Milyen a derék asszony? (2. rész)

Hosszabb szünet után mostanában újra a derék asszonyról gondolko- zunk. Ez a harmadik része annak a sorozatnak, ami ebből a gondolko- zásból kerekedett. Kérlek, hogy az első és a második részt olvasd el előbb, ha még nem tetted volna, mert vissza fogok rájuk utalni.

Most pedig folytassuk a derék asszony jellemének megismerését. Milyen is volt ő az Ige fényében?

Kezeit veti

a fonókerékre,

és kezeivel fogja

az orsót.

(Péld. 31:19)

10. Szövés-fonással is foglalkozik. Ez visszacsatol a részünk elejéhez, ahol arról ír az Ige, hogy ez az asszony alapanyagokat vesz és kézzel készített dolgokat alkot belőlük. Most látjuk, hogy hogyan készíti el azokat.

Markát megnyitja

a szegénynek,

és kezeit nyújtja

a szűkölködőnek.

(Péld. 31:20)

11. Irgalmas: annak ellenére, hogy ő maga a legnagyobb jólétben él, észreveszi azokat, akik nélkülöznek és az erejéhez mérten segít is nekik a nyomorúságukban. Nem feltétlenül kicsi segítségre kell gondolni, hiszen ez az asszony sok mindennel rendelkezett.

Nem félti

az ő házanépét a hótól;

mert egész házanépe

karmazsinba öltözött.

(Péld. 31:21)

12. Gondoskodik arról, hogy megfelelő ruhát rendeljen egész háza népének. Még ha hó fog is esni, az sem fogja megbénítani az uralkodócsalád életét.

Szőnyegeket csinál

magának;

patyolat és bíbor

az ő öltözete.

(Péld. 31:22)

13. Most megtudjuk, hogy szőnyeg készül azokból az alapanyagokból, amiket vett, és amit szövés-fonással maga készített el. Ez az igevers azt is kiemeli, hogy drága kelmékből készült szép ruhákban jár, vagyis ad magára: egy király feleségéhez méltóan öltözködik.

Ismerik az ő férjét

a kapukban,

mikor ül

a tartománynak véneivel.

(Péld. 31:23)

14. A férje ismert volt a kapuban, ez nyilvánvaló is, hiszen ő volt a király. De itt úgy hiszem, ez azt jelenti, hogy rendszeresen megfordult a kapukban, azért volt ismert.

Azt is megtudjuk, hogy a vénekkel ül, vagyis bölcs tanácsot szerez. Más igékből látható, hogy nagy problémák vannak akkor, amikor egy uralkodó a kortársait választja tanácsosaiul, megvetve az ősz haj értékes tapasztalatait.

Most fontos emlékeznünk arra, hogy ki írja kinek a derék asszonyról szóló igéket. Ez a tanítás egy leendő király édesanyjának a próféciája! Itt most az anya az uralkodásban is tanácsolja a fiát, nem csupán a feleségválasztásban. Ezt úgy teszi, hogy leendő felesége férjét jellemzi.

Gyolcsot sző,

és eladja;

és övet, melyet ád

a kereskedőnek.

(Péld. 31:24)

15. Újabb dolgokat sorol fel a Szentírás, amelyeket ez az asszony készít. Nem csak szőnyegeket tehát, hanem gyolcsot és övet is. Talán azért van különválasztva a kétfajta áru, mert a szőnyegeket saját magának csinálja, mintegy hobbiból, a gyolcsot és az övet viszont eladásra kínálja. A gyolcs és az öv esetében vagy utánajár, tárgyal, alkudozik, beszállít vagy egy kereskedőnek delegálja ki a munkát. Üzletasszony is tehát, és ez nemcsak a talpraesettségét mutatja, hanem azt a készségét is, hogy az uralkodói vagyont ne elherdálja, hanem megtartsa, sőt gyarapítsa.

Erő és ékesség

az ő ruhája;

és nevet

a következő napnak.

(Péld. 31:25)

16. Erő és ékesség jellemzi, ez takarja be őt, mint egy szép ruha. Erős a teste, hiszen fizikai munkát is végez, de erős a lelke is, hiszen nevet a következő napnak. Van oka a vidámságra, mert félelem és aggódás nélkül él!

Ez az igevers a fiatal királyné reménységéről beszél, mert az ilyen, félelem nélküli bizakodás szorosan az istenfélelemmel együtt járó jellemvonás.

Nem azért erős, mert egy király felesége. Nem azért ékes, mert hiúságában mindenféle drága kiegészítőket aggatott magára. Isten ez asszony erejének és ékességének forrása: Ő öltözteti erőnek és ékességnek ruhájába őt.

Emlékezzünk újra, kitől származik és kinek szól ezt az a tanítás. Egy anya mondja a fiának, aki a leendő király. Itt most megint egy fontos útmutatást ad: a feleség az Úrban bízó asszony legyen.

Az ő száját

bölcsen nyitja meg,

és kedves tanítás

van nyelvén.

(Péld. 31:26)

17. Bölcsen szól és tanít másokat. A tanítása kedves tanítás, amely felülről származik: Istentől és Isten dolgairól beszél, tehát istenfélő asszonyról van szó. Ez onnan tudható, hogy a példabeszédek könyve a bölcsességet mindig Isten ismeretével azonosítja.

A bölcs beszéd és a kedves tanítás jelentősége akkor világlik ki igazán, ha eszünkbe jutnak azok a bibliai történetek, amikben éppen ezek hiánya okozott súlyos helyzeteket. Az Igében sok példát találunk arra, hogy befolyásos asszonyok rossz tanáccsal látták el a férjüket, aki rájuk hallgatva romlást hozott saját magára és másokra is. Pl. Jézabel és Ataljá királyné, Heródiás, de egy-egy döntésük miatt ide sorolhatjuk Sárát és Ráhelt is.

Vigyáz

a házanépe dolgára,

és a restségnek étkét

nem eszi.

(Péld. 31:27)

18. Tudja, mi történik körülötte. Nem tétlen, hanem éber: felelős jelenléttel vigyázva, irányítva, elrendezve a dolgokat a szolgálók körül és az egész házban.

Felkelnek az ő fiai,

és boldognak mondják;

az ő férje,

és dicséri őt:

Sok leány munkálkodott

serénységgel;

de te meghaladod mindazokat!

(Péld. 31:28-29)

19. A gyerekei és a férje látják rajta és tudják róla, hogy mennyire betelt és elégedett, ezért boldognak mondják. A férje pedig nagyon szép méltányolással dicséri őt: mások is serények, de te még náluk is jobban végzed a dolgaidat!

Csalárd a kedvesség,

és hiábavaló a szépség;

amely asszony

féli az Urat,

az szerez

dicséretet magának!

(Péld. 31:30)

20. Itt úgy hiszem, egy kiszólást, direkt tanítást olvashatunk, amely egyben a teljes résznek az összegzése is. Most az édesanya egyenesen megmondja: nem a kedvesség és a szépség az érték, ne ez után járjon a király, hanem keressen olyan feleséget, aki igazán és valóságosan féli az Urat. Ő az, aki dicséretet szerez magának, ő az, aki megfelelő társa lesz a királynak.

Adjatok ennek az ő keze

munkájának gyümölcséből,

és dicsérjék őt a kapukban

az ő cselekedetei!

(Péld. 31:31)

21. Végül egy nagyon szép lezárást látunk, amelyben ez az asszony megkapja a méltó jutalmát. Amit a kezével szerzett a családnak, abból kapjon ő is: amit ültetett és amit készített, azt hadd élvezze örömmel. Máshogyan fogalmazva: a cselekedetei gyümölcsével hadd lakjon jól.

És a kapukban hadd beszéljenek nyilvánosan a cselekedeteiről.

Itt nincsen szó nyilvános szembedicsérésről, hanem arról a jutalomról, amelyet az jelent, hogy híressé válik a cselekedetei által, és róla, mint példáról beszélnek a kapukban. Ha a vezetők helyeslik a királyasszony tetteit, az jó hatással van az uralkodó család általános megítélésére is. Utóbb az egész országnak a javára válik, ha a köznép nem gyalázza a királynét, nem a viselt dolgairól pletykálkodik, hanem arról, milyen nagyszerű dolgokat tesz. A derék asszony az életvitelével és a cselekedeteivel az uralkodó család hírét öregbíti és ez egy csodálatos jutalom annak a királyasszonynak, akinek a szíve a férjéért és a királyságért ég.

Kicsit eszembe jutott erről a mennyei jutalom. Nekünk is van Férjünk és Királyunk, és a mi szívünk is egész életünkben a királyságért ég (ugye?). Majd, ha elvégeztük futásunkat és jól futottunk, akkor mi is kapunk jutalmat és dicséretet attól, Aki minket előbb szeretett és Aki letette az életét értünk. Ez majd kibeszélhetetlen örömöt fog nekünk okozni.

 

Milyen a derék asszony?

Évekkel ezelőtt megosztottam veletek szokatlan gondolataimat a derék asszonyról. Akkor nem mentünk bele konkrétumokba, hanem a Példabeszédek 31. részének legelejét, a derék asszonyról szóló rész hátterét néztük meg kicsit közelebbről. Megállapítottuk, hogy ez a rész nem egy mai asszonyoknak szóló mérce, amihez pontról pontra hozzá kellene igazítanunk magunkat. Hanem egy prófécia (egy teher), amivel egy édesanya tanítja a fiát, aki nem mellesleg egy király.

Vegyük most végig, hogy milyen ez a feleség; a leendő királyné, akit Lemuel király édesanyja Isten ihletésére derék asszonynak definiál. 21 kisebb egységre osztottam ezt a részt, amely nagyjából az igeverseknek felel meg, de nem mindenhol.

         

 Derék asszonyt

kicsoda találhat?

Mert ennek ára

sokkal felülhaladja

az igazgyöngyöket.

(Péld. 31:10)

1. Először is: nem mindennapi asszony, nagyon értékes az ő férje számára.

Bízik ahhoz

az ő férjének lelke,

és annak marhája

el nem fogy.

(Péld. 31:11)

2. A férje teljes bizalmát élvezi, akinek (ennek következményeként) maradandó anyagi jóléte van. A férj bizalma ebben a kontextusban azt jelenti, hogy az asszony a család érdekét munkálja minden önálló pénzügyi döntésével, ezért a férjnek nem kell attól tartania, hogy felelőtlen költekezéssel a marha elfogy, a vagyon odalesz. Ennek azért van jelentősége, mert a király feleségeként joga volt jelentős pénzügyi források fölött rendelkezni. A későbbiekben látni fogjuk, hogy azt minként használta bölcsen fel.

Jóval illeti őt

és nem gonosszal,

az ő életének

minden napjaiban.

(Péld. 31:12)

3. Egész életében, amíg csak él, jó dolgokat tesz a férjével. Jóval viszonoz mindent, minden egyes nap, ameddig csak él. Ha belegondolunk, ez egy nagyon lényeges dolog, hiszen a király vállát az egész ország terhe nyomja: sok fontos döntést kell meghoznia, nehéz problémákra bölcs megoldást találnia. Ha egy olyan asszonnyal van megáldva, aki a saját férjével gonoszul viselkedik, akkor a felelős posztját képtelen lesz maximális hatékonysággal ellátni. Ezen tehát sok múlik.

Keres gyapjat

vagy lent,

és megkészíti azokat

kezeivel kedvvel.

(Péld. 31:13)

4. Alapanyagok felől 'érdeklődik': megveszi azokat és belőlük mindenféle kézzel készített dolgot alkot. Vagyis kreatív, tevékeny és a munkájában produktív. Mindezt kedvvel végzi. Pontosabb megfogalmazásban 'a tenyerei örömével készíti el'.

Hasonló

a kereskedő hajókhoz,

nagy messziről

behozza az ő eledelét.

(Péld. 31:14)

5. Mivel uralkodóasszony, nem akármilyen ételt tesz a családja asztalára (nyilván nem ő készítette azt el, de gondja volt arra, hogy az övéi mit esznek). Távoli helyekről szerzi be az ételét, pontosabb megfogalmazásban 'a kenyerét'. Vagyis ügyel arra, hogy az uralkodó család minőségi ételek fogyasztásával egy uralkodó családhoz méltó módon élhessen, és méltó módon láthassa vendégül a királyi vendégeket is.

Felkel még éjjel,

eledelt ád az ő házának,

és rendel ételt

az ő szolgálóleányinak.

(Péld. 31:15)

6. Gondoskodik a szűk családja szükségleteiről: a pontosabb megfogalmazás itt konkrétan a húst említi. Ugyanakkor, ez az asszony nem feledkezik el azokról sem, akik őróla gondoskodnak. A szolgálólányok fontosak neki: megadja 'a részüket' időben. Mivel a szolgálók számára nagyon korán, rendszerint napfelkeltekor indult a nap, ezért volt arra szükség, hogy még éjjel, vagyis napfelkelte előtt ki legyen számukra rendelve a részük.

Itt szerintem sokan félreértjük ennek a dolognak a jelentőségét. Nem hiszem, hogy arról lenne szó, hogy ez az uralkodóasszony az éjszaka kellős közepén felkel és reggelit készíttet a háza népének. A pontosabb megfogalmazás úgy írja, hogy 'az éjszaka csendjében' felkel. Tehát akkor, amikor még mindenki más alszik. Ez lehet kora hajnal is, amikor még sötét van.

Gondolkodik mező felől,

és megveszi azt;

az ő kezeinek munkájából

szőlőt plántál.

(Péld. 31:16)

7. Mezőt 'tervez' és be is ülteti. A pontosabb megfogalmazásból úgy tűnik, mintha mindketten: a férj és a feleség is munkálkodna a szőlőtelepítésen. Nem tudjuk, hogy ők gondozták-e az elültetett szőlőt, vagy azt már a szolgálókra bízták, az azonban látszik, hogy a derék asszonynak fontos, hogy mindent megtegyen, ami a maga erejéből kitelik, hogy gyarapítsa a királyi vagyont. És mindezt előrelátóan teszi. Éppen ezek miatt a döntések miatt élvezi a férje teljes bizalmát. (És itt van annak a bizonyítéka, hogy volt bizonyos pénzügyi rendelkezési joga.)

Az ő derekát

felövezi erővel,

és megerősíti karjait.

(Péld. 31:17)

8. Nem fél a fizikai munkától, elszánt: megerősíti a testét, hogy képes legyen a szükséges munkát elvégezni. Nem tudjuk, hogy ezt pontosan hogyan csinálta, de gondolom a megfelelő táplálkozás, és az akaraterő fontos szerepet játszott.

Látja, hogy hasznos

az ő munkálkodása;

éjjel sem alszik el

az ő világa.

(Péld. 31:18)

9. Tudja, hogy hasznos, amit tesz: itt pontosabban a kereskedésre van utalás. Mivel tudja, hogy hasznos, éjszaka is gondolkozik és tevékenykedik. Nem tudjuk, mert nem említi az Ige, hogy pontosan mit csinált éjjel, sem azt, hogy az éjjel alatt pontosan hány órát kell érteni. Viszont az adhat némi támpontot, hogy régen az emberek a sötétedés beköszöntével együtt tértek nyugovóra, és nem volt jellemző az éjszakai 'bagolykodás' - kivétel az éjszakai foglalkozást űzők pl. az őrök esetében.

Ezt a részt is sokan félreértjük, úgy fordítva, mintha ez az asszony a késő éjszakába nyúlóan tevékenykedett volna, azután meg pár órával később felkelt volna ételt készíteni. Nem gondolnám, hogy így volt, és ebből a részből sem ez derül ki. Egyszerűen arról van szó, hogy a megszokottnál tovább maradt ébren, mivel még fontos dolgai voltak. A megszokott nyugovóra térés a sötétedés volt, de ő uralkodófeleségként megtehette, hogy a világa hosszabban égjen. Ráadásul nem is fölösleges tevékenységek miatt maradt a szokottnál tovább ébren.

Akkor hány órát is alhatott a derék asszony? Számoljunk egy kicsit. Azt tudjuk róla, hogy a szokásosnál később feküdt, és akkor kelt, amikor még csendes volt a ház. Ha mondjuk 8-9 felé sötétedett be és ő még 2 órát ébren volt, akkor 10-11 körül ment aludni. Mivel sötétedéskor már csak lámpa mellett lehet tevékenykedni, így 2-3 órán át világított a lámpása. Ha a nap 6-kor kelt, akkor ő mondjuk 5-5:30 körül ébredt. Így átlag hét órát tudott aludni. Persze ez egy durva számolás, valószínűleg messze nem pontos. Csak azt akartam megmutatni, hogy nem feltétlenül kell a derék asszonyt úgy elképzelni, mint egy (alvási szokásai alapján) zombiüzemmódban vegetáló nőt, aki pár órányi pihenés után mégis frissen és fiatalosan végigpörgi az egész napot...

Eljutottunk a feléhez. Pihenjünk egyet. Folyt. köv. hamarosan.

  

Szokatlan gondolatok a derék asszonyról

 

Nagyon kevés frusztráló részt ismerek a Bibliában, de a Példabeszédek 31-ben található derék asszonyos igeszakaszra sokáig így tekintettem. Azért frusztráló, mert olyan magas mércét állít elénk, istenfélő asszonyok elé, amit nem hiszem, hogy bármelyikünk meg tudna ugrani. Akárhányszor olvastam ezt a részt, mindig az az erőteljes érzés kerített a hatalmába, hogy én sohasem leszek ilyen. Soha.

Egyszerűen esélytelennek éreztem, hogy valaha kimondhassam magamról: már elértem, ott vagyok, már megütöttem, vagy megközelítettem a derék asszony-szintet - és ez elkeserített, nem pedig inspirált.

Igazából nem segített mások e témájú bibliatanulmányozása sem. Számomra úgy tűnt, hogy ez egy olyan igeszakasz, amit mindenki egyképpen értelmez: mégpedig úgy, hogy ez a rész egy olyan mércét mutat meg, amihez nekünk, mai keresztény asszonyoknak márpedig igazítani kellene magunkat. Igaz, hogy amikor erről bármilyen fórumon vagy könyvben szó esett, akkor mindig erőtlenség jött le belőle. Az, hogy, bár így kellene élnünk, nem tudjuk ezt maradéktalanul megtenni: hiszen melyikünknek van a derékasszonyéhoz minden aspektusban hasonlító mintaélete?!

Régebben nem találtam furcsának, hogy ez az igerész konkrétan lenyomja az embert. Engem mindig lenyomott, de nem gondolkoztam el ezen a tényen komolyabban. Mármint azon, hogy hogyan nyomhat le Isten szent Igéje. Aztán egyszer újraolvastam ezt a részt: eléggé értve ahhoz, hogy végre más fényben, szövegösszefüggésében tudjam azt szemlélni.

És így, rendesen megértve többé nem nyomott le ez a rész. Rájöttem, hogy egyáltalán nem kellett volna, hogy lenyomjon és ma sem kellene, hogy annyi hívő asszony lenyomja magát amiatt, amit ebben az igerészben a derék asszonyról olvas. Ugyanis ennek a szakasznak az üzenete más, mint amit eddig hittünk róla. Lássuk, milyen szokatlan gondolatokról van is szó...

Kezdjük az elején. De tényleg az elején. Ezzel kapcsolatban két fontos dologra kell emlékeznünk. Az első, hogy a Biblia nem mindig volt szakaszokra és versekre tagolva. Mi már csak így ismerjük a Szentírást, ami nem feltétlenül baj, mert sokkal követhetőbb így. Azonban a mostani formának megvan az a hátránya, hogy ellustít.

Hozzászoktunk, hogy az igevers-számozás meg a különféle bekezdéscímek által elszeparált részeket különálló egységeknek tekintsük, holott ez gyakran nem így van. Az Ige egyes részei olykor a számozás és tagoltság ellenére összetartoznak: van, amikor nagyobb egységet alkotva, nem izolálhatóan. Különösen akkor kell ezt szem előtt tartani, amikor valamely nehezebb igeszakaszt próbálunk kibogozni.

Amikor szövegkörnyezetet nézünk, akkor a legtöbbször nem elegendő egy bekezdéssel előbbre ugrani tájékozódás végett. Néha ennél jóval 'messzebbre' kell elmenni, mert egy nagyobb szakasz tartozik egybe - de megéri a kutakodást, hogy rátaláljunk fontos összefüggésekre.

A másik dolog, hogy nagyon óvatosan kell bánni az igék aktualizálásával, mert ezzel a módszerrel könnyen eljuthatunk olyan általánosításokhoz és kiterjesztésekhez, amelyek már teljesen idegenek az adott igétől és amit soha nem is jelentett. Ezzel a tarsolyban kezdjük akkor a legelején.

De melyik is a legeleje? Hát az, hogy "derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket." Ez az, nem? Nem.

Nem ez a legeleje. Az igerész legeleje 9 igeverssel előrébb van. És éppen ez a kulcsa az egész történetnek.

Így hangzik:

Lemuel király beszédei,

prófécia,

mellyel tanította vala őt az anyja.

(Példabeszédek 31:1)

Ez nagyon-nagyon érdekes. Felfigyeltetek már erre korábban? Ki írta? Egy anya! Kinek? Király fiának. Milyen típusú intelem ez? Prófécia.

Na, hát ennyi a kulcs: a derék asszonyról szóló rész egy anya próféciája, amelyet fiának mondott/írt, aki történetesen egy király volt.

Nekem ez hatalmas felismerés! De, hogy érthetőbb legyen, átfogalmazom.

Mi nem a derék asszonyról szóló igeszakasz? Nem egy férfi gondolatai arról, hogy milyennek kell lennie az asszonyoknak. Nem egy nőknek szóló mércerendszer, ami akár a korabeli, akár a mai asszonyoknak igazodásul szolgál. Nem egy leírás arról, hogy nekem vagy neked milyennek kellene lennünk.

Gondolkozzunk kicsit, hogy ez mit is jelenthet a számunkra...

1. A derék asszonyról szóló rész anyai intelem. Nekem is vannak fiaim*, és igyekszem felkészíteni őket mindarra, ami férfiként, férjként, apaként majd rájuk vár. Azt, hogy milyen életük lesz, vagyis a sikerüket, mint férfi, férj és apa nagyban meghatározza majd, hogy ki lesz a feleségük. Ezért különösen nagy figyelmet kell szentelnem arra, hogy felkészítsem a szívüket az ideális feleség-jelölt felismerésére.

A világ nagyon hangos, tolakodó és testies ezzel a témában kapcsolatban. Sajnos a magukat hívőnek valló lányok között is kevés, aki megüti az igei mércét a visszafogott öltözködéssel és a szelídséggel kapcsolatban. A nagyszájú, rámenős harsogás, a másik nemmel szembeni kacérkodás és a kihívó öltözködés könnyen megzavarhatja, és elbolondíthatja egy fiatal férfi eszét, aki józan ítélőképessége helyett a szeme kívánsága szerint fog magának párt választani. Amikor szerelmes, akkor már késő jó belátást átadni, vagy figyelmeztetni a döntésének veszélyeire. Ezért meg kell őket tanítani idejekorán felismerni, hogy melyek a nem ideális partner-jelöltek jellemzői.

Ezt úgy lehet megtenni, hogy sokat beszélünk arról, hogy milyen a megfelelő feleség-jelölt. Ehhez az ideális képhez bármikor vissza lehet térni gondolatban, és össze tudjuk vele hasonlítani azokat, akik elénk kerülnek (egyelőre csak olyan szinten, hogy a srácok észreveszik, ha a nagyobb lányok nem megfelelően vannak felöltözve, illetve képesek a maguk számára konklúziókat levonni ismerősök elhibázott párválasztási döntéseiből). Így már korán megtanulják felismerni, hogy kik nem is jöhetnek szóba.

Nem arról van itt most szó, hogy tökéletes párt keresek a tökéletes gyerekemnek. Egyáltalán nem! Tudjuk, hogy senki sem tökéletes, és nem kergetünk rózsaszín álmokat. De tudjuk azt is, hogy mekkora a tétje ennek a döntésnek. Tudjuk, látjuk magunk körül, hogy egy-egy megromlott házasság mekkora teherként tud nehezedni a felekre és nem akarjuk ezt a gyerekeinknek! Ezért muszáj korán lefektetni az alapelveket, hogy amikor odakerülnek majd, hogy ténylegesen választaniuk kell, legyen mihez nyúlniuk.

Lemuel király édesanyja felismerte a tétjét a fia házassági döntésének, ezért bölcsességgel intette és felkészítette őt, hogy amikor a döntés ideje eljön, akkor a fia ne hibázzon.

2. A derék asszonyról szóló rész prófécia. Ez a téma komolyságát és a gondolatok ihletettségét is mutatja.

Aki pedig prófétál,

embereknek beszél

épülésre, intésre és vigasztalásra.

(1Korinthus 14:3)

A derék asszonyról szóló rész nem csupán anyai intelem, hanem Isten kinyilatkoztatása is. Nem ismerjük Lemuelt a bibliai történetekből, sem az édesanyját, de bizonyára nem véletlen, hogy Isten úgy gondolta, hogy ez a rész fontos, hogy benne legyen a Szentírásban. Megtanulhatjuk belőle, hogy az istenfélő szülők, gyakran az Ő eszközei, hogy bölcsességre és helyes tanácsra vezessék az utódokat. Akár természetfeletti módon is.

3. A derék asszonyról szóló rész egy férfinek szól. Nem nőknek íródott és nem véletlenül! Ezért elhibázott dolog magunkra vonatkoztatni. Ne próbáljuk egy-az-egyben követendő mintaként boncolgatni, se kitűzendő célként magunk elé állítani, hiszen nem ezért van, nem is volt ezért. A legtöbb, amit tehetünk, hogy anyaként hasonló útmutatással látjuk el a fiainkat, ha vannak fiaink.

Ha párválasztás előtt álló férfi vagy, akkor használhatod ezt az igeszakaszt arra, hogy magadban felállíts egy mércét a leendő feleséged kiválasztásához, de ezt is csak akkor teheted meg, ha Lemuelhez hasonlóan te is egy ország vezetője vagy. Mert:

4. A derék asszonyról szóló rész egy királynak szól. Ez egy nagyon fontos gondolat, és már ezért sem alkalmazható azok számára, akik nem országok és birodalmak vezetői.

Egy uralkodó különlegesen komoly helyzetekkel is szembesül, éppen ezért a feleségének merőben más mércét kell megütnie, mint bármely más, az országban élő asszonynak. Nemcsak, hogy nem kell ilyenné válnunk - nem is tudunk ilyenné válni, ha nem vagyunk uralkodó-feleségek!

Az egész derék-asszony igeszakasz olyan élethelyzeteket vázol, amelybe nem kerülünk, ha nem király a férjünk. Természetesen lehet általánosítani, és idézni azt az igét, hogy minden férfi vezető, hiszen a saját családjában ő a fej, és ezért minden asszony egy vezetőnek a felesége - de miért általánosítanánk ennyire? Ez az igerész nem erről szól.

Van még egy érdekes gondolat. Arról ugyanis még nem beszéltünk, hogy kicsoda a derék asszony. Mielőtt belemerülnénk ennek a nagyszerű nőnek a jellemzésébe, meg kell róla állapítanunk egy nagyon fontos dolgot: ő nem akárki, hanem a leendő királyné! Vagyis egy uralkodócsaládról gondoskodó vagyonos asszony, akinek a kezében sok minden összefut. Egy ország boldogulása is múlik azon, hogy mennyire lesz képes kreatívan a férje mögött állni, amíg az az országot vezeti. A mérce tehát nagyon magas, de azért magas, mert egy király feleség-választásának igen komoly tétje van. Ezt szem előtt kell tartanunk minden egyes róla szóló igeverset szemlélve. Folytatás következik...

* pocaklakónk az előrejelzések szerint kislány, de az ő nevelésével kapcsolatban jelenleg csak elméleti tudással bírok.:)

 

   

Istentiszteleten ülni gyerekekkel

A gyerekórák létjogosultságáról való gondolkozás közben merült fel az istentiszteleten kisgyerekkel való részvétel témája. Most erről fogok írni.

Nálunk úgy van, hogy minden gyerek velünk ül a teljes istentisztelet alatt. Nem viszünk be nekik se játékot, se nasit, se innivalót. Könyvet nézegetni meg rajzolni is csak az iskoláskort még el nem ért gyerekeinknek engedünk, a többieknek nyugodtan kell végigülniük az alkalmat, esetleg Bibliát olvashatnak.

Lehet, hogy szigorúnak tűnik ez a rend, de nálunk nagyon bejön. A gyerekek viszonylag hamar hozzászoktak, hogy így van, és nagyon normálisan viselkednek az alkalmakon. Mivel minimális fegyelmezési probléma van, így én is teljesen jelen tudok lenni fejben is: nem kell pisszegni, meg csitítgatni, meg morgolódni, meg kivinni a gyerekeket. Ez nekem nagy áldás és örömmel tölt el, hogy nem szenvedés az istentiszteleteken való részvétel több kisgyerekkel sem.

De ez persze nem mindig volt így...

A mostani áldásos állapot nem egy nap alatt alakult ki és sok vergődés előzte meg. Az első három gyerekkel egy egész arzenált cipeltem magunkkal a gyülekezetbe kisautókkal, könyvekkel, színes ceruzákkal, nasival, innivalóval. Persze ennek ellenére (pontosabban éppen ezért!) folyton gond volt: mert a kisautó leesett, összekaptak a színesen, a nasi után megszomjaztak, ivás után meg pisilni kellett. Gyakorlatilag folytonos fegyelmezési, meg más módon a figyelmemet igénylő helyzeteket hozott elő maga az arzenál. Én meg alig tudtam figyelni, pedig a gyerekek nem voltak kezelhetetlenek. Viszont egy kis ejnye ide, egy kis segítség oda, és már le is maradtam a fele alkalomról...

Ez nagyon zavart, de akkor még nem tudtam, hogy valójában én okozom a problémát saját magamnak, azzal, hogy nem szoktatom hozzá a gyerekeimet egy másfajta rendhez. Gyakran megesett, hogy az istentisztelet végén keserűen kérdeztem magamtól: mi értelme volt egyáltalán szépen felöltözni, bajlódni a szokásos vasárnap reggeli hercehurcával, amikor semmilyen lelki eledelt nem kaptam, mert nem tudtam odafigyelni, az egész alkalom alatt a gyerekekkel kellett foglalkozni. Nem igazán boldogított az a gondolat, hogy a dolgok még hosszú évekig így fognak maradni, és majd csak akkor leszek képes teljes emberként részt venni, ha a gyerekeim mind megnőnek. A helyzet ráadásul minden további gyerekünk születésével egyre romló tendenciát mutatott: volt egy olyan időszakunk, amikor az istentisztelet kezdetekor már be sem mentünk a nagyterembe, hanem a gyerekteremben indítottunk, és ott maradtunk a teljes alkalom alatt. Így legalább nem kellett az egész családdal együtt kihurcolkodni az alkalom közepén...

Mikor negyedik gyerekünk, Zeki megszületett, akkor kezdtünk el szépen lassan egyre kevesebb holmit vinni magunkkal istentiszteleti gyereklekötés címén. Kezdtem belátni, hogy a sok holmi sok problémát okoz. Akkoriban F. gyakran tartott istentiszteleti alkalmat, mert a pásztor egy egész körzetben volt igehirdető és szükség volt erre. Ez azonban azzal járt, hogy fel kellett készülnöm, hogy a három 'nagyobb' gyerekünk, meg a kendőben csücsülő babó is mind rám hárul a teljes alkalom idejére. Ráadásul a férjem állt a szószéken, tehát már ezért sem volt mindegy, hogy hogyan viselkedik és mennyire zavarja az alkalmat a saját családja.

(Fejtörést okozott például az egyik gyerek miatt kimenni pisilés vagy fegyelmezés miatt, mert akkor a másik három bent felügyelet nélkül maradt. Ebben az időszakban a 'nagyobb' gyerekeink is még csak óvodáskorúak vagy annál kisebbek voltak. De valahogyan akkor is el kellett érjem, hogy mind rendesen viselkedjen, és hogy ne kelljen állandóan kijárkálni semmilyen címszó alatt sem.)

Ekkoriban kezdtem el ráállni arra, hogy egy élhető menetet alakítsak ki a gyerekekkel az istentisztelet alatt - olyat, amelyben az igehirdetés üzenetét is meg tudom érteni, de mégsem kínszenvedés a jelenlét. Sokat segített egy testvérnővel való beszélgetésem, aki ezen a téren egy magasabb mércét mutatott (és élt) annál, amit én akkor magamtól meg mertem volna kockáztatni. Ezzel arra bátorított, hogy elhiggyem: ami után vágyakozom, az helyes dolog és meg is valósítható; és igazából egyedül rajtam múlik, hogy meddig megyek el ebben.

Ez a gondolat az elején nem tetszett: úgy éreztem, én nem leszek képes a testvérnő által bemutatott (és általam vágyott) mérce szerint átalakítani a dolgokat, emiatt nem vagyok elég jó anya. Idővel beláttam, hogy valóban egyedül rajtam áll, milyen viselkedést várok el a gyerekeimtől az istentiszteletek idején. Tudatosult bennem, hogy ha nem teszem meg, amit meg kell, akkor úgy fog maradni minden, ahogyan van: továbbra sem fogok tudni profitálni az alkalmakból és ezért senkit sem hibáztathatok majd, csak magamat.

A hozzáállásom észrevétlen átformálódása után pár hónap alatt szépen otthon hagytuk a korábban még nélkülözhetetlennek gondolt istentiszteleti gyerekkellékek nagyobb részét. Az eszköztár ritkulása mellett a fegyelmezésre is jobban odafigyeltem: nagyon mély gondolat lett bennem, és ma is tartom, hogy a gyerekek vasárnapi viselkedése szigorúan a mi hét közbeni nevelésünknek a következménye. Ha hétfőtől szombatig nem tudjuk őket rávenni, hogy fogadjanak szót, akkor az egy olyan probléma, ami nagy valószínűséggel vasárnap fog eszkalálódni, amikor pedig sok szempár szegeződik ránk a gyerekünk egy-egy nyugtalan megnyilvánulása esetén. Ha a gyerekünk otthon sem tud nyugodtan és rendesen viselkedni, az azért van, mert nem szoktattuk erre. Így nem is várhatjuk el tőle, hogy a gyülekezetben megtegye, amit otthon sem tesz meg. Tehát, ha élhető vasárnapokat szeretnénk, akkor egész héten ennek megfelelően kell nevelni a gyerekeinket.

Sok szülő ott rontja el, hogy alulbecsüli gyermekei képességeit és a szoktatás jelentőségét. Azt gondolja, hogy a gyerekeknek muszáj enni, inni és játszani az istentiszteleti alkalom alatt, máskülönben nem bírnak nyugodtan végigülni. Pedig egyáltalán nem muszáj ezt tenni, mert nem igaz, hogy csak így bírják ki.

Egy átlagos gyerek otthon képes órákat ellenni evés-ivás nélkül, és ha valami nagyon érdekli, akkor arra osztatlan figyelmet tud fordítani, akár hosszabb időn keresztül is. A gyerekeknek tehát kétségkívül megvan az a képességük, hogy végigüljenek akár hosszabb gyülekezeti alkalmakat is - csak sajnos ezt mi, szülők nem hisszük el. Mivel nem hisszük el, ezért nem is várjuk ezt el tőlük. Nem neveljük és nem szoktatjuk rá őket, hogy adott időben nyugton üljenek anélkül, hogy szórakoztatnánk őket. Pedig ennek a képességnek nem csak vasárnap vehetnénk hasznát, hanem a hétköznapokban is.

A gyerekeket majdnem mindenhez hozzá lehet szoktatni, csak gyakorlás kérdése az egész. Otthon, hét közben bőven van idő gyakorolni a gyülekezetben kívánatos viselkedést. Az istentiszteleten már élesben megy a dolog - ott inkább már csak a tűzoltás van, ha gond adódik.

A mi történetünkhöz visszakanyarodva, amikor két éve nyáron kimentünk Angliába, akkor a korábbiakhoz képest már nagyon minimáldizájnon volt az istentiszteletre cipelt arzenál, de azért jócskán akadt még gyerekkellék: leginkább könyvek és színezéshez meg rajzoláshoz használható cuccok.

Viszont, kint még a kevesebb dolgot sem szerettem elővenni a gyerekeknek, s az ott töltött egy évünk vége felé már nem is nagyon vettem elő. Mert abban a gyülekezetben az alkalmakról hangfelvétel készült, ráadásul az igehirdetés teljes ideje alatt kint voltak a gyerek a vasárnapi iskolában. Emiatt a két ok miatt a gyülekezetbe járó felnőtteknek nagyon alacsony volt a gyerekzaj-toleranciaküszöbük: a szinte teljes zajmentességhez voltak hozzászokva. Mivel talán mi voltunk az egyetlenek, akik nem vittük ki a gyerekeinket a bibliakörre, nagyon csöndben kellett lennünk, ha nem akartuk, hogy ránk szóljanak. Ez kábé azt jelentette, hogy nagyon csendes könyvnézegetés, csendes rajzolgatás, de leginkább csak csöndben ülés.

(Megtehettük volna, hogy mi is kivisszük a gyerekeket a vasárnapi iskolai foglalkozásokra, eléggé nyomtak is minket ebbe az irányba. De mi nem akartuk őket kint tudni, mert nem láttuk helyesnek ezt. Így végül is nem csak amiatt voltunk motiváltak a gyerekek viselkedését csiszolgatni, hogy ha már bent ülünk, legalább ne okozzunk botránkozást, hanem amiatt is, hogy ne legyen alapja annak a gondolatnak, hogy kezelhetetlenség miatt mégiscsak kint lenne a helyünk a vasárnapi iskolában.)

Érdekes módon a gyerekek Angliában nagyon megszerették a gyülekezetbe járást. Előtte sem volt ezzel komolyabb bajuk, de akkor és ott ez konkrét buzgóságba csapott át.

Nagyon fontos tapasztalat volt ez nekem, főként azért, mert az istentisztelet angolul folyt (amiből akkor ők leginkább semmit sem értettek), mégis meg tudtak tanulni játszadozás, motozás, evés-ivás nélkül nyugodtan ülni, úgy, hogy ez nem váltott ki bennük utálatot. Ebben a gyülekezetben lettünk a többséghez képest szigorú rendet megkövetelők és mégsem negatívan csapódott le a gyerekekben, hanem pozitívan.

Megint be kellett látnom, hogy a gyerekek gyakran többre képesek, mint gondoljuk...:)

 

Szemérem, százegy

Figyelmeztetés: Ez most megint egy olyan poszt, ami hosszú lesz, kemény, és könnyen lehet, hogy nem fog tetszeni, de attól még ez a véleményem. Mindenki saját felelősségére olvassa.:)

Szerintem a legtöbb Disney-mese káros a keresztény gyerekekre (talán Micimackó az egyetlen kivétel). Mi a bajom velük? A család és a szerelem. Nem jut eszembe olyan Disney mesefilm, amiben egészséges családképet ábrázolnának családfő apával, férjét tisztelő anyával, helyesen viselkedő gyerekekkel. Helyette viszont elérhetetlen férj, emancipált szupernő feleség, engedetlen és öntörvényű gyerekek vannak, s rendszerint az is bebizonyosodik, hogy utóbbiak gondolják jól, nem a szülők. Az is gyakori, hogy egyáltalán nincsenek jelen a szülők, hanem egymás segítségével oldják meg a helyzeteket a gyerekek, ami azt sugallja, hogy a szülők nem elérhetőek, ha gond van, így meg kell tanulni nélkülük boldogulni.

Ezek az ábrázolások egyáltalán nem segítenek abban, hogy a gyerekekben legalább halványan kialakuljon az egészséges családkép, vagy hogy legalább nagy vonalakban tisztába kerüljenek a családon belüli szerepekkel. Pedig most lenne leginkább szükség erre, hiszen ott tartunk, hogy sok kisgyerek előtt egyáltalán nincsen személyes életpélda, hogy egészséges családot, egészséges szerepeket láthatna, tanulhatna. Na, nem mintha a filmeknek kellene ezt a tátongó űrt betölteni, de az azért elvárható lenne, hogy ne lendítsék egy fokkal tovább a már amúgy is válságos folyamatokat, ami a családokat illeti...

A másik nagy probléma a Disney-mesékkel, hogy megjelenik bennük a szerelem, de végtelenül kicsavart formában, és szinte kizárólag házasságon kívül. Folyton úgy van megjelenítve, hogy ez az érzés mindent elsöprő, és teljesen elkerülhetetlen. Az udvarlás gyakran épül cselekre, egyenes beszéd helyett, és a szerelem velejárójaként nagyon hamar elcsattan az első csók. Semmit sem lehet a szerelem érzése ellen tenni, és semmit sem kell érte tenni, csak elcsábítani, megszerezni a másikat, és aztán boldogan élni. Ehhez képest pedig mennyire más a valóság!

(A saját, egykori váradalmaimat, és más korombeli asszonyokét elemezve rá kellett jönnöm, hogy sokan nem lettünk felkészítve arra, hogy a házasságban nem úgy lesz, mint a mesékben. Talán azt vártuk, hogy körbe leszünk rajongva, és a gondolatainkban fog olvasni a hercegünk, s így maximálisan ki leszünk szolgálva. Aztán nem így történt, ami nem is csoda, hiszen az asszonyi létről ennek a szöges ellentétét közli Isten Igéje a a Példabeszédek 31. részében. Az Úr kegyelmes, tanít és nevel, és szépen összecsiszolt bennünket F.-el, de sok könnyet és sértődést meg lehetett volna spórolni, ha az elejétől kezdve reálisabb elvárásokkal indulok neki. Ez pedig szerintem szoros összefüggésben van azzal a téves szerelem-ábrázolással, ami leginkább gyermek-, és ifjúkorom filmjeire alapozódott, és amivel később sok 'rendbetennivalóm' akadt.)

Meggyőződésem, hogy ma a Disney-meséken felnőtt korosztály azért is éli a házassága válságát, mert sok éven keresztül hamis képet közvetítettek felé ezek a nagyon meghatározó mesék.

Vajon miért lesznek szerelmesek a kisgyerekek? Nem azért, mert a mese a legerőteljesebb, gyakran az egyetlen tájékozódási pont az életükben a felnőtt szerepeket illetően- s mert a meseszereplők szinte kivétel nélkül szerelmesek lesznek és csókolóznak, vágyat keltve ezzel a gyerekben valami olyan után, ami abban az életkorban káros? (Erre még rátesz egy lapáttal pl. az óvoda is, ahol gyakorlatilag állandó beszédtéma, hogy ki kibe szerelmes...)

Nem lehetséges, hogy a gyerekek azért nem kérdeznek a felnőttektől annyit a családdal, házassággal, nemi szerepekkel kapcsolatban egy idő után, mert már nincs mit kérdezniük, hiszen kiművelték magukat a hercegnők, és a hercegek szerelmi élete alapján? A szülők azt gondolják, hogy a gyerekekkel jót tesznek, amikor ilyen mesealakokkal ismertetik meg őket. Valójában viszont olyan szinten ízlés-, és viselkedésformáló hatásúak a meseszereplők, hogy képesek titokban aláaknázni, és megrengetni a családdal kapcsolatos nagy gonddal felépített keresztény nevelést is.

Ez persze visszájára fordítható, de sok energiát és időt igényel, amit a szülő nem biztos, hogy rá akar erre szánni...

Gyerekeinknek egyáltalán nem kellene a szerelem érzését kisgyerekként megismerni, hiszen ez egy sokkal későbbi korra adatott, nem nekik! Maga a szerelem eleve olyan erőteljes érzés, hogy a kisgyerek teljesen ki van szolgáltatva a vágyainak, ha a szülő magára hagyja- márpedig gyakran ez történik. Teljesen rendellenesnek tartom, hogy nagyon sok 'szerelmes/rászedett' kisgyerek él úgy, hogy a szülők nem teszik helyre, hanem egyszerűen megmosolyogják, és ezzel is bátorítják a folytatásra, ami... mi is? Gyerekkori első csók? Tapogatás? Ezek nagyon komoly, tisztaságot érintő problémák, mégis természetesnek vesszük, és nem teszünk semmit, ha a gyerekeink ilyesmikbe bonyolódnak.

Vajon mi lenne a kislányok dolga? Várni a herceget, mint a mesékben? Illegetni magukat a szebbnél szebb ruhácskákban, nézőközönséget remélve? Körmöt lakkozni, meg affektálva hercegkisasszonyt játszani? Apák és anyák: ha nem neveltek a lányaitokba igazi szemérmet, amikor még kicsik, akkor sohasem fogják érezni, hogy ezek nem helyes dolgok!

De álljunk meg itt egy kicsit. Vajon a gyereked anyukája és apukája, vagyis te, és a párod milyen szinten vagytok szemérmesek? Szemérem alatt azt értem, hogy vannak dolgok, amiket nem mutatunk meg magunkból másnak, csak a férjünknek/feleségünknek. Most mondhatod, hogy ez kultúrafüggő, tehát kár szőrözni rajta, hogy mi számít szemérmesnek és mi nem- és igazad is van bizonyos szinten. De úgy hiszem, hogy Istennek is van szava ehhez a témához, mégpedig elég kemény:

Szentek legyetek, mert én az Úr,
a ti Istenetek szent vagyok.
(3Mózes 19:2b)

Nem hiszem, hogy a térd fölé nyúló vagy combközépig érő szoknya megfér a szentséggel. Azt sem gondolom, hogy a kivillanó has, hát és mellben túl feszes fölső megfér a szentséggel. Sem kisgyerekként, sem fiatal lányként, sem asszonyként nem fér meg. Most mondhatod, hogy maradi vagyok, de én ezt nem így gondolom. A világ számára a szemérem már régóta valami negatív dolog. De nekünk, akiknek Jézus az Urunk, nem szabadna így éreznünk. A szemérem olyan a testnek, mint a lelkiismeret a léleknek. Ádám és Éva bűnbe esése óta ez jelzi számunkra, hogyha veszélyben van a tisztaságunk. Sajnos a lelkiismerethez hasonlóan a szemérmünket is lehet korrumpálni. És ez ott indul, hogy kisgyerekként milyen ruhát adok a lányomra, és mennyire engedek magamutogató mesehősöket a gyerekszobájába.

Úgy hiszem, hogy Isten igazi hívő kislányokat, szolgálóleányokat akar látni felnövekedni, olyanokat, akik elsősorban az Ő dolgaival foglalkoznak, nem saját magukkal. Rebekákat, Leákat, Máriákat, Sárákat. Nem kicsi Naomi Campbell-eket, meg Cicciolinákat. Sajnos ma gyakori, hogy a hívő szülőknek leginkább a kislányuk szépségére van gondja, és nem arra, hogy mennyire istenfélő és kellemes jellemű a gyerkőc. Időt és pénzt szánnak arra, hogy még szebbé tegyék őt a ruhatára, hajbavalói bővítésével, hiúsága legyezgetésével. Azt viszont nem látják meg, hogy milyen önmaga körül forgó, felszínes, szeretetlen, szülei iránt engedetlen és bűnökkel terhelt kis szív az, amelyet eltakar a szép máz. Pedig ők a felelősek, és ők az egyetlenek, akik Istennel együtt változásokat munkálhatnának odabent.

Akarom azért, hogy imádkozzanak
a férfiak minden helyen,
tiszta kezeket emelvén föl
harag és versengés nélkül.
Hasonlatosképpen az asszonyok
tisztességes öltözetben,
szemérmetességgel és
mértékletességgel ékesítsék magokat;
nem hajfonatokkal és arannyal
vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel,
Hanem amint illik
az istenfélelmet valló asszonyokhoz,
jó cselekedetekkel.
(1Timóteus 2:8-9)

Ha szolgálóleányt szeretnél nevelni a lányodból, akkor tanítsd meg legelőször is engedelmeskedni, mert az a szolgák dolga. Az engedelmesség nem azt jelenti, hogy néha, amikor a kisasszonynak tetszik, megtesz egy-két dolgot, ha már nagyon ki vagy rá akadva. Nem. Hanem azt, hogy első szóra, azonnal, megteszi, amit mondasz neki visszabeszélés és kifogások keresése nélkül. Nehéz megtanítani erre? Megtanítani nem nehéz, következetesen elvárni annál inkább. De megéri a szenvedést (mert valljuk be, néha az): békét és örömet tapasztalni keserűség és békétlenség helyett. Ez a jellemvonás később igen hasznos lesz számára, ha keresztényként Isten parancsainak, meg a férjének kell engedelmeskednie. Másodszor, tanítsd meg őt másokat szolgálni. Ezt a családban nagyon jól el lehet sajátítani, hiszen ott vannak a családtagok, akiken lehet gyakorolni az önzetlen szolgálatot. Harmadszor, tanítsd meg őt csendben lenni. Ez egy nagy kincs, és aki felnőtt asszonyként naponta küzd önmagával, mert nem képes megalázni magát a férje előtt, pedig tudja, hogy Isten ezt várja, az érti igazán ennek a jellemvonásnak a jelentőségét.

(Az, hogy az asszony önmagát megalázza a férje előtt, nem azonos azzal, hogy örömmel veszi a lealázást, vagyis azt, hogy áttipornak rajta. De ez a téma megérne egy új posztot.)

Ha szolgálóleányt szeretnél nevelni a lányodból, akkor először neked kell azzá válnod. Ne várd el, hogy a lányod jobban szeresse Istent annál, amennyire te szereted Őt. Ha a te életednek csak egy kis szelete fölött úr Isten, akkor ha nem változtatsz, a lányod is félszívű kereszténnyé fog válni. Ha tetszik, ha nem, követnivaló példa vagy hitben, és magaviseletben: azok a kis szempárok akkor is rádszegeződnek, amikor talán nem is vagy tudatában annak, hogy mit cselekszel. Bárcsak olyan mélyen megérintene ez az igazság, hogy meglássuk a helyzetünket, és a bűnbánat Isten lábai elé vinne!

Eddig a szív vonásairól esett szó. Ami pedig a testre vonatkozik, az a szemérem. Anyák, apák: neveljétek szemérmesre a lányaitokat. Saját szemérmével kapcsolatban minden lány maga dönt, amikor felnövekszik, de vajon mekkora esélye van helyesen dönteni, ha kiskorától megszokta, hogy normális dolog nem szemérmes holmikban mutatkozni, s így már a kezdetektől korrumpált a szemérme? Úgy hiszem, a testtel kapcsolatos nevelésbe mindkét szülőt be kellene vonni, ha van rá mód. A lány szemérmének és szüzességének ideális esetben az apa az őrzője. Amelyik fiú megpróbál a lány szemérméhez hozzáférni, az az apával fogja szembetalálni magát. Van mód arra, hogy az apa helyett mások vállalják a 'szeméremvédelmet', de ez egy másik történet. Nekem még nincsenek lányaim, de lesznek menyeim, akik az unokáimat nevelni fogják, s nem mindegy, mire.:)

És a kisfiúk dolga? Mit kell megtanuljanak fiatal éveikben? Vadóc módra durváskodni a lányokkal? 'Macsóskodni', és hódítani? Ennyi lenne?

Nem. Hanem Istenre hagyatkozva élni. Védelmezni a gyengébbet és megtanulni gondoskodni másokról és vezetni őket. Ez lesz a feladatuk, mint férj, és mint családapa. Meg kell tanulniuk az előzékenységet, udvariasságot, amit a feleségük, és általában a nők felé gyakorolniuk kell. Meg a szolgálatot, hiszen Istennek fognak szolgálni. A szolgálat engedelmességet követel, tehát nem csak a kislányokat kell megtanítani feltétlen engedelmességre, hanem a fiúkat is. Meg kell tanuljanak bizonyos készségeket is, amik majd a ház körüli munkákhoz szükségesek lesznek, de ez nem olyan lényeges, és erre ráérnek később is. Viszont az még lényeges, hogy meg kell tanulják másokat maguk elé helyezni, és erejüket megfeszítve tevékenykedni, hiszen szükségük lesz erre, amikor a családjukról fognak gondoskodni. Az imént felfestett kép igen távol esik attól, amit a mai kisfiúk nagy részén tapasztalunk...

Úgy van hát, hogy az az egész idő, amit a családban töltenek a lányaink, és a fiaink, az a sok-sok év, ami azért igen hamar elrepül: felkészülési idő. Ezért elsősorban nem arra van szükség, hogy egy csomó tárgyi tudást, ismeretet, meg készséget elsajátítsanak, hogy sok helyre eljussanak, és sok mindent megismerjenek. Mert ezek nélkül még lehet áldott családi életük. Viszont a fenti jellemvonások nélkül aligha. Sok mindent lehetne még írni, de azt hiszem, éppen elég is lesz. Remélem, hogy felébresztettem a gondolataidat, és Isten a szívedre helyezte, ami neked most fontos lehet belőle.

És hogy mi a címben szereplő százegy? Itt tartok. A százegyedik bejegyzésnél. Aki évek óta blogol, annak talán nem nagy dolog, aki meg sohasem blogolt, az sem tulajdonít neki nagy jelentőséget, de nekem sokat jelent ez. Jó, hogy száz bejegyzéssel több van a bloggervilágban, jó, hogy ezek a posztok az én agyam/szívem szülöttei, és az is jó, hogy ha visszanézek, nem kell szégyenkeznem, azzal kapcsolatban, amit írtam. Szóval jó dolog, hogy lehet blogolni. Utólag is boldog századik bejegyzés-ünnepet!:)

És, bár nem ide tartozik, de nagyon jó a mai dátum: 2010.01.10. :)

Több lány között egy fiú... (apáknak szól)

Egyik kedves blogolvasóm (egy apa) ma feltett egy kérdést. A délutánom egy része többek között az erről a kérdésről való ötleteléssel telt, és most hogy megvan a válasz, úgy gondoltam, hogy a neki szánt komment helyett blogolok egyet róla (mert talán mást is érdekel ez a téma). A kérdés úgy hangzott, hogy hogyan nevelnék 3 kislány között egy fiúgyerkőcöt. Habár harmadik gyerekről van szó, tehát fiatalabb és idősebb lánytesója is van, a megfogalmazott alapelvek úgy gondolom, hogy bármely olyan családban alkalmazhatóak, ahol vegyesen vannak fiú-, és lánygyermekek.

Három dolog jutott eszembe.

1. Éreztessed a fiaddal, hogy ő Isten teremtménye, egyedi és különleges, mint fiúgyermek. Ez a dolog először a szülők fejében kell, hogy letisztuljon. Némi önvizsgálat szükséges annak felismerésére, hogy apaként, anyaként milyen érzéseitek vannak a fiatokkal kapcsolatban: akartátok őt, mint fiút vagy titokban ő is kislánynak készült? Ez azért lényeges pont, mert azokban a családokban, ahol lánygyermekek is vannak, gyakran lánymércével szemlélik a fiúgyermeket is: mennyire hangos, mennyire izgő-mozgó, milyen a kézügyessége, milyen választékosan beszél, mikor lesz szobatiszta, mennyire bújós a fiú a lánygyermekhez képest.

Ez a lányokkal való összehasonlítás, habár a legtöbbször nem tudatosan megfogalmazott, ennek ellenére negatívan megkülönböztető a fiúgyermekre nézve: ugyanis az előbbi szempontok alapján a fiú egyértelműen alulmarad és ő bizonyul 'rosszabbnak', nehezebb esetnek. Megjegyzem, vannak nagyon nyugis, békés, és gyorsan fejlődő fiúgyermekek, akik rácáfolnak erre az ítéletre, de ezekben az esetekben is a lányokkal van összehasonlítva a fiú, és a lányokhoz képest könnyebben kezelhető. Ez a megítélés, ez a lányokból való kiindulás alapvetően gátolja azt, hogy a fiadat fiúként különleges teremtménynek, Isten áldásának lásd, akivel Neki célja van. Így nagyon nehéz a gyereked fiú voltát ünnepelni. És sajnos ezt a kisfiúk megérzik.

Mivel benne van a megfelelési vágy, a te szülőként sugallt "könnyebb dolgom lenne veled, ha lány lennél" vagy "jobban örültem volna, ha lánynak születsz" kimondatlan gondolataidra reagálva a fiad könnyen ellányosodhat. Vagy problémás fiúvá válhat, amivel kimondatlanul lázad szülei kimondatlan elutasítása ellen. Azt hiszem a szülőknek sokkal inkább kellene tartaniuk attól, hogy lányos lesz a fiuk, mint attól, hogy fiús lesz a lányuk. Ha tehát a lelkünkben rend van azzal kapcsolatban, hogy fiú a fiú, akkor képesek vagyunk könnyedén üdvözölni gyerekünk fiú voltát a vele kapcsolatos tevékenységeink során, a hozzá való viszonyulásunkban- és ez fontos.

Emellett pedig: szavak, szavak, szavak. Mondd is ki, amit gondolsz: "örülök, hogy fiú vagy"! Ez tudatosítja a hozzáállásoddal közölt információt saját magáról. A lányok kisgyermekként, fogékony éveikben annyi ilyenfajta szóbeli megerősítést kapnak még ismeretlenektől is az utcán pl. amikor szép ruhában jelennek meg valahol- a fiúknak alig jut ebből... Ezért ragadj meg minden alkalmat, hogy verbálisan is ünnepeld a fiút a fiadban, ha eddig nem tetted: szüksége van erre a megerősítésre.

2. Mesélj neki sokat azokról az izgalmas dolgokról, amik felnőtt férfiként rá várnak: feleségválasztás, családvezetés, szolgálat. Az sem hátrány, hogy ha te örömmel éled meg a saját férfiasságodat. Ha a fiad nem látja nyűgnek a felnőttkori férfi-feladatokat, hogy ha nem rettented el a legelején, hanem látja, hogy örömmel vagy férfi, apa, családfenntartó, család papja és gyülekezeti szolgálattevő, az hatással van rá, és segítségére lesz abban, hogy elfogadja fiú voltát. Amikor egy apa nehezen vállalja fel a saját szerepét, vagy láthatóan olyan iga az számára, amit szívesen lerázna, az sajnos káros dolgokat kommunikál a fiának is a férfilét értékeivel kapcsolatban.

Ha nőként örömmel és tisztelettel élsz a férjeddel, akkor ezek a dolgok beégnek a fiad elméjébe, elrakja odabenn. Ebből a mintából fog építkezni, amikor később tiniként az életét újraértékeli: amikor eldönti, hogy fel akar-e nőni, érdemes-e neki ezt végigcsinálni, vagy biztonságosabb és veszélytelenebb, ha nem nő föl, mert a látott mintát nem tartotta követésre méltónak.

3. Vond bele férfias tevékenységekbe, és beszélj a lányok előtt erről. Legyenek kettesben töltött időitek, amikor férfidolgokat csináltok: barkácsolás, nehezebb kerti munka, autó szervizbe vitele, gépszerelés, vagy akár egy égőcsere- a lényeg, hogy vond bele abba, amit csinálsz, amit férfiként csinálsz. Legyen ez ismert a nőnemű családtagok előtt, hogy vannak apa-fia dolgok, és az csak rólatok szól. Ez segít neki a bőrén megtapasztalni, hogy miről szól a férfiak élete.

Azt hiszem, egy több lánygyermekkel megáldott családban sokkal több figyelmet kell szentelni a fiak jellemének alakítására és az identitásuk tudatosítására. Azt látom, hogy a lányok születésüktől fogva hordozzák a maguk lányos tudatosságát: nekik nem kell tanítani, hogy lányok. Persze az ő esetükben a jellemfejlesztésre kell nagy gondot fordítani.

Ugyanakkor a fiúkat tudatosan kell fiúvá nevelni, és a szűkebb és tágabb környezet ellentétes jelzéseire reagálva védeni az identitásuk elleni támadásoktól, bármilyen forrásból is érkezzenek azok: rokonok cuki rózsaszín holmijaitól, amit fiunknak küldenek, feminista viccektől, amik társaságban időnként elhangzanak a férfiak alsóbbrendűségéről, még a lánytestvérek cikizésétől is. Társadalmunk alapvetően biblikus családrend-ellenes, és egy a végletekig kicsavart, torz férfiideált állít nap mint nap a gyerekünk elé: ha nem vagyunk résen és ha nem ragadjuk meg az ellennevelés és a ránevelés éveit imádsággal, akkor nem érjük el az ideális hatást, amivel a fiunk életben való boldogulását megfelelően előkészíthetnénk.

Szerezz igazságot, és el ne adj;
bölcsességet és erkölcsöt és eszességet.
Igen örül az igaznak atyja,
és a bölcsnek szülője annak vigadoz.
Vígadjon a te atyád és a te anyád,
és örvendezzen a te szülőd.
Adjad, fiam, a te szívedet nékem,
és a te szemeid az én utaimat megőrizzék.
(Péld.Besz. 23:23-26)

Gondolatok fiúk neveléséről

"Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól."
Péld.besz. 22:6 (új ford.)

"Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól." Péld.besz. 22:6 (Károli)

Fiunk empatikussá nevelésének a jelentőségéről az előző posztban már szóltam. Most csak annyit, hogy ennek megtanításához leginkább kreatív anyai gondolatok, és egy kis saját beleérző képesség szükséges. Az empátiát lehet szerepjátékkal gyakorolni (az egyik szereplő megkérdezheti a másiktól, hogy hogyan érzi magát, vagy megpróbálhatja minél többféle módon megvigasztalni, amikor szomorú). Az is működik, hogyha egy-egy mese végén közösen beszélgetünk gyerekünkkel arról, hogy az egyik szereplő tette a másikban vajon mit okozott érzelmileg. Vagy hogy mit kellett volna másképpen tennie az egyik szereplőnek ahhoz, hogy a másik jobban érezze magát (vagy rosszabbul- azt is ki lehet próbálni).

Hasznos dolog az is, ha megtanítjuk fiunkat érzései megfogalmazására- a felnőtt világban ez egy nagyon hasznos tulajdonság lesz, sőt, már gyerekként is profitálhat ebből. Ha ugyanis tudja, hogy mit érez, és képes azt megfogalmazni is, akkor könnyen ránevelhető arra, hogy az érzelmi szükségeiről való gondoskodást előremozdítsa: pl. úgy, hogy kéri, hogy hadd bújhasson oda hozzánk, mert vigasztalásra szorul. Így nem kell elvárnia, hogy olvassunk a gondolataiban, hanem aktívan tehet a szükségei betöltéséért.

Nagyon káros az, hogyha egy fiút arra nevelnek, hogy ő ne sírjon, nyomja ezt el magában, csak azért, mert ő fiú és a fiúk nem sírnak. Tanítsuk meg inkább azt, hogy jó dolog az érzelmeket kifejezni, de nem játszunk sem a magunk érzéseivel (nem színészkedünk), sem a másokéval.

Ügyeljünk arra, hogy ne legyünk túl szigorúak, mert attól elbátortalanodhat a fiunk. A kisfiúk, ha néhányszor már keményen letörték az önbizalmukat kritikával vagy lealázó szidalmazással, akkor hajlamosak stresszhelyzetekben esetlenül viselkedni- ez a tanult tehetetlenség, amikor egyszerűen leblokkolnak. Sohase parodizáljuk vagy űzzünk csúfot belőle akkor, amikor szerencsétlenül viselkedik vagy leblokkol! Tanítsuk meg, hogy egy-egy helyzetben mi a teendő! Tegyük világossá, hogy mit várunk el, mi tegyen, és ha aszerint cselekszik, akkor dicsérjük meg érte.

A fiúk nevelésében ne kapjon helyet a kritika, ami rombolja a gyermek személyiségét! (Természetesen a lányokéban sem.)

Ha gyenge a fiunk, vagyis érzelmileg labilis, akkor ne arra tanítsuk, hogy tegyen úgy, mintha erős lenne. Amellett, hogy ezzel a saját szükségeivel kapcsolatos félreismerést tanítunk a neki, még színlelésre is neveljük, ami hazugság. De ne is fogadjuk el véglegesen azt, hogy ő 'ilyen kis érzékeny': tudnunk kell, hogy felnőtt férfiként nem jó, ha 'anyámasszonykatonája' marad, muszáj szép lassan a magatehetetlenségéből kimozdítani, addig, ameddig még kicsi és könnyen formázható a jelleme. Ha bátortalan a fiunk, akkor az egyik legfontosabb teendőnk erőt és magabiztosságot nevelni belé. Ha túlérzékeny a fiunk, akkor azon munkálkodjunk, hogy megerősödjön!

Szárnyak és gyökerek I.

“A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” (Goethe)

Most elsősorban fiúk neveléséről fogok írni. (Ha lányaid vannak, akkor is olvass tovább, mert nem tudhatod, hogy mikor születik egy fiad is... :D)

Szárnyak és gyökerek. Mik is ezek? Azok az értékek, amiket ha gyermekünknek sikerül magáévá tenni, akkor képes lesz boldogulni az élet viharai ellenére is, sőt, ha kell, akár szárnyalni is. Nemtől függetlenül igaz ez, de egy lány talán még képes boldogulni az életben gyökerek és szárnyak nélkül- de egy fiú- a szerepénél fogva- aligha... (Ezzel nem akarok többet mondani, mint azt, hogy a szárnyaknak és a gyökereknek elemi jelentőségük van abban, hogy jellemes férfit neveljünk a fiunkból.) Először a gyökerekről lesz szó.

Gyökér az, amitől megalapozva érzi magát a a fiad, amitől érzi, hogy valahova tartozik. Olyan ez neki, mint a fa gyökere- ha meg is rendül körülötte minden, ez a tudás biztosan tartja őt az életben- elhajlik, de nem törik el, megcibálhatja a lombkoronáját az élet vihara, de ki nem fordíthatja önmagából...

A valahova tartozás egyben értékközvetítés is, tehát nem akárhova tartozik, hanem valahova: ő a mi családunk egyik tagja, egy keresztény család tagja. Ő egy egyedi és megismételhetetlen teremtés, Isten által előre beletett értékekkel, képességekkel. Ő értékes, fontos nekünk és értékes mások számára is. Ezek a gyökerek, amiket valami módon bele kell ültetnünk a gyermekbe. Ezt nem elég mondani, a vele való szeretetteljes bánásmóddal ki is kell fejezni. Nagyon fontos, amikor gyökerekről van szó, hogy a fiad a családban érezze jól magát, érezze a valahová tartozás érzését. A másik lényeges, hogy megértse és a magáévá tegye azt az igazságot, hogy habár ő egy család része, mégis teljesen egyedi: van, akire hasonlít, de senki sem ugyanolyan, mint ő.

A gyökérnek tehát, amit adnunk kell a gyermekünknek két fő ága van: a valahová tartozás és az egyediség ismerete, tudása.

Hogyan lehet elérni azt, hogy a fiad tudatosítsa ezt a kettőt?

A valahová tartozás érzését családi eseményekkel és szokásokkal lehet erősíteni.

Családi esemény többek között:

- a közös kirándulás,
- az együtt eltöltött ünnepek,
- az olyan gyülekezeti események, ahol a család, mint egész van üdvözölve,
- a családi társasjáték-partik,
- a közös otthoni kreatívkodás vagy ház körüli munkálkodás (akkor, hogy ha apa is jelen van beszélgetőpartnerként, de még jobb, ha tevékeny részt vevő is, főleg a ház körüli teendőkben- ez a kisfiúknak nagyon fontos, és ennek a jelentőségére időről időre fel kell hívni az apák figyelmét- szeretettel és szelíden persze...),
- a család közös részvétele egy rendezvényen, pl. az egyik családtag meccsén vagy szereplésén. A fiad férfiként alapvetően teljesítmény-orientált. Számít neki, hogy részt veszünk a számára nagy eseményeken! Számít, hogy tanúi vagyunk a sikerének vagy a kudarcának. Az apai jelenlét ezen a ponton is nagyon lényeges.

Az apa, mint tanú egy-egy ilyen rendezvényen valójában a férfivilágot képviseli- szeretetteljes és lágy formában bár, de így van. Ha nem a fiunk 'bizonyít' éppen, akkor is hasznos az apa részvétele, hogy a gyermek megtanulja: mások is ugyanolyan fontosak, mint ő. Az empátia egy a nők által igen nagyra értékelt férfitulajdonság, és a fiunkat kicsi korától kezdve empatikussá nevelhetjük. (Ami természetesen nem egyenlő az érzelgőssé neveléssel...)

Nem családi esemény viszont a közös tv-nézés, még akkor sem, ha családi filmet nézünk egymás mellett ülve a kanapén. Ez csak a közösség illúzióját adja. Azért sem, mert az ember nem őriz emlékképeket a közös tv-nézésekről, nem tud visszaemlékezni rá, mint szép emlékre, a gyerekek nem tudják megjeleníteni, elmondani vagy lerajzolni- akkor sem, ha jó filmet néztünk... Maga a film ugyan visszaidézhető, de mindenki maga éli azt meg, egyedül.

Családi eseménnyé lehet viszont tenni egy mozizást - ha elé és utána szervezünk még valamit (pl. közös evést), vagy ha csak beszélgetünk a filmről miután megnéztük, és mindenki elmondhatja a véleményét és az érzéseit (bár egy nagyobb család számára mindez olyan sokba kerül, hogy nem is nagyon éri meg az árát).

Családi szokás lehet szinte minden esemény, amire egy rendszert dolgoztunk ki, vagy amit egy meghatározott forgatókönyv szerint végez a család:

- vasárnap délutáni séta,
- esti lefektetés körüli teendők (ha nem veszekedéssel és engedetlenségben telnek, hanem pl. közös imádkozással, meséléssel, egyéb jófajta tevékenységekkel, amit a családtagok örömmel tesznek)
- ünnepek lefolyása,
- evés előtti imádság,
- napi családi áhítat.

Ha tisztában vagyunk a családi szokások jelentőségével, akkor bármikor képesek vagyunk kitalálni és bevezetni új szokásokat is a családunk életébe- olyat, ami hasznos, és a leginkább illeszkedik a családunkhoz.

A gyökereket nem elég megélni, hanem le is kell kommunikálni. Anyaként újra és újra meg kell erősíteni annak a jelentőségét, amit így hívunk: "a mi családunk". A világ teljesen mást kommunikál, sokszor a mi értékeinknek pont az ellenkezőjét, és ha mi nem beszélünk, akkor a világ hatásai beférkőzhetnek a gyermeki szívbe.

Beszélnünk kell arról, hogy:

- milyen jó családban élni,
- milyen jó, hogy vannak tesói,
- milyen jó, hogy keresztények vagyunk és van Istenünk,
- milyen jó, hogy van gyülekezet, ahova járhatunk,
- milyen jó, hogy pont ebbe a családba tette őt az Úr,
- milyen jó, hogy ő olyan, amilyen.

Az sem baj, ha nem mindig lát gondterheltnek bennünket a gyermek, hanem életvidámságunk, elégedettségünk és büszkeségünk fiunk anyjaként 'lerí' rólunk. Időnként tudatosan legyünk örömteliek anyaként, és ne mindig csak azt lássa a gyerek rajtunk, hogy ez az egész anyaságos téma egy nagy nyűg- a fiunk titkon figyel bennünket és leveszi a hozzáállásunkból, hogy jó vagy rossz dolog-e feleségnek, anyának, nőnek lenni, s mivel az anyaságunk az ő gondozásáról is szól, ezért őt is tehernek kommunikáljuk, amikor így teszünk. És ha úgy érzi, hogy nem jó nőnek lenni, akkor vagy lesajnál majd, vagy menekül majd a környezetünkből, amikor képes lesz erre.

Folyt. köv.:)