Óvoda és szocializálódás...hajjaj

Gondoltam, megírom, hogy mit gondolok az oviztatásról és miért.

Az elején kezdem. Az ovit egy olyan intézménynek tartom, aminek feladata a gyerekek megőrzése, nevelése és fejlesztése.

- Azokat a gyerekeket kell megőrizni, akiknek mindkét szülője dolgozik, ezért napközben nincs aki megoldja a felügyeletüket.

- Azokat a gyerekeket kell nevelni, akiknek a szülei valamilyen okból kifolyólag nem akarnak, vagy nem tudnak a gyerekükkel foglalkozni: nem szoktatják őket a társas viselkedés szabályaihoz, nem tanítják meg nekik az alapvető higiénés szabályokat, nem tanítanak nekik az élettel kapcsolatos különféle készségeket pl. cipőfűző-kötés, terítés, fogmosás.

- Azokat a gyerekeket kell fejleszteni, akiknek a szülei ezt a feladatot bármilyen okból nem akarják vagy nem tudják felvállalni.

Fentiek mindegyike elsődlegesen a szülőknek, leginkább az anyának a feladata. Tehát ideális esetben, vagyis hogyha az anya felvállalja a kötelezettségeit, akkor nincs szükség óvodai foglalkozások látogatására. (Csak kényszer-megoldásként, hogyha munkába kell állnia.) Tehát én a közvélekedéssel ellentétben úgy látom, hogy egyáltalán nem szükséges dolog az oviba járatás. Hogyha az, amit az ovi végez, úgyis az én feladatom, és el is tudom végezni, akkor miért adnám ezt a lehetőséget másnak?? :)

Az óvoda kapcsán van még három dolog, amiről muszáj beszélni.

1. Szocializáció.

Aki egy ideje olvassa a blogomat, az tudja rólam, hogy erről a témáról kicsit más álláspontot képviselünk családilag, mint a legtöbb ember a környezetünkben...:) A szocializáció a társas viselkedés szabályainak elsajátítását jelenti az én olvasatomban. A gyakorlatban tehát egy jól szocializált gyerek képes más gyerekekkel és felnőttekkel kapcsolatot létesíteni, velük illedelmesen és kedvesen beszélgetni és játszani illetve képes értelmesen kifejezni magát.

Ami szerintem nem a szocializáció:

- nem a kortársak viselkedésének lemásolása,

- nem a farkastörvények (vagyis az erősebb felülkerekedése a gyengébben) megismerése, megszokása, netalán elsajátítása,

- nem lelki megerősödés a kortársaktól jövő atrocitások megszokása, valamint saját önvédelmi mechanizmusok kialakítása által.

Téves az a népszerű elképzelés, miszerint szocializálódni a legjobban kortárs közösségben lehet. Ez nem így van. Sőt, pont ott lehet a legkevésbé. Hiszen a kortársak is mind szocializálatlanok, őket is épp a szocializálódás elérésének szándékával járatják az intézménybe.

Egy csapat szocializálatlan személy közös légtérbe zárása sohasem fog szocializált személyeket eredményezni. Amit eredményezni fog, az egy csapat közösen szocializálatlan személy, aki a többiek antiszociális viselkedésmintáit is elsajátította. És sajnos a legjobb szándékú és legkreatívabb óvónő sem tudja 20-30 szocializálatlan kisgyerek negatív egymásra hatását kompenzálni.

És ez az, amit láthatunk az ovis és iskolás gyerekek viselkedését megvizsgálva. Hiszen az intézményi nevelést igénybe vevő gyerekek gyakran sodródnak egészségtelen érdekkapcsolatokba, durvák, csúnyán beszélnek, nem képesek toleránsan elfogadni a másmilyen embereket, anyagiasak, tiszteletlenek, udvariatlanok és rendkívül beszűkült érdeklődésűek, természetes kíváncsiságukat és tanulás iránti vágyukat vesztettek. Ez a felsorolás talán túl sarkos, de véleményem szerint helytálló.

E felsorolásra kizárólag azok cáfolnak rá, akiknek a nevelésére otthon a szülő energiát fordít, akár keresztény az illető, akár nem. Tehát nem az intézményi nevelés miatt válnak egyesek mégis jól szocializált személyekké, hanem pont hogy az intézményi nevelés ellenére. A káros hatásokat a szülői nevelés kompenzálhatja. Egy jól szocializált gyerek tehát leginkább nem az ovi vagy az iskola csúcs-szupi szocializációs hatását dicséri, hanem az anyukája vagy az apukája állhatatos ellennevelését...

Nem azt mondom, hogy egy gyereket otthon tartva mindez magától kialakul. Bele kell fektetni nem kevés időt és energiát. Aki nem fektet bele, annak otthon sem lesz szocializált gyereke. De a felelős szülő amúgy is megtenné ezt, ovi és suli mellett is. Így tehát ugyanannyi energiabefektetés mellett sokkal jobb eredmény várható. Persze, mint mondtam, nem magától.:)

A szocializálódáshoz megfelelő minták kellenek, vagyis olyan szocializált személyek, akiktől elleshetőek a helyesen alkalmazott szociális manőverek, vagy aki direktben megtanítja azokat. A családban ez jól meg tud valósulni. A gyerekeknek teljesen mindegy, hogy szocializált gyerektől vagy szocializált felnőttől tanulnak-e meg szocializálódni. Tehát egy családban szocializálódott gyereknek semmiféle hátránya nem származik abból, hogy ő nem gyerekek, hanem felnőttek között szocializálódott.

Még az is fontos, hogy a szocializálódást gyakorolni is kell más személyekkel való interakciók során. Nos, ehhez sincs feltétlenül szükség az ovira, hiszen nem a körülvevő gyerekek száma, hanem a kapcsolatok minősége számít. Tehát akinek több testvére van, az lehet ovi nélkül is szocializált. Aki időnként megfordul gyerekközösségben, legyen az akár gyüli vagy játszótér, vagy játszóház, vagy baba-mama klub, vagy vendégség, az ezekben a helyzetekben gyakorolhatja a szocializálódást. Ezek a találkozások általában tét nélküliek, mivel konfliktusok esetén szülőként azonnal közbe lehet lépni, illetve irányítani lehet a helyes problémamegoldás irányába a gyereket. Ehhez képest az intézményben hirtelen kell dönteni konfliktuskezelési módok megválasztásáról, és minimális segítséget kapnak a helyes normákat illetően...

2. Az ovi negatív hatásai

Erről nagyon kevés szó szokott esni! Néha olyan érzésem van, mintha körülöttem mindenki azt hinné (offline), hogy olyan nincs is neki... Így hát gondoltam, hogy összeszedem azt a sok káros hatást, amik az oviban nagy valószínűséggel érhetik a gyerekünket. Ez nem riogatás, vagy vad lejárató-kampány, hanem empírikus tapasztalat. Enyém, másoké, sokaké... Meg egy kis ébresztő azoknak, akik még mindig úgy gondolják, hogy egy kisgyerek számára nincs is jobb hely az ovinál. Hangsúlyozom, hogy az ellennevelés csodákat tehet, és minden elismerésem a kényszerből dolgozó anyukáké, akik emellett szívügyüknek tekintik a gyerekeik nevelését! Íme a lista.

A gyerkőc...

- megtanulja a kárörömöt, a másik gyerek kinevetését,
- megtanul csúfolódni, kegyetlenkedni,
- megtanulja, hogy ne tartsa tiszteletben se a másik gyerek testét, se annak holmijait,
- megtanul csendben beolvadni a tömegbe és az erősebbek elvárásait kiszolgálni,
- megtanul mások elvárásai szerint élni, és azokat a dolgokat fontosnak tartani, mint mások
- a többség által befolyásolhatóvá válik,
- kezdi elnyomni az egyéniségét, mert az nem-kívánatos egy uniformizálásra épülő rendszerben,
- leszokik a lelkiismeret és emberi irgalom cselekedeteinek gyakorlásáról, mert nem kifizetődő, és magát is veszélybe sodorhatja,
- megtanulja, hogy nem szükséges engedelmeskedni és tisztelni a felnőtteket,
- megtanulja az ovis trendet követni, legyen szó játékokról, szójárásról, ruházatról...

3. Felkészülés az iskolai közösségbe kerülésre

Szinte mindenki megjegyzi, amikor megemlítem, hogy nem oviztatjuk a gyerekeket, hogy "Nem tarthatjátok burokban őket!". Ez részben igaz. Illetve attól függ, hogy ki mit ért burok alatt.

Ha arra utal a burok, hogy fel kell készíteni a gyereket az iskolába lépésre, mert a túlérzékenyek ott nem rúghatnak labdába, akkor erre azt mondom, hogy mivel otthonoktatást tervezünk, vagyis a gyerekeink magántanulók lesznek, ezért ez az érv a családunkban nem szempont. De amúgy, igen, ezektől a hatásoktól igenis szeretném megóvni a gyerekemet. Nem a kortársaktól. Hanem a kortársak tömegétől, akik nyomást gyakorolnak egy egészséges értékrendre és eltorzítják, megalkuvásra késztetik azt.

Ha a burok arra utal, hogy szándékom-e a gyerekemet teljesen elzárni a külvilágtól és megfosztani minden családon kívüli emberi kapcsolattól, akkor erre azt mondom, hogy abszolút nem. Sőt, otthonoktatottakként szerintem sokkal többet fognak megismerni a való világból, mint az intézménybe járó társaik. A gyerekeink egyébként lépten-nyomon barátságokat kötnek, és ezek nem rokoni kapcsolatok, hanem vadidegen gyerekek...

Hát ennyi jutott így eszembe. Ha van kérdésed, ellenvetésed, egyetértésed akkor elő vele. Remélem érthető és nem agresszív voltam.

Nem mindenkinek

Írtam egy elég húzós cikket. Nem keresztény olvasóim miatt inkább nem teszem közzé itt a főoldalon. Nem azért, mert azt gondolom, hogy nem fognák föl. Tudom, hogy fölfognák, de nem feltétlenül építené őket. A cikket saját felelősségre el lehet olvasni a Komment helyett blogolok róla cím alatt, jobboldalt. Légy szíves mielőtt rákattintanál, gondold végig, hogy van-e annyi békességed, hited, ami nem hagy cserben, hogyha szembekerül a megszokotthoz képes valami más, szokatlan gondolattal. (Tudom, tudom, nem ez lesz az első ilyen írásom, de most akkor is...)

Aki nem kattint, annak itt egy kis fejtörő.

Talán már olvastad valahol, de az is lehet, hogy még nem.:)

Kérek mindenkit, hogy a megfejtést ne írjátok kommentbe, hanem a jobboldalt megtalálható e-mail címre. Azért, hogy az utánatok érkezőnek is poén maradjon a poén.
Ha nem tudod a megfejtést, de érdekel, azt megkérdezheted kommentben. Csak komplett megfejtést nem szeretnék kommentben megadni.:)

*** *** ***

4 gyermekdal jogászi átirata

1.
Figyelem! Sürgősen megkérünk minden házzal rendelkező puhatestűt,
hogy ingatlanát záros határidőn belül hagyja el,
az annak külső felszínén keletkezett, és azóta is folyamatban lévő tűzeset miatt.
A károsultakat folyékony és félig megszilárdult tejipari termékekkel kártalanítjuk,
amelyek együttes mennyisége egyenlőre két napi fejadagot tesz ki.

2.
Megkérünk mindenkit, aki lépéseit nem tudja
az általunk megadott ritmushoz koordinálni,
ne álljon sorba este az üzemi konyhán,
mivel számukra rétest biztosítani nem áll módunkban.
Emellett felhívnánk viszont a figyelmet az említett táplálék pozitív tulajdonságaira,
valamint arra, hogy Honvédségünk számára
kifejezetten ezt az ételtípust írják elő a hivatalos szervek.

3.
Mivel a körzetünkben észlelhető csókák csípése
madárinfluenzával fenyegethet,
valamint látásában korlátozott kiskorú varjak jelenléte is aggodalomra adhat okot,
gyermekünk keresztanyja két lóerős járművéért küldetett.
Meg kell azonban tagadnom ezt a kérését,
mivel e közlekedési eszközt szintén potenciális veszélyforrások,
pontosabban tollas baromfi(a)k foglalták el.

4.
Teljesen felújított, eredeti meghajtással rendelkező nosztalgiavonat indul
a második vágányról Kanizsa állomásra.
Megerősítjük, hogy a vonat a kanizsai pályaudvarra megy.
A szerelvény elején az irányítási funkciókért a gépész-menedzser felel,
ő az, aki a szerelvényt hajtó mozdony irányvektorát és sebességét meghatározza.
Más források szerint vonatkísérőként az utolsó kocsiban tartózkodik
az a töltött tésztaféleség, amelynek feje
táplálkozásunk egyik legfontosabb gumós gyökérnövényévé alakult.

Ültethetsz-e hitet a szívbe?

Tegnap olvastam egy Krisztusban blogger-tesó, Marywolf gondolatait a hitről és a nevelésről. Szinte minden gondolatával nagyon egyet tudtam érteni, építő volt, amit leírt. Volt viszont egy gondolat a kommentekben, amivel nem tudtam egyet érteni és amire szeretnék reagálni. Erről a gondolatról van szó (nem idézet): A gyerekeknek példát kell adnunk, és minket kell kövessenek, amikor a hitről van szó. És ha nem követnek, akkor nem követnek- nem tehetünk semmit. Mindenesetre azon kell munkálkodni, hogy az életünk példa legyen, akkor úgyis követni fognak. De semmi esetre sem szabad kényszeríteni pl. asztali imádságra vagy gyülibe járásra a gyerekeket. Alábbiakban erre reagálok.

*** *** ***

Én a hitre nevelés alatt nem pusztán azt értem, hogy jó példával elöl járni és aztán jó reménységgel lenni, hogy követni fog a gyerekem. Számomra az a hitre nevelés, hogy a következő mondat vezérel: "én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." (Józsué 24:15). Józsué nem hagyott alternatívát a családjának, hogy azok másban higyjenek. És én sem szeretnék.

A hitre nevelés szerintem kőkemény nevelés, nem fakultatív követés. Ez alatt azt értem, hogy azok a tevékenységek, amik hitünk gyakorlásával vannak összefüggésben, ugyanúgy nem választhatóak gyerekeinkre nézve, mint más fontos szabályok követése, amivel kapcsolatban engedelmességet várunk. Ameddig együtt lakunk és ameddig Isten előtt mi tartozunk felelősséggel gyerekünk szellemi jólétéért, addig a család többi tagjával együtt neki is részt kell venni bizonyos tevékenységekben, akár tetszik neki, akár nem.

Például az úttesten való szaladgálás ugyanaz a kategória, mint amikor kisebb gyerekünk nem hajlandó elmondani az asztali imádságot étkezés előtt, vagy mint amikor nagyobb gyerekünk nem akar gyülekezetbe jönni: habár valószínűleg nem lesz nagy baja tőle azonnal, de akkor sem engedhető meg, és ha valamelyik gyerek megszegi a szabályt, akkor annak ugyanúgy következményei lesznek, mint bármely más engedetlenségnek.

Most lehet, hogy azt mondod, ez már beteges. De bennem kétségbeesetten félrever a lélekharag, amikor arra gondolok, hogy a gyerekem a lázadó angyalok és sátán számára fenntartott pokol felé menetel. És úgy érzem, hogy többet kell tennem annál, hogy pusztán megkívántatom vele a kereszténységet azáltal, hogy eléélem azt: sokkal inkább NEVELNEM kell a hitre, a hitig.

A hitre nevelés számomra nem vallásos formák elsajátíttatása. Nem is a szív Istenhez fordulásának erőszakos kikényszerítése- hiszen ez nem lehetséges. Mert mindenkinek magának kell meghoznia az Isten melletti döntést, amikor itt az idő. És mindenki maga is fog számot adni a döntéséről Istennek. Hitre nevelés alatt én azt értem, hogy mindent megteszek azért, hogy a gyerekeink az ő szintjükön megértsék Kiben és miért hiszünk, és megértve megszeressék Istent. Ennek eléréséhez pedig létfontosságú, hogy a hittel kapcsolatos családi szokások kötelező érvényűek legyenek a gyerekekre nézve, csakúgy, mint a többi családtagra nézve. Nincs kibúvó. És akkor sem lesz, ha 12éves lesz a gyerek, vagy nagykamasz. És lehet, hogy nagy kérdés, hogy mi módon fogok elcitálni a gyülibe egy 16évest. De nagyon remélem, hogy erre nem kerül sor. Addigra belülről kell tudnia, hogy Isten mit vár tőle, nem csupán külső normák alapján.

Azt pedig akkor fogja tudni, hogyha vannak hívő családi szokások és szabályok, amikhez gyerekkorától igazodnia KELL. Ez lesz a szilárd keret, amin belül védetten kifejlődhet a hite - a Szent Szellem munkája által. Mert ha nem igazodik, akkor veszélyben van. Lehet, hogy nem testi veszélyben, de szellemiben, hiszen lázad, ami legalább olyan súlyos végkifejlettel fenyeget, mintha elütné egy autó.

Amíg a gyerekem nem számon kérhető Isten előtt, amíg őhelyette engem számoltat el Isten, addig igenis fel fogom és fel is kell használnom a szülői tekintélyemet arra is, hogy bizonyos hívő tevékenységeket megköveteljek. Ha nem akar evés előtt imádkozni, akkor összeteszem a kezét én, vagy más módon bírom engedelmességre, de nem fogom ráhagyni, hogy akkor kövessen engem, ha akar (legalábbis nem ez lesz az általános). Nem az evés előtti ima nagy jelentősége miatt. Hanem a szívének állapota miatt, amelyben a lázadás magvai csiráznak, amikor nem akarja azt tenni, amiről tudja, hogy helyénvaló.

Nagyon fontosnak tartom a személyes példát is. Gyakorlatilag a személyes példamutatás a legnagyobb folytonos kihívás, legalábbis nekem. De a gyerekeknek szükségük van azt is érezniük, hogy fontos nekünk a szellemi jólétük. Hogy hajlandóak vagyunk betartatni a család hitélettel kapcsolatos szabályait is, akár vállalni a konfrontációt is velük. Hogy gyerekeink fontosak nekünk annyira, hogy a magunk szintjén harcba bocsátkozzunk értük.

Persze tudom, hogy nem a kézösszetevés, vagy a gyülekezeti alkalom formális látogatása lesz az, ami a gyerekemet biztosan megmenti a pokoltól. Viszont ezek a tettek tiszteletet fejeznek ki, azt fejezik ki, hogy Istent fontosabbnak tartjuk a pillanatnyi kényelmünk kiszolgálásánál. Fontosabbnak tartjuk magunknál. Ha ezt a szellemi törvényt sikerül nevelésünkkel elültetni a gyerekünkbe, akkor sokat tettünk azért, hogy a megtérése után képes legyen odaszánt keresztény lenni, aki meg tudja feszíteni teste kívánságait, ha arra van szükség a szolgálathoz.

Az odaszánás hiánya ma nagyon nagy probléma a gyülekezetekben. Ha ezek a dolgok liberálisan vannak kezelve, az azt sugallja, hogy gyerekünk a saját kedve szerint tehet, és van lehetősége saját maga tiszteletét Isten elé helyezni- következmények nélkül. Ez azonban nem így működik...

Antiszociális otthonoktatottak?!

Otthonoktatással kapcsolatban kapunk mostanában hideget, meleget. Na jó, leginkább hideget.:) Egyelőre azért nem olyan vészes a helyzet, szeptembertől számítunk igazi konfrontálódásra az ismerősök, családtagok részéről. Aztán persze az is lehet, hogy kellemesen kell majd csalódnunk. Bár, ismerve az oviba nem járás keltette porfelhőt, azért ebben nem bízom annyira. :)

Mostanában eléggé foglalkoztat a szocializáció témája. A családban mi, felnőttek sokat beszélgettünk a napokban arról, hogy mit lehet erre mondani: persze megannyi érv van, de szeretnénk előre felkészülni arra, hogy e kérdésre ne csapongva, hanem összeszedetten reagáljunk. Hiszen ez az, amit mindenki elővesz a tarsolyából, mint első ellenérvet, amikor elhangzik az ominózus mondat "Doda nem fog iskolába járni, hanem itthon fogjuk tanítani, magántanuló lesz." Ezért aztán Férjem fogta magát, és írt egy otthonoktatós hitvédelmi írást- már ha létezik a fogalom... Eme igen jól sikerült szerzeményt közlöm alább, képekkel kiegészítve.

*** *** ***

Definíció szerint a szocializáció azt a folyamatot jelenti, melynek során egy gyerek vagy fiatal megtanulja a társadalmi szabályokat és megtanul azok szerint viselkedni.

Otthonoktató családoknak gyakran felteszik a kérdést: "hogyan fog szocializálódni a gyermeked, ha nem megy óvodába vagy iskolába?"

Hát vizsgáljuk meg ezt a kérdést a MAI társadalmi viszonyokra vonatkozóan:

Ott kezdeném, hogy a mai világ felfogása erősen posztmodern, azaz a definícióban említett társadalmi szabályok igen liberálisokká váltak.

Minden kisebb társadalmi csoportosulásnak megvannak a maga szabályai. Aki abból kilóg, az antiszociális. Minden szabályrendszer, ami nem törvénysértő, elfogadott. Ez azt jelenti, hogy ma már nincs egyetlen, mindenki által követett szabályrendszer.

Nem kell messzire menni, csak nézzünk be az iskolák életébe, nézzük meg a tanár-diák viszonyt. Míg 10-15 évvel ezelőtt a tekintélyelvűség uralkodott, ma ez olyannyira megváltozott, hogy szinte bármilyen konfliktus keletkezik a tanár és a diák között, először a tanárt vonják kérdőre.

Mivel az értékrendek széles skálája elfogadott, felmerül a kérdés, hogy MELYIK értékrendszerhez szocializálódik a gyermek? Azaz: melyiket tanulja meg, melyiket teszi személyiségének részévé?

A szocializáció, az értékrendek megtanulása a családban kezdődik. Tisztelet, igazságosság, becsületesség, tulajdonviszonyok, mások megbecsülése – ezek mind a mai társadalom alapjai, mint sokak szerint az is, hogy „szerezd meg, amit akarsz”, „állj a sarkadra és tiporj át másokon”, „jogod van törtetni, akár másokon keresztül is” stb.

És ez a kétféle értékrend egymásnak feszül, és úgy tűnik, az utóbbi kerül ki győztesen … mert az ember önző, egocentrikus, törtető. És ez a kétféle értékrend feszül egymásnak az óvodákban és iskolákban is. És az utóbbi elnyomja az előbbit.

Mert azt senki sem tagadhatja, hogy sok gyerek bizony lenyúlja a másikét, erővel elveszi azt, amit kinézett magának, hazudik vagy épp meghazudtol, semmibe veszi a kirendelt vigyázót és vég nélkül sorolhatnánk az etikátlan magatartás különböző megnyilvánulásait …

Miért van ez így? Mert a szocializáció NEM az óvodában vagy az iskolában valósul meg, hanem a CSALÁDBAN. És mégis, mindezek mellett, amikor a kérdést felteszik: „Hogy fog szocializálódni a gyereked?”, úgy tűnik, mintha az óvoda/iskola lenne a GARANCIA a szocializálódásra! És sokan bedőlnek ennek a demagógiának.

Mert ez bizony az! Ez az állítás a szülőkkel elhiteti, hogy a szocializációt az állami intézmények megoldják. Elhitetik azt, hogy olyan gyerekek kellenek, akik „a jég hátán is megélnek”, épp csak azt nem teszik hozzá, hogy a jég hátát emberek képezik, történetesen az én vagy a te gyermeked.

És ezzel eljutottunk arra a pontra, ahonnan az emberiség szocializációja indult: abba a korszakba, ahol a farkastörvény uralkodott.

Köszönöm, ebből a mi családunk nem kér! Mi szocializáljuk gyerekeinket: megtanítjuk azokra a társadalmi elvárásokra, amelyek letűnőben vannak ugyan, de még tartják magukat. Ezt azonban az állami intézmények NEM tudják biztosítani, egyrészről azért, mert a gyermekek hozott értékrendszere messze elmarad a „szocializált” személy értékrendjétől, és mert a társadalom egy másik szabálya kimondja, hogy a gyermek jogai olyannyira erősek, hogy az már sérti a tanár jogait. Sajnos a szülők ezt örömmel veszik.

Otthonoktató szülőknek nem szabad bedőlniük a nyomásnak: biztonságban, tisztelettel, szeretettel kell megtanítani gyermekeinket az értékes társadalmi normákra. És amikor felnőnek és tisztelni fogják embertársaikat, ők viszont fogják tisztelni őket.

A Biblia is ezt tanítja. Ez törvényszerű. Én ezt akarom gyermekeimnek átadni. És Te?

Generációról generációra...

Tegnap kicsit önvizsgálódtam. Gondolkoztam. Az igazat megvallva van mit ráncba szedni az életemen... Milyen az otthoni légkör a családomban? A béke vagy a békétlenség szigete? Mostanában azon gondolkozom, hogy mennyire nagy jelentősége van kimondott szavaimnak. A szeretet és a dicséret szavainak. És a harag és korholás szavainak is. Amit ma teszek, amit ma mondok, az holnap valamilyenné formálja a gyerekeimet. Mit szeretnék tenni? És mit teszek végül? ... Rendet kell tenni az életemben...

Ha egy gyerek szidalmakban él,
megtanulja az ítélkezést.




Ha egy gyerek haragban él,
megtanulja a harcot.




Ha egy gyerek félelemben él,
megtanulja a rettegést.




Ha egy gyerek szánalomban él,
megtanulja az önsajnálatot.




Ha egy gyerek gúnyban él,
megtanulja a szégyent.




Ha egy gyerek féltékenységben él,
megtanulja az irigységet.




Ha egy gyerek szégyenben él,
megtanulja a bűntudatot.




Ha egy gyerek biztatásban él,
megtanulja az önbizalmat.




Ha egy gyerek megértésben él,
megtanulja a türelmet.




Ha egy gyerek dicséretben él,
megtanulja az önbecsülést.




Ha egy gyerek megértésben él,
megtanulja a szeretetet.




Ha egy gyerek helyeslésben él,
megtanulja magát szeretni.




Ha egy gyerek elismerésben él,
megtanulja, hogy jó, ha célja van.




Ha egy gyerek önzetlenségben él,
megtanulja a nagylelkűséget.




Ha egy gyerek tisztességben és őszinteségben él,
megtanulja, mi az igazság és a becsület.




Ha egy gyerek biztonságban él,
megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.




Ha egy gyerek barátságban él,
megtanulja, hogy jó a világban élni.




Ha egy gyerek nyugalomban él,
megtanulja megtalálni a saját békéjét.



A te gyereked miben él?


Ők a legújabb nagy kedvenc a házam táján:

Hiszti és engedetlenség

Erről a két témáról nagyon sokat kellene beszélni. Helyes ismeretre szert tenni ezekben s alkalmazni azokat, a gyerekek boldogulásának a kulcsa. Ma nagyon sok anya, keresztények is, kínlódva élik a napjaikat gyerekeik zsarnoksága alatt, és arról szól az életük, hogy bástyákat építenek gyerekeik köré azok szüntelen kiszolgálásával, vagy mindenféle óvintézkedéssel, hogy a kis lázadókkal legalább minimális szinten élhető legyen az életük. Nem akarnak sok gyermeket, mert a mostani egy vagy kettő vagy három gyerekükkel is meggyűlik a bajuk- képtelenek engedelmességre nevelni őket.

Nem is csoda, hogy az ember engedetlen gyerekből nem akar sokat maga köré! De mi lenne, ha az alapfelállás az lenne, hogy az a néhány gyermeked, akiket eddig kaptál az Úrtól, tökéletes engedelmességben élné az életét veled? Hogyha mondanál valamit, az úgy lenne? Hogyha nem lenne hiszti és nyafi és nem kellene kiabálva erőt fitogtatnod ahhoz, hogy mozdulásra bírd a gyerekedet? Hogyha nem kéne a fontos dolgaidat állandóan a gyereked elől menekíteni, hogyha bármit elöl hagyhatnál, ami tilos, mert a gyereked tudná, hogy ahhoz nem nyúlhat és nem is nyúlna hozzá? Hogyha gyerektársaságban nem kellene azon aggódnod, hogy kire fog kezet emelni a csemetéd, mert tudja, hogy nem bántunk senkit és nem is teszi? Ha igazán áldásnak élhetnéd meg a gyermekeiddel való hétköznapokat, nem a keserűséged forrásának, vagy nehéz esetnek? Hmmm- akkor talán bevállalnál még egy pár gyereket? (Elfogadom, hogy vannak más okai is annak, ha egy házaspár nem vállal sok gyereket, de meggyőződésem, hogy az engedetlen gyerekek a ki nem mondott, de legnyomósabb érvek között szerepelnek.)

Miért hisztizik a gyerek?

1. Azért, hogy megkapjon valamit. Akkor teszi, amikor akarata szembekerül a szülőével.

2. Az ő értelmi vagy fizikai képességeit meghaladó elvárás miatt. Ha nem tud valamit megtenni, amit pedig elvárunk.

3. Frusztráltságból. Sajnos leginkább mi tesszük frusztrálttá a gyerekeinket. Azzal például, hogy nem vesszük figyelembe a fáradtságát és úgy várunk el tőle teljesítményt. Vagy azzal, hogy olyan döntéshelyzetbe hozzuk, amelyet gyerekünk nem tud frusztráció nélkül kezelni az ő érettségi szintjén.

A hiszti is engedetlenség, hiszen olyan nem kívánatos viselkedés, amit helytelenítünk. Ha nem szeretnénk hisztis gyereket, akkor engedelmessé kell nevelni.

Mit nevezek engedelmességnek?

Egy kérés késlekedés, kifogások keresése és nyílt ellenállás nélküli teljesítését.

Tehát mi nem az engedelmesség?

Az öt perccel később végrehajtott feladat nem engedelmesség. Ha egy gyereket nem lehet azonnali engedelmességre bírni akkor, amikor mi szeretnénk, és nem akkor, amikor neki kényelmes, akkor az a gyerek engedetlen.

A nyílt szembeszegülés sem nevezhető engedelmességnek. Ha egy gyerek azt mondja, "nem", amikor meg kellene tegyen valamit, amire amúgy képes lenne, akkor az a gyerek engedetlen.

És az is engedetlenség, hogyha csak azután engedelmeskedik, miután válaszoltunk arra, hogy miért kérjük tőle azt, amit kérünk. Miért nem helyénvaló erre a kérdésre válaszolni, miután utasítottuk valamire a csemetét? Azért, mert az engedelmesség azt jelenti, hogy a szülői tekintély miatt tesz meg valamit a gyerekünk, nem azért, mert a számára megfelelő indoklást kapott.

Kicsi korban NEM KELL magyarázkodni, legalábbis nem akkor, amikor éppen tiltunk valamit, vagy engedelmességet várunk. Ne szoktassuk rá a gyerkőcöt arra, hogy csak a számára kielégítő indoklás után engedelmeskedjen! Az úgy már nem is engedelmesség. Meg nem is tudunk mindent megindokolni úgy, hogy azt elfogadja.

A logikus gondolkozásra nevelés bármikor a nap folyamán fejleszthető- úgy, hogy hagyjuk, hogy kérdezzen, és hogy elmondjuk, hogy a dolgok miért úgy történnek, ahogy. De amikor utasítunk, akkor szó nélküli engedelmességet várunk, nem pedig szócsatába torkolló magyarázkodást (a nagyobbakkal már errefelé megy el a kérdezés).

Nem kell attól tartanunk, hogy kevésbé érdeklődő lesz a gyerekünk attól, ha folyamatosan ki van elégítve a tudásszomja, DE elvárjuk, hogy amikor utasítjuk, akkor ne kérdezzen. Illetve, hogy kérdezzen úgy, hogy közben már engedelmeskedik: ne az engedelmeskedés előtt, hanem UTÁN. Ha tényleg érdeklik a válaszok, akkor ez az időpont is megfelel neki. Ha akkor már nem érdekli a magyarázat, akkor nem volt komoly érdeklődés a kérdések mögött. Én azért különválasztanám az érdeklődő, informálódó kérdéseket az akadékoskodóaktól. Szerintem kicsi korban gyakran el kell hangozzon, hogy "a mi családunkban ez így működik és kész" -nem kell magyarázkodni. Legalábbis a magyarázatok adásának a helye nem a tiltás időpontja.

Szóval beszéljünk pl. a tűzhöz való nyúlás veszélyéről a gyerekünknek, de amikor azt mondjuk, hogy "ne nyúlj a tűzhöz!", akkor ne magyarázkodjunk. Szokja meg a gyerek, hogy KÉRDEZÉS NÉLKÜL megteszi, amire utasítjuk, hiszen egyedül ez nevezhető ENGEDELMESSÉGNEK. Ha másként teszünk, akkor arra neveljük, hogy egészen addig nem kell engedelmeskednie, amíg nem kap számára is elfogadható magyarázatot. Ez pedig nagyon veszélyes is lehet, mivel nem mindig van idő a dolgokat megmagyarázni: extrém példa, de ha az út közepén rohangáló csemetével érdemi vitába bocsátkozunk arról, hogy miért fontos lefáradnia az útról, akkor lehet, hogy nem leszünk sokáig élő gyerek szülei...

Ezen kívül egy sor olyan dolog van, ami gyerekünk szerint egyáltalán nem logikus, nem megmagyarázható vagy nem megfogható: pl. hogy miért kell akkor lefeküdni, amikor nem akar, vagy miért nem kiabálhat akkor, amikor olyan jólesne neki.

Az engedelmesség tehát nem az értelmi szinttel függ össze. Ez alatt azt értem, hogy egy átlagos értelmi képességű gyereket már 1,5 éves korában rá lehet nevelni a feltétel nélküli engedelmességre, holott az érvelést megérteni képes érteli szintje ekkor még igen csak fejletlen. Nem is jó tovább várni ezzel, mert minél idősebb korban kezdjük az engedelmességre nevelést, annál több addig berögzült lázadást kell kiirtani belőle. Vagyis annál nehezebb dolgunk lesz.

Vajon minden gyerek alkalmas arra, hogy engedelmességet neveljenek belé? Igen. Minden gyerekből lehet szót fogadó, engedelmes boldog gyerek! A gyerekeknek kellenek a határok. Szükségük van erre ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyenek. És hogy megtanulják a társadalomba való beilleszkedés szabályait. Hogyha engedjük, hogy másokon uralkodjanak, az rossz nevelés. De hogyha nem engedjük, de úgy érezzük, hogy nem tudjuk megakadályozni a gyerekünket ebben, akkor ott már a gyermekünk engedetlenségéről van szó.

Az engedelmességre nevelés minden esetben a szülő dolga. Tehát, ha engedetlen gyermeket látsz, és a szülő panaszkodik, hogy olyan engedetlen a gyereke, és nem tud mit tenni, a gyereke már csak ilyen- akkor ott a szülő hibájáról van szó, amit megpróbál áthárítani a gyerek személyiségére. Csakhogy Isten a gyerek személyiségétől függetlenül parancsolja, hogy neveljük a gyereket. Minden gyereknek szüksége van nevelésre, mert minden gyerek alapvetően tekintélyellenes és lázadó. Van, akinél ez hangosan és agresszíven nyilvánul meg. Van, akinél csendesen, vagy apróbb dolgokban. De minden gyerekben benne van, mert minden gyerek bűnösen születik.

Anyák, neveljétek szófogadóvá a gyerekeiteket! Várjátok el, hogy első szóra engedelmeskedjenek! Mert ez Isten jó és tökéletes akarata, már ami a gyerekeket illeti. Ha nem neveled engedelmességre, hanem elnézed az engedetlenséget, akkor azzal nagy kárt okozol a gyermeked személyiségében. A környezeted sem lesz hálás érte. És Isten parancsa ellen vétesz.

De mi van az erős akaratú gyerekkel?

Akkor most ki nevel: a gyerek, vagy a szülő? Az engedelmességre nevelés nem akarat kérdése, hanem tekintély kérdése. Van tekintélyed a gyereked előtt? Akkor képes vagy engedelmességre nevelni. Nincs tekintélyed előtte? Akkor szerezz tekintélyt. A tekintély alapja Isten Igéje, mely szerint a gyermek alárendelt a szülőnek, pont úgy, ahogyan a feleség is alárendelt a férjének, és ahogyan a gyülekezet is alárendelt Jézus Krisztusnak. A tekintélyelvűség nem ördögi találmány, hanem Isten intézménye az ember boldogsága érdekében... Ha nem akarsz tekintélyelvű lenni, hanem azt mondod, hogy a gyereked tudja, hogy mit akar, s hadd legyen, amit akar, akkor nem veszed figyelembe, hogy amit akar, az nagyon gyakran nem más, mint a gyermekszív bűnös kívánsága, ami a gyerekünknek is és másoknak is kárára válik, ha kielégítjük. Ne hagyjuk figyelmen kívül Isten nevelési alapelveit. Hiszen egyedül ez a kiegyensúlyozott és boldog családi élet alapja.

Megmérgeznek!

Pepitától kaptam ezt a nagyon elgondolkodtató írást. A helyzet komolyságára való tekintettel némi formai módosítás után egy az egyben, képek nélkül teszem közzé. Nem vagyok riogatós fajta. Nem is életcélom, hogy holnaptól szebb legyen a világ aszpartam nélkül, mert a testinél fontosabbnak gondolom a szellemi dolgokat. Igazából az utóbbin múlik az ember boldogulása hosszú távon. Viszont ne harapjunk fűbe idejekorán, ha nem muszáj. Jobb a szép hosszú élet, a szép, de rövidnél.

*** *** ***

Nézzétek meg mit esztek-isztok! A Markusovszky Kórház nyugdíjba vonult diétás-főnővérétől kaptam ezt a levelet. Tanulságos.

*** *** ***

Édes mérgezés

Az aszpartam-mérgezés a nyolcvanas évek óta jól őrzött titok! Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező és betegségeket előidéző hatását. Az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltőanyagokra bomlik és elmegy modern kori horrornak, amit odabent művel.

Vajon miért nem lehetett hallani erről eddig?

A diéta-ipar egy dollármilliárdos üzlet. Az ember azt gondolná, hogy a könyvek szerzői, vagy az élelmiszeripari cégek húzzák a nagy hasznot belőle. És nem. Persze nekik sem megy rosszul, de a játszma igazi nyertese a gyógyszeripar.

Hogy hogy jön a gyógyszer az aszpartamhoz? Egyszerű.

Egy gyógyszercég kutatója fedezte fel véletlenül az aszpartamot, egy fekély elleni szerrel való kísérletezés közben. A cég pedig a G.D. Searle, aki gyógyszergyártó létére képes volt 28 millió dolláros veszteséget elkönyvelni és több száz, a gyógyszereik miatti káros mellékhatások ügyében indított pert elveszteni. Ugye, milyen megbízhatónak tűnnek?

A Searle egyik leányvállalatát végül a Monsanto vásárolta meg és NutraSweet néven dobta piacra az édesítőszert. Izgalmuk érthető volt, hiszen ez a szer több százszor édesebb a
cukornál, fillérekbe kerül előállítani és a diéta-nemzet minden ilyenre vevő.

A probléma ott kezdődött, hogy az amerikai Élelmiszer-, és Gyógyszerellenőrző Hivatal, az FDA nem óhajtotta engedélyezni a felhasználását, lévén az anyag bizonyítottan rákkeltő és az idegeket is károsítja. Később valahogy eltűntek a vizsgálati dokumentumok, a kísérletekhez használt egerek nem voltak hozzáférhetőek boncolásra és a kormányhoz eljuttatott dokumentumokban már csak néhány homályos következtetés szerepelt. Ennyi elég is volt a frissen megválasztott Reagan elnöknek, aki beiktatása másnapján(!) leváltotta az FDA addig tiltakozó elnökét és Arthur Hayest ültette a helyébe, aki azonnal felülvizsgálta a "túl szigorú" megkötéseket és engedélyezte az aszpartam használatát a száraz élelmiszerekben.

Nem sokkal később elindult az a rémálom, ami a mai napig nem hajlandó alábbhagyni. 1992-re a NutraSweetnek már engedélye volt az aszpartam üdítőitalokban és gyerekvitaminokban való felhasználására, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsi céggel, mint a cégek kizárólagos aszpartam-ellátója és az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az aszpartam nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról. Ekkoriban kezdődött, hogy emberek megmagyarázhatatlan betegségekkel, tünetekkel fordultak orvoshoz és a tudomány széttárta a karját: nem tudtak rájönni, mi okozza a bajt. Az aszpartam mellékhatásai lehetnek fokozatosak, vagy azonnali reakciók is.

Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved az aszpartam káros mellékhatásaitól, de fogalmuk sincs, hogy a gyógyszerek, kezelések és gyógynövények miért nem enyhítik a tüneteiket.

Több, mint 90 mellékhatást tulajdonítanak az aszpartam fogyasztásának. Hihetetlennek tűnik, nem? Pedig nagyon igaz. Hogy képes egyetlen vegyi anyag ekkora kárt okozni?

Az aszpartam a vérbe kerülve lebomlik, és így képes keresztülutazni az egész testen, és bármilyen szövetbe lerakódni.

A ciklamáttal vagy a szacharinnal ellentétben az aszpartamot megemészti a szervezet. Elfogyasztása után a benne lévő metanol (faszesz) formaldehiddé, majd hangyasavvá változik. A formaldehid belégzése halálos, rákkeltő. További összetevői, a fenil-alanin és az aszparginsav pedig mérgezőek.

Ha a később felsorolt mellékhatásokból többet is észleltél már magadon, esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengülsz, azonnal tedd le a diétás kólát... És ha még semmilyen reakciót nem észleltél, azon szerencsések közé tartozol, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi aszpartam-fogyasztást, már amennyiben egy életre elfelejted az ezzel édesített élelmiszereket.

És ez nem vicc. Az FDA-hoz mindössze néhány év alatt több, mint tízezer NutraSweettel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett , amely az összes beérkező panasz 80 százalékát tette ki. Ennek ellenére az Élelmiszer-és Gyógyszerellenőrző Hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogyha egy termék agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet.

Az aszpartam-ellenesek elnöke szerint: "Az aszpartam az egyetlen olyan génmanipulált termék, amelyről tényleges bizonyítékaink, világos nyilvántartásaink és esettörténetek vannak, melyek azt bizonyítják, hogy tömegbetegségeket és halált okozhat".

Valószínűleg nem véletlen, hogy a gyógynövényből nyert és teljesen ártalmatlan szteviát, mint elterjedt versenytársat viszont betiltották jó időre az Egyesült Államokban. Épp pár hónappal az előtt, hogy a NutraSweet, mint asztali édesítő forgalomba került volna. És talán az sem véletlen, hogy Új-Zélandon ma már tiltott adalékanyagnak számít az aszpartam.

Hogy miért nem mindenhol? Szenzációs PR-úthengert vezet a NutraSweet. Nagyon meggyőzőek, és ahol az aszpartam ellen szólók felütik a fejüket, ők megjelennek és elhiteltelenítik a forrást. Azért a több milliárdért évente... Szerencsére az Egyesült Királyság és az Európai Unió is elfogadta azt a javaslatot, hogy végezzenek független kutatásokat az aszpartam "biztonságos" mivoltával kapcsolatban.

Ha ez mind hihetetlennek is hangzik számodra, biztos, ami biztos alapon azért olvasd el a címkét és légy résen mindennel, ami 'light', mert aki cukormentesen szeretne táplálkozni, lépten-nyomon csak aszpartamba botlik.

Néhány tipikus termék, amit ezzel édesítenek:
- szénsavas és rostos üdítőital,
- joghurt,
- fagylalt,
- reggeli készítmények,
- pezsgőtabletta,
- sportital,
- gyerekvitamin(!),
- lekvár,
- szinte minden rágógumi és diabetikus termékek,
- kevés kivétellel maguk az édesítőszerek is: akár folyékony, tabletta, kristályos és por alakban .

Az aszpartam néhány mellékhatása:

- látászavarok, szemfájdalom,
- fülcsengés, hallásgyengülés,
- epilepsziás görcsök,
- migrénes fejfájás,
- egyensúlyzavarok,
- memóriavesztés,
- állandó álmosság,
- végtagzsibbadás, bedagadt lábak, remegés, részleges bénulás, izületi fájdalmak,
- depresszió, fóbiák,
- ingerlékenység, agresszió, álmatlanság, szapora szívverés,
- légzési nehézségek, asztma,
- hányinger, hasmenés, véres széklet, hasfájás, gyomorfekély,
- nyelési fájdalom, bőrviszketés, kiütések, herpesz, tályog,
- menstruációs zavarok,
- a haj elvékonyodása, hajhullás,
- hirtelen súlyvesztés, fokozatos súlygyarapodás, túlzott szomjúság,
- fájdalmas vizelés,
- visszafordíthatatlan agykárosodás,
- születési rendellenességek.