Réééég nem írtam. Most újra itt vagyok. Sok dolog történt, de gondolom nem csak velem. Most nem írok még hosszabban, majd pár nap múlva. Ez amolyan bejelentkezés, hogy nem hagytam magára a blogot: vagyok ám még és egyre jobban. Az utóbbi sok hétben ezt általában nem mondhattam el. Nem vagyok beteg, csak olyan állapotban vagyok, aminek a kezdetén ez normális. Igen, ha vásott anya/apa vagy, akkor már lehet, hogy kitaláltad: élet van bennem, egy újabb élet, egy új áldás! Ötödikünk útban van. Pár napja voltam ultrahangon: köszöni, jól van, nagyon aranyos (tudom, elfogult vagyok, de mi mást írhatnék?)
Az elmúlt hetekben sok mindent kellett ennek kapcsán végiggondolnom, hiszen egészen nagy család leszünk most már és tudom, hogy ma még hívő körökben sem tekint mindenki áldásként egy többedik lurkóra. Mi igen. Még ha az elején naponta többször hányok is miatta...
Jövök még, hamarosan, új gondolatokkal.
Addig is szeretettel ajánlom ezt a videót. Csak mert.:)
Úúúú, Eszti, de szuper! Nagyon gratulálok nektek! Nem tudom, csak a Palya Bea klipből gondolom, hogy esetleg otthonszülők vagytok? Mert hogy pont ma olvastam, hogy végre az első független otthonszülős bába megkapta az engedélyét, ez jutott eszembe a klipről, hogy végre lehet legálisan, hivatalosan otthon is...
VálaszTörlésNa, de így vagy úgy, nagyon örülök nektek! :D
Nagyon köszönöm Liv, igazán jól esik!
VálaszTörlésNem vagyunk otthonszülők: 4szeres császáros vagyok, de Istennél semmi sem lehetetlen, ugye?:) Amúgy nagyon szerettem volna, ha szülés terén máshogyan alakulnak a dolgok. A két utóbbi esetben majdnem meg is történt, de végül nem alakult máshogyan.
Emberileg azt mondom, hogy ma az orvosi álláspont szerint normális szülésre az esélyem nulla - még az új hírrel együtt is, amit az otthonszülős bábaengedélyről írtál. Belül meg ott van a természetes vágy, ami nem akar elmenni, vissza-visszatér: hogy akarok rendesen szülni... Na mindegy. Az új törvény egyetlen császár után kizárja a lehetőséget. Hát... meglátjuk, mi lesz a mi utunk, hogy ez alkalommal mire kapunk lehetőséget Istentől. (amit kapunk, azzal igyekszünk élni)
Az első bábaengedélyről tőled hallok először, de nagyon örülök neki. Megyek is utánajárni.:)
Ja, és ezt a Palya Bea dalt azért is szeretem, mert a szívemben kicsit otthonszülőnek érzem magam. Még úgy is, hogy tudom, olyan ez, mint az otthonoktatás: nem lehetsz szívben otthonoktató - vagy csinálod vagy nem. Szóval nem vagyok otthonszülő, de jó lenne (lett volna?) annak lenni.:)
VálaszTörlésEszti! Szívből gratulálunk! Izgalmas dolog ez. Én már a harmadik trimeszterben vagyok. Szintén nem otthonszülő, de nem is vágyom rá. Isten mindig jó orvosokat adott a kórházi szüléshez. Sosem fogadtunk fel senkit, most sem tesszük. Én nem hiszem, hogy segítség nélkül menne nekem a szülés, de mindkét szülésnél óriási élmény volt nekem, hogy Isten mindent irányít ebben a (számomra legalábbis) rettentő félelmetes helyzetben. A férjem azt szokta mondani, hogy én mindig vasárnap szülök. Nem is lenne rossz ez most sem. De a legfontosabb, hogy ne éjjel legyen. Kipihenten sokkal jobb. :) Kíváncsi vagyok, lányotok lesz-e, vagy a férjed tegzét töltögetitek továbbra is nyílvesszőkkel. Az Úr áldjon benneteket! Bátor vagy.
VálaszTörlésEmi
Emi, hogy megy az idő: azt hittem pár hónap csak a különbség a ti picitek meg a miénk között, erre te meg itt már véghajrázol.:) Isten adjon erőt és csodaszép kórházi szülést neked!
VálaszTörlésNem gondolom, hogy bátor lennék. Egyszerűen nem érzem magam biztonságban az orvosok kezében. Nem bízom bennük - talán az a 'baj', hogy elég sokat olvastam a kórházi rutin beavatkozásokról és a protokollról. Valamennyire látom, hogyan működik a szülészeti rendszer, mik a prioritások egy beavatkozással kapcsolatos döntési helyzetben, és ezek után nehéz önszántamból a dokik kezébe helyezni a magam és a gyerekem életét. Meg is éltem egy-két dolgot, de elsősorban nem a negatív tapasztalatok beszélnek belőlem (simán el tudnám fogadni, hogy kivétel volt, amit tapasztaltam), hanem mindaz, aminek utánaolvastam. És emiatt mondhatni úgy érzem, az a bátor, aki önszántából kórházba megy szülni, de tudom, hogy ez a kérdés messze nem ilyen egyszerű. Főként azért, mert nagyon kevés a szülő nők elé tárt valós információ a beavatkozások kockázatairól és a betegjogainkról. Viszont nagyon sok a riogatás, meg a félinformáció - így szinte lehetetlen informáltan dönteni. Már maga a döntés is egy érdekes dolog, hiszen a kórházban rendszerint alig akad valós döntési helyzet: csupán teljes együttműködést várnak tőlünk. Ameddig minden jól alakul és tényleg normálisak a dokik, addig ez egy működőképes dolog. De mi van, ha a tested-lelked igényei nem kompatibilisek a kórházi rutineljárásokkal? Na, ilyenkor blama van, ha kórházban szülsz.
Az lenne a legjobb, ha mindenki ott szülhetne, ahol biztonságban érzi magát. Én otthon nagyobb biztonságban érzem magam, mint egy csomó doki között egy kórházban. Más meg máshogyan van ezzel, tudom. De az a jó, hogy az Úr mindenhol ott van! Ő a mi Megmentőnk, akárhol szülünk is.
Én is kíváncsi vagyok, hogy most fiút vagy lányt kapunk-e. A szűk családban egyébként vad esélylatolgatás folyik: még Zekinek is van véleménye arról, hogy szerinte mi lesz. Mivel a család egyik fele lányt, a másik fiút preferál, így mindenképpen örülni fog valaki - gondolom, leginkább mindenki.:)
Isten áldjon meg titeket is! Írd majd meg, ha megszületett a harmadik trónörökösötök.:)
Most nézem, elég zavaros, amit írtam. Igazából a bátorságot arra értettem, hogy az ötödiket vállalod be. Nekem is az volt a vágyam, hogy minél több gyerek, de a terhességet borzasztóan viselem. Egyre nehezebben. Így aztán mindig mondogatom, hogy többet nem vállalok. A férjem meg azt mondja, mindig ezt mondom. Persze, hogy akarok többet, de nem akarok terhes lenni. Mindegy, Isten úgyis beleszól, ha nem tetszik neki a döntésem. Egy boldog házasságban bármi megtörténhet...
TörlésTalán jobb is, hogy nem olvastam úgy utána a dolgoknak, mint te. De én tényleg hálás vagyok az orvosokért. Egyiktől féltem sokáig, de van egy új barátnőm, aki nagyon bírja, és tisztára megnyugtatott felőle. Istennek olyan jó a humorérzéke, hogy el tudom képzelni, hogy ezúttal pont ő lesz az ügyeletes, és nála szülök. Egyébként nekem az a legfontosabb, hogy apás szülés legyen. Béla sokat segített a döntésekben. Pl. a fájdalomcsillapítással kapcsolatban. Az a jó, hogy ő nem szenved (sőt élvezi :)), ezért képes gondolkodni. És az valami fantasztikus, ahogy az anya megtapasztalja Isten jelenlétét ott a szülőágyon!
Tudtad, hogy anyukám otthon szült engem? Na, nem meggyőződésből, csupáncsak azért, mert későn kapott észbe, tanyán laktunk, apu motorral ment a mentőkért, akik lekésték a nagy eseményt. A legközelebbi szomszédunk két kilométerről jött át segíteni. Szegény néni inkább csak szörnyülködött. Anyu azóta is hálásan gondol vissza Isten kegyelmére. Meg én is, hogy nem maradtunk ott mindketten az ágyon. Azért akármennyire is gyönyörű dolog otthon szülni, mégis sok nő és baba halt meg a múltban az otthonában. Ma ilyen a legritkábban fordul elő kórházban. Igaz, hogy anyu idejében a kórház, ahol születnem kellett volna elég rossz hely volt. A mienk azért sokkal jobb. Én még szépnek is tartom. De persze csupa kellemes élményem van a hellyel kapcsolatban.
Majd megírom, ha különváltunk.
Emi
Emi, tényleg félreértettelek.:) Én nagyon szeretek terhes lenni. Persze az eleje/közepe zűrös szokott lenni a vad rosszullétek miatt.
TörlésBorzasztó rosszul szoktam lenni, és nem csak reggel, hanem egész nap, folyamatosan, hosszú hónapokig. És minden gyerekkel egyre tovább tart. De utána végig szép már és ez az, ami emlékként megmarad.
Amikor totál rosszul vagyok, mindig kérem a férjemet, hogy ezt ne felejtse el megemlíteni, amikor legközelebb baba után sóvárgok, de ő meg erre mondja nekem, hogy mindig ezt mondom. A kedvemet valahogy nem tudja elvenni.
(Érdekes viszont: most először, az ötödiknél van, hogy visszafordult a tendencia és csak hetekig voltam nagyon rosszul. Most, így a 14. héten már jobban vagyok, nem teljesen, de már sokkal-sokkal jobban. Zekivel a 23. héten lettem jól, előtte se kép, se hang nem volt. Dodával a 12. héten lettem jobban és minden gyerekkel egyre tovább ment e nemjóllét. Nagyon úgy érzem, hogy most az Úr megkegyelmezett, és adott fellélegzésnyi időt, hogy ne 27 hétig legyek rosszul, vagy ilyesmi.
Nagy kegyelemnek érzem, és nagyon hálás vagyok, hogy most nem tartott addig a rosszullét, mint számítottam - nagyon értékelem ezt a fajta jóságát az Úrnak, és szükségem is volt erre.)
Sajnálom, hogy neked rossz élmény a babásság időszaka: valahogy én azt hittem, hogy az asszonyoknak a szülés miatt megy el a kedve a folytatástól, nem a terhesség miatt. Hát, ebben is sokfélék vagyunk...
De szuper, hogy te otthon születtél, még ha nem is ez volt az eredeti terv!:) És jó, hogy Isten megőrzött. Köszi, hogy ezeket leírtad.
Kíváncsi vagyok a kellemes élményeidre is, úgyhogy ha különváltatok, örömmel veszem, ha leírod mailben.:)
Eszti, remélem, nem téptem fel sebeket, igazán megnézhettem volna, most látom, hogy vannak szülős posztjaid is...
VálaszTörlésMindenesetre most eszembe jutott egy cikk, amit pár napja olvastam, én nagyon egyetértek vele, sok nő áldozata egy bizonyos eltorzult "háborítatlan propagandának", ami sajnos nem csak a szép szülés, hanem valahogy a "megfelelő anya" mércéje is lett bizonyos körökben...
Kívánok nektek minden jót, és kíváncsian várom, hogy királyfi vagy királylány érkezik-e? :)
Igen, Liv, régebben írtam pár dolgot a szülésről, de már nem is emlékszem, miket.:)
VálaszTörlésA cikket elolvastam, köszi, hogy elküldted. Ez a másik oldala a történetnek és úgy teljes a kép, ha ilyenekről is tudok, bár kétségkívül nem egyszerűsíti le a 'hol szüljön az ember?' kérdést. De talán nem is az egyszerűsítés a cél. Én mindenesetre egy szűkebb amerikai keresztény otthonoktató mozgalomról olvasgatva figyeltem fel először erre az árnyoldal-jelenségre, amit most a háborítatlan szülés propagandával kapcsolatban írtál.
Arról van szó, hogy ezeknek a propagandáknak a hatására valóban megsérülnek bizonyos emberek: nem is kicsit és nem is kevesen. Ez nehéz dolog és felvet egy pár kérdést (amiken még magam is dilemmázom).
Igazad van, hogy a háborítatlanság csalódást von maga után, ha nem valósul meg. Mint amikor azt mondjuk, szoptatni/hordozni szuper: ha valaki ezt tervei és akarata ellenére mégsem tudja megvalósítani, akkor lúzernek érezheti magát. De akkor ne mondjuk, hogy szoptatni/hordozni jó? Vagy akár, hogy a háborítatlanság jó? Szerintem nem az a gond, hogy anyaként mondjuk ezeket, és nem is az, hogy ezek a 'mozgalmak' hivatalosan is kampányolnak. Ha nem tennék, akkor azok sem kapnának bátorítást, megerősítést, és kellő információt, akiknek éppen erre van szüksége.
A gond szerintem inkább ott kezdődik, amikor ezeket a mozgalmakat rosszul használjuk föl. Mi anyák. Ha (ahogyan te is írtad) a 'megfelelő anya'-ságunk és mások megfelelő anyaságának fokmérőjévé tesszük az ilyen-olyan csoportokhoz való csatlakozást.
Szerintem nem feltétlenül e mozgalmak hibája, hogy mi boldogan mászunk bele ezekbe a dobozokba (te használtad a blogodon ezt a kifejezést, nagyon találó). A mi hibánk, hogy a magunk önbecsülésének emelésére és mások elleni pozícionálásra használjuk fel az életdöntéseinket. Ebben én is benne voltam: én is azt hittem, attól jobb anya vagyok, hogy ezt vagy azt döntöttem, pedig nem. Ezek a döntéseink nem a jó anyaságról szólnak, de ezt még én is most tanulom.
Úgy tapasztalom, hogy a generációnkba nagyon mélyen beleivódott ez az összehasonlítgatósdi. Nem tudjuk önmagunkban szemlélni magunkat, muszáj felülkerekedni másokon, akik hasonló helyzetben vannak, mert úgy gondoljuk, csak így leszünk elég jók magunkhoz... Ebből igyekszem kikászálódni magam is éppen.:)
Szóval szerintem nem ők a hibásak, hanem mi - mert másokhoz képest akarunk megfelelő anyákká válni, mégpedig úgy, hogy bizonyos csoportokhoz csatlakozunk és azonosulunk a céljaikkal. Nyilván, ha máshogyan alakul, mint ahogyan tervezzük/elvárjuk, akkor csalódás lesz a vége, de ez miattunk van, a nem reális elvárásaink miatt. Ha nem valós értékeinkre épülő anyaképet építünk fel, akkor az meg fog rendülni, ha a terveink meghiúsulnak.
Nálunk nem így volt. Én semmit sem tudtam a háborítatlanságról, amikor az első két gyerekünk született. Nem voltak irreálisan nagy elvárásaim: én csak normális (=hüvelyi) úton akartam szülni, ez volt az összes gondolatom a témában. Az első szülés után valóban voltak 'lelki sebek', mert az a szülés traumatikusra sikeredetett, de azóta meghánytam-vetettem a dolgokat, és úgy érzem, Isten segítségével begyógyult, aminek be kellett: nem téptél tehát föl kellemetlen hegeket.
Utánaolvasni és egyéb alternatívákkal megismerkedni pedig csak később, a harmadikunk születésekor kezdtem - akkor, amikor kiderült, hogy a két császár után gyakorlatilag elszállt az esély, hogy hüvelyi úton szülhetek kórházban. (Addig mindent megtettem, amit az akkori fejemmel tudtam, hogy normálisan szülhessek kórházban: eszembe sem jutott kórházon kívülben gondolkozni.)
Visszaugorva a cikkhez, nekem az az érdekes, hogy valahogy a feminizmussal kapcsolódnak össze ezek az ellenmozgalmak. (az általam emlegetett keresztény otthonoktató csoporttal kapcsolatban is igaz ez) Nem tudom, miért van ez így, csak érdekesnek találom.
Köszönöm a jókívánást, jól esik nagyon. Ha kiderül, hogy mink van (királyfi vagy királylány - tetszik az elnevezés), akkor megosztom itt a blogon is.