Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2010. január 30., szombat

Emlékszel még?



Jubilálok. A Fiúk a hajóban blog éppen ma egyéves!! Nekem nagyon telt volt ez az év: sok minden változott bennem és néhány dolog körülöttem is, amióta megírtam az első bejegyzést. A mai poszt amolyan visszaemlékezős. Többek között azért is, mert valószínűleg nem vagytok sokan, akik a kezdetektől követitek a blogot és még emlékeztek, hogyan indult. Meg nem is mindent írtam le akkor az indulásról, de majd most... :)

Már a név választása is egy furcsa sztori volt. Emlékszem, hogy napokkal az indulás előtt épp valamit csináltam, de közben járt az agyam mindenfélén. Akkor már egy ideje gondolkoztam, hogy blogot kellene indítani, de nem tudtam eldönteni, hogy Isten noszogatása ez bennem, vagy az ismeretlen terület hívogat: hogy emberi-e vagy felülről jön. Aztán egyszer hirtelen bejött a fejembe, hogy 'fiúk a hajóban'. Először nem értettem, hogy ennek mi értelme van, és még mosolyogtam is, meg csóváltam a fejem, hogy ezt aztán senki sem fogja megérteni, kellene valami más inkább, valami találóbb, olyan, mint pl. 'A mi otthonunk' vagy 'Tücsök és mazsola' vagy a 'Zimonyi klán blogol', mert akkoriban ezeket olvastam és egyszerűek, mégis sokatmondóak voltak a számomra. Mindenestre a Fiúk a hajóban név csak nem akart kimenni a fejemből, és határozottan éreztem, hogy ez lesz az- de akkor még fogalmam sem volt, hogy ez a blog azzá válik, ami ma: emberek által olvasott lelki hellyé. Mindenesetre nagyon örülök ennek.

Azért az vicces volt, amikor először jelenítette meg a netes kereső a blog nevét hosszú ékezetek nélkül. (igen, úgy írtam be, ahogy van...)
Így nézett ki: fika hajban- és persze nem jelenítette meg a blogot.:)

Úgy gondoltam, hogy megleplek benneteket három archív felvétellel a régmúlt napjaimat idézendő... hú, ez nagyon történelmien hangzott. :D Ez a három a blog első hónapjának termései közül való. Ha van kedvetek, olvassátok el, nekem nagy élmény volt 'újraélni' a régebbi gondolataimat az által, hogy elmélyültem ezekben. De első olvasásra is érdekes lehet.


1. Az első bejegyzést 2009 január 30-án, pénteken tettem közzé. Egy bemutatkozó volt ez, amiből kiderült, hogy kikből áll a családunk, milyenek vagyunk, valamint az is, hogy miért hívom F.-nek a férjemet, amikor nem is ez a neve.:)

2. Néhány héttel később a nevelésről is blogoltam egyet. Azért választottam most ezt, mert egyrészt nagyon rám jellemző stílusban íródott, másrészt, mert még mindig nagyon időszerű- talán másoknak is, de leginkább most nekem.

3. Mivel akkoriban már komolyan döntöttünk az otthonoktatás mellett, így készült egy poszt arról is, hogy miért gondolom azt, hogy ez a jó nekünk. Habár akkor még csak kívülről szemléltem az otthonoktatást, hiszen nem voltak még gyakorlati tapasztalataim, azért az itt fesorolt célok azóta is megmaradtak. Bár ma már kicsit mosolyognom kell a nagy otthonoktató öntudatomon és a kategórikusságomon: ezekben megváltoztatott az a helyzet, hogy már nem csak beszélek róla, hanem csináljuk is... :)

Nem is tervezem hosszabbra nyújtani: olvassátok el ezt a három posztot, és ha van kedvetek, akkor írjátok meg, hogy mit gondoltok.

Köszönöm, hogy itt vagytok, hogy velem tartotok, hogy olvastok. Köszönöm a visszajelzéseket, a bátorítást, az egyet értést, az ellenvéleményt- mind hozzátettek a bloghoz, és külön-külön is sokat jelentenek!

Isten áldjon meg benneteket!

Szeretettel:

Eszti





("Gondolkodom, tehát blogolok."
Persze nem gondolom, hogy aki nem blogol, ne gondolkodna...)




11 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt olvasni ezt a kis visszaemlékezést! Már csak azért is, mert nem a legelejétől vagyok hűséges olvasód...
    Mostanában nagyon keveset kommenteltem, ennek a krónikus időhiány mellett másik, sokkal nyomósabb oka van: jelesül az, hogy amikor elolvasok egy posztot, már indulna is a kezem, hogy megírom, mit gondolok, aztán abba is marad a mozdulat, mert gondolkodnom KELL! Ily módon végül a kommentek mindig elmaradnak, mert sokszor igen hosszú ideig vissza-visszatérnek gondolatok, amiket meg kell rágnom magamban...
    Azt hiszem, ez a blogod valóban "lelki hely"-jé vált számomra. Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. Ha tudnád milyen jól esik, hogy ezt leírtad...!:)

    Tudod, Gabka, többször gondolkoztam már azon, hogy vajon olvasol-e még egyáltalán. Sokat jelent, hogy leírtad, mi megy végbe benned. KÖSZÖNÖM! Puszillak.

    (Ha már itt tartunk: én is olvaslak ám. Gyakran szeretnék hosszút írni válasznak a blgodba, amit aztán nem írok meg, máskor pedig annyit írnék, hogy "ja, igazad van, jól látod!", de ez meg olyan furin adja ki magát egy kommentben... )

    VálaszTörlés
  3. Gratula a szülinaphoz! Jó,hogy belevágtál!
    HajniM

    VálaszTörlés
  4. Hát, ha már itt járunk én is úgy vagyok vele, mint Gabka. Van egy azonnali véleményem. Amíg leírom rájövök, hogy bizony a mondandódnak van egy mélyebb rétege... és így tovább, míg napok telnek el a gondolkodással.
    Még a vizsgátokkal kapcsolatos dolgoknál járok:) A lényegét leírom ide: Gratulálok. Örülök, hogy jól sikerült.

    Any

    VálaszTörlés
  5. Azt kérdezed, hogy emlékszem-e még? Igen, szinte minden cikkedre az elmúlt egy évben, ez azt jelenti, hogy érdemes :) És ha hitből teszed, akkor valóban van értelme.

    pepita

    VálaszTörlés
  6. Any, köszönöm.

    pepita, nem tudom, hogy hitből teszem-e. Sohasem kaptam konkrét elhívást a blog elindítására Istentől. De van mit mondjak, az jön, mégpedig hitből, meggyőződésből, belőlem, Istenből...

    Mostanában érzem úgy, hogy valami olyanná nőtt a blog, ami talán már hitből van, és Istennek kedves: mert már nem csak azért csinálom, mert van mit mondani, hanem mert úgy érzem, hogy meg kell tennem másokért- mert tudniuk kell, hallaniuk kell, nem hallgathatok. Ez persze a lelki/szellemi témákra vonatkozik, nem az oo-s meg egyéb mi-életünk bejegyzésekre.:)

    VálaszTörlés
  7. Még nagyon sok ilyen boldog évfordulót!!!
    Rendszeresen olvastalak,csak más gondjaim voltak...a többi a blogban...

    VálaszTörlés
  8. Már azt hittem, nem is hallok felőled többet. :) Örülök, hogy vagy, és hogy jól vagy.:) Üdv újra. :)

    VálaszTörlés
  9. Kedves Eszti, már régóta olvasgatom titokban mindkét blogodat. Sokszor kényszerített arra, hogy újra átgondoljak bizony dolgokat a gyerekeim nevelésével kapcsolatban. Bár vannak dolgok, amelyekben nem egyezik a véleményünk, azt hiszem a lényegben teljesen igazad van: a gyerekeink nevelése a mi dolgunk, nem szabad (és nem is helyes) ezt a fontos feladatot kiadni a kezeink közül.

    Nálunk Németországban egyébként nem engedélyezett az oo. Nem tudom, hallottál-e róla, de pont most volt egy érdekes eset itt: az USA-ban menekült státuszt kapott egy itteni oo-s család. Üdv, Ildi

    VálaszTörlés
  10. Szia Ildi, köszönöm amit írtál. A német helyzetről olvastam egy cikket pár hete. Tényleg nagyon gáz a helyzet, vagy a média ferdített kicsit? Az, hogy nem engedélyezett az oo, az azt jelenti, hogy Németországban megbírságolnak, ha oo-zol? Ezért elvehetik a gyerekeidet? Vagy bíróság? Mennyire durva ez szerinted? Vannak azért kiskapuk?

    Annyira nehéz elhinnem, hogy vannak olyan fejlett országok, amelyek ilyen módon korlátozzák a családokat a gyerekeikkel kapcsolatos jogaikban... olyan ez, mint egy diktatúrában. Nem szapulni szeretném az országot, ahol élsz, de nekem sokkoló, hogy van ilyen. Persze tudom, hogy nem mindenhol lehet szabadon oo-zni, de Németo- azért viszonylag közel van... Kicsit félelemmel is tölt el az, ami nálatok van, mert nem tudom, hogy ez a trend vajon nem fog-e errefelé is utat találni a törvényhozásban. Ha ez megtörténne, akkor bye-bye Hungary... :(

    Ha van kedved, akkor válaszolj emailben.

    A címem: fiukahajoban (kukac) gmail (pont) com

    VálaszTörlés