Meg tudsz bocsátani?? 2.

A megbocsátásról blogoltam előbb. Itt a folytatása.

Honnan tudhatod, hogy nem bocsátottál meg igazán? Mi a jele annak, hogy szükséges végigmenned az előző bejegyzésben említett folyamaton újból? Erre egyetlen kérdés a válasz: Mi történik, hogyha ma újra vétkezik ellened a testvéred, vagy az az ember, akinek az imént bocsátottál meg? Mi fog benned lejátszódni?

Hogyha minden egyes régebbi sérelmed betódul a fejedbe, és az a legelső gondolatod, hogy "na ugye, megmondtam, ez már csak egy olyan ember!!!" vagy az, hogy "sejtettem, hogy ez fog történni, mi mást várhatnék tőle?!?!" - nos, ha ez az első gondolatod, akkor biztos lehetsz benne, hogy a megbocsátásod nem volt tökéletes. Aki nem tudja bűnt-felejtve szeretni azt, akinek megbocsátott, az nem bocsátott meg igazán.

Milyen a tökéletes megbocsátás? Pont olyan, mint Istené! Ő egyetlen megvallott bűnünkre sem emlékszik vissza, és sohasem hánytorgat föl semmit sem nekünk. Minden alkalommal, amikor megbocsát tökéletesen tiszta lappal folytathatjuk utunkat Vele. Mindig ad új esélyt, és a legjobbat feltételezi: elhiszi, hogy nem fogunk újra elbukni!

Isten a szeretet. A szeretet és a megbocsátás nagyon összefügg egymással. Aki megbocsátott, az szeret. Aki megbocsátott, az nem hánytorgat föl, még akkor sem, ha adódik rá lehetősége megtenni. Az nem várja a másik bukását. Az nem emlékezik minden egyes hibára, bűnre, vétekre- az nem listáz, és nem lobogtatja a bűnlistát. Nem is beszél másoknak lépten-nyomon a saját sérelméről- hiszen már megbocsátott, vagyis nincs miről beszélni! Aki megbocsátott, annak a szíve szeretettel van tele, megindul a másikon, amikor az szenved és a szájából jóindulat és áldás száll arra a személyre, aki sérelmet okozott neki. Nem a bukását várja, hanem a sikerét munkálja. A szeretet nem a saját igazságának keres fórumot, hanem Isten szeretetét közvetíti. Nem nézi el a bűnt, de nem is kárhoztatja a másikat érte.

Ne szóljátok meg egymást atyámfiai.
Aki megszólja atyjafiát,
és aki kárhoztatja atyjafiát,
az a törvény ellen szól,
és a törvényt kárhoztatja.
Ha pedig a törvényt kárhoztatod,
nem megtartója,
hanem bírája vagy a törvénynek.
Egy a törvényhozó,
aki hatalmas megtartani és elveszíteni:
kicsoda vagy te,
hogy kárhoztatod a másikat?
(Jakab 4:11-12)

Vajon miért olyan nehéz megbocsátani? Azért, mert a jogos sértettség bennünk igazságszolgáltatás után kiállt. Szeretnénk látni a másik vesztét vagy legalábbis megszégyenülését, megbüntetődését. Azok után, amiken átmentünk a másik miatt, ezt így tartjuk jogosnak. És emberileg jogos is, amit érzünk.

Viszont van egy plusz tényező, amit kevesen veszünk figyelembe akkor, amikor megbocsátásról beszélünk. Ez pedig a saját állapotunk: az a tény, hogy mi is megbocsátásra szoruló emberek voltunk és vagyunk! Ha újjászületett keresztények vagyunk, akkor nekünk is megbocsátott Isten. (Ha nem vagy keresztény, akkor is megbocsátott már neked Isten, de ameddig nem fogadod el hittel, addig ez a tény nem tud hatással lenni az életedre.) Hogyha mi is olyanok vagyunk, akiknek megbocsátásra van szüksége, akkor nem nagyon ugrálhatunk, nem játszhatjuk a janit...

Meg kell értenünk, hogy nem mi vagyunk a valakik, nem körülöttünk forog a világ. Isten a Valaki, és Őkörülötte forog a világ. Róla szól minden. Legalábbis azoknak az életében így kell lennie, akiknek az életében Jézus Krisztus az Úr.

Keresztények gyakran elfelejtkeznek erről az igen húsba vágó igéről:

És mikor imádkozva megállotok,
bocsássátok meg,
ha valaki ellen valami panaszotok van;
hogy a ti mennyei Atyátok is
megbocsássa néktek
a ti vétkeiteket.
Ha pedig ti meg nem bocsátotok,
a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg
a ti vétkeiteket.
(Máté 11:25-26)

Ne áltassuk hát magunkat: ha mi nem akarunk megbocsátani, akkor Isten sem lesz erre hajlandó velünk kapcsolatban. Neki minden joga megvan ahhoz, hogy a mi szívünk állapotával azonos elbírálásban részesítsen bennünket! Azért, mert Ő igazságos. És az Ő igazsága végtelenül igazságosabb a mi részrehajló, magunk lelkét simogató igazságunknál.

Hanem szeressétek ellenségeiteket,
és jól tegyetek,
és adjatok kölcsönt,
semmit érte nem várván;
és a ti jutalmatok sok lesz,
és ama magasságos Istennek fiai lesztek:
mert ő jóltévő a háládatlanokkal
és gonoszokkal.
Legyetek azért irgalmasok,
mint a ti Atyátok is irgalmas.
(Lukács 6:35-36)

Mi van, ha elöntenek a rossz érzések a másik személlyel kapcsolatban?

Ez két okból lehetséges. Az első ok, hogy nem bocsátottál meg igazán- tehát a megbocsátatlanság, a neheztelés érzései jönnek föl benned. Ilyenkor újra az Úr elé kell menni, és újra vagy most először igazán megvallani neki a dolgokat lépésről lépésre...

A második ok az lehet, hogy ez egy kísértés. Az ördög szereti a kavarodást az érzelmeinkben, ezért gyakran használja fel a lelkiismeretünket arra, hogy kárhoztató, vádoló, vagy gonosz gondolatokat adjon. Ezeknek a gondolatoknak lehet, sőt kell is ellene állni Jézus nevében. És akkor az ördög elfut.

Engedelmeskedjetek azért az Istennek;
álljatok ellene az ördögnek,
és elfut tőletek.
(Jakab 4:7)

Álljunk szilárd talajon, a hit talaján. Ha megbántad és elhagytad a bűnödet, akkor ne dőlj be, ha Sátán az érzéseiden keresztül újra lépre akar csalni. Ha letetted a haragodat és a neheztelésedet, akkor tiszta lelkiismerettel állhatsz Isten előtt, szégyenkezés és fölgerjedés nélkül.

És mi van a haraggal?

Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek:
a nap le ne menjen a ti haragotokon;
Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
(Efézus 4:26-27)

A harag az ige szerint nem bűn. De nagyon hamar azzá válik. Ha harag gerjed bennünk egy igazságtalanság miatt, az természetes dolog, és Isten nem ítél el minket természetes dolgokért. Nem kell tehát bűntudatot éreznünk, ha eldurran az agyunk valamin.Viszont a haragos viselkedésünk többféle bűnbe is belevihet minket, ezért az egyetlen bölcs döntés a haragunkat, amint lehet, de leginkább azonnal Isten elé vinni, és elengedni azt. Ha nem így teszünk, annak keserűség, megbocsátatlanság és sokak keserűsége lehet a következménye. Nézzünk az Úrra, és engedjük Isten Szentlelkét át-, meg átvizsgálni az érzéseinket.

Kövessétek mindenki irányában
a békességet és a szentséget,
a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
Vigyázván arra,
hogy az Isten kegyelmétől
senki el ne szakadjon;
nehogy a keserűségnek bármely gyökere,
fölnevekedvén, megzavarjon,
és ez által sokan megfertőztettessenek.
(Zsidók 12:14-15)