek a cégek kihasználják a helyzetet, hogy az arcunkba tolják az anyatejet helyettesítő termékek armadáját, ahelyett, hogy megerősítenék a kétségek között őrlődő anyákat abban, hogy az anyatej a legjobb a babának és bátorítanák őket arra, hogy bízzanak anyai ösztöneikben. Hiszen szinte bármikor képesek vagyunk megnövelni a tejmennyiséget gyakori és hosszan tartó szoptatással.
Visszakanyarodva Zeki ételeihez, ez alatt az első szülinap óta eltelt egy hét alatt nagy gyorsasággal rászoktattuk a fiúcskát mindenféle földi jóra: végigkóstolt több menüt is, amit olykor pépesítettünk (mezei módon, villával), olykor meg nem- hagytuk, hadd használja 6 fogát. Érdekes volt megfigyelnem, hogy a kajához szoktatás elején
minden falatot kiköpött. És ezt tessék szó szerint érteni! Nem értettem, miért csinálja. Kellett egy kis idő, mire leesett a tantusz, hogy azért, mert megszokta, hogy eddig mindaz, ami a szájába került a földről vagy az asztalról, az kizárólag fogyasztásra alkalmatlan
tárgy volt, amiket megízlelés és összenyálazás után rendre kiköpött (márkahű gyerek révén kizárólag én voltam a tápanyag-disztributora, más termékét nem akarta fogyasztani, hehe). Azt gondolta, hogy eztán is így fog ez menni, de most már, hogy rájött, hogy van élet az anyatejen túl, szívesen fogyaszt más dolgokat is- azért az előbbi disztributor iránti elkötelezettségét még mindig lelkesen tartja...
És ha már lelkesség, akkor elmondom, hogy a hordozás a másik büszkén lengetett zászlónk. Zeki a kórházból hazajövet óta szupifajta rugalmas hordozókendőben utazik, bárhová megyünk. Babakocsiban mindössze 2x ült életében, pedig sok helyen jártunk vele- kendőzve. (A kölcsönbabakocsi meg egy éve itt porosodik az előszobában, na de sebaj...) A kendőnkről majd máskor még bővebben mesélek.
