Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2011. május 20., péntek

Célt tévesztett gyülekezet...
















Nagyon a szívemen van ez a téma, és sok gondolat forog bennem azzal kapcsolatban, hogy milyennek is kellene lennie egy olyan gyülekezetnek, amely Isten szava szerint épül föl. És hogy miért nem olyan...

A gyülekezet Krisztus teste, és sok ige van, amely erről szól. Meg kell látnunk, hogy Isten hogyan tervezte a gyülekezetet, mert ha nem látjuk, akkor képtelenek leszünk építeni azt. Sőt, előfordulhat, hogy jó szándékú törekvéseink még kárt is tesznek az 'építményben'. És lehet, hogy még észre sem fogjuk venni, hogy kárt okoztunk...

Hogyan épül fel a gyülekezet?

A gyülekezet Krisztusban hívő újjászületett emberekből épül fel. A hívők családban élnek. Tehát a gyülekezet családokból áll. Mint ilyen, a család az alapegység, vagyis a családok szellemi jóléte és életminősége adja meg a gyülekezet szellemi színvonalát. Ezzel nem állítom, hogy amilyen a gyülekezet lelkisége, olyan az egyéné is. Nem vitatom, hogy lehetnek egyes hívők testvérek, akik erősen állnak az Úrban és életükben ennek a gyümölcsei észrevehetőek. Ez nekik áldás és ennek meglesz a jutalma az Úrban. Ezek az odaszánt tesók a gyülekezet egészére nézve azonban vajmi keveset fognak használni, amennyiben mindenki más a bűneiben megmaradva továbbra is szellemi álmát alussza...

A kezdet az lenne, hogy a hívők valóban hívők legyenek. Aki pedig nem akar hívő lenni, az vállalja föl a döntését. De hogyan lehet ezt elérni?

A legtöbb kárt a kétfelé sántikáló testvérek (?) okozzák. Amikor papíron és fizikailag a gyülekezet tele van úgynevezett keresztényekkel, de szellemi értelemben alig pár ember teszi azt, ami pedig minden hívőnek feladata lenne az Ige szerint. Ennek a kórképnek sok tünete és magyarázata ismert, azonban szerintem a gyökeret egyik magyarázat sem érinti meg, mert az sokkal mélyebben húzódik. Azért nézzünk meg pár magyarázatot.

"Az utolsó időkben élünk. A Bibliában meg van írva, hogy a szeretet sokakban meghidegül és hogy az emberek elfordulnak majd a hittől. Amit tapasztalunk, az normális, mert a végidőkben ez várható."

"A helyzet a vezetők hibája, mert ők is alszanak szellemileg. Emiatt elnézik a bűnöket a rájuk bízott hívek életében. Prédikációik nem tanítanak elég nyíltan a minden hívő életében nélkülözhetetlen megszentelődés és az Úrnak való szolgálat fontosságáról. Nem igazi vezetők, mert nem tudnak elől menni: példát adni hitben, kitartásban, Krisztushoz való ragaszkodásban."

"Mindennek a szülők az okai, hiszen nem jó példát élnek a gyermekeik elé, így nagyon megnehezítik a vasárnapi iskolai tanítók és az ifivezetők dolgát, hogy elérjék az evangéliummal a fiatalokat."

"A gyülekezet színvonala a probléma. Szervezettebb programokkal, érdekesebb tanítással, kortárs vagy éppen tradicionális zenével, több kiscsoportos foglalkozással vagy több házi csoporttal hatékonyabban működne a gyülekezet és talán nem aludnának annyian."

Úgy hiszem, a fentiek nem a megoldás.

A Biblia nem tanítja, hogy az utolsó időkben az újjászületett hívők tömegesen fognak elfordulni az Úrtól. Az Ige azt tanítja, hogy az Övéi kitartanak mindvégig.

Az sem igaz, hogy az én hitem a pásztorom szellemi állapotán múlik- e mögé senki sem bújhat. Az én hitem azon múlik, hogy Istennek mennyire szánom oda magamat.

A szülők felelőssége fontos kérdés, de ez most messzire vezet a megoldástól, ugyanis a gyülekezetet nagyobb részben nem a gyerekeink alkotják, hanem mi magunk. Felnőttként nem hivatkozhatunk saját szüleink nem megfelelő hitbeli példájára sem, mert azóta felnőttünk és mindegyikünk maga ad számot magáról az Úrnak.

A színvonalasabb és érdekesebb gyülekezeti programok sem hozhatnak radikálisan életet a halálba: ha egy gyülekezet az unalmasabb és szervezetlenebb közegben is élő volt, az az újszerű gyülekezeti rendben élő is marad. Ha pedig halott volt, akkor a színes gyülekezeti program sem fogja élővé tenni. Akkor már olyan, mint a meszelt sír: látszólag megnyerő, belül viszont halál van.

A fenti okok egyike sem ad megoldást a gyülekezeti szunnyadás általános problémájára. Van viszont egy radikális megoldás, ez pedig a gyökérkezelés. A gyökérkezelés a gyülekezeti struktúra igei elvek fényében történő átalakítása. Ez, csakúgy, mint az előbb említett fogászati eljárás, fájdalmas és mélyre ható kezelés. De úgy hiszem, ezen kívül nincsen más megoldás, ami segítene.

Nézzük hát e gyökér-kezelt gyülekezeti struktúrát, mely négy fő igazság köré építhető fel.


1. A gyülekezet megváltott és újjászületett emberek közössége, akik Jézus Krisztust behívták az életükbe és Neki akarnak szolgálni.

Minden valódi hívő engedelmeskedni akar Istennek: ismert bűneit elhagyni és az életét teljes mértékben a Biblia igazságaihoz szabni, megalkuvás nélkül. Ezért a valódi gyülekezeti tanítás nyílt, kemény és mennyei reménnyel teljes: szabadon bátoríthatja és intheti a hívőket határozottsággal és szeretettel. Azért lehet mindenről nyíltan tanítani, és nevén nevezni minden bűnt, mert az igazi hívők nem fognak megsértődni rajta. Sőt, lehet inteni is egymást szeretetben, hiszen közös a cél (még inkább krisztusivá formálódva szolgálni az Urat).

Ez azért nem tud megvalósulni, mert elvesztettük a fókuszpontot. A Biblia szerint a gyülekezet a valóban hívők közössége. Nem a szendergőké vagy a világ elemeié. Tudom, ez keményen hangzik, de akkor is igaz. Újra hangsúlyozom: az Ige szerint a gyülekezetet sohasem alkothatják világi emberek és kétfelé sántikálók! Elképzelhető, hogy bekeverednek hamisak az igazak közé, de ez hamar lelepleződik. Úgy van ez, mint a konkoly meg a búza: egy búzamező attól búzamező, hogy az uralkodó növény túlnyomó részben a búza.

Nem igei az, amikor a gyülekezeteink túlnyomó része konkoly. Az már nem gyülekezet. És a búzát a konkolytól nem a tagsági nyilatkozata különbözteti meg, hanem a cselekedetei. Te lehetsz konkoly, még ha teljes szívedből búzának is érzed magad. Mert nem attól leszel búza, hogy annak érzed magad, hanem hogy egy búza tulajdonságaival bírsz. Bárki meg tud különböztetni egy búzát egy gaznövénytől. A különbség nyilvánvaló- csak ismerned kell, hogy milyen a búza, és akkor tudhatod, hogy ami nem olyan, az nem is az.

Mivel azonban elvesztettük a fókuszpontot, azt gondoljuk, muszáj az emberek kedvében járni. Muszáj eltűrni a nyilvánvaló bűnöket, sőt, muszáj elkendőzni azokat. Az emberek érzései fontosabbá váltak, mint Isten akaratának megcselekvése. Pedig éppen emiatt erőtelen a Krisztus teste...

Hogy elvesztettük a fókuszpontot, az abból is látszik, ahogyan komolyan törekszünk a gyülekezetet otthonossá tenni a világiak és a szellemi tunyák számára. Mert azt gondoljuk, hogy az evangélizációnk célja minél többeket behozni a gyülekezetbe- s ha már egyszer ott vannak, akkor már jó helyen vannak. Nem így van: nincsenek jó helyen és mi sem vagyunk jó helyen, amikor ezt tesszük. A gyülekezet erőtelenné válik és képtelen lesz betölteni a küldetését, ha tele lesz olyan emberekkel, akik nem ismerik el Jézust Uruknak és nem akarják Őt szolgálni.

Az apostolok sohasem hívogattak a gyülekezetbe senkit. Viszont kimentek és Jézus Krisztushoz hívták az embereket kint. És amikor egyesek az apostolok hatására kint megtértek a bűneikből és bemerítkeztek Jézus Krisztus nevére, akkor már volt helyük a gyülekezetben, sőt, nem is tudta volna őket senki sem távol tartani.

Végzetes hiba, ha legfőbb törekvésünk kellemes hellyé tenni a gyülekezeteinket a világiak és a kétfelé sántikálók számára. Nem szabad a zenénkkel, a struktúránkkal, a programjainkkal, a tanításokkal olyan miliőt teremteni, amelyben ők azok, akik jól érzik magukat. Miért nem? Mert a miliő, amelyben egy Krisztusnak nem engedelmeskedő ember jól érzi magát, a világ miliője és a bűn miliője. A Biblia pedig nyíltan tanítja, hogy ne legyünk barátságban a világgal, mert akkor Isten ellenségei leszünk.

Ha egy világi ember a gyülekezetben nem érzi magát kellemetlenül, szíven találva a bűnei miatt... ha egy nem odaszánt hívő képes hétről hétre részt venni az istentiszteleteken, úgy, hogy csak jól érzi ott magát, de az életét nem akarja odaszánni... akkor ez a gyülekezet inkább világ, mint gyülekezet. És ez sajnos a valódi hívőkre is kihat. Mert amikor a gyülekezet világgá válik, akkor az odaszánt hívők vasárnaponként is a világgal fognak találkozni az alkalmaikon. Így ahelyett, hogy megerősödhetnének az Úrban és előrehaladhatnának a megszentelődésben, éppen a gyülekezeti miliő fogja visszahúzni őket a hitükben.

A lelki növekedésben ugyanis a gyülekezet is inspiráló erő. Amikor körülöttem más 'hívők' stagnálnak, visszazuhannak, vagy a megszentelődés legcsekélyebb jelét sem mutatják; amikor körülöttem több a konkoly, mint a búza, akkor kezdem azt gondolni, hogy ez a normális szint. Idővel azt is elhiszem majd, hogy a növekedés egy választható dolog, ami nélkül lehet elég jó hívő életet élni. És hogy Isten nem vár el tőlem tökéletes szentséget, mert bizonyos bűneimben megmaradva még megfelelően fenntarthatom a Vele való kapcsolatot. Mert ezt tapasztalom mások életében.

Azonban amit tapasztalok, azt rosszul értelmezem, mert (tudtomon kívül) én a konkolyokra nézve vontam le következtetéseket, mintha búzákkal kapcsolatban tenném. Pedig egy konkoly tehet akármit, az nem fogja befolyásolni az Úrral való kapcsolatát, mivel neki nincsen kapcsolata az Úrral. Ha nekem van, akkor rám nézve nem igaz, ami a konkolyra nézve igaz: én vele ellentétben elveszíthetem az Úrral való kapcsolatomat, ha nem járok igazságban és ha nem növekszem folyamatosan.

Ha sarkalatos pontokban megalkuszunk, akkor Isten igazságától elfordultunk. Bűnben megmaradva bizonyosan elveszítjük az Úrral való kapcsolatunkat. Növekedés nélkül is, hiszen ha nem formálódunk, akkor távolodunk Isten szándékától, ami azt mutatja, hogy már nem engedelmeskedünk a Szentléleknek. Ahol Jézus jelen van az ember életében, ott ő folytonosan az Ő képére formálódik. Éppen a gyülekezet konkoly-összetétele miatt hiszik el a búzák, hogy nyugodt szívvel válhatnak ők is olyanná, s így lesznek sokan képmutatók és erőtelenek. A legtöbbük nem is érti, hogy szellemi vergődésének mi az oka.

Hogyan leszünk majd sók a világban, ha a sótöltő-állomásaink és mi magunk is éppoly ízetlenek vagyunk, mint a világ, amelyhez küldettünk? Ha a világ bent van a gyülekezetben, akkor mi módon tudna hatást gyakorolni arra?

Nagyon fontos megérteni, hogy a gyülekezet az újjászületett hívők közössége, akik megtértek a bűneikből és Krisztust akarják szolgálni.


2. Evangélizálni elsősorban azt jelenti, hogy beszélek Isten üdvtervéről a hozzám közelállóknak és hívom őket az Ő kegyelmének elfogadására és a bűnből való szabadulásra.

Az evangélizálás elsősorban a családban indul. Ha vannak nem hívő családtagjaim, akkor a missziós mező az otthonom. Ha a gyerekeim nem hívők, akkor ők az én feladatom.

A problémák ott kezdődnek, amikor nekünk nem elég jó az a hely, ahova az Úr helyezett fénykedni és döntésre hívni másokat. Vagy amikor nem elég jó nekünk az a feladat, amire az Úr elhívott.

Mindegyikünknek a maga helyén, ahova Isten helyezett, ott kell helytállni. Munkahelyen, vagy ha anyák vagyunk, akkor otthon. Nem kell hatalmas evangélizációs heteket szervezni. Nem a vadidegen utca emberét, akivel soha semmilyen kapcsolatom nem volt, kell odaszeretni az Úrhoz, hanem a makacs anyóst, a lázadó kamaszt, a mogorva szomszédot és a pletykás boltost. Ez az igei rend, még ha ez egyáltalán nem illeszkedik is a kényelmes életünkbe.

Azért teszünk mást, mert jobban szeretünk látványosan gyülekezetesdit játszani, mint mások szemei elől elrejtve kitartóan munkálkodni, minden dolgunkban megélve Isten igazságát. Mert a kitartás, az állhatatosság és a tűrés nem erősségünk egyikünknek sem.

A problémát a szívünkben kell keresni. Ha a gyerekem azért nem tér meg, mert nem vagyok elég krisztusi, az a hívőségem nyilvánvaló kudarca, ami magamba szállást és bűnrendezést tesz szükségessé adott esetben. Viszont, ha én belevetem magam minden más gyülekezeti feladatba, ahelyett, hogy az otthonomban és a rokonaim között lennék az Úr Jézus bizonysága, azzal elvetem Isten akaratát és a magam akaratát teszem. A kétféle utakról sürgősen az egyenes útra kell térni, lélekben és igazságban járva. A bűntudatomat ugyanis el tudom magamban nyomni, de Isten nem fog velem jönni a gyülekezeti látványkarrierem építésébe.

Ezért van az, hogy sok gyülekezeti szolgálatevő egy idő után kiég a szolgálatában. Mert egy ideig lehet lelkesen, önerőből menni, de a nehézségek idején megmutatkozik, hogy honnan volt az elhívás. (Ha valaki kiég a szolgálatában, annak a másik oka az lehet, hogy megszűnt az Úrral való mély kapcsolata. Már nincs mit adjon másoknak, hiszen a Szentlélek, Aki eddig vitte őt előre, háttérbe szorult az életében.)

Jézusnak nagyon fontos a misszió, ezért nekünk is fontos kellene, hogy legyen. De nem elég csak úgy ad hoc tevékenykedni az Úrban, hanem pontosan azt kell tenni, amit az Ige kijelent.

A gyülekezeti istentiszteleti alkalmak nem azért vannak, hogy oda elhívogassuk a világi ismerőseinket. Pedig ezt tesszük, és csalódottak vagyunk, ha elsőre nem térnek meg, másodjára meg el sem jönnek... Azt gondoljuk, hogy ha behívjuk az embereket a gyülekezetbe, akkor ott majd megtérnek- tehát nincs is más dolgunk, mint elhívni őket, s ha elkezdenek járni, akkor már nyert ügyünk van. Ez nem így működik.

Jézus nem azt parancsolta nekünk, hogy menjünk és hívjunk el a gyülekezetbe mindenkit: Ő azt mondta, hogy menjünk és tegyük őket tanítvánnyá. A tanítvány a Tanítója után megy, de ameddig az ismerősünk nem tanítvány, addig értelmetlen dolog őt arra hívni, hogy olyat tegyen, ami nem ő. Emlékszel a konkolyra és a búzára? Sok konkoly azért érzi magát búzának, mert elhitették vele, hogy ha a kévébe jár és elég ideig lóg együtt más búzákkal, attól ő is búza lesz. Az ilyenfajta hívogatások könnyen tehetik képmutatóvá vagy hamis megtérővé azt az embert, akit jó szándékból elhívtunk és rendszeresen elkezd járni.

Talán az vezérel, hogy úgy gondoljuk, mi nem vagyunk elég jók abban, hogy megosszuk az evangéliumot másokkal, s a gyülekezetben ezt szellemileg érett hívők nálunk sokkal jobban meg tudják tenni. Lehet, hogy így van, de ettől még a parancs az, hogy mi- te és én tegyünk tanítványokká másokat: barátainkat és ismeretleneket. Ha nem érezzük késznek magunkat, akkor jöjjünk tisztába a hitünkkel és ha szükséges, akkor tanuljuk erről. Szánjunk időt arra, hogy felkészüljünk, hiszen ez alól a parancs alól egyetlen valódi hívő számára sincs felmentés.

E parancs teljesítése a családjainkban kezdődik. Ha minden igazi keresztény a saját gyermekeit evangélizálva odaszeretné az Úrhoz: ha ez lenne a missziós szolgálatuk veleje, akkor szellemileg nagyon erős és hatékonyan működő gyülekezeteink lennének, hiszen a gyülekezet családokból épül fel. Istenfélő erős családokból pedig hosszú távon igazságban járó erős gyülekezet lesz.

Azt a hatalmas energiát, amit eddig a gyülekezetben mások gyermekeinek hívogatására, tanítására, bibliai foglalkoztatására fordítottunk, fordítsuk a sajátjaink szellemi erősítésére. Ha a családjaink erőtelenek, mert a hívő szülők képtelenek Jézus számára megnyerni a gyermekeiket, mert erre sem idejük, sem motivációjuk nincsen, akkor hiábavaló erős gyülekezeteket remélni. Erős gyülekezetek nem születnek- azokat Isten kegyelméből az Őt szerető hívek építik fel...

A gyülekezeti alkalmak tehát nem evangélizálásra, hanem a gyülekezet épülésére, erősödésére: közös tanulásra, egymás intésére, egymás bátorítására és Isten közös imádatára szolgálnak. Nem többre és nem kevesebbre. Minden egyes gyülekezeti alkalom a megváltott és újjászületett emberek közösségének szól, akik Jézus Krisztust behívták az életükbe és Neki akarnak szolgálni. Őértük van istentisztelet és az Ő épülésüket kellene maradéktalanul szem előtt tartani az alkalmak megszervezésekor. Az igazi hívők azért mennek a gyülekezetbe, hogy felkészüljenek a hétköznapi szolgálatukra, amely nem a gyülekezetben, hanem azon a helyen van, ahova Isten őket helyezte.

Nem a gyülekezetben kell letudni a szolgálatot: szolgálatunk elsősorban a családunkban van és kint a világban. Minden hívőnek szolgálata van azon a helyen, ahova az Úr őt helyezte, és ott kell helytálljon, ahol nem látja más. Azon a helyen, ahova az Úr helyezett, nem sok evilági babér terem, de annál több próba és nehézség, ami lecsiszol rólunk mindent, ami nem illik össze mennyei örökségünkkel...


3. Evangélizálni azt is jelenti, hogy buzgón keresem a lehetőségét annak, hogy elmondhassam az evangéliumot és Jézushoz hívhassak mindenkit, akivel csak összehoz az Úr.

A gyülekezet nem helye az evangélizálásnak. Az embereket nem behozni kell, mert a bibliai minta az, hogy nekünk kell kimenni. De leginkább nem mint gyülekezet, hanem, mint egyén.

Ha megtesszük, amire az Ige utasít, akkor hamar észre fogjuk venni, hogy a munka kitartást igényel és kicsit sem látványos. Ahhoz ugyanis, hogy betölthessük a parancsot, ki kell menni a gyülekezet védett falai közül: egyedül kell kilépni oda, ahol a valódi emberek vannak. Ahol a valódi életsorsok, tragédiák és társadalmi problémák (szegénység, szellemi rabság, betegség, érdektelenség, széttört családok) vannak. És amikor a valódi emberek valódi problémáival és valódi sorsokkal szembesülünk, akkor hamar ki fog derülni, hogy valódi-e a hitünk, és hogy ez a mi hitünk meddig megy el az Úrral. Mert az Úr nem sajnálja bemocskolni a kezét, hogy kimentse a bűnösöket a mocsokból. Ha mi addig elmegyünk, ameddig az Úr elmegy egyetlen bűnösért, akkor valószínűleg messzebbre kell mennünk, mint kényelmes lenne...

A misszió áldozatot követel és ez az áldozat a szolgálatunk. Elmenni azokhoz, akikhez senki sem akar... beszélgetni olyanokkal, akikhez nem fűznek érzelmek... szeretni azokat, akiket eddig még senki sem szeretett... utánamenni annak, aki nem kell senkinek. Igen, ez a misszió: mindenkit tanítvánnyá tenni, akivel csak összehoz az Úr és utánanyúlni mindazoknak, akiket csak el tudunk érni- mindenkit, mert Neki mindegyikük fontos!

A gyülekezet falai közötti világ nagyon távol van attól, amiben a legtöbb ember él. Éppen ezért, nekünk oda kell mennünk, ahol az emberek vannak. Ott, ahol az emberek vannak, egymagad leszel a hiteddel meg az Úrral- ott mutatkozik meg igazán, hogy mennyit ér a hited. Milyen távol van a valódi missziótól az a törekvés, hogy az embereket a saját felségterületünkre akarjuk becsalogatni! Ez nem vezet sehova, legfeljebb abba a hamis reménybe, hogy mi megtettünk mindent, ami tőlünk telt, a többi már a gyülekezeti vezetők evangélium-átadó képességén múlik... A valódi misszió nem a vezetőkön múlik, hanem RAJTAD. A valódi misszió sikere mérhető, tehát nem ringathatjuk magunkat abban, hogy gyümölcsöt termünk, amikor nem.

Mi azonban nem akarunk bibliai célokat kitűzni magunk elé, mert az túl nagy áldozattal  és túl kevés népszerűséggel jár. Ha öt éven keresztül módszeresen odaszeretem az ismerősömet az Úrhoz, az nagyszerű dolog, de ehhez öt év kitartás, állhatatos imádság és szolgálat kell. Ebben meg kell halnom a magam számára. Ha kudarcot vallok a harmadik évben, akkor a kudarc nyilvánvaló lesz, hiszen így az ismerősöm nem tér meg (vagy ha mégis, az nem az én gyümölcsöm lesz az Úrban).

De ha csinálunk egy evangélizációs hetet, ahol 30 ember füle hallatára elmondom a bizonyságtételemet, és ebből nem tér meg egy sem- az nem az én kudarcom, mert a vállalt 'szolgálatom' annyi volt, hogy bizonyságot tegyek. Így senki sem érzi kudarcnak, ami van. Sőt, ha találunk pár embert, aki előrement és elmondta a megtérők imáját, akkor már kész sikernek könyvelhetjük el az alkalmat.

Ez a probléma: sikeresnek akarjuk tudni az alkalmakat. Nem a valóság számít, hanem, hogy megdicsérhessük magunkat, hogy mi elegendő dolgot tettünk az Úrért. De így, út közben elveszítjük a valódi célt, Isten célját- az emberek megnyerését. Azért veszítjük el a célt, mert nem az Ige mércéjét használtuk.

Az evangélizáció mögötti egyetlen helyes hozzáállás az lehet, hogy: azért evangélizálunk, hogy az emberek megtérjenek, és amikor megtérnek, tanítványozni fogjuk őket, mert tanítványozásunkra van szükségük. A valódi megtérés meglátszik a gyümölcsökön. Ha megtérésre hívjuk a szomszédainkat, de azok nem térnek meg, akkor az nem volt eredményes, s ez kellene, hogy fájjon nekünk. Viszont amikor a bibliai céloktól eltérőeket fogalmazunk meg magunknak, akkor megtörténik, hogy sikert látunk ott is, ahol kudarc van.

Ilyenkor képesek vagyunk egymás vállát veregetni, hogy milyen áldott programok voltak a gyülekezetben és milyen sok mindent csináltunk az évben- miközben a városunkban élő emberek a pokol felé menetelnek... de ez minket nem érdekel.

Annyira eltértünk Isten tervétől, hogy már kicsit sem fáj, mi lesz azokkal, akik miattunk vesznek el...  Nekünk a programok számítanak és a tevékenységek, amelyeket mi teszünk az Úrért, anélkül, hogy csak egyszer is megkérdeztük volna, hogy Ő hogyan gondolta a missziót és hogy mit is kellene most tennünk.

Ha az emberek körülöttünk nem térnek meg, az probléma az Úrnak - nekünk miért nem, hogy ha az Övéinek valljuk magunkat? Ha megtérőink nem épülnek be a gyülekezetbe, vagy erőtelen keresztényként bukdácsolnak évtizedeken át, az az Úrnak számít, mert az Úrnak minden egyes ember számít. Minket miért nem zavar, ha az igei mérce szerint nem végezzük hatékonyan a dolgunkat? Isten nagyon egyértelmű mércét tett elénk a misszióban: a cél a világ megismertetése az Úrral és tanítvánnyá tétele. Ne egyezzünk ki kevesebbel, mint amit Jézus parancsolt!

Ha gyülekezeti szinten el is tudjuk kendőzni a kudarcunkat, ha egyéni szinten ki is tudjuk tupírozni a helyzetünket, attól még Isten belát a maszk mögé és meg fog ítélni a képmutatásunkért. Ő azt várja, hogy szembesüljünk a kudarcainkkal és ismerjük fel, hol hibáztunk. Ne szépítgessük a dolgot tovább, hanem menjünk az Atya elé, mint hűtlenek, kemény szívűek és a magunk útján járók. Nevezzük nevükön a bűneinket és valljuk meg őket Istennek. Ha valóban megbántuk, akkor vehetjük az Ő megbocsátását, ami drága jelenlétébe visz be minket és felszabadít legközelebb helyesen cselekedni.

A fiatalok evangélizálásával kapcsolatban pedig azt kell megértenünk, hogy sem a vasárnapi iskola, sem az ifi alkalom nem alkalmas erre. Talán sokkal könnyebb egy befolyásolható gyermeket vagy egy fiatalt elhozni a gyülekezetbe és rávenni, hogy térjen meg- de miért nem inkább a szülőket próbáljuk az evangéliummal elérni, különösen az apákat? Annyi, de annyi keresztény gyermekprogram van a 20 év alatti korosztály számára, de a felnőtt, családos férfiakkal, akik a családjaikban élő gyermekeket és fiatalokat a legkönnyebben befolyásolni tudnák: velük mintha szándékosan nem gondolnánk.

Ez azért van így, mert egy felnőtt férfi evangélizálásához már kitartás, érvek és talán évek kellenek- nekik nem elég az érzelmekre hatni. Viszont, ha őket céloznánk meg -hívő férfiak a környezetükben élő férfiakat és hívő asszonyok az ismerős asszonyokat- akkor a gyermekek evangélizációja mindenféle szervezett szolgálat nélkül is megoldott lenne a szüleiken keresztül.

Nem helyes, ha az evangélizáció kifejezetten a fiatalabb korosztályt célozza meg. Az 'érjük el a gyerekeken keresztül a szülőket' missziós elv komoly aggályokat vet fel, ugyanis egyáltalán nem biblikus. Az Ige szerint a szülők viszik a gyermekeiket az Úrhoz, ők tanítják a hit útjára a gyermekeiket- és nem fordítva. Ha missziós szempontból a gyermekekre meg a fiatalokra koncentrálunk, a szülőkre pedig, mint járulékos személyekre tekintünk, akkor hosszú távon kétséges hatékonyságú szolgálatot veszünk magunkra- Isten szándéka ellenében.

Gyermekmissziós szervezetek programjai. Ifjúsági konferenciák. Nyári gyermektáborok. Ifi alkalom. Vasárnapi iskola. Programok, programok, programok... És mi csak fáradhatatlanul dolgozunk, szolgálunk és nagyon elfoglaltak vagyunk az Úrban. De biztos, hogy az Úrban? Rendben van, ha úgy érezzük, hogy ennek a korosztálynak az elérése különösen fontos. De ha tényleg annyira fontos, akkor miért nem a szüleiket közelítjük meg az igei rend szerint? Hiszen ők a szellemi fejek a családban, még akkor is, ha nem hívők.

Egy gyermek szellemi jóléte hosszú távon a szülei szellemi jólététől függ. Ha fontos nekünk a gyermek lelke, akkor a szülein keresztül érjük el őt. Máskülönben, ha meg is tér egy gyerekmissziós alkalmon, akkor ahhoz, hogy a hitét gyakorolja, szembe kell helyezkednie a szüleivel- ami viszont nem tetszik az Úrnak...

Azt a hatalmas energiát, amit eddig szervezeti, gyülekezeti és egyéni szinten a gyermekek elérésére fordítottunk, fordítsuk a felnőttek elérésére. Végső soron egyedül ez fog hosszú távon áldást hozni a gyerekek, a szülők és a gyülekezet számára.


4. Tanítvánnyá tenni azt jelenti, szellemi felelősséget vállalni egy másik hívő növekedéséért. Azt is jelenti, intenzív kapcsolatot ápolok vele, amelyben életpéldámmal és beszélgetéseken keresztül megtanítom, hogyan tud Isten útján járni, és hogyan tudja megtartani mindazt, ami meg van írva.

A tanítványozás személyes dolog. Jézus nem küldte máshoz az embereket, hanem a maga tanítványainak hívta el őket. Nekünk is az a feladatunk, hogy tanítványokat készítsünk fel az Úrnak való engedelmességre. Nem a lelkipásztor feladata a tanítványozás. Nem is egy szolgáló csoporté, aki erre lett kiképezve vagy ezt megtanulta valahonnan. Minden valódi hívőnek a feladata tanítvánnyá tenni másokat.

A tanítványozás időt igényel, sok időt és sok energiát. Az evangélizálás mellett ebben kellene foglalatoskodnunk egy életen át...

Gyermekeikért a hívő szülők a felelősek szellemileg. Nem a pásztorok, nem a vasárnapi iskolai tanítók és nem is az ifivezetők. Az ifjúsági munka és a vasárnapi iskola nem tudja betölteni azt a szerepet, amit neki szántak. A gyülekezet korosztályok szerinti felosztása és izolálása nem biblikus modell és ezért nem is hatékony.

Ahogyan a gyermekek szocializációját Isten a családba tervezte, úgy a gyermekek tanítványozását is. Sajnos a hívő szülők eltértek a bibliai szocializációs modelltől és szellemi értelemben esztelen gyerekekre bízták gyermekeik szocializációját. És azok sajnos az elvárásoknak megfelelően hozzá is szocializálódtak a világhoz.

Ahogyan azonban a kortárs csoport nem alkalmas szocializációs közeg a hívő szülők gyermekeinek, úgy a korcsoportok szerint szétbontott vasárnapi iskola és ifi óra sem alkalmas arra, hogy tanítvánnyá formálja őket.

Nem tudunk azzá válni, akinek Isten tervezett, ha a szerepünket önmagában értelmezzük. A korcsoportok szerinti felosztás megfosztja a fiatalokat attól, hogy megtanulják önmagukat a felnőttek és az idősek körében értelmezni.

Pedig mindenki a többiek fényében tudja helyes értelmezni önmagát. Ez Isten rendje, amelyben megtapasztaljuk, hogy az Úrnak minden korosztály fontos; és hogy egyik kiegészíti a másikat az Úrban. A gyermekek kételkedés nélküli hite, a fiatalok energiája és tettre készsége, a felnőttek bölcsessége és élettapasztalata, az idős testvérek kipróbált hite és mennyei reménysége- ezek mind-mind Isten áldása, egyik korosztálynak a másik korosztálytól. Hogy mindenben, még az életkorunkban is Isten dicsőíttessen meg.

Úgy tanulhatunk meg a többi korosztályhoz egészségesen kapcsolódni, ha mindegyikükkel együtt vagyunk a gyülekezetben. Ha a fiatalok csak fiatalokkal, a gyerekek csak gyerekekkel vannak, s ha a gyülekezeti tanítók ezeket a korosztályokat szolgálják ki, az arra bátorítja őket, hogy a saját korosztályuk fényében értelmezzék önmagukat. Ez nem vezet jóra- a generációs szakadék éppen a korosztályok szerinti szétdaraboltságnak köszönhető.

Nem arról van szó, hogy akár a szülők, akár a vasárnapi iskolai tanítók, akár az ifi vezetők ne lennének jó szándékú emberek, akik a legjobbat szeretnék a gyülekezetbe járó gyerekeknek. Arról van szó, hogy Isten mégis más rendet adott, mint amire felkészültünk, mert a bibliai minta szerint gyermekeink szocializált emberré és tanítvánnyá is a családban tudnak válni. Isten jó terve ez, nem pedig az, hogy azonos korúak azonos korúakkal, más korosztályoktól és a gyülekezet egészétől elszeparálva növekedjenek. Az a minta nem működik.

A gyermekeknek a gyülekezetben a szüleikkel együtt van a helye. Nem tőlük elkülönítve. Nem szükséges számukra leegyszerűsíteni, lebutítani vagy kiszínezni az evangéliumot, mert azt egész kicsi koruktól teljes mélységében meg tudják érteni. Persze nem biztos, hogy azonnal reagálni is fognak rá, de megérteni meg tudják és Isten világosságot tud nekik adni, amennyiben nem kizárólag vasárnap hallják ezt az üzenetet a gyülekezetben, hanem napi szinten látják megélve otthon is.

Hívő szülőként gyermekeink evangélizálása és tanítványozása az egyik legfontosabb szellemi feladatunk. Nem szabad másokra bízni, mert ez a mi feladatunk, amivel Isten minket bízott meg.

Ismerőseink, barátaink és a segítségre szoruló ismeretlenek megtérésén is nekünk kell munkálkodnunk. Ha megtérnek, nekünk kell tanítványozni őket. Ez az evangélizáció fővonala. Erre készülünk hétről hétre a gyülekezetben. És bár a misszió és a tanítványozás egyéni feladat; a közösség is fontos, hogy az egyes hívők egy egészet alkothassanak. Mindegyikünk mögött kell, hogy legyen egy olyan gyülekezet, amely figyelembe veszi, hogy mi és mi nem a gyülekezet, és ennek megfelelően hátteret biztosít mindahhoz, amit az egyes hívőkre bízott az Úr.

A gyökér-kezelt gyülekezet vajon megvalósítható? Rajunk áll: rajtam és rajtad. Ne mondjuk, hogy már megszoktuk, ahogy van... hogy nekünk így kényelmes a gyülekezeti rendszer... hogy túl zsúfolt az életünk és túl kevés a pénzünk ahhoz, hogy bármi többet tegyünk az elveszettekért... hogy nem a mi feladatunk az evangélizálás és a tanítványozás, mert nem vagyunk rá képesek...

Isten elvárja tőlünk, hogy az életünket az Ő Igéjéhez igazítsuk. Ő késszé is tesz, hogy a feladatunkat elvégezhessük. De ezt nem teszi meg előbb, csak amikor hitben és engedelmességben elindulunk és elkezdünk úgy gondolkozni a gyülekezetről és úgy érezni az elveszett emberek iránt, ahogyan az Úr Jézus teszi.

Ne várd, hogy mások változzanak: változz te, mert az Úr téged akar ott látni, ahol a helyed van!

Abban a szolgálatban, ami Tőle van, nem abban, amit te találsz ki magadnak. Ne legyél elfoglalt az Úrért- Neki nincsen szüksége áldozatra. Az engedelmesekkel viszont együtt munkálkodik, és Ő megáldja, amit Vele együtt teszünk, s lesz gyümölcse a munkának. Ne várd el, hogy a gyülekezet adaptálja a gyökér-kezelt struktúrát- adaptáld te a saját családodban, és akkor valami el tud indulni...

Ha a szívünk teljesen Jézusé, akkor a családi életünkben az igei rend kell érvényesüljön. Gyökér-kezelt családjainkból nagyon hamar felépülhet egy egészséges gyülekezet, amely képes hatékonyan elérni a világot és tanítvánnyá tenni azokat, akik hisznek. Ez az a feladat, ami ránk lett bízva.

Jézussal együtt otthagyni a 99-et és elmenni az egyért, hogy az ne legyen tovább elveszett.

Ez a dal erről szól, nekem most nagy kedvencem:



19 megjegyzés:

  1. Érdekel, hogy mit gondoltok: ha van véleményed a célt tévesztett gyülekezetről, írd meg!

    Elképzelhető, hogy a közeljövőben egy ideig megint nem lesz netünk, így ha hozzászólást küldtél, akkor kérlek, hogy legyél türelemmel: valószínűleg nem veszett el, amit írtál, csak még nem tettem közzé, de amint lehet, reagálok.:)

    VálaszTörlés
  2. Csodálkozom azon, hogy ketten is jelölték a "nem értek egyet" kategóriát :(

    pepita

    VálaszTörlés
  3. pepita, én nem csodálkozom ezen. Ha mindenki egyetértene, és ugyanígy gondolná, akkor nem kellene erről blogolni...:) Engem az foglalkoztat, hogy aki 'nem ért egyet', az milyen más megoldást tud a krónikus gyülekezeti problémákra. A gyökérkezelésen kívül. Igei alapon.

    VálaszTörlés
  4. Hú, Eszti, ez nagyon-nagyon jó írás! Alaposan végiggondolt, jól felépített. Egyetértek mindennel, csak az a mondat tűnt egy kicsit kidolgozatlannak, amit az elején írtál:"A hívők családban élnek. Tehát a gyülekezet családokból áll. Mint ilyen, a család az alapegység, vagyis a családok szellemi jóléte és életminősége adja meg a gyülekezet szellemi színvonalát." Én kicsit úgy érzem, ezzel azt állítod, hogy a gyülekezet csak családban élő emberekből áll. Persze nyilván vannak mindenkinek rokonai, de szerintem teljesértékű "búza" lehet egy magányos idős testvér, esetleg egy olyan ember, akinek a családja még nem tért meg, nem követi őt a gyülekezetbe. Persze nekik is elsősorban a körülöttük élők felé van elhívásuk. Ne haragudj, nem akartam szőrszálhasogató lenni. Szerintem még el fogom olvasni párszor, mert elég tömény gondolatokat írtál le. De olyan jó erről gondolkodni. Köszi! :)

    VálaszTörlés
  5. leda, igazad van. Ezen a pár mondaton én is sokat gondolkoztam, még utólag is... Valóban félreérthető, de nem tudtam másképpen megfogalmazni. Azt akartam, hogy ez mindenképpen belekerüljön, bár nem fejtettem ki eléggé. Amit mondani akartam mindezzel, az annyi, hogy mindenkinek van családja és a család az az alapegység, amelyre Isten hatást akar gyakorolni.

    Szerintem az egyedülálló is családos, mert ameddig nem házas, addig a szülei és a tesói (ha vannak) a családja. Ha valaki özvegy, akkor is lehetnek gyerekei, vagy testvérei. Ha árva, akkor is vannak, akik felnevelték. Szerintem nagyon kevés olyan ember van, akinek senkije nincsen. Viszont sok olyan van, akivel -bár van neki, de- nem gondol a családja.

    Nem azt akartam mondani, hogy egy ember csak akkor lehet búza, ha van családja. Vagy hogy akinek a családtagjai nem hívők, az nem teljes értékű búza. A búzaság semmiképpen sem a családi háttér függvénye!

    Amit mondani akartam, az az, hogy úgy hiszem, Isten nem csupán egyénekben, hanem családokban gondolkozik. Ha volt családod, vagy ha lesz, vagy ha van, akkor Isten szemében családos vagy.

    Azért tartottam fontosnak erről írni, mert gyülis szinten leginkább individuumokban szeretünk gondolkozni. És ezzel szerintem eltávolodtunk Isten gondolataitól, mert elvesszük az élét annak a természetellenes helyzetnek, amikor valaki egyedül jár gyülekezetbe.

    Ha a család a természetes alapegysége a gyülekezetnek, akkor mindazokat, akik özvegyek, vagy felemás igában élők, akiknek a házastársai vagy a gyerekei nem járnak gyülekezetbe, szóval mindezeket különleges gondoskodással fogjuk körülvenni, mert hiszen ők nehezebb helyzetben vannak. Mert a család a természetes. Tehát nem fogjuk elfogadhatónak és helyén valónak tartani a család nélküliséget: nem fogjuk közönyösen tudomásul venni, hogy más testvérekkel kapcsolatban ez van. Helyette fel fogjuk vállalni azokat, akik valóban család nélkül élnek (meglátogatni, bátorítani, kapcsolatot építeni velük).

    Mivel a család az alapegység, azok, akiknek nem hívők a családtagjaik, bátorítást nyernek intenzívebben munkálkodni a saját házuk népe megtérésén- nem fogják feladni, nem fognak könnyen lemondani az övéikről.

    Az általad idézett rész tehát a család nélküliekhez való hozzáállásunkról szól, nem pedig arról, hogy valakit elfogadunk-e teljes értékű búzának. Inkább viszonyulás és feladat, mint identitás kérdése.

    VálaszTörlés
  6. És nem haragszom, leda. Inkább értékelem a szőrszálhasogatást, mert nagyon szeretek együtt gondolkodni.:)

    Köszönöm a szépet és jót, amit a bejegyzésről írtál. Istené minden dicsőség! (hiszem, hogy Ő inspirált.)

    VálaszTörlés
  7. Kedves Eszti!

    Jó volt olvasni ezeket a gondolatokat.
    Bennem összekapcsolódott azzal, amin pár napja elgondolkoztam a Magvető példázatával kapcsolatban. Ott szó van a sziklás ill. a tövises helyre hullott magról. Ezek olyanok, akik "hallják az igét" és "örömmel fogadják", de nincs bennük gyökere ill. a gondok és a gazdagság csábítása megfojtja. Na de hol vannak ezek az emberek? Számomra megdöbbentő volt, de oda jutottam, hogy a gyülekezetekben. Hiszen ma eleve sokak gyülekezetekbe meghívva hallják a igét és ha "örömmel fogadják" akkor a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ott is maradjanak. Persze üldöztetés esetén már felszínre kerül a dolog, de manapság ilyen nálunk azért nincs komolyan és a gyülekezetek mindent elkövetnek, hogy ezek az emberek jól érezzék magukat és ne szembesüljenek azzal, hogy "nincs gyökerük". (elnézést mindenkitől az általánosító kijelentésekért, tudom, hogy nem egyformák ebben a gyülekezetek, én több helyen tapasztalt tendenciákról beszélek).
    Ami sokszor még nehezebb, hogy hívő szülők nem hívő gyermekei számára igyekszünk "otthonossá tenni" a gyülekezetet. Legyenek olyan programok, ahol jól érzik magukat, olyan zene, amit szívesen hallgatnak, stb.
    És jót teszünk ezzel? Meggyőződésem, hogy nem. De mintha feltételeznénk, hogy Isten kevésbé szereti a gyermekeinket, mint mi. Gyakorlatilag - bár ezt valószínűleg egyik szülő sem gondolja végig - az Ige igazságától és ezáltal Istentől akarjuk "megvédeni" gyermekeinket. Pedig az Ő igéje "élő és ható" és "nem tér vissza hozzá üres kézzel". Nekünk sokszor csak hagyni kellene, hogy hasson és ne igyekezzünk "lájtossá" tenni. Isten irgalmazzon gyermekeinknek és védje meg őket a mi "jószándékunktól". Hiszem, hogy Ő hatalmasan szerető Úr és gyermekeinket is leginkább az Ő kegyelmére bízhatjuk.

    Attila

    VálaszTörlés
  8. Attila, köszönöm, amit írtál, nagyon építő volt. Sajnos a pokolhoz vezető út a hívő szülők jó szándékú távol-tartásával van kikövezve. Tudom, keményen hangzik, de én ezt látom magam körül.

    Kínosan ügyelünk arra, hogy a fiatalokat bent tartsuk a gyülekezetekben, s mindent elkövetünk azért, hogy jól szórakozzanak. Mindezt ahelyett, hogy szeretetteljes és nyílt beszéddel odavezetnénk őket a kereszthez. Nem értjük meg, hogy azzal, hogy a gyülekezetet akarjuk a fiatalok világias igényeihez igazítani, mi magunk akadályozzuk meg, hogy megértsék: a hívőség nem egy jó buli, hanem egy életre szóló döntés, ami valami nagyon küzdelmes, de dicsőséges életútnak a kezdete.

    Úgy hiszem, ha nem Isten játékszabályai szerinti valódi szentségre, valódi szeretetre és valódi szolgálatra rendezzük be a gyülekezeteinket, akkor nem várhatjuk, hogy Isten megáldja azt, amit nélküle, a saját fejünk szerint teszünk.

    VálaszTörlés
  9. Attila, a magvetős gondolataidon mélyebben el kellett gondolkoznom, és végül a gondolatokból írtam egy új bejegyzést a hozzászólásodra reagálva.

    Ha szeretnéd elolvasni, itt találod (a címet be kell másolni a keresőbe, mert hozzászólásban nem tudok linket elhelyezni):

    http://fiukahajoban.blogspot.com/2011/06/gondolatok-magvetorol.html

    VálaszTörlés
  10. "Az én hitem azon múlik, hogy Istennek mennyire szánom oda magamat," irod...
    Ef. 2:8 - Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez (a hit).
    Roma 12:3 A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.
    Fil. 3:21 - aki az ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.
    A Biblia szerint a hit Isten ajandeka, ajandekait szabadon szuveren akarata szerint osztja, kinek mennyit, a hit nem mindenkie, es vegul: az en jarasom azon mulik, hogy a bennem lakozo Szentlelek mennyire vet maga ala valakit. Mert ugye O az Ur, mi pedig megvasarolt, most mar orokre neki ados rabszolgak vagyunk. Nem szolgak, hanem ragszolgak. Es a rabszolga pontosan teljesiti ura akaratat, kulonben...
    Nem hiszem, hogy Isten egyetlen gyermeke sem ott lenne, ahol pont Isten akarja, hogy legyen.
    Kulonben Isten nem szuveren, hanem ragja a kormet, hogy nem az van amit O akar.
    Mindenhol, mindenben, PONT az van, amit O akar.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írtad:

      "az en jarasom azon mulik, hogy a bennem lakozo Szentlelek mennyire vet maga ala valakit"

      Ez részben igaz, részben pedig nem. Attól függ, mit értünk az 'én járásom' alatt. Ha a megszentelődés folyamatát nézzük, akkor igazad van: a Szentlélek formál minket és vezet bele helyzetekbe. A szellemi növekedésünk generátora és szavatolója is Ő.

      Viszont, ha az 'én járásom' alatt az én saját döntéseimet értem, akkor nem igaz, hogy az mind azon múlik, hogy a Szentlélek mennyire vet maga alá engem. A Szentlélek mindig a 100%-os alávetettség elérésére törekszik az életünkben, és nem Rajta múlik, amikor nem ez valósul meg. Én vagyok az, aki odaszánom magam (vagy nem teszem); én vagyok az, aki egy adott kísértésben kitartok (vagy nem); én vagyok, aki nem járok bűnben, hanem az igazságnak engedek (vagy éppen fordítva).

      Ha a Szentlélek inspirálására hallgatok, akkor jól fogok dönteni, és bár ezt nem egyedül teszem, hanem a bennem élő Szentlélek munkálkodása következtében vagyok képes rá, DE a döntéseket mégsem a Szentlélek hozza bennem, hanem én hozom azokat az Ő inspirálására.

      Az Ige is erről beszél: az apostolok éppen ezért szólítanak fel annyiszor és annyi módon, hogy MI szánjuk oda magunkat Istennek eszközeiül, MI forduljunk el a romlott nemzedéktől, MI ne lopjunk, MI ne igazodjunk a világhoz. Ha nem mi tennénk ezeket a dolgokat, hanem kizárólag a Szentlélek munkájától függne, hogy adott helyzetben hogyan fogunk reagálni, akkor értelmetlen lenne ilyeneket mondania.

      Törlés
    2. Írtad:

      "Mert ugye O az Ur, mi pedig megvasarolt, most mar orokre neki ados rabszolgak vagyunk. Nem szolgak, hanem ragszolgak. Es a rabszolga pontosan teljesiti ura akaratat, kulonben..."

      Igaz, de nem csak szolgák, hanem fiak és örökösök is vagyunk! Szabad döntésünk van, mint egy örökösnek és szabad akaratunk is. Kötelesek vagyunk szolgai (vagy fiúi?) engedelmességgel engedelmeskedni annak, Akinek a szolgáivá tettük magunkat - vagyis Istennek (aki Atyánk). DE képesek vagyunk máshogyan dönteni, és az onnantól már messze nem Isten akarata akkor, hanem a miénk.

      Az Ige beszél arról, hogy az Úr fegyelmezi a fiait. A fegyelmezés mindig az engedetlenségre vonatkozik - ki fenyítene engedelmes fiakat? Engedelmes az, aki az Úr akaratát teszi. Nyilván, ha minden az Úr akarata lenne, akkor az effajta különbségtételnek nem lenne értelme, hiszen lehetetlen lenne engedetlenkedni.

      A hozzászólásod első gondolatára visszaugorva én a fiúi engedelmességet emelném ki a rabszolgaival szemben. A rabszolga kényszerből engedelmeskedik, a fiú viszont az apja iránti szeretetből. Nekünk nem muszájból kell engedelmeskedni, hanem azért, mert szeretjük azt, Aki minket előbb szeretett. Ennek a szeretetnek a megnyilvánulása az, hogy megtesszük, amit parancsol. Ilyen értelemben tehát nem kényszer, illetve nem külső kényszer motivál, mint a rabszolgákat. Tudom, hogy az Ige hoz másfajta analógiát is, de amit az előbb írtam, az is igaz igei alapon.

      Törlés
    3. Írtad:

      "Nem hiszem, hogy Isten egyetlen gyermeke sem ott lenne, ahol pont Isten akarja, hogy legyen.
      Kulonben Isten nem szuveren, hanem ragja a kormet, hogy nem az van amit O akar.
      Mindenhol, mindenben, PONT az van, amit O akar."

      Ezzel a résszel nagyon nem tudok egyet érteni, ez így nem igei.

      Isten nem az Ő robotjainak teremtett minket. Mindegyikünk képes máshogyan dönteni, mint ahogyan az Úr akarja, és a bűnünk éppen az, amikor ezt megtesszük.

      Ha a Földön minden keresztény pontosan ott lenne, ahol Isten akarja, hogy legyen, akkor nem lenne felemás iga, válás, gyülekezeti szakadás, testvérharc stb., mert akkor a hívővé válás egyfajta garancia lenne az automatikus isteni vezetésre. Ez messze nem így van, egyrészt, mivel a hívőknek is van szabad akaratuk, másrészt, mivel nekik sem szól hallhatóan az Úr: oda kell figyelni, el kell csendesedni, meg kell vizsgálni, amit a szívünkben hallunk, vagyis adott esetben dolgoznunk kell azért, hogy Isten vezethessen. Ez a vezetés senki életében nem automatikus.

      Ezek miatt pedig igenis lehetünk máshol, mint ahol az Úr látni akar és tehetünk olyan dolgokat, ami Neki nem tetszik. És ha megtesszük, és továbbmegyünk az engedetlenségben, akkor tapasztalni fogjuk Isten fenyítését. Ő csak a fiakat fenyíti - de miért is kellene fenyíteni minket, amikor mindig pontosan ott vagyunk, ahol Isten látni akar? Nyilván nem így van.

      Az Úr szuverenitása abban áll, hogy Ő tud mindenről és egyedül Ő kontrollálhat mindent. A természetben ez valóban mindenhol így működik, mert Neki minden szót fogad: az állatok, a növények, a természeti jelenségek és az ég csillagai - csak az ember, mint csoport nem. De Ő mégis MEGENGEDI, hogy mindegyikünk a szabad akaratát használja - még a hívők is!

      Nem arról van szó, hogy minden egyes lépésünk az Ő jó terve, hanem arról, hogy Ő most még megengedi a gyermekeinek, hogy hibázzanak - ugyanúgy, ahogyan megengedi azt is, hogy bizonyos térdek ne hajoljanak meg Neki. Nem lesz mindig így, mert lesz majd idő, amikor minden tettünk Őt fogja dicsérni ott a mennyben. És minden térd meg fog hajolni Előtte, és akkor tényleg az Úr akarata lesz meg mindenhol mindenben. De most még nem minden van Isten akarata szerint. Ő megengedi, hogy így legyen, mert kegyelmes Atya, Aki a bukásainkon keresztül is formál bennünket.

      Törlés
  11. Eszti,
    Fokuszpontrol beszelsz, de az igazit kisse hianyolom a bejegyzesbol: magaj Jezus Krisztust, akinek neverol neveztetunk.
    Mate 20:28 - Mint ahogy az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért." Egy kicsit mintha mindent mi kellene csinaljunk. Pedig O mindent megcsinalt, es meg is fog, hisz csinal is, vagy nem? Mi magunk csinaljuk?
    Jezust behivni az eletbe? Akkor mit is kell hirdessunk a hitetlennek, mit kell tegyen? Higyjen, vagy valasszon, vagy engedjen, vagy nyisson, vagy fogadjon? Vagy esetleg szulje ujja magat es tamassza fel magat?
    Jezus mar nem szabadito, dicso lovag, aki berugja a sziv ajtajat, es megszabadit attol, akinek a rabsagaban talal, sajat reszere rabul ejt, igat rak rank es szabadlabra helyez? Vagy nem voltunk halottak es rabok Elotte?
    Minden valodi hivo engedelmeskedni akar Istennek? Nem teljesen igy irja.
    Gal. 5:16-17 - Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek.
    Egy ujjaszuletett hivo sem tudja, mit fog tenni egy adott helyzetben/kisertesben. Ha vetkezik, Isten hagyjta, o pedig a teste kivansagat teljesitette, annak a testnek amitol mashol Pal is szivesen szabadult volna, de nem tudott. Ha nem vetkezik, Isten megtartotta a kisertesben, es a Lelek akarata teljesult.
    Ezert soha de soha nem azt tesszuk amit szeretnenk: ha vetkezunk, azt tettuk amit a testunk kivant de a lelkunk nem, ha igazsagot cselekszunk, azt tesszuk amit a lelkunk kivant, de amit a testunk nem.
    Es e folott a jatek folott, es a csalard sziv folott is Jezus az Ur!
    Egyedul Ove a dicsoseg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, egyedül Jézus Krisztusé minden dicsőség!

      Nem is gondolom úgy, hogy mindent nekünk kellene csinálnunk, de azt gondolom, hogy van dolgunk, ami ránk van bízva.

      Igazság szerint gyülekezeti szinten már most is igen sok program szerveződik. Megyünk és mindenféle rendezvényeket és evangélizációkat szervezünk és hívogatunk a gyülekezetbe és vannak gyerekcsoportok és ifi alkalmak és ilyen-olyan felnőtt csoportok stb. Tenni tehát már most is teszünk: a poszt éppen arról szólt, hogy nem a megfelelő dolgokat tesszük és ez okozza a gyülekezeti problémákat.

      Természetesen Isten már elvégzett értünk mindent, ami a megváltásunkat és szellemi-testi-lelki boldogulásunkat illeti, és az Úr Jézus áldozatának jelentőségét semmiképpen nem akarom elhomályosítani. Amit Ő elvégzett, abban nincs hiba, de amit mi teszünk, abban van - ezért is írtam erről. Úgy hiszem, hogy amit ránk bízott, az rajtunk múlik, és ha nem a megfelelő dolgot tesszük, akkor képesek vagyunk akadályozni az Ő országa épülését.

      Hogy mit kell tegyen a hitetlen?

      Hinnie kell Jézus Krisztusban, el kell fordulnia a bűneitől, oda kell szánnia magát az Úr követésére. Igen, ebből úgy tűnik, hogy a hitetlennek a megmeneküléshez tennie is kell, de még ehhez is Isten ereje kell, hiszen a Szentlélek munkája nélkül nem lennénk képesek jól dönteni.

      "Jezus mar nem szabadito, dicso lovag, aki berugja a sziv ajtajat, es megszabadit attol, akinek a rabsagaban talal, sajat reszere rabul ejt, igat rak rank es szabadlabra helyez? Vagy nem voltunk halottak es rabok Elotte?"

      De, azok voltunk. Jézus azonban nem egy rámenős lovag, aki mindent elvégez és akaratunk és személyes döntésünk ellenére jókedvéből mindenkit üdvözít. Az Ő áldozata mindenki számára LEHETŐVÉ TESZ egy Istennel való kapcsolatot és mennyei örökséget. Ő azóta is munkálkodik a Szentlélek által, hogy az emberek Hozzá térjenek, de ez egy olyanfajta hatalmas lehetőség, amivel ha nem élünk, Jézus nem fogja berúgni az ajtónkat és erőszakot venni az akaratunkon. Mert Ő nem ilyen. Inkább szelíd hangon szól és magához hív és vonz bennünket. Én így látom.

      Az engedelmesség a valódi hívőség jele?

      Igen. Nem azt értem ez alatt, hogy aki sohasem követ el bűnt, egyedül az nevezheti magát kereszténynek. Hanem azt, hogy akinek 'megtérés' után nem változik meg radikálisan a bűnhöz való viszonya, annak a megtérése körül komoly gondok vannak. Igen, úgy hiszem, hogy ha valaki hívő létére nem SZERETNE engedelmeskedni az Úr Jézus parancsainak és nem AKARJA megőrizni magát a bűntől, akkor annak a hite megkérdőjelezhető - az Ige is ezt állítja.

      1Jn. 5:18
      "Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát és a gonosz nem illeti őt."

      A test és a lélek viaskodik ugyan, de mi nem vagyunk a test rabszolgái, hogy a testnek kívánságait tegyük: szabadok vagyunk a bűntől, nem rabjai annak.

      A viaskodásunk valóságos, de a csata nem erősen kétesélyes, ahogyan írtad. Nem szükséges elbuknunk: ha Isten Szentlelkére hallgatunk, akkor meg tudjuk magunkat őrizni a bűntől, s a kísértésekből győztesen kerülünk ki. Akkor bukunk el, amikor nem hallgatunk Istenre és nem a Szentlélek vezet.


      Pálra hivatkoztál: nem tudom, melyik Igére gondolsz, de érdekel. Hogy a testből szabadult volna, az igaz, de nem a bűn miatti küzdelem miatt, hanem azért, mert erősebben vágyódott a mennybe, mint amennyire a földi életét szerette. Ugyanakkor azt is írja, hogy ha a földi élet számára a további szellemi munkálkodást jelenti, akkor nem tudja, melyiket választaná...

      Törlés
  12. Egy kerdes: Isten akarata ellenere enged meg dolgokat (tehetetlen, nem szuveren az emberek folott is, a gonoszok folott is), vagy akarattal? A megengedes szo behelyettesitese az akarni helyere nem visz sehova. Isten Krisztus megoleset nem megengedte, hanem akarta, es eleve elrendelte. Ido elott megfekezte, amikor nem akartak megtenni, megis megtetette veluk. (igehely, igevers van!)
    A Westminsteri hitvallasbol:
    4. Isten mindenható ereje, kifürkészhetetlen bölcsessége és végtelen jósága gondviselésében olyan teljes mértékben nyilvánul meg, hogy még az első bűnesetre, valamint az angyalok és emberek minden más bűnére kiterjed. Nem csak egyszerű megengedés által, hanem egy olyan megengedés által, amelyhez kapcsolódik a legbölcsebb és leghatalmasabb korlátozása, és az ily módon való igazgatása és kormányzása a különböző korokban, az ő szent céljai érdekében. Így a bűnösség egyedül a teremtménytől származik és nem Istentől, aki a legszentebb és legigazságosabb lévén, sem szerzője, sem jóváhagyója nem lehet a bűnnek.
    Pal kuzdelmevel kapcsolatosan a klasszikus Roma 7re gondoltam.
    A szabad akaratra es arra, hogy mit csinal az ember, arra kene dobni par Ctrl-F-et a Bibliaban! (Nem arra, hogy mit kellene csinaljon az ember, vagy mi varatik el tole, hanem hogy mit csinal valojaban).
    En nem talalok egy szikra szabad akaratot sem az Efezus 2:1-10ben, sem a Roma 5-10ben, sem 1Kor 2 vagy 12ben, sem Galata 5ben, sem Titusz 3ban. Csak ket fele uralmat latok, ket fele Urat, hatalmat es megszallast. Mindenki igat hord, mindenki rabszolga, mindenki megszallott. Az akarat szabad, de csak idezojelben, mert a akarat a termeszet hajlamait koveti, mi pedig szuletestol bunosek vagyunk.
    Ugyancsak a Westminsteri Hitvallasbol:
    1. Isten az örökkévalóságból, akaratának legbölcsebb és legszentebb tanácsvégzése által szabadon és változhatatlan módon elrendelt mindent, ami lesz. Mindent elrendelt, de nem szerzője a bűnnek, nem is kényszeríti a teremtményeit, hogy azok akaratuk ellenére cselekedjenek, és a másodlagos okok szabad voltát sem veszi el, hanem megerősíti.
    Az egesz hitvallas itt:
    http://www.reformatus.net/westminsteri-hitvallas#5
    Az 1689-es baptista hitvallas, ha maskent nem, emailen, barkinek aki keri (tothmiklos@yahoo.com) Egy kicsit lehet kulonbozni fog a mai hitvallasoktol, de vajon melyik az eredeti?
    Bekesseget!

    VálaszTörlés
  13. A Westminsteri hitvallás 4. pontjával abszolút egyetértek. DE itt is a megengedés szót használja.:) Ilyen értelemben képzelem én is el a dolgot.

    Ugyanakkor a Róma 7 nem mindenki szerint vonatkozik egy újjászületett hívőre. A Róma 5-8. részei a nagy kontextus, és abból éppen az derül ki, hogy aki a bűn szolgája, az nem megváltott. A bűn szolgasága és az Istennek odaszánt élet nem fér meg egy csárdában: ez a rész erről szól. A Róma 7-ben Pál a múltbeli harcairól ír (egy megtérés előtti ember vergődéséről), és nem arról, hogy ő maga újjászületett emberként még mindig a bűn szolgaságában gyötrődik. Ahogyan írtad: kétféle uralom van. Nem lehetsz a bűn szolgaságában is, meg Isten felszabadítása alatt is.

    Valóban kétféle uralom van, de a kétféle uralomnak kétféle természete is van. Az egyikben egyfajta sínylődő rabszolgasors jut osztályrészül az embernek, amiben a kényúr tönkretehet és tönkre is tesz. A másikban örökös, fiú és többé nem szolga leszel! Igen, szolga maradsz bizonyos értelemben, de Isten nem vesz erőszakot olyan módon az emberben, mint ahogyan az ördög teszi. Nem leszel megszállott, és ezt az is bizonyítja, hogy Pál és a többi apostol folyamatosan emlékezteti a híveket arra, hogyan éljenek, hogyan fussák a futásukat, hogyan igazítsák a gondolataikat és a cselekedeteiket az újjászületett 'státuszukhoz'. Arra hívják fel a figyelmüket és szólítják fel őket, hogy mit kellene tenni: életbevágó tudni, hogy mit kell tennünk! Nem oktalanság tehát cselekedetekről beszélni és bátorítani magunkat és egymást, hogy tegyük meg, amit Isten elvár tőlünk.

    Születéstől bűnösek vagyunk, de hála az Úrnak, megszabadultunk a bűn uralma alól! Nem vagyunk kiszolgáltatva a bűnnek.

    A westminsteri hitvallás 1. pontja kérdéseket vet fel bennem: ha Isten mindent elrendelt, ami lesz, akkor ebbe a bűn is beletartozik. Hiszek Isten rendelésében, hiszem, hogy Ő az mindenható Úr minden fölött, de azt az értelmezést nem tudom elfogadni, hogy Ő rendelte a bűnt is.

    VálaszTörlés
  14. Megszabadultunk, vagy megszabadittattunk?
    Megbekeltunk, vagy megbekeltettunk?
    Nem vagyunk kiszolgaltatva... De akkor miert vetkezunk? Mit kell tenni, hogy tobbet ne? Kinek sikerult azt megtenni idaig, tudomasod szerint?
    A Roma 7 az ujjaszuletett Palrol szol. Sajnos.
    Lasd Sproul JR eloadasat itt:
    http://www.christianity.com/ligonier/
    (a penteki lapon, Why do Christians still sin cimmel).
    Ja, es a tobbi eloadast se felejtsd el (a csutortoki elso harmat kihagyhatod, de a nevek es a cimek is segiteni fognak a dontesben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megszabadultunk, mert megszabadítottak minket!
      Békességet nyertünk, mert Isten megbékéltetett minket önmagával.

      Miért vétkezünk? Mert a test még nem nyert teljes megváltást. Az még várat magára kicsit. Addig, ameddig az bekövetkezik, harcunk lesz a testtel, de ez a harc egy megerőtlenült test ellen folyik: Krisztus megváltása megtörte a test erejét fölöttünk, így már nem vagyunk arra kárhoztatva, hogy vesztes csatákat vívjunk a testtel. A Római levél többek között erről szól.

      Messze nem arról van tehát szó, hogy a test bármikor legyűrhet minket. Az újjászületett embert akkor gyűri le a test, ha nem szellemben jár: vagyis ha önmagát ÖNSZÁNTÁBÓL újra a test igájába hajtja azzal, hogy nem őrzi meg magát a bűntől.

      "Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban? Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ővele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele eggyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is leszünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ővele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól." (Róma 6:1-7)

      Nem, Miklós, a Róma 7 nem egy újjászületett embert ír le.
      Lásd az alábbi cikket Mike Morrow-tól:
      http://gfmanchester.com/2012/01/17/the-romans-7-man-by-mike-morrow/
      (A cikk végén van egy nagyon jó előadás Kevin Williams-től pont ebben a témában, ajánlom figyelmedbe: jóval átfogóbban mutatja be az Igéből, hogy miről is van szó, mint a cikk.)

      Törlés