Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2012. augusztus 24., péntek

Házasodási és gyermekvállalási (t)rend



Látok magam körül egy trendet. Ez röviden megfogalmazva ennyi: késői házasság és gyermekvállalás. Így néz ki:

Tizenéves kor közepétől húszas évek közepéig: élj-a-mának korszak avagy szerelembe esés és vad párkeresés mindenféle komoly szándék nélkül, csak mert jó.
A húszas évek közepén: a felkészülés korszaka, avagy fősuli, egyetem, utána pár év munka, karrierépítés.
A harmincas évek elején: ocsúdás kora, avagy házassági célzatú párkeresés, majd házasság és pár év 'összeszokás'.
A harmincas évek közepén: a családi élet kora, avagy első majd második gyerek megszületése és teljes-idős nevelésük.
A harmincas évek végén: daráló korszak, avagy ovi, majd iskola a gyerekeknek, vissza a munkába a szülőnek.

Két problémám van ezzel. Egyrészt, hogy ez egy trend. Elfogadom, hogy a világ ilyen, viszont az gond, hogy a hívő családok között sem elvétve előfordulnak ilyen esetek, hanem a mostani harmincas korosztály és az utánunk jövők egy-az-egyben átvették ezt a trendet. Már megint együtt mozdulunk a világgal: párhuzamos káoszban élünk, nem vagyok mások, hanem ugyanolyanok. Mert ugyanazokat a döntéseket hozzuk meg, mint mindenki más. Nem kellene, hogy így legyen.

Másrészt az a problémám, hogy ez is egy olyan dolog, amiben minden összefügg mindennel: vagyis az egyik döntés összefügg a következővel, szinte meghatározza azt. Nem lehet egyesével kezelni a tüneteket, mert az egyes döntések igen nehezen izolálhatóak az ok-okozati viszonyok szoros hálója miatt. Valami módon az egész mögöttes hozzáállást kell leleplezni, és azt kell megváltoztatni, és akkor az egész kórkép (maga a trend) meg fog szűnni. Tehát, ez radikális gondolkozás-változást igényel, és befektetett munkát. Még ha mindez nagyon gyorsan megvalósul is, a hatásai majd csak a következő generációkban fognak érződni.

Őszintén tartok tőle, hogy a kényelem ebben a kérdésben is kényelmesebb, mint a változás...


Mi a baj magával a trenddel?

Hogy egy Istentől elidegenedett állapotot tükröz. Az értékeinkről beszél, a számunkra fontos dolgokról, és úgy látszik, hogy ezek az értékek semmiben sem különböznek a világ által fontosnak tartott dolgoktól. Pedig mi másik úton járunk...


Miért nem jó úgy, ahogyan van?

- a kitolódott gyermekvállalási életkor miatt egy adott családban csak igen kevés számú gyerek tud megszületni.

- az a generáció, akinek már unokázni 'kellene', még javában gyereket nevel, ez pedig azt eredményezi, hogy a generációk még inkább eltávolodnak egymástól, így a dédszülők bölcsességéből már semmit sem profitálhat majd az utód.

- a trenden kívül levő családok nagy mértékben izolálódnak a trendet követő családoktól, mivel adott életkorban teljesen mást tesznek. Pl. amikor az egyik csoport még javában karriert épít, a másik már teljes-idős gyereknevelésben van; amikor az egyik csoport gyerekei már iskoláskorúak, a másik csoport akkor kezdi a gyermekvállalós-babázós éveit.

- a trendet követő családoknak jellemzően több idejük van anyagi javakat gyűjteni, mint azoknak, akik korábbi életkorban vállalnak gyermeket. Valószínűleg az utóbbi csoportnak adott idő alatt több gyermeke is születik, mint az előbbinek. Emiatt a két ok miatt a két csoport szórakozási és nyaralási szokásai is jelentősen elkülönülnek. Vagyis közös tevékenységekre kevés lehetőség adódik - ugyanis egyik csoport megengedheti magának a drágább lehetőségek kihasználását, míg a másik csoportnak ezek már túlnőnek az anyagi keretein.

- a trendhez kapcsolódó önmegvalósítás és túlzott anyagiasság gyakorlása egyfajta hajszolt életbe visz, ami mindenképpen eltávolodik Isten eredeti tervétől... mert nekem meghatározott elvárásaim vannak, hogy mi mindent szeretnék elérni, megtenni, megvenni mielőtt házasságra, illetve gyerekvállalásra adom a fejem.
Mintha a házasság és a gyermekek az ember szabad élete ellenségei, béklyók lennének.

- a késői házasság komolyabb problémákat vet fel a testi kísértéssel kapcsolatban is. Felmerül a kérdés, hogy aki később akar családot, annak csak később lesz-e igénye párkapcsolatra, vagy inkább arról van szó, hogy a párkapcsolatot örömmel üdvözli, de a házasságkötést halogatja. Ha utóbbiról van szó, akkor egy új kérdés, hogy a felek valóban felvállalják-e, hogy akár hosszú évekig is önmegtartóztatásban járnak a választottjukkal vagy ebben a dologban kompromisszumot kötnek...

- ahogy az életkor nő, úgy csökken az emberi tűrőképesség is. A gyerekek rendszerint bizonyos fokú zsivajjal, rendetlenséggel, kialvatlansággal is járnak és a szülők idejének, pénzének, figyelmének tetemes részét igénybe veszik. Minél későbbre tolódik a kisgyerekes időszak, annál könnyebb a több gyereket tehernek és a felnőtt élet értelmes megvalósítása akadályának tartani, így a lehető legkevesebb gyermeket vállalni.

- a gyermekekkel járó anyagi teher rosszabbul érintheti azt a szülőpárt, amelyik évekig önmagának élt és a saját erejéből felépített magasabb életszínvonalhoz szokott, mint azt, amelyiknek a gyerekek születése előtt nem volt lehetősége ezekre. Előbbiek magasabb életszínvonalát nyilván lehetetlen lesz fenntartani, ha érkeznek a gyerekek, főleg, mivel a gyermeknevelés évei alatt a család összkeresete érezhetően lecsökken. Ez megint csak azt eredményezi, hogy a házaspár, aki megengedhetné magának a több gyermeket, mégsem vállalja, mert az túl nagy anyagi lemondással járna.

Ennek az trendnek az a belső hozzáállása, hogy önmaga köré rendezi be az életét, és ezzel szorosan összefüggve az Isten-adta gyerekszámot mindinkább minimalizálni szeretné. Mindkét dologgal vétkezik az Úr ellen.

Nem az a baj, hogy képzettek akarunk lenni, hogy szeretnénk egzisztenciát építeni, hogy meg akarjuk alapozni a magunk és születendő gyermekeink jövőjét. Nem is az a baj, hogy nem akarunk sok gyereket. Hanem az a baj, hogy sem a karrierünkről, sem az életvitelünkről, sem az anyagi helyzetünkről, sem a gyerekeink számáról nem kérdezzük meg Istent. Nem Vele egyeztetünk a családdal kapcsolatos terveinkről, hanem követjük a társadalomban hangoztatott aktuális nézeteket arról, hogyan kell élni, azt gondolva, hogy az Úrnak nincsenek egyértelmű gondolatai a témában személyesen a mi életünkre vonatkoztatva is. 

Mi lehet a megoldás?


1. Elkülönülni!

Aki újjászületett keresztény, az a Biblia állítása szerint szent. A szentség nem azt jelenti, hogy valaki képtelen bűnt elkövetni, hanem azt, hogy az a személy Isten számára elkülönített. Az elkülönülés mind az első választott népre, Izráelre, mind az újszövetségi keresztényekre egy ma is érvényes dolog, amely nem titkos, hanem mindenki számára látható, nyilvánvaló.

Amiért az elkülönülés hangsúlyozását lényegesnek tartom a házasság-gyermekvállalás kérdésében az az, hogy mivel szentek vagyunk, vagyis elkülönültek, ennek meg kellene látszódni a házassággal kapcsolatos döntéseinken és a gyermekáldáshoz való hozzáállásunkon.

Elkülönülni, az Úr számára elkülönítettnek lenni annyit jelent, hogy Isten céljaira félretéve lenni. A szívünk az Övé, az elménket az Ő igazságain eddzük és a tagjainkat Neki 'kölcsönözzük', hogy megszentelhessen és hogy használhasson. Ezt nem lehet az emberek szemei elől rejtve tartani: aki elkülönült, azon egyértelműen látszik a mássága. Mivel nem e világból való, hanem idegen, ezért nem tud gond nélkül elvegyülni a világban, mert az kiveti magából: az emberek beleakadnak a jellemébe, a szavai és a hozzáállása gúny és megvetés tárgya. Ha nem így van, akkor lehet, hogy valamit nagyon elrontunk, Mesterünket ugyanis ez érte, és nekünk Őt kellene követnünk.

Az elkülönülés nem jelent elszigetelődést, de azt igen, hogy a szavak, a motivációk és a tettek, gyakorlatilag az egész életvitel MÁS. Annyira más, hogy ez a külső környezetnek is szembetűnik: mert nem úgy állsz a dolgokhoz, mint ők, nem úgy beszélsz, mint ők, nem úgy öltözködsz, nem azok a fontos dolgok a számodra, amik nekik stb. Mivel nem mész együtt a széles úton járókkal, bizonyos szinten azért mégis lehet elszigetelődés, de ezt szolgáló szeretettel és nyitottsággal ellensúlyozni lehet - erre törekedni is kell.

Érthető, hogy a világ a házasságot és a gyermekeket is a saját kívánsága kielégítése eszközének látja (ha nekem jó, akkor jöhet, ha nem származik előnyöm belőle, akkor nem kell). De sajnos az az általános, hogy a hívő emberek is ugyanígy gondolkoznak. Nagyon kevés keresztény alapozza Isten kijelentéseire, vagy személyes vezetésére a házassághoz való viszonyulását (ide értve a mikor-t és a hogyan-t is), és még ennél is kevesebben kérdezik meg az Urat arról, hogy Ő hány gyereket szeretne a családjukban látni. Ez azért komoly probléma, mert ha nem mások a mi utaink, hanem pontosan ugyanolyanok, mint a világé, akkor nem szentek és elkülönültek vagyunk, hanem világ vagyunk.

A döntéseink nyíltan vallást tesznek az értékrendünkről. Ha szájjal Úrnak is valljuk Jézust, de nem különülünk el Isten céljaira, nem Ő vezet és használ bennünket a családi életben is, akkor még mindig magunknak élünk és a világban vagyunk. Az elkülönülés alapvetően jellemzi a valódi keresztényeket, az elkülönülés hiánya pedig a világgal való barátság ékes bizonyítéka. Talán újra kellene gondolni a döntéseinket. Talán szükség van a motivációnk megvizsgálására a házassággal és a gyermekvállalással kapcsolatban...


2. Újrafogalmazni az értékeket egyéni szinten

Mi a fontos neked és miért az? Mi az, amit nem tartasz lényegesnek és miért pont azt? Ha nem tudod Isten Igéjével alátámasztani az életed gyakorlatait és a döntéseidet, akkor nem az Úr a referenciád és a vezetőd, ami a mindennapokat illeti. Ha mindent ugyanúgy csinálsz, mint a környezeted, akkor neked éppen ugyanaz fontos, és ugyanaz lényegtelen, mint nekik. Ha ugyanaz az értékrend, akkor nem vagy elkülönült...

Ami fontos kell, hogy legyen: házasság, család, gyerekek, és az Isten kizárólagos irányítása alatt álló hálás, alázatos élet megvalósítása. Ami nem fontos: anyagi stabilitás minden fölött, saját családi ház és autó, kütyük és tárgyak az emberek felett, időrabló tevékenységek és öncélú szórakozás köré épített élet az egyszerűség és a szolgáló élet helyett.

Nekem éppen ugyanaz a fontos, ami Istennek fontos? És ez a fontossági sorrend meglátszik az életemen?


3. Gyülekezeti szinten is családcentrikussá válni és ezt nyíltan felvállalva hirdetni

A gyerek áldás, a sokgyerekesség nagy áldás. A család érték, amit őrzünk és aminek helyes működéséről sokat tanítunk, hogy a gyülekezeti családok jól működhessenek. Így kell lennie!

A világra hatással lenni úgy tudunk, ha sóként viselkedünk és nem ízetlenülünk meg. Már só vagyunk, de élnünk is úgy kell, hogy ez a tény nyilvánvaló legyen. Nem a világot kell megváltoztatni, hanem a saját hívő hozzáállásunkat. Ha odaszánjuk magunkat Istennek, az lesz hatással a világra

A nők szerepét vissza kell állítani: a feleségszerepet és az anyaságot felszabadítani a korszellem gyülekezetbe is begyűrűző hatásai alól.

Ugyanakkor nyíltan kommunikálni, hogy a kivételek a szabályt erősítik. Vagyis elfogadjuk, hogy külső-belső okok miatt nem mindenkinél tud ez megvalósulni, de a megvalósulást általánosnak és igen kívánatos dolognak tartjuk, nem egy megtűrt anomáliának.

Bizonyos dolgok az Isten szerinti rend ellen vannak. Ezek a trend és a hozzá kapcsolódó negatív következmények további erősödéséhez vezetnek. Ezek olyan rossz magvak, amiket nem szabad tovább vetnünk:
 

1. A hívő élet individualizmusának hirdetése: "a te életed, a te döntésed!"

A hívő embernek van egy nagycsaládja, amelybe beleszületik, amikor Jézus Krisztus követője lesz. Ez a család a gyülekezet, és konkrétabban a helyi hívők közössége. Ha kereszténnyé lettél, akkor nem élhetsz úgy, ahogyan a szíved diktálja, mert van egy Urad, akit hálásan szolgálsz, és akinek számadással tartozol. Hogy ez megvalósuljon, arról Isten terve szerint egyrészt a bennünk élő Szentlélek, másrészről a gyülekezet gondoskodik.

Nem vagyunk egyedül és nem élhetünk úgy, ahogyan nekünk tetszik. A hívő élet nem individuális élet, hanem közösségi. Amikor a saját életünket a magunkénak tekintjük, amibe senki másnak nincsen beleszólása, akkor nem Isten szerint gondolkozunk, hanem a korszellemmel azonosulunk.

Krisztus az ura az egyes hívőknek, de a gyülekezetnek is, amelynek tagjai egymásért is felelősséggel tartoznak. Jó lenne, ha minden hívő tesó tudatában lenne ennek a kontrollnak, és Isten által rendelt megszentelő eszköznek tekintené a gyülekezeti tanítást és a testvéri intést, amely érte van, nem ellene.


2. A fiatalok elszigetelése a családtól: családi közösség megerősítése helyett ifjúsági alkalmak és rendezvények szervezése

A család és jó esetben a gyülekezet is egy olyan hely, ahol kor-integráltan találkozik a helyzetekkel az ember. Egy gyerek és egy fiatal számára ideális fejlődést egyedül az ilyen kor-integrált közeg biztosít.

Az életkorok igazán jól csak egymás kontextusában értelmezhetőek, és a helyünket a világban úgy találhatjuk meg, ha látjuk, honnan jövünk és merre tartunk. A gyerekek és a fiatalok korcsoportok szerinti elrendezése a fejlődésük szempontjából egyáltalán nem előnyös, ugyanis a saját korosztályuk problémái és érdeklődési köre körüli forgás nagyon beszűkíti őket. Mivel ki vannak ragadva a fölöttük és alattuk lévő korosztályok közül, ezért egyrészt nem tanulnak meg irgalommal és szolgálatkészséggel fordulni a kisebbek felé, másrészt nem lesznek képesek kötődni az idősebb korosztályok élethelyzeteihez.

A fiataloknál ez azért probléma, mert ők a szerelem és párválasztás témájáig jutnak el, és ennek a bűvkörében élnek éveken át. Így éveket vesztegetnek el, amit jó esetben passzív várakozással, rosszabb esetben eszeveszett pasizással-csajozással töltenek. Ha képesek lennének távolabbra nézni, akkor meglátnák, hogy a párválasztás csak a kezdet: nekik elsősorban egy életen át tartó házasságra kellene készülni, mégpedig az idejüket az Úrral való felkészüléssel töltve. Ebben az aktív felkészülésben valósul meg, hogy a jellemük és a viselkedésük a férj-, illetve feleségszerephez, valamint az apa-, illetve anyaszerephez a lehető legalkalmasabbá formálódjon. Az idősebb generációkkal való kapcsolatnak ebben nagyon fontos szerepe van, hiszen az ő élettapasztalatuk és bölcs bátorításuk komoly segítséget jelentenek ebben a felkészülésben.

A gyülekezetek gyermek és ifjúsági rendezvényei tehát, bármilyen jó szándékkal szervezik is azokat, távol vannak Isten jó tervétől, amely nem akarja kiszolgálni az azonos korúak programigényeit, hanem a nehezebb helyzetet, a kor-integráltságot részesíti előnyben.


3. Házasság-centrikusság helyett szerelem-centrikusság, vagyis a házassági szerepre való korai felkészítés helyett csupán a párválasztásra helyezett hangsúly

A csoportokba rendezett fiatalok igényeit a szervezők fontosnak tartják kielégíteni. Mivel a férjjé, feleséggé, apává, anyává válás a húszas évek elején még olyan messzinek tűnik, ezért a mának élés jegyében a szerelemre és a párválasztásra koncentrálnak. Sajnos a fiataloknak szóló tanítások kiszolgálják a fiatalok igényeit, és nem mutatnak rá kellőképpen a folytatásra: vagyis arra, ami az esküvő után rájuk vár. Ez a felkészületlenség éretlen, önmaguk körül forgó házasfeleket eredményez, akik akár több év házasság után is úgy vélekednek, hogy nem kell gyerek, mert még önmagukat kell megvalósítani előbb...


4. A gyerek nélküli házasság üdvözlése: annak a gondolatnak az elfogadása, hogy a házasságkötéshez nem tartozik hozzá szorosan a gyermek, vagyis házasként is élhetsz magadnak, ameddig akarsz

Mivel a fiatalok nem anyává-apává válásra, hanem szerelembe esésre készülnek, ezért egyre gyakoribb, hogy a házasságkötés után évekig tologatják a gyermekvállalást. Megvannak a racionális indokaik, de ezek az indokok nem Isten, hanem a korszellem álláspontját tükrözik: még karriert kell építenem, még saját házat kell vennünk/építenünk, még össze kell szoknunk (évekig??), még be kell fejeznem a sulit... Aztán észre sem veszik, de a pár évből több év lesz, és már harminc körül vagy jóval fölötte ocsúdnak, hogy jaj, most már azért mégis kellene egy gyerek. Vagy kettő. Max. három. Többet a hosszú éveken át megszokott magasabb életszínvonalú, saját kívánságok köré épített életükkel nem tudnak felelősen vállalni.

A gyülekezet feladata hirdetni a keresztényeknek, hogy a házasság együtt jár a gyerekekkel. Nem elfogadható, hogy önérdekekből hosszú éveken át önmagának éljen egy házaspár.


5. A pályaválasztás fontos szempontjai kimaradnak, hiszen olyan, jól fizető szakmák választására bátorítjuk a fiatalokat, amelyek családosan komoly kompromisszumokra fogják kényszeríti őket és elemeiben érintik gyermekvállalási szándékukat is

Régen a szülők döntötték el, hogy melyik gyermekükből mi legyen. Ma már nem gondoljuk, hogy ilyen mélyen bele kellene szólni a pályaválasztásukba. Ha lányként ügyvéd vagy orvos akar lenni, akkor hajrá bele. Sőt, ha kellően  jól fizető és piacképes szakma felé tendálódik, azt örömmel üdvözöljük, még ha az a szakma nyilvánvalóan nem kompatibilis az anyasággal és a családos élettel.

Úgy gondoljuk, hogy a gyerekünk mindenféle orientálódása természet-adta dolog, amivel nem érdemes és nem is kell interferálni. (Kivéve, ha nagyon problémás szakmát választana...) Pedig nagy a felelősségünk, hogy mire bátorítjuk a fiainkat és a lányainkat.

Az Isten szerinti rendben a felnövekvő fiúkból férjek és apák, a felnövekvő lányokból feleségek és anyák lesznek. Ez lesz az elsődleges feladatuk és felelősségük a munkájuk mellett/előtt. A család fontosabb lesz, mint a munka, de a munka is fontos lesz. Ha a kettő egymásnak fog feszülni, akkor az olyan nehéz családi helyzeteket fog eredményezni, amit jó szívvel nem kívánhatunk a gyerekeinknek. Erre persze nem gondolunk, amikor egy manapság divatos főiskolára/egyetemre jelentkezik a gyermekünk. Pedig adott esetben egy élet őrlődését spórolhatjuk meg, ha bizonyos szakmáktól kifejezetten elfelé tanácsoljuk őket.

Szükség van némi kreativitásra, de az Úr vezethet minket abban, hogy szülőként a gyerekeink képességeit és az érdeklődési területüket maximálisan figyelembe véve segíthessük őket a pályaorientációban. Ez már gyermekkorban indulhat, amikor imádkozva felismerjük, hogy milyen képességeket rejtett el bennük Isten. Fontos szem előtt tartani, hogy egy adott érdeklődési terület még nem predesztinál valakit egyfajta szakmára, munkára. Ha szereti a történelmet, nem biztos, hogy töritanár vagy jogász kell, hogy legyen. Ha érdekli az emberi test működése, még nem biztos, hogy biológusnak vagy orvosnak kell lennie.

Gyermekünk az erősségeinek tudatában nagyon sok dolgot tehet, megannyi hivatás közül választhat, és ezeknek egy része bizonyára jól megfér a családos élettel. DE ezeket a szempontokat nekünk kell végigzongorázni. Sajnálatos, amikor szinte teljes egészében az iskolára, meg a gyerekünkre bízzuk a választást, holott sok esetben egyikük sem kompetens, mert a hosszútávú szempontokat és a keresztény motivációt nem tudják hatékonyan érvényesíteni. A mi feladatunk ez - ne bízzuk másokra.


Látok egy trendet magam körül, de érzem, hiszem, hogy egyedül rajtunk, keresztényeken múlik, hogy a mi családunkban és a mi gyülekezetünkben trend lesz vagy Istentől jövő rend. Tudom, hogy ez az egész téma nagyon mély. Nem is szeretném leegyszerűsíteni a helyzetet, csak látom a trendet és úgy érzem, meg kell fogalmazni azt, amin változtatni kell...

 

  

23 megjegyzés:

  1. Bevallom, inkább csak átfutottam ezt a posztot - talán mélyebb értelmezésére, komolyabb átolvasására este lesz lehetőségem (gyerekvállalás "hátrányai", hehe :D), de ez az a téma, ami nagyon-nagyon foglalkoztat engem is.
    Miért? Nos, ugyan a saját fogalmaim szerint még nem igazán vagyunk nagycsalád - számomra 3 gyerkőc még nem tűnik nagy számnak - azért az emberek többségének csodálkozó, furcsálló, gyakran lesajnáló tekintetét bizony érzem magamon. S hogy nem elég hogy 3 gyermekünk van, még közel is vannak korban, három pici, tejóég.... Nagyon kevés emberben merül föl, hogy ez nem valami sorscsapás akar lenni, hanem teljes szívvel vágyott dolog, hiszen mindhármat mi akartuk, mi vállaltuk és soha, egyetlen pillanatban sem bántuk meg, akkor sem, amikor épp éjszakáztunk miattuk, vagy amikor el kellett engednünk a luxusosabb nyaralás ötletét magunktól, mert nem fér bele a keretbe...
    Sokat beszélgettünk már Istvánommal meg az anyukámékkal arról, hogy miért is van ennyi baj a világgal, amennyi van. És mi is arra jutottunk, hogy a legfőbb gond, hogy a család, az igazi, amilyennek lennie kellene, nincs. Vagy nagyon kevés.
    Tudjuk, hogy a társadalom alapegysége a család. De ahhoz, hogy ez az alapegység valóban működőképes legyen és valóban alappillérévé váljon a társadalom egészének, ahhoz bizony vissza kellene találni a régi (megkockáztatom: bibliai) normákhoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól megfogalmaztad, Gabka, igazad van.

      Törlés
  2. Egy anya legyen művelt, hiszen a jövőt tartja a kezében, ő gondoskodik, ő neveli elsősorban a következő nemzedéket. Csakhogy mostanság ezt a műveltséget a nők többsége karrierépítésre fordítja. Pedig, ha a nők férjhez mennének, gyerekeket szülnének és otthon maradnának - és ez az otthonmaradás egyáltalán nem jelenti azt, hogy csak fakanál meg pisis pelus jutna nekik!! - akkor megnyílnának a lehetőségek a férfiak, az apák előtt is. Nem lenne ekkora munkanélküliség és a keresetek is hozzáigazodnának ehhez a társadalmi rendhez, vagyis az apa újra családfenntartóvá lépne elő, keresne annyit, amennyire az egész családnak szüksége van. Végülis a nagy emancipációs forradalom előtt is működött ez így! Nesze nekünk emancipáció, most melózhatunk a munkahelyen látástól-mikulásig, versenyhelyzetben és folyamatos bizonytalanságban, hogy aztán hazarohanjunk és megpróbáljunk megfelelni a lehetetlennek: tegyük rendbe a háztartást, neveljük a gyerekeket (hogyan, hiszen azokat már rég az intézmények nevelik helyettünk, ahová reggeltől délutánig járnak, mivel mi dolgozunk, ugye), valahogy toljuk előre a családi szekeret és az se hátrány, ha még feleségek, nők is tudunk maradni, hiszen a házasság megmaradásához erre is szükség van... És persze ennyi kihívásnak nagyon kevesen képesek megfelelni (hosszú időn át talán senki sem), így bomlanak a házasságok, amikor még inkább probléma lesz a gyerekek nevelése, gondozása, egyáltalán eltartása, így az anya kénytelen egyre többet és többet dolgozni, egyre kevesebb idő marad a gyerekekre, s még a nagyszülő sem segíthet, hiszen legtöbbnyire ő maga is dolgozik még...
    Ördögi kör!
    Nálunk nem kérdés, hogy maradok itthon, hacsak nem lesz valami nagy baj, ami miatt muszáj lesz munkát vállalnom. Maradok itthon, nevelem a gyerekeket (talán lesz is még több), rendezem a család sorait és ez így tökéletes számunkra. Talán, mire a gyerekek kirepülnek és nem lesz már annyi dolgom velük, beindítunk egy családi vállalkozást, ahol besegítek a férjemnek, s közben reménykedem, hogy gyerekeim nem várnak nagyon sokat a családalapítással és mehetek unokázni. :-))

    Épp tegnap este került szóba - esténként, miután a gyerekek lefeküdtek, szeretünk jókat beszélgetni mindenféléről - hogy mennyire lecsökkent a házasodási kedv az emberek között és a megkötött házasságok sem túl tartósak. Hogy ez miért van?
    Arra jutottunk, hogy az emberekben, amikor még húszegynéhány évesek, nem is merül föl, mennyire elszaladnak az évek, karrierépítésen kívül nem sok mindennel foglalkoznak és pontosan az van, amit írtál: carpe diem korszak, nem foglalkozva egyáltalán azzal, hogy eljön a holnap és akkor mi lesz. Mi lenne, buli, hát nem?
    Hát nem, de erre sokan csak nagyon későn jönnek rá.
    "Nem kell papír az együttéléshez" - tarják és nem is sejtik, mennyire más minőségi kategória lehet egy házasság - onnantól ugyanis (legalábbis én meg az általam tisztelt emberek is így érzik) létezik a holtomiglan-holtodiglan, a házasságból már nem ugrál az ember kifelé (jó esetben), tehát a konfliktusok elsimítására, békés megoldására, szeretettel, elfogadással és türelemmel a másik felé fordulásra törekszik. Az együttélést könnyű felborítani: az ember fogja a cuccát és lép. De a házasságot - normál esetben - komolyan kell(ene) gondolni.
    Másik hatalmas probléma, hogy nem is a természet rendje szerint éljük az életünket, hiszen mire eljut egy nő a gyerekvállalás gondolatáig, bizony már a harmincas éveiben jár (sokszor akár jóval túl a harmincon) és ez nem csak a születendő gyerekek számát befolyásolja, hanem már azt is, hogy egyáltalán lesz-e gyereke. Ahogy halad az idő, egyre több az inszem, lombik stb. útján fogant babóka. Nem az a baj, hogy ezek az eljárások léteznek, hanem az, hogy egyre többen és többen szorulnak rá, mert a szervezetük bizony már nem húszéves és a fogamzóképesség 30 fölött meredeken csökken.
    Jajj de sokat tudnék még a témáról írni!! De mennem kell - tudod, három gyerek szólít :D ! Ha jut időm, még visszanézek , főleg, mert kíváncsi leszek az érkező kommentekre is! :-)
    Puszillak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elgondolkodtató dolgokra jutottatok Istvánoddal. Nagyon szívesen olvasom, amiket írsz!

      Az emancipáció tényleg súlyosan ludas a kialakult helyzetben, de igazából az csak egy eszme. Mi vagyunk a ludasak, mert nem kérdezzük meg az Élet Forrását arról, hogyan kellene élnünk. Azt gondoljuk, hogy 'ez így normális', meg 'mindenki ezt csinálja'. Föl sem merül, hogy az anya ne menjen vissza dolgozni, ha a gyerek betölti a hármat; föl sem merül, hogy ovis kortól a gyereket ne az intézmény nevelje; föl sem merül, hogy a ne álljunk meg két/három gyereknél. Mert a közgondolkozás az árral együtt viszi az embert, és sajnos ez a keresztényekre ugyanúgy igaz, mint mindenki másra. Viszont a keresztényeknek ez már bűne, hiszen nekik van egy Uruk, Akinek terve van az életükkel...

      Törlés
    2. Még az eszembe jutott, hogy igen, itt a mesterséges megtermékenyítés kérdése, és tényleg arról van szó, hogy a természetet nem lehet kijátszani.

      Egy meddő párokkal foglalkozó oldalon olvastam, hogy a nagyobb százalékuknál semmilyen szervi elváltozással nem magyarázható a termékenység hiánya. Ugyanakkor a stresszes életvitel, a harminc utáni gyermekvállalás, meg a fogamzásgátló bogyók hosszú évekig tartó szedése (mert most még nem kell a gyerek), mind-mind kihat a szervezetre.

      És akkor a húszas évek kicsapongó életvitelének nemi következményeiről még nem beszéltünk, ami nyilván már szervi tüneteket okoz, de ez is a 'trend' szerinti életvitelnek a következménye.

      Ez tényleg egy nagyon mély téma és szinte minden egyes döntés összefügg a következővel. Még ha akkor és ott nem is látványos ez, később ki fog derülni, hogy a rossz vetésnek bizony van rosszabb aratása is...

      Törlés
  3. hmmm... ahogy ezt itt leírtad, kicsit félelmetes. Nagyon jó lenne azt gondolni, hogy ez nincs is így.
    Talán örülhetek, hogy az én környezetemben a hívők (többségében) még huszas éveikben házasodnak és gyerekeket is vállalnak, bár nagycsaládossá válni majdnemhogy rettegnek...
    Tényleg jó lenne, ha egyáltalán láthatnák az örömünket abban, amit csinálunk - hogy jó a hivő család, de sajnos sokszor csak a küszködés látszik... ezen én is szeretnék változtatni, ...és megélni hogy unokáim születnek (azt hiszem még van esélyem rá :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Git, az unokáimat én is szeretném meglátni!:)

      És az örömre én is törekszem, de azért nem baj, ha az emberek inkább őszintének látnak. Mert nem rózsaszín mindig minden a nagycsaládban.

      Én gyakran érzem azt, hogy reklámarcnak kell lennem és az örömömmel meg a kiegyensúlyozottságommal a nagycsalád mellett kell kampányolnom, hiszen az emberek sokkal jobban figyelnek minket, mint ha ugyanannyi gyerekünk lenne, mint a magyar népesség nagyobb részének. DE erre azt hiszem, semmi szükség!

      A mi életünk is ugyanolyan élet, mint mindenki másé, és nem kellene attól félnem, hogy ha némi gondterheltség kiül az arcomra, akkor majd az emberek összesúgnak mögöttem, hogy "ha nem bírja, minek vállalt ennyit?!". Mert anélkül is simán lehet, hogy összesúgnak - de kell, hogy ez bármit is jelentsen nekem?:)

      Törlés
  4. A hajam égnek áll, amikor a karrier szót meghallom. Ez az egész karrier kérdés szerintem nagy ámítás. Ébredjünk fel. Ez nem más, mint az olyan mélyenszántó sajtotermékek agymosása, mint a Cosmo. Lássuk be, a Cosmo Lányok, mind karriert építenek. :)
    Namármost, ez a mi kis fatornyos hazánk nagyon kevés karrierlehetőséget biztosít jeles polgárai számára!!! Véleményem szerint városi legenda az a karrierépítési szándék. Vagy naivitás. Ha pedig hívő teszi, akkor nyílt lázadás, amennyiben nem az Úr akaratában jár.
    A post nagyon élő problémát vet fel!
    Én is 33 voltam, amikor férjhez mentem. Két gyülekezetem volt. Az első, amibe jártam feloszlott. Sok-sok ifjú hölgy ült a gyülibe. Fiatalember alig! Hozzá szeretném tenni, hogy nagyon odaszánt, tűzzel égő, istenfélő csapat voltunk. A 90-es évek elején még sehol, semmilyen Cosmo trend nem volt Mo. -on!!!

    VálaszTörlés
  5. Bocs, de megint nem tudok sem javítani, sem hosszabban írni. Így több részletben írok. Nézzétek el a hibákat is, mert tényleg nem enged belejavítani a gépem.

    Naszóval. Nem volt még karrieres trend! És mégsem ment a házasulósdi. Mert nem voltak fiúk. Hallgattuk is dörgedelmes beszédeket arról, hogy micsoda dolog már az, hogy elmennek a lányok csak azért másik gyülibe, hogy férjhez mehessenek. Nahát, tényleg! Micsoda dolog! Mert mit is kéne tenniük? Így, mivel huszas éveimben ide jártam, nem mentem férjhez. Nem kért meg senki,


    VálaszTörlés
  6. A gyüli végül feloszlott. Én másik gyülihez csatlakoztam. És várta, imádkoztam. Közben dolgoztam. Magam körül jó sok hasonszőrű lányzó volt. Sorokat töltöttünk meg. Az egyedülállók! Nem vilt köztük egy karrierista sem.

    VálaszTörlés
  7. Dolgoztunk, hogy tudjuk fizetni a rezsit, legyen mit ennünk. Közben vártunk imádkozva. Körülöttünk sok fiatalember. Persze külön sorokban ülve. Közben hallgattuk a dörgedelmes beszédeket, arról, hogy nem szép dolog, hogy folyton férjhez akar menni minden lány. Rendben. Meghúztuk magunkat és vártunk. Senki nem kért meg bennünket. Volt, olyan, hogy azért nem áltmszóba a lányokkal egy-egy fiú, mert azok tuti be akarják őt azonnal hálózni. És persze rögvest férjhez is akar menni. Vagyis jobb nem is beszélni egy csajjal sem a gyüliben!
    30 lettem és ebből elegem lett. Úgy gondoltam, hogy ez az egész nem igei. Változtattam pár dolgon és végül férjhez mentem.

    VálaszTörlés
  8. A világban trend az, hogy önmegvalósít az ember és csak utána házasodik. Mi a helyzet a hívőknél? Nekem két gyülira van ugye rálátásom. Kizárólag csak ezekről tzdok beszélni.

    VálaszTörlés
  9. Probléma az, hogy nem láttam a srácoknál a házasulásk kedvet. Probléma, hogy sokszor nem állnak szóba a fiúk a lányokkal. Én egy lányt sem láttam magam körül, aki karriert akart volna. Viszont szerettek volna férjhez menni. De hogyan, ha nem kérik meg őket?! Számomra érthetetlen az, hogy ezt a nagyon is élő problémát ezekben a gyülikben miért elfolytással próbálták megoldani?
    Láttam sok-sok fiú bénázását! Flörtölési szándékát. Csiki-csuki játékát! Én csak azt kérdezem, hogy hol vannak ilyenkor a tapasztalt, családos testvérek, akik tanácsokkal,segítenék a fiatalokat?! Egy nagy gyülekezetben remekül el tudnak ám bújni a több lányt megkérő, majd később szakító srácok. Az a kérdésem, hogy mennyire figyelünk a testvéreinkre?

    VálaszTörlés
  10. Ha probléma ez körülöttünk, akkor észre tudjuk venni azt, hogy ez a sátán támadása? Megértjük, hgy nemvér és test ellen van tusakodásunk? Ez sátáni trend. Ez a támadás a gyülekezet egysége ellen irányul. Vajon imában megtettük, amit Isten vár tőlünk, ha már látást kaptunk erről a problémáról?

    VálaszTörlés
  11. Ismét bocsánat a hibákért, de csak így tudtam megírni a hozzászólást.

    VálaszTörlés
  12. Semmi gond, Jehudit. Te is fontos problémát boncolgatsz.

    Én is látom azt magam körül, amit írtál: hogy a komolyabb gondolkozású fiatalok (lányok és fiúk is vannak közöttük!) egyszerűen nem tudnak házasságra lépni, holott már a húszas éveiktől várnak erre. Ők azok, akik nem buliznak, de vagy folyamatosan 'mellényúlnak' a párválasztás kérdésében, vagy egyszerűen nem adódik senki sem az életükben, bármennyire is komolyan gondolják a házassági szándékot.

    Ezzel szemben a carpe diem-es huszasok a legtöbb estben a harmincas éveikben gond nélkül házasságra tudnak lépni...

    A probléma részben az általad is említett idősebb testvéri példa hiánya. Vagy inkább, a hívő szülők házassággal kapcsolatos mélyebb nevelésének hiánya. Az idősebb generáció nem osztja meg a bölcsességét, mert azt gondolja, a fiatalok úgyis a saját fejük után mennek. És ez így is van sok esetben.

    Tény, hogy a fiatalok általában kevés érdeklődést mutatnak az idősebb testvérek tapasztalatai iránt - most mondjam, hogy ez is az iskola negatív hatása, ahol a gyerekek megtanulják, hogy a kortársak a legjobb referencia az élet kérdéseiben?

    A fiatalok tehát nem kérdeznek, nem keresik a tapasztaltabb tesók társaságát - így nyilván fórum sem nagyon adódik arra, hogy a bölcsesség eljusson azokhoz, akiknek szükségük lenne erre.

    Ugyanakkor nem elhanyagolható faktor az Úrral való kapcsolat - szerintem ott kell keresni a helyzet megoldását. Mert igaz, hogy a szülő vagy egy idősebb, családos testvér sok bölcs tanáccsal elláthatja a fiatal férfiakat és nőket (persze a férfiak a fiatalabb férfiakat, az asszonyok a a fiatalabb lányokat), de az Igében meg van írva:

    "És néktek kenetetek van a Szenttől és mindent tudtok." (1János 2:20)

    "És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok őbenne." (1János 2:27)

    Szóval igazából egyikünknek sincsen mentsége: akinek szüksége van bölcsességre és útmutatásra, az Istentől kérve megkaphatja - függetlenül az emberi segítségtől meglététől vagy akár annak teljes hiányától.

    Én vallom, hogy az Úr az, Aki odavezeti az egyik hívő embert a másikhoz. Neki nincsen szüksége 'választékra' ahhoz, hogy ezt megtehesse.

    Úgy hiszem, sok hívő adott időben még nem áll készen, hogy elvehesse az Úr kezéből a társát. Nem tudja igazán az Úrra bízni a döntést (meg az életét sem), hanem maga kezd keresgélni, remélve, hogy Isten majd áldását adja az ő választására. Aztán, amikor csalódik, akkor kétségbeesik.

    Olyan is van, hogy valaki nem elég érett a házasságra és azzal, hogy Isten nem adja meg neki a párját, talán egy zátonyra futott kapcsolattól menti őt meg.

    Meggyőződésem tehát, hogy az Úr sok esetben kegyelemből késlelteti valaki életében ezt az áldást, nem pedig a körülmények áldozata a hívő. De ezt mindenkinek magának kell megvizsgálnia, hogy miért lehet ez. A megvizsgáláshoz pedig elengedhetetlen, hogy az Úrral kapcsolatban legyen a hívő és ne engedje, hogy hamis bölcsességre vezesse őt a saját szíve - mert meglepően sokszor történik ez...

    VálaszTörlés
  13. Kedves Eszti!

    Régóta olvasom a blogodat, mivel nagyon tetszik az az életszemlélet, melyet képviselsz, különösen a gyermekneveléssel kapcsolatban, és az Általad írtak túlnyomó többségével teljesen azonosulni tudok. Mindezt persze - nem utolsó sorban - megalapozza, hogy közös az Urunk:)

    Szerintem is nagyon lényeges kérdés a manapság megfigyelhető házasodási/gyermekvállalási trend, és alapvetően tényleg teljesen egyetértek azzal, hogy (talán) sokan a karrier-építési vágyunk miatt nem vállalják (az Úrtól rendelt időben) a házasságot (és a gyermekeket), de úgy érzem, hogy gyakran csak látszólagos a karrier elsődlegessége, sok esetben (talán csak a háttérben) egyéb okok húzódnak meg.

    Vegyük például azt a helyzetet, amikor valaki 23 évesen úgy fejezi be az egyetemet, hogy hatalmas (milliós) (diák)hitel visszafizetése vár rá. Nem azért vette fel a hitelt, mert költségtérítéses képzésre járt, hanem mivel egyéb (családi okok miatt) ez volt az egyetlen megoldás. A hitel törlesztése - a fizetések nagyságrendje miatt, amire semmi ráhatása nincs, nem lehet kérni emelést stb. - kb. 7-8 évet vesz igénybe. Mivel minden pénzt felemésztenek a törlesztők, lehetősége sincs arra, hogy egy saját lakásra gyűjtsön (még arra sem, hogy albérletbe menjen), így nem marad más hátra, mint várni, hogy legalább annyi pénze legyen valamikor, hogy elkezdjen önerőre gyűjteni. Következő (4-5) év(ek)...

    Mindezt azért, mert próbál felelősen gondolkozni, és egy (az Úrtól ajándékba kapott) gyermeket szeretne "egyáltalán valahova" hazavinni (akár albérletbe), de úgy tűnik egyelőre erre semmi esély. Pedig az egyetem befejezése óta folyamatosan dolgozik, azt a "hatalmas" fizetését nem szórja el, mitöbb évek óta kapott az Úrtól Társat, Akivel egyébként szeretnének házasságot kötni, a házasság előtti időszakot pedig Igeszerűen élik meg.

    Nehezítheti a helyzetet, ha mindkét oldalon hasonló kapacitások és (hitellel) terhelt körülmények befolyásolják a döntéseket. Még egyszer hangsúlyos, hogy a hitelfelvétel sem egy elhamarkodott döntés volt, és nem arra szolgált, hogy az egyetemi évek "ereszdelahajam" bulikkal teljenek...

    És akkor még nem említettem az egyre idősödő (és beteg) szülőket, akik annyi nyugdíjat sem fognak kapni, hogy a rezsijüket finanszírozhassák, és nem azért, mert nem dolgozták volna végig az életüket, hanem mivel a munkájukat - minimális ellentételezés mellett - szolgálatként látták el.

    Nem is kérdés, hogy a gyermekeknek a szülőkről is gondoskodni kell (akkor is, ha önálló családjuk lesz).

    Bocs, lesz még egy, mivel nem engedi, hogy többet írjak...

    VálaszTörlés
  14. Tényleg csak azért írtam le azt az esetet, mert többen is vannak (30 körüli nők)a környezetemben, akiknek nap mint nap meg kell harcolniuk a körülményeikből fakadó problémákkal, illetve azzal a - nem kicsi - aggodalommal, hogy vajon a döntésük befolyásolja-e majd a várva várt gyermek egészségét, illetve lesz-e egyáltalán alkalmuk arra, hogy legalább egy kistestvérrel ajándékozzák meg egymást, illetve a gyermeküket...

    A bejegyzést igazán csak azért küldöm el, mert szerintem nem nagyon lehet általánosítani ezen a téren, talán nehéz is "trendről" beszélni, mivel annyira különböző élethelyzetekben élnek a 30 körüli nők, hogy gyakran tényleg nem lehet tudni, hogy a "karrierépítésnek" tűnő tevékenységüket mi motiválja...

    A gyülekezeti idősebb testvérekről csak annyit, hogy persze, biztosan nagyon jó lenne az ő életükből meríteni, bölcsességet tanulni, de amikor az ember (folyamatosan) azt tapasztalja, hogy a gyülekezeti alkalmak előtt rendszeresen elkapják a kezét, majd fejcsóválva megjegyzik, hogy miért nincs még rajta a gyűrű, és a biológiai óra hogy rohan..., nem tudom. Lehet, hogy inkább nem kellene a fiatalabb lányokat/nőket orientálni, egy-egy ilyen megjegyzéssel ugyanis mindent el lehet érni, csak a kívánt cél nem...

    Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett, csak már napok óra a szívemen vannak ezek a gondolatok, és valahogy most "kitört"...

    Ezzel együtt, abszolút egyetértek, hatalmas ajándék az Úrtól, ha valaki feleség és édesanya lehet, és Isten vezetésével alakíthat ki egy keresztyén otthont.

    Egyszer talán...

    Neked, illetve Mindenkinek, Akinek ez megadatott, sok áldást kívánok, és nagyon becsüllek Titeket azért, hogy mindent megtesztek azokért a Kis Életekért, Melyeket Rátok bízott az Úr.

    Szeretettel, Virág

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Virág!

      Nagyon örülök, hogy írtál. A te helyzeted nem egyszerű, de valahol egy újabb aspektusa az egész képnek.

      Ha megengeded, reagálok pár dologra, mert fontos gondolatokat hoztál elő.

      Diákhitel és családalapítás:
      Úgy hiszem, hogy ha az Úr házasságban akar látni két hívő embert, akkor annak megadja a lehetőségét és nem engedi, hogy éveken át gyötrődjenek. Lehet, hogy lejjebb kell adni az elvárásokat és pl. a szülőknél kell kezdeni a közös életet, ha nincsen más. Természetesen nem ez az ideális, de hát maga a hitelfelvétel sem volt ideális... Ezt azért írom, mert a hitel kérdéséről beszél az Ige és én nem tudok ezzel kapcsolatban mást mondani, csak amit az Ige mond: hitelt felvenni nem jó dolog. Talán csak el kell indulni a házasságban HITTEL, és Isten közben meg fogja adni a lehetőséget a továbblépésre HITEL nélkül. (A hitel kérdése azt hiszem, megér egy külön posztot...)

      Különböző élethelyzetek:
      Elfogadom, hogy sokaknak nagyon nehéz a helyzete. DE van különbség aközött, hogy valaki Isten akarata szerinti döntéseiben gyötrődik, meg aközött, hogy valaki helytelen döntéseket hozott és azok következményei miatt gyötrődik. Mindkét gyötrődés a szívig hatol és fájdalmas, ezért nem elvitatható a személytől, aki átéli. De nem feltétlenül az a feladata egy testvérnek, hogy felmentse a maga hibás döntése alól azt, akik nem jó döntést hozott. Szerintem nincsen olyan sokfajta döntési lehetősége a harmincasoknak sem: vagy Isten vezeti őket a döntéseikben vagy a saját szívük szerinti döntést hoznak. A trend, mint olyan, szerintem létezik. Most mindegy, hogy miért hozunk tömegesen olyan döntést, hogy harmincéves korunk után házasodunk és a gyerekeket jóval később vállaljuk - ezeket a döntéseket meghozzuk és nem tudom elképzelni, hogy ez az Úr jó terve lenne. Az, ha csak egy-egy kivétel lenne, az jó lenne, és elfogadható is, de sajnos itt trendről beszélünk.

      Gyülekezeti idősek:
      Hát igen, a nyomatás nem jó és tényleg ellentétes hatást érnek el vele. Ugyanakkor gondolom jó szándék vezeti őket, hogy Isten jó rendjét szeretnék látni a ti életetekben is - gondolom ezért nyomatnak. Nyilván fogalmuk sincs a helyzetetekről és ezért még fájdalmat is okoznak azzal, amit tesznek...

      Kérlek, hogy ne értsd rosszul, amit írtam. Úgy sajnálom, hogy ilyen emberi dolgok, mint egy hitel megakadályozhatják azt, hogy megtapasztald Isten áldását, ami a család. De van megoldás, én hiszem, hogy van! Hiszem, hogy az Úr tud adni bölcsességet és tiszta látást, hogy megítélhessétek, a helyzetetekben merre kell lépni - nyilván a cél a mielőbbi házasság. Isten mindenható: Ő képes csodát tenni és képes megláttatni veletek a kimenekedés útját. Ha adott társat, akkor azért adta, hogy családod legyen ővele.

      Szeretettel gondolok rád: adjon az Úr mielőbbi vezetést, hogy meglásd, Ő mit akar, hogy tegyél ebben a helyzetben. Áldjon meg Téged és tegye áldottá a leendő családodat is!

      Törlés
  15. Kedves Eszter!
    Most volt időm elolvasni, amit írtál. Valószínűleg el fogom még olvasni többször. Sok mindennel egyet értek, de sok mindennel nem.
    Hiszem, hogy Isten a családot olyan helynek teremtette, ahol az Ő szentségét és igazságát a gyermekek is megtapasztalhatják. Azt gondolom azonban, hogy attól, hogy valaki keresztény családba születik, még nem válik automatikusan kereszténnyé. Személyes megtérésre van szüksége mindenkinek. Sem az egyház, sem a gyülekezet, sem a felekezet nem üdvözít. Csak és kizárólag Jézus, de ezt gondolom te is így gondolod!

    Viszont a családalapítás kérdése...
    Én viszonylag fiatalon (20) döntöttem Isten mellett. Nem bántam meg. És persze, én is szerettem volna családot, társat, gyerekeket. Nagyon sokáig úgy volt, hogy nem is lesz. Volt aki azt mondta, "mindegy, a lényeg, hogy szeressen", "ha elkísér a templomba, már jó" és még folytathatnám. De én ezt nem így gondoltam akkor, és ma sem.
    Nekem nincs befutott karrierem. Egyszerű gépíró iskolát végeztem, és 17 éves korom óta dolgozom. Az iskolákat, amiket elvégeztem munka mellett végeztem, mert így gondoltam jónak. Így volt lehetőségem.
    Keresztény nőként is találkozik az ember keresztény férfiakkal, de én akkor is azt gondolom, hogy ez egy életre szóló döntés, nem szabad elsietni. Van, akinek nem adatik meg fiatalon. Én is ezek közé tartozom. Engem az Isten formált, alakított, nevelt és tanított.
    32 éves voltam, amikor összeházasodtunk, és 35, amikor megszületett az első gyerekem, 38 pedig, amikor a második. És ha Istennek is az a terve, reméljük lesz harmadik. Nem zavar, hogy 40 leszek.
    Szerintem mindenkinek megvan az az út, amikor az Isten megmutatja neki, hogy jó úton jár-e, vagy sem. Ha Istenre hallgatok, akkor tud formálni és alakítani. Minden döntés az enyém! Isten pedig megengedi, mert szabad akaratot kaptunk!

    Amikor összeházasodtunk mi is hitelt vettünk fel. De eszünkbe sem jutott, hogy az adósság miatt ne vállaljunk gyereket. Pedig nem könnyű megélni minibálbérből és gyesből. De Isten még mindig gondoskodott rólunk, és hiszem, hogy ezután is így lesz. Illésnek mindenhol vannak hollói!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Erdna!

      Köszönöm, hogy leírtad a történetedet. Nem tudom, hogy mivel nem értesz egyet, mert amit írtál, az teljesen érthető és elfogadható számomra. (Természetesen én is azt gondolom, hogy nem az egyház vagy a keresztény család üdvözít, hanem egyedül Jézus Krisztus. Az ő követéséről mindenkinek egyénileg kell személyes döntést hozni.)

      Nem érzem úgy, hogy bármi, amit írtál ellentmondana bárminek, amit írtam. Ha te így érzel, kérlek írd meg, mi az, amit nem tartasz elfogadhatónak - érdekel.

      Amennyire én látom, a te eseted is egy azok közül, amelyek Isten vezetését nem nélkülözik. Én nem ezekről az esetekről beszéltem, hanem arról a trendről, amelyben a fiatal felnőttek nem akarnak házasságot és gyerekeket - még a megfelelő partnerre sem. Ennek a nem-akarásnak a hátterében nem Isten szerinti indokok pl. az Úrtól kirendelt házastársra való várakozás áll, hanem egyfajta öncélú, önmegvalósító élet, amely egyáltalán nem találkozik Isten akaratával, mivel a világ szerinti célokat tart fontosnak.

      Semmi baj azzal, ha egy házaspár az Isten szerinti rendelt időben találkozik, lép házasságra és vállal gyermekeket. Még ha ez későbbi életkorban történik is. A gond a szándékkal, a szívvel és a célokkal van: hogy hívő fiatal nők és férfiak egyszerűen be sem tervezik a családalapítást az életükbe, mint természetes, Isten szerinti következő életszakaszt, mert most nem érnek rá, "majd később". Aztán a 'később'-ből az lesz, hogy majdnem kifutnak az időből, ami a családi életet és a gyerekvállalást illeti.

      Az a baj, hogy amennyire én látom, ez egy trend: egy sokakat érintő helyzet, és egy mentalitásbeli eltérés attól, ami helyes lenne.

      Mindig lesznek, akiknél Isten máshogyan alakítja a dolgokat, de ez szerintem nem kellene, hogy tömegjelenség legyen.

      Törlés
  16. Kedves jó Eszti,
    te a rendkívüli módon szerencsés és áldott kisebbséghez tartozol, aki borzasztó fiatalon megtalálta a párját, és mind egészségi állapotod, mind anyagi háttered megengedte, hogy nagy családot alapíts. Ezért légy hálás az Úrnak, mondj köszönetet, de soha ne ítélkezz mások fölött.

    Én 31 éves leszek idén, nagyon szeretnék párkapcsolatot, házasságot, gyerekeket, de egyelőre még nem találtam társat hozzá. Nem hiszem, hogy jobb lett volna, ha húszévesen férjhez megyek bárkihez a házasság kedvéért, és nem gondolom úgy, hogy mindegy kivel, csak házas legyek.

    Amellett, hogy én nem karrierépítési szándék miatt élek egyedül, nem ítélem el azokat sem, akik tanulnak, dolgoznak, megvalósítják számos álmukat, hiszen az Úr nem véletlenül teremtette őket olyanoknak, amilyenek, és értelmetlen volna önmagukat megerőszakolva, hazugságban élniük a háziasszony szerepében. Tudod. ne kívánd felebarátodnak, amit magadnak kívánsz, mert lehet, hogy más az ízlése.

    Jó egészséget és boldogságot kívánok neked és a családodnak, de egy pillanatra gondolkozz kell: milyen érzés volna számodra, ha szomjaznál, és egy vándor öt literes vizesflakonokkal a kezében kioktatna arról, mekkora kincs a víz, majd leszídna, mert kiszáradt a szád?

    Elég, ha magadnak válaszolsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen!
      Azt hiszem, teljesen félreértetted mindazt, amit a posztban írtam.

      Nem ítélek el senkit, aki máshogyan él, mint én. Ha ez jött le az írásomból, akkor nagyon félrement: bocsánatot kérek - nem ez volt a célom és a mondanivalóm.

      A te eseted a fenti írás szerint a 'kivétel' kategóriába sorolandó, ami jó esetben erősítené a szabályt. Vagyis te nem tartozol az általam említett 'trend'-hez, ezért ne is vedd magadra, amit írtam.

      Úgy emlékszem, nem írtam, de remélem még csak nem is sugalltam azt, hogy kívánatos, ha egy keresztény célja a mielőbbi házasodás AKÁRKIVEL. Mert nem gondolom így! Várakozni arra, akit az Úr kirendel az ember számára, jó. Sőt, az egyetlen kívánatos megoldás, ha Isten terve szerinti családi élettel szeretnénk indítani.

      Nem azzal van a probléma, ha valaki szeretne házasodni, de még várnia kell az Úr időszámítására. Hanem azzal, ha valaki életében háttérbe szorul az isteni időszámítás, mivel a világi trendhez igazodva a saját időszámítása szerint tervez. Isten nem önmegvalósítani teremtette az embert, hanem, hogy Őneki szolgáljon.

      Nem gondolom, hogy bármelyik hívő nő számára hazugság kellene, hogy legyen háziasszony szerepben élni. Isten úgy tervezte, hogy ez az élet rendje - miért lenne ez bárki számára, aki az Ige szerint szeretne élni, hazugság? Éppen hogy az a hazugság, hogy bizonyos emberek számára a család élet nem a legjobb választás, sőt akadály: hogy bizonyos nők boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak lesznek, ha saját választásuk alapján önmagukat valósítják meg, ahelyett, hogy férjük feleségei, háziasszonyok és gyerekeiket nevelő édesanyák lennének. Ez nem Isten teremtésének sokszínűsége (mivel mások vagyunk), hanem a világ hazugsága. Sok hívő asszony (családosok is!) elhiszik ezt a hazugságot, és eszerint rendezik be az életüket.

      Én nem kívánom másoknak azt, amit magamnak kívánok, hanem látok egy kívánatos mintát az Igében (család és házasság fontossága) és látom, hogy ma mennyire nem úgy van. Nem azt szeretném, ha mindenki olyan lenne, mint én, hanem azt, ha a hívők Isten értékrendjét tudnák képviselni a fenti kérdésekben és nem a világ értékrendjét. A házasság halogatása önmegvalósítási okokból nem gondolom, hogy bárki életében Isten jó terve lenne.

      A te helyzetedre visszatérve:
      Nem volt szándékomban az önhibájukon kívül később házasodókban kellemetlen érzéseket kelteni. Úgy gondolom, hogy ez poszt nem is erről szólt, de ha számodra mégis így jött le, akkor bocsánatot kérek. Talán rosszul kommunikáltam.

      Törlés