Miért pörög tovább a témán még mindig mind a két oldal, váltani akarók és váltani nem akarók? Erre mindenkinek megvannak az érvei. Nekem is megvan az érvem arra, hogy miért nem érdemes ezen tovább pörögni, bármelyik oldalon állunk is. Nem annyira a politikáról fogok írni, inkább reménységről meg világszemléletről. Meg egy kicsit a polititkáról, de csak egy kicsit.
Szóval 2018-as választás. Sajnos vagy nem sajnos: nyert a Fidesz. De mit jelent ez a győzelem és mit nem jelent? Mielőtt erről beszélnénk, menjünk vissza két másik fontos kérdéshez, amelyek nélkül nem lehet jól értelmezni a választási eredmény országos utóhangulatát sem.
Mit akar a bal oldal? Hadd fogjam ezt meg egy mémmel.
- Kik vagyunk?
- BALOLDALIAK!
- Mit akarunk?
- KORMÁNYVÁLTÁST!!!
- Mikor akarjuk?
- AZONNAL!!!
- Miért akarjuk?
- MERT EZ AZ ORSZÁG KORRUPT ÉS NEM JÓL SZOLGÁLJA A POLGÁRAIT!!!
- Mi lesz, ha a Fidesz hatalmon marad?
- DIKTATÚÚÚRAAAA!!!
Ez a baloldal. Akármelyik kicsi vagy nagyobb pártot kedvelik is, a fő mozgatórugó egy esetleges diktatúrától való félelem. Ezt a félelmet a Fidesz hatalma testesíti meg. Fidesz=diktatúra. Diktatúrát prognosztizálnak és ezzel együtt az ország romlását.
Nézzük most a jobb oldalt. Mit akar a jobb oldal? Van erre is egy mém-analógia.
- Kik vagyunk?
- JOBBOLDALIAK!
- Mit akarunk?
- A JELENLEGI KORMÁNY HATALMON MARADÁSÁT!!!
- Mikor akarjuk?
- AZONNAL!!!
- MERT EZ AZ ORSZÁG KORRUPT ÉS NEM JÓL SZOLGÁLJA A POLGÁRAIT!!!
- Mi lesz, ha a Fidesz hatalmon marad?
- DIKTATÚÚÚRAAAA!!!
Ez a baloldal. Akármelyik kicsi vagy nagyobb pártot kedvelik is, a fő mozgatórugó egy esetleges diktatúrától való félelem. Ezt a félelmet a Fidesz hatalma testesíti meg. Fidesz=diktatúra. Diktatúrát prognosztizálnak és ezzel együtt az ország romlását.
Nézzük most a jobb oldalt. Mit akar a jobb oldal? Van erre is egy mém-analógia.
- Kik vagyunk?
- JOBBOLDALIAK!
- Mit akarunk?
- A JELENLEGI KORMÁNY HATALMON MARADÁSÁT!!!
- Mikor akarjuk?
- AZONNAL!!!
- Miért akarjuk?
- MERT AZ ELLENZÉK KORRUPT ÉS NEM SZOLGÁLJA JÓL AZ EMBEREKET!!!
- Mi lesz, ha az ellenzék hatalomra kerül?
- BEENGEDI A MIGRÁÁÁNSOKAAAAT!!!
Ez a jobboldal. A fő morgatórugó a migránsok tömeges érkezésétől való félelem. Ezt a félelmet a baloldal liberális irányultsága és a menekültek befogadásával kapcsolatos nyilatkozatok erősítik. Baloldal=tömeges bevándorlás. Migráns-tömegek hazánkba érkezését vetítik előre és ezzel együtt az ország romlását prognosztizálják.
A fontos dolgok
Bár a magyar választók igencsak színesek, ami a személyes meggyőződésüket illeti, egy dologban viszont minden szavazó azonosan gondolkodik: mindenki pontosan ugyanattól tart - szép országunk elveszítésétől! A két csoport abszolút másban látja az ország problémáját és értelemszerűen a megoldást is.
Másban testesül meg az elemi félelme is. De ez a félelem mindenkinél vitathatatlanul ott van és végső soron mindenkiben a saját országára irányul. Ezért mentek el annyian szavazni. A magas számú jelenlét azt mutatja, hogy az ország felnőtt lakossága félti az országát. Mert szereti az országát. Most mindegy, hogy mitől félti: az a fontos, hogy félti. Tehát szereti.
Olyan ez, mint a szülőség. Az egyik szülő a széltől is óvja a gyerekét, míg a másik attól félti, hogy puhány kis alak lesz. Az egyik sikeres embert akar faragni a gyerekéből, a másik meg tisztességeset. Valaki nem akarja, hogy a gyerekéből semmirekellő ember legyen (fél attól, hogy az lesz), s ezért hajtja a gyereket a kitűnő bizonyítvány elérésére. A másik nem akarja, hogy a gyereke gyerekkor nélkül nőjön fel (attól fél, hogy ez így lesz) és ezért engedékenyen áll az iskolai teljesítményhez.
Minden szülő más tart fontosnak és ennek megfelelően máshogyan nevel - de minden szülő a gyermeke érdekében cselekszik. (Nyilván ez egy általánosítás. Nyilván léteznek olyan lelkileg beteg szülők, akiknek egyáltalán nem fontos a gyermekük jóléte, de azért én szeretem azt gondolni, hogy a magyar lakosság nagyobb része lelkileg és mentálisan egészséges annyira, hogy a saját gyerekei nagyon fontosak a számára.)
A szülőségre visszatérve. Az anyák vérre menő vitákat tudnak folytatni a biztonságos, de jó szülés mibenlétéről. A babahordozás, a mosható pelusozás, az egyéves koron túli szoptatás és az együttalvás jelentőségéről (vagy jelentéktelenségéről). És a nevelésről: hogy tekintélyelvűen szigorú legyen-e vagy liberálisan engedékeny.
Összevissza veszekszenek ilyesmiken, és teljesen elfelejtik, hogy a másik szülő is ugyanúgy szereti a gyerekét. Ha abból indulnának ki, hogy ugyanazt akarják (jót a gyereküknek), akkor abszolút nem lenne értelme veszekedni (ahogyan nincs is).
Ha tudnám, hogy a tőlem eltérően gondolkozó anyatársam is ugyanúgy a gyermeke érdekében cselekszik, mint én, ha megérteném, hogy mindenkinek más a sztorija, de ennek ellenére mindenki azért küzd, hogy elég jó anyja lessen a saját gyermekének, akkor nem gondolnám, hogy a másik tájékozatlan/fanatikus/korlátolt/buta, csak mert máshogyan él, mint én.
Fogalmam sincs, miért él máshogy - hiszen fogalmam sincs annak az anyának a hátteréről. És lehet, hogy az én álláspontom közelebb van a "jó"-hoz, mint az övé (egyáltalán mi a "jó?"). De akkor sem tudom, hogy az a másik anyuka mivel küszködik naponta és mitől fél. Nem tudom, milyen a gyereke, anyukája, anyósa, férje. Nem tudom, milyen a múltja, milyen a jelene. Mivel ennyi mindent nem tudok, elképzelhető, hogy az én álláspontomat nem muszáj egy adott vitában kéretlenül hangoztatni. Merthogy nem muszáj.
És ugyanez igaz a politikára is. Felesleges erről az ismerősökkel beszélni. Ugyanis ahogy szóba esik a téma, mindenki csak színeket és párthovatartozást firtat a beszélgetőpartnerénél. A másikat felcímkézési szándékkal radarozzuk, megítélve, ki radikál, ki fityeszes, ki szoci, ki konzi, ki libsi. Vagyis, hogy ki van velünk (=értelmes, valós helyzetet látó, jófej ismerős) és ki nincs velünk (= propagandának felülő, vaksüket agymosott).
Ha a politika, vagy bármilyen, egyéb elpolitizálható vélemény szembejön velünk, azonnal ráugrunk a témára. Beindul a pártpreferencia-szűrőnk és rögtön a másik jobboldaliságán vagy baloldaliságán keresztül nézzük őt. Barát vagy ellenség lesz az alapján, hogy kire szavazott.
De még ennél is tovább megyünk. Úgy érezzük, egyből ismerjük is a másikat (ajjaj, mint a rossz pénzt!), mivel a nézetei és a személye nyitott könyvvé válik, melyet egyszerűen levezetünk abból, hogy melyik párttal szimpatizál. Pedig mennyire sok személyes élmény, rossz vagy jó tapasztalat, öröm, meg szenvedés van minden élettörténetben - amiről semmit sem tudunk!
Azt hisszük, hogy pártszimpátiája ismeretében már ismerjük a másikat? Már hogyan ismernénk! Sokszor egymához nagyon közelálló gondolkozású emberek is más pártban látják az ország boldogulásának az esélyét. És nem azért van ez így, mert kígyót melengettünk a keblünkön és az ismerősünk valójában gáz ember, csak eddig nem tudtuk (de végre kiderült róla).
Hanem sokkal inkább azért, mert más dolgok történtek vele életében és máshonnan jön és így az egyes politikai döntéseket, nyilatkozatokat, törvényváltozást, új dolgok bevezetését máshogyan élte meg (és máshogyan is értelmezi), mint mi. Nem biztos, hogy rosszul értelmezi - csak máshogyan.
Sajnos Magyarországon jelenleg a pártszimpátia nem arról szól, hogy sok hiteles politikus tisztán kommunikált komoly pártrogramja közül kiválasztjuk azt, amelyik a számunkra legszimpatikusabban és leghatározottabban képviseli az ország érdekeit. Sokkal inkább arról, hogy alig akad alkalmas képviselő és pártprogram, melyre jó szívvel szavazhat az ember. Így nyilván egy adott párt melletti lehorgonyzás sokszor inkább valami nagyobb rossznak az elhárítására tett kísérlet.
Ez az egész nagyon kicsi dolgokon múlik. Valami miatt ennek a képviselőnek elhiszem, hogy jobbá tudja tenni az országot, mint az ellenfelei. Lehet, hogy csak kevésbé tartom hiteltelennek az egyik pártot, mint a másikat. Ennek igen kevés köze van ahhoz, hogy teljes mértékben egyetértek-e a szimpatikus párt lépéseivel.
És ez miatt kell jobban vigyázni, hogy ne a pártszimpátia (meg más személyes döntések) alapján ítéljük meg egymást. Ez a dolog, ez a döntés (vagy hívjuk szalonképesen választásnak) nem mond semmit egy ember személyéről. Nem mondja el, hogy te milyen vagy. Nem fémjelzi a tájékozottságodat, hiszékenységedet, értelmességedet.
De továbbmegyek: voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel. Ez újra leírom, mert ennyire fontos: a voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel.
Egy balos ugyanis simán lehet balos úgy is, hogy közben elítéli a baloldal bohóckodását, helyteleníti a kerítés-bontási törekvést, kiakadhat a külföldi országokban migránsok által okozott káoszra, még lehet Brüsszel-ellenes is. És egy fideszes is simán lehet fideszes úgy, hogy közben haragszik az ország vezetőire azért, ami a kórházakkal meg az oktatással nem történik és elhatárolódhat a szájbarágós, nyomatós politikától.
Egy ember politikai irányultsága ma Magyarországon kevésbé mutatja, hogy mit gondol világnézetileg: inkább azt mutatja, hogy mitől tart jobban. Diktatúra vagy iszlamizálódás legyen? A demokráciáról mondjunk le vagy a kereszténységről?
Ha egy ember a diktatúrától fél, akkor neki kevésbé lesz fontos, hogy a pártja mit gondol a kerítés lebontásáról. Nem az, hogy nem tud a kerítés lebontásának a lehetőségéről, vagy hogy ezen a kérdésen sosem járatta az agyát, hogy mi lenne, ha. Valószínűleg tudja, mivel jár, de úgy hiszi, ez globális probléma, ami elkerülhetetlen - a diktatúra viszont elkerülhető. Ezért választja azt a pártot, amely azt ígérte neki, hogy itt nem lesz diktatúra.
Ugyanígy, ha valaki a migránsok tömeges betelepülésétől fél, akkor ő kevesebb jelentőséget fog egy esetleges diktatúrának tulajdonítani. Nem az, hogy nem tud tud erről, nem az, hogy sosem gondolta át, mi lenne, ha. De ezt kisebb veszélynek látja, mint az iszlamizálódást. Emiatt választja azt a pártot, amelyik azt ígérte neki, hogy itt nem lesz iszlamizálódás.
Pártoskodás helyett talán jobb lenne egymást megérteni. Jobb lenne egymásra kíváncsinak lenni. Barátainknak, ismerőseinknek érdeklődő és nem vizsgáztató hangulatú kérdéseket feltenni. "Mondd, te mit éltél át az elmúlt 4, 8, 12, 16 évben, amely miatt úgy érzed, hogy ez a párt tudja jobbá tenni ezt az országot?" És miközben a választ hallgatod, tudni, hogy az a másik magyar szereti az országát, úgy, ahogyan te is szereted.
És amikor befejezte a története elmondását, akkor el lehet arról beszélgetni, hogy ki mit szeret Magyarországban. Mert az ország szeretete az a közös pont, amely összeköti a magyarokat: radikált, libsit, komcsit, konzit, szocit. Határon innen és határon túl. Nem kell mindenben ugyanúgy látni, de kell, hogy érdekeljen, hogy miért. Miért érez így? Miért látja úgy? Miért hisz abban?
Mi a családdal hónapok óta máshol vagyunk. Megjártuk Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát, és hosszú listát írhatnánk arról, hogy mennyi minden JOBB otthon, mint amerre jártunk. Bár nekünk, magyaroknak nincs tengerpartunk és napi 2-3 órás nap közbeni hivatalos sziesztánk, és az országunk nagy része nem beszél idegen nyelvet és nem keres annyit, mint amennyit máshol keresnek, de sokkal több olyan van másutt, ami egyáltalán nem jobb, mint otthon!
Mi már haza akarunk menni, mert annyira vágyunk Magyarországon lenni. Pedig jól éreztük magunkat nagyon, szuper tanévünk volt (és még nincs vége), de már hazahúz a szívünk szép kis hazánkba.
Mennyit lehetne erről beszélni, egymás között - magyar a magyarral. A jó dolgokról. Meg a szép dolgokról. A választás után is. Arról, miért jó a mi hazánkban élni, mi a jó benne, mi működik jobban, mint máshol. Ez felemeli a lelkünket és hálát gerjeszt a szíveinkben! Mennyire szükségünk van észrevenni azt, amiért hálasak lehetünk! Hisz nincs háború és a népünknek van egy szép országa.
És az emberek okosak, értelmesek, sokan szeretnek olvasni, a műveltség érték. A könyvek szeretete is létezik még, s az emberség nem veszett ki az emberekből: magyarok mindenfelé össze tudnak fogni és segítenek bajba jutott embernek, állatnak. Határon innen és határon túl. És azoknak az embereknek (segítőknek és megsegítetteknek) van története, amit meghallhatunk és ami felemelhet a kétségbeesésből.
Régi költőink is ezt tették. Bátorítottak azzal, hogy nemzeti értékeinkre irányították a figyelmet. Összetartás. Hazaszeretet. Szociális háló. Hosszú gyes. Béke az országban (nem háború)... és ez nem arról szól, hogy vakok és süketek vagyunk észrevenni, hogy nem felemelő dolgok is bőven folynak az országban. Nem abban élünk, hogy sosem volt itt igazságtalanság, elnyomás, sosem kellett félni vagy sosem fog kelleni, mert nincs miért. Hanem arról, hogy nem akarunk félni. Mert jobb, ha az ember bizakodó. Nem meggondolatlanul, tájékozatlanul, alaptalanul bizakodó, hanem használva az eszét és a szívét, józanul mérlegelve bizakodó.
Nagyon kell nekünk ez a bizakodó lelkület. Amely meglátja a reménységet egy totyogó édes mosolyában, egy kamasz ábrándos arcán, a házastárs szerelmes pillantásában. Reménységet az idős emberek bölcsességében. Az élethelyzetekben, amelyben összetalálkoznak az útjaink másokkal, akik ugyanazt élték át, mint mi. És ugyanúgy küzdenek a saját helyzeteikkel, mint mi.
Ez az ország nem két nép országa. Ha az életről, mindennapi küzdelmekről, tanulásról, családról, növekedésről, szeretetről, életről és halálról van szó, vagy ha nemzeti hovatartozásról van szó, akkor nincs baloldali meg jobboldali, hanem magyar van. És tudom jól, hogy a nemzeti érzület is egyből pellengérre állít, mert ha jónak látom, ami itt folyik, akkor tudjuk, kire szavaztam... de elegem van abból, hogy a hazaszeretet is egy demagóg kampánydumává silányult. Én nem vagyok hajlandó kiárusítani ezt a fogalmat.
A haza minden magyarnak ezt a csodás országot jelenti, amelyben megszülettünk és melyben élünk. Amely tele van mindennapi harcokkal megélhetésért, boldogulásért, boldogságért, azokért az értékekért, amelyek nekünk fontosak - de melyik országban nincs meg ez a küzdelem? Miért várjuk el, hogy a kormány (legyen az akármilyen színű) megoldja az életünket?
A választás adott, a vezetők adottak. A mi dolgunk most, adott viszonyok között értelmesen és szépen élni az életünket. Szeretni és megtalálni a módját, hogy az az élet, amit élünk, olyan legyen, amit érdemes megtartani az emlékezetben.
Hogy az akármilyen színű kormány mellett jobb lenne? Ki tudhatja azt? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Hogy az akármilyen színű kormány mellett nem félnénk a félelmeinktől annyira? Ez már a mi problémánk. A kormánynak nem dolga a mi félelmeinket megoldani. Felnőtt emberek vagyunk: a mi félelmeinkkel nekünk magunknak kell szembenézni.
A diktatúrától félsz? Az emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy diktatúrában. Persze, nem mindenki és nem mindegy, hogyan. De a demokráciában sem él túl mindenki. (Van, akit baleset visz el, van, akit betegség vagy a saját önmarcangolása.) És a demokráciában is van, aki elnyomva él.
Az iszlamizálódástól félsz? Emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy iszlám területen is. Persze, nem mindenki. És nyilván nem mindegy, hogy micsoda nyomorúságban. De ha elkerülhetetlen, mert Isten ezt méri ránk, akkor vajon nem fogunk a helyzethez bölcsességet kapni? Vajon nem fogjuk tudni elviselni?
Mennyire valósak a félelmeink? Mi történne velünk, ha valóban bekövetkeznének? Egy háború mindent megváltoztat. Ugyanúgy egy destabilizált ország, ahol belső lázongások és káosz uralkodik. De most nem vagyunk ott. És ha ott is lennénk - mi lenne akkor? A második világháború idején is éltek, szerettek, mentettek, menekültek az emberek. Túléltek.
És aki nem? Az bizony találkozott a Teremtőjével, mint ítélőbírájával. És számot kellett adnia a saját cselekedeteiről, legfőképpen arról, hogy mit tett a Fiával, az Úr Jézus Krisztussal. Elfogadta Őt Urának és Megváltójának? Vagy a kegyelmet megvetette a szívében és a saját kezébe vette a saját életének az irányítását, remélve, hogy a maga-alkotta istentiszteletben elnyerheti Isten tetszését?
Erre vajon fel vagy-e készülve? Hiszen bármikor rád kerülhet a sor. Isten már ma dönthet úgy, hogy itt lezárul az életed - ha demokrácia van, ha diktatúra, ha iszlám, ha vallásos Magyarország. Ez egy sokkal, sokkal reálisabb félelem, mint egy lehetséges jövőtől való félelem.
Látod, a végén minden félelmünk visszavezethető az emberi szenvedéstől, és a haláltól való félelemre. Hiszen, lehet élni nyomorúságosabb körülmények között, mint ahogy jelenleg élünk - de nem akarunk. Nem akarunk szenvedni. És nem akarjuk, hogy végig kelljen nézni a szeretteink halálát. Ezt senki sem akarja. De valakire kiméretik ez, és semmit sem tehet ellene.
Látod, ami elkerülhetetlen, amit nem tudsz befolyásolni, ami a cselekvési hatáskörödön kívül esik, azzal kapcsolatban nem sokat tehetsz. Azt el kell fogadni, hogy ez lett rád mérve. A választás is kicsit ilyen dolog. Nem te vagy az összes magyar ember és bármennyire is biztosan tudni véled, mi a jó az országnak, az lett, amire az emberek többsége voksolt. Ezt el kell engedni, mert abszolút kívül esik a hatalmadon: semmit sem tehetsz.
Van, amikor semmit sem lehet tenni. Van, amikor semmit sem kell tenni. Mert Isten hatalma őrzi a világot, és az ember ennek a hatalomnak az alulról szemlélője. Néha ez a hatalom csak úgy elhúz fölötte, mint egy jetrepcsi és az ember csak áll és nehezen tudja magyarázni a dolgot. És olykor gondolkodni kell mélyen, Isten előtt, meg gyötrődni azon, hogy megértsük a miértet. És van, amikor sokáig nem értjük. Mindenki más dolgokat nem ért. Nekem a választás nem ilyen 'nemértős' dolog, de lehet, hogy valakinek az. Általában azt nem értjük, amivel kapcsolatban máshogy gondolkodunk arról, hogy mit kellene Istennek tennie. Amikor a lelki elvárásainkra (?) rácáfol a valóság.
- MERT AZ ELLENZÉK KORRUPT ÉS NEM SZOLGÁLJA JÓL AZ EMBEREKET!!!
- Mi lesz, ha az ellenzék hatalomra kerül?
- BEENGEDI A MIGRÁÁÁNSOKAAAAT!!!
Ez a jobboldal. A fő morgatórugó a migránsok tömeges érkezésétől való félelem. Ezt a félelmet a baloldal liberális irányultsága és a menekültek befogadásával kapcsolatos nyilatkozatok erősítik. Baloldal=tömeges bevándorlás. Migráns-tömegek hazánkba érkezését vetítik előre és ezzel együtt az ország romlását prognosztizálják.
A fontos dolgok
Bár a magyar választók igencsak színesek, ami a személyes meggyőződésüket illeti, egy dologban viszont minden szavazó azonosan gondolkodik: mindenki pontosan ugyanattól tart - szép országunk elveszítésétől! A két csoport abszolút másban látja az ország problémáját és értelemszerűen a megoldást is.
Másban testesül meg az elemi félelme is. De ez a félelem mindenkinél vitathatatlanul ott van és végső soron mindenkiben a saját országára irányul. Ezért mentek el annyian szavazni. A magas számú jelenlét azt mutatja, hogy az ország felnőtt lakossága félti az országát. Mert szereti az országát. Most mindegy, hogy mitől félti: az a fontos, hogy félti. Tehát szereti.
Olyan ez, mint a szülőség. Az egyik szülő a széltől is óvja a gyerekét, míg a másik attól félti, hogy puhány kis alak lesz. Az egyik sikeres embert akar faragni a gyerekéből, a másik meg tisztességeset. Valaki nem akarja, hogy a gyerekéből semmirekellő ember legyen (fél attól, hogy az lesz), s ezért hajtja a gyereket a kitűnő bizonyítvány elérésére. A másik nem akarja, hogy a gyereke gyerekkor nélkül nőjön fel (attól fél, hogy ez így lesz) és ezért engedékenyen áll az iskolai teljesítményhez.
Minden szülő más tart fontosnak és ennek megfelelően máshogyan nevel - de minden szülő a gyermeke érdekében cselekszik. (Nyilván ez egy általánosítás. Nyilván léteznek olyan lelkileg beteg szülők, akiknek egyáltalán nem fontos a gyermekük jóléte, de azért én szeretem azt gondolni, hogy a magyar lakosság nagyobb része lelkileg és mentálisan egészséges annyira, hogy a saját gyerekei nagyon fontosak a számára.)
A szülőségre visszatérve. Az anyák vérre menő vitákat tudnak folytatni a biztonságos, de jó szülés mibenlétéről. A babahordozás, a mosható pelusozás, az egyéves koron túli szoptatás és az együttalvás jelentőségéről (vagy jelentéktelenségéről). És a nevelésről: hogy tekintélyelvűen szigorú legyen-e vagy liberálisan engedékeny.
Összevissza veszekszenek ilyesmiken, és teljesen elfelejtik, hogy a másik szülő is ugyanúgy szereti a gyerekét. Ha abból indulnának ki, hogy ugyanazt akarják (jót a gyereküknek), akkor abszolút nem lenne értelme veszekedni (ahogyan nincs is).
Ha tudnám, hogy a tőlem eltérően gondolkozó anyatársam is ugyanúgy a gyermeke érdekében cselekszik, mint én, ha megérteném, hogy mindenkinek más a sztorija, de ennek ellenére mindenki azért küzd, hogy elég jó anyja lessen a saját gyermekének, akkor nem gondolnám, hogy a másik tájékozatlan/fanatikus/korlátolt/buta, csak mert máshogyan él, mint én.
Fogalmam sincs, miért él máshogy - hiszen fogalmam sincs annak az anyának a hátteréről. És lehet, hogy az én álláspontom közelebb van a "jó"-hoz, mint az övé (egyáltalán mi a "jó?"). De akkor sem tudom, hogy az a másik anyuka mivel küszködik naponta és mitől fél. Nem tudom, milyen a gyereke, anyukája, anyósa, férje. Nem tudom, milyen a múltja, milyen a jelene. Mivel ennyi mindent nem tudok, elképzelhető, hogy az én álláspontomat nem muszáj egy adott vitában kéretlenül hangoztatni. Merthogy nem muszáj.
És ugyanez igaz a politikára is. Felesleges erről az ismerősökkel beszélni. Ugyanis ahogy szóba esik a téma, mindenki csak színeket és párthovatartozást firtat a beszélgetőpartnerénél. A másikat felcímkézési szándékkal radarozzuk, megítélve, ki radikál, ki fityeszes, ki szoci, ki konzi, ki libsi. Vagyis, hogy ki van velünk (=értelmes, valós helyzetet látó, jófej ismerős) és ki nincs velünk (= propagandának felülő, vaksüket agymosott).
Ha a politika, vagy bármilyen, egyéb elpolitizálható vélemény szembejön velünk, azonnal ráugrunk a témára. Beindul a pártpreferencia-szűrőnk és rögtön a másik jobboldaliságán vagy baloldaliságán keresztül nézzük őt. Barát vagy ellenség lesz az alapján, hogy kire szavazott.
De még ennél is tovább megyünk. Úgy érezzük, egyből ismerjük is a másikat (ajjaj, mint a rossz pénzt!), mivel a nézetei és a személye nyitott könyvvé válik, melyet egyszerűen levezetünk abból, hogy melyik párttal szimpatizál. Pedig mennyire sok személyes élmény, rossz vagy jó tapasztalat, öröm, meg szenvedés van minden élettörténetben - amiről semmit sem tudunk!
Azt hisszük, hogy pártszimpátiája ismeretében már ismerjük a másikat? Már hogyan ismernénk! Sokszor egymához nagyon közelálló gondolkozású emberek is más pártban látják az ország boldogulásának az esélyét. És nem azért van ez így, mert kígyót melengettünk a keblünkön és az ismerősünk valójában gáz ember, csak eddig nem tudtuk (de végre kiderült róla).
Hanem sokkal inkább azért, mert más dolgok történtek vele életében és máshonnan jön és így az egyes politikai döntéseket, nyilatkozatokat, törvényváltozást, új dolgok bevezetését máshogyan élte meg (és máshogyan is értelmezi), mint mi. Nem biztos, hogy rosszul értelmezi - csak máshogyan.
Sajnos Magyarországon jelenleg a pártszimpátia nem arról szól, hogy sok hiteles politikus tisztán kommunikált komoly pártrogramja közül kiválasztjuk azt, amelyik a számunkra legszimpatikusabban és leghatározottabban képviseli az ország érdekeit. Sokkal inkább arról, hogy alig akad alkalmas képviselő és pártprogram, melyre jó szívvel szavazhat az ember. Így nyilván egy adott párt melletti lehorgonyzás sokszor inkább valami nagyobb rossznak az elhárítására tett kísérlet.
Ez az egész nagyon kicsi dolgokon múlik. Valami miatt ennek a képviselőnek elhiszem, hogy jobbá tudja tenni az országot, mint az ellenfelei. Lehet, hogy csak kevésbé tartom hiteltelennek az egyik pártot, mint a másikat. Ennek igen kevés köze van ahhoz, hogy teljes mértékben egyetértek-e a szimpatikus párt lépéseivel.
És ez miatt kell jobban vigyázni, hogy ne a pártszimpátia (meg más személyes döntések) alapján ítéljük meg egymást. Ez a dolog, ez a döntés (vagy hívjuk szalonképesen választásnak) nem mond semmit egy ember személyéről. Nem mondja el, hogy te milyen vagy. Nem fémjelzi a tájékozottságodat, hiszékenységedet, értelmességedet.
De továbbmegyek: voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel. Ez újra leírom, mert ennyire fontos: a voksod múlt vasárnap nem jelenti, hogy te minden ponton teljesen egyetértesz a pártod nézeteivel, döntéseivel.
Egy balos ugyanis simán lehet balos úgy is, hogy közben elítéli a baloldal bohóckodását, helyteleníti a kerítés-bontási törekvést, kiakadhat a külföldi országokban migránsok által okozott káoszra, még lehet Brüsszel-ellenes is. És egy fideszes is simán lehet fideszes úgy, hogy közben haragszik az ország vezetőire azért, ami a kórházakkal meg az oktatással nem történik és elhatárolódhat a szájbarágós, nyomatós politikától.
Egy ember politikai irányultsága ma Magyarországon kevésbé mutatja, hogy mit gondol világnézetileg: inkább azt mutatja, hogy mitől tart jobban. Diktatúra vagy iszlamizálódás legyen? A demokráciáról mondjunk le vagy a kereszténységről?
Ha egy ember a diktatúrától fél, akkor neki kevésbé lesz fontos, hogy a pártja mit gondol a kerítés lebontásáról. Nem az, hogy nem tud a kerítés lebontásának a lehetőségéről, vagy hogy ezen a kérdésen sosem járatta az agyát, hogy mi lenne, ha. Valószínűleg tudja, mivel jár, de úgy hiszi, ez globális probléma, ami elkerülhetetlen - a diktatúra viszont elkerülhető. Ezért választja azt a pártot, amely azt ígérte neki, hogy itt nem lesz diktatúra.
Ugyanígy, ha valaki a migránsok tömeges betelepülésétől fél, akkor ő kevesebb jelentőséget fog egy esetleges diktatúrának tulajdonítani. Nem az, hogy nem tud tud erről, nem az, hogy sosem gondolta át, mi lenne, ha. De ezt kisebb veszélynek látja, mint az iszlamizálódást. Emiatt választja azt a pártot, amelyik azt ígérte neki, hogy itt nem lesz iszlamizálódás.
Pártoskodás helyett talán jobb lenne egymást megérteni. Jobb lenne egymásra kíváncsinak lenni. Barátainknak, ismerőseinknek érdeklődő és nem vizsgáztató hangulatú kérdéseket feltenni. "Mondd, te mit éltél át az elmúlt 4, 8, 12, 16 évben, amely miatt úgy érzed, hogy ez a párt tudja jobbá tenni ezt az országot?" És miközben a választ hallgatod, tudni, hogy az a másik magyar szereti az országát, úgy, ahogyan te is szereted.
És amikor befejezte a története elmondását, akkor el lehet arról beszélgetni, hogy ki mit szeret Magyarországban. Mert az ország szeretete az a közös pont, amely összeköti a magyarokat: radikált, libsit, komcsit, konzit, szocit. Határon innen és határon túl. Nem kell mindenben ugyanúgy látni, de kell, hogy érdekeljen, hogy miért. Miért érez így? Miért látja úgy? Miért hisz abban?
Mi a családdal hónapok óta máshol vagyunk. Megjártuk Olaszországot, Spanyolországot és Portugáliát, és hosszú listát írhatnánk arról, hogy mennyi minden JOBB otthon, mint amerre jártunk. Bár nekünk, magyaroknak nincs tengerpartunk és napi 2-3 órás nap közbeni hivatalos sziesztánk, és az országunk nagy része nem beszél idegen nyelvet és nem keres annyit, mint amennyit máshol keresnek, de sokkal több olyan van másutt, ami egyáltalán nem jobb, mint otthon!
Mi már haza akarunk menni, mert annyira vágyunk Magyarországon lenni. Pedig jól éreztük magunkat nagyon, szuper tanévünk volt (és még nincs vége), de már hazahúz a szívünk szép kis hazánkba.
Mennyit lehetne erről beszélni, egymás között - magyar a magyarral. A jó dolgokról. Meg a szép dolgokról. A választás után is. Arról, miért jó a mi hazánkban élni, mi a jó benne, mi működik jobban, mint máshol. Ez felemeli a lelkünket és hálát gerjeszt a szíveinkben! Mennyire szükségünk van észrevenni azt, amiért hálasak lehetünk! Hisz nincs háború és a népünknek van egy szép országa.
És az emberek okosak, értelmesek, sokan szeretnek olvasni, a műveltség érték. A könyvek szeretete is létezik még, s az emberség nem veszett ki az emberekből: magyarok mindenfelé össze tudnak fogni és segítenek bajba jutott embernek, állatnak. Határon innen és határon túl. És azoknak az embereknek (segítőknek és megsegítetteknek) van története, amit meghallhatunk és ami felemelhet a kétségbeesésből.
Régi költőink is ezt tették. Bátorítottak azzal, hogy nemzeti értékeinkre irányították a figyelmet. Összetartás. Hazaszeretet. Szociális háló. Hosszú gyes. Béke az országban (nem háború)... és ez nem arról szól, hogy vakok és süketek vagyunk észrevenni, hogy nem felemelő dolgok is bőven folynak az országban. Nem abban élünk, hogy sosem volt itt igazságtalanság, elnyomás, sosem kellett félni vagy sosem fog kelleni, mert nincs miért. Hanem arról, hogy nem akarunk félni. Mert jobb, ha az ember bizakodó. Nem meggondolatlanul, tájékozatlanul, alaptalanul bizakodó, hanem használva az eszét és a szívét, józanul mérlegelve bizakodó.
Nagyon kell nekünk ez a bizakodó lelkület. Amely meglátja a reménységet egy totyogó édes mosolyában, egy kamasz ábrándos arcán, a házastárs szerelmes pillantásában. Reménységet az idős emberek bölcsességében. Az élethelyzetekben, amelyben összetalálkoznak az útjaink másokkal, akik ugyanazt élték át, mint mi. És ugyanúgy küzdenek a saját helyzeteikkel, mint mi.
Ez az ország nem két nép országa. Ha az életről, mindennapi küzdelmekről, tanulásról, családról, növekedésről, szeretetről, életről és halálról van szó, vagy ha nemzeti hovatartozásról van szó, akkor nincs baloldali meg jobboldali, hanem magyar van. És tudom jól, hogy a nemzeti érzület is egyből pellengérre állít, mert ha jónak látom, ami itt folyik, akkor tudjuk, kire szavaztam... de elegem van abból, hogy a hazaszeretet is egy demagóg kampánydumává silányult. Én nem vagyok hajlandó kiárusítani ezt a fogalmat.
A haza minden magyarnak ezt a csodás országot jelenti, amelyben megszülettünk és melyben élünk. Amely tele van mindennapi harcokkal megélhetésért, boldogulásért, boldogságért, azokért az értékekért, amelyek nekünk fontosak - de melyik országban nincs meg ez a küzdelem? Miért várjuk el, hogy a kormány (legyen az akármilyen színű) megoldja az életünket?
A választás adott, a vezetők adottak. A mi dolgunk most, adott viszonyok között értelmesen és szépen élni az életünket. Szeretni és megtalálni a módját, hogy az az élet, amit élünk, olyan legyen, amit érdemes megtartani az emlékezetben.
Hogy az akármilyen színű kormány mellett jobb lenne? Ki tudhatja azt? Lehet, hogy igen, de az is lehet, hogy nem. Hogy az akármilyen színű kormány mellett nem félnénk a félelmeinktől annyira? Ez már a mi problémánk. A kormánynak nem dolga a mi félelmeinket megoldani. Felnőtt emberek vagyunk: a mi félelmeinkkel nekünk magunknak kell szembenézni.
A diktatúrától félsz? Az emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy diktatúrában. Persze, nem mindenki és nem mindegy, hogyan. De a demokráciában sem él túl mindenki. (Van, akit baleset visz el, van, akit betegség vagy a saját önmarcangolása.) És a demokráciában is van, aki elnyomva él.
Az iszlamizálódástól félsz? Emberek elnyomva bár, de mindenhol túl tudnak élni egy iszlám területen is. Persze, nem mindenki. És nyilván nem mindegy, hogy micsoda nyomorúságban. De ha elkerülhetetlen, mert Isten ezt méri ránk, akkor vajon nem fogunk a helyzethez bölcsességet kapni? Vajon nem fogjuk tudni elviselni?
Mennyire valósak a félelmeink? Mi történne velünk, ha valóban bekövetkeznének? Egy háború mindent megváltoztat. Ugyanúgy egy destabilizált ország, ahol belső lázongások és káosz uralkodik. De most nem vagyunk ott. És ha ott is lennénk - mi lenne akkor? A második világháború idején is éltek, szerettek, mentettek, menekültek az emberek. Túléltek.
És aki nem? Az bizony találkozott a Teremtőjével, mint ítélőbírájával. És számot kellett adnia a saját cselekedeteiről, legfőképpen arról, hogy mit tett a Fiával, az Úr Jézus Krisztussal. Elfogadta Őt Urának és Megváltójának? Vagy a kegyelmet megvetette a szívében és a saját kezébe vette a saját életének az irányítását, remélve, hogy a maga-alkotta istentiszteletben elnyerheti Isten tetszését?
Erre vajon fel vagy-e készülve? Hiszen bármikor rád kerülhet a sor. Isten már ma dönthet úgy, hogy itt lezárul az életed - ha demokrácia van, ha diktatúra, ha iszlám, ha vallásos Magyarország. Ez egy sokkal, sokkal reálisabb félelem, mint egy lehetséges jövőtől való félelem.
Látod, a végén minden félelmünk visszavezethető az emberi szenvedéstől, és a haláltól való félelemre. Hiszen, lehet élni nyomorúságosabb körülmények között, mint ahogy jelenleg élünk - de nem akarunk. Nem akarunk szenvedni. És nem akarjuk, hogy végig kelljen nézni a szeretteink halálát. Ezt senki sem akarja. De valakire kiméretik ez, és semmit sem tehet ellene.
Látod, ami elkerülhetetlen, amit nem tudsz befolyásolni, ami a cselekvési hatáskörödön kívül esik, azzal kapcsolatban nem sokat tehetsz. Azt el kell fogadni, hogy ez lett rád mérve. A választás is kicsit ilyen dolog. Nem te vagy az összes magyar ember és bármennyire is biztosan tudni véled, mi a jó az országnak, az lett, amire az emberek többsége voksolt. Ezt el kell engedni, mert abszolút kívül esik a hatalmadon: semmit sem tehetsz.
Van, amikor semmit sem lehet tenni. Van, amikor semmit sem kell tenni. Mert Isten hatalma őrzi a világot, és az ember ennek a hatalomnak az alulról szemlélője. Néha ez a hatalom csak úgy elhúz fölötte, mint egy jetrepcsi és az ember csak áll és nehezen tudja magyarázni a dolgot. És olykor gondolkodni kell mélyen, Isten előtt, meg gyötrődni azon, hogy megértsük a miértet. És van, amikor sokáig nem értjük. Mindenki más dolgokat nem ért. Nekem a választás nem ilyen 'nemértős' dolog, de lehet, hogy valakinek az. Általában azt nem értjük, amivel kapcsolatban máshogy gondolkodunk arról, hogy mit kellene Istennek tennie. Amikor a lelki elvárásainkra (?) rácáfol a valóság.
Nekem nincsenek nagy elvárásaim az ország kormányzásával kapcsolatban. Persze szeretnék olyan helyen élni, ahol a vezetők egyre inkább a nemzet növekedésén munkálkodnak, de Isten nem ígérte, hogy ez meg fog történni (attól még persze imádkozhatok, hogy így legyen). És van szimpátiám az egyik párt felé, de nincs olyan illúzióm, hogy ők meg tudnák váltani az országot. Senki politikus nem tudja megváltani az országot. Az emberek (a kormánytagok is) bűnös emberek és ameddig meg nem térnek, addig nem lesz itt keresztény Magyarország (maximum keresztény elveken alapuló ország, ami azért, valljuk be, nem olyan rossz, de persze messze nem a legjobb).
Viszont azt meg hiszem, mert ezt olvasom az Igében, hogy egy nem hívő uralkodót is tud vezetni Isten. Neki nem okozott gondot egy olyan ösztövér makacs lényt felhasználni a céljaira, mint Bálám szamara. Ezért is kell imádkozni az országunk vezetőiért (ami, jegyzem, igen nehéz, ha az ember szívből utálja a miniszterelnököt vagy bármelyik, kormányzásban részt vevő pártot).
Nem kellene utálnunk őket, bármilyennek látjuk is őket. Ők csak emberek a posztjukon és egy posztról bárki elmozdítható. És a helyére lépő is bármikor elmozdítható. Isten bárkit fel tud használni, úgy, hogy annak az embernek a szívét Ő egy jó ügy felé fordítja. Ez az, amiért helyénvaló és fontos közbenjárnunk Isten előtt a hatalmasokért. Mert mi meg tőlük függünk és kihat ránk, hogyjó vagy rossz ügyek felé fordítják a szívüket.
Ezért sem fogok belemenni, hogy arról győzködjelek, hogy mennyire Isten akarata a jelenlegi kormány. Nyilván Isten adta a vezetőket és most ők a vezetők, tehát őket adta Isten. De ugyanő adta az elnyomó Római Birodalmat a zsidók fölé és Jézus mégsem agitált soha a hatalom ellen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy márpedig minden hívő köteles gyengéd érzelmeket táplálni Magyarország mindenkori kormánya felé. Azt viszont mondom, mert az Igében meg van írva, hogy Isten mindenható: akármikor felemelhet vagy ledönthet uralkodót, országot, nemzeti ideológiát.
Ha most jó: lehet jobb, de lehet ennél sokkal rosszabb is. Ha most rossz: lehet sokkal jobb, de lehet rosszabb is. Nem emberektől, hanem Tőle függünk. Tőle sokkal inkább függünk, mint bárkitől, aki valaha földi uralmat kap Tőle sáfárságra. Nem pártokban kell reménykedni, nem emberekben kell bízni, hanem abban kell bízni, hogy Isten minden helyzetből jót fog kihozni. Akárhogy fordul is történelem kereke, Isten meg fogja dicsőíteni magát. Egy hívő ember Isten iránti tisztelete meg kell hogy nyilvánuljon a felettes hatalom tiszteletében (már amennyiben nem kontraindikál a kettő, ami azért kevesebbszer történik meg, mint azt feltételezzük).
Amit kaptunk, azt kaptuk: ez a kormány lett fölénk helyezve és a választási döntését nem kell semelyik választótól elvitatni, hiszen mindenki a saját legjobb értelme szerint voksolt. És most tovább kell lépni. Hittel. A jövőbe vetett reménységgel. Tudva, hogy biztos jó lesz úgy, ahogy lesz. Ha meg nem lesz jó, majd változtatunk. Magunkon, a hozzáállásunkon, és ha tudunk, akkor a körülményeinken, és a szűk környezetünk miliőjén is. Mert ez rajtunk áll.
De készülni kell a találkozásra is. A Nagy Találkozásra, ami akármikor jöhet. Tudod, ez is egy választás, de nem négy év a tétje, hanem a te örökkévaló életed. Az a választási urna még ma is nyitva van. És azt tudom, hogy akár iszlamizálódás, akár diktatúra, akár halál, akár a szeretteink elveszítése következik is ránk, vagy bármi szép és jó, Isten biztosan megtartja a választási ígéretét és az övéivel lesz mindennap a világ végezetéig (azon túl meg örökre vele leszünk). Azt hiszem, ez egészen jó kis végszó.
Amit kaptunk, azt kaptuk: ez a kormány lett fölénk helyezve és a választási döntését nem kell semelyik választótól elvitatni, hiszen mindenki a saját legjobb értelme szerint voksolt. És most tovább kell lépni. Hittel. A jövőbe vetett reménységgel. Tudva, hogy biztos jó lesz úgy, ahogy lesz. Ha meg nem lesz jó, majd változtatunk. Magunkon, a hozzáállásunkon, és ha tudunk, akkor a körülményeinken, és a szűk környezetünk miliőjén is. Mert ez rajtunk áll.
De készülni kell a találkozásra is. A Nagy Találkozásra, ami akármikor jöhet. Tudod, ez is egy választás, de nem négy év a tétje, hanem a te örökkévaló életed. Az a választási urna még ma is nyitva van. És azt tudom, hogy akár iszlamizálódás, akár diktatúra, akár halál, akár a szeretteink elveszítése következik is ránk, vagy bármi szép és jó, Isten biztosan megtartja a választási ígéretét és az övéivel lesz mindennap a világ végezetéig (azon túl meg örökre vele leszünk). Azt hiszem, ez egészen jó kis végszó.
Annyira jó, hogy újra írsz Eszti. Tedd gyakrabban kérlek, nekem nagy szükségem van rá. Egy régi olvasód, Bea
VálaszTörlésKöszönöm, Bea, örülök, hogy még valaki idetéved. Igen jól esik, amit írtál. Igyekszem gyakrabban posztolni, talán sikerül.
Törlés