Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. április 4., szombat

Gyere ki a fényre!



Van néhány téma, ami úgy általánosságban is kinyitja a bicskát mindenki zsebében. Ilyen például az erőszak kérdése. Mert látszólag az erőszak olyan dolog, amiből senki sem kér, amit mindenki kerülni igyekszik. A valóságban viszont úgy áll a helyzet, hogy sajnálatos módon a saját bőrén mindenki tapasztalt már erőszakos megnyilvánulást. Ezzel lehet vitatkozni, de ha definiálni szeretném az erőszakot, akkor talán tisztább lesz, hogy miért tartom az előbbi gondolatot helytállónak. A hivatalos meghatározás szerint:

"Az erőszak a sértett testének támadó jellegű érintését öleli fel."

Kaptunk már valaha ilyen támadó jellegű érintést? Óvoda, iskola, játszótér és a család mind a színhelyei lehetnek, és nem csak lehetnek, hanem gyakran tényleges színhelyei is erőszakos cselekedeteknek. És igen, sajnos keresztényként is szembesülünk ezzel.

Ezért gondolkodjunk picit hangosan. Vajon bennünket számszerűleg hány és milyen mértékű erőszakos cselekedet ért életünk során? És mit váltott ki bennünk? Hogyan dolgoztuk föl? És mit mondtak erről mások? Hogy: lépjél túl rajta? Hogy: majd megedződsz? Hogy: üss vissza? Hogy: majd anyuka elintézi? Hogy: uszítsd rá a bátyádat a tettesre?


És ma hogyan látjuk azokat a gyerekkori és fiatalkori ellenünk irányuló támadó jellegű érintéseket? Semmiségnek? Belefér? Nem nagy ügy?

És ma hogyan kezeljük a másokkal kapcsolatos konfliktusainkat? Ökölbe szorul a kezünk, amikor valami vagy valaki kihoz a sodrunkból? Amikor sarokba szorítanak, amikor tehetetlenek vagyunk? Volt már, hogy ajtót csaptunk? Hogy a legszívesebben összetörtünk volna néhány törékeny tárgyat a falhoz csapva? Mennyire gyakran érzünk így?

És hogyan viszonyulunk a gyermekeinkhez? Volt már olyan, hogy 'eljárt a kezünk'?


És mit tanítunk nekik az egymással való konfliktusok megoldásáról? Visszaüssön, ha az otthonon kívül valaki bántja? Vagy tartsa oda a másik arcát is? Hívjon felnőtt segítséget, vagy intézze el maga? Ne verekedjen, de ha más kezdi, akkor megvédheti magát?

Ezek az előbbiek nagyon kemény kérdések. A legtöbbünk teljesen torz fogalmakkal rendelkezik az erőszakról, és igazán nem is akar szembesülni, mivel nem akarja életének ezt a részét saját magában felszínre hozni, a fényre hozni. Félünk szembenézni a helyzettel, mert úgy érezzük, hogy úgysem tudnánk változtatni a dolgokon. Talán hitegetjük is magunkat azzal, hogy többet nem fordul elő, meg ez nem olyan súlyos dolog, vagy hogy majd holnaptól már összeszedjük magunkat- pedig az erőszak az esetek többségében nem egyszeri alkalom, nem is enyhe vétek és nem is olyan egyszerű belőle megváltozni. És a helyzet saját magunk előtti szépítgetésével becsap minket a sátán, mivel minden gyógyulás és helyreállás alapja az őszinte kitárulkozás legalább saját magunk előtt, és a dolgok néven nevezése- ha idáig nem jutunk el, akkor csapdába esve maradunk. Más szavakkal: gyere ki végre a fényre!



Ha pedig világosságban járunk, amint ő maga
a világosságban van: közösségünk van egy mással,
és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére
megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk,
magunkat csaljuk meg
és az igazság nincsen mi bennünk.
(1János 1:7-8)


Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga;
aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
(Péld. 28:13 Károli)


Minden múltbéli fel nem dolgozott sérelem, ami az erőszakkal kapcsolatban ott lapul bennünk jó mélyre temetve, egy időzített bomba, amely csak arra vár, hogy egy hasonló helyzetben a körülmények összjátékának köszönhetően berobbantsa életünk biztosnak hitt bástyafalait.

Az erőszak egy olyan állapot, ami egy kúszónövényhez hasonlítható. Ha átéltünk erőszakot, akkor a magvak ott vannak életünk fájának a tövében. Ez még nem jelent semmit, csupán a veszélyeztetettség bizonyos mértékét.



Azután, ha további magvak érkezése után egy kiadós zápor is jön egyéb érzelmi sérelmek képében, akkor a magvak gyökeret verhetnek, és előbb utóbb megjelennek az első fojtó szálacskák a fa törzsén... és ahogy a kis szálakból erős kapaszkodógyökerek lesznek, előbb-utóbb egy hatalmas fát is képesek körbefonni, erőtartalékait folyamatosan megcsapolni...





Ha ez így van, akkor két kérdés merül fel. Az első, hogy hogyan lehet megakadályozni, hogy a meglévő magok gyökeret verjenek és fogást találjanak rajtunk. A második, hogy van-e mód arra, hogy a további magok érkezését valami módon elkerüljük. Mindkét kérdésre az Igében találunk választ.

1. Hogy ne verjenek bennünk gyökeret és ne találjanak rajtunk fogást az erőszak magvai két dolgot tehetünk:

Öltözzétek föl azért mint az Istennek választottai,
szentek és szeretettek,

könyörületes szívet, jóságosságot,
alázatosságot, szelídséget,
hosszútűrést;
elszenvedvén egymást és
megbocsátván
kölcsönösen egymásnak,
ha valakinek
valaki ellen panasza
volna;
miképen a Krisztus is megbocsátott
néktek,
akképen ti is;
Mindezek fölébe pedig öltözzétek föl a szeretetet,
mint amely a tökéletességnek kötele.
(Kolossé 3:13-15)




Bocsáss meg annak, aki veled szemben erőszakos cselekedeteket vitt véghez, és kérjél bocsánatot, ha te követted el másokkal!

És hívj segítségül engem a nyomorúság idején,
én megszabadítlak téged, és te dicsőítesz engem.
(Zsolt. 50:15)

Kérd Istent, hogy szabadítson meg ebből a nyomorult állapotból, és legyél kész azonnal változtatni- a stresszhelyzet-kezelő szokásaiddal kell elkezdeni. És ha az Úr megszabadít, akkor add Neki a dicsőséget érte!

A kulcs tehát a megbocsátás és az elengedés. Erről majd fogok még írni, mert úgy látom, hogy sok ember, és ezek között sok keresztény nem érti, és ezért nem is gyakorolja igei módon a megbocsátást- viszont egyedül ez adhat szabadulást a keserű érzésektől, indulatoktól.

2. Hogy a további magok érkezését megakadályozzuk:

Legyünk okosak, idejében ismerjük fel a helyzetet, kommunikáljunk. És ha szükséges, fussunk el a helyszínről! Ezzel időt nyerhetünk, hogy visszaszerezzük elvesztett önuralmunkat. Ha a bűn közelít, és a kísértésben az ellenállásunk szilárdsága kérdéses, akkor néha a menekülés lehet az egyetlen ésszerű megoldás. (1Mózes 39:7-12)

Szükség lehet a hozzáállásunk megújítására is:

Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak:
Ha ti megmaradtok az én beszédemben,
bizonnyal az én tanítványaim vagytok;
És megismeritek az igazságot,
és az igazság szabadokká tesz titeket.
(János 8:31-32)





Erőszak az iskolában, erőszak otthon. Van, aki mind a kettővel szembesül, mi otthonoktatóként az előbbivel biztosan nem. A családjainkban lévő erőszakról viszont lehetne és kell is beszélni. Keresztény szülőként ugyanis felmerül gyermekünk fegyelmezésének a kérdése. Ebbe a témába most nem szeretnék belefolyni, ugyanis érik egy új poszt bennem, ami a bibliai fegyelmezésről szól majd, az viszont elgondolkodtató, hogy milyen szintű visszaélések vannak ezen a vonalon családonként.




Bizony, meg kell szégyenülnünk, mert a hidegfejű, határozott fegyelmezés, vagyis a szeretet szigora az egyetlen elfogadható módja a fegyelmezésnek, amennyiben helyesen akarjuk csinálni. Amikor a dühünk levezetése a cél, akkor az már erőszak. Amikor fegyelmezéssel kompenzálunk és csupán önbizalmunk helyreállítása a cél, amin a gyerekünk lehetetlen viselkedése miatt csorba esett- akkor az már erőszak. Hiszen bántó szándékkal, támadólag tesszük, amit teszünk, és nem a gyermek helyreállítása, hanem a megtorlás, megleckéztetés a célunk. És a mi múltunk ezen a ponton összekapcsolódik gyermekünk jövőjével. Mert ami bennünk van, azt adjuk tovább, és amit mi továbbadunk, az lesz az ő alapja, az ő talaja, amikor élete fáját növeszti. A megoldás pedig ez:

Mindazáltal megáll az Istennek erős
fundamentoma, melynek pecséte ez:
Ismeri az Úr az övéit; és:
Álljon el a hamisságtól minden,
aki Krisztus nevét vallja.
(2Tim. 2:19)




Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa
bűneinket és megtisztítson minket

minden hamisságtól.
(1János 1:9)



Véget lehet vetni a káros örökség továbbadásának, de ma kell elkezdeni, amikor a gyerekeink még 'a mi szárnyaink alatt vannak'. És akkor, kirepülésük után nem kell sajnálkoznunk az akkor már csak nagy nehézségek árán visszafordítható helyzeten.

Néhány nappal ezelőtt az Iskolatárban egy nagyon-nagyon jó mondatot hallottam: a szülő tünete a gyermeke. Amitől megriadunk őbenne, vagy amivel kapcsolatban a leghevesebb harcainkat vívjuk ővele, azok a saját magunkban is tetten ért személyiségjegyek. Ismert dolog, hogy másokban azokat a jellemvonásokat bíráljuk a leghevesebben, amikkel mi is rendelkezünk, és amikkel nekünk is meggyűlik a bajunk. Anyaként nagyon jelentős a szerepünk abban, hogy gyermekünk milyen konfliktuskezelési technikákat sajátít majd el tőlünk- s ez azon is múlik, hogy mi a családunkból, környezetünkből hozott magvakat mennyire sikeresen hatástalanítottuk. Nézd meg ezt az igazán gondolatébresztő videót. Kb. 30perces.

Fokozódó erőszak az iskolákban
(videó: kicsit várni kell, míg elindul)


2 megjegyzés:

  1. A "pontosan erről van szó" linkje nekem szó szerint kínai :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban... hmm. Gondolom az történhetett, hogy időközben megszüntették ezt az oldalt vagy átpakolták máshova. Én az imént rákerestem és megtaláltam az eredetileg belinkelt oldalt másik linken, de az általam korábban linkelt idézet nem volt fönn. Végül is, érthető, hiszen eltelt vagy 7 év azóta.

      Mindenesetre köszönöm, hogy jelezted a dolgot, eltávolítottam a linket tartalmazó mondatot: a poszt enélkül is érthető és legalább nem visz másokat rá kínai felületekre.:)

      Törlés