Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2011. július 25., hétfő

Egy rendes nőnek otthon van a helye??



Nemrégen kerestem egy videót a YouTube-on. A kereső feldobott egy olyan találatot, ami egyáltalán nem oda tartozó volt, ugyanis nem ilyen témában kerestem. De mivel ott volt, kíváncsiságból belenéztem. Meglepődtem. Csalódtam is. Oláh Ibolyában. Nem mondhatni, hogy jól ismerem őt, és mostanság egyáltalán nem tudok róla semmit- családi szinten ugyanis jó ideje nem megyünk a tv közelébe, s a bulvársajtót is messzire kerüljük. (Szép és nyugodt az élet így, 'ártatlanul'...)

Ibolya énekesi karrierjének kezdetét a tv-n keresztül figyeltem évekkel ezelőtt. Valahogy nem tűnt olyannak, amilyen ebből a tavalyi számából lejön. Nézzétek meg, aztán elmondom, milyen gondolatokat kavart fel bennem ez a zeneszám.



Ez a szám azért jó, mert egy olyan problémát vet fel, amiről talán nem esik elég szó keresztény körökben. Valós probléma, mégsem szeretünk beszélni róla. Mivel mi nem beszélünk róla, a világ teszi meg helyettünk. És bár bátor dolog nevén nevezni a problémát, a megoldással viszont (világi szokás szerint) nagyon mellélőnek. Engem ez a mellélövés most azért is idegesít, mert a tinik és a fiatal felnőttek ilyen zenéken formálják (=tompítják) erkölcsi ítélő-képességüket. Amennyire én látom, a hívő fiatalok sem kivételek ebben. Persze nem kellene tenniük, de ők akkor is teszik. Ez azért riasztó, mert évek múlva az ő moráljuk lesz a meghatározó a gyülekezetekben.

Nagyon sok indulat kötődik ehhez a témához, mert akit elnyomnak, az megoldást akar, és akin élete egy pontján áttiport egy férfi, az bosszút akar állni, hogy a sérelmét valami módon megtorolhassa. A megoldásra azonban ilyen módon nem lehet rátalálni, mert az indulat elhomályosítja az értelmet és messze visz Isten akaratától. Nem vitatható el a sérelem, a fájdalom, a durva bánásmód vagy a kihasználás. Nem vitatható el, ha valaki megcsalás, erőszak vagy érzelmi elhanyagolás áldozata lett. Ezek nagyon súlyos dolgok, és nagyon súlyos lelki terhet rakhatnak az emberre. De ettől a tehertől soha senki sem szabadult meg olyan módon, hogy azt mondta, "ez mostantól nekem is jár!" Egyedül Jézusban van valóságos szabadulás. Ha nem jó helyen keresünk megoldást, akkor nem fogjuk megtalálni a megoldást. Ezért kell mélyebbre nézni.

Hogy szerintünk egy rendes nőnek hol van a helye, az maximálisan világnézeti kérdés. Aki azt mondja, hogy nehogy már a férfiak uralkodjanak a nőkön, az egy valós problémát fogalmaz meg, de nem az igei megoldásra talált rá. A valós probléma, amiről szó van, az asszonyok elnyomott helyzete. Mert más dolog valaki fölött uralkodni, és más dolog elnyomni, megnyomorítani és kihasználni őt. Az asszonyok minden korban megtapasztalták az utóbbit is. De ez nem jelenti, hogy az igei rend rossz vagy működésképtelen lenne.

Isten bölcs és jó. Ő az ő bölcsességében és jóságában rendet teremtett és hierarchiát, nem káoszt. Isten eltervezte az állam, a gyülekezet és a család rendjét, és az Igében világosan megmutatja, hogy ezeknek hogyan is kell jól működnie.

Nincs Isten rendjével semmi probléma: az tökéletes és megfelelő. A probléma az emberi természettel van: az, ami romlott és bűnös. Persze könnyebb a rend ellen törni, mint beismerni az ember romlottságát. Könnyebb Isten ellen viaskodni, amikor baj van: megmakacsolni magunkat, az öklünket rázni az égre, s az Igét félretenni. Könnyebb, mint megalázni magunkat Isten hatalmas keze alatt, és szembenézni azzal a ténnyel, hogy mi, emberek rontottuk el az saját életünket: mi okozunk kárt egymásnak, nem a rend.

A bűnnel van probléma, ami bennünk van. A férfi bűne, hogy férjként visszaél az Úrtól rendelt szerepével, és nem önfeláldozó szeretettel szereti az alárendelt felet, mint egy jó király. Hanem, mint egy diktátor, a maga érdekét helyezi előtérbe és elvárja, hogy kiszolgálják őt, miközben ő kihasznál és elnyom. A nőnek meg az a bűne, hogy feleségként fellázad Isten rendje ellen, és nem hajlandó alárendelni magát szeretetből, mint egy hűséges alattvaló a királyának. Hanem, a maga igényeit helyezi előtérbe és mint egy szakadár, ellenáll és lenyom.

Még, ha lenevetjük is a bűnt, és állítjuk, hogy rajtunk "nulla a hatalma", attól még a szolgaságában élünk, és napról napra ez nyomorítja meg az életünket, és a családunkat. S ez mindaddig így is marad, ameddig nem szánjuk oda Jézusnak a tagjainkat.

A szerepekkel való visszaélésekért nem Isten rendjét kell okolni, hanem azt a személyt, aki vétkezik a házastársa ellen. Annak kell megtérnie bűnéből, aki elkövette a bűnt. Nem a rendnek kell megváltoznia, mert ha a rend megváltozik, akkor káosz lesz. Mint ahogyan káosz is van, mert nem akarunk megtérni, és nem akarjuk tudomásul venni, hogy mi hibáztunk el a dolgot, amikor elfordultunk az igei rendtől, nem Isten, Aki rendet alkotott.

Mire volt jó az emancipáció? Milyen előnye lett annak, hogy a nadrágot most már a nő is hordhatja: hogy vannak 'jogaink' és szavazhatunk, és vállalhatunk férfimunkát, és járhatunk felsőbb iskolába, és felülkerekedhetünk a férjeinken?

Talán kevesebb nőt nyomnak el és használnak ki, mint előtte? Talán jobban megbecsülik a munkánkat, mint előtte? Boldogabbak vagyunk, mint előtte? Isten elégedettebb velünk, mint előtte?

Nem mondom, hogy nincsenek előnyei annak, hogy a nő sokkal több dolgot tehet, mint eddig bármelyik történelmi korban. Azonban e 'szabadság' hátrányait nem mindig kommunikáljuk annyira élesen és világosan, mint az előnyeit. Pedig a hátránya talán több is, mint az előnye. Ahhoz ugyanis, hogy valamit megnyerjünk, valami mást egész bizonyosan elveszítünk. (lásd később)

Az emancipáció nem megoldás semmire sem. Nem szüntette meg a nők kihasználását és az elnyomást, csupán új szintre emelte azt. Nem oldott meg egyetlen társadalmi problémát sem, mert a valódi probléma nem a struktúrában, hanem az ember természetében keresendő, s ez a probléma azóta is ott van az emberben. Ugyanakkor kreált egy sor új problémát, amellyel jelentősen hozzájárult a társadalom szétzuhanásához. A mérleg nyelve tehát egyáltalán nem az emancipáció javára dől el...

Már csak azért sem működött, mert nem lettünk tőle többek: amit nyertünk a réven, elvesztettük a vámon. Hogyan történhetett mindez?

Két kezünk van, és ahhoz, hogy nőként mindazt megragadjuk, ami előnyt az új szabadságunkkal szereztünk, le kellett mondanunk másfajta jogokról, és hátra kellett hagyni az áldást. Mert nem fért el minden a kezünkben. Bár sokat akartunk markolni, de végül keveset fogtunk, és még mindig nem akarjuk észrevenni, hogy a társadalomra milyen szörnyű hatással van mindez.

Miféle áldásról beszélek? Miről mondtunk le? Az otthonteremtés áldásáról. Gyermekeink formálásának áldásáról. A férjünknek való önzetlen szolgálat áldásáról. A belső békesség és a külső harmónia áldásáról. És alkalmasint a sokszoros anyaság megtapasztalásának áldásáról. Nem mondom, hogy aki él a szabadságával, az feltétlenül megfosztja magát mindegyik áldástól rövid távon. De hívőként nem rövid távon kellene gondolkozunk, hanem hosszú távon: örökkévaló viszonylatban.

 Isten szemszöge nem az az életünkről, mint amit a világ sugall. Neki nem az a fontos, hogy befuss egy csodálatos világi pályát, hanem hogy rajtad keresztül megáldja és megszentelje azokat, akiknek a gondozásával megbízott téged. Ő látni akarja, ahogyan növekszel hitben, Istenismeretben, szolgálatkészségben. Nem ragadhatod meg mindkét pályát, mert azt nem lehet.

Szellemi törvényszerűség, hogy két igazságot nem lehet hinni, két irányba nem lehet menni, két úrnak nem lehet szolgálni. Amikor mindent magunknak akarunk, akkor kevesebbet szerzünk, mintha megelégedtünk volna azzal, amink eddig volt.

Ez érvényes arra a kérdésre is, hogy egy 'rendes' nőnek hol van a helye. Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk két helyen lenni. Vagy otthon vagyunk, vagy futunk a karrierünk és az egyéni beteljesedésünk után... de az, ahol vagyunk, mindenképpen óriási hatással lesz a családunkra.

Céltalanság, békétlenség, neveletlen és formálhatatlan gyermekek, meghidegült házasságok, tönkrement családok, és megannyi fizikai megbetegedés, amely a rohanással, a stresszel, és a nem éppen családos asszonyokra méretezett munkahelyi feladatokkal van összefüggésben- ez mind a szabadságunk ára, s új, emancipált életünk látlelete.

Vallhatjuk büszkén Oláh Ibolyával együtt, hogy nekünk ugyanaz megjár, mint a férfiaknak, mert mi is 'vagyunk olyan tökösek', mint ők. De a valóság az, hogy mi nem tökösnek lettünk teremtve. Amikor azonos feladatokat akarunk csinálni, mint a férfiak, akkor a lázadásunkat hirdetjük- elfordult utainkat tesszük közszemlére. A bűneikkel hencegünk, s erényt gyártunk belőlük. De kit próbálunk becsapni? Istent? Vagy magunkat?

Magunkat becsaphatjuk, de Istent nem tudjuk. Az igazság nagyon keményen hangzik, de előbb vagy utóbb szembe kell nézni vele: mi, tökös feleségek cserben hagytuk a családjainkat a karrierünkért. Szívünkben elhagytuk férjeinket flörtölő kollégákért. Hátat fordítottunk a gyermekeinknek, amikor Isten rendjét megvetettük. És ezek után még azt mondjuk, hogy mindez normális, mert mindenki ezt csinálja.

Nem igaz, hogy mindenki ezt csinálja. Nem igaz, hogy mindenki tagadja, hogy egy rendes nőnek otthon van a helye. És még, ha a túlnyomó többség egyet is ért Oláh Ibolyával, nekünk akkor sem kell a többséggel együtt menni. Mert minket Isten hívott el, és Ő vezet. Miért nem Őt kérdezzük, amikor az asszony helyéről van szó? És, ha már megkérdeztük Őt, akkor miért nem cselekszünk aszerint, amit kijelentett?
Nem tudom, hogy mi a rosszabb: egy olyan világban élni, amely vad érzékiséggel kiáltja bele a gyerekeim arcába, hogy "neked mindent szabad", és hogy "élj önmagadnak". Vagy egy olyan világban élni, ahol a keresztények többé nem sók, mert gondolkozásukat ugyanúgy a reklámok, a dalok, a tévé-sorozatok, a kortárs könyvek és filmek formálják a világ szerint, mint a világét. Engem feldühített az a magabiztosság, ahogyan Ibolya harsogta az emancipációs hazugságot, hogy nyugodtan tedd azt nőként, mit megkívánsz. De igazán kétségbe ejt, amikor azt tapasztalom, hogy a hívők között többé nem sikk a karrier helyett a családot választani. Mintha már mi sem tudnánk, hogy egy 'rendes' nőnek tényleg otthon van a helye...

15 megjegyzés:

  1. Sajnálom, hogy már 4-en nem értenek egyet a poszttal (azt hiszem, ez eddigi blogtörténetem negatív rekordja).

    Tisztában vagyok vele, hogy nem túl népszerű azt gondolni, amit írtam, de azért bízom benne, hogy lesz majd, akit szíven talál az üzenete.:)

    VálaszTörlés
  2. Zugolvasóból előlépve: én egyetértek.
    Ildikó

    VálaszTörlés
  3. Nyilvánosan is szeretetteljes üdv neked, Ildikó!:) Örülök, hogy előléptél, és annak is, hogy éppen most.

    VálaszTörlés
  4. Tudod, egyszerűen ez már tul unalmasan hagzik: hogy egy rendes nőnek otthon van a helye... semmi izgalom, semmi fejlődés, semmi fényárban úszás - én ezzel találkozom leginkább, hogy igy gondolják, perszen igy nem mondják ki. És marha nehéz ezt vállalni, mikor minden és mindenki ezt sugallja.
    Gondoltam, hogy azért nem lesz könnyű vállalni, azt h itthon maradok a gyerekeimmel, de hogy ennyire??

    Eszti, jó ilyen bejegyzéseket olvasni. Sokszor úgy érzem túlságosan átestél a ló másik oldalára, de most nem érzem úgy.

    VálaszTörlés
  5. Git, éppen ez az, ami nehézzé teszi az egyet nem értőkkel való értelmes eszmecserét: nem mondják ki, hogy mit is gondolnak valójában (lehet, hogy maguknak sem fogalmazták meg soha). Ezért rendszerint nem racionalizálnak, hanem személyeskednek...

    Azt hiszem, hogy valahol tükör vagyunk másoknak. Otthonmaradásunk ugyanabba a kategóriába esik társadalmi megítélés szerint, mint a több gyermek vállalása és az otthonoktatás. Az embereknek nem tetszik, amit rajtunk/bennünk látnak, mert túlságosan szembemegy azzal, ahogyan ők élnek. És talán kicsit le is leplezi azokat a féligazságokat, amik alapján ők döntöttek: amiket a közgondolkodás érvként harsog az életvitelünk és a döntéseink ellen.

    Azt hiszem, hogy azért próbálnak lenyomni, mert a szívük mélyén nem akarják látni azt, amit bemutatunk, mert az lehet... mondom, csak lehet, hogy el kellene gondolkoztassa őket. Ők nem akarnak elgondolkozni, nem akarnak szembesülni, és ezért kapunk heves vagy sértő reakciókat.

    Környezeti reakciók szempontjából az eleje (ahol épp most vagytok) rögösebb az otthonoktató útnak- később könnyebb lesz. Elsősorban nem attól lesz könnyebb, mert megszűnnek a negatív hangok, bár tény, hogy az emberek egy idő után hozzászoknak, hogy furcsák, mások vagytok, és már nem lesz annyira érdekes nekik ez a másság, mint amilyen kezdetben. Főleg attól lesz könnyebb, hogy rutint szerzel abban, ahogyan ezekben a helyzetekben az emberekre reagálj. Kegyelemmel. Istennel. Sosem könnyű árral szemben úszni, de azok a halak úsznak az árral, amelyek már nem élnek. Tehát mi még élünk.:)

    Nemrég hallottam egy mondatot egy tanításban: ha nem idegesítesz senkit, akkor nem élsz elég krisztusi életet. Jézus irritálta azokat, akik nem akartak változni. Másokat viszont vonzott. Csak nemrég szembesültem vele, hogy vannak, akik csodálnak minket azért, amit teszünk. (Na, nem mintha annyira csodálatra méltónak tartanám magunkat, mert nem. Csak azért mondtam ezt, mert az emberek titeket is figyelnek, és nem mindenkit taszít az, ahogyan éltek: valakit kifejezetten vonz. Bár ezt nem mindig mondják el, de így van.)

    Git, igazad van: mostanában sokszor írok olyan témákról és fogalmazok meg olyan véleményt, ami nagyon nem szokványos (hívő körökben sem). Talán ezt érzed a ló túloldalára esésemnek. Én azt érzem, hogy sosem ragaszkodtam annyira az Úrhoz, mint most. Muszáj írnom ezekről, mert ezt érzem igaznak. Illetve meg vagyok győződve, hogy ez igaz. Az Igéből. Ezért nem hallgathatok, pedig kényelmesebb lenne. Tudom, hogy részleges az ismerete mindenkinek, nekem is, de azért az Ige sok dologban egyértelműen fogalmaz, csak nem mindig szeretnénk utánajárni, hogy mit is mond. Mert tudjuk jól, hogy az változásokat követel tőlünk. Mindenesetre nyitott vagyok minden helyreigazításra, bárkitől érkezzen is, amennyiben nem igeszerű, vagy nem szeretetteljes az, amit itt a blogon megfogalmazok.

    Köszi, hogy írtál, és köszi, hogy pont ezt.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Eszti,
    szeretném tudni, hogy miben nem ért egyet ama 9 olvasód. Merthogy először bennem is felforrt a vér, ahogy hallgattam a dalt, hogy bezzeg a férfinak lehet egy kis etye-petye, mert azt elnézzük, de ezzel szemben a nő legyen otthon, és "csukott szemmel" várja haza a szédelgő férjet.

    Aztán elgondolkoztam, hogy még ha a férjem szédelgő lenne is, vagy bármi szörnyűségnek volnék kitéve, Istennek akkor is a saját életemről kellene számot adnom. Attól, hogy a férjem léhaságokkal tölti idejét, én nem tehetném meg ugyanazt - Istenért.

    Ha nehéz szemben úszni, forduljunk az Igéhez:
    Máté 5, 11-13
    Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket ... én érettem.
    Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.
    Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg?

    Feljön ezzel kapcsolatosan még egy kérdés, amit szintén sokat boncolgatsz a blogjaidon:
    A hívő családokban a fiúkat és a lányokat mire tanítjuk? Mivel bátorítjuk őket a tanulásra? Milyen Istenképet és énképet sulykolunk beléjük?
    Mire egy hívő lány elvégez egy egyetemet, felmerülhet a kérdés, hogy ha otthon leszek, akkor miért is tanultam ennyit??? Szóval, kezdjünk el időben gondolkodni arról, hogy miért is tanulunk, és mit, és tartsuk ezeket szem előtt, és tartsuk a gyerekeink szeme előtt, és a gyülekezetünk gyerekeinek is nyitogassuk a szemét - mert őértük is felelősek vagyunk.

    pepita

    VálaszTörlés
  7. Pepita, nagyon jól megfogalmaztad a gondolatokat.

    Biztosan nagyon-nagyon nehéz és szívfájdító egy ittasan hazaszédelgő vagy más 'nehéz' férj mellett megélni a hitünket. De Isten bizonyára ad elegendő erőt ehhez is.

    Sokszor elfelejtjük, hogy az a döntés, hogy magunkat Isten Igéjéhez szabjuk, nem a saját kényelmünkről, hanem a hitünkről és Jézus Krisztus uralmáról szól. Azt gondoljuk, hogy a hívő élet egy kényelmes élet, és ezért nehezen bevehető sokunk számára, hogy Isten nem törekszik könnyű és vidám napokat adni nekünk, hanem engedi, hogy időnként fájjon a szívünk, összetörjünk vagy akár egy életen át szenvedjünk.

    Nem biztos, hogy a megtérésünk után Isten minden emberi kapcsolatunkat egycsapásra rendbe hozza, sem az, hogy Ő mindig meg fog őrizni a Nélküle meghozott helytelen döntések összetöretésétől. De biztos, hogy minden helyzetben hordozni fog minket, és nem hagy el sosem, akármit is kell megtapasztalnunk. Mert Ő hűséges.

    A dal hallgatása közben érzelmileg engem is nagyon megérintett az az igazságtalanság, amikor egy férfi kihasznál egy nőt. De nem ez az egyetlen kihasználás a világban. Háborúk, holokauszt, a nincstelenek elnyomása, gyerekkereskedelem... hosszan lehetne folytatni a sort. Minden egyes igazságtalanság az ember szívét felkavarja, de Isten előtt ezek a dolgok nincsenek rejtve. Attól még, hogy a világ tele van bűnnel és a maga fertőjében vergődik, Isten az Úr. Őt nem érinti meg a világ istentelensége.

    Isten az, Aki el fogja számoltatni a gonosz szívű férjet is, de az engedetlen feleséget is. Mindkettő ugyanazon Trón elé fog állni és a saját életéről kell majd számot adnia. Elsősorban a magunk döntéseiért vagyunk felelősek, de, ahogyan te is írtad, pepita, NEM CSAK.

    Nagyon köszönöm a gondolataidat.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó és aktuális téma! Annyit gondolkoztam, hogy mit írjak, mert rengetek gondolat kavargott a fejemben.... és akkor azt gondoltam, hogy van egy dal, ami pont az ellentetje Ibolya dalának:

    http://www.youtube.com/watch?v=6QXEXvf0Aso

    VálaszTörlés
  9. Jehudit, ismerem a dalt, tényleg idevág. Köszi, hogy belinkelted!:)

    (sajnos a hozzászólásokban lévő linkekre nem lehet rákattintani, ezért ha meg szeretnétek nézni a videót, be kell másolni a linket a keresőbe)

    Jehudit, azért ha valami gondolat nagyon kikívánkozik majd a témával kapcsolatban, akkor írj még. Örömmel veszem.:)

    VálaszTörlés
  10. Azon gondolkodtam, hogy Ibolya többszörösen hátrányos helyzetűként nőtt fel. Állami gondozás, roma, és még nő is. Gondolom volt része atrocitásokban. Egy világi ember reakciója ez a dal az őt ért atrocitásokra.

    Most olvasok egy könyvet a Kádár-kor lányairól. Döbbenet, hogy ez a dal mennyire lefedi a könyv tartalmát. A történész korabeli cikkeken keresztül és interjúk által is elemzi az akkori nők helyzetét.

    Néhány szóban talán ez a lényeg: a rendszer mintegy felszabadítja a nőket. Gyertek ti is dolgozzatok! Legyetek élmunkások, brigádvezetők, traktoristák! A valóság pedig az, hogy dehogy van szabadság. Kényszerpályák vannak. A munkásnő benyomja a babát a bölcsibe, leszalad 4 óránként szoptatni. Utána hazarohan, otthon még ott a házimunka. Apa vedeli az alkoholt. Mindenki szemethúny a felett, hogy nőzik. Pár év után válnak is. Ez a nagy szabadság a világban....

    Nyilván azoknak az életében, akik nem ismerik Krisztust bolondság az Isteni rend fogalma. És bolondság az is, hogy vannak követői Krisztusnak. De mi Krisztus bolondjai felelősek vagyunk a körülöttünk élő emberekért.

    És most magamat is kérdem: megtetted azt, hogy beszéltél Jézus szeretetéről egy olyan asszonynak, akit megaláztak? És hol vannak a férjeink, hogy szóljanak a tiszta, bátor sunnyogások nélküli életről a körülöttük lévő férfiaknak?
    Vagy félsz, hogy bolondnak néznek? Ki a bolondabb, az aki feltartott fejjel magát szabadnak titulálva masírozik be a pokolba, vagy az, akit Jézusba vetett hite miatt kinevetnek...

    Nos Eszter ezeken a dolgokon rágódtam. Az ÉN felelősségemen. És azon, amit nekem kell megtennem mások felé. Volt olyan asszony a háború alatt, aki bizony beállt a sorba amikor a vagonba terelték az embereket. Csak azért, hogy bent a táborban Jézusról beszéljen. Én mit teszek azokért, akik masíroznak befelé a kárhozatba?

    VálaszTörlés
  11. Jehudit, nagyon köszönöm ezeket a gondolatokat!

    Én is az ÉN felelősségemen rágódom (inkább gyötrődöm az Úr előtt)...

    Nem működik az, hogy megismerem a Fiút, Ő megszabadít, megszentel és folyamatosan elvezet engem az igazságra, és ezzel az én áldott szabadságommal elnézem, ahogyan mások a pokol felé menetelnek. Ez nem szeretet, hanem bűn. Az én bűnöm. Ha bűn, akkor én nem akarom tenni!

    Ehhez viszont konfrontálódni kell. Konfrontálódni önmagammal, amikor túl kell lépnem a saját határaimon: a bátortalanságon, a félelmen, és nyitni 'az asszony felé, akit megaláztak'. Megnyitni a szívemet, és lehet, hogy az otthonomat is...

    Aztán konfrontálódnom kell másokkal (még hívő tesókkal) is a személyes döntéseink és meggyőződésünk miatt (mint család).

    De ami nekem nagyobb nehézséget okoz: útját kell állnom annak, aki rossz irányba megy és el kell neki mondanom, hogy rossz irányba megy. Ez nem dicsőséges üzenet annak számára, aki nem akar változni. És ezért ennek az üzenetnek a követe nem számíthat hálás pillantásokra azoktól, akik nem akarnak Isten útjára térni. Sokan vannak a széles úton... Sajnos a gyülekezet falain belül is.:(

    "Mit teszek azokért?"... Megteszek-e MINDENT? Nem azt, amit én MINDENnek gondolok, hanem azt, amit az Úr gondol annak.

    Jézus elment a végsőkig értem (és az egész világért). Tartozom Neki annyival, hogy én sem végzek félmunkát abban, amit rám bíz.

    Isten nagyon hevíti a szívemet azzal kapcsolatban, amit Jehudit, te említettél, meg azzal, amit az előbb leírtam. Le kell tenni a lábamat és bizonyos döntéseket meg kell hozni. Engedelmességben.

    Köszi, amit megosztottál. Épített.:)

    VálaszTörlés
  12. Ou, azt hiszem erősen fogalmaztam Eszti a "ló túlsó oldalával" kapcsolatban. Semmiképp sem az igével illetve a hittel kapcsolatos írásaidra gondoltam, szóval nem akartalak ezzel megbántani.
    Inkább örülök, hogy te tudsz ilyenekről is irni és megosztod, felvállalod, hogy te e-szerint akarsz élni.

    Jehudit gondolatai engem is felráznak...

    VálaszTörlés
  13. Git, nem bántottál meg, csak nem értettem, hogy pontosan mire gondolsz. Számomra a legkézenfekvőbb, hogy a felvetett témák nyílt, kategorikus megfogalmazását érezted túl erősnek és ezért írtál a 'ló túloldalára átesésről'. Persze lehet, hogy nem is, de nekem ez jutott csak eszembe.

    Pont így van, ahogy írtad: aszerint akarok élni, ami itt a blogon megfogalmazódik. Ezért is fogalmazom meg a gondolatokat.

    Szívből szeretném azt hinni, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így gondolkodik, hanem mások is radikálisan követik az Úr Jézust, csak nem mindenki ír erről blogot...

    VálaszTörlés
  14. Egy kis apróság: amit nyer a réven, azt elveszti a vámon (nem a gáton... vagy ez szándékos volt?) Minden másban egyetértek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Opsz, köszönöm a helyesbítést. Nem szándékos volt, hanem figyelmetlenség. Javítom!:)

      Törlés