Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2011. június 2., csütörtök

Gondolataim a mai napra

 

Jár bennem mindenféle gondolat. Most nem leszek hosszú és rendezett, csak megosztom, ami bennem van, aztán engedem továbbfutni a gondolatokat, és én is futok tova...

Itt van.

Isten mércéje magas. A könnyű út nem az Úr útja. Ha magasra teszem a mércét, akkor Isten nehézzé teszi az utamat, hogy föl tudjak nőni az elvárásokhoz.

Isten szeret minket, és ezért a jellemfejlesztésünkben maximálisan érdekelt. Más magyarázata nincsen az emberi csalódásoknak, kétségbeejtő helyzeteknek, az összetört szív sajgó fájdalmának.

Ha úgy tűnik, Isten nem teljesíti az ígéreteit... ha nem adja meg, amiben reménykedem... ha kiveszi a kezemből azokat a célokat, dolgokat, amiket szeretve dédelgettem... akkor fellázadok? Dühösen sírok? Vádolom Őt, hogy igazságtanul cselekedett velem?

Kezeinek cselekedetei hűség és igazság;
minden ő végzése tökéletes.
(Zsoltárok 111:7)

Ha közel kerülök Hozzá, akkor az áldás mellett meg fogom tapasztalni, hogy a követésnek ára van. Senki sem mondta, hogy a formálás nem fog fájni... mégis úgy rendezkedünk be, mintha a hívő életünk valami sétagalopp lenne. Nem az. Nem véletlenül nem az.

Isten a szeretetéből nem tehet mást, mint formál. Még ha fáj is. Amikor fáj, akkor Neki is fáj, mert Ő együtt érez és tudja, min megyünk keresztül. De azt is tudja, hogy más módon nem tudunk az Ő Fiának képére formálódni. Márpedig anélkül nincstelen koldusok leszünk a mennyben.

Az Atya ajándékozni és jutalmazni akar! Ezért nem ad könnyű utat, és ezért nem sétagalopp hívőnek lenni.

Jézusnak is szenvednie kellett, és a szenvedés tette kipróbálttá az engedelmességét. Az én szenvedésem is kipróbálttá teszi az engedelmességemet.

Ámbár Fiú, megtanulta azokból,
amiket szenvedett, az engedelmességet;
És tökéletességre jutván,
örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve,
akik neki engedelmeskednek,
Neveztetvén az Istentől
Melkisédek rendje szerint való papnak.
(Zsidók 5:8-10)


Szenvedésben erősödik meg a mennyei reménységünk, ami majd Isten kegyelméből elegendő lesz, hogy átvigyen a következő próbán. Ha elhagyom az Uramat az emberi nehézségek és kudarcok időszakaiban, akkor nincsen mennyei reménységem és talán sohasem gondoltam komolyan az ő követését.

Egy videó, aminek az üzenete tapasztalás is egyben... az enyém és talán a tiéd is



6 megjegyzés:

  1. Köszönöm a megosztott gondolataid és a videót.

    VálaszTörlés
  2. Szívesen, szeretettel, Betti.:)

    VálaszTörlés
  3. Én is köszönöm, mert egyre inkább érzem, ez nem a mi világunk, vagy mintha másik világban élnék.

    Egyébként minden rendben, Eszti? Vagy valami nagy baj van? (Bocsánat, nem akarok tolakodó lenni.)

    Hajni

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, amit írtál, Hajni.

    "Mintha másik világban élnék"- én is épp így érzem, és néha kedvem lenne csendben beolvadni a társadalomba és olyanná válni, mint mindenki más. Persze a másság terhe az a teher, ami együtt jár azzal az életúttal, azokkal a döntésekkel, amiket Isten elhívásából felvállaltunk: ezek azok a döntések, amelyek nagyon megkülönböztetnek. Én ezt a hit útjának tartom, és ebben úgy hiszem, nincsen visszaút, de nem is akarom, hogy legyen.:)

    Köszi a kérdésedet, jól vagyunk, nincs nagy baj.

    Úgy érzem, hogy semmi több nem esik rajtunk, mint amit írtam is a bejegyzésben: Isten intenzíven formál minket, és ez bizony néha nem kellemes. Családi szinten vannak imádságos váradalmaink az életünk alakulásával kapcsolatban, és vannak ígéreteink az Úrtól- mégis úgy tűnik, mintha nem mozdulna az Ő karja, mintha a szabadítás késne. Pedig nem késik az, hanem Isten bölcs időzítését tapasztaljuk, ez mégis folyamatosan kihívások elé állítja a hitünket, mérlegre teszi a reménységünket.

    Tudod, olyan ez, mint amikor kopogtatsz egy ajtón és belülről hallod a motozást, és a lágy, hívogató zenét. Tudod, hogy otthon vannak, mert érzékeled a bentiek jelenlétét, de nem jön válasz a kopogásodra. Tudod, hogy jó helyen jársz, tudod, hogy szívesen látott vendég vagy, de mégis, az idő telik, és te csak vársz, vársz, vársz és vársz ott az ajtóban... és az ajtó még mindig nem nyílik ki, így te csak tovább vársz és vársz.

    Ugyanezt érezzük mi is. Az Úr velünk van, megőriz, szól hozzánk, vezet és megerősít, hogy kitartsunk. Érzem a jelenlétét, de még nem akar megszabadítani. Úgy hiszem, Isten a különleges áldások előtt teszi ennyire próbára az állhatatosságot.:) Benne bízunk, nincs másunk a mennyben.

    Hajni, jól esik az érdeklődésed.

    VálaszTörlés
  5. Hát tudod, igazán példaadó a hited! Imádkozom értetek, remélem hamarosan kinyílik az ajtó!

    Hajni

    VálaszTörlés
  6. Hajni, nagyon jól esett, amit írtál. De nem az én erőm, hanem az Úr kegyelme... Mostanában tanulom, hogy kitartani leginkább azt jelenti, hordozva lenni.:)

    Örülök, hogy írtál: nekem ez is egy mosoly az Úrtól, egy biztató szó.

    Köszönöm, ha imádkozol értünk. Az ajtó kinyílását mi is nagyon várjuk már.:)

    VálaszTörlés