Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2012. október 15., hétfő

Ki formálja gyerekeink jellemét? (egy mini-sorozat 2. része)



Folytatódik az otthonoktatásról gondolkozós sorozat. Az első részben megállapítottuk, hogy az Isten szerinti nevelés színtere a család, amelyben a gyermeknek folyamatosan jelen kell lenni, ahhoz, hogy ez megvalósulhasson. Szó volt arról is, hogy a neveléshez az oktatás is szorosan kapcsolódik, mivel a ráfordított idő a gyermek teljes napjának jelentős részét képezi. Nézzük a második részt.

Az otthonoktatás igei háttere 2.
Ki formálja a gyerekeink jellemét? 

Lassú víz, partot mos - ez nagyon igaz arra a jellemváltoztató közegre, amelyben gyerekeink az idejük nagyobb részét töltik napi szinten. Főként azért, mert itt most gyerekekről beszélünk és nem felnőttekről.

Bár a felnőttekre is hatást gyakorol az a közeg, ahol sok időt töltenek pl. a munkahelyük, de ők jórészt kiforrott, szilárd jellemmel érkeznek abba a közegbe. Ezzel szemben a gyerekek jelleme még nagyon képlékeny, így a külső hatások sokkal intenzívebben formálják azt, mint egy felnőtt jellemét.

A gyerekekre tehát sokkal inkább hatással van az az emberközösség, amelyben tartósan jelen vannak, melyben naponta sok órát töltenek el. És bár ez a hatás eleinte nem olyan egyértelmű és szembetűnő, mégsem mindegy, hogy kik veszik körül őket napról napra, hétről hétre, évről évre...

Ahogyan a lassú víz lassan, de biztosan elmossa a part széleit, ugyanúgy a gyerekek jellembeli átalakulása is lassan, de biztosan bekövetkezik az őket formáló közeg hatására. Ezt Isten így tervezte - bár mindez nem egyik napról a másikra válik felismerhetővé.

Ha a gyermek tartósan a családban van, akkor minden rendben, mert a családi értékrendhez formálódik hozzá az ő jelleme is. Otthon a gyermek hívő szüleihez válik hasonlóvá. (Ettől persze nem lesz hívő, viszont kap egy jó alapot arra, hogy a jelleme áldások forrása lehessen az emberi kapcsolataiban.)

Azonban, ha a gyermek óvodába vagy iskolába jár, akkor gond van, mert nem a családi értékrend fog rá leginkább hatni. De nem is az őt oktató pedagógusok adott esetben kívánatos mintái. Hanem?

Aki intézményes keretek között tanul, az nem felnőttek, hanem gyerekek jelenlétében tölt jelentős időt. Legnagyobb hatása tehát az őt körülvevő gyerekcsoportnak lesz rá, az ő értékrendjükhöz fog hozzáformálódni.

Hívő szülők nagyon nehezen értik ezt meg. Valahogy nem jön át nekik, hogy jellemformálás szempontjából elsősorban nem a pedagógus személye, hite vagy értékrendje a mérvadó, hanem a gyerekállomány összetétele. Mert a gyerekállomány hat majd jobban a gyerekre.

Pontosan ez a gyerekállomány az oka annak, hogy egyházi vagy felekezeti iskolába járatni a gyerekeinket nem megoldás, még ha odaszánt hívők is a pedagógusok, akiktől jó mintákat tanulhatna. Elsősorban ugyanis nem tőlük tanulna, hanem a többi gyerektől, akik őhozzá hasonlóan egy egyházi iskolában is javarészt nem hívők...

Az egyházi iskolák többek között gyerekállományuk miatt nem lesznek sohasem kompatibilisek az otthontanítással. Mert a hívő pedagógus nem azonos a hívő szülővel.

Amit a hívő szülőkre bízott az Úr, az a hívő szülők feladata, nem pedig a hívő pedagógusok 'szolgálata'...

Sajnos a hívő szülők egy része egyszerűen figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy a pedagógus felnőttek jellemformáló hatása eltörpül a gyerekközösség ilyen hatása mellett. Bármilyen jó szándékú, elkötelezett és felkészült is egy pedagógus, a gyermekcsoport negatív hatását nem fogja tudni egymaga ellensúlyozni, mert az intézményes keretek nem teszik számára lehetővé olyanfajta személyes kapcsolat kialakítását a gyermekkel, amelyben ez maradéktalanul megvalósulhatna.

A jellem tehát azokéhoz formálódik, akikkel a gyermek életközösségben él. A jellembeli változásokra azonban valószínűleg kevésbé figyelünk fel, ha a gyerekeink nem otthon nevelődnek.

A szülő, akinek a gyerekei otthon nevelődnek, viszonylag tisztán érzékeli azok jellembeli hiányosságait, és ez folyamatos küzdelemre és önvizsgálatra készteti. Ő azt érzékeli, ami MÉG NEM megfelelő - mivel naponta ezzel szembesül.

Ugyanakkor az a szülő, akinek a gyerekei oktatási intézményben nevelődnek, igyekszik elégedett lenni azokkal a pozitív tendenciákkal, amiket azok jellemében felfedez. Ő azt érzékeli, ami MOST megfelelő, vagyis a családi nevelés nyomait kutatja, és meg is találja.

Mivel a hiányosságok eleinte nem este otthon, hanem nap közben az intézményben nyilvánulnak meg, ezért úgy értékeli, hogy a család képes ellensúlyozni bármilyen intézményi hatást. Ez azonban nem így működik. Megvannak a nyomai annak a partmosásnak, ami egy gyerekközösség formáló hatásaként a gyerekeink jellemében idővel tetten érhető. Csak keresni kell a jeleket.

De mire is kellene felfigyelnünk, mit kellene észrevennünk?

Azt, hogy a hívő családi háttérből jövő, oktatási intézménybe járó gyermekek egy idő után ugyanazokat a játékokat kedvelik, ugyanazokra a kütyükre vágynak, ugyanazokért a zenékért, mesehősökért, sztárokért rajonganak, mint a többiek. Ugyanúgy öltözködnek, ugyanúgy beszélnek, ugyanazért lelkesednek, ugyanolyan célokat tűznek ki, vagyis: ugyanolyanokká válnak, mint a többiek.

Talán az első hetekben ez még nem jellemző, de pár óvodában/iskolában eltöltött év után bizonyosan megmutatkozik a hatás.

Hívő szülőként kellene, hogy zavarjon, vagy aggasszon bennünket, amit tapasztalunk a gyerekeink jellemében. Hiszen ez azt mutatja, hogy nem a mi mintánkat követik, hanem a világét. Kellene, hogy ez zavarjon - de rendszerint nem így történik.

A változást azért sem látjuk drasztikusnak, mert nem a szemeink előtt zajlik. Ráadásul a többi hívő szülő gyereke is ugyanilyen változásokon megy át, tehát még viszonyítási alapunk sincsen, ami esetleg kijózanítóan hathatna. Van viszont jó reménységünk, hogy az Úr bármilyen romlott közegben tisztán megőrzi és megtartja majd őket, mivel imádkozunk értük...

Tulajdonképpen nagyrészt a kegyelemre apellálunk, de ebben a reménykedésben valahogy figyelmen kívül hagyjuk az Úr gondolatait arról, amit a romlott társaság elkerüléséről kijelent. Meg arról, hogy az emberi kapcsolatokon keresztül úgy formálódunk, mint ahogyan egyik vassal élesítik a másikat.

A mi gyerekeink életében ki a vas, aki őket élesíti?


A sorozat következő részét itt találod.
  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése