Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. augusztus 15., szombat

Melyik a fontosabb?



Mostanában foglalkoztatnak a prioritásokkal kapcsolatos kérdések több területen is.

Először is az Istennel való kapcsolatom szempontjából. A dilemma valahogy így hangzik: melyik a fontosabb, a bibliaolvasás vagy az imádság?

A lerázós válasz az, hogy természetesen mindkettő ugyanolyan fontos, hiszen egyik nélkül sem tud meglenni a keresztény, ha igazán kapcsolatban akar maradni az Úrral. Ebben van igazság, de azért belül mindegyikőnknek van egy szívbéli sorrendje, ami gyakran visszatükröződik a csendesperceink megszervezésében, vagy azon, hogy amikor egy rohanós napon borul a rend, akkor melyikre fordítunk inkább/szívesebben időt.


Eddig az Úrral töltött időmben az imádkozás volt előbb (időrendi sorrendben), az igeolvasás utána, és az idők során a hangsúly és a szívbéli sorrend is áttolódott inkább az imádkozásra. Észrevétlenül. Aztán az elmúlt hetekben volt egy olyan időszakom, amikor hanyagoltam ezeket a dolgokat, mert a szívemben nehezteltem az Úrra, amiért tőlem alázatot és szolgálatkészséget vár, a körülöttem élő keresztények nagyobb részének megalkuvó és/vagy fogyasztói hívői mentalitását és útjait látva viszont az Úr hosszútűrését érzékeltem. Úgy éreztem, hogy ez nem egyenlő bánásmód, de valójában a szeretet és az igazság hiánya volt ez bennem, ami éppoly nagy bűn az Ige szerint, mint a megalkuvás. Oda kellett volna mennem az Úrhoz szív-karbantartásra, de éppen az Úrral való kapcsolatápolásom eddigi módja volt az, ami akkor ettől távol tartott... Mert az imádkozás nehéz, ha nehéz az ember szíve, vagy haraggal van tele. Az Ige viszont szilárd és egyedül az igazság képes szabaddá tenni. Mivel viszont az én rutinomban az imádság megelőzte az igeolvasást, az imádságnál elakadva hetekig el sem jutottam a Bibliámig... Fura, pedig éppen ott volt a megoldás. Erre tegnap jöttem rá.


Arra jutottam tehát, hogy tényleg fontos és az Úrral való személyes kapcsolatunkhoz hozzátartozik az imádság. Hiszen enélkül hogyan is hordozhatna bennünket Isten? Hogyan tehetnénk le a terheinket, hogyan kaphatnánk személyes útmutatást, és vezetést, hogyan máshogy élvezhetnénk Isten jó jelenlétét, ha nem imádkoznánk? Az ima azonban a nélkülözhetetlensége ellenére óvatos bánásmódot igényel, mert több veszélyt is rejt magában az a hozzáállás, hogyha jobban szeretünk imádkozni, mint Isten Igéjében alaposan, hosszan, Istenre várva, nyitottan elmerülni.


Ezek a veszélyek:

- hamis istenkép kialakulása (amikor nem látjuk Istent szentnek, igazságosnak, törődőnek, szeretőnek vagy mindenható Úrnak, akinek joga van a dicséretünkhöz és az engedelmességünkhöz)

- érzelmekre építés az Úrral való kapcsolatban (vagyis úgy vagyok az Úrral, ahogyan éppen érzem magam érzelmileg: ha rossz a kedvem, akkor az Úr sem szeret, ha jó napom van, akkor jóban vagyok Istennel)

- hamis keresztény identitástudat kialakulása (nem tudom, ki vagyok Krisztusban, elfelejtem mi ellen kell küzdeni és hogyan, ezért Isten országának építése helyett olyan dolgokba bonyolódom, amik eltávolítanak a szellemi céljaimtól)

- rajongó keresztény életvitel kialakulása (fölfuvalkodott szívem és az életemben megtűrt bűn lehetetlenné teszik az emberek szeretetteljes szolgálatát, és nem dicsőítik az Urat)

A fentiek sajnos jól működő imaélet mellett is kialakulhatnak, mivel a szellemi megtapasztalásaink nem mindig Istennel kapcsolatosak, mint azt hinni szeretnénk. Mert a 'jól működő' kifejezés gyakran csupán a mi definíciónk és önáltatásunk a kialakult helyzetre, és az Úr ítélete inkább 'akarnok monológ' jelzővel sújtaná azt a párbeszédnek aligha nevezhető valamit, amit olykor ima név alatt elkövetünk.


Talán ez nem tűnik valami értelmesnek, így leírva, de sajnos keresztények között elterjedt egy nézet, mely szerint minden lehetőségünk az Úrtól van, más szavakkal- ami elénk kerül, és a szívünk vágyaival megegyezik, az biztosan jó dolog, és biztosan az Úr adta. Vajon valóban elegendő imádkozni, hogy valami legyen meg, és ha adódik egy 'jónak tűnő helyzet', azzal kapcsolatban nem kell megkérdezni az Urat, hogy Ő mit gondol? Vannak, nem is kevesen, akik így gondolják. Hallottam ezt már pályaválasztásra és párválasztásra alkalmazva, illetve más olyan helyzetben, ahol ez a gondolatmenet volt a kibúvó az Úr előtti komoly elgondolkodás, esetleg igetanulmányozás alól. Pedig csak azért, mert jónak tűnik, még nem biztos, hogy azt a dolgot akkor és ott akarja nekünk adni az Úr. A lehetőségeink adott esetben csapdák is lehetnek, és a szívünk vágyainak követése a 'jó alkalmak' kihasználásával lehet, hogy az ördög tervének része, ami eltávolít azoktól az áldásoktól, amiket Isten nekünk akart adni. Ez sajnos sokak figyelmét elkerüli. Így, amikor helyzet van, akkor evidencia számukra, hogy Isten azt akarja, hogy éljenek a lehetőséggel, ami a szemük elé került- s ezt meg is teszik, fennen hirdetve, hogy az Úr így vagy úgy vezette őket. Aztán jönnek a nehézségek, és ugyanazok az emberek, akik előbb bizonyságot tettek, hogy az Úr erre vagy arra vezette őket, ugyanezek az emberek csendesen kihátrálnak a helyzetből. Vagy megkeserednek, és azt mondják, hogy nyomorúságos a keresztények élete. Ha valóban az Úr vezetett, akkor ne hátrálj meg a nehézségek idején, ha pedig tévedtél Isten vezetésével kapcsolatban, akkor itt az ideje a bűnbánatnak és a megvallásnak...


Az tehát, hogy valaki mit "vesz az Úrtól" egy dolog, Isten valós akarata meg egy másik, és sajnos egyáltalán nem biztos, hogy az előző kijelentés Isten igenével és ámenével is találkozik. Ez sok szívfájdalommal és megfeneklett keresztény életekkel kísért jelenség - bárcsak vége lenne egyszer...

Hiszen az Úr képes valóságosan vezetni az életünket, képes szólni hozzánk és megmutatni az akaratát- amennyiben valóban készek vagyunk azt meghallani! Ha letesszük a szívünk vágyait, és az agyunk meg a 'józan paraszti ész' helyett engedjük, hogy az Úr akár a saját logikánk ellenében is vezessen- akkor valóban megtapasztalhatjuk, hogy Ő nem hagy bennünket válaszok és útmutatás nélkül! Ő az életünkben nem passzív terelgető, inkább aktív cselekvő- saját véleménnyel és tervekkel, amiket a mi életünkre nézve eltervezett. És helyénvaló szem előtt tartani, hogy minden alkalommal, amikor a saját fejed vagy szíved után mész, megrövidíted az Urat attól a dicsőségtől, amit a te életed hozhatott volna az Ő nevére- ha azt tetted volna, amit Ő ott és akkor akar, nem pedig amiről azt feltételezted, hogy akarja. Az Istennel való kapcsolat személyes kapcsolat két lény között, akik közül az egyik történetesen a világmindenség Ura. Ő irányít, de ez a teljes odaszánásunk nélkül nem tud megvalósulni.


Ehhez képest Isten Igéje bír mindazzal a jóval, amire szükségünk van ahhoz, hogy az életünk valóban Istennek tetsző élet legyen. Ne hagyd abba az Úrral való beszélgetést, imádkozz, amikor Isten Szentlelke indít- ez fontos! De olvasd gyakrabban, mélyebben és őszintébben a Bibliádat, és legyél kész az abban lefektetett alapelveket bölcsen alkalmazni az élethelyzeteidre! Ha Isten igazsága a szívünkben előkelőbb helyen van, mint a saját szavaink, akkor könnyebb lesz az életünket ehhez az igazsághoz szabni. Így az Úr akarata könnyebben fog érvényesülni a sajátunkkal szemben, amikor a kettő konfliktusba kerül- ami leginkább a szívünk vágyainak a terepén történik...

12 megjegyzés:

  1. Kedves Eszti!
    Nem olyan régen találtam rá az oldaladra és nagyon jó olvasni. Örülök, hogy írsz és gondolkodsz és megosztasz! Jó, hogy ez így van!
    Örülök soraidnak és köszönöm!
    Erdna

    VálaszTörlés
  2. Jaj, de jó, hogy erről írtál! Épp tegnap került elénk az ész és a szív szerepe a hívő életben. A beszélgetésből az is kiderült, hogy akit az eszén keresztül szólított meg az Úr, az többet olvas, mint imádkozik, illetve fordítva. Örülök, hogy felhívtad a figyelmet arra, hogy meg kell találnunk az egyensúlyt. Nem könnyű-ez saját tapasztalat. :)

    VálaszTörlés
  3. erdna, szeretettel üdvözöllek- jó, hogy megtaláltál. :) Köszönöm, amit írtál.

    VálaszTörlés
  4. Igaz, leda, igaz. De ha analitikusan-tudatosan vágunk neki a saját hozzáállásunk megismerésének, egyedül akkor van rá sansz, hogy a változás elindul bennünk- már ha nem helyénvaló a viszonyulásunk.

    Én még nem hallottam arról az összefüggésről, amit írtál, de érdekesnek tartom, talán van is benne valami. Amióta leírtad, gondolkozom, hogy engem inkább az eszemen vagy inkább a szívemen keresztül szólított-e meg Isten. Ez nem is olyan egyszerű kérdés, mert kicsit mind a kettő benne volt, de egyik sem kizárólagosan. Bár, azt hiszem inkább a fejem volt. De nem érveléssel, és meggyőzéssel, hanem az igazság kimondásával és a tények megismertetésével- érzelmi nyomás nélkül.

    VálaszTörlés
  5. Igen, igen. Épp erről beszélgettünk. Van egy kedves házaspár, akik gyülekezetet keresnek. Sok helyen voltak, de nem sikerült közös nevezőre jutni. A fiú egy "észlény", vagyis nagyon érdekli a teológia, mindenre szeretne magyarázatot. A lány meg "szívlény", ő nem az összefüggésekben látja meg Isten nagyságát, hanem az érzésekben, hangulatokban, énekekben. Persze ez sarkított kicsit. Vasárnap elvittük őket egy gyülekezetbe, ahol nagyon szeretjük a Pásztort, aki szerintem az egyik legnagyobb teológus. Szóval ész-ember. Minden mondatát le lehetne írni és továbbgondolni. A férjemet és engem mindig nagyon megérint. (Mi is inkább ész-emberek vagyunk.) A fiúnak is nagyon tetszett, ahogy mondta "intellektuális bizsergést" érzett, míg a lánynak túl száraz, racionális volt, habár elismerte, hogy értékes tanítást kapott. Érdekes ez.
    Sokat írtam, bocs. Talán inkább e-mailben kellett volna. (Azóta az foglalkoztat, hogy ennek a két típusnak miben különböznek a harcai, kérdései, hétköznapi hite. érdekelne a véleményed.)

    VálaszTörlés
  6. Este írok, most rohannom kell, de ez a téma, vagyis az észlény-szívlény dolog érdekel. Így most napközben kicsit agyalok rajta, hogy mit is gondolok erről, aztán majd virtuális papírra vetem, ide. :) És, léda, nem baj, hogy ennyit írtál, örülök az értékes hozzászólásoknak! Mind az, de az előző kommented különösen ilyen volt. Köszi, hogy megosztottad.

    VálaszTörlés
  7. léda, erre jutottam:

    Az észlény-szívlény kérdés arra vonatkozik, hogy valaki milyen módon érzékeli inkább Istent. Ez így magában érdekes is. Azonban úgy látom, hogy mindkét kategória stabilitást és megváltoztathatatlanságot is kommunikál, vagyis azt, hogy "te ilyen vagy, nem lehetsz más"- szerintem ez nem helyes. Egy keresztény életében helye van mindkét típusnak. Sőt, valójában úgy a kívánatos, hogy rendelkezzünk mindkettő típus jellemzőivel. Hiszen mind az értelmünkön, mind a szívünkön keresztül tudni kell megismernünk az Urat! Persze egyik vagy másik terület közelebb állhat hozzánk, de ha tudjuk, hogy a kettő közül melyik az erősségünk, akkor tudatosan fejleszthetjük a másik területet is- így lesz kerek az Úrral való kapcsolatunk, enélkül pedig hiányos. A szívlényeknek dolgozniuk kell azon, hogy Isten a fejüket is használhassa eszközül mások szolgálatára. Az észlényeknek pedig Isten atyai szeretetére, és a vele kapcsolatos imádó érzelmekre is gondot kell fordítaniuk. Ellenkező esetben a szívlények rajongó keresztényekké válhatnak, akik Isten igazi ismeretét nem, csak a saját benyomásaikat tartják fontosnak. Az észlények pedig elmulaszthatják Istent szívből dícsérni, mivel csupán a gondolkodó részük reagál az Úrra, az érző nem.

    VálaszTörlés
  8. Teljesen igazad van! Épp így gondolom én is. Semmiképp sem lehet kategorikusan kijelenteni eyiket vagy másikat. Csak a kiindulásra visszatérve, vagyis kinek milyen igehirdető "jön be", azt meghatározza ez az alapbeállítottság. Nekem nagyon fontos felismerés volt ez, épp azért, mert nem mindig látszott meg rajtam az Úr iránti rajongás. Ha egy nem hívővel Isten dolgairól beszéltem, akkor elsősorban racionálisan próbáltam megközelíteni. Aztán rájöttem, hogy ez túl "száraznak" tűnhet, hiszen kell, hogy a másik lássa rajtam az Úr iránti szeretetből fakadó rajongást is, így leszek igazán hiteles.
    Köszönöm, hogy együtt gondolkodtál velem. Igazán jól esett! Nagyon szeretem az írásaidat, sokat kaptam már általuk. Isten áldjon tovább is! :)

    VálaszTörlés
  9. Nekem is jólesett az együttgondolkozás. Töltse meg az Úr még inkább áldásaival az életedet!:)

    VálaszTörlés
  10. Kedves E.!

    Habár a megbeszéltek alapján a hozzászólásodat nem jelentetem itt meg, azért nagyon köszönöm, hogy jeleztél az oldalon található 'problémával' kapcsolatban. (Valóban nem vettem észre azt.) Úgy döntöttem, hogy az egész problémás részt eltávolítom, mert az hirdetést ennél a panelnél nem lehetett sem szűrni, sem alakítani.(legjobb ismereteim szerint) Még egyszer köszönöm, hogy szóltál. Isten áldjon meg.

    VálaszTörlés