Szanálunk...

Céllal vagyunk itt ezen a Földön. Ezt nyilván mindenki tudja- a kérdés csak az, hogy milyen céllal. "Ki milyennel."- mondhatnánk, de ez a kérdés nem ilyen egyszerű.

Ha tudom, hogy mi a célja az életemnek, akkor minden helyzetben tudom, hogy mikor mit kell tennem: mindent, ami a célomhoz közelebb visz, azt magamhoz ölelem, mint lehetőséget, és minden olyan dolgot, ami eltávolít a célomtól, elutasítok. Hogyha nem tudom, hogy mi az életem célja, akkor állandóan kétely és bűntudat kíséri az életemet és sohasem lehetek 100%-ig biztos abban, hogy azt teszem-e, amit tennem kell, ami helyes.

A Bibliában azt olvassuk, hogy mindennek rendelt ideje van. (Prédikátor 3:1) Rendelt ideje van a növekedésnek is.

Mint Istennek szolgáló személy, nem élhetem az életemet tessék-lássék módon. Te sem. Szelektálni kell az életünk dolgai között, a jellemünkben, a könyveink között, amit elolvasásra méltónak tartunk, a szabadidőnk felhasználásában, az interneten eltöltött időnk felhasználásában, tevékenységekben, amiket elvállalunk, és amikbe belevetjük magunkat. Szelektálni kell a jó dolgok között, amiket Isten az életünkbe akar tenni, mert építő és áldás az a számunkra (elsőre talán nem mindig tűnik annak) és a rossz dolgok között, amik Istentől eltávolítják a szívünket, bűnre csábítanak, rombolást okoznak bennünk és másokban, s haragra ingerelik az Urat.

Állandóan szelektálni kell. Ami a cél felé visz- az jöhet! Ami eltávolít- annak mennie kell!




Jellemző ránk ez az élet? Én így élek? Te így élsz? Ha mindent az Isten tetszésének a szűrőjén át engednénk be az életünkbe, akkor minden dolog benne lenne, ami most benne van? Minden könyv, minden felhasznált óra, minden szó, minden ölelés, minden gondolat, minden ima? Minden ima elhangzott volna a szánkból? Nem lett volna olyan, amit szégyenkezve elnyelünk inkább, minthogy kimondanánk, mert a szívünkben semmi tűz nem volt és amit kértünk, azt egyáltalán nem gondoltuk komolyan? Szoktunk vallásos imákat mondani? Imádkozunk és közben a következő napi teendőt 'logisztikázzuk'? Vajon Isten mindent szívesen fogadhat tőlünk, mert benne van tiszta szívünk őszinte imádata?

Muszáj fejlődnünk, mert az életben mindennek Istentől rendelt ideje van. Most még növekedhetünk. MA még lerázhatjuk magunkról a 'kis megalkuvások' vastag falát és megízesíthetjük életünket friss odaszánással és új szeretettel az Úr iránt. MA még szelektálhatunk, kiszanálhatjuk az életünkből a gyerekeinkkel kapcsolatos helytelen hozzáállásunkat és befogadhatjuk Isten törvényeit a gyereknevelésről. MA odaadhatjuk a szívünket az Úrnak és leporolhatjuk régi, zátonyra futott emberi kapcsolatainkat más asszonyokkal. MA még újra odaszánhatjuk az életünket a férjünknek való teljes szívbéli alávettségre- önszántunkból. MA még belevethetjük magunkat Isten Igéjének a tanulásába új módon, frissen és lelkesen.

Ma. De a holnapot senki sem garantálja nekünk.

A középkorban talán azért voltak alázatosabbak az emberek,
mert homokórájuk volt, és szüntelen látniuk kellett
a lepergő homokszemeket.
A mi óránk mutatója már körbejár,
és egy kicsit becsap bennünket.


Gyökössy Endre