Olcsó kereszténység

Lusta blogger nem halmozza el képekkel a bejegyzéseit... Ma a drasztikus képmegvonás útjára léptem (egy bejegyzés erejéig). Nagy volt a dilemma, mert ha a képek kiválasztásával elhúzom az időt, még egy hét múlva sem lesz közzétéve ez a poszt. Pedig már hetek óta kész a fő része. Nem én írtam, hanem egy másik blogon olvastam, csak a fordítást és kicsi átalakítását követtem el én. Nagyon mellbe vágnak ezek a sorok, komoly gondolkozásra késztetnek bizonyos hozzáállásaimmal kapcsolatban. Most újraértékelek és 'feldolgozom' az olvasottakat. Keresztény testvéreim, talán jobban kellene csinálnunk annál, ahogyan ma tesszük! - Sokkal jobban...

*****

Elegendő csöndes és boldog életet élni? Gyermekeinket az Úr szeretetére nevelni, de sohasem engedni, hogy megosszák az Urat az elveszett világgal?

Elegendő gondoskodni a családunkról és gyülekezetbe járni vasárnap, és hátradőlve azt mondani „az élet szép”?

Elegendő sajnálni az éheseket és az apa nélkül valókat, és talán adni nekik néhány morzsát gazdagon terített asztalunkról? Elvégre elsősorban a saját családunkról kell gondot viselnünk.

Elegendő megóvni magunkat a való világtól, ahol emberek sebzettek, ahol emberek haldokolnak nem ismerve Krisztust, és mi hátradőlünk azt mondogatva, hogy talán majd egy nap, amikor nem lesz ennyi dolgom, segítek. Vajon ezt a példát állítja elénk a mi Urunk, hogy kövessük?

Élni az életünket, élvezni a kellemes dolgokat, nevelni a gyerekeinket, jó gyülekezetbe járni, jó barátokat szerezni, megöregedni és úgy meghalni, hogy azt mondhassák rólunk, hogy „ők jó életet éltek.”

Az utóbbi időben néhány az életemmel kapcsolatos meggyőződésemmel foglalkoztam, és azzal, hogy az Úr mit is vár el tőlem. Hogy mit vár, mit tanítsak a gyerekeimnek.

Hogy őszinte legyek, én nem akarok „jó életet” élni. „Kimerített, lehetőségeit kihasználó, sokakon segített” életet akarok élni. Azt akarom, hogy a gyerekeim ne féljenek megtenni azt, amit mások félnek megtenni.

Példa: örökbefogadás. Millió és millió gyerek van szerte a világon, akiknek anyukára és apukára van szükségük. És csak egy maroknyi ember hajlandó, mert túlságosan nagy a kockázat! Túl sok pénzbe kerül, túl hosszú utazásba, és ez a befektetés nem része a nyugdíjba vonulási céljainknak.

Hát nem szeretnénk életünket visszakapni miután felneveltük a gyerekeinket? Majd valaki más megteszi. Már van x számú gyerekem, Isten nem várja el tőlem, hogy örökbe fogadjak.

Hiszem, hogy a Szentírás egyértelmű az árvák befogadásával kapcsolatban, és úgy hiszem azt mondja, hogy mindegyikünknek ezt kell tenni.

Hiszem, mindegyikünknek gondoskodnunk kell a szegényekről. Hiszem, hogy mindegyikünknek meg kell változtatnia a kevésbé szerencsések életét.

Álomba lettünk ringatva és a világ élvezetei elnémítottak minket.

Elfelejtettük, hogy ez nem a kényelemről szól, hanem arról, hogyan dicsőítsük életünkkel az Urat úgy, hogy szeretjük azokat, akiket nem szeretnek, etetjük az Ő nyáját, és bevállaljuk azt is, ami lehetetlennek tűnik.

Annyi ideje az állami rendszerre támaszkodtunk, hogy már elfelejtettük, hogy a Megváltónk a hegymozgatás üzletében érdekelt, hogyha az a szándéka. Úgy hiszem, hogy nagyon sokan közülünk többé már nem hisznek ebben.

’Érezd jól magad’ megközelítéssel állunk az életünkhöz, ami unalomhoz vezet.

C.T Studd ezt írta: "Egyesek a gyülekezet, vagy a harang hangjának a közelében vágynak élni. Én azért akarok élni, hogy mentőüzletet működtessek a pokol udvarában.”

Az a kereszténység, ami nem kerül semmibe, ugyanennyit ér.

Oly sokáig vártunk és engedtük, hogy más végezze el a kemény feladatokat és mi dicsértük őket az Úrnak való odaszánásukért, míg hátradőlve paskolgattuk kövér hasunkat és megköszöntük az Úrnak, hogy nyugalmat és békességet adott. Ez nem az az élet, amit Krisztus példaként elénk élt.

Az övé egy olyan élt volt, és ma is olyan, amelyik állandóan kiöntetik másokért. Nem csak a te síró babáidért, de azokért a síró babákért is, akiknek senkijük sincsen. Azokért, akik nem hasonlítanak rád.

Kiönti magát a szegényekért. Nem csak egy adag ételt visz az egyik barátodnak, akinek kisbabája született.

Ő azt akarja, hogy te etesd a SZEGÉNYEKET. Azokat, akiknek nincsen ennivalójuk. Ő azt akarja, hogy ruházz fel embereket.

Ő azt akarja, hogy bepiszkoljuk a kezeinket.

Ő akarja és elvárja tőlünk, hogy az Ő királyságáért munkálkodjunk, ne a saját kis királyságunkért.

Mennyit adunk a szegényeknek?

Mennyi időt fordítunk olyan emberek felkutatására, akiknek a mi segítségünkre van szüksége?

Mennyi időt szánunk arra, hogy megnyissuk otthonainkat nem-hívők előtt?

A biztonságos baráti körünkön kívül igazából mit teszünk, hogy segíthessünk?

Azért adsz pénzt az egyházadban egy szervezetnek, hogy azt mondhasd, adtál, de fogalmad sincs arról, hogy valójában mit is kezdenek azzal a pénzzel, mivel túl elfoglaltak vagyunk, hogy utánajárjunk.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy…

Ő azt akarja, hogy elveszítsük az életünket azért, hogy segíthessen megtalálni.

Jóllakottak, kialudtak akarunk lenni és élvezni egy pazar dicsőítő szolgálatot, és aztán hátradőlni és arról beszélgetni, hogy milyen rossz is a világ.

Mikor fogja ezt valaki megváltoztatni? A megfelelő miniszterelnök, a megfelelő vezetők, stb.

Vagy mit szólnál a megfelelő Magyarországhoz? Semmivel sem vagyunk különbek, a hivatalban lévő 'keresztényeknél'. Őket könnyű elítélni, mivel mi itt vagyunk, és ránk senki sem mutogat, mert langymeleg életet élünk.

Toleranciának hívjuk.

Vajon az Úr minek nevezi??

Itt olvashatod a cikk eredetijét.