Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2011. október 29., szombat

Halloween és a keresztény Magyarország...

  

Régebben kaptam egy hozzászólást, amelynek írója komoly bírálattal illette azt a véleményemet, hogy hívők ne Halloween-ozzanak. Ez a hozzászólás sok gondolatot kavart fel bennem a népszokásokról, a hitről, és az igazi kereszténységről. Az előző posztban már megírtam e gondolatok egy részét, és most továbbgondolkozom a témáról.

(Ha még nem olvastad az említett előbbi bejegyzést, akkor tedd meg, mert a mostani írás nehezen értelmezhető az előzmények ismerete nélkül. )

***

Hiteltelen az az érvelés, hogy keresztény ember nem vehet részt ilyesmiben (ti. a Halloween megünneplésében).

Nem gondolnám, hogy hiteltelen dolog lenne azt kereszténynek nevezni, akit a Biblia is kereszténynek nevez. De ki is a keresztény? Az, akinek Jézus Krisztus az Ura, s aki Istennek a gyermeke. Ehhez egy életre szóló döntést kell meghozni arról, hogy átadom magamat teljesen Jézusnak. Amikor ezt meghozom, akkor Isten Szentlelke bejön az életembe - Általa újjászületek. Akinek Jézus az Ura, az Jézust követi, s ez egy személyes döntéssel indul.

Jézus Isten Igéjéből ismerhető meg. Őt követni is csak úgy lehet, ha az ember az életét a Biblia igazságaihoz szabja. Isten ilyen módon tisztogatja az ember életét az által, hogy az Igét olvasva felismeri a bűneit és elhagyja azokat. Tehát a Biblia minden keresztény hitének alapja. Ezért nem a közvélekedés, a hagyományok, vagy a józan ész a közös alap hívő és hívő között, hanem egyedül Isten Igéje.

Minden bibliai értelemben vett keresztény Isten akaratát keresi az életére nézve (a benne levő Szentlélek ösztönzi erre). Tényleg azt keressük vagy a magunk akaratát?

A keresztény nem azonos a vallásossal. A vallásos ember a kegyes cselekedetei alapján szeretne üdvösségre jutni. Ezért jár templomba, ezért adakozik, ezért önmegtartóztató, ezért igyekszik jót tenni. Azt gondolja, ha előbb 'jó' lesz, utóbb elnyerheti az üdvösségét. A keresztény előbb átadja életét Jézusnak, és ezzel Istentől üdvösséget nyer, utána kezdi azt cselekedni, ami Istennek tetsző.

A vallásos ember azért buzgólkodik, mert a mennybe szeretne jutni, míg a keresztény azért buzgólkodik , mert biztosan tudja, hogy Jézus üdvösséget és mennyei otthont szerzett neki és végtelenül hálás Istennek ezért. A kettő tehát teljesen más megközelítés, és igei alapon nyilvánvaló, hogy nem lehet mindkét megközelítés igaz. Én meg vagyok győződve, hogy a vallásos megközelítés nem igei, ezért nem igaz.

S hogy mi módon jön ez össze a Halloween-nal? Az a kritika ért, hogy hiteltelen dolog azt mondani, hogy keresztény ember nem Halloween-ozhat. Pedig, ha a Halloween ünnepköre teljesen ellentétes Isten személyével, s ha mi az életünkkel Neki akarunk tetszeni, akkor szerintem ez az egyetlen logikus következtetés, amit le lehet vonni. Ha Istent nem dicsőíti, akkor nem helyes, és nem követendő.

Nemzeti-kulturális hagyomány.

A nemzeti-kulturális hagyományok esetében is pontosan ugyanez a mérce alkalmazható. A magyar népszokásrendszer tele van babonás, okkult, pogány, és éppen ezért Isten-ellenes elemekkel. Magyar vagyok, de elsősorban keresztény vagyok. Szeretem a hazámat nagyon, de számomra a magyarság nem azt jelenti, hogy a hagyományok kedvéért képes vagyok félretenni Istent. Ezt nem tudom megtenni, mert Isten fontosabb számomra mindennél, még a magyarságomnál is. És tudom, hogy ez így van rendjén, mert Isten Igéje is erre bátorít. A kereszténység éppen arról szól, hogy Isten vezet engem, én meg Őhozzá szabom az életemet. Őhozzá: nem magyar népszokásokhoz, nem nemzetközi ünnepekhez, és nem is a többséghez.

Busójárás, locsolkodás.

Sokan részt vesznek és sokan ünneplik, de ettől még ezek a pogány népszokások nem egyeztethetők össze a hittel. Nem azért tartja meg sok hívő is ezeket, mert ez helyes lenne, hanem mert nem tulajdonítanak neki jelentőséget, hogy mi is ez. Nem jártak utána, hogy mit ünnepelnek, így nincsenek a tudatában annak, hogy amikor ezeket megtartják, akkor valójában pogány szertartásokban vesznek részt.

Ártatlan dolognak tűnik? Lehet. De nem az számít, hogy én mit gondolok róla, hanem az, hogy mit gondol Isten. Vajon Neki tetszik ez az ünneplés? Őt dicsőítem, vagy az ördögnek teszek tiszteletet?

Itt megint azt kell megkérdezni magamtól, hogy ki vezeti az életemet. Ha Jézus az Úr, akkor az életemmel elsősorban Istent szeretném dicsérni. Vajon mi módon dicsőíti Őt az, ha részt veszek babonás hiedelmekben, amik a kereszténységgel ellentétes világnézetet képviselnek? Ha keresztény vagyok, hogyan is ünnepelhetek olyan dolgokat, amik ellentétesek azzal, amiben hiszek? Hogyan korrumpálhatom a hitemet az ünnep kedvéért? Nem tehetem meg.

Mennyire lenne a hitem komoly, ha egy hagyomány kedvéért elvetném, megtagadnám? Ha szeretem az Urat, akkor a Szentlélek háborog bennem, amikor bűnt teszek, és ugyanígy háborog akkor is, amikor nem Isten dolgaiban örvendezem, hanem az ördögében. Csak egy út vezet Istenhez, és az Jézus Krisztuson át van. A pogány hagyományok akár magyarok, akár angolszászok, az ördögnek tesznek tiszteletet, mert más szellemi valóságot, más hitet képviselnek, mint amit a Bibliában Isten kijelentett. Az Ige szerint nem lehet két úrnak szolgálni.

Keresztény nemzet.

Ez egy mítosz, ilyen nincsen! Keresztény nem attól lesz valaki, hogy beleszületik egy országba, gyerekként megkeresztelik, csatlakozik egy gyülekezethez vagy hisz Istenben. Nagyon sokan mondják, hogy hisznek Istenben és közben nincsen személyes kapcsoltuk Istennel, nem is tudják, hogy Ő mit akar. Hogyan követhetnek valakit, akinek az útjaival nincsenek tisztában?

Az ember keresztény a saját személyes döntésétől lesz: attól, hogy a Szentlélek munkája által megérti Isten hívását és Jézusnak egészen átadja az életét. Ezt nemzeti szinten nem lehet megtenni, mert kollektíve nem lehet személyes döntést hozni. A hitet államilag kikényszeríteni sem lehet, mert az akkor már nem személyes döntés, nem szabad akaratból származik- így Isten nem is fogadja el. István király és mások is megkísérelték e kikényszerítést, s tudjuk, hogy mennyire nem működött- az emberek félelemből és névlegesen vették fel a kereszténységet, s ma 'keresztény' országunkban öngyilkosság, abortusz, öntörvényűség, New Age, okkultizmus, varázslás és mindenfajta bűn burjánzik szerte a magukat kereszténynek valló magyarok között. Értelmetlen a keresztény nemzetre hivatkozni, mert sem Magyarország, sem az angolszász országok nem nevezhetők keresztény nemzetnek.

Bár sokan kereszténynek vallják magukat, de nagyon-nagyon kevesen gondolják komolyan, amit mondanak. Legtöbbeknek ez a kifejezés nem több pár felvett szép szokásnál. Ez nem ugyanaz, mint a valódi, bibliai kereszténység.

Sajnos a név leamortizálódott, s már nem lehet elhinni, hogy mindenki keresztény, aki annak mondja magát. Nyugaton és Európában is divatos dolog kereszténynek hívni magunkat. De ha keleten élnénk, ahol az embereket bebörtönözik és megölik, ha Jézus követőivé válnak... ahol családokat elszakítanak egymástól azért, mert Jézus Krisztusban hisznek... ahol tilos nyíltan beszélni Jézusról és az evangéliumról... ha keleten élnénk, ahol a kereszténység egy olyan társadalmi szégyenbélyeg, amelyet csak az igazi hívők vállalnak büszkén, bátran szembenézve a súlyos következményekkel... ha keleten élnénk, akkor a keresztény szó jelentene valami nagyon mélyet, amit felénk már sokaknak nem jelent.

Volt már, hogy azért imádkoztam, hogy jöjjön a keresztényüldözés Európába is. Komforthívő énünk nagyon nem szeretné, hogy ez az idő eljöjjön, de akkor legalább nem kellene arról beszélni, hogy ki a valódi hívő. Mert akkor mindenki előtt nyilvánvaló lenne és tudnánk. Akkor egycsapásra láthatóvá válna az Egyház a maga dicsőségében és Krisztushoz való ragaszkodásában. És a névleges kereszténység, mint fogalom, megszűnne létezni. A súlyos kérdés persze az, hogy vajon az én Jézusba vetett hitem megtartana-e engem egy ilyen helyzetben...

Fundamentalizmus.

Számomra ez a vád kicsit olyan, mint amikor a homoszexualitás, mint bűn elítélése kapcsán mások homofóbnak és szexistának bélyegzik a keresztényeket. Hmmm. Fundamentalista, homofób, szexista... lehet, hogy nem tiltakozom ezen jelzők ellen, amennyiben arra utalnak, hogy az ember szemellenzősen Isten Igéjéhez ragaszkodik. Ha ezt jelenti, akkor igen, bevállalom. Szemellenzős vagyok Jézusért, de ennél igazabb dolgot nem tehetek.


  

14 megjegyzés:

  1. Én teljesen egyet értek. A Halloween nem lehet ünnep egy keresztény számára. Az én meggyőződésem az, hogy egy kereszténynek 52 ünnepnapja van. Ez pedig az Úr napja. Minden héten ünnepelni KELL a Teremtés napját, Krisztus értünk vállalt áldozatát, és azt a hatalmas és csodálatos ajándékot, amit Ő adott jelenlétével nekünk.

    Ezért gondolom, hogy nincs szükség plusz ünnepekre, amelyek nincsenek is benne a Bibliában.
    Az, hogy mit tanít a hagyomány, szerintem megint más téma, és ezen is érdemes lenne elgondolkodni. Mert ugye mi a fontosabb, amit Isten mond, vagy amit a hagyomány... Kérdezem én?

    VálaszTörlés
  2. Éljenek a biblikus értelemben vett fundamentalisták!
    I Kor 3,11
    Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.

    pepita

    VálaszTörlés
  3. A környezetünkben levő hagyományokat, népszokásokat olyan természetes követni, s teszi is sok keresztyén ember is, egész addig míg világossá nem válik számára, hogy az egyes szokásoknak mi az alapja. A legtöbbnek sajnos az okkultizmus a gyökere. Világos a Szentírásból - mind az Ószövetségből, mind az Újszövetségből - hogy Isten előtt utálatos dolog, a Sátán kedvenc eszköze a "butításra". Nagyon fontosnak tartom, hogy családban ezekről a dolgokról világosan beszéljünk gyermekeinkkel, unokáinkkal; így alakulhat ki a helyes érték ítéletük: mi van Istentől és mi a Sátántól. Ehhez az életük során az is szükséges, hogy átadják Istennek életüket személyes döntéssel és a Szentlélek vezesse őket. De az alapokat a hívő családokban a következetes értékrend teszi le. Én nem hívő családból tértem meg, és évek kellettek hozzá, míg eljutottam oda, hogy a népszokásokat átértékeljem, és a maga helyére tegyem.
    Nagyon örülök az ilyen egyértelmű keresztyén állásfoglalásnak! Segít tájékozódni azoknak akik még nem gondolták végig a népszokások eredetét.

    VálaszTörlés
  4. Ez, amit írtál teljesen korrekt volt!
    Zsoltárok 115. 17. !!!!!
    Akkor én is fundi vagyok.....

    VálaszTörlés
  5. Anya, köszönöm, hogy leírtad ezt: számomra nagyon értékes véleményt fogalmaztál most meg. Néha úgy érzem, hogy csak kimondom, ami a szívemen van, de alig van, aki ezzel azonosulni tud. De azért akadtok páran, és ez most nagyon bátorít, erősít.:)

    Tudod, gyakran érzem szürreálisnak ezt a helyzetet: élek hívőként, teljesen más alapokon, mint a világ, és nem is a világ, hanem más hívők akadnak belém, mert őnekik nem relevánsak azon a dolgok, amikben én teljes meggyőződéssel állok. Ha nyíltan állást foglalok, akkor ítélkező vagyok, de ha nem tenném, akkor vádolna a lelkiismeretem, hogy másokat tudatlanságban hagyok.

    Én is nem hívő családból tértem meg és nekem is hosszú évek kellettek, mire Isten ezekre az igazságokra el tudott vezetni. Nagyon hálás vagyok, hogy így vezetett, ugyanakkor teher is ez az ismeret, amely nyom és éget. Mert fáj a szívem, háborog a lelkem, meg el is szomorít, amikor azt látom, hogy hívőként mennyire kevesen néznek a szokásaik mélyére. (És most nem csak a népszokásokra gondolok, hanem mindenféle szokásra.)

    Köszönöm, amit írtál, nekem mindenképpen áldásomra volt.:)

    VálaszTörlés
  6. Jehudit, köszi, hogy megírtad, hogy te is így látod: nekem számít. És üdv a klubban, fundi testvérnő!:D

    VálaszTörlés
  7. Eszti, szerintem a Róma 14. a helyes eljárás, abban az esetben amit a fenti írtál.
    Valóban nem ítélkezni kell! Én megfontolt lennék ebben a kérdésben. (Mármint az atyafiak intésében.) Megvan az igei útja is az intésnek! Azt érdemes követni.
    Amúgy meg igenis legyen véleménye az embernek a dolgokról. Nem kell bírkának lenni. A véleményünket meg el lehet mondani úgy is, hogy az ne ítélkezés legyen. Vagyis nem azt kell az atyánkfia fejének vágni, hogy ő buta és nem ismeri az igét, hanem talán le kell ülni egy sarokba vele és elővenni a Bibliát és meg lehet együtt keresni az adott problémára vonatkozó igéket.
    Még valami eszembe jutott. Gondoljunk viszont arra is, hogy Isten hosszan túr értünk és nekünk is meg kell tanulnunk tűrni. A hitben erőtlent szeretettel, békességgel, jóindulattal terelgetni. És a lényeg. Ima!!! Hiszen harcban állunk ez élet sötétségével. Az ima a fegyverünk. Ima Isten népéért! Ezekben az időkben még cifrább dolgok is meg fogják osztani a keresztényeket. Ez a rostálásnak az ideje!

    VálaszTörlés
  8. Jehudit, köszönöm, nagyon igazad van. Én nem akarok mások fölött ítélkezni, ugyanakkor mindent szeretnék megvizsgálni és megítélni. Mert erre bátorít az Ige is. Viszont az emberek szemében (elsősorban hívőkről beszélek) ha nyíltan kimondom, hogy ez jó az meg rossz, és ha ezzel a véleményemmel máshogyan foglalok állást, mint a közvélemény, akkor én az ő szemükben már ítélkező vagyok. Sajnos ez nem függ attól, hogy van-e igei alapja a meggyőződésemnek, mert sokan tisztán szimpátia alapján ítélnek meg mindent.

    És Isten valóban hosszútűrő, de nekem komoly dilemma, hogy akkor most kell-e mondanom, amit igaznak érzek, vagy nem kell. Mármint személyes beszélgetésben.

    Mert jelenleg nem szokásom embereket meginteni személyesen. Kiigazítani talán, meginteni nem nagyon. Nem szoktam nyilvánosan sem képviselni a meggyőződésemet pl. a hívők között. Viszont személyes beszélgetésben, ha lehetőség adódik, mert előkerül a téma, akkor igyekszem mondani. Rendszerint nincs túl jó visszhangja, de hát ezzel jár árral szemben úszni bizonyos véleményekkel kapcsolatban...:) Na, de hogy befejezzem: a dilemmám az, hogy ha az Úr úgyis hosszútűrő, márpedig az, és velem is az volt, akkor miért szükséges a szeretetteljes helyreigazítás, ha Isten majd úgyis elvezeti a személyt oda, ahol lennie kell - ha hajlandó meghallgatni, amit Ő akar. Szóval ha mondom az igazságot, akkor az a testvéri szeretet, de ha nem mondom, akkor Isten úgyis megmutatja majd neki. Vagy nem tudom. Most ilyeneken filózom.:)

    VálaszTörlés
  9. No, ezért kell legyen személyes vezetése a hívőnek Istentől! Ha a Szent Szellem mondja, hogy mondd, akkor mondd, ha csend, akkor csend. És ha mondta és mondod és nem tetszik nekik, akkor neked békességed lesz abban, hogy mondod, mert erre volt vezetésed. És akkor tudod, hogy az Úr megteszi a magáét és te is megtetted, amit kellett.

    A háborúság meg? Hát igen, ez van! Ez mindenkinek van, akit az Úr vezet. Gondolj a prófétákra, Jézusra.

    Szóval a lényeg, hogy figyelni kell a Szent Szellem vezetésére és el kell szenvedni a háborúságot. Ennek pedig az alapja az Úrral való kapcsolat, az ima.

    VálaszTörlés
  10. Jehudit, teljesen helytálló, amit írsz. Ha Isten Szelleme indít, hogy mondjam, akkor mondanom kell, ez nem kérdés. Viszont a mostanában tapasztalt lelki gyötrődésemmel nem tudok mit kezdeni. Mert gyötrődöm, amikor látom, hogy a korosztályombeli hívők (gyüliben, ismerősi körben) mennyire a világ szellemisége szerint rendezik be az életüket, mennyire nem Isten szerint nevelik a gyerekeiket és mennyire a világ szokásai határozzák meg az életüket, és mennyire érdektelenek Isten dolgai iránt. Gyötrődöm azon, ahogyan a gyülekezeti tinilányok öltözködnek (sajnos van, amikor asszonyokra is ez az igaz) és gyötrődöm még más dolgokon is. És úgy érzem, hogy nem lehet az ima az egyetlen, amit teszek értük, hogy valamit cselekedni kell, hogy ne ezen az úton folytassák az életüket. De konkrétan nem érzem, hogy valamelyikükhöz küldene az Úr. Lehet, hogy most készít fel arra az Úr, amikor majd Ő fog szólni, hogy menjek, hogy mondjam. De jelenleg két malom között őrlődöm: egyrészt tennék valami nagyon radikálisat, mondanék valami felrázót nekik; másrészt viszont erre nem érzem felhatalmazva magam az Úrtól. De akkor miért gyötrődöm...?

    VálaszTörlés
  11. Szerintem helyes, ha beszélsz a férjeddel és az ő beleegyezésével a pásztorotokkal erről!

    VálaszTörlés
  12. Igen, azt hiszem ez a legjobb megoldás. A férjemmel már megosztottam ezt a lelki terhet, és ő is egyetért, hogy az, amit a gyülekezetben látunk, nagyon messze van Isten terveitől.

    Viszont azt nem tudom, hogy azok, akikről beszélünk, valóban megtért hívő testvérek-e, akik esetében az Ige útmutatása szerinti intés a helyes megoldás. Ez egy másik nagy téma, ami nagyon a szívemen van.

    Mert az, hogy valaki egyszer elmondta a megtérők imáját és be van merítkezve, még nem jelenti, hogy valóban újjászületett hívő lett. És azt hiszem, ez a dilemmám gyökere. Mert egy dolog, hogy valaki tag egy gyülekezetben, de ha nincsenek gyümölcsök, ha Isten dolgai nem számítanak neki, ha a világra jobban hasonlít, mint Krisztusra, akkor nem nevezhetjük igei értelemben hívőnek. A gyümölcseikről meg lehet ismerni őket. És ha a gyümölcseik alapján ők nem fiak, akkor a bibliai intés egy rossz megoldás a helyzetre. Ha nem fiak, akkor nem inteni kell őket, hanem megtérésre és a bűneikből való megtisztulásra hívni. És tanítvánnyá tenni. Ó, ez megérne egy újabb posztot!:)

    Jehudit, nagyon köszönöm az Isten szerinti bölcs tanácsaidat. Úgy érzem, most nagyot léptem előre ennek a lelki konfliktusnak a megoldásában. A veled való beszélgetésen keresztül megerősített az Úr abban, hogy fontos különbséget tenni Isten gyermekei között és azok között, akik még nem gyermekek. Ha ez a különbségtétel megvan, akkor a további cselekvéssel kapcsolatban az Ige útmutatásai szerint kell eljárni. Köszönöm Jehudit az együttgondolkozást. Isten használt téged az életemben.:)

    VálaszTörlés
  13. Dicsőség az Úrnak Eszti!!!! :D

    VálaszTörlés
  14. ÁMEN!:) Valóban az Övé minden dicsőség, hogy formál és vezet!

    VálaszTörlés