Iskola és hit - válasz egy pedagógusnak

"Aki törődik velük, tanítja őket."

Az előző, iskolával kapcsolatos posztra egyetlen hozzászólást kaptam. Egy tanárnő írt, aki úgy gondolja, hogy az iskola nem káros közeg, hanem egy olyan hely, ahol Isten az Ő áldott munkáját végzi. Úgy hiszem, talán mások is felvetik ezeket az érveket, ezért ebben a posztban az ő gondolataira szeretnék reagálni.

Most jöttem haza egy lelkigyakorlatról az osztályommal. Csodálatos dolgokat éltünk át együtt. Isten akkorára tágította a szívünket, hogy alig bírtuk elviselni. Van köztük jó néhány, akinek nem "példaértékű a jelleme", de attól, hogy ezen a hétvégén megtapasztalta, mennyire szereti őt az élő Isten nagyon megrendült. Ennyit az iskola nagyon káros hatásairól.

Nem állítom, hogy minden dolog rossz, ami az iskolában van. Nem kétséges, hogy vannak ott jó dolgok és vannak kompetens, gyerekeket szerető személyek. Abban is biztos vagyok, hogy Istent is meg lehet ott tapasztalni - de ettől még nem lesz káros hatásoktól mentes, ideális hely. A börtönben is jelen van Isten, meg a gettóban is, és Ő munkálkodik mindenki szívében, akárhol van, de ettől még nem fogom ezekre a helyekre küldeni a gyerekemet, hogy ott tapasztalja meg Istent. Mert meg lehet máshogyan is tapasztalni.

Az előző poszt nem arról szólt, hogy egy iskolában soha senkit nem érhetnek pozitív behatások. Én jellemfejlődés és hit szempontjából értékeltem az iskola hatását, nem különálló élmények alapján - még ha az oly pozitívak is, mint a tied. Vitathatatlan, hogy egy iskolában pozitív hatások is érhetnek egy gyereket, azonban úgy hiszem, az is teljesen egyértelmű, hogy negatív hatások is bőven akadnak. Ha a jellemfejlődést nézzük, akkor az iskolában a negatív dolgok összességében felülírják a pozitívat. Emiatt állítom, hogy ott nem jó egy gyereknek.

Ha már itt tartunk, akkor vizsgáljuk meg komolyan az iskolai hatások összességét - ne csak egy-egy behatást nézzünk, hanem az egészet! Képes-e vajon az iskola arra, hogy egy "nem példaértékű jellemű egyénből" példaértékűt formáljon? Nem képes erre. Tud-e segíteni azokon, akik nehéz háttérből jönnek? Nem igazán. Meg tudja-e óvni az atrocitásoktól azokat, akik sebzettek és védtelenek? Nem, sőt sok gyermek számára az atrocitások legfőbb helyszíne maga az oktatási intézmény. És vajon arra képes-e, hogy egy erkölcsös háttérből érkező gyereket elrontson? Igen, képes erre.

Számomra kérdés, hogy mi haszna jellemfejlesztés szempontjából az iskolának, amikor a problémás magaviseletűek viselkedésében nem tud érdembeli változást indukálni (hiszen a problémák gyökere jóval mélyebben van), ugyanakkor a pozitív magaviseletűekre negatívan tud hatni...

Szerintem aki ennyire megvet bárkit, mint te (ezt sugallja minden sorod: mi vagyunk a jók, s körülöttünk a szennyes világ), az sem lát igazán helyesen.

Nem akarom senki fölé helyezni magam, nem vetek meg másokat és nem gondolom, hogy én 'jó' lennék. Én is bűnös vagyok, de megtisztított bűnös. Ennyi a különbség - Jézus Krisztus a különbség! Ez nem az én érdemeimről szól: Jézus választja el a keresztényeket a világ többi részétől. Az Őbenne való hit és az Ő követése az, ami megkülönböztet másoktól, és ez az, ami el is választ - de nem azért, mert én mások fölé helyezem magam.

Az Biblia szerint Isten minden egyes embert bűn alá rekesztett. Mindenkit - engem is és téged is. Senki sem tudja megütni az Úr 100%-os szentségmércéjét: a szemében mind romlott bűnösök vagyunk, akik képtelenek Őt az életükkel magasztalni. Bűneink és lázadásunk miatt mindegyikünk számára zárva van a menny és el fogunk kárhozni (a pokol valóság!), hacsak nem ragadjuk meg az Úr kegyelmét.

Igen, Isten mindenki számára felkínálja, hogy higgyen Benne, forduljon el a bűneitől és térjen meg. Neked és nekem is pozicionálni kell magunkat.

Az Úr szemszögéből a világ valóban szennyes, hiszen a benne élő emberek mind a bűneikben veszteglő lázadók! Aki hisz, azt Isten megtisztítja a bűneitől és új élettel ajándékozza meg. Az ilyen ember az Ő szemében valóban 'jó' lesz - de nem maga miatt, nem is a cselekedetei vagy bármilyen emberi státusza miatt, hanem kizárólag Jézus Krisztus váltsághalála miatt, amelyet minden emberért elszenvedett. Sajnos nem mindenki él ezzel a kegyelemmel!

Burokban élve nem igazán látszanak a sorsok, amik nyomán a helytelen jellem kialakul, s amit látva egyet tudok: leborulok az Isten előtt és kérem, mutassa meg magát nekik is, és közéjük engedem a gyerekemet is, hogy eszköze lehessen az Istennek ebben. Egy "hitet veszélyeztető tényező" (iskola) tanára, Márta

Nem élek burokban: a világban élek, és látom a nyomorúságos sorsokat magam körül, ugyanúgy, ahogyan te is látod. És én is szoktam értük imádkozni, de nem a gyerekemet küldöm magam helyett! Nem lökdöshetek magam elé másokat, elvárva, hogy úgy viselkedjenek, mint eszközök Isten kezében. Főként, mert egy hívő családból jövő gyerek nem lesz automatikusan hívő a háttere miatt. Hívő a saját személyes döntése alapján lesz az ember. Ha a gyermekem nem hívő, akkor hogyan is tudna "Isten eszközeként" munkálkodni?

Emellett pedig, senki sem tehet másokat eszközzé Isten kezében, főleg nem akaratukon kívül! Vajon hány gyerek végez önszántából iskolamissziót? Csak mi, szülők gondoljuk úgy, hogy a gyerekeinknek ez lenne a dolga - ők maguk inkább beleolvadnának a környezetükbe és elvegyülnének a többiek között, mint, hogy a hitük miatt gúnyolódás, kirekesztés vagy nevetség tárgya legyenek. Kérdezzük meg őket erről!

Isten elhívására mindenkinek magának kell reagálni, nekem is és neked is. Elsősorban a saját családunkban, a szeretteink között és azok között, akikhez még Isten vezet. Ő nem azt várja tőlünk, hogy egy hitében 'gyerek' gyermeket minimális felkészítéssel olyan közegbe küldjünk, ami az ő moráljára biztosan rossz hatással lesz! Nem azt várja, hogy 'a világban való fénykedés' címszó alatt megbotránkoztassuk a saját gyerekeinket azzal, hogy erkölcsi szennybe engedjük őket. Vajon ki lesz nagyobb hatással a másikra? Mert a tapasztalatok szerint a hívő hátterű gyerek, akit 'fénykedni' küldenek, formálódik át a közeg miatt és nem fordítva!

A tanítványok nem kiforratlan jellemű, befolyásolható gyerekek voltak, hanem felnőtt emberek. És Jézus mégis három éven át éjjel-nappal velük volt és tanította őket mennyei Atyja dolgaira, mielőtt szolgálatot bízott volna rájuk. Azt is mondta nekik, hogy ahol nem fogadják be őket, ott verjék le a port is a lábukról és álljanak tovább.

Ha tényleg a gyerekeinket szeretnénk 'Isten eszközeiként' használni, akkor intenzíven kellene felkészíteni őket a misszióra. Megtettük ezt, mielőtt 'terepre küldtük' őket? Tanítottuk őket olyan mértékben a hit dolgaira, hogy most van elegendő igeismeretük (és bátorságuk) másokkal beszélni az Úrról? Adtunk nekik lehetőséget elhatárolódni azoktól, akik nem fogadják be az üzenetüket (ahogyan a tanítványoknak is megvolt erre a lehetőségük)?

Hogy ha Istent szeretnénk szolgálni, akkor az Ő akarata szerint, vezetésének engedve kell tenni, nem úgy, hogy azt tesszük, amit a szívünk diktál és reméljük, hogy Ő majd megáldja.

Igazság szerint már az sem túl bibliai megközelítés, hogy mások gyerekeit akarjuk hitre téríteni. A szüleikkel kellene megosztanunk az evangéliumot, és ha ők pozitívan reagálnak rá, akkor jó esély van arra is, hogy a 'házuk népével' megosztják majd a hitüket. Istennek megvannak a maga módszerei - Őt kell követnünk, nem partizánakciókat folytatni. Nem tettünk semmit, ha nem Isten akaratát tettük. És mindent megtettünk, ha azt tettük, amit Ő akart, hogy tegyünk.