Egyházak, felekezetek, igaziság. Mostanában foglalkoztat ez a téma, de nem azért, mert úgy hiszem, hogy a mi felekezetünk az igazi. Egy ideje már csak vonakodva definiálom a miénket miénknek. Na, nem mintha máshova kacsintgatnék, hanem ez az egész felekezetesdi elveszítette a jelentőségét nálam. Így a mostani poszt sem arról fog szólni, hogy itt bárkinek bizonygatni szeretném, hogy miért nem jó a többi és miért a miénk az egyedül igazi.
Szerintem, ha névvel rendelkező egyházról, felekezetről vagy gyülekezetről beszélünk, akkor nem is létezik igazi/eredeti. Meg vagyok győződve, hogy nincs olyan szervezetileg vagy lokálisan definiálható hívő csoport, amely egyeneságon az apostoloktól származtatható vagyis amelyikről elmondható, hogy tényleg ő Az Eredeti.
Nincs olyan, amely bírja a teljes igazságot (és szigorúan csak azt), nincs olyan, amelynek a tagjai mind az Úr bárányai lennének, a többiek (akik máshova tartoznak), azok pedig mind kecskék. Mivel nincsen igazi/eredeti egyház, lelki szempontból értelmüket veszítik a tagsági címkék, azok ugyanis semmit sem mondanak valakinek a lelki igaziságáról vagy a szellemi állapotáról.
Na, akkor most ellőttem a poént, és már nem is érdemes továbbolvasni? Azért lehet, hogy mégis érdemes.
Az eredeti egyház eszméje
Az emberek befolyásolhatóak. Bármiféle embertömegnek megvan az a pszichológiai hatása, hogy - miután az egyén bizalmát elnyerte -, őt gyanútlanná és manipulálhatóvá teszi, kiiktatva belőle 'beépített' vészjelzőit. Vallásos csoportoknál ráadásul ez súlyozottabban igaz, hiszen eleve megvannak azok a kulcsdolgok, amelyeket látva-hallva-tapasztalva az ember automatikusan otthon érzi magát az adott csoportban, még ha épp nem a legjobb helyen van is...
Ezt a tömeghatást meglovagolva időről időre megjelennek olyan gondolkodók, akik mások által magukat Krisztus földi helytartójának, hatalmas felkent prófétának vagy szellemi vezetőnek hívatják. Akik - talán önmagukat is becsapva - állítják, hogy az az igazi/eredeti tan, dogma, egyház, amit ők oly nagy magabiztossággal képviselnek. Az Úr Jézus szavait és a Biblia egyes részeit forgatják ki (itt minden esetben kiforgatásról van szó) és elhitetnek sokakat azok közül, akiknek a hozzájuk való csatlakozás, s az ő rajongó követésük helyett ténylegesen az Úr Jézus nyomdokaiban kellene járniuk.
Ezek a gondolkodók kiforgatják a Bibliát, hogy kiolvashassanak belőle egy vagy több olyan feltételt, amelyek teljesülése (vagy nem-teljesülése) alapján egyértelműen eldönthető, hogy valaki igazi keresztény-e vagy sem. Azonban ez az 'igazi keresztény' definíció sajnos egyáltalán nincsen összhangban a Szentírás egészével: szövegkörnyezetükből kiragadott igei mondatokra, ellentmondásos és igeileg csak részben alátámasztható elvekre, gyakorlatokra hivatkoznak.
Általánosságban egy ilyen definíció az igazi keresztényekről kábé úgy hangzik, hogy ha a mi dogmáinkat elfogadod és (amúgy az üdvösség szempontjából részletkérdésekben is) teljesen úgy gondolkodsz és úgy is élsz, ahogyan azt az általunk felkentnek minősített vezetők meghatározzák, akkor te igazi keresztény vagy. Ha más véleményen vagy, akkor te biztosan tévelyegsz.
Ez a hozzáállás több szempontból is problematikus.
Egyrészt amiatt a tény miatt, hogy minden egyház és felekezet jön valahonnan. Mindegyik valamelyik másik korábbi formációból származtatható, ahonnan a történelem egy pontján kivált és megformálta a maga 'pozicionálását' a másik ellenében, vagy éppen valamely központi fontosságúnak gondolt, újból felfedezett dogma mellett.
Melyik akkor az igazi? Az, amiből kiszakadtak vagy ami kiszakadt? Egyáltalán miből lehetne ezt minden kétséget kizáróan megállapítani?
Amelyik kiszakad, az nyilván állítja, hogy a régi volt a halott, ezért is jött ő ki abból: tehát megújulás történt. Amiből kiszakadnak, az viszont állítja, hogy a másik elhajlott valamilyen eretnekség irányába, eltért a tiszta tanítástól és ezért ment el: tehát tévelyeg. Lehet, hogy mindkettőnek igaza van, mert a régi már tényleg nem volt élő, az új viszont feltehetően túllendült a hiten az eretnekség irányába. De az is lehet, hogy egyiknek sincs igaza, és a régi mégis élőbb, mint amely rész kiszakadt, ugyanakkor a szakadók sem feltétlenül eretnekek, csak mondjuk bizonyos részletkérdéseket túldimenzionáló lelkes testvérek... Akárhogyan is van, ez a jelenség (mármint a szakadások ténye) nem erősíti meg az embert abban, hogy létezik egy eredeti, igazi egyház.
Időzzünk egy kicsit még a szakadás témájánál. Bár az Ige is megerősíti, hogy szükséges, hogy legyenek szakadások, az erre vonatkozó rész nem alkalmazható bármelyik szakadásra. Szakadni ugyanis sok okból lehet és van, amikor muszáj is, de a legtöbb eset nem ilyen. Nem helyes dolog szakadni a pásztor személye, a dicsőítés stílusa, a kegyelmi ajándékok gyakorlásával kapcsolatos véleménykülönbség vagy egyéb részletkérdések miatt. Ezek leginkább hatalmi és/vagy hiúsági kérdések, amelyeket meg lehet oldani azzal, ha a büszkeség félre van téve és a testvéri egység fontosabbá válik a gyülekezetbe járó hívek számára, mint azok az igeileg nem mérvadó ízlésdolga témák, amikkel egyébként amúgy semmi baj sincs, viszont nem méltók arra, hogy miattuk egymásnak ugorjunk.
Vannak viszont olyan helyzetek is, amelyekben igeileg legitim dolog a szakadás. Az üdvösség szempontjából alapvető tanításoktól való eltérés lehet az egyik ok, ami miatt muszáj elhatárolódnia a valódi testvéreknek azoktól, akik tévelyegnek és nem hajlandóak az igazsághoz odafordulni. A másik ilyen ok az lehet, ha a vezetők egyetértésével a gyülekezetben olyan kétes szellemiségű gyakorlatok honosodnak meg, amelyekről az Ige nem tesz említést és a vezetők szelíd szembesítése nem vezet semmilyen eredményre.
Az igazi egyház témájához tartozik az is, hogy az egyházak/felekezetek a megalakulásuk óta folyamatosan változnak. Időnként mindegyik felülvizsgálja a hitelveit, tradícióit, és újragondol, hatékonyabbá tesz, új liturgiai elemet vagy programokat emel a már beváltak közé. Ezek által a mini 'reformálások' által a közösségek egyre modernebbé és ezzel együtt jellemzően egyre toleránsabbá is válnak: amit mondjuk 30 évvel ezelőtt nem engedtek be, azt ma már hiheti, vallhatja, csinálhatja az oda járó hívő is. Ez azt bizonyítja, hogy vagy az eredeti vagy a mostani az, ami távol áll a tökéletestől, tehát mint ilyen, nem lehet egyedüli igaz, ezért finomodik és változik folyton. A változást mondhatjuk úgy is, hogy most világiasodik és halódik el, de úgy is, hogy most újul meg és ezért fejlődik - nézőpont kérdése, hogy miként értékeljük a helyzetet.
Nem lehet egy mai Eredetiről beszélni már csak amiatt sem, mert az őskeresztényeknek nem volt semmiféle jól csengő névcímkéjük, ami alapján beazonosíthatnánk őket valamely ma létező egyháznak vagy felekezetnek. Tudom, hogy vannak, akik magukat közvetlenül az apostoloktól származtatják, de ezek a magyarázatok inkább belemagyarázások, mint szilárd igei alapon álló állítások. A Biblia alapján teljesen nyilvánvaló, hogy az őskeresztények nem voltak sem katolikusok, sem pünkösdiek, sem reformátusok, sem testvérgyülisek, sem evangélikusok, sem baptisták, sem hitgyülisek, sem szabadkeresztények, sem adventisták, sem másmilyenek. Ők egyszerűen 'pőrén' csak Krisztus követői voltak: testvérek, szentek, keresztények. És akkoriban ez még megkülönböztető jelentéssel bírt, amiről a társadalom pontosan be tudta azonosítani, hogy kikről van szó.
Ma vajon van-e olyan egyház, amely meri vallani, hogy az ő névcímkéje a valódi kereszténységet tökéletesen lefedi és, hogy csak az övé az igazi?
Manapság sokszor már a saját felekezetünk hitelveivel sem vagyunk tisztában, pláne a többiekével. Különösképpen igaz ez úgy, hogy időről időre mindegyik változik és alakul valamilyen irányba. Így viszont bármennyi ideje vagyunk is hívők, nehéz komoly és naprakész állásfoglalást megfogalmazni az egyik vagy a másik igaziságáról, hiszen nem ismerjük behatóbban azt, amiről nyilatkozunk.
Az egy igaz egyház koncepciója nagyon problematikus amiatt is, mivel hatalmas gőg kell ahhoz, hogy bárki teljes bizonyossággal állítsa: az ő csoportja rendelkezik az egyetlen helyes teológiával, az ő liturgiája nyugszik 100%-ban az Igén és az övéi közül mindenki valódi hívő.
Ez azt jelentené, hogy el kellene higgyem: mindenki másnak a teológiája hibás, a többiek liturgiája igeileg komoly kívánnivalókat hagy maga után, a miénk viszont pont rendben van. Ha hinnék egy mai igaz egyházban, akkor azt is el kellene higgyem, hogy a többi felekezetben és egyházban nincsenek nagyobb számban valódi hívők.
Mivel a miénk az igazi, szükségképpen nálunk koncentrálódik az Úr nyája. Mivel nálunk vannak a bárányok, el kell higgyem, hogy az egyházunkon kívül mindenki más kecske, aki el fog kárhozni. Bármennyire is őszinte hitűnek látszik is valaki, nyilván nem lehet bárány, mert csak nálunk vannak bárányok. Ha esetleg mégis bárány, akkor majd úgyis meg fog világosodni és hozzánk tér. Ilyeneket állítani több, mint tévelygés - egyenesen eretnekség!
Azért fogalmazok ilyen erősen, mert Jézus Krisztus, Aki a láthatatlan Egyház Feje a Biblia tanúsága szerint egyértelműen nem lokálisban gondolkozik. Az Ige egészének a fényében Krisztus követői mindig is egy földrajzi helyeken és koron átívelő, fizikálisan és szervezetileg be nem határolható lelki papsághoz tartoztak és ma is oda tartoznak. A címkéződés (az, hogy ki hova "tartozik") és a különféle taggá válási procedúrák (adott kritériumok és hitelvek elfogadása, hűségeskü az egyháznak) sosem voltak része a hívővé válás régi rendjének, amelyet az Igében olvashatunk, és így igeileg ma sem tekinthetjük ezeket legitim dolgoknak.
Az Ige tanúsága szerint Isten kegyelmes szeretetének, a Szentlélek munkájának és a tiszta evangélium hirdetésének következményeképpen emberek megtérnek, újjászületnek. Aztán ezek a megváltozott életű személyek nyilvánosan bemerítkeznek és csatlakoznak a hívek helyi csoportjához. Ott felnövekszenek tiszta tanítás, egyházfegyelem és folytonos megszentelődés bátorítása segítségével, az Úr Jézus Krisztus munkája által. Sehol sincs szó tagfelvételről, csatlakozási nyilatkozatról, emberek által meghatározott betartandó elvárásokról.
Ez egy nagyon fontos igazság: a hívek életét sohasem emberek, hanem maga a Szentlélek szervezi, irányítja, tisztogatja.
A Szentlélek az, aki megtanítja a keresztényeket hitben járni. Nem embereken múlik a hitben járás, nem emberi rendeléseket kell követni. Ha tehát egy egyház mind lelki, mind hétköznapi életük gyakorlatának tekintetében behatárolja a híveit, akkor az inkább szekta, mint a Krisztus Teste. Hiszen ahol az Úr lelke, ott a szabadság - ami viszont nem a szabadosság, de nem is az emberi rendelések súlyos terheinek vállakra rakása. Hanem valódi szabadság: annak a szabadsága, hogy a keresztény a bűneitől megszabadulva (és folyamatosan ebben a szabadságban megmaradva) engedhet a Léleknek és figyelhet Istenére. Istenére - nem az egyházára. Nem arra, hogy az egyháza milyen rendeléseket ró reá vagy hogyan interpretálja a Biblia egyes részeit extra kijelentéseket kiolvasva abból.
Milyen volt a testvériség régen?
Tudom, hogy az emberi rendelések, a megfogalmazott hitelvek és a gyakorlati életszabályok azt a jó szándékú célt szolgálják, hogy az egyházban ne legyen káosz. Hiszen a szervezés és az egyértelmű szabályok a híveket rendben és egységben tartják. Ez a cél azonban - bármennyire jó szándék motiválja is - egy testies, emberi cél, ami a megvalósulási formájában semmiképp sem Istentől származik!
Talán bicskanyitogató lehet egy ilyen állítást olvasni, de nézzük csak végig a Szentírást! Ahol Isten előtt kedves szervezésről van szó, ott mindig a Szentlélek kezdeményez, nem az ember. A tetteket nem a rendetlenségtől vagy a viszálykodástól való kóros félelem motiválja. A jellemző érzület a keresztények végtelen bizalma Isten iránt, a békés megnyugvás abban, hogy Ő tökéletesen kompetens az egyháza dolgaiban - Ő és nem az ember. A keresztényeknek tehát nem kell 'többet' teljesíteniük annál, amire Ő őket utasítja.
És ez így régen csodálatosan működött - úgy, ahogyan ma meg nem tud. Mert ma bármennyit is szervezünk, egyre több a konfliktus és a szerveznivaló. És már idő sincsen Istent megkérdezni, hogy egyáltalán akarja- e Ő ezt az egészet. Mindenki kimerült, túlterhelt, feszült, eredmények pedig alig-alig vannak. Nyilvánvaló, hogy valahol félúton nagyon gellert kapott az, ami kezdetben teljesen Istentől való volt.
Érdekes módon az apostolok nem aggódták túl a Krisztus teste szervezésének és szabályozásának a kérdéseit. Ők nem féltek a tettetőktől, hanem hittek mindenkinek, aki azt állította, hogy megváltozott az élete, ezért mindenkit azonnal be is merítettek a saját vallomására. Hogyan lehettek ilyen könnyelműek? Hogyhogy nem készítették fel a leendő tagokat azok lelki kötelességei és egyházuk hitelveinek beható megismerése által? Hogyhogy a Szentíráson kívül megfogalmazott szabályok és credo-k egyáltalán nem voltak nekik fontosak? Hogyan tudták így jó szívvel maguk közé engedni az új embereket?
Úgy, hogy megtették, ami rájuk volt bízva és teljesen elhitték, hogy Isten is megteszi azt, amit megígért.
Hogy mi volt az ő dolguk? Tisztán tartották a tanítást, nyíltan beszéltek a bűnökről és az Úr egész életen át tartó megszentelő munkájáról tettek bizonyságot. És mit ígért az Úr? Hogy az övéit helyreteszi és megfenyíti, hogy az övéit elkészíti, mint menyasszonyt a vőlegény érkezésére, hogy mindegyikük személy szerint meg legyen szentelve és készen álljon a Vele való találkozásra.
Ez volt az oka annak, hogy nem féltek anélkül valakit a soraikba fogadni, hogy a tagsággal együtt járó felkészítésben részesítették volna. Nem volt erre szükség (mint ahogyan tagsági nyilatkozatra, fogadalomra és más bürokratikus biztosítékokra sem). Mert maga Isten viselt gondot az övéiről. A tiszta tanítás, meg a megszentelődés hangsúlyozása által a gyülekezet megmaradt a szentek közösségének - nem hígult fel nagy számú ál-hívővel. A Szentlélek mindig leleplezte a bűnöket és gondoskodott a közösség folyamatos megújulásáról, így a gyülekezet lelkileg éber tudott maradni, nem veszítette el a 'sótartalmát'.
Kizárásra, kirekesztésre is csak ritkán került sor, és az nem is azt jelentette, mint amit ma. Ma a kizárás valahol azt jelenti: "helytelen dolgot tettél, ami nem egyeztethető össze a hívő életvitellel, ezért most nem vállalunk veled közösséget, de ha megbántad a bűnödet, gyere vissza nyugodtan". Az Ige újszövetségi részében a kizárás ezt jelentette: "megvizsgáltunk, megintettünk és te nem akarsz megtérni a bűnödből, ezért véglegesen hátat fordítunk neked és átadunk a sátánnak, azért, hogy a kirekesztés gyors véget hozzon neked és így az üdvösséged megmaradjon, csak a tested vesszen el".
Krisztus Egyháza tehát nem látható, nem megfogható, nem földi természetű, nem tagságfüggő. Hogyan is lehetne akkor egyetlen földi szerveződésű egyházra vagy felekezetre ráhúzni, hogy ők Az Egyház?!
Miért ne lehetne egy igazi?
Ahhoz, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, meg kellene határozni az 'igazi' szó definícióját. Ehhez szükséges lenne a minden tévedéstől mentes Tiszta Dogmát felismerni és megfogalmazni. Szerintem ez lehetséges is lenne: úgy értem, én hiszem, hogy Isten Szentlelke meg tudja világosítani az egyes ember értelmét és szívét, hogy így az meg tudja érteni a tiszta evangéliumot és aztán megtérve, újjászületve a továbbiakban képes legyen a keskeny úton járni (persze nem a maga erejéből, hanem Isten kegyelme által).
Részletkérdésekben azonban nem ennyire egyértelmű a helyzet. És a bajok éppen ott kezdődnek, amikor részletkérdéseket teszünk kardinálissá dogmatikai szempontból. De miért is tennénk ilyet? Pont amiatt, mert a csoportunk hivatalosan bejegyzett vallási csoporttá kíván válni. Hogyha hivatalos egyházként pozicionálja magát egy csoportnyi hívő, akkor ott muszáj megkülönböztetnie magát másoktól, ez meg nem megy a részletkérdésekben való lábletétel nélkül. Pedig éppen a részletkérdésekben nem kellene hivatalos álláspontot megfogalmazni.
A bajok ott folytatódnak, amikor mindenféle szilárd igei alapot nélkülöző elemeket emelünk be a keresztény életünkbe, liturgiánkba, gyülekezeteinkbe - ezzel is megkülönböztetve magunkat másoktól. És ettől persze tényleg mások leszünk, de ha azokat az elemeket nem az Igéből közvetlenül vesszük át, akkor elkerülhetetlen, hogy valamennyire el ne térjünk Isten eredeti szándékától és tervétől.
Tehát a gond az az igazisággal, hogy ahhoz, hogy bármelyik szervezett, magát kereszténynek valló csoport ezt a címkét hivatalosan is a magáénak tudhassa, éppen az ellenkezőjét kellene tennie, mint amit a szervezettségéből adódó státusza 'megkíván': vagyis kizárólagosan az Igéhez szabadna teljes szívvel ragaszkodnia és azon senkinek/semminek a kedvéért nem szabadna túllépnie!
De mit is jelent ez a gyakorlatban?
Azt, hogy az adott csoport a liturgiája megszervezéséhez és a hitelvei kialakításához csak a Szentírásból építkezik. Mégpedig úgy, hogy ahhoz nem tehet hozzá semmit: sem másik személy írását, sem egyéb kinyilatkoztatást, sem egy lelkileg felkentnek minősített csoport véleményét. Ami a részletkérdéseket illeti, azzal kapcsolatban világosan kell kommunikálnia, hogy azok részletkérdések, nyíltan bátorítva a híveket arra, hogy éljenek lelkiismereti szabadságukkal. Ezzel együtt be is mutatva a lehetséges változatokat, amelyeket az Ige fényében Isten bizonyosan elfogad.
A kötött egyházi keret meghatározásához ezzel szemben muszáj figyelmen kívül hagyni azt az alapvető igei igazságot, hogy a hívek között mindenki egyenlő, vagyis mindenkihez szólhat a Szentlélek, mindenkin keresztül építheti az egész közösséget és Ő ezt akarja is tenni. A kötött szabályok és hitelvek tehát adott esetben elveszik a Szentlélek egyes embereken keresztül megvalósuló folyamatos formálásának a lehetőségét, mivel a keret hivatalos lefektetésekor valakiknek mégiscsak előre és a többiek helyett kell döntést hoznia arról, hogy részletkérdésekben mi hogyan gondolkozzunk, különben nem lehet egyértelműen definiálni azt, ki is a 'mi' és kik a 'többiek'.
Miért kell a 'mi'?
Mert biztonságot ad az összetartozás érzése által. Amikor egy egyházhoz, felekezethez, gyülekezethez csatlakozunk, akkor annak a csoportnak a dogmáit (= a részletkérdések általuk értelmezett verzióit) maradéktalanul elfogadjuk és ennek így is kell lennie. Ez kezdetben sokat segíthet nekünk, hiszen fiatal hívőként saját igeértelmezéssel könnyen csúszhatunk szélsőségekbe, akár eretnekségbe is mivel még nem ismerjük a teljes Írást. Amennyit viszont hívő életünk elején segít, annyit árthat is később ugyanez a dolog, mivel lelkileg eltunyulttá tehet.
A dogma ugyanis állandó, a dogma kényelmes - a dogma halott. Nem hordozza Isten erejét, mivel nem kell rajta hosszasan gondolkozni, nem kell küzdelem árán megemészteni és a saját életünkben alkalmazás gyakorlati lehetőségeit számba venni. Nem kell a felismert igazságot minduntalan összevetni az Igével - miért is kellene? Nálunk okosabbak pontosan megfogalmazták, miben is hiszünk mi.
De mi van, ha mi nem jól értettük? Mi van, ha valamit félreértelmeztünk? Mi van, ha mi részletkérdésekben túlléptünk az Ige által meghatározott lelkiismereti szabadságon? Mi van, ha amit mi régóta képviselünk (legyen az akár dogma, akár liturgiai elem, akár más jellemzője a mi egyházunknak/felekezetünknek) az nem áll meg az Ige fényében?
Nincsen ma igazi egyház vagy felekezet, mert egyik sem bírja kizárólagosan a tiszta dogmát, mivel abban mind túllép a hatáskörén. Egyrészt azzal, hogy lelkiismereti szabadságra hivatkozik olyan dolgokban, ahol az Ige senkinek nem hagy választási lehetőséget. Másrészt viszont egyféle verziót fogad csak el helyesnek olyan részletkérdésekben, melyekben az Ige fényében egyértelműen a lelkiismereti szabadságból fakadó többféle gyakorlatot kellene bátorítania. Nem létezik az igazi amiatt sem, mert egyetlen egyház vagy felekezet sem mondhatja el magáról, hogy a tagjai közül mindenki vagy akár a többsége valódi hívő keresztény lenne.
Eltérő terminológia
Szentlélek, Szent Szellem vagy Kenet a Szentháromság harmadik személye? Isten vezeti az embert vagy az Úr szól hozzá? A hívek keresztények, keresztyének vagy egyszerűen csak testvérek? Templom vagy imaház az Isten háza? Pap, lelkész vagy lelkipásztor a gyülekezet vezetője? Mise, istentisztelet vagy alkalom keretében jövünk össze? Megkeresztelkedünk vagy bemerítkezünk?
Miért van eltérő terminológia? Melyik az igazi elnevezés? Létezik egyáltalán ilyen?
Természetesen mindenki meg tudja magyarázni a sajátját és azt is, hogy miért logikusabb a közösségük által választott elnevezés, mint másoké. De, ha tüzetesebben megnézzük, akkor kiderül, hogy az Ige nem használja konzekvensen azokat az elnevezéseket. Ez azért lehet így, mert az egyes csoportok, amikor kiszakadnak a nagyobb közösségből, először mindenek előtt magukat akarják definiálni: pontosítani, hogy ők miben hisznek, és leginkább, hogy ők miben gondolkoznak másként. A másként gondolkozás, a többitől való megkülönböztető pozicionálás legjobb eszköze az eltérő terminológia használata. Ennek tehát nem annyira az Igéhez való ragaszkodáshoz van köze, hanem ahhoz a törekvéshez, hogy elkülönüljenek. Az elnevezések így gyökerezhetnek az Igében anélkül, hogy ez a tény önmagában kifejezné az adott közösség Igéhez való elkötelezett hűségét.
Sajnálatos mellékhatás, hogy a terminológián sok minden elcsúszik : hitviták forrása lehet. A különbözőségek félretevése ott indulna, hogy hívjuk ugyanúgy a dolgokat vagy fogadjuk el egymás terminológiáját. És se nyilvánosan, se a közösségünkben egymás között, se a szívünkben ne tartsuk hitben csökkent értékűnek vagy szellemileg kevesebbnek a másikat csak azért, mert nem a mi bennfentes, 'titkos' szóhasználatunkkal írja le a saját lelki élményeit.
Egyesüljünk - miért is?
Vannak ezek az egyesülési törekvések, de miről is szólnak ezek? Nem arról, hogy térjen meg hozzánk a másik tévelygő bárányka? Nincsen kölcsönös elismerése a másik csoportjának, valahol a cél mindig a térítés, áttérítés, visszatérítés. Ezzel pedig önmagukat és egymást csapják be, mert a kedvesség, az együttműködés, a közös evangélizálás és a látszólagos egységre törekvés mögött mégis az húzódik meg, hogy senki sem akar engedni a magáéból és ha mégis megteszi, akkor az csak kirakat.
De miért is kellene egyesülni? Kellene egyáltalán? Első körben talán nem is kellett volna szakadni, de ha már megtörtént, akkor viszont nem szükséges, hogy a mostani állapotban a címkéket eltöröljük. Nem kellene egyáltalán foglalkozni a címkékkel. Nem kellene eltörölni őket, de nem kellene, hogy hit szempontjából többet jelentsen, mint a lakóhelyünk utcaneve, amely leginkább semmit sem árul el rólunk Isten vonatkozásában... Nem kell eltörölni, de semekkora jelentőséget nem kellene neki tulajdonítani.
De miért is kellene egyesülni? Kellene egyáltalán? Első körben talán nem is kellett volna szakadni, de ha már megtörtént, akkor viszont nem szükséges, hogy a mostani állapotban a címkéket eltöröljük. Nem kellene egyáltalán foglalkozni a címkékkel. Nem kellene eltörölni őket, de nem kellene, hogy hit szempontjából többet jelentsen, mint a lakóhelyünk utcaneve, amely leginkább semmit sem árul el rólunk Isten vonatkozásában... Nem kell eltörölni, de semekkora jelentőséget nem kellene neki tulajdonítani.
Akkor kövessük a szkeptikusokat?!
Az Ige azt írja a béreai keresztényekről, hogy azok olyan emberek voltak, akiket nem lelkileg tekintélyes személyek szavai hoztak lázba, hanem az, hogy mindenkor Isten Igéjéhez ragadjon a lábuk. Még Pál apostol szavait sem vették készpénznek. Biztosra akartak menni és tudták, hogy minden ember tévedhető, egyedül csak az Írás a bizonyos, mert az származik 100%-ban Istentől.
Bármilyen más igazság vagy bárki másnak a szavai az egy szubjektív vélemény az Igéhez képest, még ha angyal szaváról, felkent prófétáról, hatalmas misszionáriusról, papról, pápáról vagy más kipróbált és elismert lelki vezetőről van is szó. És Pál derekabbaknak állítja őket, mint a többieket, akik egy az egyben, az Igével való összevetés nélkül bevették az ő szavait.
Ha fejlődni szeretnénk, akkor egyedül az Igéhez és az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatunkhoz ragaszkodjunk! És bátran kérdőjelezzünk meg minden mást, mert ez kedves Isten előtt! Tegyük mérlegre, vessük egybe az Igével még a legkézenfekvőbbnek gondolt közszájon forgó hitelvi tételeket és liturgiai elemeket is. És ha valami nem áll meg, azt merjük elvetni!
Óvakodj az egy igaziaktól!
Ha nincsen igazi, akkor bölcs dolog fenntartásokkal kezelni minden olyan egyházat/felekezetet, amely nyíltan vagy burkoltan, de az egyedülinek, Isten igazi közösségének aposztrofálja magát. Kell, hogy megértsük, hogy ha újjászületett keresztények vagyunk, akkor mi már most az egyetlen, igazi láthatatlan Egyházhoz tartozunk elsősorban. Természetesen fontos az is, hogy közösségben legyünk a testvéreinkkel, azokkal, akik szintén ennek a láthatatlan Egyháznak a tagjai, azonban ez nem minden esetben jelenti, hogy a helyi hívők csoportjában is otthonra talál a keresztény.
A valódi közösségre való szomjazás együtt jár azzal, hogy az ilyen személy számára a vallásos felekezeti címkék már nem lesznek meghatározóak és ezzel a tulajdonságával egyre messzebb kerül azoktól a klasszikus felekezeti önérzettel rendelkező társaitól, akikben az összetartozást érzését és a közösség illúzióját elsősorban az azonos címke alatti felsorakozás jelenti. A földi egyházi név már nem olyan fontos annak, aki valódi testvéreivel keres valódi közösséget. Neki csak az számít, hogy az a másik személy igazán tagja-e a láthatatlan Egyháznak, tehát keresztény-e a szó igei értelmében vagy csak valaki olyan, akinek papíron van tagsága, a mennyben viszont nincs.
„Óvakodj az egy igaziaktól!” – szólítasz fel. Csendesebben hozzáfűzném: és azoktól, akik megmondják a tuttit, anélkül hogy egyetlen kijelentést is idéznének a Szentírásból, attól tartva, nehogy az a vád érje őket, hogy csak kiragadnak a szövegkörnyezetből. Így a Szentírás „kemény eledeléből” rendszeresen táplálkozó olvasónak be kell érnie egy cizellált, ám szánalmasan üresnek ható eszmefuttatással. És azzal az érzéssel, hogy az író most önelégülten hátradőlt a karosszékében, hiszen ő mindenkit kiosztott, megtette a dolgát, védőfalai réseit betömte, ő aztán számon nem kérhető. (Abban mégis bízom, hogy nem bunkerbe bújt, fentről azért még megszólítható.)
VálaszTörlésNagyon sok oldalról közelíted meg az igaz vallás témakörét, látszik, több felekezet hitnézeteinek utánajártál, ami igazán dicséretes. Én most csak egy, többször leírt megállapításodra reagálnék, ami szerinted az igaz vallás egyik ismérve: „az övéi közül mindenki valódi hívő”. Azt remélem, elismered, hogy az első századi keresztény gyülekezet „igazi” volt, na már most onnan került elő Anániás és Safira. Csak ennyit erről az állítólagos kritériumról.
Biztosan van, akivel személyesen beszélgethetsz a Szentírásról mint etalonról, és ha teljes egészében elfogadod Isten Szavaként, gondolom, irányadónak tartod a Cselekedetek 8:26–38-at is. Ennek mentén pedig egy alázatos ember elfogadja azt, hogy lehetnek olyanok, akik mélyebben értik Isten Szavát, és segíthetnek abban a törekvésében, hogy közeledjen Istenhez.
A tuttit hadd mondja meg a Biblia:
„Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit” (2 Tim. 2:19). Mi alapján? Ha „leromboljuk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2 Kor. 10:5).
„Ugyanabban az órában felettébb nagy öröm töltötte el őt a szent szellem által, és ezt mondta: »Nyilvánosan dicsérlek, Atyám, égnek és földnek Ura, mert gondosan elrejtetted ezeket a bölcsek és a műveltek elől, és a kisgyermekeknek kinyilatkoztattad őket.«” (Lukács 10:21)
„Mert az Isten szava élő, és erőt fejt ki, és élesebb bármely kétélű kardnál, és egészen odáig hatol, hogy szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízületeket és velőjüket, és képes tisztán látni a szív gondolatait és szándékait.” (Héb. 4:12)
Igen, az a csodálatos Isten szavában, hogy úgy van megírva, hogy az olvasója indítékai, valós énje tárul fel abból, ahogyan reagál az isteni gondolatokra, és az ily módon megnyilvánuló önmaga vagy bennebb hatolhat a Szóba, vagy éppen eltakarja azt maga elől.
Kívánom, hogy hulljanak a leplek, és engedjük a Szónak, hogy kicsalogasson a gyógyító világosságra. (Hiszen Jézus a betegekért jött, azokért, akik elismerik, hogy szükségük van orvosra.)
Amikor valaki kijelöl egy útvonalat, a fő állomásokat tünteti fel az egyszerűség kedvéért, aztán lehet közelíteni, aprólékosabban megvizsgálni a terepet. Ehhez hasonlóan a bibliai szövegkörnyezetben is kiemelkednek fő gondolatok (a tankönyvekhez hasonlóan egyébként), hogy átlátható legyen Isten mondanivalója. Ezeket ha helyes meglátással, értelemszerűen Isten szellemének a vezetésével kapcsoljuk össze, megkaphatjuk „az egészséges szavak mintáját” (2 Tim 1:13), amelynek megtartására buzdította Pál apostol Timóteuszt.
Hát újra, ha kérhetlek: imádkozz helyes indítékokért, Isten szent szelleméért a Biblia olvasásakor, és ne engedd hogy előítéletek, gőg, önzés megvakítsanak, így rossz irányba terelve a gondolataidat, amikor következtetést vonsz le.
Igen, jól kötötted össze a 2015. április 23-i bejegyzésed utolsó hozzászólásával.
További küzdelmes, gyönyörűséges gondolkodást kívánok neked, hiszen helyes következtetésre jutni, akár sebek árán, bölcsebb, mint állandóan védekező állásban lenni.
"az első századi keresztény gyülekezet „igazi” volt, na már most onnan került elő Anániás és Safira"
TörlésEgyáltalán nem az eklésziából, Krisztus testéből került elő Anániás és Safira, nem voltak tagjai az igazi eklésziának, nem kerülhettek bele egyáltalán a hazugságaik és ördögi természetük miatt.
Az akkor frissen elindult Krisztus teste, a szellemi izrael, az igazi eklészia szent volt, szentek alkották, Isten nem engedte h megfertőzzék.
Eszter teljesen jól átlátja már, hogy mik a gondok a kereszténységgel.
Te gondolom mélyen benne vagy, valamelyik karizmatikus gyüliben - a szentszellem kifejezésből ezt tippelem - és belülről nézed, emiatt nem látod még a gondokat és h miért kell kijönni belőle.
És emiatt tűnik számodra "szánalmasan üresnek ható eszmefuttatás"-nak.
Remélem az Atyánk téged is kihoz a babiloni kereszténység hamis tanaiból és rendszeréből egyszer.
Névtelen, ezt írtad:
Törlés"Azt remélem, elismered, hogy az első századi keresztény gyülekezet „igazi” volt, na már most onnan került elő Anániás és Safira. Csak ennyit erről az állítólagos kritériumról."
Részben igazad van, de azért a folytatást is érdemes elolvasni. Mert mi történt velük azután, hogy vétkeztek? Nagy hirtelenséggel meghaltak. Tehát az alapfelállás az volt, hogy tiszta volt az egész és bár voltak páran, akik beszivárogtak a hamisak közül, de ezek nagyon hamar lelepleződtek és kizárattak - vagy meghaltak. Az is figyelemre méltó, hogy mit ír az Ige, mi történt közvetlenül Anániásék halála után.
"És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, akik ezeket hallják vala. (...) Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket; hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága." (Ap.Csel. 5: 11,13) Az egyebek tehát nem csatlakoztak, mert féltek. A hívők viszont mindinkább csatlakoztak.
Én ebből az igerészből is egyértelműnek látom, hogy elsősorban, leginkább és túlnyomó számban az elhívottak jöttek a gyülekezetbe, nem a hamisak. És ennek egyenes következményeként összehasonlíthatatlanul több volt ott az igazi, mint a hamis. És a hamis hamar lelepleződött és kirekesztetett, tehát nem maradt meg tartósan a gyülekezetben. Kis ideig ott lehetett, de aztán meg már nem volt sehol. Nem létezett tehát az a fajta elegyedés, amelyet ma megfigyelhetünk: hogy egy gyülekezetben a búza és a konkoly együtt növekszik és ezt nem találják kétségbeejtőnek és természetellenesnek. Sőt, a konkolyt rendszeresen invitálják a gyülekezetbe, abban a reményben, hogy majd ott búza lehet belőle. Hogyan? Mitől?
Ezt is írtad:
Törlés"ha teljes egészében elfogadod Isten Szavaként, gondolom, irányadónak tartod a Cselekedetek 8:26–38-at is. Ennek mentén pedig egy alázatos ember elfogadja azt, hogy lehetnek olyanok, akik mélyebben értik Isten Szavát, és segíthetnek abban a törekvésében, hogy közeledjen Istenhez."
Ez teljesen így van. De nem tudom, mindez hogyan támasztja alá, hogy valamit nem jól látok (amit egyébként elfogadok, hogy előfordulhat, de kérlek, hogy pontosítsd, hogy konkrétan mely állításom helyesbítésére idézted ide a fenti igét).
Ezt írtad még:
„Mindazáltal megáll az Isten erős fundamentuma, melynek a pecsétje ez: Ismeri az Úr az övéit” (2 Tim. 2:19). Mi alapján? Ha „leromboljuk az okoskodásokat és minden magaslatot, amelyet Isten ismerete ellen emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak” (2 Kor. 10:5)."
Csak egy gondolat: a 2 Kor 10:5-ben Isten nem azt nyilatkoztatja ki, hogy mi alapján vagyunk az Úréi, hiszen arra a válasz az, hogy kiválasztás alapján. Teljesen ellentmond az evangéliumnak bizonyos cselekedetekre alapozni az elhívásunkat. Persze, fontos lerombolni az emberi okoskodásokat, de ezt azért tudjuk tenni, mert Isten elhívottjai, szentek és szeretettek vagyunk, nem pedig azért, mert ezzel bizonyítjuk a hívőségünket.
Írtad:
"a bibliai szövegkörnyezetben is kiemelkednek fő gondolatok (a tankönyvekhez hasonlóan egyébként), hogy átlátható legyen Isten mondanivalója. Ezeket ha helyes meglátással, értelemszerűen Isten szellemének a vezetésével kapcsoljuk össze, megkaphatjuk „az egészséges szavak mintáját”"
Kérlek, fogalmazz nyíltabban, hogy megértsem, mit szeretnél mondani. Amit írtál, az arra enged következtetnem, hogy szerinted az Igéből kiolvasható az, hogy létezik egy igazi földi egyház, esetleg meg is feleltethető valamely mai felekezettel. Erre utaltál vagy félreértettelek?
Azt írtad:
Törlés"Hát újra, ha kérhetlek: imádkozz helyes indítékokért, Isten szent szelleméért a Biblia olvasásakor, és ne engedd hogy előítéletek, gőg, önzés megvakítsanak, így rossz irányba terelve a gondolataidat, amikor következtetést vonsz le. Igen, jól kötötted össze a 2015. április 23-i bejegyzésed utolsó hozzászólásával."
Ezt sokáig nem értettem, miért írod, de most esik le a tantusz, hogy konkrétan azt állítod, hogy az Ige szerinted megerősíti, hogy létezik egy igazi. És emiatt gondolod, hogy előítélet, gőg, önzés és mindenféle helytelen indíték miatt jutottam arra, hogy ezt tagadjam. De nem így van. Az Igét folyamatosan azzal a mély vággyal a szívemben olvasom, hogy meglássam és megértsem mindazt, amit Isten akar, hogy lássak. Igét igével vetek össze magamban és vizsgálom a szívem szándékait, hogy félre ne csússzak. Ettől még persze félrecsúszhatok, de meg vagyok győződve, hogy ha ez megtörténik, Isten helyre fog rakni akár másokon keresztül is.
Ha tehát te meg vagy arról győződve, hogy nem jól látom, és létezik igazi, amiről én nem tudok, kérlek, mondd el, melyik egyházra/felekezetre gondolsz. Nagyon érdekelne, mit tartasz igazinak, mert az általam ismert felekezetek közül egyet sem ismerek, amelyre ezt bizton ki lehetne mondani.
Szia!
VálaszTörlésOrulok h leirtad ezeket.
Remelem sokan elgondolkoznak es vegre megertik h az igazi gyulekezet, Krisztus teste, a menyaszony stb az lathatatlan, nincs olyan emberi neve, cimkeje mint a mai egyhazaknak. Azon emberek kozossege alkotja szerte a vilagon, akik engedelmes Krisztus koveto eletet probalnak elni, es kizarolag Isten beszedere, a bibliara es a mindenhol jelenlevo, lathatatlan Isten vezetesere, akaratara hagyatkoznak.
Ha 2 v. 3-n osszejonnek ebben a lelkuletben es akaratban, mar akkor tagjai lehetnek Krisztus testenek. Mindenfele emberek altal krealt egyhazak, intezmenyek, emberek es nem Isten altal felkent pasztorok nelkul.
Sajnos a keresztenyseg nem Isten gyulekezete, népe, nem Krisztus teste.
Ezert hivja ki belole az embereket az Atyank.
A keresztenyseg a sok okkult dogmajaval, hamis tanaival, es piramis rendszeru egymason uralkodasaval a satan asszonya, egyhaza.
A Jezabel-Balam-Nikolaitak ordogi haromsaga alapjan mukodik.
Amirol tudjuk h mi a velemenye Krisztusnak es az Atyanak.
Es itt a rendszerrol, a vezetokrol, a tanokrol beszelek, nem az egyszeru, igazlelku, Istent szereto, de becsapott hivokrol.
Oket akarja Isten kiszedni ebbol, hogy ne "legyenek reszesei a buneinek", hogy becsatlakozzanak az egyetlen, letezo, igazi gyulekezetbe, h Krisztus menyaszonya legyenek, satan parazna asszonya helyett.
Egyre tobben jonnek ra vegre h nem a keresztenysegbe kell gondolkodni, hanem ott kell hagyni es otthon paran osszejonni es atadni teljesen a vezetest Istennek, ahogy O akarja es mutatja:)
Az Atyank tartson meg mindannyiunkat!
Zoli
(Truth Liberates)
Szia!
VálaszTörlésOrulok h leirtad ezeket.
Remelem sokan elgondolkoznak es vegre megertik h az igazi gyulekezet, Krisztus teste, a menyaszony stb az lathatatlan, nincs olyan emberi neve, cimkeje mint a mai egyhazaknak. Azon emberek kozossege alkotja szerte a vilagon, akik engedelmes Krisztus koveto eletet probalnak elni, es kizarolag Isten beszedere, a bibliara es a mindenhol jelenlevo, lathatatlan Isten vezetesere, akaratara hagyatkoznak.
Ha 2 v. 3-n osszejonnek ebben a lelkuletben es akaratban, mar akkor tagjai lehetnek Krisztus testenek. Mindenfele emberek altal krealt egyhazak, intezmenyek, emberek es nem Isten altal felkent pasztorok nelkul.
Sajnos a keresztenyseg nem Isten gyulekezete, népe, nem Krisztus teste.
Ezert hivja ki belole az embereket az Atyank.
A keresztenyseg a sok okkult dogmajaval, hamis tanaival, es piramis rendszeru egymason uralkodasaval a satan asszonya, egyhaza.
A Jezabel-Balam-Nikolaitak ordogi haromsaga alapjan mukodik.
Amirol tudjuk h mi a velemenye Krisztusnak es az Atyanak.
Es itt a rendszerrol, a vezetokrol, a tanokrol beszelek, nem az egyszeru, igazlelku, Istent szereto, de becsapott hivokrol.
Oket akarja Isten kiszedni ebbol, hogy ne "legyenek reszesei a buneinek", hogy becsatlakozzanak az egyetlen, letezo, igazi gyulekezetbe, h Krisztus menyaszonya legyenek, satan parazna asszonya helyett.
Egyre tobben jonnek ra vegre h nem a keresztenysegbe kell gondolkodni, hanem ott kell hagyni es otthon paran osszejonni es atadni teljesen a vezetest Istennek, ahogy O akarja es mutatja:)
Az Atyank tartson meg mindannyiunkat!
Zoli
(Truth Liberates)
Szia Zoli, köszönöm, hogy ezt leírtad. Ez a gondolatod különösen jól megragadja, hogy miről is van szó. Csak azt tudom rá mondani, hogy BÁRCSAK... bárcsak.
Törlés"Remelem sokan elgondolkoznak es vegre megertik h az igazi gyulekezet, Krisztus teste, a menyaszony stb az lathatatlan, nincs olyan emberi neve, cimkeje mint a mai egyhazaknak. Azon emberek kozossege alkotja szerte a vilagon, akik engedelmes Krisztus koveto eletet probalnak elni, es kizarolag Isten beszedere, a bibliara es a mindenhol jelenlevo, lathatatlan Isten vezetesere, akaratara hagyatkoznak."
Mi egy picikét talán jobban látjuk az emberek reakcióit, mozgolódását és hidd el egyre többen feleszmélnek és rájönnek.
TörlésIgaz hogy a többség vak marad és bent marad sajnos, egyelőre, de számukra sincs veszve azért minden, mert mikor majd ránk nehezedik egyre jobban a nyomorúság, a káosz, amit szándékosan kreálnak majd a világ vezetői és az egész beletorkollik egy olyan időszakba, amilyen még sosem volt, akkor a szenvedések és gyötrelmek közepette sokan rájönnek, hogy becsapták őket és könnyek közt fogják keresni az igaz Istent és a kegyelmét.
Tulajdonképpen ebben is Isten nagy kegyelmét és szeretetét kell meglátni, hogy ezért is engedi rá az emberiségre a nagy nyomorúságnak nevezett időszakot, hogy a gyötrelmek és szenvedések közepette még több embert tudjon magához vonzani és megmenteni.
Legyen áldott az Atyánk és a Fia mindenért! :)
Z.
"Mi egy picikét talán jobban látjuk az emberek reakcióit, mozgolódását és hidd el egyre többen feleszmélnek és rájönnek."
TörlésHa így van, annak örülök és örülni is fogok.:) Istené és az Úr Jézusé minden dicsőség, és ahogyan írtad is, legyen áldott az Atya és a Fia mindenért!
Ha a szádba rágnám, kiköpnéd. Tudod te is, az ember olyan, hogy időnként a saját dolgát nehezíti meg. Emlékezz Naámán példájára: mindaddig, amíg méltóságán alulinak tartotta "értelmetlenül" hétszer megmártózni a Jordánban, nem nyerte el Isten áldását. Így újra kérlek, kerüld a következő zsákutcát is: 2 Tim. 4:3, 4. És ha igaz rád a Máté 5:6, akkor megtalálod, amit keresel. Remélni szeretném, hogy így lesz.
VálaszTörlésSajnálatos, h olyan dolgokkal vádolod meg "névtelen"-ül Esztit, amiben te magad vagy vétkes... Ez a tipikus este a "szálka és gerenda" történetnek. Egyébiránt pedig a konkrétumokat nélkülöző célzásokból nehezen ért az ember! Előző hozzászólásodból én is úgy látom, h te megtaláltad az "igazi" gyülekezetet, kíváncsi volnék melyik az? Vagy azt sem lehet felvállalni?
TörlésSziasztok!
VálaszTörlésEzek tök jó kis eszmefuttatások, nekem tetszik ez, hogy a saját elképzeléseinket próbáljuk beilleszteni a nagy egészbe, vajon hová illik, beleillik-e egyáltalán?
A dogma kérdés ugye, különösen érdekes. Nyilván a sola scriptura is egy dogma, illetve az, hogy Jézus visszajön majd. A Biblia Istentől ihletett. Isten teremtette a világot. A kereszténység határköveit csak így lehet kijelölni. Emellett szerintem minden egyháznak vannak olyan dogmái, amik elsősorban egyházi jellemzők, a saját közösség határait rajzolják ki. Ha az ember okos és éber, akkor ezeket a különféle alapokon álló dogmákat (mondanám, dogmát és dogmatizmust) képes elkülöníteni egymástól.
Én katolikus vagyok, ahol elsősorban az embereket érzékelem magam körül, illetve a szeretetet, amiről, talán, felismerhető vagyok tanítványként. Ezen dolgozom elsősorban, lehet, hogy nem "A" gyülekezetben, nem "A" megfelelő tanítványokkal, de mégis. Vajon tartozhatok-e így is Krisztus láthatatlan testébe? Remélem, igen. Lehet, hogy meglep majd a válasz... :)
A dogmával, dogmatizmussal kapcsolatban jókat írtál. Érdekes ez a dolog: kirajzolni a saját közösségünk határait a dogmával, mint eszközzel. Egyetértek veled, tényleg ezt a funkciót tölti be a dogma - de úgy gondolom, erre egyáltalán nem lenne szükség (sem a dogmára ilyen formában, sem a határrajzoló funkciójára). Mert nem egymástól kellene elhatárolódnunk, válaszfalakat felhúzni jobban mondva karámokat építeni a nyájon belül, hanem az egységben kell megmaradni. Azért írom így, mert szerintem eleve létezik az egység, nem tőlünk jön ez, hanem Krisztus szerezte és tartja fenn az által, hogy Ő is egységben van az Atyával és példát adott nekünk ebben. Az egységet nem kell nagyon munkálni, csak össze kell ereszteni az igazi a bárányokat. A Krisztus Teste nem hadakozik önmagával.
TörlésAzt kérdezted: "Vajon tartozhatok-e így is Krisztus láthatatlan testébe?" - és ez egy nagyon jó kérdés. Isten teljesen ismeri a te szívedet, liv. Emellett az Ige azt írja, hogy a Szentlélek a mi szívünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy az Ő gyermekei vagyunk (tehát erős, természetfeletti bizonyosságot kap a megtért ember arról, hogy a bűnei meg vannak bocsátva és őt Isten elfogadta). Ha tehát te újjászületett keresztény vagy, Jézus Krisztus tanítványa, akkor kétségkívül a láthatatlan egyházhoz tartozol. Ez nem függ attól, hogy melyik gyülekezetbe jársz. (A poszt is ezt szeretné megerősíteni.)
TörlésUgyanakkor, az újjászületett ember jellemzője újjászületése után a szívből jövő engedelmesség: hogy akar és tud is szót fogadni Urának. Ezt persze annak a világosságnak a fényében tudja csak megtenni, amit napról napra kap Istentől - felszabadító tudni, hogy Ő nem vár tőlünk ennél többet.
Lehet tehát, hogy valamely dologgal kapcsolatban még nem mutatta meg a hívőnek Isten, hogy nem azt kell tennie vagy hogy nem ott kell lennie, ahol van. De majd lehet, hogy megmutatja neki. Amikor ez megtörténik, akkor a hívő ember szót fog fogadni, mert szereti az Urat és Őt követi, nem a saját kívánságait.
Nekem többek között az a problémám a katolikus egyházzal, hogy kizárólag önmagát (az ő tagjait) tekinti Krisztus Testének és a protestáns és evangéliumi felekezetek tagjait tévelygőknek tartja, akik akkor fognak helyes úton járni, ha rekatolizálódnak. A másik problémám az, hogy a dogmája sem 100%-ig feleltethető meg a Szentírásnak: vannak igen komoly eretnekségek, amelyeket oda járva muszáj elfogadni, de amelyek durván szembemennek a Biblia tanításával.
Ettől függetlenül biztos, hogy vannak jó szándékú emberek, akik miatt kellemes a légkör és szeretetet, elfogadást és bátorítást is lehet kapni és adni. Gyerekként én is jártam templomba, hittanra, megkereszteltek, gyóntam is párszor és nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról. Vannak nagyon kedves emberek ott is és emlékszem, hogy az első bizonytalan lépéseim Isten felé oda kötődnek, de sajnos sem Jézus Krisztust, sem az evangéliumot nem ismertem ott meg és eszembe sem jutott a Bibliát olvasni, mert valahol az egyház belső iratai (hittankönyv, imakönyv, ilyenek) nagyobb hangsúlyt kaptak, mint az Ige, amely valami távoli világítótoronynak tűnt, amivel a mezei híveknek nem kell foglalkoznia. És akkor még semmit sem tudtam az egyház dogmájáról...
Lehet tehát emberileg baráti, befogadó egy katolikus gyülekezet is. Sőt, lehet sokkal befogadóbb, mint egy protestáns vagy egy evangéliumi gyüli. De a szeretet önmagában nem hitelesít egyetlen gyülekezetet sem. Mert a dogmának is rendben kell lenni, nem csak a szeretetnek ahhoz, hogy az lelkileg jó hely legyen. Tapasztalhat az ember sokféle pozitív dolgot lelkileg nem építő helyszíneken is. Nem elsősorban a szeretet által válik lelkileg jó hellyé valami egy újjászületett ember számára.
DE visszakanyarodva az eredeti kérdéshez: bárhol vagy is, lehetsz tagja Krisztus láthatatlan Testének. Nem fémjelzi a hívőség valódiságát, hogy hova jár az ember. Amikor azonban kap az Úrtól világosságot megérteni, hogy ahol van, ott nincs minden rendben, akkor egy ponton túl már nem fog tudni jó lelkiismerettel megmaradni ott. Ez bármelyik vallási csoport/gyülekezet/felekezet/egyház esetén így működik. Ha Isten megmutatja, hogy nem jó lelkileg ott, és te megérted, hogy Ő mit akar, akkor mozdulni kell.
Sziasztok!
TörlésÉrdekes, hogy ez mennyire elterjedt a katolikus egyházról, miszerint hogy kizárólag önmagát (az ő tagjait) tekinti Krisztus Testének és a protestáns és evangéliumi felekezetek tagjait tévelygőknek tartja. Ennek semmi alapja nincs, sőt, az egyház szerint az Isten üdvtervét nem ismerhetjük 100%-osan, csak információink vannak róla, ebből következően Isten azt üdvözít, akit Akar. Az egyház ezért senkit nem tart tévelygőnek, mert a szíveket nem ismerheti. A dogmarendszer nyilván nem egyezik 100%-ban a Biblia tanításával, de nem szabad elfelejteni, hogy a Sola Scriptura nem "dogma" a katolikus oldalon, a protestánssal ellentétben, ezért ez az ellenérv nehezen áll meg ezen az oldalon. :)
Én valahogy azt érzem, hogy igenis, lehet úgy egy felekezethez tartozni, hogy nem az "A" megfelelő, tökéletes. Azt is megértem, hogy ez egy kisebb mozgástérrel rendelkező (értsd, dogmákkal szorosabbak körberakott) teológiába nem fér bele. Én inkább azt látom, hogy minél "egyszerűbbre" törekszünk, annál kisebb lavórban úszkálunk és annál kevesebben férünk bele, annál többet ütjük bele magunkat a határainkba, s egyre kevesebb és kevesebb dolog felel meg Az Elvárásnak. Én legalább is ezt érem most, itt, ebben az egyházban, hogy a kis lavór után egy hegycsúcs tetején állok és van terem végre, s valahogy az iránytűm megint körbe tud fordulni, meg tudja mutatni az irányt.
"ahol van, ott nincs minden rendben, akkor egy ponton túl már nem fog tudni jó lelkiismerettel megmaradni ott." Azt hiszem, valahonnan innen jövök.
Jók ezek a gondolatok, köszi.
Én is szívesen eszmecserélek veled, szóval jó, hogy itt vagy.
TörlésA lavór-hegycsúcs analógiád elgondolkodtató. Értem, hogy mire érted a lavórban úszkálást. Evangéliumi körökben sajnos egyre kevesebbszer van tér engedve annak, hogy a Szentlélek leplezze le az egyes ember bűnét (Aki ezt úgy teszi, hogy az embernek lehetősége adódjon teljesen rendezni a dolgot és újult szívvel továbbmenni). Sokkal inkább jellemző a vallásos köntösbe bújtatott belső vájkálás, pletykálás, beszólogatás a tagok között, ami tényleg tűnhet úgy, mintha mindenki a másik veséjébe látna (illetve szeretne belelátni). Emiatt az ember (saját integritását védendő) könnyen csúszik képmutatásba a vájkálás előli önvédelemből, ami nem jó dolog és nem is segít a fesztelen, befogadó légkör fenntartásában.
Mindenesetre meglep, hogy éppen az evangéliumi körök teológiáját érzed dogmákkal szorosan körberakottnak. Persze lehet, hogy definiálnunk kellene, mit is értünk dogma alatt... Bizonyos értelemben valóban többnek látszik a hitelv evangéliumi körökben, de talán amiatt van így, mert valahogy konkrétabban van meghatározva, hogy mit tanít az Ige egyes dolgokról. Ezeket viszont nem tudom olyan korlátozó Elvárásnak tekinteni, amely falként van a hívő ember útjában, fenyegetve őt a lelkiismereti szabadságának megélésében: hiszen ami a Bibliában kinyilatkoztatásra kerül, azt nem a külső nyomás miatt, hanem belülről jövő ösztönzésre fogadja el a hívő ember. (Az már sokkal inkább gondot okozhat, ha olyan dologból csinálnak Elvárást, ami a Bibliában nem úgy van megírva, ahogy tanítják vagy ahogy gyakorolják...)
A katolikusoknál viszont eleve több a külső rendelés, mint evangéliumi körökben és bár nálatok tényleg mindenféle lelkialkatú ember otthonra találhat, azok a szabályok azért kívülről nézve sokkal inkább tűnnek Elvárásnak, mint a prot. gyülikben vagy az evangéliumi felekezetekben. A hitelvekből, dogmából is nem kevés van, amiket megkérdőjelezés nélkül, egészében el kell fogadni. Vagy meg szabad kérdőjelezni Mária szűzességét és bűntelenségét, a tisztítótűz tanítását, az úrvacsorai átlényegülést vagy a pápa szavainak a tekintélyét? Nem túl sok ilyen 'mozdíthatatlan igazságot' találsz az evangéliumi közösségekben.
Összességében véve úgy gondolom, simán lehet, hogy a nyílt szívű kereső embert a katolikus közösségben sokkal őszintébb szeretettel ragadják kézen, mint egy protestáns vagy evangéliumi közösségben és mivel úgy tűnik, nem szemlélik őt gyanakodva, hanem hagyják élni, könnyebb neki beintegrálódni egy ilyen csoportba. De ez nem a falakról szól (nem a dogmáról és annak szorosságáról), hanem a légkörről és a hangulatról - végső soron tehát az érzésekről. A falak megléte vagy hiánya viszont ilyen értelemben simán lehet érzéki csalódás is. Lehet, hogy azért nem érzékeled a falakat, mert nem vagy még elég ideje ott. Lehet, hogy azért, mert még nem feszültél nekik semmilyen irányba. Ha tágas téren érzed magad, akkor adott pillanatban nincs igényed valamilyen irányba elmozdulni, de ha elindulsz sétálni, előbb-utóbb megmutatkoznak majd a falak. A különbség annyi dogma és dogma között, hogy a katolikus hitelvek nem kizárólag a Biblia kinyilatkoztatásain alapulnak.
Úgy gondolom, hogy simán otthon érezheted magad egy kat. közösségben addig, ameddig nem kezdesz el kényelmetlen kérdéseket feltenni. Abban a pillanatban, amikor elkezded egyedül a Szentíráshoz mérni a liturgiát és a tanítást, amikor megkérdőjelezed az érinthetetlen dogmát, akkor mozdíthatatlan falakba fogsz ütközni, mert a dogma nem enged egy fikarcnyit sem. Ameddig nem veted össze az Igével a katolikus elveket és a gyakorlatot, ameddig nincs a szívedben teljes elkötelezettség, hogy a Bibliát mint egyedüli és kizárólagos zsinórmértéket használd az életedben, addig nem fogsz a lavór széleibe ütközni. A kérdés csak az, hogy ez most jó-e vagy sem.
TörlésEngem nagyon érdekel veled kapcsolatban, hogy a Biblia mit jelent neked. Hogy hogyan tekintesz a Szentírás kontra kat. dogmára. Mit kezdesz az ellentmondásokkal, amelyek egyes tanok, gyakorlatok és az Ige tanítása között fennállnak? Vagy szerinted nincsenek ilyenek? Ha észrevennéd, hogy egy tanítás vagy gyakorlat ellentmond a Bibliának, akkor az ösztönözne téged arra, hogy elvesd az adott tanítást vagy gyakorlatot vagy nem ezen a mércén méred a valóságot?
Szerintem az egyszerűsítés rendjén van akkor, ha az belülről és nem kívülről jön. Ha a Szentlélek inspirál a változásokra, akkor azok mindig jófajta változások lesznek: azoktól nem fogom gúzsba kötve vagy sarokba szorítva érezni magam. Kívülről persze tűnhet úgy, hogy szegény szerencsétlen, totál körberakta magát olyan szabályokkal, amik csak nyomják a vállát és megnyomorítják - de ha ebben valójában boldog az ember és ő maga nem érzi súlyos tehernek, ami Isten elvár tőle, sőt, szabadnak érzi magát az Ővele való szoros kapcsolatban, akkor más perspektívába kellene, hogy kerüljenek a dolgok.
Ha van valahol egy megfelelő közösség és én nem ott vagyok, abból nem lesz nagy katasztrófa, már ha alapvetően az Úrral járok és Hozzá szorosan ragaszkodom. Ha viszont nem jó helyen vagyok, akkor teljesen mindegy, hogy milyen a píárja a helynek, mert ott lelki haldoklás vár rám, amit talán nem kéne. A lelkem fontosabb kell, hogy legyen, mint a komfortom, bár ahol a lelkem jól van, ott szerintem idővel komfortosan is fogom érezni magam. Ha viszont nincs jófajta gyülekezet a közelben (nem A Legjobb, hisz olyan nincsen, csak egy jó közösségre gondolok... szóval, ha ilyen nincs), csak másmilyen közösség, akkor jobb nem lenni sehol, mint ott lenni, ahol nem jó.
De adott esetben egy hosszabb folyamat, mire odáig eljut az ember, hogy képes legyen ezt kimondani. Addig is meg kell keresni, hogy Isten mit akar, hogy Ő merre vezet, mit mutat, és ébernek kell lenni, mert a nem megfelelőről idővel úgyis egyértelműen megmutatkozik, hogy az nem megfelelő.
Én amiatt mondom, hogy ahol vagy, az talán nem megfelelő, mert abból indulok ki, hogy egy hívő ember számára nagyon fontos Isten akarata az ő saját életére nézve. Ennek az akaratnak a megismerésében nélkülözhetetlen szerepe van a Bibliának. Ha a hívő ember valamivel kapcsolatban megértette, mit akar az Úr, akkor fel van neki dobva a labda, hogy ne csak elvben tudja, de válassza is a jót. Hogyan érezhetné az ember jól magát egy olyan közegben, ahol nem Isten Igéje van magasra emelve és nem az Ő igazsága van nyíltan hirdetve? (Ez a kérdés nem egyedül a katolikus gyülivel kapcsolatban merül fel, de azzal kapcsolatban is felmerül.) És ez nem jelenti, hogy ne érezhetnéd jól magad, csak meg kell vizsgálni, hogy a jó érzéseidnek mi az alapja. Lehet az alapja a befogadottság érzése, lehetnek a közösséget összekovácsoló építő programok - de vajon a lelked is jól van ott az Úrral? Az a közeg segít egyre jobban szeretni és egyre szorosabban követni Őt?
Azt, hogy a katolikus egyház egyedül magát gondolja az igazinak sokáig én sem hittem el, de most már másként látom. Mert én úgy tapasztalom, a dogma nálatok kizárólagosan működik. (Ha nem így látod, akkor gondold végig, hogy meddig terjed az egyes hívők mozgástere a kat. dogmának és a Biblia értelmezésének a vonatkozásában.) Szerintem az egyház azokra, akik megtérnek és önszántukból elhagyják őt, tévelygőként tekint, ugyanúgy, mint a protestáns és evangéliumi felekezetbe járó hívekre.
TörlésA jezsuiták munkálkodása és az ökumené egyaránt rekatolizációs törekvésnek tekinthető, én így érzem: nem annyira a sokszínű, egymást a hitében tisztelő egységről szólnak ezek, hanem a versengésről, arról, hogy megmutassuk a másik félnek a helyes utat. Te talán jobban belelátsz, ez lehet hogy csak a felszínen ennyire feszítő, de az is lehet, hogy nem.
Mindenesetre az egyes hívek is ezt a kollektív véleményt erősítik meg. Itt most azokról írok, akikkel én találkoztam vagy akikkel az interneten vagy a blog révén kapcsolatba kerültem. Az érvelésükben előbb vagy utóbb megjelent, hogy ők bizony úgy gondolják, hogy az övék az eredeti egyház. Számukra a hívek egysége azt jelentette, hogy a többiek ismerjék fel Az EGYházat (=a katolikus egyházat) és ehhez az egységhez csatlakozzanak. Lehetséges, hogy nincs erről direkt kommunikáció katolikus körökben (ami teljesen érthető lenne), de mégis artikulálják ezt az egyes hívők, ami viszont arra enged következtetni, hogy kimondva-kimondatlanul is van egy ilyen fajta kollektív énképük, hogy ők az egyetlen igazi, lelki értelemben legitim, Krisztus által alapított egyház, a Krisztus valódi Teste. Nekem legalábbis, ha nem is kizárólag, de túlnyomó részt ilyen tapasztalataim vannak.
Esztitől idézve:
VálaszTörlés"Mindennél jobban szeressük az Urat és az Ő Igéjéhez ragaszkodjunk megalkuvás nélkül!"
Ebben van leginkább megfogalmazva a téma kérdésére a válasz. Ez pedig nem más, mint az ELSŐ parancsolat, vagy ELSŐ SZERETET. Azért az első, mert ez a legfontosabb. Még Jézus is ezt mondta mikor megkérdezték tőle, hogy mi a legfontosabb a parancsolatok közül. Sőt a parancsolatok summázásaként is ezt fogalmazta meg egy farizeus, mikor Jézus megkérdezte, ha jól emlékszem. Tehát tudták a farizeusok is, de mégsem engedelmeskedtek, hanem inkább saját rendelkezéseket gyártottak és azokat tartatták be másokkal (Katolikusok).
Nem nekem tetted fel ezt a kérdést, de válaszolnék rá. a kérdés: "Engem nagyon érdekel veled kapcsolatban, hogy a Biblia mit jelent neked." Az Apám szava, amivel meg akar menteni, ahogy Ő mondja, élő vizek forrása.
Eszti írta:
"hiszen ami a Bibliában kinyilatkoztatásra kerül, azt nem a külső nyomás miatt, hanem belülről jövő ösztönzésre fogadja el a hívő ember." Így van! Az Atya iránti szeretet a belülről jövő ösztönzés, ami válaszként fakad az Ő szeretetének megértéséből. Az atya iránti szereteted mértéke megegyezik a hited mértékével. Mert aki Őt szereti az meg is cselekszi az akaratát! Ezért is kétélű fegyver az Isten szava, mert ha nem cselekszed, csak tudod, akkor megítél, mindaddig, míg cselekvőjévé nem válsz. Ha ezt (a kétélű fegyver hatását, azaz hogy Isten szava téged is megítél) nem érzed a szívedben minden nap, nem vagy a Fia!
Eszter írta:
"Ha van valahol egy megfelelő közösség és én nem ott vagyok, abból nem lesz nagy katasztrófa, már ha alapvetően az Úrral járok, és Hozzá szorosan ragaszkodom. Ha viszont nem jó helyen vagyok, akkor teljesen mindegy, hogy milyen a párja a helynek, mert ott lelki haldoklás vár rám, amit talán nem kéne."
Az Atyával, Urral való közösség a leg fontosabb az igazi hívő életében. Azok a testvéreim, akik szintén ezt tartják a legfontosabbnak. Hiszen aki fontosnak tartja, hogy engedelmeskedjen az Apjának, az lesz valóban testvérem. Mindaddig, míg számára minden más fontosabb, mint az Atya, addig nem lehet a testvérem. Ez az elkülönültség szellemi elkülönültség, nem fizikai. Nem fogom megverni azt, aki ily módon nem a testvérem. Attól leszünk testvérek, hogy egy lesz az Apánk. A Fiúság (Krisztus) szelleme kell, hogy munkálkodjon bennünk. Akik az Apjukat szeretik, azok a testvéreiket is, de ha nem közös az apánk, akkor nem vagyunk testvérek sem! Bár mindenki Isten teremtéséből származik, de fiának csak a neki engedelmeskedőket fogadja el! A fiát meg nem fogja engedni meghalni, mint ahogy erről bizonyságot tett Krisztus esetében is! Ez az evangélium lényege. Az Atyának való engedelmességből fakadó örök élet!
Eszti írta:
VálaszTörlés"Ha a hívő ember valamivel kapcsolatban megértette, mit akar az Úr, akkor fel van neki dobva a labda, hogy ne csak elvben tudja, de válassza is a jót."
A jót akkor választotta, mikor döntést hozott az életében, hogy elég a mocsokból, ami magát és másokat is csak a halálba taszítja és e helyett a jónak cselevése felé tette le az akaratát. Ez a megkeresztelkedés lényege. Krisztus nevére keresztelkedni annyit jelent, mint Krisztust követni. Krisztus, meg mint tudjuk az Atyának engedelmeskedett és ezért gyönyörködött benne az Atya. (Ki ne vágyna rá a Fiai közül, hogy gyönyörködjön benne) Mindaz, aki megvizsgálta magát a szabadság törvénye által gyötrődni, szenvedni fog, ha nem cselekszi azt, amit megismert. Jézusról is tudjuk, hogy szenvedések árán tanulta meg az engedelmességet. Miért gondolnánk, hogy mi különbek lennénk nála és nekünk nem kell szenvednünk. A "feldobott labda" kifejezés kicsit enyhe jelzője a szenvedésnek. Jézus születésétől kezdve bűntelen volt, neki nem kellett a bűneitől megtisztulni, mert ő sosem volt általa megfertőzve. Mégis szenvednie kellett, de Ő a mi bűneink miatt szenvedett, hogy ezzel is bemutassa az Atya szeretetét, hisz ő azt cselekedte, amit az Atyától látott tanult, nekünk viszont előbb a mi bűneinkből kell megtisztulnunk, ebben segít minket Krisztus bizonysága és az Atya ígérete az őt szeretőknek, azaz az örök élet a mi mennyei Atyánkkal és a testvéreinkkel. Ha az Ige tükrébe belenézek, én jelen pillanatba lesütném a szemem, viszont hiszem, hogy ez a gyötrelem a tökéletes engedelmességet fogja kimunkálni bennem, és ezért nagyon hálás vagyok az Atyámnak, hogy törődik velem. Bár ez nem jelenti azt, hogy te nem járhatsz a szentség útján előrébb, ez csak az én megítélésem magamról. Ugyanakkor a feldobott labda egy kicsit enyhe kifejezés :)
Üdvözlettel: Tamás, aki hisz :)
Köszi a jó gondolatokat Tamás (aki hisz)!:)
TörlésA Bibliának ellentmondó vagy nem ellentmondó tanok szerintem ilyen feketén-fehéren nem értelmezhetők, hiszen magából a Bibliából vett tanítások értelmezése már önmagában olyan sokrétű, hogy most akkor melyik értelmezést vessem össze a katolikussal?
VálaszTörlésÁltalánosságban szerintem elmondható, hogy a katolikus egyház nem mond ellent a Bibliának. Azt, hogy több részletében ellentmondani látszik, nem vitatom. Én ezeket egyesével böngésztem végig, valami 2 évembe került, nagyon izgalmas volt.
Azt gondolom, hogy az egyház nem tekint senkire tévelygőként, de mindenkire keresőként tekint. Kint vagy bent. S nem, nem látom rekatolizációs törekvésnek az ökumenét, sőt.
Az egyes hívek nyilván megerősíthetnek sok mindent, de ennek nem sok jelentősége van akkor, ha az egyházakról, gyülekezetekről és azok dogmáiról, dogmatizmusairól beszélgetünk. A katolikusok nagy részének fogalma sincs arról, pontosan mit is tanít az egyházuk. Igen, a katolikus egyház definiálja magát, mint az egyház, mely Krisztus által Péterre bízatott. Ráadásul ezt pont a Bibliából olvasták ki, tehát itt egy bizonyos értelmezési módról beszélünk megint. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akkor csak ebben az egyházban lehet üdvözülni, illetve, amit az egyház látszólag paradox módon jóval fontosabbnak tart, krisztusivá formálódni, követővé válni. Ez bárhol megtörténhet és bárkivel.
A katolikusoknál sok a szabály, igen, de azért fontos tudni, hogy van különbség az egyház tanítása és az Isten tanítása között, nagyon kevés a dogma (ami konkrétan kinyilatkoztatott), sokkal több az úgynevezett egyházi igazság, mely annyit jelent, hogy egy dogmából logikai úton levezethető. Mivel több logikus út is lehet, ezért minden, ami levezetett, az „csak” egyházi igazság. Az nem 100%, hogy is lehetne. A gyónás, imádkozás, templomba járásra vonatkozó intelmek és hogyanok, tisztítótűz mittudomén az egyház tanításai/igazságai. Egyébként, ami érdekes szerintem, hogy sok mindent hagynak a hívő lelkiismeretére. Döntsd el, te hogy gondolod. Ezért lehet itt sok mindent gondolni. Mária istenyanyasága nyilván dogma, de pl. a könnyező, beszélő, mittudomén szobrok legfeljebb „jámbor vélemény”-ként mennek el, szerencsémre. :)
Az egyházban a dogmától a „megtűrt nézet”-ig ha jól emlékszem, 10 fokozat van, ezekbe vannak besorolva a „szabályok”, nagyon érdekes végig böngészni, szerintem a katolikusok 90%-ának erről sincs fogalma.
Nagyon érdekes lehetett az a két év, amit a dogmák áttanulmányozásával töltöttél: írhatnál róla majd egyszer a blogon... mondom én, aki az utóbbi hónapokban hasonlóan gyakran posztolok, mint te is, hehe.:)
TörlésLehet, hogy tényleg csak látszat-ellentmondás van a kat. dogma és a Biblia között - de akkor meg az a gáz, hogy erről miért nem tud a többség? Az egyházi vezetőknek sokkal jobban kellene kommunikálniuk azt is, amit valóban gondolnak a dolgokról, meg azt is, amivel kapcsolatban a másféle következtetésre jutás engedélyezett, hogy az emberek tudják, hogy nem kell mindent, amit tanítanak, elfogadni. Én úgy látom, hogy sokan egy az egyben adaptálják azokat a megosztó nézeteket, amitől egy evangéliumi hívőnek Bibliával a kézben sikíthatnékja támad (tisztítótűz, keresztség, szentekhez való ima, Mária-kultusz). És nem értem, hogy ha azok a dolgok nem annyira feketék-fehérek, amilyennek látszanak, akkor erről miért nem tud minden katolikus, meg mindenki más is. Ha ez igaz, akkor a kat. egyház az egyik legliberálisabb vallási csoport (a szó pozitív, lelkiismereti szabadságot bátorító értelmében). De nekem ez olyan nagyon nehezen fér a fejembe róluk/rólatok.
A 'csak' egyházi igazság és a mozdíthatatlan dogma szétválasztása számomra azért nehezen értelmezhető, mert az előbbi kábé meghatározza magát a katolikus egyházat. Ha tehát szabad egyet nem érteni a jelenkori pápa nyilatkozataival, ha nem muszáj elfogadni mondjuk az átlényegülés, a tisztítótűz vagy a gyónás 'javaslatát', ha nem a kötelező penzum része imádkozni a szentekért, ha megengedett, hogy az ember Szűz Máriára úgy gondoljon, mint aki már nem szűz - akkor erről a máshogyan is gondolhatós lehetőségről miért nem tudnak a 'mezei' hívek? Miért nincsenek bátorítva arra, hogy mindenféle következmény nélkül szabadon elvethessék ezeket az (egyesek által igazságnak gondolt) tanításokat?
Nagyon nagyon érzékeny témák ezek a 'csak' egyházi igazságok kat. berkekben, én így tapasztalom. Én emiatt nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy egy vérbeli katolikus ne menne bárkivel ölre, aki a fent említettek bármelyikének igazságát akár az Ige alapján megkérdőjelezi. (Legalábbis a túlnyomó többségre gondolok, rólad nem feltételezem ezt.)
Hát igen, ez nehéz ügy és nem lehet, lehetetlen az egész egyházat egyként kezelni és értékelni. Túl nagy. Mindenki a saját útjáért felelős, az egyház valóságát keresni kell a sok felszínesség közepette.
TörlésNem érdemes a Bibliával a kézben sikítani (hehe, ez jó), mert nem ugyanarról az alapról indulunk, nem is fogjuk érteni egymást. A katolikus, ugye, ott kezdi, hogy hát persze, hogy nincs minden a Bibliában, ideát nem áll meg a Sola Scriptura. A katolikus azt mondja erre, hogy ez a dogma azzal egyenértékű, mintha te azt állítanád, hogy te látod a saját szemgolyódat látás közben. De nem látod. A Biblia nem állíthatja magáról a Sola-t. Nyilván ez is egy nézőpont, úgy tűnik, hogy ebben a dimenzióban, ahol most épp vagyunk, ezek adattak nekünk. Ebből a nézőpontból a katolikus dogmatika nagy része hülyeség, de ebből a nézőpontból ez rendben is van, megkérdőjelezhetetlen.
Én azt gondolom, hogy akkor történnek nagy dolgok az emberrel, amikor egyszer csak mer nézőpontot váltani, s onnan is körülnézni. :)
Köszönöm, Liv a gondolataidat. Van igazság abban, amit írsz. Egy esetleges nézőpontváltás után azonban az ember máshogyan válik szemellenzőssé. Szóval azonos bánásmóddal, 'fair' viszonyulással, minden nézőponttal teljes mértékben egyetértve nem tud működni egyikünk sem. De szerintem nem is kell. Viszont az sajnálatos, hogy nem ugyanarról az alapról indítunk, mert akkor nem is juthatunk ugyanarra a végkövetkeztetésre az érvelésünkben. És szerintem pontosan ez derült ki, miközben ezt az egyház-Egyház kérdést feszegettük itt a blogon.
TörlésA katolikusok szerint a Szentírás nem magyarázhatja önmagát: kell más, rajta kívül eső forrás is. Van is más forrás, nem is egy, és ezeket egyenértékűnek kell/lehet/szabad elfogadni. Ez az állítás azonban bizonyos nem-katolikusok számára elfogadhatatlan. Egyszerűen nincs mód kompromisszumot kötnünk abban, hogy a Szentírás-e az egyetlen kinyilatkoztatott Ige Istentől vagy léteznek-e más, referenciaként használható források is. Ezen a kérdésen nem lehet csak úgy túllépni, mert ha megtennénk, annak túl komoly következményei lennének, többek között az üdvösség szempontjából.
Mert honnan tudhatjuk, hogy már hiszünk-e? Vagy miből lehet tudni, hogy mi vajon az üdvösség valódi útja, ha a források között nincs összhang? Például az egyik azt állítja, hogy kegyelemből, hit által, és azt is, hogy a Szentlélek kinyilatkoztatja a személynek, ha ő már megváltatott. A másik pedig azt állítja, hogy lelki cselekedetek gyakorlásának útján, egyháztagság alapján van az üdvösség, és azt is, hogy nem lehetsz sosem bizonyos benne, hogy a tiéd-e már. A tisztítótűzről meg még nem is mondtam semmit...
Melyik akkor az igazi útja az üdvösségnek? Merre menjen a hívő? Ezek vajon azonos utak? Teljesen azonos végkifejlettel? Ugyanoda jutunk, bármelyiket választjuk is?
Szerintem annyira különbözőek ezek a megoldások, hogy lehetetlen, hogy ugyanoda vigyenek. Nem azt mondom, hogy egyik vagy másik igazságmorzsát nem ragadhatja meg nagyon pontosan az egyik vagy akár a másik csoport. De nem lehet az egész egyházat NEM egyként kezelni, amikor azt olvasom az Igében, hogy egyeknek kell lennünk, egységben kell lennünk, hiszen éppen ezért könyörgött az Úr Jézus!
Nem hiszem, hogy az egység a dogmánkra nem, csak a szívünkre vonatkozik. Nem csak jóindulattal kell egymás irányában lenni, nem csak be kell fogadni egymást, hanem a kardinális kérdésekről is pontosan ugyanúgy kell gondolkoznunk. A kárhozat és az üdvösség kérdésében nem lehetnek nézőpontbeli, gondolkozásbeli különbözőségek: ezen a ponton nem elfogadható, hogy AZ EGYHÁZ, vagyis Krisztus Teste részekre osztasson.
Igazad van, hogy a szemgolyómat nem látom látás közben, de ez egy emberi logika ráhúzása valamire, ami felette van az emberinek, mivel természetfeletti. A Biblia emberi logika szerint valóban nem állíthatná magáról, hogy egyedüli kinyilatkoztatás, Isten azonban nem ember: Ő kinyilatkoztathatja az Igében (és ki is nyilatkoztatja), hogy a teljes írás Tőle ihletett. Neki elhisszük ezt, akkor is, ha másnak nem hinnénk el. Kizárólag azért, mert Ő Isten.
Pontosan hol van ellentmondás a Biblia tanítása és a Katolikus Egyház tanítása között?
VálaszTörlésA tisztítótűz tana, a papi cölibátus, a szentté avatás és a szentekhez való imádkozás gyakorlata, az úrvacsorai átlényegülés tanítása és a pápaság 'intézménye' szerintem elég markáns példák erre. Az is ide tartozik, ahogyan a keresztségről, az üdvösségről és az üdvbizonyosságról gondolkoznak.
Törléshttp://www.jezus.sokoldal.hu/babilon_utodai
VálaszTörlésKöszönöm a válaszokat! Marianna
VálaszTörlésMi az Úr kegyelméből egy olyan gyülekezetnek vagyunk tagjai, akiknek nincsen nevük, csak az, hogy "keresztyének". Akik nem neveztetünk másról csak arról, Aki szerezte nekünk az üdvösséget és váltságot és testvérünknek tartunk mindenkit, aki az Úr nevét vallja. Miután katolikusként megtértem a Szent Szellem meggyőzött, hogy nem ott van a helyem (anélkül, hogy valaki mondta volna ezt nekem), de azt is tudtam, hogy semmilyen más vallással nem kell felcserélnem. A János 4,21-24-ig győzött meg erről, hogy sem nem azon a helyen, sem máshol, hanem szellemben és igazságban imádókat keres az Atya. Nagy felfedezés volt és az Úr kegyelme folytán találkoztam másokkal is, akik igy értették meg. Kis helyi gzülekezetek vagyunk, szétszórva az országban, de akik tudunk egymásról, látogatjuk egymást és gyakoroljuk a Krisztus Testének az épitését. Csodálatos szabadság és óriási felelősség, mert az alkalmakon az van, amit hozunk, egyen-egyenként(ahogyan a az 1Kor 14,26-ban irja). Amikor megismertem ezeket a testvéreket minden nagyon furcsának tűnt a sok liturgia után, de nagyon hálás vagyok az Úrnak mindazért, amit munkálkodott és munkálkodik egymás által az életeinkben
VálaszTörlésEnikő, köszönöm, hogy leírtad a tapasztalataidat. Ha az Úr vezetett arra a helyre, azok közé az emberek közé, ahol most vagy, akkor Ő táplálni fog téged abban a testvéri közösségben.
TörlésHuh de jó ilyet olvasni Enikő, végre!! :)
TörlésAz Atyánk tanítson és vezessen titeket és tartson meg mindvégig! :)