Isten hozott a fedélzeten!


Nagyon örülök, hogy idetaláltál. Szeretettel ajánlom ezt az oldalt:
olvass, írd meg a véleményedet, mazsolázz kedvedre az itt olvasható tartalmakból.

Ha személyes kérdésed van, akkor küldj egy e-mail-t:
címemet az oldalsávban megtalálod.

Hasznos időtöltést és Isten áldását Neked:

Eszti :)

________________________________________________________



2009. november 7., szombat

Olcsó kereszténység




Lusta blogger nem halmozza el képekkel a bejegyzéseit... Ma a drasztikus képmegvonás útjára léptem (egy bejegyzés erejéig). Nagy volt a dilemma, mert ha a képek kiválasztásával elhúzom az időt, még egy hét múlva sem lesz közzétéve ez a poszt. Pedig már hetek óta kész a fő része. Nem én írtam, hanem egy másik blogon olvastam, csak a fordítást és kicsi átalakítását követtem el én. Nagyon mellbe vágnak ezek a sorok, komoly gondolkozásra késztetnek bizonyos hozzáállásaimmal kapcsolatban. Most újraértékelek és 'feldolgozom' az olvasottakat. Keresztény testvéreim, talán jobban kellene csinálnunk annál, ahogyan ma tesszük! - Sokkal jobban...


*****


Elegendő csöndes és boldog életet élni? Gyermekeinket az Úr szeretetére nevelni, de sohasem engedni, hogy megosszák az Urat az elveszett világgal?


Elegendő gondoskodni a családunkról és gyülekezetbe járni vasárnap, és hátradőlve azt mondani „az élet szép”?


Elegendő sajnálni az éheseket és az apa nélkül valókat, és talán adni nekik néhány morzsát gazdagon terített asztalunkról? Elvégre elsősorban a saját családunkról kell gondot viselnünk.


Elegendő megóvni magunkat a való világtól, ahol emberek sebzettek, ahol emberek haldokolnak nem ismerve Krisztust, és mi hátradőlünk azt mondogatva, hogy talán majd egy nap, amikor nem lesz ennyi dolgom, segítek. Vajon ezt a példát állítja elénk a mi Urunk, hogy kövessük?


Élni az életünket, élvezni a kellemes dolgokat, nevelni a gyerekeinket, jó gyülekezetbe járni, jó barátokat szerezni, megöregedni és úgy meghalni, hogy azt mondhassák rólunk, hogy „ők jó életet éltek.”


Az utóbbi időben néhány az életemmel kapcsolatos meggyőződésemmel foglalkoztam, és azzal, hogy az Úr mit is vár el tőlem. Hogy mit vár, mit tanítsak a gyerekeimnek.


Hogy őszinte legyek, én nem akarok „jó életet” élni. „Kimerített, lehetőségeit kihasználó, sokakon segített” életet akarok élni. Azt akarom, hogy a gyerekeim ne féljenek megtenni azt, amit mások félnek megtenni.


Példa: örökbefogadás. Millió és millió gyerek van szerte a világon, akiknek anyukára és apukára van szükségük. És csak egy maroknyi ember hajlandó, mert túlságosan nagy a kockázat! Túl sok pénzbe kerül, túl hosszú utazásba, és ez a befektetés nem része a nyugdíjba vonulási céljainknak.


Hát nem szeretnénk életünket visszakapni miután felneveltük a gyerekeinket? Majd valaki más megteszi. Már van x számú gyerekem, Isten nem várja el tőlem, hogy örökbe fogadjak.


Hiszem, hogy a Szentírás egyértelmű az árvák befogadásával kapcsolatban, és úgy hiszem azt mondja, hogy mindegyikünknek ezt kell tenni.


Hiszem, mindegyikünknek gondoskodnunk kell a szegényekről. Hiszem, hogy mindegyikünknek meg kell változtatnia a kevésbé szerencsések életét.


Álomba lettünk ringatva és a világ élvezetei elnémítottak minket.


Elfelejtettük, hogy ez nem a kényelemről szól, hanem arról, hogyan dicsőítsük életünkkel az Urat úgy, hogy szeretjük azokat, akiket nem szeretnek, etetjük az Ő nyáját, és bevállaljuk azt is, ami lehetetlennek tűnik.


Annyi ideje az állami rendszerre támaszkodtunk, hogy már elfelejtettük, hogy a Megváltónk a hegymozgatás üzletében érdekelt, hogyha az a szándéka. Úgy hiszem, hogy nagyon sokan közülünk többé már nem hisznek ebben.


’Érezd jól magad’ megközelítéssel állunk az életünkhöz, ami unalomhoz vezet.


C.T Studd ezt írta: "Egyesek a gyülekezet, vagy a harang hangjának a közelében vágynak élni. Én azért akarok élni, hogy mentőüzletet működtessek a pokol udvarában.”


Az a kereszténység, ami nem kerül semmibe, ugyanennyit ér.


Oly sokáig vártunk és engedtük, hogy más végezze el a kemény feladatokat és mi dicsértük őket az Úrnak való odaszánásukért, míg hátradőlve paskolgattuk kövér hasunkat és megköszöntük az Úrnak, hogy nyugalmat és békességet adott. Ez nem az az élet, amit Krisztus példaként elénk élt.


Az övé egy olyan élt volt, és ma is olyan, amelyik állandóan kiöntetik másokért. Nem csak a te síró babáidért, de azokért a síró babákért is, akiknek senkijük sincsen. Azokért, akik nem hasonlítanak rád.


Kiönti magát a szegényekért. Nem csak egy adag ételt visz az egyik barátodnak, akinek kisbabája született.


Ő azt akarja, hogy te etesd a SZEGÉNYEKET. Azokat, akiknek nincsen ennivalójuk. Ő azt akarja, hogy ruházz fel embereket.


Ő azt akarja, hogy bepiszkoljuk a kezeinket.


Ő akarja és elvárja tőlünk, hogy az Ő királyságáért munkálkodjunk, ne a saját kis királyságunkért.


Mennyit adunk a szegényeknek?

Mennyi időt fordítunk olyan emberek felkutatására, akiknek a mi segítségünkre van szüksége?

Mennyi időt szánunk arra, hogy megnyissuk otthonainkat nem-hívők előtt?

A biztonságos baráti körünkön kívül igazából mit teszünk, hogy segíthessünk?


Azért adsz pénzt az egyházadban egy szervezetnek, hogy azt mondhasd, adtál, de fogalmad sincs arról, hogy valójában mit is kezdenek azzal a pénzzel, mivel túl elfoglaltak vagyunk, hogy utánajárjunk.


Ezzel csak azt akarom mondani, hogy…


Ő azt akarja, hogy elveszítsük az életünket azért, hogy segíthessen megtalálni.


Jóllakottak, kialudtak akarunk lenni és élvezni egy pazar dicsőítő szolgálatot, és aztán hátradőlni és arról beszélgetni, hogy milyen rossz is a világ.


Mikor fogja ezt valaki megváltoztatni? A megfelelő miniszterelnök, a megfelelő vezetők, stb.


Vagy mit szólnál a megfelelő Magyarországhoz? Semmivel sem vagyunk különbek, a hivatalban lévő 'keresztényeknél'. Őket könnyű elítélni, mivel mi itt vagyunk, és ránk senki sem mutogat, mert langymeleg életet élünk.


Toleranciának hívjuk.


Vajon az Úr minek nevezi??


Itt olvashatod a cikk eredetijét.

6 megjegyzés:

  1. Eszembe jutott egy hosszú hosszú téma, amit a gyülekezetben már sokat taglaltunk: a koldusok témája.
    Pénzt adni nekik szinte felesleges, ezt minden pesti tudja. Ételt nem mindig fogadnak el. Ha mégis elfogadja, az ételt, Krisztusért tegyük, és miután jóllakott a szendvicsünkkel, osszuk meg vele a lelki táplálékot is!!!
    Veszélyes is. Sok-sok keresztény a szeretet nevében eltékozolta egy csomó vagyonát a koldusokra, felelőtlenül. Becsapnak, beköltöznek a lakásodba, meglopnak, stb. sajnos ismerek pár példát személyesen is.
    Szóval, okosan tápláljuk a szegényeket!
    (Mi elsősorban a gyülekezetünk szegényeit, vagy más hívő szegényeket látunk el anyagiakkal, belőlük is van eszméletlen sok!)

    Most ultrarövid voltam, remélem nem érti senki félre, amit írtam.

    pepita

    VálaszTörlés
  2. Köszi, pepita. A szegények segítése elhanyagolt terület, keveset beszélünk erről, legalábbis valahogy amikor szolgálatról beszélek, nekem nem ez ugrik be. Nem is nagyon tudom, hol lehetne kezdeni, de először a szívnek kell készen lennie. Ha az Úr küld, akkor a helyet is készíteni fogja, ahol segíteni kell.

    VálaszTörlés
  3. Előszöris leszögezném: engem is megérintettek, mondhatnám megítéltek ezek a gondolatok. Az alapgondolatai nagyon igazak és kemények.
    De amik eszembe jutottak közben a következők:
    - a lelkipásztorunk felesége, akit most épp azért hurcolnak meg, mert védőnőként egy családnál amikor a beszélgetés az okkultizmusra terelődött azt merte mondani, hogy tapasztalata szerint az nem segít, de Jézus Krisztus igen. És emiatt az egy mondat miatt feljelentették, hogy térít.
    - egy barátnőm, aki a kezét nyújtja a szegénynek, hálából letépik az egész karját és ezt a családja sínyli meg, akikért elsősorban felelős és csak azután azért, hogy segítsen másokon...
    - általában az eltorzult szemlélet, hogy ami Igaz, azt Hamisnak mondjuk és ami Hamis azt Igaznak mondjuk.

    Meggyőződésem, hogy Isten személyre szabottan hív el bennünket a szolgálatra és osztja nekünk ajándékait. (1.Kor.12:11) Vannak alapelvek, amelyek minden egyes hívőre vonatkoznak és igazak, és vannak különféle ajándékok, személyes elhívások a különféle szolgálatokra, amelyek már mindenki esetében eltérőek. A (testi vagy lelki) szegények segítése is különféle szinteken valósulhat meg, és kell hogy megvalósuljon, és Isten nem mindenkitől ugyanazt várja. Azt, hogy tőlem mit (miből mennyit) vár, milyen ajándékokkal kell jól sáfárkodnom, milyen szolgálatra hívott el, akkor fogom megérteni, ha élő, napi személyes kapcsolatom van Istennel, keresem az Ő akaratát és kész vagyok engedelmeskedni. ISTEN AZT NÉZI AMI A SZÍVBEN VAN! Nem a képességeinket, körülményeinket, lehetőségeinket, vagy épp korlátainkat. Kizárólag azt, ami a szívünkben van. Pont azért, mert még ha ismerjük is mit vár tőlünk, túl sokszor bukdácsolunk és elesünk... Isten azt a szolgálatot nem tudja megáldani, amit mi vállalunk fel, ahelyett amire Ő hívott el. Nem áldozatot, hanem engedelmességet vár tőlünk!
    Érdemes elgondolkozni a fentieken, de ne sablonizáljunk, mert Isten sem teszi azt! Csupán az alapigazságai kőbevésettek és mozdíthatatlanok. Minden mást Ő személyre szabott!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm, Kamilla, hogy leírtad ezeket!! Most újabb szemponttal árnyalódott a kép, új gondolatokat fogalmaztál meg, amikről eddig nem gondolkoztam a fenti témával kapcsolatban...

    Sajnos már én is hallottam olyat, hogy védőnők és szociális munkások félnek Jézus Krisztusról, evangéliumról, Isten dolgairól beszélni, még ha kellene is, hiszen ez 'tilos', ha a munkaköri leírást nézzük... Sajnos a világi segítő szakmák éppen ezért nem nagyon tudnak valós segítséget, talpraállási lehetőséget nyújtani, hiszen az élet értelmét nem mutatják meg a lecsúszott embereknek. Ha ilyen területre hívott volna el az Úr, akkor biztosan valami keresztény szervezethez mennék dolgozni, nem világihoz, hiszen az ő égiszük alatt lehet, sőt kívánatos bizonyságot tenni. Sajnálom a védőnőtöket, hiszen nyilvánvalóan jó szándék vezérelte. Számomra ez már kimeríti a 'hitért szenvedni' kategóriát.

    A szegények ügye úgy tűnik, nem olyan egyszerű, hogy megyek és adok. Kinek? Milyen gyakran? Milyen mértékben segítsek?

    Nagyon fontos, amit megfogalmaztál: hogy először a család, utána mások. Ha az Úr nem szegénységre hívott el, nem az egész vagyonunk eladására a szegényekért, akkor igenis felelősek vagyunk elsősorban a családunkért anyagilag. Ne bújjunk emögé, mert Isten nem a mi luxusunkra akarja, hogy fordítsuk, amit ad, tehát az, hogy a családomról gondsokodom, nem lehet kibúvó az adakozásban. DE, és ez is fontos, Jézus megmondta, hogy szegények mindig lesznek. Tehát ne tegyünk oda kevesebbet, de többet sem annál, amire Isten indít. A bölcstelen adakozás tényleg elszegényíthet, és az Ige szerint szégyen, ha a keresztény ember nem visel gondot a családjára.

    Én is úgy látom (így, most gondolkozva a dolgokon), hogy személyre szabottan vezet ebben az Úr. Ha készen állok mindig meghallani a szavát és engedelmeskedni, akkor aktuálisan fogja megmutatni, hogy mit vár. Mennyire jelentőségteljes a NAPI RENDSZERES kapcsolat az Úrral!

    VálaszTörlés
  5. Szegény gyerekeid, műveletlen templomba járó szentfazekak lesznek, még a választást se hagyod meg nekik hogy akarnak-e hinni vagy nem. És az evolúciót hogy tanítod meg? Meg kell tanulni de el ne higgyétek? Lehet hited bármiben szélsőségek nélkül is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nora, a gyerekeim már most sem műveletlenek. Ha valaki Istenben hisz, nem az evolúcióban, attól még nem lesz műveletlen.

      Minden egyes ember maga választ, hogy kiben vagy miben hisz: ez a mi családunkban sincsen másként. Ugyanakkor a saját gyerekeinek minden egyes ember a maga saját világnézetét adja tovább: ez sem veled, sem velem nincsen másként (ha vannak gyerekeid).

      Hogyha neked evolúciós világnézeted van, vagy a kereszténységet nem tartod annyira fontosnak, akkor te kizárólag ezt fogod tudni hitelesen képviselni a gyerekeidnek. Ebben az esetben viszont a radikális kereszténységgel szemben vagy diszkriminatív és a saját világnézeted miatt nem hagyod a gyerekedet radikális kereszténnyé válni. Tehát, valamilyen irányban mindenki diszkriminál és mindenki a saját álláspontját adja át a gyerekeinek, nem csak az, aki hívő. És bár ettől még nem lesz mindegyik út helyes, vagy minden világnézet igaz, de a gyerekek mindenképpen maguk fogják eldönteni felnőttként, hogy miben hisznek. A választás az övék lesz, ezt senki tőlük meg nem tagadhatja.

      Az evolúcióról nagyon sok tárgyi adatot tudnak a gyerekeim, ugyanakkor a szüleiktől folyamatosan azt az információt kapják, hogy Isten 6 nap alatt teremtette a világot. Merthogy ez az igazság. Hogy elhiszik-e vagy sem, az az ő választásuk lesz. De ha te az evolúcióban hiszel (mert ugye az is egy hit, hiszen a kezdeteket senki sem látta - kizárólagosan bizonyítani sem tudja senki, hogy pontosan hogyan történtek a dolgok), szóval, ha te az evolúcióban hiszel, akkor a hatnapos teremtésről tanítod azt, hogy az butaság. Hát mi is így vagyunk, csak fordítva. A kreacionizmus nem tudománytalanabb, mint az evolúció: létezik olyan, hogy teremtéstudomány, amely konkrét bizonyítékokat sorakoztat fel amellett, hogy az evolúció nem történhetett meg, ellenben a teremtés igen. Szóval nem műveletlen, aki nem hisz az evolúcióban - valójában a tudósok egy része az evolúciót erősen kérdőjelesnek tartja, mert az elmélet annyi sebből vérzik.

      Igazad van, lehet hitem bármiben szélsőségek nélkül is - de milyen hit az? Jézus Krisztus egy radikális személy volt, amikor a Földön járt, és a keresztények szélsőségesen elköteleződtek amellett, hogy Őt követik. Ha követed Őt, akkor valósággal és teljes szívvel kell tenned, máshogyan nem érdemes. Ha nem követed Őt, akkor talán bolondságnak tűnik ez a fajta radikalizmus, de ha az ember Jézusért bolond, az a legjobb dolog, ami vele történhet.

      Törlés